A VIG CHLOE

"Húnyik a nap, pirul az ég,
     Intesz, édes enyhelyem!
Megyek, megyek, ah, elég rég
     Vonza feléd kebelem.

Te vagy az én kis világom,
     Virágim szép ligete!
Gyermeki víg munkásságom
     S elmém első képzete.

Hozzád jövök, ha szívemet
     Aggodalom terheli,
Hozzád, ha rám öröm nevet,
     S kezem lantját emeli.

Szép alakid szemlélete
     Új világba andalít,
Nyílt kelyheid lehellete
     Illatözönbe merít.

Itt élnek eltűnt rémeim
     Gyermeki jelképekben,
S kedves titkos két betűim
     A mindig zöld szívekben.

A bús ciprus árnyékában
     Az urnák s nefelejcsek,
A két hív szivek láncában
     A viola-bilincsek.

Így alkota ifjú lelkem
     Egy szebb virányt magának,
Hol égi gyönyör s szerelem
     Szebb rózsái nyílának. -

De csakhamar felriadtak
     Rémledező szemeim,
S karom között eloszlottak
     Tündér álomképeim.

Óh, mint sírtam, barátnéim,
     A szerelem könnyeit!
Mint ittátok, virágaim,
     Szívem égő csepjeit!

Hervadtatok, hervadtam én,
     Míg rabláncom szaggatám,
Míg a csalfa, büszke remény
     Bábjait elhányhatám.

Óh, nem jó halandó szemnek
     Az eget megmutatni,
S a lepkeszárnyú gyermeknek
     Égi szárnyakat adni.

Nehéz a mennyet elhagyni,
     Pedig le kell hullanunk!
Jobb a hív földön maradni,
     S rózsákat itt szaggatnunk.

Nem álmodni, hanem élni
     Illik e szép világon:
Méh-ajakkal mézet lelni
     Lehet minden virágon.

Egyik hervad, másik nyílik,
     Mindenik csak tünemény;
Annak nyílik a legszebbik,
     Aki szabad s víg, mint én.

Szabad pedig ki-ki lehet,
     Míg fejét, - de hol vagyok?
Lilim még istenné tehet,
     Legyen, legyen, hallgatok."

[1825]