|
A balatoni
GRÓF TELEKI LÁSZLÓHOZ
midőn a Balatonra szállott
Üdvezllek, Teleki, nádligetim között,
S vígan nyujtom ezen tölgykoszorút neked.
Vígan zengeti el nádsipom énekét,
S e szent csészevíz
áldozik.
Hősek magva! nemed
tiszteli a magyar.
Él még benned ama régi Szilágyi vér,
Melly Pannon letörött trónusa talpkövit
Még egyszer leraká
dicsőn
Corvinban, ki hazánk
Bellerophonja lett,
S a vakságba merült századok éjjelén
A mennyből lehozá Delphi szövétnekét,
S meggyujtá Buda
ormain.
Ennek fénye fajod nemzeti
bélyege.
Ez buzgatta ama főpapi lantverőt
Pécs szent erdeiben, szent palotáiban,
S ez gerjeszti te
melledet.
Minos rejteke volt a te
nagy iskolád:
A villám ura ott iktata Parthenon
Felsőbb pitvariba, s béavatott szemed
Függött
Palladiumjain.
Láttad Deukaledon fennyen
uralkodó
Hullámit s koronás Albion árbocit,
A bölcs nép felemelt lelke csudáit és
A törvény
diadalmait.
Lásd e tájakat is,
mellyeket e napon
Kormányodra bizott a haza istene;
Nézd a puszta virányt s tunguzi vad lakost
S a szörnyek fene
nyomdokit. -
Nem tenger, nem egyéb
helyhezet alkotá
A nagy népeket és nagy birodalmakat:
Minden nép, ha javát ismeri, nagy, szabad
S boldog minden
időn s helyen.
A nép, hogyha szabad, s
virtusi nincsenek,
Gyermek, mely keziben kést s üszököt visel;
S egy rút törpe, gigászkarddal: az éget, öl,
Ez vázkép, s
kacagást okoz.
A fényes Latium s Spárta
kevély feje
A virtus meredek bércein ötle fel;
Pallas fegyvere nyit útat oda, s lehull,
Amit nem fedez
aegise.
Tedd a durva getát a
Tiberishez, és
A hét hegy lakosit Bosporus öblihez:
Barlang lészen amott a Capitolium,
S itt új Róma
emelkedik.
Menj! megcsillapodott a zaj
előtted, és
Szendergő suhogás váltja fel a morajt;
Nézd, a kék Badacson lassu Favónt lehell,
S nem küzd a Tihany
ősz foka.
|