Rész
1 1| Richard nem szólt semmit, de megette a húst mind, ami
2 1| szájából, és bömbölt. Ó, de hogyan, milyen iszonyatosan
3 1| útra. A homloka bezúzódott. De azért hazajött. Szaladva.~...
4 1| Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törõdött
5 1| Menekülni akartam tõle, de odaköltözött az ágyamhoz,
6 1| Richard levegõ után kapkodott, de nem ébredt föl; azután egy
7 1| vonaglott a kezeim között, de nem sokáig.~Egyszer csak
8 2| és kezdetlegesek voltak, de vagy az ablakok hajlásában,
9 3| alkotásai a természetnek, de a békától iszonyatosan undorodom.~
10 3| érdekesnek találják az esetemet. De kérem, gondolják el, hogy
11 3| Hánykolódom, igazgatom a párnát, de nem sikerül az alvás. Ideges,
12 3| felém fordult.~Béka volt. De milyen béka. Soha ezelõtt
13 3| miért higgyem el tehát én.~De amikor ezzel a békával ott
14 3| vagy hogy volt, nem tudom, de a varangy talpra állt, és
15 3| halálveszedelemtõl. Reszketve, fázva, de megkönnyebbülve mentem vissza
16 4| magában:~- Szép egy leány!~De tanulni kellett, mert másnapra
17 4| gyönyörű kék szemeivel, de erre a fiú ereiben megdermedt
18 4| házibarátként szerepeljenek, de belebetegszenek, ha e lehetőség
19 4| izmos a háta (csak kevés, de anatómiailag igen jól elrendezett
20 4| lecsókolta még, ami maradt. De ez mellékes.~A fontos az,
21 4| nagyítógép mellett gondolkozott. De utoljára is határozott,
22 4| köd vidékén igen különös. De egyébként is, mindenesetre
23 4| már igen-igen öreg volt, de azért mégis nagyon tudott
24 4| leszakított már virágot, de ez most lehetetlen és gonosz
25 5| Állandóan fekete, zöldre kopott, de tiszta szalonkabátot viselt.
26 5| hatott rám, mint a fakó, de igen finom bársonyszövetek,
27 5| mennyire jól érzi magát benne. De hamarosan elbúcsúztunk a
28 5| egyszer vége van. Ami elmúlik. De miért múlik el? Mi az az
29 5| Kant is tudta. Idõ nincsen. De van nekünk egy tudási pontunk.
30 5| megelõzõ stádiumain átmegy. De amikor a világra születik,
31 5| amelyen a mai kész ember van. De innen is van fejlõdés. Lesz
32 5| számoló gyerek állapota. De nézzük meg, mire a pszichéje
33 5| ember. Akkor már jó lesz. De addig, addig!... s itt meg
34 5| kell lennie a centrumban. De ez csak föltevés, amelyre
35 5| elõtt óriási feladat áll. De a feladat egyszerû. Csak
36 5| volt rajta gondolkodni.~De addig is, míg a sebészi
37 6| már a legnagyobb kockázat, de nem sikerült semmi, és hamvazószerda
38 6| kellett venni a pápaszemét is. De nem maradhatott ottan, mert
39 6| eredetiben sohase olvasta. De mégis ellágyult, és megcsókolta
40 6| fizetve -, mert szeretlek, de nem bírok. Veszem észre,
41 7| méltóságos uram, hogy háborgatom, de a dolog annyira sürgõs,
42 7| csontvázat vagy a koponyát, de az egész csontvázat inkább,
43 7| ugyan nem ad ki hullákat... de ha a csontváz megvan: talán
44 7| anatómiai tanulságokra. De a fehérkabátos ember hamarosan
45 7| érzett, ki kell engednie.~De a vihar, mielõtt jött volna,
46 8| hamarább el lehet aludni. De minden negyedórában nézzen
47 8| és beszélni nem tudsz, de a szemeid megmondják nekem,
48 8| türkizes, arany karikafüggõi. De nem nézett reám. Könnyen
49 8| A hold még nem jött fel, de a Sirius, mint egy nagy
50 8| lassanként elmaradt mellettem; de a sok mese, amely benne
51 8| mondottam magamban -, de most már meg kell csókolnom
52 8| dohányomat, és rágyújtottam. De a szívem tele volt aggodalommal
53 8| észrevette, hogy ott vagyok, de csak késõbb fordult felém.
54 8| némi kékes árnyalattal, de arcáról eltûnt a kevés rózsaszínû
55 8| Tovább mentem néhány lépést, de mindjárt meg is állottam.
56 8| gyermeket is szeretnék tõle, de hidegek és ruganyosak az
57 8| soha senki se látta sírni, de ha egyszer látni fogod a
58 8| grófkisasszony - mondtam neki -, de nem haragszom rád, mert,
59 8| a fák közül egy kicsiny, de nemes szépségû kastély bontakozott
60 8| grófkisasszony eltûnt mellõlem, de a tükrökben száz és száz
61 8| tekintete. Szédültem és féltem, de elhatároztam, hogyha már
62 8| fehérség helyett valami gyenge, de igazi rózsaszín ült. Mikor
63 8| mondta, hogy nem bízik hozzá. De azért elvégezte pontosan
64 8| átlátszó fehér lesz a keverék, de ha nem, akkor elsötétedik.
