|
Valamint többnyire minden emberi szépnek
és jónak, úgy a népszorgalomnak is egyik fõösztöne és rugója a becsületérzés.
Ez teszi a vitéz elõtt a halált könnyûvé, az izzadó munkás elõtt a nehéz dolgot
játékká, s ez teszi, hogy az, minden nagy terhei mellett is, nem elégszik meg a
szükségessel, hanem szünet nélkül többre törekedik.
De mivel e jóltévõ ösztön csak úgy
munkálhat élénk erõvel a népben, ha azzal emberileg bánunk, s azáltal
éreztetjük vele emberi méltóságát és felejtetjük szolgaságát; nagyon szükség
kimondanunk, hogy az a mód, mellyel sokan köztünk jobbágyaikkal bánni szoktak,
éppen nem dajkája ezen jóltévõ ösztönnek.
Mert ha meggondoljuk, hogy néhol a
legcsekélyebb tisztviselõk vagy uracskák is a népnek semmi becsületet nem
adnak, hanem azokkal szabadon gorombálkodnak, még az elõljárókat is tézik, lehuzatják
stb., éppen nem lehet csudálnunk, ha ily durva bánásmód mellett a népben a
becsületérzést, s azzal együtt a néperény legszebb nemeit elfojtva látjuk.
Holott igen természetes az, hogy ily
bánásmód által a nép magát megvetettnek látván, abban minden becsületérzés
elfojlik, s végre a gyávább nép önmagát is megveti és egészen elhagyja, amit
szegény tót népeink igen nyilván mutatnak; ha pedig a nép szilajabb, akkor
abban az ily bánásmód az egész becsületérzést fölfordítja, meghamisítja és
gonoszítja, elannyira, hogy az ily ember nem a jóban, hanem a rosszban keres
becsületet, mint ezt magyaraink között bõven tapasztalhatni.
Ezért minden nagy gazdák, valamint minden
nagy vezérek a popularitást, népeikkel való szép bánást mindenkor fontos
dolognak nézték, mert ezek nemcsak összeférnek a legszigorúbb fenyítékkel, de
azt némüleg még erõsítik is, éppen azért erõsítik, mivel enyhítik. Lehet az
embernek parancsolni, de nem azt megvetni és lealacsonyítani; mert a megvetés
az alacsonyt még alacsonyabbá, a becsületérzõt pedig ellenséggé teszi. Az ember
mind a nyeregben, mind az eke mellett érzi a maga méltóságát, s tud az mind
ott, mind itt minden lépten-nyomon használni és ártani, mihelyt akar, akar
pedig, mihelyt szeret avagy gyûlöl, s nagyon balul gondolkodik, ki többet vár a
gyûlölettül, mint a szeretettül.
Minden emberi társaságnak és szövetségnek
boldogító lelke a szeretet, s ez teszi még az úri és szolgai viszonyokat is
boldogítókká, s lehet tapasztalni, hogy a jobbágy a maga tartozásait nemcsak
örömest megadja a véle szeretettel bánó úrnak, de azt még ajándékozza is,
valamint ellenben tapasztalhatni azt is, hogy a véle rosszul bánót gyakran
megbosszulja.
Igen érti a nép, hogy nem lehet mindenki
úr; de érzi azt is, hogy a szegényt megvetni és gorombasággal illetni senkinek
oka nincs. Nem ok nélkül voltak tiszteletben a bölcs rómaiaknál a Saturnaliák,
valamint a görögöknél a sok népmulatságok; de nagyon szép bélyegvonal a spanyol
fõrendnél is az, hogy ott a cseléd, dolgát végezvén, az urakkal szabadon
társalkodik.
|