Rész

501  11|                elkésett a felkeléssel.~9.~Az idõ most már délig bizonytalanul
502  11|                   lépések hangos ritmusa. Az emeleti ablakokból bekötött
503  11|                   tréfálkoznak. A lovakat az itatók itatják. A Belváros
504  11|              felgyulladni a sarki boltban az elsõ lámpalángot, alighanem
505  11|               hátra lehet nézni, hogy: ki az? Senki. És nem többet, de
506  11|           taposott, elvénült erõ, amelyet az emberek, a sietõ, dolgozó
507  11|              nyugodtan megszámlálhatjátok az óraütéseket.~ ~
508  12|                   suhogtattam a levegõben az ócska, de kitûnõ acélt.~-
509  12|             Sünder das ewige Leben.”~- Ez az a pallos - betûzte Margit
510  12|                   magyarázó cédulát -, ez az a pallos, amellyel az utolsó
511  12|                  ez az a pallos, amellyel az utolsó halálos ítéletet
512  12|                   a kivégzés? - kérdeztem az õrtõl.~Az õr azonban nem
513  12|           kivégzés? - kérdeztem az õrtõl.~Az õr azonban nem tudott semmit
514  12|                   adományozott, bár ebben az egyben nem vagyok biztos.
515  12|                     részletesen benne van az egész dolog a krónikában,
516  12|                régiségtárral, áthaladtunk az óriási, kõkockás csarnokon,
517  12|                 XVII. századbeli koromnak az illata áramlik, és lejöttünk
518  12|      Jakab-templomban a szárnyas oltárok, az aranyozott faszobrok, a
519  12|           céhmesternek. Akkor ez imponált az embereknek, ezerhétszáz
520  12|                   vörösesszõke haja volt. Az ilyen férfiak tudnak szeretni
521  12| mézeskalácsos-ipar aranykorát élte. Abban az idõben az emberek szerették
522  12|          aranykorát élte. Abban az idõben az emberek szerették a mézeskalácsot.
523  12|                  Schmith hogyan gyûjtötte az aranyakat rakásra a ládájában.
524  12|                 kezük, de belül fáj nekik az elhagyatottságuk, és a dacuk
525  12|                Mindenkiben megszimatolják az irtózást, az undort és az
526  12|               megszimatolják az irtózást, az undort és az ellenszenvet,
527  12|                 az irtózást, az undort és az ellenszenvet, amelyet csúnyaságukkal,
528  12|               elhatározta magát.~- Mit ér az aranyom, és mit ér az, hogy
529  12|                  ér az aranyom, és mit ér az, hogy céhmester vagyok -
530  12|                 semmit. Nem szeret senki. Az emberektõl nem koldulhatok
531  12|                Constant prépost úr, akkor az asszony szeretni köteles
532  12|                kellett neki kiválasztani. Az ilyen emberek egyszerre
533  12|                   a tetejében, irigyeljék az emberek. Paul Walternek,
534  12|                  emberek. Paul Walternek, az ötvösnek a lányát, Évát
535  12|    Ezerhétszáznegyvenkettõ márciusában.~- Az elõbb harminckettõt mondott -
536  12|                    Harminckettõt? Persze, az ezerhétszázharminckettedik
537  12|                  nevét nem tudom, elvégre az ember nem emlékezhetik mindenre -
538  12|                lett. A dolog magyarázata, az volt, hogy a városbíró fia
539  12|                gazdagabb võlegényt akart. Az aranymûvesség és az arannyal
540  12|                akart. Az aranymûvesség és az arannyal való foglalkozás
541  12|                foglalkozás kapzsivá teszi az embereket. Ez menti Paul
542  12|                 csakugyan azt hitte, hogy az arany egyenlõ a boldogsággal.
543  12|                  akkor nem volt divatban. Az ezerhatszázas és hétszázas
544  12|                 és persze Éva sápadt volt az esküvõn, mint ahogy illik.
