|
Egyik nap megint Charlestownba mentünk a
státus fogházát megnézni - azon filantrópiai intézetek közt, melyek Amerikában
születtek, legtöbbször vonta magára az európai igazgatások figyelmét az itteni
fogházak elrendelése, melynek gondolatja itt eredt, fejledezett ki, s ment a
mostani tökéletre. Az amerikai lakosok ide telepedésökkor az Anglia polgári és
büntetőtörvénykönyvét hozták által s vették bé. Míg angol igazgatás alatt
maradtak, a polgári törvénykönyvet szinte minden változtatás nélkül használták,
de a Britannia büntetőtörvénykönyvét igen kegyetlennek találták.
Legelébb Penn és quaker társai költek ki
Pennsylvániában a halálos büntetés ellen, s a büntetéseknek szelídebb s
célosabb módjait kívánták béhozni, de az angol parlament örökös akadályokat
tett e feltételeikben. A revolúció után újra felszólaltak az ügyben, a Penn
filantropikus tanítványai s Franklin, Bradford, Lowndes s mások lelkes
javallataik után a halálos büntetések nagy része eltöröltetett, s csak a szántszándékos
gyilkosok s méregkeverőkre nézve hagyatott fenn. A testi büntetéseket s
más külső meggyaláztatásokat, mint amelyek a lelki erőket is
meggyalázzák s elmakacsítják, a foglyoknak munkára fordíttatásával váltották
fel.
E szerencsés kezdet megtétetvén
Pennsylvania által (1793), a többi státusok is elfogadták e módot, de ezen
tárgy egyszersmind a legérdekesebb fejtegetés tárgyává vált a különböző
státusok közt. Nemcsak az igazgatóságok s városok elöljárói, hanem több
egybeállott társaságok is, kik közt a quakerek voltak az elsők, tudósok s
magános személyek felfogták a dolgot, s nevezetes tudományos munkák követték
egymást. A bűnök és hibáknak pszichológiai kifejtései a léleknek
különböző munkálati, a míveltség különböző lépcsőin, a büntetés
mértékei s foganatjai, az embernek erkölcsi álláspontjai s a megjobbulhatás
módjai és eszközei lettek fontos filozófiai értekezések tárgyai. E meleg
vitatások s értekezések alatt többféle próbák tétettek a fogházak és
foglyokkal, a temérdek költség el nem lankasztotta a filantropikus
társaságokat. Az emberi lélek tudományának megbecsülhetetlen gyűjteményei
az erről megjelent munkák.
A teóriai értekezések után tett sikeres
próbák következéséül a vélekedés kétfelé oszlott, s most a fogházaknak kétféle
rendszere van divatban. Egyik az úgy nevezett pennsylvaniai, a más az auburni
rendszer, de mindeniknek a magános elzárás (solitary confinement) fő
alapja, s mindenütt átaljában eltörülve a testi büntetések. A pennsylvaniai
rendszerként: a fogoly éjjel-nappal magános elzárásban, munka közt vagy
anélkül, de örökösen társaság nélkül van; és ekként egy időre nemcsak a
hazából, hanem a világból is kizáratik. Ezen elzárás erkölcsi tanítással
köttetik egybe, s a munka a fogoly jóviselete megjutalmazásául adatik. (Letter from Edward Livingston to
Robert Vaux, on the Pennsylvania System of Prison Discipline [Edward Livingston
levele Robert Vaux-nak a börtönfegyelem pennsylvaniai rendszerére vonatkozóan].
Philadelphia, 1828.) Az auburni rendszer elébb a New York-i státus által kezdett,
s az Auburn nevű faluban épített fogházban hozatott bé 1817-ben. Az
auburni rendszernek hasonlólag magános elzárás fő alapja, de örökös munka
közt, társaságban dolgozva ugyan, de anélkül, hogy semminémű közösülése
lehessen fogolytársaival vagy másokkal. (Captain Hall. Vol. I. I. 63.)
Pennsylvanián kívül minden státusok az auburni rendszert vették bé.
A massachusettsi státus fogháza is
Charlestownban az auburni rendszerként van építve. Gray úr, a fogház igazgatója
készen várt már minket. Itt találkoztunk a franciaországi azon két biztos
urakkal is, kiket a kormány az amerikai fogházak s rendszer megvizsgálására s
az itteni módnak Franciaországban is lehető béhozatalára utaztatott ide.
