1-500 | 501-804
Rész
1 1| úr, hogy mirõl van szó. Az öcsémrõl, a szõke, piros
2 1| a fekete csönd.~Richard, az állati, undok kamasz, pénteken
3 1| kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatal fákat,
4 1| megpirította a fehér cicát, az Anikóét. A kis állat irtózatosan
5 1| Elszaladt vele, és elszórta az utcán. Reggel az ágyában
6 1| elszórta az utcán. Reggel az ágyában aludt, amikor láttuk,
7 1| át. Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden
8 1| mindannyian a fekete csöndet.~Az édesapám egyszer kétségbeesve
9 1| sóvárogva nézték, amint felfalta az ételt egymaga. Az apám az
10 1| felfalta az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett.
11 1| az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett. Könnyes
12 1| szobából.~Lázasan feküdtem az ágyamban. Még vérzett is
13 1| jött meg. Éjjel. Betörte az ablakot, s a szobában termett.
14 1| beszélt:~- Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya
15 1| emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tûz. Az én tüzem.
16 1| belekap az ágyába a tûz. Az én tüzem. Tüzes ágyban ébred
17 1| Kopasz! Hallod, kopasz. Az ispán gyönyörû szõke lánya
18 1| lesz.~Elvittük Richardot az orvoshoz. Azt mondta, hogy
19 1| Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik
20 1| sarkai is tele vannak azzal az iszonyatos hanggal. Ha odaértél
21 1| iszonyatos hanggal. Ha odaértél az ujjaddal valahová, menten
22 1| valahová, menten kitört az elrejtõzött szörnyû bömbölés.~
23 1| szörnyû bömbölés.~Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte
24 1| éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott
25 1| ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezúzódott.
26 1| virágok elhervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kínos álom
27 1| álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögõ, fájdalmas
28 1| Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba,
29 1| törõdött velem. Zihálva ledõlt az ágyra és aludt.~Ezután úgy
30 1| akartam tõle, de odaköltözött az ágyamhoz, és károgva a fülembe
31 1| ágyához.~Úgy éreztem, mintha az agyvelõmet és a vállaimat
32 1| végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam
33 1| iszonyút nyögött, és kirúgta az ágy fenekét. Állati nagy
34 1| közt.~Gyertyát gyújtottam.~Az ágyban egy kis gyönge gyermek
35 1| feküdt. Szederjes kék arccal.~Az én kis bolondom volt, a
36 2| nyúlánk fiatalember lépett ki az állomás elõtti térre. A
37 2| Együtt mentünk be a városba. Az enyhe júniusi délutánban
38 2| nagyon kedves érzés volt az. A gimnáziumban elválhatatlanok
39 2| megörültek a találkozásnak.~Az arcuk még nem férfiasodott
40 2| jöttünk megnézni - szólt az idõsebb Vass fiú.~- A varázsló
41 2| varázsló kertjét? Hol van az? - kérdeztem.~- Igaz, te
42 2| Végighaladtunk a parkon. Az öreg gimnáziumi hittanárunk
43 2| eddig semmit sem tudtam. Az utca szûk volt, és körülbelül
44 2| kezdetlegesek voltak, de vagy az ablakok hajlásában, vagy
45 2| formájában volt valami ósdi. Az utcán padokon és székeken
46 2| Kocsikeréknek nyoma se látszott.~Az utolsó ház elõtt állapodtunk
47 2| közel kellett hajolni, hogy az ember megláthassa, mi van
48 2| fel volt töltve. És tele az egész kert virággal.~Sajátos
49 2| hogy ezek bocsájtják azt az ismeretlen, édes illatot,
50 2| illatot, amelyet szagolva az ember azt hiszi, elakad
51 2| lehetett látni. A háztetõ az ablakok felett mindjárt
52 2| kellett ott lenni. Közvetlenül az ablakok elõtt kék szegfûket
53 2| lopóznak be a házakba, vagy az ablakokon másznak be. Kis
54 2| pillanat alatt felkapaszkodnak az emeletes házak szobáinak
55 2| fejét, és tõrüket otthagyják az apák szívében.~- És elviszik
56 2| hat-hat szalmazsák a földön. Az egyik oldalon hat rabló
57 2| alszik, összekuporodva; az arcukat se látni.~- A másik
58 2| másznak ki a szobából, mert az alacsony helyen fölállni
59 2| keleten szürkülni kezd már az ég, akkor idejön: lefekszik
60 2| varázsló kertjét; akkor az egyik Vass fiú hirtelen
61 2| Vass fiú hirtelen megnézte az óráját.~- Huszonöt perc
62 2| látszottak a csillagok. Az utcában csend volt, mint
63 3| békától: miért merednek meg az izmaim halálos izgalomban,
64 3| rohadt fényét látom a múltból az agyvelõmbe világolni.~A
65 3| agyvelõmbe világolni.~A béka az az állat, mely az életemnek
66 3| agyvelõmbe világolni.~A béka az az állat, mely az életemnek
