Rész
1 1| CSÖND~Leírom ide, doktor úr, hogy mirõl van szó. Az öcsémrõl,
2 1| félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szívem ezen a reggelen.
3 1| reggelen. Tudtam, éreztem... hogy jõ a fekete csönd. Óriási
4 1| én. Csak én. Én éreztem, hogy jõ a fekete csönd.~Richard,
5 1| bõre barnára pörkölõdött.~Hogy sírtunk mindannyian. Richard
6 1| ágyában aludt, amikor láttuk, hogy át van lõve a tenyere. A
7 1| Könnyes volt a szemük. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket.
8 1| az orvoshoz. Azt mondta, hogy Richard bolond.~Miért lenne
9 1| bolondokházába. Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik
10 1| tébolydából, észrevettem, hogy a vasúti kocsik sarkai is
11 1| lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat,
12 1| fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk
13 1| édesapánk szomorú arcára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja
14 1| kacagott.~Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt,
15 2| magas fakerítés; olyan sûrû, hogy a kezet rajta bedugni nem
16 2| egészen közel kellett hajolni, hogy az ember megláthassa, mi
17 2| színû volt. Úgy tetszett, hogy ezek bocsájtják azt az ismeretlen,
18 2| szomszédok közül senki se tudja, hogy ki lakik itt...~Néhány percig
19 3| Szeretek minden állatot, tudom, hogy egyformán fölséges alkotásai
20 3| undorodom.~Elmondom önöknek, hogy miért, bár ha csak ráemlékszem
21 3| aludni. Mégis elmondom, hogy miért iszonyodom a kicsiny
22 3| Tudom, azt gondolják majd, hogy mindazt, amit elmondok,
23 3| szeme káprázott; tudom, hogy legföljebb érdekesnek találják
24 3| De kérem, gondolják el, hogy ezt tenniök embertelenség
25 3| lélegzetét hallom.~Érzem, hogy ismeretlen félelem kerít
26 3| mindjobban a hatalmába, és hogy nincs ellene védekezés sehol
27 3| a hit van elterjesztve, hogy amely házban ilyen szõrös
28 3| gazdaember - mondta nekem, hogy saját szemével látta az
29 3| mely oly mély és erõs volt, hogy lónyerítéshez hasonlíthatnám.
30 3| hasonlíthatnám. Megrémültem, hogy a feleségem fölébred rá.
31 3| kezdtem, s nem engedtem, hogy talpra álljon. Zöld varangynedvet
32 3| baltát, s elhatároztam, hogy azzal pusztítom el a szörnyet.
33 3| fölkaptam a szerszámot, hogy gyorsan végezzek vele. Idõt
34 3| Idõt vesztettem-e, vagy hogy volt, nem tudom, de a varangy
35 3| az arcomra, és éreztem, hogy a tehetetlen állat micsoda
36 3| óriási erõfeszítést tesz, hogy elmeneküljön. Újra ütöttem,
37 3| Levágtam a lábát, a fejét, úgy, hogy a végén csak egy alaktalan,
38 3| vagyok - rémülve jut eszembe, hogy a béka tetemét, a véres
39 3| ágyból, és a konyhába sietek, hogy - ha lehet - még elejét
40 3| még elejét vegyem annak, hogy a cselédek vagy a gyerekek
41 3| most azt mondják, kérem, hogy álmodtam. Tudják meg tehát,
42 3| álmodtam. Tudják meg tehát, hogy a feleségem e nap után két
43 4| mégse volt annyira kicsiny, hogy egy leány szépségét meg
44 4| Nőgyűlölő lett.~Megjegyzem, hogy József nem Budapesten élt.
45 4| élt. Komoly meggyőződésem, hogy Budapest megmentette volna
46 4| tökéletlenség! - nem bírják el, hogy egy Putifárnál házibarátként
47 4| Ezt csak azért mondom, hogy jellemezzem a kort.) Egy
48 4| komolyan kezdett gondolkodni, hogy megházasodik. Miért kezdett
49 4| váltottak.~Ekkor történt, hogy a leány megszúrta a kezét.