Elébb a tisztviselők szobáit s a régi fogházat néztük meg, s mentünk osztán
az újba.
Hogy az auburni rendszerként minden
fogolynak megkülönözett s egészen magános hálóhelye legyen, a státus evégre új
fogházat épített. Az épület 200 láb hosszú, 46 széles és 33 lábnyi magasságú,
négy falból áll, 245 ablakkal. Ennek közepében a falaktól hatlábnyira
emelkednek a foglyok 307 cellái egymás mellett kerülő sorban négy
emeletre. Mindenik emeleten kerek folyosók lemenő grádiccsal
végződve. A cellák 7 láb hosszú, hét magasságú és 3 1/2
láb szélességűek. Rostélyos ablakú vasajtójok a folyosóra nyílik. Minden
cellában széles kötélöveken függ az ágy, nappal a falra felköthetőleg. Egy
ivóedény, egy szék, kés, kalán, villa, egy fűsű és egy biblia teszik
a cella minden bútorait. Az épületből kilépve jobbra a kápolna, balról a
konyha, a széles nagy udvaron különféle dolgozóműhelyek s egy nagy
kőfaragószín.
Midőn a foglyot behozzák ide,
legelébb is megferesztik, tisztába tétetik, s a fogházi köntös adatik reá. Ezen
köntös igen különes készületű; bőv pantallonjának egyik szára egészen
veres, a más szürke vagy fekete; hosszú dolmányának, mellényének és sapkájának
is egyik fele veres, a más különböző színű, mely arra való; hogyha
valahogy kiszökhetnék, a legelső ember is azonnal megismerje benne a
foglyot. Azután vétke s büntetésének oka, a fogházfenyíték nemei és a szabályok
eleibe terjesztetnek, s tudtára adatik; hogy azon órától fogva senkivel többé
közösülésben nem lehet, s valamint hogy a szabályok meg nem tartásával fogságát
mindig terheli, jó magaviseletével s szorgalmával éppen úgy könnyítheti. Ekkor
magános cellájába záratik, minden további közösülés s beszélhetéstől
elrekesztve. Ezen leckék néhány nap ismételtetnek, s ezalatt a fogházi pap
erkölcsi tanításokat tart. E megtörődés napjai után, ha valamely
mesterséget tud a fogoly, azon mesterség műhelyébe rendeltetik. Ha semmit
nem tud, testi alkotásához képest vagy valamely műhelybe tétetik segédnek,
vagy többnyire az első esztendőben kőfaragásra vagy
kovácsműhelybe rendeltetik; s ezen béiktatása napjától fogva a többiekkel
folytatja kiszabott munkáját.
A napirend következendő:
virradatkor harangozás a felkelésre; a zárok felnyittatnak, s minden fogoly
kiáll a folyosóra; az intézet papja könyörgést mond, s rövid erkölcsi beszédet
tart. Az őrzők által adott jelszóra lejőnek a grádicson, az
udvaron megmosdanak. Azután minden őrzőalja, huszonöt-harminc, egynek
vigyázatja alatt sorba áll, mindig hátat fordítva egymásnak, a szemeiket
merőn az őrzőre szegezve műhelyökbe mennek. A kőfaragó
és kovács legnagyobb műhelyeken kívül vannak asztalos, esztergályos,
szabó, csizmadia, lakatos, pléhes s több másféle műhelyek is, külön
osztályukban. A műhelyekbeli őrzőknek egyszersmind azon
mesterséget is kell érteniek, hogy kiszabhassák a munkát, s utasítást
adhassanak azoknak, kik most kezdenek tanulni. A foglyok sorban, háttal a
falnak fordulva akként ülnek dolgozásaik alatt, hogy arccal mindenik az
őrző ülése felé legyen. Munkájok alatt soha egy szót sem szabad
szólaniok, sem társaikhoz, sem senkihez, kivévén az őrzőt, ha attól
valamely utasítást kell kérniök. Sem egymásra, se senkire tekinteni s
semminémű jelt adni nem szabad.