545  12|              takarékoskodni vele szemben. Az ilyesmit a húszéves lányok
546  12|            Undorodott a kedveskedéseitõl, az alázatoskodásaitól, a rettenetesen
547  12|               kárpótolva érzi magát, hogy az övé lehet ez a szépséges
548  12|                   ez a szépséges nõ. Hogy az hideg maradt az õ undok
549  12|                  nõ. Hogy az hideg maradt az õ undok hüllõcsókjai közepette,
550  12|                  megaláztatás még fokozta az infernális szenvedélyének
551  12|         szenvedélyének erejét.~Ugyanennek az évnek a decemberében, nyolcadikán,
552  12|               hálószobában. Nem érte ott. Az ajtó be volt zárva. Zörgetett,
553  12|                   a pillanatban ugrott ki az ablakon a bíró fia. Schmith
554  12|              feleségét; kifogta, kiemelte az életbõl, mint a horgász
555  12|                 horgász a halat a vízbõl. Az övé volt, nem lehetett többé
556  12|         megelégedettséget érzett Schmith.~Az ítéletet egykedvûen fogadta;
557  12|                 végre a halálos ítéletet. Az egész város ott volt, kivéve
558  12|            közelbõl. Schmith meglátta, de az arca nyugodt maradt.~Senki
559  12|                    Itt szünetet tartottam az elbeszélésemben, és vizsgáltam
560  12|              Kissé elfogódott volt - amit az elbeszélésemben szereplõ
561  12|          dolgoztam.)~Azután mind a ketten az óriási gótikus fõoltár szemléletébe
562  13|                    Nem bírom ki itthon.~- Az apáddal?~- Igen, vele is
563  13|                  szocializmus nem tetszik az öregúrnak.~- És legkevésbé
564  13|                öregúrnak.~- És legkevésbé az, hogy én magam is szocialista
565  13|                 okok?~- Hát nem hallottad az esetemet?~- Nem én!~- Hát
566  13|            átkozottul egyszerû dolog volt az! Hallgass csak ide.~Július
567  13|                hét elõtt.~Éjfélkor bújtam az ágyba. Fájt a fejem, nem
568  13|                  Sok bajom volt emiatt is az apámmal, aki azt képzelte,
569  13|                    aki azt képzelte, hogy az õ szangvinikus temperamentumát,
570  13|              százméternyi távolságban van az alsó, régi kúriától, ahol
571  13|         vacsoránál éppen azt bizonygattam az apámnak, hogy milyen nevetséges,
572  13|                  Szerettem volna megnézni az arcát, a termetét; elbírok-e
573  13|                  Hallhattam, hogy kiemeli az ablaküveget, keresztülhasítja
574  13|                  hallottam, mire elöntött az izzadtság. Ekkor vettem
575  13|                vagyok. A szívem dobogott, az inaim reszkettek, és a szájam
576  13|                világosságnál, dolgozik-e. Az ajtó alatt semmi fény se
577  13|              pénzszekrénynél áll! Egészen az ajtóig lopóztam. A szívemet
578  13|                 azután hirtelen kicsaptam az ajtót.~Két lépéssel a pénzszekrénynél
579  13|                  belõle. Éreztem, hogy ez az ember halálosan megijedt.