50 4| ez mellékes.~A fontos az, hogy másnap észrevette a vért
51 4| újraéledő természetben, hogy a halálról nem is gondolkozhatott.
52 4| szárát, amikor úgy érezte, hogy nagyon gonosz dolgot cselekszik.
53 4| reszketõ öreg ember arra, hogy valakit megöljön.~A rózsa
54 4| csodálatos. És abban sincs, hogy a nagyapó a következõ tavaszon
55 5| érdeklõdéssel beszélt. Bámultam, hogy mennyire számolni tud a
56 5| megalkuszik az élettel, és hogy mennyire jól érzi magát
57 5| itta a zöld pálinkát, hogy nem lehetett kétség: a sebész
58 5| összerezzent. Láttam rajta, hogy elõttem - a kolléga elõtt -
59 5| Rövidesen észrevettem, hogy ez az ember ma ki akarja
60 5| ok, amely megakadályozza, hogy a tudós befejezze munkáját,
61 5| gyermekeiket? Én rájöttem, hogy mi. Végtelen egyszerû a
62 5| tudási pontunk. Az a tudat, hogy a testünk kopik, hogy az
63 5| tudat, hogy a testünk kopik, hogy az agyvelõnk sorvad, hogy
64 5| hogy az agyvelõnk sorvad, hogy a betegség megöl... hogy
65 5| hogy a betegség megöl... hogy idõ van. Pedig mondom, idõ
66 5| természeti ítéletet merítjük, hogy az idõ múlik. Azt mondtam,
67 5| idõ múlik. Azt mondtam, hogy ideiglenes. Ezt nem kell
68 5| Tehát odáig jutottunk, hogy az idõ ránehezedett az emberiségre.
69 5| a kezemben. Azt mondtam, hogy ez az idõképzet csak a gyermekkor
70 5| amely számára csak út volt, hogy eljusson a fejlõdés azon
71 5| kezdõdik. Nem nehéz belátni, hogy lesz egy olyan idõ is, amikor
72 5| orvostudomány hivatott arra, hogy ezt a szenvedést, ezt a
73 5| tudja megmenteni attól, hogy bele ne essen ebbe a szomorúsági
74 5| nincs arra kárhoztatva, hogy összetett kézzel bámulja
75 5| egyszerû. Csak azt kell tudni, hogy mit vágjunk. Én tudom, és
76 5| behatolok az egyik hasadékba, hogy melyikbe, azt én tudom -
77 5| világ összes fejedelmei, hogy végezzem rajtuk a mûtevést. -
78 6| Kétség nem férhet hozzá, hogy mire a nap felkel, már ki
79 6| kemény járású.~- Megmondtam, hogy az ópiummal baj lesz. Hogy
80 6| hogy az ópiummal baj lesz. Hogy tönkre fog tenni. Nézz meg
81 6| is, csak az kellene még, hogy nõk elõtt haldokoljak.~A
82 6| Kétségbeesetten sírt, úgy, hogy le kellett venni a pápaszemét
83 6| kényelmes volt az ölében, hogy akár napokig elüldögéltem
84 6| volt, úgy tudott haragudni, hogy jaj annak, aki a kezébe
85 6| könyökére, mert eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen leány,
86 6| varázsló. - Kellemesen lep meg, hogy halálom elõtt még egy szép,
87 6| megölelte, és kérlelni kezdte, hogy keljen föl.~- Das ewig weibliche
88 6| újra szólott.~- Belátom, hogy az ópium és a sok rossz
89 6| tekintet nélkül arra, hogy drága koporsóm ki van fizetve -,
90 6| nem bírok. Veszem észre, hogy nem bírok. Igazítsd hát
91 6| szemüvege, amelyet azért viselt, hogy mások ne lássanak a szemébe,
92 6| meglátta a varázsló szemében, hogy nagyon szereti õt, és csakugyan
93 6| párnát, és ügyelj majd rá, hogy rendesen csukják le a fedelet.
