WESSELÉNYI, A NÁDOR, MURÁNYNÁL

Töredék

     Mely édes andal int, Murány, feléd,
Midőn tetődre felvetem szemem!
A várvivásnak jöttem nézni tervét
S kimérni a tűz égi útjait,
És íme, mint egy elbájolt lovag,
Andalgva nézem a tündéri várt,
Andalgva látom ékes asszonyát.
Kit már feledni véltem évek óta,
Előmbe tűnni látom újolag;
Látom, miként őt láttam egykoron
A bajnok-ifjak büszke tánckörében
Lebegni pártás fővel a delit,
A nyílni kezdőt angyal-kellemében.
Döbbenve váltam tőle és szorongva:
De megpillantván újra kardomat,
A hősi szellem újra megragadt,
S vitt a dicsőség fényes útjain,
Vitt élni-halni bajnokok sorában.
És íme, már most mint dicső vezér,
Előtted állok, oh magas Murány,
Letörni ormod büszke tornyait,
Rabláncra fűzni ékes asszonyod
S rabláncra véle a pártos magyart.

(Meg-megállva s gondolkodva járdal)

Rabláncra téged, lelkes árva hölgy,
Rabláncra téged, édes árva hon!

(Gondolkodik)

Mi ez? mi új zaj dúlongat szivemben?
Oh érzem, a tiszt s a szív harca ez:
A szív fog, érzem, győzni tisztemen,
Kirántja győző kardomat kezemből,
És életemnek új irányt mutat.

[1825 körül]