580  13|                    Csak harapni tudott ez az agyonra ijedt ember, de
581  13|               vaskapcsok, úgy tapadtak rá az ujjaim a nyakára. Fáradhatatlanul
582  13|             nyomtam. Szinte beleszédültem az erõlködésbe és az ölnivágyás
583  13|           beleszédültem az erõlködésbe és az ölnivágyás állati kéjébe.~
584  13|                 gyertyavilágnál megnéztem az embert. Péter volt, a tavalyi
585  13|             szemei dülledten néztek reám. Az arca szederjes volt. Halott
586  13|             azután ész nélkül hozzáláttam az élesztgetéshez. Dörzsöltem,
587  13|          Dörzsöltem, vizet freccsentettem az arcába, majd fejetlenül
588  13|                   három kutyánk ott hever az udvaron, döglötten. Két
589  13|               otthon a doktor. Folytattuk az élesztgetést egész hajnalig,
590  13|              gyönge embert, akit megõrölt az élet, a munka és szegénység,
591  13|                 állott. Nagyon fölizgatta az emlékezés. Vigasztalni próbáltam,
592  14|                 biztosan nem állíthatjuk. Az utcaseprõk mind egyformán
593  14|                    jobbra, balra; a végén az ember imbolyog.~Szókratész
594  14|        Szókratészt.~Egy fekete leány jött az utca végérõl. Kissé ittas
595  14|              Szókratész kezébõl a seprõt. Az öreg felriadt.~- Mi, mit
596  14|                 Bácsi te, engedj söpörni!~Az öreg ránézett az ittas leányra.
597  14|                 söpörni!~Az öreg ránézett az ittas leányra. Nagy termetû,
598  14|                 Zenóbiának hívták. Elment az anyjával Thesszáliába. Még
599  14|                  kis lány volt. Én is meg az anyja is egészségesek voltunk.~
600  14|                     lehet, hogy én vagyok az a lány. Tegnapelõtt jöttem
601  14|             Tegnapelõtt jöttem a városba. Az anyám azt mondta, hogy az
602  14|                 Az anyám azt mondta, hogy az apám alighanem utcaseprõ
603  14|                még él. Szókratész a neve! Az a neved? No! Megölellek,
604  14|              neved? No! Megölellek, hátha az apám vagy!~Az öreg elhúzódott,
605  14|           Megölellek, hátha az apám vagy!~Az öreg elhúzódott, az jutott
606  14|                 vagy!~Az öreg elhúzódott, az jutott eszébe, hogy a leánya
607  14|               amaz, és mozdulatlanul állt az öreg mellett maga elé nézve.~
608  14|              össze egymás nyakába borulva az öreg, poros szürke Szókratész
609  14|               fekete lánya.~ ~ ~A pásztor~Az athéni temetõ kapujában
610  14|                   arcuk. Beszélgetnek.~...Az én fiam pásztor volt egy
611  14|               füvet talál.~Itt legeltette az én fiam a kereskedõ birkáit.
612  14|                   volt, s olyan szép volt az én fiam, mint a Hermész-szobor.
613  14|               Gyönyörûen tudott fuvolázni az én fiam. Fuvolázott, mikor
614  14|                    Fuvolázott, ha feljött az égre a rózsaujjú hajnal,
615  14|                 fuvolázott, ha leszállott az árnyékos, méla alkonyat.
616  14|               szõke, szomorú lányok ezek, az alsó testük olyan, mint
617  14|              magukkal epedõ, édes hangon.~Az én fiam fújta a fuvoláját,
618  14|                  hiába sietett fel Apolló az égre, többé nem hallhatta
619  14|             szerelmes lányok közé, kiknek az alsó teste olyan, mint a
620  14|              lovaké s a hajuk olyan, mint az õszi alkonyat színe és a
621  14|          fuvolázzon nekik, mert szép volt az én fiam, és senki úgy nem
622  15|                messze Csehországból, hogy az Úr méltó tiszteletben részesüljön
623  15|               kõszínházban, ahol télen át az elõadásoknál zenéltek, valamelyik
624  15|                nem volt szorgalmas ember, az ambíció meg éppen távol
625  15|               Kumpert, mint hogy megkérte az üstdobost, Suseket:~- Kérlek,
626  15|                  nekifeküdt a nagydobnak.~Az egész színházat betöltötte
627  15|               cincogások hallatszottak és az ócska trombiták hangjainak
628  15|                töredékei. De ez imponált. Az iparosok, akik a földszinten
629  15|           süllyesztõk alatt kibotorkáltak az utcára, és nemsokára a kocsmában
630  15|              összeszedték magukat, és már az elsõ pár taktus után, teljes
631  15|              játszottak már valamennyien. Az ifjúság vágyai és ábrándjai
632  15|                   ábrándjai keltek életre az alkoholtól elzsírosodott
633  15|                 volt, ameddig eljutottak. Az elsõ hegedûsüknek, Beránnak,
634  15|                    Beránnak, valahányszor az ötödik fekvésnél magasabbra
635  15|                   a tanítványai kinevetik az érthetetlen, komikus mondatait,
636  15|                    a dobos, volt közöttük az egyetlen tehetséges ember.
