1-500 | 501-926
Rész
501 10| aludtak. Frissen megmosdanak, és dicsérik a hideg vizet,
502 10| fájdalmakat okoz. Izmaikkal és eszükkel munkához látnak,
503 10| viselik, azoknak ez elég, és sok is. Õk gonoszak, de
504 10| bírja a fénysugarak súlyát, és a bõr irtózik a széltõl.
505 10| széltõl. Az izmok kelletlenül és tétovázva végzik munkájukat.
506 10| kiáltásokra összerázkódik a test, és a nyakszirt táján tompa
507 10| bujdosnak a koponyában. És emiatt nem lehet nevetni
508 10| annyi kiabálással, gonddal és fáradással járnak. Hiszen
509 10| gondoktól, az erõs hangoktól és az egyhangú, unalmas, parancsoló
510 10| miatt nem lehet menekülni. És beszélni csak szavakkal
511 10| egyszersmind érthetetlen és furcsa, úgyhogy azt a meggyõzõdést
512 10| formájában nincs semmi oka és célja. El kell tehát menekülni
513 10| ahol azok egyszerûekké és könnyen megfejthetõkké válnak.~
514 10| eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez
515 10| bennünket a tér béklyóiból, és az idõ zakatoló másodperc
516 10| Pillanatokig idõzni itt és remegni, hogy percek múlva
517 10| tehetnek. Nincs bátorságuk és erejük, hogy magukra vegyék
518 10| nehezen múlnak, de az este és az éjszaka tizennégy órájában
519 10| a csodálatos, titokzatos és idõ nélkül való öröklét
520 10| meg az élet mély értelmét, és világosak lesznek elõttünk
521 10| lesznek elõttünk a homályok és sötétségek. A hangok mint
522 10| sötétségek. A hangok mint finom és üde leányajkak csókolják
523 10| végig a testünket. A színek és vonalak új, õsi tiszta természetükben
524 10| természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben. És most,
525 10| agyunkban és a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlítanak
526 10| többé azokhoz a színekhez és vonalakhoz, amelyeket a
527 10| nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret, amelyet
528 10| szaglásunkkal, ízlésünkkel és tapintásunkkal szereztünk
529 10| Szavakban, fogalmakban és ítéletekben éppen annyira
530 10| hallott, szagolt, ízlelt és tapintott - nincs joga mondani,
531 10| alamizsnaképpen az ostobáknak és gyáváknak. De akik többet
532 10| megrabolják az öröklétet vitéz és nemes kockázattal.~Le kell
533 10| mondaniok, hogy jól lássanak és jól halljanak. Az érzékeket
534 10| halljanak. Az érzékeket és a szerveket megrontja a
535 10| megrontja a gyönyör rettentõ és áldott közvetítõje, az ópium.
536 10| közvetítõje, az ópium. Étvágy és polgári jó fáradtságérzés -
537 10| szõnyegekben meghal minden zaj, és színes üveg szórja szerte
538 10| Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet
539 10| azért élünk, hogy éljünk, és semmi másért. Hiszen ez
540 10| valójában emberré tudott lenni, és számot vetett magával -
541 10| kifejlett erõs férfi kezded, és nagy gondot fordítasz testi
542 10| tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió éves korodban
543 10| Aki ezen az áron nem mer és nem akar az öröklétbõl húszmillió
544 10| az éljen száz esztendeig, és sokasodjék meg az õ utódaiban.~ ~
545 11| Szomory Dezsõnek~1.~Ha hideg és ködös téli reggeleken, amikor
546 11| a köd megvastagodásában és színváltozásában, s a siető
547 11| hanem több, mint a hüllőknek és némely halaknak.~2.~A szemben
548 11| egymással, most a ködben és a reggelben eltávolodnak,
549 11| eltávolodnak, eltolódnak, és elvesztik minden vonatkozásukat.
550 11| akkor szellőzött kávéházat és friss, kialudt, jókedvű
551 11| zsíros, pirított kenyér és kis pohár törkölypálinka
552 11| halkan érkeztek. Körülnéznek és továbbgördülnek. A lámpásaik
553 11| piros fénye olyan kedves és csodálatos, hogy a jól tisztított
554 11| rendõr a sarkon féllábra áll, és apró, váltóigazgató fiúcskák
555 11| szembenlévõ patikát kinyitják, és köhögõs betegek ácsorognak
556 11| jókedvûek, egész éjjel aludtak, és a friss mosdóvíz nagyszerûen
557 11| nekik. Elevenek, tréfálnak, és hihetõen pontosan mérnek.
