SZERELMES BÁNKÓDÁS

Itt, hol e bujdosó csermely
     A bús bükben tévedez,
S búslakodó énekemmel
     Csak a kőszirt epedez,

Megjelensz, ó kegyes lélek!
     Epekedő szívemben,
S hív kebledbe visszatérek
     Forró képzeletemben.

Ha a bús hold sugárai
     A vizeken reszketnek:
Bágyadt szemem záporai
     Csak téged emlegetnek;

Ha a hajnal bíborszínnel
     Az égen pirosodik:
Árvád lankadozó szívvel
     Terólad gondolkodik.

Ha bús völgyek rejtekében
     Kínom előtt bujdosom,
A vadon bús zengésében
     Édes neved hangozom;

Ha magányos kamarámban
     Keservimmel zárkozom,
Könnyel ázott nyoszolyámban
     Utánad óhajtozom.

Minden reggel siralomra
     Nyitom fáradt szememet,
Siratlak, ha nyugalomra
     Hajtom árva fejemet.

Oh, siratlak, míg könnyeim
     Forrása el nem apad,
Míg bé nem húnynak szemeim,
     Míg szívem meg nem szakad.

[1797-1799 között]