EGY SZILAJ LEÁNYKÁHOZ

Miért rettegsz kebelemben,
     Miért, félénk leányka?
Mit félsz te, mint a kegyetlen
     Vadtól a kis bárányka?

Nem vagyok én ellenséged,
     Sem hitszegő csapodár;
Hív lelket adok én néked,
     Míg koporsóm bé nem zár.

Tiéd leszek, míg e kedves
     Rubintajak csókot kér,
Tiéd, midőn már e kegyes
     Szív csak akadozva vér.

Halld, melly édesen csatináz
     A völgy zengő csermelye,
A víg madár mint zeng s trilláz,
     S mint nyög a filemile!

Majd ha a bús tél közelget,
     Ezek mind elnémulnak,
Elrepül a szép kikelet,
     S örömeink elmulnak.

[1797-1799 között]