558 11| nagy csapatokban ingadozva és minden tetszenivágyás nélkül.
559 11| elhatározásban fölkeltek, és a tér közepén a szökõkút
560 11| kissé bánják a vállalkozást, és semmi kis izgalmat sem remélnek
561 11| a leánykák kedvetlenek és sápadtak, és sietnek, és
562 11| kedvetlenek és sápadtak, és sietnek, és alig felelnek
563 11| és sápadtak, és sietnek, és alig felelnek a beszédre.
564 11| boltokat is nyitogatják. És az apró kis utcákból embertömegek
565 11| férfiú. Nyilván lelkészek, és a reggeli lapok újdonságairól
566 11| istennõi deszkapaplanaikkal és a kicsiny Neptun-szobor
567 11| befolyásukat elvesztették, és csak a parádé és megszokottság
568 11| elvesztették, és csak a parádé és megszokottság miatt maradnak
569 11| hallgató lehet az istenadta, és nem találja a Kecskeméti
570 11| jegyzetfüzeteket cipel, és rövidlátó szemüveges tekintetében
571 11| villamosok kétségbeejtik, és a sok, sûrû sínpár az édesanyja
572 11| eszébe. Ugrik egy párat, és nagy nehezen kikászálódik
573 11| fáj a torka. Nagyon fáj, és emiatt már reggel sírás
574 11| amint az Üllõi út felõl és minden irányból számozatlan
575 11| számozatlan doktorkonflik és gumikerekûek gördülnek elõ.
576 11| tanárok, azaz bundások - és egészen szerény, nyírott,
577 11| szállingóznak a városba, és a betegek már várják valamennyit.
578 11| katona.~A délelõtt elmosódó és unalomba süllyedõ perceit
579 11| süllyedõ perceit felveri és felszínre hozza a lépések
580 11| megáll a katonák miatt, és a kocsis visszagondol arra
581 11| Mindez pár perc csupán, és a kõkockákon nemsokára csörömpölõ
582 11| nehéz jármû. Sõt újabbak és újabbak jönnek egymás után.~
583 11| gumikerekû-kocsisok leszállnak a bakról, és tréfálkoznak. A lovakat
584 11| már felfrissülve, elevenen és kirózsaszínesedve. A diákok
585 11| csukott ablakai elméláznak, és emlékeznek szép áprilisi
586 11| búcsúzás érthetetlen bánatába, és meglátja felgyulladni a
587 11| félelmében világosságot gyújt, és zongorához ül.~12.~Késõ
588 11| nézni, hogy: ki az? Senki. És nem többet, de futni ám
589 11| dolgozó emberek, leányok és fiúk itt elhullattak, a
590 11| kibukkan, összesûrûsödik, és áldozatokra les.~Ha már
591 11| les.~Ha már levetkõztetek és ágyba bújtatok, nyugodtan
592 12| fatális, nagy, nehéz kést, és próbálgattam, hogyan vághatott
593 12| illusztráció, amely útba igazított, és most már heroikusan suhogtattam
594 12| mézeskalácsos története, és akármilyen ügyefogyott szervírozásban
595 12| pallosjogát.~- 1733-ban? És miért?~- Sok mindenféle
596 12| annak - feleltem könnyedén és a magyarázó fölényével. -
597 12| kandallójából a legfinomabb XVI. és XVII. századbeli koromnak
598 12| koromnak az illata áramlik, és lejöttünk a széles lépcsõkön.~
599 12| Nézze - mondtam Margitnak, és megmutattam a mézeskalácsosok
600 12| Fábián. Itt ült a kékfestõk és a könyvkötõk céhmesterei
601 12| titkolni, hogy mit gondol és mit érez. Ezért választották
602 12| Külföldön tanult, Nürnbergben és Drezdában, ahol annak idején
603 12| hanem csemegeszámba ment, és még cukrászok nem voltak.