67 3| A béka az az állat, mely az életemnek legnagyobb, legjelentõségesebb
68 3| ezek a percek számomra nem az öröm, hanem a borzalom percei
69 3| legföljebb érdekesnek találják az esetemet. De kérem, gondolják
70 3| akkor ezer ember helyett azt az õrjítõ, kárhozatos félelmet,
71 3| esõs éjszakán fölriadok az álmomból. A másik oldalamra
72 3| fordulok, és próbálom folytatni az alvást. Hánykolódom, igazgatom
73 3| a párnát, de nem sikerül az alvás. Ideges, lázas reszketés
74 3| sötétségben, mialatt künn az áprilisi esõ esik, s mellettem
75 3| érzek, s mindenem hideg. Az izzadtság kiüt a homlokomra.~
76 3| közelemben hallok, mintha az ágyam fájából és a szobabútorokból
77 3| szárnyú vén bagoly üvöltene az éjszakába az elmúlásról.~
78 3| bagoly üvöltene az éjszakába az elmúlásról.~És a hang nem
79 3| és fájdalmasabbá válik.~Az egész testem csupa hideg
80 3| hideg veríték. Fölugrom az ágyból, gyertyát gyújtok,
81 3| amikor kiléptem, betöltötte az egész konyhát ez a nyögõ,
82 3| pillanatra.~A vidékünkön az a hit van elterjesztve,
83 3| hamarosan meghal valaki. Abban az idõben több ilyen esetet
84 3| hogy saját szemével látta az átkozott szõrös békát, és
85 3| hittem a dolgot, végre is az ember nem hisz el meséket,
86 3| fölébred rá. Fölkaptam hát az állatot, és teljes erõvel
87 3| bûzös folyadék jelölte az útját. Míg így idõt nyertem
88 3| térdeltem újra: megint azt az erõs, nyerítõ hangot hallatta. -
89 3| fokával. Zöld vér freccsent az arcomra, és éreztem, hogy
90 3| Egy ideig szorongva néztem az arcát, azután fáradt és
91 3| tetemét, a véres baltát és az éjjeli küzdelem nyomait
92 3| elfeledtem eltakarítani. Kiugrom az ágyból, és a konyhába sietek,
93 4| A szobából kifelé osont az ismeretlen leány, és a keze
94 4| jobban szerette a puskáját, az óráját és ólomkatonáit,
95 4| Königsbergben élt.~A Józsefek - íme az emberi tökéletlenség! -
96 4| nőgyűlölő lett. Hirdette az asszonyok megvetését, és
97 4| elméleteket dolgozott ki az ő kicsinységük mivoltáról.
98 4| De ez mellékes.~A fontos az, hogy másnap észrevette
99 4| sok fáradságnak.~Lehúzta az ujjáról a jegygyűrűt, borítékba
100 4| himbálva úszott ide-oda az opálszínű hullámokon. Mosolygott,
101 4| Nemsokára váltania kellett az úszást a bal karra. Ezért
102 4| bosszankodni kezdett.~- Mi az - szólott magához -, hiszen
103 4| olyan messze volt, mint az előbb. Csalogatva, mosolyogva,
104 4| megfeszített inakkal folytatta az úszást.~Már leszállt az
105 4| az úszást.~Már leszállt az est, és vak sötétség volt
106 4| összeszedve, úszott előre.~Az egész éjjel irtózatos fáradt
107 4| el.~- Utól kell érnem, ha az életem bánja is - mondta
108 4| hajnal megérkezett. Amint az első sugár végigsiklott
109 4| elhibáztam. Nem értem utól, és az életem is bánja!~És a hátára
110 4| amelyeknek ragyás törzsében az élet erői űzték-hajtották
111 4| űzték-hajtották tova, föl az ágak felé a föld kövér,
112 4| nagyon szép mindez, ha az ember jól alszik, és sok
113 4| magát. Annyira benn élt az újraéledő természetben,
114 4| pünkösdi rózsa meghozta az első kinyílt virágot. Ugyanezen
115 4| reá; csupa véletlen volt az egész: hogyan is gondolhatna
116 5| suttogva beszélt, amint az orvosok szoktak a konzíliumokon.
117 5| amelyeket a kávéházi vendégekkel az újságok tartalma felõl folytatott,
118 5| nagyon érdekelte volna õt az illetõ. A véleményét mindig
119 5| Megkérdeztem a pincért:~- Ki az az úr?~- Orvos, valamikor
120 5| Megkérdeztem a pincért:~- Ki az az úr?~- Orvos, valamikor sebész
121 5| Megszólított. Dicsérte az orvosi foglalkozást, kérdezõsködött
122 5| foglalkozást, kérdezõsködött az egyetemrõl. Elbeszélgettünk,
123 5| olvastam. Nagyon lebilincselt az az éles elméjû és fantáziára
124 5| Nagyon lebilincselt az az éles elméjû és fantáziára
125 5| körülményekkel, mennyire megalkuszik az élettel, és hogy mennyire
126 5| Magában ült, és ivott.~Az abszintes poharat olyan
127 5| kicsinyeskedõ éleselméjûsége. Ez az ember valamikor nem volt
128 5| ilyen, nem lehetett ilyen. Az alkohol változtatta meg.~
129 5| Rövidesen észrevettem, hogy ez az ember ma ki akarja magát
130 5| kolléga úr? Miért kínlódik az ember? És miért eszik? Miért
131 5| Miért szeret? És miért örül? Az életért. Ugye, nevetséges,
132 5| elmúlik. De miért múlik el? Mi az az ok, amely megakadályozza,
133 5| De miért múlik el? Mi az az ok, amely megakadályozza,
134 5| mûvész kidolgozza terveit, az apák felneveljék gyermekeiket?