637  15|              mûvészetének, készültségének az élvezése szerzett. Remekül
638  15|               pedig igen jó házai voltak. Az óraadás pusztítja, roncsolja
639  15|           kifinomítja és érzékennyé teszi az idegeket. Viszont azonban
640  15|             izgatta és nem érdekelte õket az, amit játszottak. Különösen
641  15|           játszottak. Különösen gyûlölték az angol operetteket és a magyar
642  15|         véletlenül éppen nem volt szükség az elrontott rézfúvók kellemetlen,
643  15|                    milyen hitvány, gyenge az egész produkciójuk. Tehát
644  15|             hegedülni tanít, tehát rontja az idegeit, viszont azonban
645  15|                  érzése ellen, harmadszor az óraadás izgalmainak és fáradságának
646  15|              ellensúlyozására, negyedszer az elégedetlenség és kellemetlen
647  15|                  Erkeltõl, de abbahagyta. Az õrültek házába került valami
648  15|             szimfóniának a vázlatát hozta az útitáskájában. Hónapokig
649  15|                  Harmadik szimfóniá-t. De az egész dolog megakadt. Az
650  15|                  az egész dolog megakadt. Az oboistát és a fagottistát
651  15|                   se akadt, aki megvegye.~Az ötödik évben mintha újra
652  15|            jelentkezett a polgármesternél az oboista és a fagottista
653  15|                    a közgyûlés leszavazta az indítványt, Stoczek ezek
654  15|                 Végre megállapodtak, hogy az önkéntes tûzoltók zenekarát,
655  15|                 nem kínálkozott reá, hogy az ivást abbahagyhassák. Ha
656  15|                    Vért hányt, vége volt.~Az új karmester egy fiatal,
657  15|                   Suseket elüldözte, mert az feleselni mert vele. Beránnak
658  15|                   a Harmadik szimfóniá-t. Az egész város határozottan
659  15|              város határozottan ünnepelte az új karmestert. A régi muzsikusok
660  15|          muzsikusok a karzaton hallgatták az elõadást. Úgy érezték, hogy
661  15|                tragédiájuk tulajdonképpen az volt, hogy a XIX. század
662  15|                 hogy muzsikával törõdjék. Az új nemzedék izgatott és
663  15|                valamennyien pontosan erre az idõre öregedtek meg és dõltek
664  15|              voltak, hogy ez rontotta meg az életüket, ez vette el tõlük
665  15|              rabolta el nemtörõdömségével az ambíciókat, ez kényszerítette
666  15|                 ez kényszerítette rá õket az ivásra, arra, hogy nyomorultul
667  16|                  véres vizet lecsurgatták az asztalon levõ vízvezeték
668  16|                  a hájas, fehér hátat is. Az egyikük azután fésût vett
669  16|                  haját, te Vanja - mondta az öregebbik - a jobb oldalon
670  16|               aranyos, díszes uniformist.~Az öreg elérzékenyült, amikor
671  16|                öreg elérzékenyült, amikor az érdemrendeket meglátta,
672  16|                hogy ez legyen a vége; még az lenne csak a szép, ha ilyen
673  16|                 sok baj volt a gallérral.~Az öreg csak azután felelt
674  16|           helyette más. Mert nézd, Vanja, az atyuskának kellett egy ilyen
675  16|              ilyen, hát elküldte volna õt az atyuska isten hírével. Fogadott
676  16|                  ennek a következtetésnek az igazságáról. Elkeseredetten
677  16|                   percben már elkészültek az öltöztetéssel. Az öreg pipára
678  16|             elkészültek az öltöztetéssel. Az öreg pipára gyújtott, és
679  16|            vaskocsira tették a holtat, és az öreg kinyitotta az ajtót,