604 12| a bõrük, mint a kígyóé, és izzad a kezük, de belül
605 12| nekik az elhagyatottságuk, és a dacuk befelé szúrja a
606 12| megszimatolják az irtózást, az undort és az ellenszenvet, amelyet
607 12| ítélve a születésük óta. Nos, és mit magyarázzam magának
608 12| szerelmeskedésre gondol. És borzadt a gondolattól, hogy
609 12| hangú, forró szájú, erõs és fiatal legény. Mondom, sokat
610 12| magát.~- Mit ér az aranyom, és mit ér az, hogy céhmester
611 12| nem koldulhatok szeretetet és bátorságot, erre nem vagyok
612 12| is, mert gazdag vagyok. És ha a templomban összeesket
613 12| szeretni köteles engem, és köteles forrón megcsókolni
614 12| forrón megcsókolni a számat, és köteles engem megölelni,
615 12| Így morfondírozott Schmith és rászánta magát, hogy megházasodik.~
616 12| minden szerencsétlenségükért és bánatukért. Schmith is azt
617 12| bolondulásig szerette Évát, és úgy kellett volna, hogy
618 12| akart. Az aranymûvesség és az arannyal való foglalkozás
619 12| Meg volt róla gyõzõdve. És a leányt boldognak akarta
620 12| divatban. Az ezerhatszázas és hétszázas években a szülõk
621 12| Margit értelmesen.~- Nos, és persze Éva sápadt volt az
622 12| vörösbort megittak a férfiak, és kevés tánc volt. Három nehéz
623 12| selyem, bársony, patyolat és minden efféle finom dolog,
624 12| létére rajongott a selyemért, és tudta, hogy Schmith Fábián
625 12| vérbelû narancs, aki hevesen és erõszakosan vágyik a teljes,
626 12| rettenetesen szenvedélyes és mégis szégyellt és titkolt
627 12| szenvedélyes és mégis szégyellt és titkolt szerelmétõl. Schmith
628 12| aki nem ugat, csak mar. És még csúnyább volt olyankor,
629 12| inspirálta. Kilencedikén és tizedikén volt a vásár.
630 12| otthagyta a második vasárnapot, és már tizedikén este hazajött.
631 12| szólt. A feleségének rohant és megfojtotta. Ezt egészen
632 12| mint vallásos emberhez és céhmesterhez illik, és bizonyos
633 12| emberhez és céhmesterhez illik, és bizonyos megelégedéssel
634 12| napért - most igazán végképp és visszavonhatatlanul magáévá
635 12| Összetett kezekkel térdelve és imádkozva fogadta a hóhér
636 12| tartottam az elbeszélésemben, és vizsgáltam Margit arcán
637 12| Lõcsei Pál mester munkája, és csodálatos szépségû alkotás.~ ~
638 13| állok, tudod... napszámok és efféle miatt.~- Persze,
639 13| tetszik az öregúrnak.~- És legkevésbé az, hogy én magam
640 13| Milyen egyszerûen mondom, mi? És milyen átkozottul egyszerû
641 13| ugatnak, de nem ugattak, és erre megnyugodtam.~Ismersz,
642 13| következõ pillanatban harisnyát és nadrágot húzok, azután a
643 13| éreztem, hogy erõs vagyok, és más vágyam nem volt, mint
644 13| keresztülhasítja a függönyt, és bemászik a dohányzóba, ahol
645 13| dohányzóba, ahol a pénzszekrény és a gazdasági számadások állnak.
646 13| dobogott, az inaim reszkettek, és a szájam kiszáradt. Lehasaltam
647 13| kiszáradt. Lehasaltam a padlóra, és megnéztem világosságnál,
648 13| kezemmel a szemébe bokszoltam, és megkezdõdött a küzdelmünk
649 13| de én lenyomtam a földre, és körülkaroltam a térdemmel,
650 13| mint egy varangyosbéka. És amikor lefogtam a fejét,
651 13| nyakára. Fáradhatatlanul és minden erõmet összeszedve
652 13| beleszédültem az erõlködésbe és az ölnivágyás állati kéjébe.~
653 13| Végre lehanyatlottak a kezei és nyögött. Iszonyúakat. Hármat.
654 13| nem lenne többé agyvelõm, és rémséges hülye volnék, mintha
655 13| megéreztem, hogy a nyak merev és jéghideg. Fölugrottam, és
656 13| és jéghideg. Fölugrottam, és a hálószobámba siettem vissza
657 13| Halott volt.~Megrémültem és elhûltem, azután ész nélkül
658 13| szegény, gyönge kis parasztot.~És akkor körülnéztem a szobában.
659 13| gyerekjátékokat ott Péter mellett, és néztem a kidülledt szemeit,
660 13| megõrölt az élet, a munka és szegénység, teljes erõmmel
661 13| volt a legrettenetesebb. És ezen már nem lehetett segíteni.~(
662 13| sikerült. Elhallgatott, és nem törõdött velem többé.