135 5| a dolog. Miért múlik el az idõ? - ez az elsõ kérdés.~
136 5| Miért múlik el az idõ? - ez az elsõ kérdés.~Hallgasson
137 5| ide. Hát elõször is, nem az idõ múlik, hanem - mi. Ez
138 5| nekünk egy tudási pontunk. Az a tudat, hogy a testünk
139 5| hogy a testünk kopik, hogy az agyvelõnk sorvad, hogy a
140 5| nincsen.~Honnan szereztük ezt az életrontó szempontot? -
141 5| második kérdés.~Nos, ez az agyvelõ fejlõdésének egy
142 5| egy ideiglenes maradványa.~Az embriológia halomszámra
143 5| halomszámra szolgál analógiákkal. Az ember, ugyebár, amikor kilépett
144 5| ugyebár, amikor kilépett az óvilági majmok sorából,
145 5| otthagyta a természetet. Az agyveleje erõs fejlõdésnek
146 5| diszpozíciókat szerzett, melyekkel az énnek és világnak a szemléletét
147 5| mint azelõtt. Talán ez az új nézõpont rontotta meg
148 5| új nézõpont rontotta meg az embernek a pszichikai boldogságát.
149 5| boldogságát. Talán így került be az idõ képzete az ember agyvelejébe.
150 5| került be az idõ képzete az ember agyvelejébe. Talán
151 5| ideiglenes - szemléleti pont az, amelybõl mi azt a természeti
152 5| ítéletet merítjük, hogy az idõ múlik. Azt mondtam,
153 5| Tehát odáig jutottunk, hogy az idõ ránehezedett az emberiségre.
154 5| hogy az idõ ránehezedett az emberiségre. S itt tört
155 5| itt tört reánk a halál, az öregség degenerációja, a
156 5| fájdalom.~Súlyos dolog ez. Az idõnek a mérge beleette
157 5| mûvészetünkbe, a napi beszédbe. Az embernek, amint kinõtt a
158 5| gyermekkorból, társává válik az idõ gondolata, s el nem
159 5| a lenni vagy nem lennit. Az idõnek köszönjük az V. szimfóniát
160 5| lennit. Az idõnek köszönjük az V. szimfóniát is, a Beethoven
161 5| fejez ki többet, mint amikor az egész közönséges emberek
162 5| kezemben. Azt mondtam, hogy ez az idõképzet csak a gyermekkor
163 5| kisgyereket egyáltalán nem bántja az idõ múlása. Nemcsak azért,
164 5| Ugye, a leendõ embernek az embrionális életben egyszerû
165 5| kezdetlegesség - mondjuk, az emberi faj szempontjából:
166 5| fejlõdés. Lesz idõ, amikor az ember még az embrionális
167 5| idõ, amikor az ember még az embrionális életben keresztül
168 5| szellemi embrionális állapot az idõvel nem számoló gyerek
169 5| pszichéje kifejlõdik: már az idõ behálózza agyvelejét.
170 5| olyan idõ is, amikor ezen az idõszakon még gyermekkorában,
171 5| még gyermekkorában, sõt az embrionális állapotban át
172 5| embrionális állapotban át fog esni az ember. Akkor már jó lesz.
173 5| s itt meg kell állanunk. Az orvostudomány hivatott arra,
174 5| fiziologikus betegséget az emberi nemrõl elhárítsa.
175 5| elementáris erõvel; amikor az embereket az idõ gondolata
176 5| erõvel; amikor az embereket az idõ gondolata jobban elfoglalja,
177 5| patológiai jelenséget. Ha az idõ-õrület valamikor nem
178 5| Megkeresem a helyét a velõben, az agyvelõben. Hangoztatom
179 5| és szükségességét. Végre az eljárást magát nyilvánosságra
180 5| elé állok.~Én megtaláltam az agyban az idõt. Külsõleg
181 5| Én megtaláltam az agyban az idõt. Külsõleg nem különbözik
182 5| betegségnek, a nyomornak, az elmúlás oktalan bánatának.
183 5| elmúlás oktalan bánatának. Az egyik emberben nagyobb tömegû,
184 5| mindenáron szabadulni akar az idõtõl, akit terhesen szorít
185 5| idõtõl, akit terhesen szorít az elmúlás gondolata. Segíteni
186 5| asszisztens foglalatoskodik az elõkészületekkel. A teremben
187 5| kezemet, kiadom: kezdjék az altatást. Felkötöm a kötényt,
188 5| kesztyûket. - Alszik? - Jó! - Az érverés rendben van? Helyes!
189 5| kihajtom a csontléket. Az agyhártyánál vagyok már.
190 5| és a kezemmel behatolok az egyik hasadékba, hogy melyikbe,
191 5| azt én tudom - és kiszedem az idõt.~Egyszerûen kikanalazom
192 5| Egyszerûen kikanalazom az emberi bánat átkozott darázsfészkét.
