Háromnapi mulatásunk után még egyszer
kimentünk a partra, megtekintettük a nagy szcénát, s búcsút mondtunk a
természet e nagy csudájának. Manchesterből kiindulva, a víz partján megy
az út egészen Buffalóig. A vidék mindenütt lapály és igen termékeny, de rakva
még sűrű erdőkkel. Mely paradicsom válik e helyből,
midőn egészen lakva s mívelve leszen. Grand Island végénél harmadszor
láttuk meg az Erie Canalist, mely Albanytól eddig 165 mérföldre nyúlik. Sok
hajót találtunk utazókkal a kanálison fel- és lehaladni. Black Rocknál az Erie
tava öblét elértük; a kanális már az Erie partján vonul fel, töltésekkel
elzárva a nagyvíztől. Délre Buffalóba értünk.
Hol most Buffalo fekszik 8.633 lakossal,
ezelőtt 60 esztendőkkel sivatag erdők borították az utcákot, a
félelmes irokéz nemzetek bírták a környéket, s csak vadászni vetődhetett
erre valamely indus. Az Erie és Ontario nagy kiterjedésű helyeit, le
egészen Albanyig, hajdon a vitézségök s kegyetlenségökről is híres irokéz
indusok bírták. A nemzet hat szövetséges tribusból állott, úgymint az Oneida,
Cayuga, Mohawk, Seneca, Tuscarora és Onondaga nemzetségekből. A New York-i
státus első megtelepítésekor nehány százezren lehettek, mert 1610-ben
20.000 embert állíthattak ki fegyverrel. Az első telepedők előtt
az irokézek neve rettenetes volt, s minden amerikai tribusok közt
leghatalmasabbak, de legkegyetlenebbeknek is tartattak. A telepedőkkeli
harcokban soká mindig ők voltak nyertesek, s csak ajándékkal lehetett
fenntartani a jó szomszédságot.
Nagy baj volt a fejéreknek ezen félelmes
szomszédság, kik továbbharapódzni szerettek volna, s tovább foglalgatni az
általok bírt földeket. De erőhöz bajos volt nyúlni, mert az indus mindig
kegyetlenül megbosszulta bántatását. Többszer lépett békére s egyezésre a két
szomszéd, de szégyenére az európai fejér embernek, a csaló s egyezést felbontó
fél mindig a fejér volt, s ekkor az indusok vad bosszújokban leöldösték s
felégették az európait. De győzött végre a fejér ember ravaszsága a vad
ember egyszerű eszén. Egymás ellen ingerelte őket, ajándék s pálinka
által visszavonást támasztott köztök, s ezek esztendőnként emésztgették
fel egymást a fejér ember nagy örömére. Végre a szabadságháborúkor az angolok
által ingereltetve az irokézek is fegyvert fogtak a szabad státusok ellen. De
general Schuyler [major general Sullivan] 1778-ban semmivé tette hadi erejöket,
s a megmaradt rész egymást pusztította sok esztendeig. A szabadságháború
végével már csak 1.500 fegyverest állíthattak ki.
Ekként felemésztve önkezeik s a fejérek
által, megadták végre magokat a fejérek prédájának. Foglalta minden, ki
erősebb volt, földjeiket, s ők erőtlenségök érzetében s
kiirthatatlan gyűlölségök miatt az európaiak iránt mint beljebb vonultak.
Pálinka, fegyver s cifraságokkal nagy darab helyeket megvásároltak a fejérek a
hajdoni erőseknek most elpuhult s erkölcsikben megvesztegetett
maradékaitól. Fortély, erőszak, ravaszság és csalás által kitaszigáltattak
eredeti birtokaikból. Az Erie Canalisnak is lakjok egy részén kelletvén keresztülvonatni,
1818 óta nagyrészt birtokaikat eladogatták a fejéreknek, vagyis kéntelenek
voltak általengedni. Most még Buffalo környékén 5.143 indus lakik 246.676 hold
földön.