663 14| Összeforrt a mesterségével és annak szerszámával, a seprõvel.
664 14| kiáltotta - engedj söpörni! - és kivette Szókratész kezébõl
665 14| mennyiségû bor volt benne is, és megölelte.~- Hogy hívnak?~-
666 14| Szókratész eleresztette és elkomolyodott.~- Nekem is
667 14| Ne-e? - csodálkozott amaz, és mozdulatlanul állt az öreg
668 14| Szókratész felvette a seprõt, és ostobán kavargatta maga
669 14| fénybe mosta a porfátyolt és benne Szókratészt meg Zenóbiát
670 14| elült, a fátyol eltûnt, és tisztán lehetett látni,
671 14| poros szürke Szókratész és Zenóbia, a fekete lánya.~ ~ ~
672 14| kereskedõnél. A birkáit õrizte. És ott élt négy esztendeig
673 14| szerette a nyáj bárányait és a fuvoláját. Barna volt
674 14| Fuvolázott, mikor éjjel a fehér és fényes csillagok hunyorogtak
675 14| égre a rózsaujjú hajnal, és fuvolázott, ha leszállott
676 14| fiam fújta a fuvoláját, és hallgatták õt a fehér csillagok
677 14| hallgatták õt a fehér csillagok és a messze terjedõ éjjel,
678 14| dobogással. A fiam hallotta. És csak fújta a peant és a
679 14| hallotta. És csak fújta a peant és a nászdalt, úgy, ahogy még
680 14| lány, megölelte a fiamat és megcsókolta. Vele maradt,
681 14| fiam otthagyta a nyájat, és elnyargalt a kentaur leány
682 14| mint az õszi alkonyat színe és a válluk fehér, mint Aphrodité
683 14| mert szép volt az én fiam, és senki úgy nem fuvolázott.~
684 14| terjedõ kék éjszakában, és fújja fuvoláját, amikor
685 14| amikor hunyorgatnak a fehér és fényes csillagok... a fiam,
686 15| rajtok, kicsit megvetették, és kicsit tisztelték õket.
687 15| gimnazista összeborzongott és belesápadt, ilyenkor a nép
688 15| érezték magukat a városban, és ha a kicsiny kõszínházban,
689 15| Rákóczi-induló, mindig értelmetlenül és bizalmatlan hunyorgással
690 15| nélkül hangos kiabálással és lármásan tapsolt. Ezt nem
691 15| eljátszották a darabot, és nagyobb hiba se történt -
692 15| A régi rossz volt már, és Kumpert, aki mint kürtös
693 15| többször hazavitte a hangszert, és babrált vele, hogy valamennyire
694 15| a kitûnõ, tömör dobolás, és a kis zenekart tökéletesen
695 15| cincogások hallatszottak és az ócska trombiták hangjainak
696 15| földszinten ültek, összenéztek, és a város polgármestere, aki
697 15| kibotorkáltak az utcára, és nemsokára a kocsmában borospoharaik
698 15| cigányokat tartotta a legtöbbre, és leszoktatta arról a gondolatról,
699 15| bár mûveletlen emberek és egészen kis képzettségû
700 15| jó zene élvezet, izgalom és gyönyör volt. Néha a karmester,
701 15| határozottan lármás valcereket és indulókat követelt. Ilyenkor
702 15| szemük, összeszedték magukat, és már az elsõ pár taktus után,
703 15| Valami homályos sejtelem és vágy ébredt föl bennük a
704 15| valamennyien. Az ifjúság vágyai és ábrándjai keltek életre
705 15| itt össze, ebben a nagy és mûveletlen magyar városban,
706 15| esztendeje lakott Magyarországon, és a házakban, ahol órákat
707 15| tudott pontosan hangolni, és a felvonások végén - ha
708 15| magasabban volt, mint a hegedûk. És így tovább, mindnek akadt
709 15| német zenei metropolisoktól és a komoly versenytõl, ez
710 15| Valamikor komponált is, és a generálbasszust Prágában
711 15| tanulta. Legalább így mondta, és el is lehetett neki hinni.
712 15| elõtt, megjátszotta a pianót és a fortét, amivel különben
713 15| a karmester legkevésbé. És ahogy a cintányért, a kisdobot
714 15| a cintányért, a kisdobot és a triangulát kezelte, abban
715 15| valami elõkelõ könnyedség és nagy rutin. Tisztelték valamennyien,
716 15| Tisztelték valamennyien, és kicsit irigyelték azért
717 15| Õ másolt a színháznak, és így többet keresett még
718 15| kottaírás ellenben élvezet és szórakozás annak, aki ért
719 15| maga a zene is kifinomítja és érzékennyé teszi az idegeket.