193 5| perc, és minden készen van. Az idõsejteket körüladatom
194 5| tálcán. Azután bevarrom az agyburkot, beillesztem a
195 5| beillesztem a csontléket. Az ereket elkötöm. A csonthártyát
196 5| vagyok, és fölébresztem az embert. (A sebész most fölkelt
197 5| folytatta.) Ez a jövõ embere, az igazi új ember, aki friss,
198 5| múlnak el számára, hanem az öntudatban, mint egyenrangú
199 5| ruhámban meghajtom magam. Az emberiség boldogsága szól
200 5| Hiszen nincs többé idõ! Az a sok szellemi energia,
201 5| szellemi energia, amelyet az elmúlás csendes õrülete
202 5| elõbb kell végeznem, mert az esetük súlyosabb. A császárok
203 5| belgyógyászati szerünk van az idõ ellen. Ez az abszint.
204 5| szerünk van az idõ ellen. Ez az abszint. Tisztán tüneti
205 6| kudarccal, be kellett fejeznie az életét. Hanyatt dõlt két
206 6| Hanyatt dõlt két székre az asztal mellett, és behunyta
207 6| és behunyta a szemeit.~Az apja, egy kedves, erõs,
208 6| járású.~- Megmondtam, hogy az ópiummal baj lesz. Hogy
209 6| éltem én. Egészen másképp.~Az anyja, egy sápadt, régen
210 6| zsebkendõjével takarta el az arcát, és zokogva magához
211 6| halott vagyok. Hol van most az a sok nõ, akik szerettek
212 6| varázsló. - Különben is, csak az kellene még, hogy nõk elõtt
213 6| megfürdetni, és még ma kész lesz az új harisnya, amelyben el
214 6| biztos és kényelmes volt az ölében, hogy akár napokig
215 6| Sohase ültetett engem az ölébe. Õ ült mindig az én
216 6| engem az ölébe. Õ ült mindig az én ölembe.~- Egyenes, kevésszavú
217 6| Legyetek szívesek elmenni, az öreg arcotok kellemetlenül
218 6| kézi tükrében, elrendezte az ajkait - gúnyosan mosolygóra,
219 6| lefejtette róla zsebkésével az ezüst csipkedíszt, miután
220 6| eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen leány, akit életében
221 6| szólott.~- Belátom, hogy az ópium és a sok rossz csók
222 7| Valamelyik téli délelõttön az anatómiai intézet igazgatójának
223 7| beszélni a méltóságos úrral.~Az igazgató kiüzent, hogy csak
224 7| a tanterem zsongott már az orvosnövendékektõl.~A látogató
225 7| mélyen meghajtotta magát, és az izgatottságtól csaknem hadarva,
226 7| arcáról azt hihette volna az ember, hogy nem is magyar,
227 7| Mikor leszálltam a vonatról, az édesanyám azzal fogadott,
228 7| édesanyám azzal fogadott, hogy az apám már nem él. A halálát
229 7| Szóval megtudtam, hogy az apám kétségtelenül meghalt,
230 7| meghalt, mégpedig a klinikán. Az anyám, aki nagy nyomorban
231 7| eltemettetni. Szóval otthagyta az apám hulláját, mert azzal
232 7| tegnap megtudtam, hogy ide, az anatómiai intézetbe szállították
233 7| szállították a hulláját, hogy rajta az orvosnövendékek tanuljanak.
234 7| hogy ilyen sors érte-e az apámat, vagy amint a szolga
235 7| csontvázat vagy a koponyát, de az egész csontvázat inkább,
236 7| méltóztassék megnézetni, megvan-e az apám csontváza talán, a
237 7| hullákat szokták kiválogatni, az én apámnak pedig hatalmas
238 7| magas volt, mint én... És az intézet költségeit megtérítem...~
239 7| költségeit megtérítem...~Az igazgató e hosszú és izgatott
240 7| megnézhetem, hogy hívták, kérem, az apját?~- Gyetvás Pálnak,
241 7| Gyetvás Pálnak, mint engem.~- Az intézet ugyan nem ad ki
242 7| állítva, nem vonakodom, és az úrnak ki fogom adatni.~Az
243 7| az úrnak ki fogom adatni.~Az igazgató csöngetett. Egy
244 7| szépen, doktor úr - szólott az igazgató - nézesse meg,
245 7| meg, a múlt hónapban vagy az azelõttiben dolgoztak-e
246 7| belõle elõadási csontvázat.~Az asszisztens elsietett, a
247 7| pedig zsebredugott kezekkel az esõs utcára bámult ki -
248 7| utcára bámult ki - berontott az asszisztens.~- A hulla,
249 7| méltóztatott mondani - mert az elsõévesek a múlt hónapban
250 7| a múlt hónapban eltörték az egyik bonctermi csontvázat.~
251 7| tett. A professzor pedig az elõbbihez tökéletesen hasonló
252 7| urat, hogy adassa ki ennek az úrnak a kérdéses csontvázat.
253 7| összeállítás harmincöt korona.~Az ember gyorsan kivette az
254 7| Az ember gyorsan kivette az erszényét, és gyorsan fizetett.
