|
Honunk néptelenségére nézve, nemcsak az
bajunk, hogy földünk illendõ mûvelésére igen kevés a nép, de azonkívül még ezen
kevés nép is oly helytelenül oszla, hogy néhol a legmeddõbb havasokon, munka és
föld nélkül sorvad a sok nép; leggazdagabb rónáinkon pedig munkás nélkül sorvad
a föld. Ott a szükség fogyasztja és aljasítja a népet, s haszon nélkül vész a
drága néperõ; itt ellenben a nagy bõség rontja a népet, s haszon nélkül vész a
gazdag föld.
A nagy szükség nemcsak fogyasztja, de
erõtleníti, lelketleníti is a népet; a nagy bõség ellenben tunyítja és
korhelyíti. S hogy ezen néphibák következeteit érzi is egész mezei szorgalmunk,
elég bõven tapasztalják, kik népeinket s mezei gazdaságunk terheit közelebbrõl
ismerik.
Somogyban gr. Hunyadyak jószágain a
korhely, a makacs magyar cseléd miatt csak messzünnen hozott cseh és német
cselédekkel lehetett a föntebb fogású gazdasági rendszert gyakorlatba tenni;
azonban a buger, avagy karpatusi tót oly erõtlen, hogy három buger tud csak
annyit kaszálni, mint egy somogyi magyar; noha már ezt is rontja a bõség, mert
ez ismét csak félannyit kaszál, mint egy Rába- és Répcemelléki, szorgalomhoz
szokott, s azáltal jobban élõ magyar. A magyar tehát legalkalmasabb, ügyesebb
lett volna, régibben kezdett nevelés, szoktatás után, hanem ha megharagvék a
nagy földesúr, mindjárt csak buger csoportot hozata, ki ha rendezettebb, azért
az, mert azt több száz év óta rendezgették.
Így lévén a dolog nagyszámú lealjasodott
oláh népeinkkel is, melyek mûveletlen pusztáink mellett gyakran éhséggel küszködnek
és vesznek; minden bizonnyal temérdek néperõnk használatlan enyészik népeink
céltalan oszlata miatt.
Igaz ugyan, hogy a dolgot némüképpen
orvosolja a havasiak azon szokása, mely szerint azok ezrenkint le szoktak járni
kaszálás és aratás végett a magyarokhoz, de mivel ezen jó szokást is -
szokásunk szerint - csak magára hagyjuk, semmi célirányos rendezettel nem
gyámolítjuk, korántsem lehet oly hasznos, mint annak lenni kellene.
Mert gyakran megesik, hogy ezen szegény
emberek hétszámra szanaszét étlen kujtorgatnak, míg helyet találnak, de megesik
az is, hogy néha helyet sem találván, koldulva kujtorognak vissza; míg azalatt
másutt a magyarnak gazdasága dugába dûl amiatt, mivel sem kaszást, sem aratót
nem kap. Mi volna pedig könnyebb, mint a tótok között oly embereket rendelni,
kiknél a leszándékozó munkás magát beíratná, s kikkel a magyar gazdák levél
által annakidején értekezhetnének.
De kétségkívül még sokkal jobb gyógyszere
lenne a dolognak az, ha idõrõl idõre azon népek közül mindazokat, kiknek otthon
illendõ élelmök nincs, magyarok közé szállítanánk. Így aztán mind az otthon
maradók, mind a hozzánk szállók könnyebben élhetnének, jobban szaporodnának és
derekabb emberek lennének; mely jótéteményre méltóbbak is azon népek, melyek
már annyi századok alatt hazánknak szolgáltak, mintsem a külföldiek, s
egyébiránt is azt hiszem, hogy az ily néposzlatás nemcsak a néperõnek célosb
használatát eszközlené, de egyszersmind a szorgalom és jólét terjesztése által
népünket könnyen elegendõre szaporítaná.
|