94 7| úrral.~Az igazgató kiüzent, hogy csak pár percig fogadhatja,
95 7| hihette volna az ember, hogy nem is magyar, pedig tiszta
96 7| kérek, méltóságos uram, hogy háborgatom, de a dolog annyira
97 7| édesanyám azzal fogadott, hogy az apám már nem él. A halálát
98 7| amikor hajóra szálltam, hogy hazajöjjek... Szóval megtudtam,
99 7| hazajöjjek... Szóval megtudtam, hogy az apám kétségtelenül meghalt,
100 7| hulláját, mert azzal bíztatták, hogy a klinika eltemeti. Most
101 7| dolognak, és tegnap megtudtam, hogy ide, az anatómiai intézetbe
102 7| szállították a hulláját, hogy rajta az orvosnövendékek
103 7| tanuljanak. Azt is megtudtam, hogy csak akkor temetik el a
104 7| Azt szeretném már tudni, hogy ilyen sors érte-e az apámat,
105 7| egész csontvázat inkább, hogy eltemethessem... Szóval,
106 7| talán, a szolga azt mondta, hogy e célra a szép, erõs csontú
107 7| Hát kérem, én megnézhetem, hogy hívták, kérem, az apját?~-
108 7| Kérem akkor a doktor urat, hogy adassa ki ennek az úrnak
109 7| szívességét, bocsánatot kérek, hogy alkalmatlankodtam. Ajánlom
110 7| csodálkozva nézett rá. Valószínû, hogy csontvázat még nem is látott.
111 7| öreg szolga úgy érezte, hogy vigasztalni kell. A tudományát
112 7| mást se tett, jól látta, hogy az úrnak könnyezik a szeme,
113 7| néhány pillanatig azt hitte, hogy mondania kell valamit, azt
114 7| kell valamit, azt hitte, hogy azt a különös kevert gondolat-
115 8| mondottam -, hallottam rólad, hogy az ajkaid némák, és beszélni
116 8| szemeid megmondják nekem, hogy a legtöbb bölcsesség benned
117 8| mondottam -, azért jöttem ide, hogy tõled egy csókot kapjak,
118 8| nõket, és azt is tudod, hogy csak miattad jöttem ezer
119 8| jöttem ezer mérföldrõl, hogy csak miattad születtem,
120 8| csak miattad születtem, és hogy miattad fogok meghalni,
121 8| átnyújtotta, azután anélkül, hogy reám nézett volna, továbbment. -
122 8| fölöttem lebegtek. Tudtam, hogy nem szabad szólanom, mert
123 8| magát. Mindjárt észrevette, hogy ott vagyok, de csak késõbb
124 8| Elrejtette a tükröt, és intett, hogy valami közölnivalója van.
125 8| Ezt írta:~- Imádkoztam, hogy szeretni tudjam magát.~-
126 8| mondottam -, olyan szép vagy, hogy száz esztendeig szeretnék
127 8| szerettem õt, mert azt hittem, hogy sohase fog tudni szeretni,
128 8| szeretni, és elhatároztam, hogy inkább lemondok a csókjáról.
129 8| nyitotta ki a kaput.~- Tudtam, hogy jönni fogsz - mondotta -
130 8| kristályszelencét, és megmagyarázta, hogy kell a könnyeket eltenni.~
131 8| Azt hiszed - kérdeztem -, hogy ez elég kárpótlás azért,
132 8| ez elég kárpótlás azért, hogy annyit kerestelek? Te elbújtál,
133 8| elbújtál, és azt akartad, hogy késõbb annál jobban essék
134 8| akkor bele kéne nyugodnom, hogy nem tudsz sírni, ez pedig
135 8| az arca. Azután intett, hogy írni akar. Ezt írta:~- Võlegényemnek,
136 8| le kell mondanod arról, hogy én valaha is sírjak miattad.~
137 8| néztem, és azon gondolkodtam, hogy a szépségem el fog múlni.~-
138 8| Azt írtam a kisasszonynak, hogy várnunk kell, míg az átok
139 8| kemény szívérõl. Azt írta, hogy maga is belátja ezt, s szívesen
140 8| délutánon végre elutaztam, hogy megnézzem, mi van a kisasszonnyal.
