A REGGEL

Nézd, a napnak derülő sugára
     Mint ébreszti a természetet,
Mint önt új bájt a virág fodrára,
     S mint zendíti a zöld ligetet.

Nézd, új öröm s újult életerő
     Száll hegyekre, száll most völgyekre,
Csak az örök homályban heverő
     Bagoly siet bús rejtekekre.

Nem mosolyog néki a szép reggel,
     Sem az élet harmóniája:
Kedvesb néki a szomorú éjjel,
     Mint az egek dicső pompája.

Igy van minden! változhatlan renddel
     Ki van szabva éltünk pályája;
Egyik rokon a félistenekkel:
     A másiknak por a hazája.

A rablelkek örök setétségben
     Bolyongnak a denevérekkel:
Nem nézhetnek a dicső napfénybe
     Örök éjhez szokott szemekkel.

A nagy lélek önként az aetherben
     Héjáztatja szabad szárnyait,
Nem tartja itt fojtva porkötélben
     Az égi tűz nemes lángjait.

Nem tébolyog gót épületeken
     Az éjjeli vak madarakkal:
Feljebb evez a nagy Álpeseken
     A nap felé uszó sasokkal.

[1802 körül]