*
Szinte hasonlít az irokézekéhez a több
számtalan amerikai indus tribusok története is. Az első megtelepedéskor
erőszakos foglalás volt a birtok igazolása. De miután sokszor vérrel
kellett megírni az ily keresmény contractusát, csaláshoz folyamodott a fejér, s
ez a mód igenis elsült neki; mert annak minden nemeivel pusztította, megvesztegette
s elszegényítette az egyszerű vadat, s az elnyomottak önként odahagyták
birtokaikat, vagy csekélységért eladogatták, s hátravonultak. Az Egyesült
Státusokban széjjel még 69 indus tribus lakik, mintegy 77.402.318 hold földön.
A kongresszus különböző egyezésekre lépett velök. Némely tribus bizonyos
fizetésért földjét egészen odaadta, s hátravonult a Missouri vadonjaiba. Mások
megmaradtak az Egyesült Státusokban, s eladott földjeikért határozott
esztendőkig megállított fizetést vonnak a státustól. Némelyek pedig, mint
a cherokees és choktaw (cserokíz és csoktau) leghatalmasabb tribusok, semmi
egybeköttetésben nem akarnak lenni a fejérekkel, magok kormányozzák magokat
respublicai formában; külön iskolákat állítottak, földmívelés és kézmívekre
adták magokat. A Quarterly Journal of the
American Education Society [Az Amerikai Nevelésügyi Társaság
negyedévenkénti folyóirata] folyóírás eléadása szerint a következő szám és
helyzetben állnak az Egyesült Státusban megmaradt indusok:
Tribusok neve
|
Lakások
|
Népességök
|
Fizetésök a velök
kötött egyezés szerint (Dollár)
|
Penobscot és Passamokoddi
|
Main
|
956
|
-
|
Marshpee és Martha
|
Main
|
730
|
-
|
Narragansette
|
Rhode Island
|
420
|
-
|
Mohegan és Groton
|
Connecticut
|
400
|
-
|
Tuscaroga, Cayuga, Seneca, Oneida, Onondaga és Mohawk
|
New York
|
5.143
|
4.709
|
Nottaway, Catawba
|
Virginia
|
497
|
-
|
Wiandot, Monsee
|
Ohio
|
1.853
|
10.785
|
Shavanese
|
Ohio
|
.
|
6.800
|
Ottawa
|
Ohio
|
-
|
-
|
Delaware
|
Ohio
|
-
|
5.600
|
Potowatamie,
Chippeway, Winnaboges és Huron
|
Michigan
|
28.316
|
61.165
|
Miamie és
Eel folyó mellettiek
|
Indiana
|
1.037
|
30.120
|
Kaska, Sauk, Menomeenee, Joway
|
Illinois
|
6.706
|
6.500
|
Potowatomee és Chippeway
|
Indiana és Illinois
|
3.900
|
6.800
|
Creek
|
Georgia
|
20.000
|
34.500
|
Cherokees
|
Tennessee és Georgia
|
11.000
|
12.000
|
Choctaw
|
Mississippi
|
21.000
|
24.300
|
Seminoles
|
Florida
|
5.000
|
7.000
|
Tizenhárom tribus Louisianában
|
-
|
1.313
|
-
|
Öt tribus Missouriban
|
-
|
5.810
|
-
|
Osages és Piankeshaw
|
Arkansas
|
5.407
|
8.500
|
Cherokees és Choctaw
|
Dto dto
|
6.700
|
-
|
Chikasaw
|
Mississippi
|
3.265
|
-
|
Wea, Piankosaw, Quapaw, Kickapoo, Winnebago, Kanza
|
Mississippi
|
300.000
|
39.000
|
Keresztyén indusok
|
-
|
-
|
400
|
Öszvesen
|
|
429.453
|
258.179
|
Buffalótól nem messze három indus falu
(wigwam) van, egyikben az indus civilizáló társaság iskolát és templomot
építtetett. Kiindultunk ezen falukat megnézni. Vizenyős helyeken,
sűrű erdők között viszen az igen rossz út az elsőig. Menet
nehány indust találtunk Buffalo felé jőni, többnyire lóháton. Öltözetjében
a nagyobb rész már a fejéreket követi, de az eredetiből is sokat
megtartottak. Kalapjokon ezüst csat vagy valami cifraság. Fülök karimája
egészen ki van hasítva, s fityeg. Derekokon széles, veres szövetű öv
csukorra kötve. Némelyeknek még övében a széles kés, s inas karjaival forgatja
a baltát. Az asszonyok mellje rakva cifraságokkal; füleikben nagy bokor
fülbevaló, mocassin-papucs cifrán kivarrva.