141 8| Fölvillanó szemekkel integetett, hogy jó tesz, azután kézenfogott.
142 8| alkonyodott. Valószínû, hogy a tükrös teremben veszett
143 8| megigazította haját, és fölírta, hogy elkísér, mert az övéi csak
144 8| vasúthoz, megmondtam neki, hogy mindjárt a varázslóhoz fogok
145 8| fel:~- Imádkozni fogok, hogy a könnyem jó legyen, és
146 8| a könnyem jó legyen, és hogy a szívem megszabaduljon
147 8| integet felém, szentül hittem, hogy a könnye jó könny. Pedig
148 8| megkóstolta, és már akkor mondta, hogy nem bízik hozzá. De azért
149 8| Attól félek - mondotta -, hogy terád is átragadt az öreg
150 8| csóválta a fejét, látszott, hogy súlyosnak találta az esetet.~-
151 8| lángjai nem alkalmasak arra, hogy belõlük új sarj bimbózzék.
152 8| érzés kísértett közöttünk, hogy a jövõnk boldogságát napról
153 8| mind a ketten, anélkül, hogy csak egyszer is éreztük
154 8| mást, és gyermeket akarunk, hogy - miként Szindbád varázsló
155 8| vártunk, s akirõl tudtuk, hogy érettünk meg kell halnia.
156 8| megszületett, és olyan szép volt, hogy órákig csodálkozva néztük.
157 8| felett, és azt terveztük, hogy mindörökre elválunk, csakhogy
158 8| éjszakák. Sokszor ébredtem reá, hogy a kisasszony gyertyavilágnál
159 8| sírni. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem alszik, kétségbeesett
160 8| hátunkat... És észrevettem, hogy a testünk a holdfényben
161 8| és csókjában érezhettem, hogy az átok elmúlt rólunk.~-
162 9| rõfösüzlet volt. Senki se tudta, hogy ezekben a boltokban mikor
163 9| virágait, valószínûleg érezte, hogy mindez nem jól van. Az élet
164 9| bámulták. Arról beszéltek, hogy a madár tulajdonképpen csak
165 9| fejében. Azután elhatározták, hogy éjjelre otthagyják, mert
166 9| azután csak arra hallgattak, hogy a padlásról jön-e valami
167 9| valami nesz. Úgy érezték, hogy valami feszes ruganyosság
168 9| elásást, mert félni lehetett, hogy meghallják a házban. Egészben
169 9| feléje ment, és azt mondta, hogy közelebbrõl látni akarta
170 9| átvillant az eszében az, hogy mindaz, ami az életben szép,
171 9| elbúcsúzott azután, de megígérte, hogy máskor is eljön. Megkérdezte
172 9| A nagyobbik azt mesélte, hogy a levegõben lények laknak,
173 9| idõsebb fiú azt állította, hogy hatalmas, puha testû légi
174 9| múlva az öccse jelentette, hogy szintén érzi az asszonyokat.
175 9| mozdulatlanul, lihegve engedte, hogy tegyenek vele, amit akarnak.
176 9| azt mondták a leánynak, hogy õ a legszebb nõ mindazok
177 9| láttak. Irén azt felelte, hogy szereti õket, de ha másszor
178 9| nagyobbik Witman kijelentette, hogy meg lesz elégedve azzal,
179 9| beszéltek; megállapodtak abban, hogy amit tapasztaltak, az összehasonlíthatatlanul
180 9| alatti résen, és láthatták, hogy az anyjuk szobájában már
181 9| Vetkõzés közben elhatározták, hogy csak éjféltájban mennek
182 9| suttogva tervezgették, hogy délben, iskola után, szaladva
183 9| éreztek arra a gondolatra, hogy õ dühös lesz, tehetetlenül
184 9| szó arról a lehetõségrõl, hogy fölébredhet. Majd fölkeltek
185 9| A fiú fölemelte a kést, hogy beüsse a szekrény kis üvegfalát.
