Rész
1 1| Elvittük Richardot az orvoshoz. Azt mondta, hogy Richard bolond.~
2 1| miatt volt. Jól tudom én azt.~Elvittük a bolondokházába.
3 1| tisztán hallottam - kacagott.~Azt szeretném, hogy ne halljam
4 2| tetszett, hogy ezek bocsájtják azt az ismeretlen, édes illatot,
5 2| amelyet szagolva az ember azt hiszi, elakad a lélegzete.
6 2| fekete szemével mintha azt mondaná: egyetek, és hozzatok
7 3| borzalom percei voltak. Tudom, azt gondolják majd, hogy mindazt,
8 3| akkor ezer ember helyett azt az õrjítõ, kárhozatos félelmet,
9 3| természetrajz se ismeri azt a békát, miért higgyem el
10 3| Reá térdeltem újra: megint azt az erõs, nyerítõ hangot
11 3| cselédszobából.~Önök most azt mondják, kérem, hogy álmodtam.
12 4| sehol.~Kereste, hol a part, azt se lehetett látni: köröskörül
13 5| szemléleti pont az, amelybõl mi azt a természeti ítéletet merítjük,
14 5| merítjük, hogy az idõ múlik. Azt mondtam, hogy ideiglenes.
15 5| egy érv van a kezemben. Azt mondtam, hogy ez az idõképzet
16 5| a feladat egyszerû. Csak azt kell tudni, hogy mit vágjunk.
17 5| hasadékba, hogy melyikbe, azt én tudom - és kiszedem az
18 7| Simára borotvált arcáról azt hihette volna az ember,
19 7| orvosnövendékek tanuljanak. Azt is megtudtam, hogy csak
20 7| összekeverve koporsóba teszik. Azt szeretném már tudni, hogy
21 7| csontváza talán, a szolga azt mondta, hogy e célra a szép,
22 7| csontváz fia néhány pillanatig azt hitte, hogy mondania kell
23 7| hogy mondania kell valamit, azt hitte, hogy azt a különös
24 7| valamit, azt hitte, hogy azt a különös kevert gondolat-
25 8| megrázta a fejét, mintha azt mondta volna: nem lehet.~-
26 8| mindentudókká teszi a nõket, és azt is tudod, hogy csak miattad
27 8| mert nem szeretsz, és azt se tudom, fogsz-e tudni
28 8| órában nem szerettem õt, mert azt hittem, hogy sohase fog
29 8| akarom most a legjobban, és azt hiszem, még gyermeket is
30 8| és az ajkait kínálta.~- Azt hiszed - kérdeztem -, hogy
31 8| kerestelek? Te elbújtál, és azt akartad, hogy késõbb annál
32 8| láttuk viszont egymást. Azt írtam a kisasszonynak, hogy
33 8| rossz, kemény szívérõl. Azt írta, hogy maga is belátja
34 8| virrasztottunk álmai felett, és azt terveztük, hogy mindörökre
35 8| mellett, és nézi a szemeit. Azt nézte, vajon tudna-e sírni.
36 8| szemei szárazak voltak. Akkor azt mondtam:~- Még az éjjel
37 9| lány. A fiú feléje ment, és azt mondta, hogy közelebbrõl
38 9| nem esett szó. A nagyobbik azt mesélte, hogy a levegõben
39 9| karjaikat. Az idõsebb fiú azt állította, hogy hatalmas,
40 9| összeszedték a könyveiket, azt mondták a leánynak, hogy
41 9| akiket valaha is láttak. Irén azt felelte, hogy szereti õket,
42 10| emberi lények közé, akik azt hiszik, hogy e nemtelen
43 10| érthetetlen és furcsa, úgyhogy azt a meggyõzõdést kelti föl,
44 12| és bánatukért. Schmith is azt akarta, hogy most már, még
45 12| arannyal dolgozott, csakugyan azt hitte, hogy az arany egyenlõ
46 12| hüllõcsókjai közepette, azt nem bánta. Ez a megaláztatás
47 12| megelégedéssel várta a halált is. Azt mondhatnám, hogy örült annak,
48 13| emiatt is az apámmal, aki azt képzelte, hogy az õ szangvinikus
49 13| este a vacsoránál éppen azt bizonygattam az apámnak,
50 13| levenni kezeimet a nyakáról. Azt sem tudtam, mennyi idõ telhetett
51 14| egy leányom - motyogta - Azt is Zenóbiának hívták. Elment
52 14| jöttem a városba. Az anyám azt mondta, hogy az apám alighanem
53 14| a fuvoláját egy este, s azt is csak rövid ideig.~Elhívták
54 15| Budapesten tanult, mindenkinek azt mesélte, hogy Erkeltõl,
55 15| fagottista végett. A polgármester azt mondta, hogy a közgyûlés
56 15| Stoczekrõl a helyi lap azt írta, hogy kiváló tehetség
57 16| többször halkan fütyült is), azt felelte, hogy minden úgy
58 17| akartam erõnek erejével. Apa azt mondta: „Maradjon csak itthon
59 17| állatot, ezt a jó pajtást. Azt szeretném, hogy reám nézzen,
60 18| Egyszer megmutatta nekem. Azt mondta:~- Az atyaúristentõl
61 18| ölelte és csókolta. Még azt is megakadályozta, hogy
62 18| beszéltek, és apám elmesélte azt az akasztást, amelyet húszéves
63 18| Másnap délelõtt, iskola után, azt ajánlottam Gábor bátyámnak,
64 18| kérdezte Irma csaknem sírva.~- Azt nem! - felelte Emma határozottan,
|