720 15| között egyáltalán nem izgatta és nem érdekelte õket az, amit
721 15| gyûlölték az angol operetteket és a magyar népszínmûveket.
722 15| népszínmûveket. A templomban unalmas és tehetségtelen német szerzõk
723 15| minden muzsikálás fájdalom és elégedetlenség forrása volt
724 15| harmadszor az óraadás izgalmainak és fáradságának ellensúlyozására,
725 15| negyedszer az elégedetlenség és kellemetlen érzések miatt,
726 15| délelõtt ivott két pohár sört, és azután éjfélig tíz-tizenkét
727 15| ivott, mert csak pálinkával és rummal élt, és felvitte
728 15| pálinkával és rummal élt, és felvitte naponkint nyolc-kilenc
729 15| ambícióval, erõvel, tervekkel, és egy szimfóniának a vázlatát
730 15| polgármester nyakára, hogy oboistát és fagottistát kapjon. Teljes
731 15| Teljes zenekart akart, és arról beszélt, hogy be fogja
732 15| dolog megakadt. Az oboistát és a fagottistát nem kapta
733 15| fagottistát nem kapta meg, és a hiányos zenekarral nem
734 15| beszüntette a próbákat, és egyszeri lejátszás után
735 15| ivott, mindennap berúgott, és a zongoráját eladta. A harmadik
736 15| megvételre kínálta a Tristan és a Lohengrin drága, nagy
737 15| egy kis Adagió-t hegedûre és zongorára, beküldte Budapestre,
738 15| zongorára, beküldte Budapestre, és kiadták. Örömnap volt ez
739 15| eldicsekedtek a nagy hírrel, és aki csak valamit tudott,
740 15| fekete ruhát vásárolt, és újra jelentkezett a polgármesternél
741 15| polgármesternél az oboista és a fagottista végett. A polgármester
742 15| szintén a pálinkára tért át.~És megmaradt mellette. Tíz
743 15| Egy reggel vért hányt, és pár nap alatt vége volt.
744 15| amelyrõl mindig csak megvetés és lekicsinylés hangján szoktak
745 15| Kulhanek, Manojlovics, Szukop és a többiek. A szomorú alkalomra
746 15| tele voltak alkohollal, és jól láthatta bárki, hogy
747 15| nekik összeszedni magukat és visszatérni!... De így,
748 15| kellett maradniok sorsuk és végzetük mellett.~Stoczekrõl
749 15| hogy kiváló tehetség volt, és hogy a szerb király egy
750 15| alkalommal megemlítették hegedûre és zongorára írt Adagió-ját,
751 15| büszkék voltak a muzsikusok, és a temetés estéjén egy tanítóval,
752 15| karmester egy fiatal, zömök és erõszakos ember, aki még
753 15| feleségét elcsábította, és a tetejébe részegség címén
754 15| Sikerült neki. Kapott oboistát és fagottistát is. Új hangszereket
755 15| muzsika jó volt, pontos és tiszta. Olyan, amilyenre
756 15| kezdeni, fiatalnak lenni, és ezzel a keményfejû, tehetséges,
757 15| karmesterrel együtt dolgozni. És a vastag zsírréteg alatt,
758 15| Magyarországra, egy mûveletlen és szegény korszakban, amikor
759 15| amikor senkinek se volt kedve és ideje, hogy muzsikával törõdjék.
760 15| Az új nemzedék izgatott és telhetetlen vágya a szép
761 15| telhetetlen vágya a szép és mûvészi iránt pedig csak
762 15| Stoczek éppen jókor halt meg. És a „muzsikusok” is valamennyien
763 15| erre az idõre öregedtek meg és dõltek ki a pultok mellõl.
764 15| hogy nyomorultul éljenek, és szegényen, csalódottan,
765 16| világon.~A két ember vígan és gyorsan dolgozott. Még egyszer
766 16| végigmosták szivaccsal a bõrt, és a véres vizet lecsurgatták
767 16| a vállain, fölültették, és lemosták a hájas, fehér
768 16| egyikük azután fésût vett elõ, és megfésülte a szõke hajat.
769 16| oldalon választotta el, és nem azon, amelyen a halott,
770 16| ketten karra vették a tiszta és szárazra törült holttestet,
771 16| szárazra törült holttestet, és átvitték egy másik szobába.
