|
HORVÁTH ÁDÁMHOZ
Melly a maeoni bölcs lelkét levezetted az Orkus
Tornácába, hogy ott Ithakának lássa királlyát,
Lássa, kihozza erős Achillest és Agamemnont
A feledékeny idők torkából bajnoki kürttel:
Múzsa! te Horváthot hajdan szárnyadra emelted,
Amikoron Hunyadit lantján hirdette s az Árpád
Vére dicsőségét magyarul harsogta közöttünk.
Oh, te hevítsd lelkét, hangját régolta sohajtjuk.
Vidd el karjaidon lobogó fáklyáddal az elzárt
Régi sötétségnek titkos küszöbére, atyáink
Szentelt hamvaihoz; te fedezd fel előtte hazánknak
Hajdani héróit, kik bölcs intézetek által
A lebegő kormányt csendes révpartra vezetvén,
Spártai erkölccsel s törvénnyel örökre lerakták
A magyar alkotmány bérctalpait a maradéknak.
S kik, mikor a haragos villongó Visszavonásnak
Lelke kitörte acélzávárát a fene hadnak,
Mint hajdan Marathon nagy bajnoki vívtak ezerrel;
S vagy diadalmi öröm közt tértek vissza Budára,
Vagy pedig a haza szent oltárán áldoza vérek. -
Mennyi nemes hamvak vagynak még néma homályba
Zárva, kiket méltán lantjára vehetne Homér is!
Múzsa! hevítsd Horváth lelkét, ne felejtse hazáját,
Szent kötelességét, szép híre arany koronáját.
|