|
Nem azért ítélem el feleségemet, hogy sokszor
megcsalt, és végül mástól gyermeket szült (módja
lett volna a magzattól megszabadulni - mint máskor, kb. 8-szor tette).
Természettudós és bölcsész vagyok. Tehát a hús és a vágy jogait meg tudom
érteni. Ismerem az emberi természetet, hogy bármily jól és boldogok vagyunk -
az örömbõl minél többet óhajtunk.
Ellenben megbocsáthatatlan dolgok a következõk:
1.) Az esküvõ elõtt azt mondta (másoknak),
vagy elveszem, vagy megöl engem. Ehhez szajhának nincs joga, csak szerelmes
nõnek, aki egy férfiért él-hal.
2.) A házasság
elsõ heteit megkeserítette folytonos kínzásaival, melynek célja csak a figyelem elterelése volt, mert
akkor is mástól volt teherben.
3.) Tudta
magáról, hogy hûtlen természet, s látta a szanatóriumban, hogy mennyire szenvedek
ennek a sejtelme miatt, mégse egyezett
a válásba.
4.)
Megakadályozta, hogy Szabadkán telepedjek le (ahol a legjobb existenciám lett
volna) - mert Pestre akart menni. (Nem akart a családom ellenõrzése
alatt lenni.)
5.) Elidegenített öcsémtõl.
6.) Mikor észrevette testi és szellemi hanyatlásomat, nem
vitt orvoshoz, nem mozgatott meg minden
követ, hogy segítsen rajtam, hanem hagyott, hogy menjek a pusztulásba. Én
nem láttam magam, nem figyelhettem magam. - Neki kellett látni. Neki lett volna
(és családjának) kötelessége, de mind tették magukat, hogy észre nem vesznek
semmit rajtam. (S ezt akkor én el is hittem.)
7) Meggyalázott, mert utóbb mindenkivel összeadta magát, és alig titkolta ocsmány szajhaságát.
8) Regõczén a legerõsebb, legkimerítõbb munkára hajtott,
ûzött, kényszerített, holott tudta már, mi a bajom (az orvosi rendelet is
kíméletes életmódot parancsolt), elhitette velem, hogy képzelt beteg vagyok, és
én dolgoztam rogyásig. (Spanyolbetegség közben kényszerített, hogy felkeljek,
és tanyára menjek.)
9) Engedte, hogy berendezkedjünk, hogy a jövõ ábrándjainak
átadjam magam, amikor õ már tudta, hogy micsoda rémes katastrophát készít
nekem. Ismerve engem: neki kötelessége lett volna: bármily módon a szülés elõtt
elválni. Õ tudta volna a módját, hogy lehetett volna ezt nálam keresztülvinni,
mert akkor még lehetett volna.
10.) Engedte, hogy
a gyermek-ügyben kutassak, ide-oda járjak, nevetségessé tegyem magam (amikor
becsületes ember létemre biztos adatokat
kerestem, nem akarván kidobni egy nõt a gyanú alapján), hurcolt ide-oda,
megõrjített mindenféle rémes machinációkkal, utaztatott Szabadkára, Bajára stb.
stb. Tönkretette munkakedvemet, az életben való örömömet, híremet. Addig senki
se sejtette, hogy morfinista vagyok. A végén az egész megye arról beszélt, hogy
megõrültem. És valóban a
bolondokházába juttatott.
11.) Amikor
hazaszöktem - igen zavart volt, nem szívesen fogadott. Még azon az éjjel kétszer is halkan kopogtak a hálószobaablakon.
Azt hiszem, a süket patikus volt az õ legújabb barátja, akivel azért kezdett
ki, mert võlegény volt. Ez izgatta õt.
12.) Mindjárt
másnap mindent elkövetett, hogy felizgasson. A kisgyereket - állandóan kis
szeretõmnek nevezte. A haját úgy fésülte, mint a gyanúsított apa viseli. Családomat szidta, hogy az õ pénzét (az
én keresetemet), amit apámnak odaadtam megõrzés végett - ellopják.
13.) A
legborzasztóbb azonban ez volt. A cselédet kérdezem, hogy mikor vette õ észre,
hogy rossz lett a járásom. A lány azt feleli. Csak az utolsó idõben. Erre õ nekem támad, és veszekszik, hogy
miért kérdezõsködöm a cselédtõl. Láttam, hogy bûnösnek érzi magát ebben, és nem
akarja, hogy tovább fûzzem a gondolatot. Hogy micsoda alávaló, piszok nõ az,
aki észreveszi férje tabesét, nem szól,
hanem tovább bosszantja: öli, hogy a bajt súlyosbítsa.
|