255 7| boncterembe vezették, ahol az egyik sarokban ott állt
256 7| porcelánfehérre fõzött skeletum.~Az idegen egy ideig csodálkozva
257 7| elölrõl-hátulról, megforgatta az állványán, végigsiklottak
258 7| megtapogatta a rugókat, amelyek az állkapcsot kötötték a fejhez,
259 7| gyámoltalanul nézett a szolgára és az asszisztensére.~Az asszisztens
260 7| szolgára és az asszisztensére.~Az asszisztens dícsérni kezdte
261 7| kezdte a koponyát, mire az idegen hirtelen kíváncsi
262 7| idegen hirtelen kíváncsi lett az anatómiai tanulságokra.
263 7| hamarosan elbúcsúzott, mert az elõadáson volt dolga.~Az
264 7| az elõadáson volt dolga.~Az öreg szolga úgy érezte,
265 7| szeretném elvinni maguktól.~Az idegen lehorgasztotta a
266 7| kezdte a csontváz lábát. Az csörögve lengett ide-oda.
267 7| nézett sokáig, kezdte rágni az ajkát.~Az öreg cinikus Mátyás,
268 7| kezdte rágni az ajkát.~Az öreg cinikus Mátyás, aki
269 7| se tett, jól látta, hogy az úrnak könnyezik a szeme,
270 7| lenni a nagyságos úrnak?~- Az édesapám volt!~- Az apja.
271 7| úrnak?~- Az édesapám volt!~- Az apja. Hm, hm. Hát bizony... -
272 7| magát, megfogta a csontvázat az állvány vasrúdjánál, és
273 7| vasrúdjánál, és cipelni kezdte az ajtó felé. Elszántan sietett
274 7| lesütötte, mintha pirult volna az édesapja miatt.~Keresztülment
275 7| ügyetlenül magához ölelte. A fiú az apját.~ ~
276 8| pillanatra még fölnéztem az órára, két óra múlt tíz
277 8| ott imbolygott, torlódott az utamon összekeveredve a
278 8| leányarcon - úgy omlott el az ég tündöklõ kékségén az
279 8| az ég tündöklõ kékségén az alkonyat narancsszínû fátyla.
280 8| Zöld fátyol a vállain. Az arca gyengén rózsaszínûre
281 8| szemei bágyadtan révedeztek az alkonyégen. Finom, hideg,
282 8| hallottam rólad, hogy az ajkaid némák, és beszélni
283 8| és homlokomat megkente az illatos olajjal.~- Jól ismersz
284 8| bólintott, és mosolyogtak az ajkai.~- Hazugság - mondtam
285 8| eltûntek már a horizontról, az ég mély, szédítõ nyugalmú,
286 8| már fenn ragyogott, és az Aldebaran és Antares úgy
287 8| halotti leplet.~- Hosszú lesz az utazás és álom nélküli -
288 8| amelyet mindörökre elhagytam.~Az éjszaka mindinkább sötétedett.
289 8| megfordítottam gyûrûmet az ujjamon. Erre a csónakom
290 8| nagy csodalámpa, felbújt az égre a hold.~Enyhe szellõ
291 8| Harmatos, selymes fûben vitt az utam, holdfényes nagy mezõn
292 8| bennem a vér.~A hátam megett, az úton, három árnyékom rajzolódott
293 8| pillanatban a holdvilág megmozdult az égen. Szédítõ hirtelenséggel,
294 8| nagyon ismerõsnek tetszett. Az út mentén fehér mérföldkõ
295 8| porfelhõben egy szekér ballagott. Az ellenkezõ irányban folytattam
296 8| saját lelki üdvösségéért. Az örökmécses átszûrt fénye
297 8| Lassan fölmentem a lépcsõn. Az oltár elõtt ott térdelt
298 8| Beléptem és megállottam az ajtó mellett. A leány fehér
299 8| elõreléptem, úgyhogy láthattam az arcát is. Jobb kezében kis
300 8| mosolyogva rám nézett, és az ajkai csókot kínáltak.~-
301 8| megnedvesítette nyelvével az ujjait, és kisimította velök
302 8| szóródott szét a fákon, az úton és a kisasszony arcán.
303 8| kezemre, azután belebbent az ajtón, és belülrõl elreteszelte.