680  16|             holtat, és az öreg kinyitotta az ajtót, hogy a lépcsõkhöz
681  16|                     meg hirtelen becsukta az ajtót.~- Minek csukod be,
682  16|             amikor én kinyitom - kérdezte az öreg.~- Várj, Nikoláj bácsi,
683  16|                 volna meg. Alkalom volt!…~Az öreg bólogatott, mire a
684  16|                  meg is rúgom! Felizgulva az új tervtõl, óvatosan felállott
685  16|               tervtõl, óvatosan felállott az asztalra, ahol a hulla feküdt,
686  16|                piszkolja, erõsen megrúgta az arcot. Azután leszállt.
687  16|                   arcot. Azután leszállt. Az öreg már hozta a szivacsot.
688  16|                 szivacsot. Újra megmosták az arcot, megfésülték a haját,
689  16|              kezdték a kis kocsit kifelé. Az öreg újra nyitni akarta
690  16|                   öreg újra nyitni akarta az ajtót.~- Várj csak egy kicsit -
691  16|             mondotta azután dadogva, mert az arca is kipirult a nagy
692  16|                hogy megtetted - mondta rá az öreg komolyan.~Mikor Vanja
693  16|                tettét, milyen büszke lesz az apjára. Nagyszerû dolog
694  16|        gondolkozott errõl, mert rövidesen az egészséges emberek tiszta
695  17|              legmagasabb oldalsó ablakból az apám feje hajol ki. Némán
696  17|                  ide?~De hiszen ez nem is az apám. Ez az ember, amint
697  17|              hiszen ez nem is az apám. Ez az ember, amint a napsütötte
698  17|                  amint a napsütötte falon az arca kirajzolódik, inkább
699  17|                  nem vagyok, és nem félek az élettõl. Gyerünk!~Ni, most
700  17|                   Ni, most látom, hogy ez az ösvény hazavezet! Ez a hazavezetõ
701  17|           hazavezetõ ösvény! A réten ezen az ösvényen a régi kertünkhöz
702  17|                     most nem! Menjünk.~3.~Az öcsém jön szembe. Maga elé
703  17|          megfordul, elindul. Utánamegyek. Az út elváltozik, de nem baj,
704  17|                 kapun belép egy házba. És az udvarból felmutat.~Valami
705  17|                 emberek lopóznak le, mint az árnyékok, zsákokkal.~- Mit
706  17|            keresek én itten, és mit bánja az öcsém, ha valakit kirabolnak!~
707  17|                hozott ide engem ez a fiú?~Az öcsém most a zsebébõl kötelet
708  17|                  és börtönbe zárták, mert az urát meg akarta mérgezni.~
709  17|                  senkinek sem kell, amely az éjek gyötrelmes egymásutánjában
710  17|              Megdöbbentő és rettenetes ez az elhagyott szoba, üres és
711  17|                  itt valaki ránk ne zárja az ajtót! - mondtam suttogva,
712  17|                   suttogva, és jól hallom az ijedt hangomat.~- Jöjj csak!~
713  17|                  hulla?~Nem merek szólni. Az öcsém biztosan, energikusan
714  17|                Alighanem ősz felé jár már az idő, mert a hajnal színei
715  17|                hóó!~A hangom visszhangzik az óriási kõkockák között,
716  17|                állványok alatt besurranok az ajtón, és nekiindulok a
717  17|                  jövõmé?~Mi minden érheti az embert, sejteni se lehet,
718  17|               megszabaduljak fogságomból.~Az a rettenetes a dologban,
719  17|                 alatt talán halasztgatnám az öngyilkosságot, amelyet
720  17|                 ásnám a falat, véreznének az ujjaim... és éhen kellene
721  17|                   már nem lenne erõm - se az izmaimban, se az akaratomban -,
722  17|                erõm - se az izmaimban, se az akaratomban -, hogy elvégezzem
723  17|         hosszú-hosszú percek után fölérek az erkélyre. Nincs lezárva.