A falu
elszórt deszkaházakból áll. Kertjeikben néhol törökbúzát, pityókát láthatni.
Elébb is az iskolát néztük meg. A gyermekek már hazaoszlottak volt. A
misszionárius tanító megmutatta az iskola belsőjét, s magyarázta a
tanítási rendszert. Írni, olvasni tanítják őket Lancaster szerint, de
leginkább a keresztyén vallás elveire. Azután a templomot néztük meg; az ezen
falubeli indusok presbiteriánusok. Bementünk nehány házhoz is; az öregebb
mindenütt kezet nyújtott, ebből állott a köszönés, s azután mindenik
elébbi helyzetébe tette magát.
De minden
térítés s minden civilizálás mellett is az indus nem találja fel magát a
fejérek közt. Mert nekie eleiről általmaradt gyűlölsége van ellenek.
Ő a fejért közönségesen csalónak nevezi, mert ez erőszakkal s
ravaszsággal kitaszigálta őket eredeti birtokaikból; megöldöste apját s
nagyapját, s azoknak temetőjük helyéről is elkergette maradékit. Neki
a fejér mívelődés nem kell, mert ő azt a ravaszság tudományjának
tartja; ő fortélyt gyanít akkor is, ha a fejér jót akar vele, mert
lelkében van a megrögzött gyűlölség. Lassanként odahagyogatják a
keresztyén vallást s minden mívelődést, s vonulnak hátra a fejérektől
még el nem foglalt észak vadonjaiba. Az indus oly büszke, hogy inkább étlen hal
meg, mintsem fejér szolgájának álljon.
Mintegy
harminc esztendő ólta az Egyesület kongresszusa különös figyelmére vette
az indusok dolgát. Arra részént a kiáltó közvélemény, részént a tőlük való
félelem kénszerítette. Némely tribusokot készpénzzel kifizetett helyeikért, s
azok önként hátravonultak, túl a Mississippin. Közelebbről pedig mintegy
százmillió hold földet ajánlott nekik cserébe a Missouri territóriumban, hová
nyolc tribus 1830-ban már ki is költözött. (Message of the Secretary of War [A
hadügyminiszter tudósítása]. 1831.) A kongresszus arra akarja bírni őket,
hogy lassanként költözzenek ki a cserében ajánlott helyre. A megmaradottak
érdekeit pedig a keresztyén vallás s taníttatás által igyekszik a fejérekhez
csatolni. De mivel a kiköltözöttek szomszédságától is félni lehet, ha
vadságokban megmaradnak, ennek megelőzésére misszionáriusok küldetnek
térítgetésére, s a széleken agenciák és iskolák tartatnak.
Ezen próba az
Egyesült Státusoknak évenként mintegy 700.000 dollárba kerül. Az iskolák
állapotja a következő resultatumot mutatja:
(The National Calendar for the Year 1831 [1831. évi nemzeti almanach].
Washington.)
A Missouri territóriumban s az azon
túli vadonokban lakó vad indusok száma nincs tudva, általánosan kétmillióra
számítják; de esztendőnként fogynak, örökös harcban élvén egymás közt a
tribusok.