186 9| érkezett. Megszokta már, hogy Witmanné tízkor kel, és
187 10| lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen és kegyetlen
188 10| Jóllehet miattuk van úgy, hogy az életet nem lehet berendezni
189 10| élés egyetlen célja.~Igaz, hogy kell fizetni érte; a világosság,
190 10| meggyõzõdést kelti föl, hogy a dolgoknak ebben a formájában
191 10| Pillanatokig idõzni itt és remegni, hogy percek múlva végképp visszaessünk
192 10| Nincs bátorságuk és erejük, hogy magukra vegyék a nagyszerû,
193 10| a gerincünkben. És most, hogy nem hasonlítanak többé azokhoz
194 10| mértem, nincs jogom mondani, hogy a súlyát ismerem. Éppen
195 10| tapintott - nincs joga mondani, hogy élt. A megismerést, az Isten
196 10| lehet-e beszélni arról, hogy az Isten boldogsága csak
197 10| akarnak -, azoknak megadatik, hogy megrabolják az öröklétet
198 10| kockázattal.~Le kell mondaniok, hogy jól lássanak és jól halljanak.
199 10| elvezet oda, ahol azért élünk, hogy éljünk, és semmi másért.
200 10| pillanatot ebbõl az életbõl, hogy éljen, folytassa az életet,
201 10| éljen, folytassa az életet, hogy új életet okozzon. Az új
202 10| az belenyugodott abba, hogy meghaljon, mielõtt megszületett.
203 10| kétmillió évet jelent. Föltéve, hogy az ópiumszívást mint kifejlett
204 11| olyan kedves és csodálatos, hogy a jól tisztított kávéházi
205 11| fiatalurak reá fognak jönni, hogy korán kelni nõk miatt nem
206 11| bontatott ki, jeléül annak, hogy a doktor kissé elkésett
207 11| elhaladva, esetleg úgy hallani, hogy valaki a nevünkön szólít.
208 11| Egyszer hátra lehet nézni, hogy: ki az? Senki. És nem többet,
209 12| ember volt, tudta titkolni, hogy mit gondol és mit érez.
210 12| voltak. Szóval képzelheti, hogy Schmith hogyan gyûjtötte
211 12| fölkeltenek. Érzik, látják, hogy nincs menekvés, hogy szerencsétlenségre,
212 12| látják, hogy nincs menekvés, hogy szerencsétlenségre, nyomorúságra,
213 12| éves korában elhatározta, hogy megházasodik. Sokat rágódott
214 12| rágódott rajta, törte a fejét, hogy jó lesz-e, vagy rossz lesz-e.
215 12| vagy rossz lesz-e. Félt, hogy nevetni fognak rajta. Azért,
216 12| nevetni fognak rajta. Azért, hogy egyáltalán egy ilyen csúnya,
217 12| És borzadt a gondolattól, hogy a felesége meg fogja csalni.
218 12| az aranyom, és mit ér az, hogy céhmester vagyok - semmit.
219 12| Schmith és rászánta magát, hogy megházasodik.~Csak ott hibázta
220 12| ott hibázta el a dolgot, hogy éppen a legszebb lányt kellett
221 12| Schmith is azt akarta, hogy most már, még a tetejében,
222 12| dolog magyarázata, az volt, hogy a városbíró fia a bolondulásig
223 12| Évát, és úgy kellett volna, hogy õ kapja feleségül, de a
224 12| dolgozott, csakugyan azt hitte, hogy az arany egyenlõ a boldogsággal.
225 12| rajongott a selyemért, és tudta, hogy Schmith Fábián nem fog takarékoskodni
226 12| Schmith mindig érezte, hogy erre a szép asszonyra neki
227 12| Lehetett bennük látni, hogy mindenért kárpótolva érzi
228 12| mindenért kárpótolva érzi magát, hogy az övé lehet ez a szépséges
229 12| lehet ez a szépséges nõ. Hogy az hideg maradt az õ undok
230 12| halált is. Azt mondhatnám, hogy örült annak, amit tett.
