Rész
1 1| tetejérõl lehullott a cserép, s a falakról lepattogott a
2 1| falakról lepattogott a vakolat.~S jöttek borzasztó éjjelek.
3 1| Éjjel. Betörte az ablakot, s a szobában termett. A szemeim
4 2| szokatlan volt a gimnáziumban, s mégis mindenkinek tetszett.~
5 2| össze a bódító szagában, s a szivárvány minden színét
6 3| künn az áprilisi esõ esik, s mellettem a feleségem lélegzetét
7 3| fejemben nyomást érzek, s mindenem hideg. Az izzadtság
8 3| izzadtság kiüt a homlokomra.~S e pillanatban hang üti meg
9 3| ide-oda rugdosni kezdtem, s nem engedtem, hogy talpra
10 3| megpillantottam a favágó baltát, s elhatároztam, hogy azzal
11 4| a hegyét a tintásüvegbe, s nagy betűkkel felírta egy
12 4| ujjacska hegyén szivárgott ki, s azután lecsókolta még, ami
13 4| láthatók: C H O - NaOH - C H N S -. Így dolgozott a kis doktor.
14 4| előkereste a kerti kalapját, s ment gyönyörködni.~Május
15 4| Megcsókolta a virágot, s megviaszolta a szárat, bekötözte
16 4| szirmok sárga, beteg száráról. S a levelek is.~Ebben nincs
17 5| ránehezedett az emberiségre. S itt tört reánk a halál,
18 5| válik az idõ gondolata, s el nem hagyja a halál percéig.
19 5| való lepergését halljuk. S mindez semmivel se fejez
20 5| felsóhajtanak: „bizony, öregszünk!”~S itt egy érv van a kezemben.
21 5| idõ behálózza agyvelejét. S többé nem tud tõle szabadulni.
22 5| lesz. De addig, addig!... s itt meg kell állanunk. Az
23 5| emberi nemrõl elhárítsa. S különösen manapság merül
24 5| különbözik a többi agysejttõl, s mégis ez a fészke a betegségnek,
25 5| teméntelen életenergia alakjában.~S eljönnek hozzám a világ
26 5| emberek elõbb jelentkeztek, s azokkal különben is elõbb
27 6| már ki lesz nyújtózkodva, s maga is jól látta ezt. Nem
28 6| átvizsgálta a szemfedõt, s lefejtette róla zsebkésével
29 6| varázsló rokonai és testvérei, s azokkal õ nem volt ismerõs.~ ~
30 7| egészen apróra fölaprították, s akkor ezeket a cafatokat
31 7| hatalmas csontjai voltak, s olyan magas volt, mint én...
32 7| Gyetvás Pál nevû hullát, s ha igen, készítettünk-e
33 8| amelyet ezer aranyért vettem, s amelyet mindörökre elhagytam.~
34 8| világosságot láttam derengeni. S azután, mint valami nagy
35 8| hogy maga is belátja ezt, s szívesen várni fog miattam,
36 8| mintha én fiad lennék, s te nekem kislányom.~Fölvillanó
37 8| gyermek, akit annyira vártunk, s akirõl tudtuk, hogy érettünk
38 9| foglalkozásnak ismerték föl az élést, s öntudatlanul és korán a
39 9| mellkasát, leitatták a vérét, s munkájuk közben hallgatták
40 9| sajátságos módszereikkel. S a dolgaikról senki se tudott.
41 9| emberekhez hasonlítanak, s ha enyhe szél fúj, érezni,
42 10| muzsika az Élet törvénye, s amit õk élnek, az maga az
43 10| valamennyien magunkban hordunk, s amely érzéki ítéletek nélküli
44 11| megvastagodásában és színváltozásában, s a siető emberárnyék tovasuhanásában
45 11| villamosok, a terhes szekerek, s közöttük a lovasrendõr árvalányhaja,
46 11| lovasrendõr árvalányhaja, s a vasutas piros zászlója
47 13| pénzszekrénynél voltam, s amint számítottam is, beleütköztem
48 14| finom fehéret, a szép barnát s közte a lehullott sárga
49 14| világította a porfelhõt, s a közepén mozgó árnyat,
50 14| pásztorok továbbhajtják õket, s mire a másik pásztor odaér
51 14| szakálla, bajusza nem volt, s olyan szép volt az én fiam,
52 14| a messze terjedõ éjjel, s a hangjára a vad kentaur
53 14| mint a fehér arabs lovaké s a hajuk olyan, mint az õszi
54 14| szólni a fuvoláját egy este, s azt is csak rövid ideig.~
55 15| különben senki se törõdött, s a karmester legkevésbé.
56 16| kellett egy ilyen ember, s ha ez nem lett volna ilyen,
|