724  17|                 kendõs, karcsú lányok? És az idegenek: a vörös amerikaiak
725  17|           idegenek: a vörös amerikaiak és az a barna arcú, aranycipõs
726  17|                 vagyok. El kell szédülnöm az erõs déli napfény miatt.
727  17|                   mi van körülöttem.~Csak az apám hangját hallom:~- Fogd
728  17|           Megfogom. Óriási nagy keze van. Az egész tenyerem alig éri
729  17|                    ahová akarsz!~Indulok. Az apám arca fájdalmas és sápadt,
730  17|                   már letárgyalta magában az egész dolgot, nem tartóztat
731  17|                   nem tudok elõrehaladni. Az út tele van apró békákkal
732  17|               szép fehér kutyánk. Vérzik, az egész hasa tátong, és saját
733  17|             itthon Zsoli”, de én akartam. Az ember bizonyos dolgokat
734  17|                nem fogja kívánni, hogy ez az állat maga miatt elpusztuljon!~-
735  18|                                A KIS EMMA~Az alábbi történetet egy naplóban
736  18|              öngyilkossággal pusztult el. Az édesanyja nemrég halt meg,
737  18|               napokban végre hozzákezdtem az olvasáshoz. Meglepett az
738  18|                  az olvasáshoz. Meglepett az írás közvetlensége és egyszerûsége.
739  18|           füzetben pedig ráakadtam azokra az érdekes följegyzésekre,
740  18|              amelyeket kissé rövidítve és az interpunkció némi változtatásával
741  18|                  kis Emma a legszebb volt az összes lányok között, akik
742  18|                  jártam, õ Irmával együtt az elsõbe. A többi fiúknak
743  18|                 lányok is jöttek, például az unokahúgaink, Ani és Juci,
744  18|                    mint nyáron, mert újra az iskolában kellett ülni kettõtõl
745  18|               csak vacsorázni nem hívtak.~Az iskola is érdekesebb, mulatságosabb
746  18|           érdekesebb, mulatságosabb volt. Az új tanító tudniillik egy
747  18|               Mihály - vágatott.~A házunk az ötödik kerületbe tartozott,
748  18|                 iskolába kellett járnunk. Az osztály túlnyomó többsége
749  18|           megmutatta nekem. Azt mondta:~- Az atyaúristentõl se ijedek
750  18|                   elbeszéltem. Nem hitte.~Az új tanító nem szeretett
751  18|                   Feküdj le, fiam!~Azután az osztályhoz fordult:~- Hármat
752  18|             Azután halálos csendben leste az osztály az ütéseket és az
753  18|                 csendben leste az osztály az ütéseket és az ordítást.