772 16| másik szobába. Fehérnemût és harisnyát húztak rá, meg
773 16| húztak rá, meg finom cipõket és aranyos, díszes uniformist.~
774 16| érdemrendeket meglátta, és bár ez egy boncolótermi
775 16| majd fölvágjuk a hasatokat, és kócot tömünk belétek, nehogy
776 16| hogy a hulla disznó volt, és hibás abban, hogy több embert
777 16| Az öreg pipára gyújtott, és körülnézte a ruhát, megigazította
778 16| kézelõket a kabát alól, és összefonta a karokat a mellén.
779 16| vaskocsira tették a holtat, és az öreg kinyitotta az ajtót,
780 16| hirtelen fölemelte a kezét, és háromszor erõsen arculvágta.~
781 16| mire a fiatalabb nevetve és bátrabban folytatta:~- Persze
782 16| megütöttem ezt a disznót, és még meg is rúgom! Felizgulva
783 16| asztalra, ahol a hulla feküdt, és vigyázva, hogy a vizes ruhát
784 16| haját, erõltetve nevettek, és nem beszéltek többet a dologról.~
785 16| egyszer! ~Újra nekihuzakodott. És még egy utolsó csattanós
786 16| feküdt, dörzsölte a szemeit, és azon gondolkozott, hogy
787 16| felesége, majd nagy lesz, és elmondja neki a mai tettét,
788 16| mereszteni a nagy fekete szemeit, és mint egy félistent, bámulja
789 17| sárga ökörfarkkóró virágai. És a legmagasabb oldalsó ablakból
790 17| akarok. Fáradt nem vagyok, és nem félek az élettõl. Gyerünk!~
791 17| olyan könnyûk a lábaim, és tiszta a fejem - most nem!
792 17| rendben van. Van gyufám, és helyén a szívem.~- Látja -
793 17| nyitott kapun belép egy házba. És az udvarból felmutat.~Valami
794 17| Mit keresek én itten, és mit bánja az öcsém, ha valakit
795 17| a folyosón, félelmetesen és gonoszul.~- Miért hozott
796 17| zsebébõl kötelet vesz elõ, és feldobja a cselédlánynak.
797 17| megköti a rácson, de gyengén és alighanem tökéletlenül.
798 17| törõdik mindezzel, int, és mászni kezd fölfelé. Utánamegyek,
799 17| valahogy; öcsém fölsegít, és a néma cselédlányra nézünk.
800 17| felesége volt valamikor, és börtönbe zárták, mert az
801 17| világító olajat! Megdöbbentő és rettenetes ez az elhagyott
802 17| az elhagyott szoba, üres és céltalan. Mi minden történhetett
803 17| ajtót! - mondtam suttogva, és jól hallom az ijedt hangomat.~-
804 17| csak!~6.~Öcsém előremegy, és egy tapétaajtót nyit ki.
805 17| szent kötelességet teljesít, és akadályt nem ismer. Meg
806 17| ismer. Meg szeretnék állani, és megnézni ezt a gyönyörûséges
807 17| Egy szûk folyosóra érünk, és szûk falépcsõn, derengõ
808 17| megyünk? - csak suttogom, és majdnem föllélegzek.~Ezt
809 17| Grande irányában, apró utcák és hidak sokaságán át. Nem
810 17| Nem zúgolódom, kíváncsian és érdeklõdéssel nézek szét.~-
811 17| alatt besurranok az ajtón, és nekiindulok a végtelen lépcsõknek.
812 17| befalaznák néma kõmûvesek, és ha fönn pedig zárt vasajtóra
813 17| hogy leugorjak, lekiáltsak, és megszabaduljak fogságomból.~
814 17| valamelyik lépcsõn. Talán újra és újra hozzáfognék a tapogatózáshoz,
815 17| véreznének az ujjaim... és éhen kellene halnom, mert
816 17| rojtos kendõs, karcsú lányok? És az idegenek: a vörös amerikaiak
817 17| idegenek: a vörös amerikaiak és az a barna arcú, aranycipõs
818 17| mostan, alig két forduló, és már a szabadban vagyok.
