III.
CÉLTALAN FÖLDOSZTÁLY

Valamint általános tekintetben honunk népereje igen balul oszla; - úgy földünk részletes osztályait is oly, minden józanabb céllal ellenkezõknek kell látnunk, mintha azok által valamely bosszús istenség akarná mezeinket büntetni.

Mert akár számtalan határaink temérdek nagyságát, akár számtalan közbirtokaink minden oldalú rendetlenségét megfontoljuk, által kell látnunk, hogy ezek minden józanabb gazdasági rendnek és szorgalomnak általános felbontói.

Nem szólok azon tájainkrul, hol egy-két dugadûlt falu annyi élõföldet bitangol, mennyi a perzsagyõzõ Attikának alig volt; eléggé tapasztaljuk állításom igaz voltát csak hat-hétezer holdú határokban is; mert már itt is gyakran elfárad az ökör és béres, míg a dolog helyére jut, s az egész szorgalom csak a kertek aljáig szól. Ha pedig az ily gazdasághoz még a mi szokott közbirtokossági barbariesünk is hozzájárul; akkor minden bizonnyal a szegény gazda minden reggel annyi bajra kél, mennyi Attikának alig volt.

Mert az ilyen bitang helyeken nemcsak az a baj, hogy a birtok elszórtsága a gazdasági munkát fölötte megterhesíti, sokasítja, s azáltal az egész gazdaságot haszontalanná teszi; de többnyire az a nagy rossz is megvan, hogy a birtokosok örökös viszálkodása és sok gyülevész korhely cselédje miatt a fenyíték és egész nép úgy megromlik, hogy az ily hely gyakran csupa zsiványbarlanggá válik, hol természet szerint a legiparkodóbb gazda is felejt az ángol és német szorgalom elveirûl aggódni, s elég jó gazdának nézheti magát, ha többszáz holdjai mellett nem koplal.

Ezt ugyan fejcsóválva hallaná egy oly boldog német paraszt, ki a maga csekély, de békerített s önszemeivel õrizett birtokán oly boldogul él és annyi adót fizet, mennyi a többszáz holdú magyart földönfutóvá tenné; de tudom, nem veszik nagyításnak szavaimat azok, kiket a sors ily bitang gazdaságokra kárhoztatott, sõt elhiszik velem együtt, hogy a magyar természetlen szegénységének épen ez a nagy rendetlenség egyik fõ oka.

Az ily szerencsétlen jószágokban nem elég az, hogy a birtok nagyobb része esztendõnkint közlegelõnek fordíttatik még ott is, ahol elég legelésre való erdõ van; de itt még az a nagy veszély is megvan, hogy az ily közös legelõt minden rend nélkül mindenki lehetségig használni kívánván, azt annyira megterhelik, hogy az többnyire a reménylett haszon helyett kárral fizet a gazdának. Mert az ily rendetlenség miatt gyakran egész nyájak rakásra döglenek s azáltal sokezer közbirtokosok s még több adófizetõk örökös szegénységre jutnak.

Így a dolog másik oldalát tekintve, nemcsak az a nyomorúság a közbirtokokban, hogy a gazda semmi józanabb gazdasági rendszert nem kezdhet; hanem még az a szörnyû vadság is megvan, hogy amit számtalan nehézségekkel és szertelen költségekkel imígy-amúgy meg tud is munkáltatni az ember, annak is nagy részét a kártevõk elprédálják. Mert az ilyen bitang helyeken a marhákkal való kártételek s a lopásnak és rablásnak minden kigondolható nemei annyira elhatalmaznak, hogy végre a szegény gazda magát csupa africai maurusok között látja nyomorogni.

Meggondolván tehát, hogy hazánk nagy része ily bitang birtokokbul áll; s hogy ez a pusztító rendetlenség nemcsak adózó népünk nagy részét, de az egész nemesség igen fontos osztályát nyomja és rongálja; s meggondolván, hogy a maga mezején, a föld népe között lakó s mûvelt lelkû nemesség volna éppen azon osztály, mely nemcsak a mezei szorgalmat, de az egész népképzést legfölebb emelhetné s legtovább terjeszthetné; nem kétlem állítani, hogy ezen példátlan barbariesünk nemcsak szorgalombeli szertelen hátramaradásunknak, de számtalan egyéb nemzeti nyavalyáinknak is egyik legtermékenyebb oka, oly ok, melynek elhárítása nélkül minden elõmenetelünk nem elõmenetel, hanem csak ok- és céliránytalan vergõdés.

De nem hallgathatom el még azt is, hogy az ily rendetlen helyekben majd minden birtokos bor- és húsáruló zsidókat tartván, a sok korcsma által a nép erkölcse fölötte romlik, s az ily mészárosok által számtalan lopott marha levágatik; holott eléggé tapasztaljuk azt, hogy az ily zsidók többnyire csak orgazdák s a népnek legveszedelmesebb vesztegetõi.

Aki tehát csak félig meg tudja is gondolni, mely végtelen béfolyása van a nép erkölcsének egész polgári életünkre és boldogságunkra; elhiszi ha mondom, hogy a közbirtokok nemcsak magokra, de az egész nemzetre nézve oly kártékonyok, hogy azoknak eltörlését, ha nemzetünk önjavát alapítani akarja, fõgondjának illik tekintenie.

Hogy mezei szorgalmunk ezen nagy akadályának egyedül a commassatio, azaz, tagos avagy tömeges proportionalis osztály lenne elhárítója; s hogy eziránt a nemzet józanabb része régolta óhajt valami célirányos törvényt, tudja mindenki, valamint tudva van az olvasó közönség elõtt az is, hogy e részben Balásházy János úr ily címû munkájában: „Észrevételek a honni gazdaságbeli szorgalomnak akadályairól s orvoslása módjairól”, oly józan tanácslatokat ada, melyek valaha készülendõ proportionalis törvényeinknek bizton elvei lehetnek, s melyekhez én még csak ezen óhajtásomat adom: vajha azon proportionalis törvénynek folyamata minden lehetõ módon megrövidíttetnék és könnyíttetnék.

Mert tudjuk azt, hogy ész, pénz, és igazságszeretet nem minden szegény faluban szokott lakni; s ha a pénztelen nemesnek költeni és veszõdni kell az igazságért, akkor inkább szenved tovább is, mint eddig; pedig leginkább ilyeneken kellene segíteni.

Innét van, hogy ámbár van olyan törvényünk, mely szerint mind a legeltetést, mind a bor- és húsárulást reguláztathatnánk, mégis oly igen ritkán vesszük annak hasznát, hogy említést alig érdemel; s így fog a dolog menni a tagos proportióval is, ha ahhoz csak szokott törvénykedésünk által juthatunk.

Mely szerint mindezeket jól meggondolván, s meggondolván mennyi prókátori kifogásokra nyújthat alkalmat egy tagos proportionalis pör, bátran kimondom, hogy én ezen egész ügyet nem az ügyvédekre, hanem a közhatalomra szeretném bízni, olyformán, hogy az minden közbirtokokat haladék nélkül szabályoztatna. Mert nem ott az igazság, hol az ember maga eszére, s gyakran igen gyarló eszére van bízva, hanem ott, hol a törvény apa, s parancsol gyermekeinek.