754  18|                 az osztály az ütéseket és az ordítást. Azokat a fiúkat,
755  18|             tanító tekintetbe veszi, hogy az apám õrnagy, és hogy éles
756  18|                Ettõl kezdve õ osztotta ki az összes büntetéseket. Remekül
757  18|              figyelmetlen, nyugtalan volt az osztály, és ilyenkor az
758  18|                   az osztály, és ilyenkor az egész második óra, háromtól
759  18|                  ilyen alkalommal eleredt az orrom vére, és lemehettem
760  18|               lemehettem mosdóvizet kérni az iskolaszolgához. Hamarosan
761  18|                  Már vissza akartam térni az emeletre, mikor a földszinti
762  18|         folyosóján megláttam a kis Emmát. Az osztályajtóban állt, befelé
763  18|              éreztetni akarta volna, hogy az én apám csak õrnagy, és
764  18|                   én apám csak õrnagy, és az övé alezredes. Elõrehúzta
765  18|              szóljak senkinek arról, hogy az ajtó elé állították. Nem
766  18|               hogy miért kapott büntetést az Emma?~- Semmi közöd hozzá -
767  18|                  Elhívta, karon fogta, és az udvar túlsó végében sétáltak
768  18|                   nem jönnek többé együtt az iskolából, hanem mindegyik
769  18|                Húgomat faggattam, hogy mi az oka az összeveszésnek, de
770  18|                 faggattam, hogy mi az oka az összeveszésnek, de hátat
771  18|            apámnak a dolgot. Irma azonban az õ kérdéseire is néma maradt,
772  18|                  voltak, és többször este az ágyban minden ok nélkül
773  18|                sírt.~Október közepe táján az iskolában rettenetes dolog
774  18|                 gyûlöltem, és mi tagadás, az elsõ pillanatra kedvem lett
775  18|                   a láblécen, mások ismét az ujjait feszegették, amelyekkel
776  18|                   Rémesen hangzottak ezek az ütések. Élesen, tömören
777  18|                   Szinte olvasni lehetett az ütéseket. Minden erejét
778  18|             elszakadt, és a helyére ment. Az arca, orra egészen piszkos
779  18|                 adok neked egypár pofont.~Az „egypárból” azonban sok
780  18|             megkapaszkodott, és kiszaladt az ajtón. A tanító halkan káromkodott
781  18|                 katedrára ment, és leült. Az osztályban egy légy repülését
782  18|     félrebeszéltem. Ágyba dugtak, és este az apám kivallatott. El kellett
783  18|          kivallatott. El kellett mondanom az iskolai eseményt. Szüleim
784  18|                   huszonötödikén olvastam az újságban, hogy egy kocsist
785  18|                 meggyilkolta és kirabolta az utasát. Hosszan le volt
786  18|                   siralomházban és reggel az akasztófa alatt. Azon a
787  18|                napon szüleim a vacsoránál az akasztásról beszéltek, és
788  18|          beszéltek, és apám elmesélte azt az akasztást, amelyet húszéves
789  18|                  és hurkot csináltunk rá. Az akasztófa-ácsolásról azonban
790  18|                  tartottunk tõle, hogy ha az udvaron rendeznénk akasztásokat,
791  18|                  délután egy daxli tévedt az utcáról az udvarunkba. Becsuktuk
792  18|                   daxli tévedt az utcáról az udvarunkba. Becsuktuk a
793  18|                    hogy minden készen van az akasztáshoz.~- Jól van -
794  18|           napokban egészen elfeledkeztünk az akasztásról, mert egy új
795  18|              tudniillik valósággal úszott az örömben. Játék közben minduntalan
796  18|               volt, Istenem, milyen szép!~Az utolsó napos, õszi délutánokat
797  18|           délutánokat éltük. A miénk volt az udvar. Apa és anya kilovagoltak.
798  18|                rázta a fejét, hogy a haja az arcába csapódjék.~- De a
799  18|                  hogy megmutassuk Emmának az akasztást. A daxlit már
800  18|                  hóhérsegédek megragadják az elítéltet. - Juci és Ani
801  18|                 voltak ezek a mozdulatai. Az arcát nem láthattam, mert
802  18|                      E ponton vége szakad az idevonatkozó feljegyzéseknek.
803  18|          feljegyzéseknek. A naplóíró, kit az a szerencsétlenség ért,
804  18|                   csak annyit tudok, hogy az apa mint ezredes, nyugalomban