231 12| láttam másra terelni a szót, hogy kudarcom lehetõleg ne konstatálódjék. (
232 13| öregúrnak.~- És legkevésbé az, hogy én magam is szocialista
233 13| azonban más okaim is vannak, hogy elmenjek hazulról.~- Micsoda
234 13| Hát barátom, úgy nézz rám, hogy én embert öltem.~- Ne beszélj!~-
235 13| Egészen véletlen volt, hogy a fájós fejemet egy pillanatra
236 13| valakinek zörögni! Várom, hogy a kutyák majd ugatnak, de
237 13| apámmal, aki azt képzelte, hogy az õ szangvinikus temperamentumát,
238 13| hangokat, mégis elhatároztam, hogy ezt a titokzatos ügyet magam
239 13| magam aludtam.~Érdekes, hogy este a vacsoránál éppen
240 13| bizonygattam az apámnak, hogy milyen nevetséges, abszurd
241 13| elmosolyodtam ezen a szón, hogy „szakértelem”. Azután megtapogattam
242 13| megtapogattam a karjaimat, éreztem, hogy erõs vagyok, és más vágyam
243 13| más vágyam nem volt, mint hogy a tolvajt, bár egy pillanatra
244 13| de olyan bátor voltam, hogy szinte örülni kezdtem a
245 13| izgalmaknak.~Hallhattam, hogy kiemeli az ablaküveget,
246 13| derengett, de hallottam, hogy a pénzszekrényt vette munkába.~
247 13| szaladt ki belõle. Éreztem, hogy ez az ember halálosan megijedt.
248 13| kéne ülnöm a koromsötétben, hogy szorítsam ezt a nyomorult
249 13| gégét.~Egyszerre megéreztem, hogy a nyak merev és jéghideg.
250 13| cselédeket. Akkor láttam, hogy a három kutyánk ott hever
251 13| jött a legény mondani, hogy nincs otthon a doktor. Folytattuk
252 13| Végre be kellett látnom, hogy hiába minden, megöltem egy
253 13| Szegény, szegény Péter!... Hogy én ezt a nyavalyás, gyönge
254 14| benne is, és megölelte.~- Hogy hívnak?~- Zenóbiának - mondta
255 14| szólt csendesen - lehet, hogy én vagyok az a lány. Tegnapelõtt
256 14| városba. Az anyám azt mondta, hogy az apám alighanem utcaseprõ
257 14| elhúzódott, az jutott eszébe, hogy a leánya hetéra.~- Ne ölelj
258 14| kalandozva. Olyan nagy ez a mezõ, hogy mindig van rajta fû, a nyájak
259 14| ideig.~Elhívták a fiamat, hogy szeresse õket, fuvolázzon
260 15| a trombiták hangja, úgy, hogy némelyik érzékeny gimnazista
261 15| eljöttek messze Csehországból, hogy az Úr méltó tiszteletben
262 15| közönséget.~Már azért is, hogy a város, ahol a karmester
263 15| hangszert, és babrált vele, hogy valamennyire jobb legyen
264 15| tehetett egyebet Kumpert, mint hogy megkérte az üstdobost, Suseket:~-
265 15| úgy segítettek a dolgon, hogy a szerencsétlen pozaun szereplésekor
266 15| foglalta el, konstatálta, hogy a zenekar nem is olyan rossz,
267 15| lassanként leszoktak arról, hogy a muzsikáról beszéljenek.
268 15| leszoktatta arról a gondolatról, hogy vannak emberek, akiknek
269 15| zenekarokról, híres karmesterekrõl!~Hogy kerültek itt össze, ebben
270 15| Állandóan kínlódott, izzadt, hogy a tanítványai kinevetik
271 15| mindenkinek azt mesélte, hogy Erkeltõl, de abbahagyta.