*
Az indusoktól megint Buffalóba
tértünk vissza. Ki az Erie Canalis mentét megtekinti, könnyen megfoghatja s
szemmel látja azon mondás igazságát, hogy „Amerikában a faluk és városok
teremnek”. Ki ezelőtt húsz esztendővel látta Buffalót, lehetetlen,
hogy most ráismerjen. Éppen az Erie tava öblénél, szerencsés kikötővel
megáldva, mindjárt a szabadságháború után kezdettek némely kereskedők
idetelepedni; de 1814-ben az egész várost porig leégették az angolok, csupán
egy özvegyasszony deszkakalibája maradt meg. Azután még soká pusztán s lakatlan
maradt a város, csak nehány kereskedői raktárokból állott a partokon, s
megette még sivatag erdő volt. De az Erie Canalis megnyílása e helynek is
új életet adott. 1825-ben jelent meg itt a legelső kanálishajó, s ezáltal
Buffalo közösülést nyert az öt tavakkal, Szent Lőrinccel, a Hudsonnal s
kétfelől az óceánnal. Rohant a spekulánsok serege a bőv forrásra, s
vonta magával a mesteremberek seregét s a kereskedők minden nemét.
Nekiestek az erdőnek, hullott a fa, helyet nyitni az utcák, templomok,
házak, boltok és fogadóknak. Ott áll már a város közepén a görög stílusú
közönségháza, a köziskolák s square-eknek hagyott hely, de ott állnak még a
kádnyi vastagságú törzsök is, s mutatják, hogy csak ezelőtt vala sivatag
erdő e helyeken. Az utcák helyei messze bé az erdőbe kimérettek, s
hosszú oszlopon felírva nevök, de még rengeteg fák hevernek széltében.
Akármerre tekint a szem, mindenütt új épületeket lát emelkedni, vagy újakot
fedetni, festetni, bútoroztatni. A mesterembereknek mindenféle mozgása, a
siető igyekezés s hordozkodás a szemnek gyönyörű panorámát csinálnak.
De még különösebben kitetsző
ezen új faluk s városokban az építési ízlés és csinosság, melynek párját
Európában ily általánosan seholt nem láthatni. Mert ha szépek is némely
épületek s némely rész az európai városokban, megettek vagy a város más
részében kétannyi piszkos utca van: még Párizs és Londonban is. Itt pedig már
vérré vált az építési csinosság, s ha deszkából építi is házacskáját az
első telepedő, legalább façade-jának görögös vagy olaszos formát ád,
s igyekszik, hogy szomszédjánál csinotlanabb ne legyen. Pedig ebben nekik sem
dekorációi biztosság, sem polícia nem szab rendet.
*
Buffalóban a Sas (The Eagle Tavern)
nevű fogadóban voltunk szállva, melynél szebb stílusút, nagyobbat és
kényelmesebben elrendeltet Angliában is keveset lehet látni. Kétszáz vendéget
mindenkor egész kényelemmel elhelyheztethet; azonkívül minden emeleten pompáson
bútorzott beszélgető teremek (parlour), ebédlők, újságolvasó szobák s
fürdők és minden egyebek, mik a lakást kellemessé teszik.
Ezen fogadó tulajdonosa nagy
dicsőségének tartja, hogy Lafayette az 1825-i utazásakor nála volt
szállva. Azon szobában, hol lakott, ott áll most is képe, s minden bútorok oly
módon hagyva, mint a Lafayette lakása alatt állottak.
Az amerikaiak históriájának nevezetes
időszakát teszi a Lafayette 1824 és 1825-ben itteni utazása. Annak
utunkban mindenütt nyomát találtuk, arról minden ember elragadtatva beszél,
fenntartására számtalan emlékek építtettek, s az utazás alatt vele történteket
mindenki a legkisebb körülményig tudja, s örömmel említi. Miólta a görög s
római respublikák elenyésztek, talán nincs a históriában kitűnőbb s
tisztább három demokráciai karakter, mint Washington, Lafayette és Bolivar.