304 8| grófkisasszonyról. Ebben az órában nem szerettem õt,
305 8| de hidegek és ruganyosak az ujjai, és a szemeinek változik
306 8| Még néhány órám volt csak, az éjjel aludni akartam. Késõ
307 8| és csúfolódó mosoly volt az ajkain.~- Nem vártál rám,
308 8| Nyakamba csimpaszkodott és az ajkait kínálta.~- Azt hiszed -
309 8| mintha húsz évet vénült volna az arca. Azután intett, hogy
310 8| kell szabadítanod magad az átoktól! - mondottam.~Kérdõleg
311 8| Hevesen megdobbant a szívem: az arca e pillanatban olyan
312 8| volt, mint egy kisleányé. Az írószereket kérte:~- Ma
313 8| Bólintott, hajából kivette az egyik hervadt, rózsaszínû
314 8| hogy várnunk kell, míg az átok magától elmúlik a rossz,
315 8| Nem várt, nem tartotta meg az ígéretét. Megkerestem a
316 8| kerítésen. Elhagyottak voltak az utak, száraz levelek csörögtek
317 8| kastély bontakozott ki. Az ajtók mindenütt csukva voltak,
318 8| volna a ház. Körüljártam az épületet. A hátsó homlokzaton
319 8| Benézhettem; a grófkisasszony az ablakban ült egy ingben,
320 8| ablakban ült egy ingben, szemei az ég felhõit nézték, éppen
321 8| mosolygott, és egy széket tett ki az ablakon. Nyugodtan fölkúsztam
322 8| A kisasszony átölelt, és az ölelése olyan heves, ernyesztõ,
323 8| mondottam -, még nem érkezett el az idõ. Most egy ideig úgy
324 8| Itt fölemelt karokkal állt az egyik, ott a másik a háta
325 8| fogok küzdeni mindennel. Az egyik sarokban ráakadtam
326 8| léptem. Nem kép volt, hanem az igazi grófkisasszony. Hamar
327 8| gyémántos csepp lefutott az arcon, az állnál fölfogtam,
328 8| csepp lefutott az arcon, az állnál fölfogtam, és gondosan
329 8| fölírta, hogy elkísér, mert az övéi csak késõ este fognak
330 8| a szívem megszabaduljon az öreg hercegnõ átkától.~Szemei
331 8| jó könny. Pedig nem volt az. A varázsló, mikor odaadtam
332 8| hogy terád is átragadt az öreg hercegnõ átka. Rámnézett,
333 8| érkeztem, eszembe jutott az idõ, amikor elõször életemben
334 8| kihallgatott, és soká vizsgálta az arcomat, bölcs, nyugodt,
335 8| hogy súlyosnak találta az esetet.~- A grófkisasszony
336 8| arcát vizsgáltuk. Folyton az az érzés kísértett közöttünk,
337 8| arcát vizsgáltuk. Folyton az az érzés kísértett közöttünk,
338 8| biztossággal rabolja el az átok ereje.~- Grófkisasszony -
339 8| egyszer is éreztük volna az õszinte, nagy szerelem forróságát;
340 8| szenvedéseiben is, és jóllehet az utolsó pillanatig általában
341 8| szoptatni a kicsit, és csak az elválasztás után szándékozott
342 8| még rettentõbbek voltak az éjszakák. Sokszor ébredtem
343 8| karjaiban. És elém tette az ágyra. A kicsiny test hideg,
344 8| Akkor azt mondtam:~- Még az éjjel temetni visszük a
345 8| térdeinkre véve, elindultunk. Az éjszaka sötét volt és csillagtalan.
346 8| váratlanul egy folyó keresztezte az utunkat. Most megállottunk,
347 8| megfordítottam gyûrûmet az ujjamon. Nemsokára, szemben
348 8| ujjamon. Nemsokára, szemben az ég alján, valami gyenge
349 8| nagy csodalámpa, felbújt az égre a hold. A part mellé
350 8| csókjában érezhettem, hogy az átok elmúlt rólunk.~- Újra
351 8| rólunk.~- Újra fogjuk kezdeni az életet - mondottam.~Boldogan
352 9| gyermekeknek korán meghal az apjok, abból rendesen baj
353 9| hagyott maga után. A felesége, az özvegye szép asszony volt,
354 9| sõt értékessé is teszi az ilyen erõs, bár sok tekintetben
355 9| erõs fiút hozott a világra. Az utcában, ahol egy kétemeletes
356 9| csípõjû és gyerekszemû volt ez az asszony. Mondom, mint ember:
357 9| közük volt egymáshoz, amint az lassanként mindjobban kiderült.~
358 9| kis szemeikben Witmannak, az apjoknak lelke csillogott.
359 9| folyóhoz, és madarakat fogtak az erdõben. Witmanné enni adott
360 9| tiszta alsót szombaton este. Az iskolába is velök ment,
361 9| Witman fiai keveset törõdtek az anyjokkal meg a szeretõjével;
362 9| felkelés után, negyedóra alatt. Az iskola egyáltalán nem játszott
363 9| egyáltalán nem játszott szerepet az életükben. Nagyúri foglalkozásnak
364 9| foglalkozásnak ismerték föl az élést, s öntudatlanul és
365 9| szükségleteikhez formálták az idõt.~A padlás egyik rejtett
366 9| ha megették a vacsorát - az anyjok egy piroskötésû német