Bizonyos órában megint harangoznak,
minden munka félbehagyatik, s újra tömött sorba állanak az udvaron, illető
őraljok alá, kezeiket lebocsátva, arccal örökösen őrzőjök felé
fordulnak, hogy se kezeik, se suttogás által társaiknak semmi jelt ne
adhassanak. Mint annyi kőbálvány, mozdulatlanul s némán állanak egymásnak
hátat fordítva, míg minden őrzőalja sorba lépett, s akkor bizonyos
jelre machinai mozgással haladnak a főajtóig, hol egy lyukon egyenként
tálak eregettetnek ki, melyből mindenik egyet veszen mentében reggelire.
Tálával mindenik megáll cellája előtt, s az adott jelre bémegy, az ajtó
rázáratik, s ott költi el magányban reggelijét. 20 minuta múlva megint
harangoznak, újra hasonló machinai sorban s felvigyázat alatt műhelyeikbe
mennek, s délig folyvást dolgoznak, megszakadatlan némaságban s szüntelen csak
öngondolataikkal foglalatoskodva. Délben hasonló szomorú parádéval szedik el
kieregetett tálaikot, s megint cellájokban néma magányban költik társaságtalan
ebédjöket; onnan egy óra múlva vissza műhelyeikbe, munkájokat estig
szakadatlanul folytatni.
Estve azon változás jön a machinai
mozgás közé, hogy az udvaron megint meg kell mosdaniok, s cellájokba
takarodván, vacsora után mindjárt mindenik az ajtóhoz áll; a pap könyörög s
viszont erkölcsi beszédet tart. Azután a harangjelre le kell fekünniök, s
megint mély magányban s örökös hallgatás közt töltik el az éjet, újra
felvirradni a tegnapihoz hasonló nap leélésére. Éjszaka lámpások égnek a
folyosókon, melyek minden cellát megvilágosítanak. Az őrök sarkalatlan
papucsban állnak kiszabott helyeiken, hová a boltozat alkotásánál fogva minden
cellából a legkisebb mozdulat is észrevehető. Vasárnap kétszer hallgatnak
erkölcsi tanítást a kápolnában, s ezen napon akik kívánnák, megengedtetik
cellájokban magánosan beszélni a pappal. Több idejöket megint magányban vagy a
biblia olvasásával töltik. Az írástudatlan foglyok egy arra rendelt szobában
vasárnap írni és olvasni taníttatnak, s az írástudóknak is néha gyakorolniok
kell magukat. (Laws of the Commonwealth, for the Government of the
Massachusetts State Prison [A közösség törvényei, a massachnsettsi állami
börtön vezetésére]. Charlestown, 1830.)
Míg Gray úr a fogház szabályainak
ezen részét nekünk és a francia biztosoknak magyarázta, eljártuk a cellák
némely emeleteit, a konyhát, kápolnát, raktárokat és minden műhelyeket.
Mély hallgatás uralkodott a műhelyekben, minden fogoly merően
munkájára fordította tekintetét, s oda látszott szegezve lenni minden figyelme.
Némelyekben hosszasabban mulattunk, s holmikról kérdezőskedtünk, de
ezalatt csak egy fogoly is reánk nem tekintett; néma elmerülésökből úgy
látszott, mintha őket nem is érdekelné ottlétünk. Az örökös hallgatás
levén legfőbb szabálya a fogháznak, s ennek megszegése legfőbb hibája
a fogolynak, erre igenis pontosan ügyelnek, s akit valamiként megkísértene a
beszélni vágyás - ha az társához történt -, napokig magánosan marad cellájában,
kenyeren és vízen, bűne érzetének szomorú boncolgatásai közt; megfosztva a
munkától s ezáltal azon egyetlen jótételtől, hogy legalább emberek közt
tudja lenni magát.