819 17| Az apám arca fájdalmas és sápadt, de látom, hogy már
820 17| innen! - szólok magamban, és vissza se nézek.~De nem
821 17| út tele van apró békákkal és más meztelen, rózsaszínû
822 17| ezek? Koraszülött kutyák és macskák? És ni, itt fekszik
823 17| Koraszülött kutyák és macskák? És ni, itt fekszik köztük a
824 17| Vérzik, az egész hasa tátong, és saját mája elõtte fekszik
825 17| Sírni szeretnék dühömben és fájdalmamban.~- Miért kellett
826 17| elõsegíti a saját pusztulását és másokét is.~- Zsoli, Zsoli!~
827 17| Le szeretnék térdelni, és meg szeretném csókolni ezt
828 17| gondolkozik, hogy õ már elpusztul, és hogy vége mindennek.~- Jézus
829 17| félelem szorítja a torkát, és emiatt a hangja olyan rekedt,
830 17| hangja olyan rekedt, erõs és kemény, hogy nem lehet ráismerni.
831 17| ráismerni. Lehajol mellettem, és fölvesz valamit a földrõl.~-
832 17| zokogva - a Zsoli szíve. És még mozog. Vissza kell tenni.~-
833 18| fiú távoli rokonom volt, és húszéves korában öngyilkossággal
834 18| édesanyja nemrég halt meg, és ezután kerültek hozzám a
835 18| Meglepett az írás közvetlensége és egyszerûsége. A harmadik
836 18| amelyeket kissé rövidítve és az interpunkció némi változtatásával
837 18| Szõke haját, szürke szemeit és finom arcocskáját már elsõ
838 18| voltam vele, hogy szeretem, és bár szintén szégyelltem
839 18| hogy mindig szeretni fogom, és feleségül is veszem.~A kis
840 18| játszottunk a két húgommal és Gábor bátyámmal. Néha más
841 18| például az unokahúgaink, Ani és Juci, akikkel azelõtt rendszerint
842 18| pincében, a padláson, a kertben és a fáskamrában.~Gyönyörû
843 18| kellett ülni kettõtõl négyig, és délelõtt is nyolctól tizenegyig,
844 18| is nyolctól tizenegyig, és utána annál jobban esett
845 18| jobban esett a szabad levegõ és a labdázás. Így azután nem
846 18| hazajöttünk, meguzsonnáztunk és lótottunk-futottunk, míg
847 18| egy magas, vékony hangú és vörös arcú ember, Szladek
848 18| mások meg bársonynadrágban és csizmában. Irigyeltem õket,
849 18| íratni, mint a volt kedves és jó elsõosztályos tanítónk,
850 18| tanítónk, hanem magyarázott, és feleltetett. Ha valaki beszélgetett,
851 18| Másodszorra már kihívta, és csendesen ezt mondta neki:~-
852 18| végre kiszólított egyet, és kezébe adta a nádpálcát.~-
853 18| leste az osztály az ütéseket és az ordítást. Azokat a fiúkat,
854 18| akik meg se nyikkantak és nem is sírtak, mindenki
855 18| veszi, hogy az apám õrnagy, és hogy éles kardja van, tehát
856 18| nyugtalan volt az osztály, és ilyenkor az egész második
857 18| alkalommal eleredt az orrom vére, és lemehettem mosdóvizet kérni
858 18| Szerettem volna megcsókolni és vigasztalni, de azután észrevettem,
859 18| néztük egymást. Édes volt és büszke. Mintha most is éreztetni
860 18| az én apám csak õrnagy, és az övé alezredes. Elõrehúzta
861 18| a rózsaszínû pántlikát, és újra masniba kötötte. Így
862 18| pillanatban összevissza verni és rugdosni. Határozottan féltette
863 18| akarta, hogy szeressem, és hogy õ szeressen engem.
864 18| maradt, becézte, ölelte és csókolta. Még azt is megakadályozta,
865 18| Emmával. Elhívta, karon fogta, és az udvar túlsó végében sétáltak
866 18| de hátat fordított nekem és elszaladt. Bosszúból este
867 18| sarokba kellett térdelnie, és nem kapott almát.~Hetek
868 18| azonban könnyesek voltak, és többször este az ágyban
869 18| Zöldi azonban nem szólt, és nem mozdult. Erre elhangzott
870 18| olyanok, akik féltek Zölditõl, és haragudtak rá. Magam is
871 18| rá. Magam is gyûlöltem, és mi tagadás, az elsõ pillanatra
872 18| tehát. Elállt a lélegzetem, és reszkettek a térdeim. A
873 18| megfogták a két lábánál és két kezénél fogva. Így cipelték
874 18| harsányan. - Fektessétek hasra, és fogjátok le a kezeit és
875 18| és fogjátok le a kezeit és a lábait.~A fiúk nekihevülve
876 18| lábait.~A fiúk nekihevülve és minden erejüket összeszedve,
877 18| pálca, azután nekiállt, és egymás után ötöt-hatot húzott
878 18| ütések. Élesen, tömören és magasan. Rajtam a hideg
879 18| felelsz késõbb, nekem mindegy!~És újra nekilátott. Egészen
880 18| megvadulva, mind gyorsabban és gyorsabban sújtott. Szinte
881 18| kimerülve újra abbahagyta, és lihegve, rekedten kérdezte:~-
882 18| tanító megtörölte a homlokát, és lassabban folytatta a verést.