367 9| gyors léptekkel lesuhantak az utcára, futásnak eredtek,
368 9| hazacipelték. Bekötötték az állat száját, és deszkára
369 9| húzták. Apró lámpájuk, mint az erdõ elátkozott kastélyának
370 9| munkájuk közben hallgatták az állat rettenetes, tehetetlen
371 9| veréssel vagy csipkedéssel. Az állatkínzás pedig komoly
372 9| kevesen törõdtek velük. Az elsõ emeleten egy öreg törvényszéki
373 9| sohase lehetett embert látni. Az egyetlen ecetfa, amely az
374 9| Az egyetlen ecetfa, amely az udvar közepén állott, és
375 9| hogy mindez nem jól van. Az élet azonban a kis emeletes
376 9| olyan, mint két nagy szem. Az agyában csodálatos régi
377 9| úgy izgalmas és szép lesz az ágybafekvés. Valóban, izgatottan
378 9| reájuk; könnyen ugrottak ki az ágyból. A cselédtõl elkérték
379 9| dolgokat, a kivégzést és az elásást, mert félni lehetett,
380 9| megérte a fáradságot.~Délután az idõsebb fiú egyedül ment
381 9| Félig mezítelen lányt látott az ablakon keresztül az egyik
382 9| látott az ablakon keresztül az egyik szobában, aki rózsaszínû
383 9| rózsaszínû ingben fésülködött. Az utcasarokról visszafordult,
384 9| jött felé, de ugyanakkor az oldalfolyosó végén megjelent
385 9| és ajkaival hozzátapadt az arcához. Ezalatt körös-körül
386 9| bagolyra gondolt, és átvillant az eszében az, hogy mindaz,
387 9| és átvillant az eszében az, hogy mindaz, ami az életben
388 9| eszében az, hogy mindaz, ami az életben szép, nagyszerû
389 9| levegõben lények laknak, amelyek az emberekhez hasonlítanak,
390 9| kiterjesztették karjaikat. Az idõsebb fiú azt állította,
391 9| a hátukkal és mellükkel az arcához érnek. Néhány perc
392 9| érnek. Néhány perc múlva az öccse jelentette, hogy szintén
393 9| jelentette, hogy szintén érzi az asszonyokat. Otthon, az
394 9| az asszonyokat. Otthon, az ágyban is még a lég asszonyairól
395 9| Nesz nélkül siklottak be, az ablaküveget alig érintették
396 9| mosolygó arccal lebegtek az ablak felé, majd újra feléjük
397 9| betört a szobába, távoztak el az ablakon keresztül, lassú,
398 9| leányhoz. Meleg májusi délben, az iskolából jövet arra kerültek,
399 9| hogy amit tapasztaltak, az összehasonlíthatatlanul
400 9| mondta a kisebbik.~- Ez az, amit annyi fáradsággal
401 9| könyvek nélkül indultak az iskola felé. De egyenesen
402 9| Megálltak. A leány kinyitotta az ablakot.~- Holnap délben
403 9| valamit. - Intett, és becsukta az ablakot.~A fiúk elpirultak,
404 9| kérünk tõle.~- Nem ad.~- Az üvegszekrény kulcsát megszerezzük.~-
405 9| van, és hét gyûrûje van.~- Az ujján is hord három gyûrût.~
406 9| mutassa meg nekik a holmit. Az asszony - nyakas természetû,
407 9| érezte õket magától.~A fiúk az utcára szaladtak tanácskozni.~-
408 9| megkínozni.~- Én betöröm az egyik kis üvegfalat a késem
409 9| tolvajlámpával, benyúlok, és kiszedem az összes karcsatokat és gyûrûket.~-
410 9| Elõbb azonban átnéztek az ajtó alatti résen, és láthatták,
411 9| résen, és láthatták, hogy az anyjuk szobájában már sötét
412 9| le, éberen, de nyugodtan. Az ágyaikban felkönyökölve,
413 9| ha majd nem fogja találni az ékszereket. Egy pillanatra
414 9| fölébredhet. Majd fölkeltek az ágyból, kinyitották az ablakot,
415 9| fölkeltek az ágyból, kinyitották az ablakot, és kihajoltak a
416 9| fölhangzásukkal szakaszokra tagolták az éjszakát, nem rövidítették
417 9| éjszakát, nem rövidítették meg az órák lassú múlását.~Mikor
418 9| toronyóra lassan elverte az éjfélt, készülõdni kezdtek.
419 9| hálószobájába vezetõ ajtót. Az ajtósarok semmit se nyikorgott.
420 9| habozott, azután rácsapott az üvegre. A csörömpölés nagy,
421 9| felkönyökölve, kinyitotta a szemeit. Az arca bosszúságot és csökönyös
422 9| nem jutott Witmanné, mert az öregebbik Witman fiú odaugrott
423 9| öregebbik Witman fiú odaugrott az ágyhoz, és késével a mellébe
424 9| késével a mellébe döfött. Az asszony hátrahanyatlott,
425 9| hadonászott. A kisebbik már akkor az ágyon volt, és lefogta a
426 9| nagyobbik kihúzta a véres kést az anyja mellébõl, és még egyszer
427 9| ez rendben van - mondotta az idõsebbik -, most szedjük
428 9| Kirakták a szekrénybõl az ékszereket, a karcsatokat,
429 9| a melltûket, a gyûrûket, az órát és a hosszú arany óraláncot.