A magános elzárás egyik főbb
fenyíték; vas egyen sincs, testi büntetés bírói ítéletnél fogva soha nem
határoztatik. A szorgalmatlanság és a szabályok elleni hibákról
jegyzőkönyv vitetik, valamint arról is, ki különes szorgalommal folytatja
munkáját. A feljegyzett hibák sokasága hosszítja a rabságot, a jó magaviseletek
rövidítik. Ezen jegyzetek évenként az igazgatóság eleibe terjesztetnek, s a
gubernátornak a törvény által hatalom adatott, hogy tanácsosival egyetértve a
jobb magaviseletűeknek rabságokból bizonyos időt elengedhessen, s az
örökre ítélteknek is, ha jobbulások jeleit adják, megkegyelmezhessen. E remény,
hogy a megtántorodott a virtus útjára megint visszatérhet, s hogy örökösen
nincs elvágva az élettől, hatalmas ösztön a jó magaviseletre.
A déli harangozás elkövetkezvén,
végigvártuk, míg az udvaron sorba álltak, machinai mozgásaik közt tálaikat
elszedegették, s cellájokba takarodtak, s megint midőn egy óra múlva
műhelyeikbe oszlottak. Ételt háromszor kapnak, délben mindig húst.
Napjában egy font vitális rész esik egy személyre, s azonkívül elégséges
kenyér. A különböző műhelyekbeli munkák napszámjai esztendőnként
árverés útján haszonbérbe adatnak. A haszonbérlő mesteremberek adják bé a
feldolgozandókat. A foglyok napszámait örömmel veszik ki a mesteremberek,
tudván, hogy ott folytában s nagy felvigyázat alatt készíttetnek a munkák. Egy
fogoly napszámjáért közönségesen 30-35 cent (egy cent teszen egy garast)
fizetnek a haszonbérlők. Egy fogoly napi tartása 7-10 centbe kerülvén a
státusnak, nemcsak hogy a foglyok öntartásokat, felvigyázók fizetését s egyéb
költségeiket megkeresik, hanem szinte minden esztendőben tiszta jövedelme
van a státusnak a fogházakból, mely felesleges jövedelem a kiszabadult rabok
ideiglenes felsegilésére fordíttatik.
Azután a betegek házát néztük meg,
hol a 260 fogoly közül csak öt volt. A betegeknek megengedtetik kettőnként
lenni egy szobában s beszélgethetni is. A betegek háza oly csinos és tiszta,
oly pontos a felvigyázat és gyógyítás, mint akármelyik ilynemű kegyes
intézetben.
*
Még több részletei vannak ezen
egyetlen nemű fogházaknak, s többféle mind oda célozó módok, hogy a
hibázott emberen a törvény ne bosszút álljon, hanem eleit vegye a hibázhatásnak,
s az erkölcs útját kimutassa a megtántorodottnak. Miután Franciaországban és
Angliában nehány fogházat láttam, s a hazánkbeliekre is visszaemlékeztem, az
amerikaiak annyi magasztalására hittem ugyan, hogy itt csinosabb épületekben s
jobb rendben tartott rossz embereket látok - de azt nem is képzeltem, hogy a
megjobbításra, az elmének és léleknek ily machinériáit lehessen feltalálni; nem
véltem, hogy ezen erkölcsi machinák a megátalkodott gazemberre is ily
behatással lehessenek.
Nálunk a fogházak a megromlott
erkölcsök szemétházai, hová egy időre kihányatik a társasági életet
megvesztegető rothadt rész, hogy ezen házban mint gonoszság iskolájában
henye élet unalmai közt egymást tanítva még rendszeresebben bétanultassék a gonoszság
a státus költségén; hol a fogoly a botozások közt megutálva a bosszúálló
törvényeket és az őtet megalázó s kebeléből kirekesztett emberiséget,
új elkeseredéssel tér meg az életbe, visszabosszulni az őtet
üldözőket. De amely fogoly az amerikai ily rendszerű fogházakba
vitetik, akármilyen is volt azelőtti élete pályája, mindenekelőtt azt
tanulja meg: miként lehessen öngondolatiban foglalatosságot találnia; miként
kelljen önlelkiesméretével számolnia s megfutott pályájáról elmélkednie. Megtanulja
a szorgalmat, rendet és engedelmességet, melyeket addig bizonyosan nem ismert.