272 15| a polgármester nyakára, hogy oboistát és fagottistát
273 15| akart, és arról beszélt, hogy be fogja tanítani a Harmadik
274 15| polgármester azt mondta, hogy a közgyûlés elé viszi. Fél
275 15| Állítólag hosszú vita folyt, hogy a temetésen a zenét maga
276 15| ne. Végre megállapodtak, hogy az önkéntes tûzoltók zenekarát,
277 15| és jól láthatta bárki, hogy semmi bánatot, meghatottságot
278 15| rettenetes gondolattól, hogy tulajdonképpen valamennyien
279 15| mód nem kínálkozott reá, hogy az ivást abbahagyhassák.
280 15| Stoczekrõl a helyi lap azt írta, hogy kiváló tehetség volt, és
281 15| kiváló tehetség volt, és hogy a szerb király egy ízben
282 15| keresztülvitte a városnál, hogy emeljék föl duplájára a
283 15| az elõadást. Úgy érezték, hogy valami rettenetes igazságtalanság
284 15| fájt a szívük.~Nem tudták, hogy tragédiájuk tulajdonképpen
285 15| tulajdonképpen az volt, hogy a XIX. század második felében
286 15| se volt kedve és ideje, hogy muzsikával törõdjék. Az
287 15| mellõl. Nem tudták meg soha, hogy a cigányos, kulturálatlan
288 15| Magyarország áldozatai voltak, hogy ez rontotta meg az életüket,
289 15| rá õket az ivásra, arra, hogy nyomorultul éljenek, és
290 16| fütyült is), azt felelte, hogy minden úgy lesz, ahogy õ (
291 16| kapta - válaszolt Vanja -, hogy ez legyen a vége; még az
292 16| végül pedig kijelentette, hogy a hulla disznó volt, és
293 16| disznó volt, és hibás abban, hogy több embert öletett meg,
294 16| öreg kinyitotta az ajtót, hogy a lépcsõkhöz szállítsák.~
295 16| bátrabban folytatta:~- Persze hogy megütöttem ezt a disznót,
296 16| hulla feküdt, és vigyázva, hogy a vizes ruhát be ne piszkolja,
297 16| ha nem jól tettem.~- Jó, hogy megtetted - mondta rá az
298 16| szemeit, és azon gondolkozott, hogy ha a fia, akit most vár
299 17| Menjek fel? Mit akarhat? Hogy kerülhet ide?~De hiszen
300 17| Gyerünk!~Ni, most látom, hogy ez az ösvény hazavezet!
301 17| Mindegy, nincs okom félni, hogy hazamenjek. Néha, nem mondom,
302 17| magányos lámpaláng, anélkül, hogy valakinek világítana. Egy
303 17| egy fekvő, halott nőt.~- Hogy kerül ide ez a hulla?~Nem
304 17| asszonyt, akit isten tudja, hogy kicsoda hagyott itt e sivár
305 17| levegõre se juthatnék ki, hogy leugorjak, lekiáltsak, és
306 17| a rettenetes a dologban, hogy a menekülés reménye alatt
307 17| lehet hajtani. Valószínû, hogy keresgélnék kijárásokat,
308 17| izmaimban, se az akaratomban -, hogy elvégezzem a megfojtást.~
309 17| fájdalmas és sápadt, de látom, hogy már letárgyalta magában
310 17| pajtást. Azt szeretném, hogy reám nézzen, megbocsásson,
311 17| reám nézzen, megbocsásson, hogy megszabadítson ettõl a borzasztó
312 17| A szemeibõl látszik még, hogy él, de lenéz maga mellé
313 17| nagyobb dolga van, mint hogy velem törõdjék. Gondolkozik.