65 8| varázsló igen komolyan -, de a gyógyításodat a földkerekségen
66 8| bagdadi varázsló. Menj hozzá, de sietve.~Még aznap útra keltem.
67 8| csak a gyermeke koporsóján. De hogyan lehessen gyermeke,
68 8| egymás iránt... ez hiányzik. De másképpen a megoldásra remény
69 8| boldogtalanságunk árán is. De a grófkisasszony maga akarta
70 8| volt, a kisasszonynak is; de a kis koporsónak nem volt
71 9| özvegye szép asszony volt, de szelíd természetû és erõsen
72 9| A férjét sohase kínozta, de egy bizonyos fokon túl sohase
73 9| állal, széles vállakkal, de finom, rózsaszínû és lányos
74 9| a baglyot meg nem ölik. De hol lakik? Minden valószínûség
75 9| minden képzelõerõt felülmúlt, de éppen emiatt rövidesen kellett
76 9| Egy öregasszony jött felé, de ugyanakkor az oldalfolyosó
77 9| Hamarosan elbúcsúzott azután, de megígérte, hogy máskor is
78 9| jött mosolyogva, kócosan, de üde, hangos nevetéssel,
79 9| felelte, hogy szereti õket, de ha másszor jönnek, hozzanak
80 9| indultak az iskola felé. De egyenesen a ház elé, a leány
81 9| nagyobbik Witman fiú.~- Igen, de honnan veszed?~- Van anyának,
82 9| Ne vigyük el mind!~- De igen, mind elvisszük; neki
83 9| úgy feküdtek le, éberen, de nyugodtan. Az ágyaikban
84 9| csökönyös haragot fejezett ki, de szóhoz nem jutott Witmanné,
85 9| kezeiket, kiöntötték a vizet, de átöltözésre nem volt szükség,
86 9| halálos csönd uralkodott, de sietni kellett, mert a toronyóra
87 9| mind a tied.~A nõ nehezen, de mosolyogva tért öntudatra,
88 10| és sok is. Õk gonoszak, de haragudni nem szabad rájuk.
89 10| csodálatos, szenvedést okozó, de egyszersmind érthetetlen
90 10| tíz órái nehezen múlnak, de az este és az éjszaka tizennégy
91 10| kockáról, amelyet csak láttam, de meg nem mértem, nincs jogom
92 10| gyönyör adja számunkra. De lehet-e beszélni arról,
93 10| ostobáknak és gyáváknak. De akik többet érdemelnek -
94 10| nyolcezeréves életével. De számítsunk csak ötezret.
95 11| útról fáradtan, kilumpoltan, de könnyű fejjel beérkeztünk
96 11| A villamoskocsik sietve, de halkan érkeztek. Körülnéznek
97 11| lefoglalják a teret.~4.~De nem soká, mert a köd lassan
98 11| egész fiatalok, szegények, de bájosak, vonulnak át a téren
99 11| alszanak hónapos szobáikban. De nem mind. Ketten közülök
100 11| legfeljebb aranyak lelése miatt. De akkor is meggondolandó.~
101 11| az? Senki. És nem többet, de futni ám hazáig. Mert a
102 12| suhogtattam a levegõben az ócska, de kitûnõ acélt.~- Rettenetes! -
103 12| ügyefogyott szervírozásban is, de rögtön kívántam hallani,
104 12| Margit -, nagyon érdekel, de honnan tudja?~- Honnan tudom -
105 12| kígyóé, és izzad a kezük, de belül fáj nekik az elhagyatottságuk,
106 12| sokat töprengett Schmith, de mégis elhatározta magát.~-
107 12| erre nem vagyok képes. De a pénzemért kaphatok szép
108 12| emlékezhetik mindenre - de a városbíró nem fogadta
109 12| hogy õ kapja feleségül, de a vén zsugori Paul Walter
110 12| nem is takarékoskodott. De persze nem tudta boldoggá
111 12| teremtésrõl - még lehetett volna. De Éva feketeszemû, pirosarcú,
112 12| hazaérkeznie Schmithnek, de õ otthagyta a második vasárnapot,
113 12| közelbõl. Schmith meglátta, de az arca nyugodt maradt.~
114 12| stb. tulajdonítottam -, de a szemei nem voltak könnyesek.
115 13| hogy a kutyák majd ugatnak, de nem ugattak, és erre megnyugodtam.~
116 13| címert. Szóval gyáva vagyok. De azért, mikor kis idõ múlva
117 13| tudom, fejfájás okozta-e, de nyoma se volt bennem a félelemnek.