430 9| óraláncot. Nyugodtan kirakták az asztalra a megszerzett,
431 9| szobáját belülrõl bezárta, és az ablakból a párkányra kilépve,
432 9| bejött a nyitott ablakon.~Az utca koromsötét volt, halálos
433 9| Levetkõztek, ágyba bújtak, és az izgalmaktól holtra fáradva,
434 9| a szobájába nem is ment. Az ebédlõ tisztogatása után
435 9| Még iskola elõtt!~- Jó!~- Az elõadáson pontosan ott kell
436 9| búcsúztak, és elsiettek az iskolába~ ~
437 10| akkordokban dübörög végig az utcákon. És az ablakok tejüvegje
438 10| dübörög végig az utcákon. És az ablakok tejüvegje meg a
439 10| nemtelen és kegyetlen muzsika az Élet törvénye, s amit õk
440 10| törvénye, s amit õk élnek, az maga az élés.~Õk elevenen
441 10| s amit õk élnek, az maga az élés.~Õk elevenen kiugranak
442 10| élés.~Õk elevenen kiugranak az ágyukból, amelyben álomtalan
443 10| Jóllehet miattuk van úgy, hogy az életet nem lehet berendezni
444 10| lehet berendezni tisztán az õs, szent gyönyör számára,
445 10| gyönyör számára, ami pedig az élés egyetlen célja.~Igaz,
446 10| a bõr irtózik a széltõl. Az izmok kelletlenül és tétovázva
447 10| emiatt nem lehet nevetni az ostobák apró dolgai fölött,
448 10| járnak. Hiszen a gondoktól, az erõs hangoktól és az egyhangú,
449 10| gondoktól, az erõs hangoktól és az egyhangú, unalmas, parancsoló
450 10| semmiféle kapcsolatban nincsenek az agy fogalmaival.~Több hasonló
451 10| sorvasztó világosságánál. Az arcunk a tükörben merev,
452 10| érkeznek a pályaházakban, az utcákon emberek, kocsik,
453 10| eltünteti a körvonalakat és az értelmetlenségeket. Kihelyez
454 10| bennünket a tér béklyóiból, és az idõ zakatoló másodperc óráját
455 10| magukra vegyék a nagyszerû, az örökkévalóságba lendítõ
456 10| órái nehezen múlnak, de az este és az éjszaka tizennégy
457 10| nehezen múlnak, de az este és az éjszaka tizennégy órájában
458 10| kapjuk.~Ekkor ismerjük meg az élet mély értelmét, és világosak
459 10| természetükben rezegnek az agyunkban és a gerincünkben.
460 10| formákban rejlõ nagy titkokat. Az a hibás és kezdetleges ismeret,
461 10| megismerni a maga teljességében az életnek ama igazságát, amelyet
462 10| annyira kifejezhetlen ez az igazság, mint amennyire
463 10| amennyire megismerhetlen az érzékek útján. Egy kockáról,
464 10| hogy élt. A megismerést, az Isten boldogságát csak a
465 10| lehet-e beszélni arról, hogy az Isten boldogsága csak egy
466 10| ennyit adott alamizsnaképpen az ostobáknak és gyáváknak.
467 10| megadatik, hogy megrabolják az öröklétet vitéz és nemes
468 10| lássanak és jól halljanak. Az érzékeket és a szerveket
469 10| rettentõ és áldott közvetítõje, az ópium. Étvágy és polgári
470 10| könnyeznek, a fül zúg. A tárgyak, az emberek, a betûk elmosódnak.
471 10| Hunyjátok le a szemeiteket. És az apró ópiumpipa elvezet oda,
472 10| semmi másért. Hiszen ez az egyetlen célja a létnek.
473 10| egy-egy pillanatot ebbõl az életbõl, hogy éljen, folytassa
474 10| életbõl, hogy éljen, folytassa az életet, hogy új életet okozzon.
475 10| hogy új életet okozzon. Az új féregnek pedig ismét
476 10| Aki ebbe belenyugszik, az belenyugodott abba, hogy
477 10| mint méltóságához illik -, az raboljon magának mindennap
478 10| évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett
479 10| nyugodtan hajthatod fejedet az örök megsemmisülés jeges
480 10| jeges párnájára.~Aki ezen az áron nem mer és nem akar
481 10| áron nem mer és nem akar az öröklétbõl húszmillió évet -
482 10| öröklétbõl húszmillió évet - az éljen száz esztendeig, és
483 10| esztendeig, és sokasodjék meg az õ utódaiban.~ ~
484 11| valahonnan a Múzeum körútról vagy az Üllői útról fáradtan, kilumpoltan,
485 11| emberárnyék tovasuhanásában az ébredő város első kezdődő,
486 11| nem egy szívük van, mint az embereknek, hanem több,
487 11| foltokban bocsátanak csak ki az utcára némi sárga gázfényt.
488 11| gázfényt. Ha szerencséje van az embernek, akkor szellőzött
489 11| pincéreket talál. Ebben az esetben zsíros, pirított
490 11| hihetõen pontosan mérnek. Az Üllõi útról nagy csapat
491 11| A Kecskeméti utca sarkán az öreg, gesztenyés asszony
492 11| tetszenivágyás nélkül. A fiatalurak, az egyetemiek, még mélyen alszanak
493 11| boltokat is nyitogatják. És az apró kis utcákból embertömegek
494 11| újdonságairól beszélnek. Mindegy. Az idõ már felvilágosodott.
495 11| kékbõl átszürkült, megbarnult az atmoszféra. A szökõkút öreg
496 11| Egyetemi hallgató lehet az istenadta, és nem találja
497 11| kétségbeejtik, és a sok, sûrû sínpár az édesanyja dúsan töltött
498 11| nagy nehezen kikászálódik az aszfaltra.~8.~A kávéház
499 11| Nemsokára látni, amint az Üllõi út felõl és minden
500 11| segélykiáltása adott volna jelt nekik az elindulásra. Doktorok ülnek
1-500 | 501-804 |