FANNIM EMLÉKE

Sírásra vonult képemmel
     Hűs öledbe sietek,
Csendes liget! keservimmel
     Mert itt magam lehetek.

Te láttad szép örömimet
     Fannim forró keblében:
Te rejtsd el bús könnyeimet
     Alkonyatod leplében.

Itt, hol hársak árnyékoznak
     A setét völgy ölében,
S csörgő vizek omladoznak
     A vadrózsák tövében:

Itt nyögtem ki epedezve
     Beteg szívem sebeit,
Itt szorítám esedezve
     Hozzám gyenge térdeit.

Itten mosolygott szemembe
     Szelíden elpirulva.
Itt dűlt égő kebelembe
     Édesen elájúlva.

A liget zöld sudarai
     Halkva körülsusogtak,
A hold játszi sugarai
     Könnyeinken ragyogtak.

Minden megszünt, s az estvének
     Nyugalmában hallgatott,
Csak szíveink verésének
     Döbögése hallatott.

Csak a szerelmek angyala
     Élt s repdezett körültünk,
Csak az öröm szép hajnala
     Virradozott felettünk.

Örökké virulj, kedves hely!
     Hintsen bé virágival
Minden tavasz, s minden reggel
     Legfrissebb harmatival.

Gyakran fog bánatos lelkem
     Tekörülted lebegni,
Hozzád vonz árva szerelmem
     Kínom elkeseregni.

Gyakran éjféli órákon
     Látsz te itt sirdogálni,
S nyögdécselő furulyámon
     Bús nótát fujdogálni.

[1799-1802 között]