Mind a három új időszakot kezdett az emberiség történetében. Most az
amerikai revolúciók, melyeknek ők valának vezetői, nemcsak azért
fontosak és nevezetesek, hogy ezek által új igazgatás módja állíttatott fel,
hanem azért fontosok és nevezetesek, hogy az addigi igazgatásmódnak elveit
általjában megváltoztatták, és a világot egészen új gondolkodásmódra hozták. A
hajdani revolúciók nem voltak az egész népségre érdeklők - azok csak az
udvar körére s a személyek megváltoztatására terjedtek ki -, de az amerikai
revolúció nem személyek érdekéért, hanem az emberi jussok visszaszerzéséért
folyt.
Lafayette nevezetes szerepet
játszott az amerikai revolúcióban, s imádással határozódik a tisztelet, mellyel
itt róla emlékeznek. Ő a revolúció kezdetén, 1777-ben jött által mint húszesztendős
ifjú, s a végső békéig itt harcolt a szabadságért s e népnek
függetlenségéért, vagyona, élete kockáztatásával s jólléte feláldozásával.
Franciaország első famíliáiból születve, a szerencse minden javainak
kebelében, elbájoló deli külsővel megáldva, nyitva előtte mindazon kellemek,
elsőségek s az érzéki gyönyöröknek azon kecsegtető pályái, melyekkel
egy fényben élő s csábító királyi udvar elhalmozhatja a hiúság után
kapkodó ifjat. Ő mindezeket megvetve jött az Amerika sivatag erdőibe
ifjúságának viruló korában, kitenni magát minden veszedelemnek hét
esztendők alatt, minden kinézés nélkül valamely nyereségre, csak azért
jött, hogy a szabadság s emberiség jussai kivívásában ő is részes
lehessen! Jött egy maroknyi, még név nélküli, szükségekkel küzdő, pénzbeli
hitelében ingadozó, de példátlan elszántságú nép közé vívni a szabadságért.
Jött oly időben, midőn igen kevés remény lehetett a szerencsés
kimenetelre; midőn a szabadság az egész föld kerekségéről ki volt
üldözve, és a szolgai félelem és nyomatás alatt az ember még a gondolkodástól
is el volt ijesztve. Oly időben jött ide, midőn az ész maga s csak
egy gondolatnak is szabados kiejtése rebellió jele volt, és az emberiség jussai
megemlítésének vagy csak az iránta mutatkozó részvétel kijelentésének is
üldözés, fogság és halál volt a díja.
Ily ijesztő körülmények közt
fakadt fel s gyökerezett meg az ifjú Lafayette lelkében a szabadság gondolatja.
Ily kedvetlen helyzetekben fejtegette ki magában a szabadság elveit s emberiség
jussait. A szerencsének ily csábító ingereit vetette meg, s áldozta vagyonát s
mindenét; példátlan hívséggel örökösen az emberiség jovát tartván szeme
előtt, s soha nem a magáét. És ő mindvégig hív is maradt
feltételéhez, s ha valakit férfias s rendítlenül álló karakterű embernek
lehet nevezni, ki azt, amit egyszer igazságnak megismert, az eltántorodásra
csábító akármely esetek közt is mindig ugyanazon igazságnak ismerte, s azt
mindenének kockáztatásával oltalmazta is - úgy bizonyosan Lafayette jusst
tarthat az állandó karakterű nevezetre. Ő egy fényes udvar csiklándó
ingerei közt, az Amerika sivatagjaiban, Franciaország revolúciói habozásai
alatt, s midőn hazája nagy sorsát kedve szerint hajtogathatta, hazafiai
által lett számkivettetésekor is mindig azon egy ember volt, azon egy gondolat
körül forgott: a szabadság nagy gondolatja körül. - Ő az olmützi
tömlöcben, a császárság ragyogó időszakában s a restauráció üldözései
alatt is mindig azon egyforma megátalkodott republikánus maradt, megállított
elveitől soha el nem térve. Az ő élete a konzekvenciák megszakadatlan
sora volt. Midőn Amerikából a szabadságháború bévégződésével (1783)
elbúcsúzott, a Kongresszus előtt ezen szavakkal végezte búcsúját: „Azon
templom, melyet a szabadságnak állítottunk, szolgáljon minden időkben
tanulságul a tyrannusoknak s például az elnyomottaknak. Maradjon örökös
menedéke ezen ország az emberiség jussainak.” (The Rights of Man, by Thomas
Paine [Az emberi jogok, Thomas Paine-től]. London, 1821. I. 17. és Cooper:
Notions of the Americans. Philadelphia, 1830.) És ő ezen templom
vallásához egész életében hív is maradt.