Megtanulja a mértékletességet s munkásságot, minden henye gondolatoknak
ellenorvosságát s egészségének forrását; a csinosságot s pontosságot,
hihetőleg addig előtte egészen új tudományokat. El van zárva minden
rossz társaságtól, minden rossznak hallásától s példája látásától, melyek talán
különben még el nem romlott természetét eltántorították volt. És mi a
legfőbb: tizenkét órai szakadatlan munka közt s néma hallgatásban eltöltött
napja után fennmarad még tizenkét egészen magának szentelhető órája, mely
alatt bizonyosan legalább egy órát magávali számolásra fordít; hajdoni életének
boncolgatásában, az ezen fogsága alatt tanultakróli elmélkedésben, a tőle
el nem zárt remény színei festegetésében, az általa megbántott társasággali
megint megbékélhetés képzelgetésében s azon erős óhajtásban tölt el, hogy
többé okot ne adjon ily iskolába jutásra.
*
Charlestownban szinte egész napot
töltöttünk. Bostonban estvére Everett úrhoz voltunk teára híva, hol nagy
társaságot találtunk, s mindazon fényt és szokásokat, melyek az angol tea
társaságokban s a francia soirékban divatoznak. A tea előtt és után a
társaság különböző körökre oszlott, s különbözők voltak a beszéd
tárgyai. Valamint az idegen vágyik azon ország és nemzet dolgairól
kérdezősködni, hol mulat, éppen oly kérdezősködők ők is s
vágyakodók az idegentől az ő hazájáról hallani. Magasztaltam egyik
vendég előtt mindazt, amit eddig Amerikában láttam: a törvényekei,
iskolákat, fogházak rendszerét s számtalan intézeteiket. A beszéd fordulatai
természete szerint ők is nagy kívánsággal óhajtották volna hallani
mindazt, hogy hazánkban, tőlük ily messze földre ugyazon tárgyak miként
állanak: törvényeinkben mik a szabadság főbb elvei? Mik a garanciák? Iskoláink
és a tudományok mely lábon állanak? Mi a nemzet nyelve? Német-e, deák-e, vagy a
német és deáknak valamely dialektusa? Fogházaink mely rendszeren alapulnak? S
melyek nevezetesebb intézeteink az emberiség s nemzeti mívelődés
elémozdítására?
Mint aki nem igaz úton járt el
valamely dologban, a becsülete érzeténél fogva szólíttatik fel, hogy a dologról
számoljon, éppen oly szorongató helyzetben találtam magamat e kérdések alatt.
Érzettem egész súlyát e kérdéseknek, hirtelen keresztüllebbent lelkemen hazánk
e pontokbeli állása és az amerikai közötti különbség. Óhajtottam volna, hogy
becsülettel vonulhassak vissza a pályáról, de azon kínzó állapotba voltam téve,
hogy vagy tudatlannak maradjak hazám dolgairól, vagy hazudjak, vagy piruljak
egy amerikai előtt. Próbálgattam az e tárgyban Európa más nemzeteinél
látottakra kitéríteni a beszédet, de azokat ők már tudták, s csak a
miénkről vannak homályban - s megint az engemet égető pontra
csavarodtam vissza.
Különböző habozásaim által
hihetőleg nemigen kielégítő bényomatot hagytam nálok, de annál
mélyebbek voltak szívemben a bánat bényomatai e háztól eljöttöm után. De sok
ily bánat kesergetései aggódtatják a magyar utazót külföldön, ha az a
szerencsétlensége van, hogy hazája emlékét is mindenütt viszi magával, és ha
honját nemcsak termékenységéről, hanem mívelődéséről is büszkén
kívánná emlegetni. Még soká kínzott a tea alatti bajos helyzetemre emlékezés.
Feltűnt előttem hazánk állapotja, literatúránk, tudományink,
mívelődésünk állása, minden előítéletek s hazánknak ily
ismeretlensége a külföldön, s szívem elfogódott. Ha vajon maga a
magyar-e oka e hátramaradtának a mívelt világtól? Miért, hogy e nemzet csak
örökös, messzerémlő vágyás közt eped? Mi az a fátyolozott, homályos bánat,
mely íróink nagy részében fő karaktervonás? Mi az, mit oly sok
jobbérzésű magyar ezerképpen és ezer formákban ki akar fejteni
előmenetelünkre, s mégis senki az igazi nyelvet még el nem találta? Ezen
érzések harc és csüggedés közt hánykódtatják a lelket, s csak a jövendőre
való hivatkozásban hagynak enyhületet.
|