|
A TIZENNYOLCADIK SZÁZAD
Század hanyatlik. Már
küszöbén vagyunk
Bámult korunknak, századok Istene!
Buzgó örömmel feltekintek,
S titkaidat huraim
csudálják.
Népek születnek, trónusok
omlanak
Lehelleteddel, s a te szemöldöked
Világokat ronthat s teremthet,
A nagy idők
folyamit vezérlvén.
Hány századoknak szélveszes
ostromin
Harcolt szerettem nemzetem ekkorig!
Hány száz Charybdis s mennyi örvény
Várta nemes remeked
halálát!
Már sírba szállott hajdani
nagy nevünk,
Már-már lecsüggött győzni szokott karunk,
Mikor hatalmas szárnyaiddal
Béfedezéd
lebegő vitorlánk.
Megszántad e nagy bajnoki
nemzetet,
Mely annyi harc közt vívta ki hantjait,
S véráldozattal kérte vissza
Ősei szent
viadalma bérét,
Révpartra hoztad: Trézia
karjain
Köztűnk Perikles napjai nyiltanak;
Saturnus áldott lelke jött fel,
S vérbe merült
mezeinkre szállott.
Dicső szabadság
temploma lett hazánk,
Nem dúltak ádáz, pártot ütő hadak,
A szent rokonvér nem kiáltott
A babonák tüze közt
az égre.
Áldás virágzott a Duna
partjain,
Áldásba' ferdett a Tisza síkjain,
Áldásba' a vad Dráva berkin
S Fátra kopár
farain lakó nép.
S már mast Ferencnek títusi
trónusa
Fénylik közöttünk: jer, magyar, e napon
Nyisd meg dicsőült szent királyid
Templomait, s
leborulva áldozz.
Nézd, mely hatalmas népeket
eltörült
Körülted e nagy s ritka időszakasz!
Nézd, mely viszontság kénye játszott
A legerősb
szegeletkövekkel.
Téged megőrzött
őseid Istene.
Trajánok s áldott Marcusok álltanak
Kormányodon, kiknek királyi
Homlokokon
ragyogott az erkölcs.
Mindenható kar méri ki
sorsodat,
Kar, mellyen ég s föld sarkai forganak,
Kar, mely dicsőűlt őseidnek
Rettenetes hadait
vezette.
Bízzál, s virágzóbb
századokat remélj!
Eldődeidnek szép kora visszatér;
Csak lelkeden tartsd, mennyi sok szent
Vérbe került az
igaz dicsőség.
|