Negyven esztendő folyt volt már
el, miólta Lafayette utoljára elhagyta Amerikát, dicsőségének hazáját.
Azólta sok változásoknak volt kitéve Európában, hol annyiszor felemelkedni s
megint lenyomatni látta azon szép ideált, melyet mindig híven táplált
kebelében. De soha el nem csüggedve, mindig vigasztaló szemmel pillantott
Amerikára, hol egy boldog nép közt magosra nevekedtek azon plántának magvai,
melynek ápolását egykor ő is segítette, de amelyet nem tudott
meggyökereztetni Európában. Egy emberi nyom tűnt el azólta Amerikában,
elholtak azalatt bajnoktársai. De az új generációnál még bujábban tenyésztek s
érlelődésre hozattak az általa elszórt elvek magvai, s ezen új
generációnál annál melegebb s tiszteletesebb lett a szabadság veteránusának neve.
Óhajtották őtet látni, az egész nemzet kívánta volna látni és
kinyilatkoztatni neki hálaérzelmeit s tőle megáldatni. E régen s
mindenektől táplált közkívánatot végre a Kongresszus vette fel, s kérte
őtet meglátogatni még egyszer e nemzetet. Tudta Lafayette, hogy az
amerikai nép nem szokott csak fellobbanásból vagy kompliment kedvéért határozni
valamit, s kívánta a közóhajtást teljesíteni. Az akkori praesidens Monroe-nak
megírta, hogy elfogadja a meghívást, de azt nem, hogy a nemzet költségén s
érette küldött hajóján menjen által.
Megérkezett végre 1824-ben augusztus
6-án New Yorkba. Leírhatlan volt a nép elragadtatása. Minden státus, minden
város osztozni akart az őtet látásban, a nemzet vendége elfogadásában.
Követségek jöttek őtet meghívni, s másfél esztendőt utazott a
nemzetnek örökös inneplése közt. A hivatalbeli, szántóvető, mesterember,
iskolai gyermek, az anyák kisdedeikkel karjokon, az indus és szerecsen s az
egész nép elfelejtették érdekeiket, siettek messze földről eleibe, látni
őtet, a szabadság bajnokát, látni azon embert, kinek köszönhetik e virágzó
létöket. Egy monarchia sem dicsekedhetik ily triumfussal! De ezen triumfust nem
polícia intézte el; e nem a kötelesség hódoló pompája volt, ez senkinek
rovatalába nem került. Ez egy nemzet határtalan szeretetének meleg kézszorítása
volt, melyben gazdag és szegény vetélkedve kívánt részt venni.
Levasseur, Lafayette titoknoka
leírta ezen utazást minden elfogadó beszédekkel s minden apróbb, igen
érdeklő körülményekkel. A munka angolra is fordítva van, s az amerikaiak
azt állítják, hogy az a leghívebb leírás.
Visszatért végre Lafayette 1825-ben
Franciaországba. Az újságokból tudva volt már amerikai elfogadtatása, s partra
léptével az irigység s rágalom jeleit vette megköszönés híréül. A világnak egy
része nehezteléssel s rágalommal fogadta őtet azon gondolkodásáért,
melyért a más hálálkozva koszorúzza meg: s a históriára marad a kérdés
eldöntése.
|