118 13| nem tudom megmagyarázni, de olyan bátor voltam, hogy
119 13| semmi fény se derengett, de hallottam, hogy a pénzszekrényt
120 13| az agyonra ijedt ember, de én lenyomtam a földre, és
121 13| még karmolta a kezeimet, de igen erõtlenül. Végre lehanyatlottak
122 13| Hármat. Nem olvastam meg, de most is, mintha egymás után
123 13| Teljesen úr voltam a testén, de nem tudtam - ezt értsd meg -
124 13| Vigasztalni próbáltam, de nem sikerült. Elhallgatott,
125 14| el nem jött a nyájas nap. De hiába sietett fel Apolló
126 15| városban is, ahol senki, de senki se tud kottából trombitálni.
127 15| tud kottából trombitálni. De különben!? Õk maguk is jobban
128 15| hibának nem számítjuk -, de mivel különb ez a darab,
129 15| éppen távol állott tõle, de a kis vörös orrú, félig
130 15| trombiták hangjainak töredékei. De ez imponált. Az iparosok,
131 15| amirõl nem szokás beszélni. De egyáltalán, lassanként leszoktak
132 15| mesélte, hogy Erkeltõl, de abbahagyta. Az õrültek házába
133 15| a Harmadik szimfóniá-t. De az egész dolog megakadt.
134 15| oktalan kis kompozíció, de mégis nyomtatott kotta.
135 15| magukat és visszatérni!... De így, lenézve, szegényen,
136 15| ahogyan nem is volt igaz, de Stoczek valamikor véletlenül
137 16| jobb oldalon válaszd el!~De Vanja, aki ma különösen
138 16| egy félistent, bámulja õt.~De nem sokáig gondolkozott
139 17| akarhat? Hogy kerülhet ide?~De hiszen ez nem is az apám.
140 17| gondolata borzalmasnak tetszik, de most, amikor olyan könnyûk
141 17| keresni?~- A bátyámat!~- De hiszen én vagyok!~Nem felel,
142 17| Utánamegyek. Az út elváltozik, de nem baj, eltalálok én itt
143 17| akárhová. Jártam én itt már, de... mikor.~Csak egyszer!
144 17| öcsém -, itt van a Béla.~- De miért nem tegezel engem!~
145 17| A lány megköti a rácson, de gyengén és alighanem tökéletlenül.
146 17| alighanem tökéletlenül. De õ nem törõdik mindezzel,
147 17| átadva a pusztulásnak - de megállásról nem lehet szó.
148 17| Nyolc-tíz éve, egyedül akkor is, de boldogan, mert soká tudtam
149 17| óriási kõkockák között, de nem mutatkozik élõlény.
150 17| mikor utoljára láttam. De senki. Itt nem élnek, ez
151 17| botorkálnom a lépcsõkön, de nini, milyen gyorsan megy
152 17| a mutatóujját.~- Jó, jó, de hiszen nem maradok itt!~-
153 17| arca fájdalmas és sápadt, de látom, hogy már letárgyalta
154 17| magamban, és vissza se nézek.~De nem tudok elõrehaladni.
155 17| Maradjon csak itthon Zsoli”, de én akartam. Az ember bizonyos
156 17| szemeibõl látszik még, hogy él, de lenéz maga mellé a földre.
157 17| tessék elmenni innen!~- Igen, de a kutyát elvisszük.~- Hát
158 17| akkor tessék gyorsan!~- Jó, de elõbb visszatesszük a szívét,
159 17| vigyük gyorsan Zsolit.~- De véres lesz a kötõd.~- Nem
160 17| lesz a kötõd.~- Nem baj.~- De addig elpusztul. Add ide
161 17| csak gyorsan.~- No jó, de ha leejted, akkor igazán
162 17| tenni.~- Meg kell mosni.~- De honnan hozzak vizet?~- Hozd
163 17| vizet?~- Hozd a kutyát!~- De már fütyöl a vonat.~- Szaladjunk.~-
164 18| többi fiúknak is tetszett, de nem beszéltek róla. Szégyellték
165 18| sírtak, mindenki bámulta, de úgy vettem észre, hogy mindenki
166 18| ezen sokat gondolkodtam, de nem tudtam megmagyarázni.~
167 18| osztályajtóban állt, befelé fordulva. De hamar észrevett. Nyilvánvaló
168 18| megcsókolni és vigasztalni, de azután észrevettem, hogy
169 18| az oka az összeveszésnek, de hátat fordított nekem és
170 18| részt venni a kihúzásban, de rögtön eszembe jutott, hogy
171 18| hideg veríték ütött ki, de mégis mintegy delejes kényszer
172 18| húszéves korában látott.~- De szerettem volna látni! -
173 18| szenvedélyes állatkínzó, de ha belejött, akkor nagyszerû
174 18| foltos fekete lábaival. De azután hamarosan kinyúlt,
175 18| mondtam magamban én, de azért nagyon haragudtam
176 18| haja az arcába csapódjék.~- De a papádtól hallottad?~-
177 18| kis Emma elhalványodott, de mosolygott.~- Most állj
178 18| kiáltotta Gábor kipirulva -, de a hóhérsegédek megragadják
|