314 17| Gondolkozik. Arról gondolkozik, hogy õ már elpusztul, és hogy
315 17| hogy õ már elpusztul, és hogy vége mindennek.~- Jézus
316 17| rekedt, erõs és kemény, hogy nem lehet ráismerni. Lehajol
317 17| csak nem fogja kívánni, hogy ez az állat maga miatt elpusztuljon!~-
318 18| ideig nem jutottam hozzá, hogy beléjük pillantsak. A napokban
319 18| Szégyellték volna elárulni, hogy törõdnek egy lánnyal, hozzá
320 18| rögtön tisztában voltam vele, hogy szeretem, és bár szintén
321 18| a dolgot, elhatároztam, hogy mindig szeretni fogom, és
322 18| õket, mert úgy éreztem, hogy általában különbek, keményebbek,
323 18| bámulta, de úgy vettem észre, hogy mindenki gyûlölte is egy
324 18| Tisztában voltam vele, hogy a tanító tekintetbe veszi,
325 18| tanító tekintetbe veszi, hogy az apám õrnagy, és hogy
326 18| hogy az apám õrnagy, és hogy éles kardja van, tehát nem
327 18| A tanító hamar rájött, hogy a Zöldi tud legjobban pálcázni.
328 18| észrevett. Nyilvánvaló volt, hogy kiállították. Odamentem
329 18| de azután észrevettem, hogy egyáltalában nem szomorú.
330 18| éreztetni akarta volna, hogy az én apám csak õrnagy,
331 18| hozzánk, titokban megkért, hogy ne szóljak senkinek arról,
332 18| szóljak senkinek arról, hogy az ajtó elé állították.
333 18| azonban megkérdeztem este, hogy miért kapott büntetést az
334 18| tõlem Emmát. Nem akarta, hogy szeressem, és hogy õ szeressen
335 18| akarta, hogy szeressem, és hogy õ szeressen engem. Nem engedte
336 18| Még azt is megakadályozta, hogy sokat beszéljek Emmával.
337 18| lett. Egy napon láttam, hogy nem jönnek többé együtt
338 18| hozzánk. Húgomat faggattam, hogy mi az oka az összeveszésnek,
339 18| hiába próbáltam rábírni, hogy béküljön ki Emmával, makacsul
340 18| de rögtön eszembe jutott, hogy apám bizonyára megvetne,
341 18| bizonyára megvetne, ha megtudná, hogy többekkel birkóztam egy
342 18| mivel valószínûleg gondolta, hogy a tanító, aki székére állva
343 18| eligazította a fiúkat, hogy senki mást ne érjen a pálca,
344 18| Mondta valaki neked, hogy helyre mehetsz? Jöjj csak
345 18| adtam neked, édes fiam, hogy jól jegyezd meg, és tanulj
346 18| Szladeket, és megegyeztek, hogy más tanítóhoz adnak. Egy
347 18| huszonötödikén olvastam az újságban, hogy egy kocsist felakasztottak,
348 18| Örülj neki - mondta apám -, hogy nem láttad, és ne is nézz
349 18| ajánlottam Gábor bátyámnak, hogy csináljunk akasztófát, és
350 18| másrészt pedig tartottunk tõle, hogy ha az udvaron rendeznénk
351 18| a hóhér. Neked jelentem, hogy minden készen van az akasztáshoz.~-
352 18| ölükben odavitték Gábornak, hogy rendezzen még egy akasztást.
353 18| a tervet. Kijelentette, hogy egy napra elég egy akasztás,
354 18| beszélgettünk. Gábor kijelentette, hogy utálja, mert olyan büszke,
355 18| ostobának nevezte Irmát, hogy annyira eseng utána.~- Legjobb
356 18| valamin.~- Hát nem ígéred meg, hogy nem beszélsz többet a Rózsival? -
357 18| Emma, és rázta a fejét, hogy a haja az arcába csapódjék.~-
358 18| hallottad?~- Igen, mesélte, hogy felakasztottak egy gyilkost -
359 18| mind a padláson termettünk, hogy megmutassuk Emmának az akasztást.
360 18| Ekkor történt elõször, hogy átöleltem õt. Bátyám meghúzta
361 18| zsámolyt keresett volna, hogy ráálljon. Azután nem mozdult
362 18| a szerencsétlenség ért, hogy résztvevõje lett ennek a
363 18| sorsáról csak annyit tudok, hogy az apa mint ezredes, nyugalomban
|