883 18| Minden ütés után pihent, és újra és újra elmondta:~-
884 18| ütés után pihent, és újra és újra elmondta:~- Leszel-e
885 18| tanító letette a pálcákat, és helyre küldte a fiúkat.
886 18| dulakodásban több helyen elszakadt, és a helyére ment. Az arca,
887 18| szokás, dörzsölgette kezeit, és tettetett jóindulatú, szelíd
888 18| fiam, hogy jól jegyezd meg, és tanulj belõle a jövõre.
889 18| engedetlennek lenni hálátlanság, és miután látom benned a hajlamot
890 18| tanító újra nagyon belejött, és addig pofozta, míg Zöldi
891 18| Szerencsére megkapaszkodott, és kiszaladt az ajtón. A tanító
892 18| ajtót, a katedrára ment, és leült. Az osztályban egy
893 18| hazaértem, láz ütött ki rajtam, és félrebeszéltem. Ágyba dugtak,
894 18| félrebeszéltem. Ágyba dugtak, és este az apám kivallatott.
895 18| eseményt. Szüleim vadállatnak és gazembernek nevezték Szladeket,
896 18| gazembernek nevezték Szladeket, és megegyeztek, hogy más tanítóhoz
897 18| felakasztottak, mert meggyilkolta és kirabolta az utasát. Hosszan
898 18| a kocsis a siralomházban és reggel az akasztófa alatt.
899 18| az akasztásról beszéltek, és apám elmesélte azt az akasztást,
900 18| apám -, hogy nem láttad, és ne is nézz meg soha egyet
901 18| hogy csináljunk akasztófát, és akasszunk fel rajta egy
902 18| Gábornak tetszett a terv, és hamarosan a padláson dolgoztunk.
903 18| ruhaszárító kötelet szedtünk le, és hurkot csináltunk rá. Az
904 18| Ez a kertben történt. Ani és Juci fogták a macskát, azután
905 18| leszorítottuk a földre, és hanyatt kifeszítettük. Gábor
906 18| kaput, elfogtuk a kutyát, és hamarosan valamennyien a
907 18| hangokat adott a daxli, és kapált a sárga foltos fekete
908 18| azután hamarosan kinyúlt, és mozdulatlan maradt. Egy
909 18| azután függve hagytuk, és ozsonnázni mentünk. Ozsonna
910 18| a kapuban settenkedtek, és cukorral egy újabb kutyát
911 18| Juci kinyitotta a kaput, és kiengedte a kutyát.~A következõ
912 18| utálja, mert olyan büszke, és ostobának nevezte Irmát,
913 18| ki, mert újra eljön ide, és affektál, henceg! - mondta
914 18| felelte Emma határozottan, és mosolygott.~Juci és Ani
915 18| határozottan, és mosolygott.~Juci és Ani egymással suttogtak.
916 18| egymással suttogtak. Gábor, Irma és én a kis Emmát néztük. Milyen
917 18| miénk volt az udvar. Apa és anya kilovagoltak. A szakácsné
918 18| Nem! - felelte Emma, és rázta a fejét, hogy a haja
919 18| gyilkost - mondta Emma hûvösen, és érdeklõdés nélkül.~- Van
920 18| megragadják az elítéltet. - Juci és Ani erre lefogták Emma karját.~-
921 18| sikította a kis Emma, és sírni kezdett.~- Istennél
922 18| Nem bírta, el akart esni, és ezért odamentem, segítettem
923 18| körülcsavarta egy gerendán és megkötözte. A kis Emma lógott.
924 18| hadonászott a kezeivel, és vékony kis fehér harisnyás
925 18| rohantunk le a padlásról, és szanaszét elbújtunk a kertben.
926 18| elbújtunk a kertben. Ani és Juci hazafutottak.~A szakácsné,
1-500 | 501-926 |