XX

Economy - Rapp társasága és történetei - Economyi gazdasági intézetek -
Amerikai borok - Owen társasága

Beaverből Economyba szándékoztunk felmenni, az oly sok tekintetben elhíresedett harmoniták, vagyis a Rapp társaságát meglátogatni. Utazásunk alatt sok különböző vélekedéseket hallottunk Rappról és társaságáról, s még különbözőbbek az eziránt kiadott s Európában is ismeretes munkák. Egyik úgy festi Rapp társaságát, mint az emberi egyesült igyekezet, a tökéletes egyenlőség s a legtisztább erkölcsös élet egyesületét. A más úgy írja le, mint a Rapp ámításai által elvakított együgyű németek társaságát, kiket csábításaival önhasznára forgat, szellemi elnyomatásban tart, s kiknek a Rapp elhunytával lehetetlen el nem oszlaniok. Mások különböző nevetséges oldalokkal festegetik őket; az egész társaságot a demokráciai elvekkel ellenkezőnek, monarchiai igazgatás alá vetettnek, respublikában veszedelmes példánynak s egyes ember szabadságát megszorítónak tartják.

A rappisták vagy harmoniták társaságának fő elvei: a tökéletes egyenlőség, minden keresmény közössége, elkülönözött vagyona senkinek nincs, minden a közönségé. Mindenkinek egyforma jussa van a mindig felosztatlan maradandó vagyonhoz, egyformán használja azt - de mindennek is a munkálkodás bármely nemében egyformán kell igyekezni s dolgozni a közvagyon szerzésére. Heverő tag nem lehet a társaságban, mindenki ereje s felfoghatósága szerinti munkát tartozik vállalni.

Amint Economy felé haladtunk, kérdezősködtünk útitársainktól a társaság felől. Ennyi különböző vélekedés hallása után oly kérdések is fordultak elé, melyek a társaság nevetséges oldalát érdekelték. A beszéd közt egyik útitárs - ki elébb örömest beszélt, de lassanként elkomorodva némult el - felszólalt végre, hogy mindazokra a legjobban megfelelhet, mert ő is egyik tagja a társaságnak. A felelet most minket némított el, igen könnyen kitalálható okból. De lassanként megbékélt emberünk, s más oldalokról fordított kérdéseinkre igen szívesen felelgetett, s sajnálta, hogy ily előítéletekkel elfoglalva jövünk hozzájok.

A környék Beavernél kezdte az Ohio mentén hegyes és sziklás, néhol lapályok terülnek el a partok mellett, másutt erdőkkel borított egybeszorult hegyek és sziklák közt halad az Ohio. Economy felé közeledve nyíltabb lett a hely, de csak a partok mellett szabadabb az erdőtől. Az útnak egy csavarodásával a sűrű erdőből egyszerre oly különös vidékbe bukkantunk ki, mely egészen példátlan Amerikában. A felszántott lábföldek, elkertelt legelők, gyümölcsfák a szántók közt Németország vidékeit juttatták eszünkbe. „Ez az economyi határ” - mondotta rappista útitársunk egész megelégedéssel. A nagy határ, míg szemünk érte, lécezetekkel látszott körülkerítve lenni, s tanórok kapun érkeztünk bé - mely megint példátlan Amerikában, hol egy határ sincs elkertelve, s mindenütt szabad a menetel. Haladtunkban bámulásunk mindinkább nevekedett. A roppant lábföldeken 50-60 eke szántott, tovább válogatott szépségű szarvasmarhák legeltek az elkertelt réteken; másutt a legszebb merinós juhnyáj; megint csikók, tehéncsordák, mind különböző kerteletekben s oly nagy csoportokban, mint a magyarországi nagy uradalmakban. Az úton több csoport munkásokat találtunk Rhénus-melléki sváb, németes öltözetben. Kazal szénák, asztagok, téglavetők s más gazdasági épületek állottak széjjel a mezőken. Ha előre nem tudjuk, hol járunk, azt kellett volna hinnünk, hogy valamely vagyonos nagyúr gazdasági uradalmába léptünk.

Beértünk Economyba, hol meglepetésünk még inkább nevekedett. A faluban gyönyörű, széles utcák, két rend fasorral, egyformasággal épített egészen új emeletes lakházak, de a németországi városok régi stílusából. Minden háznak egyforma nagyságú veteményeskertje; hátul a víz partján különböző nagy épületek, egy pompás vendégfogadó, egyszerű templom a helység közepén - s az egésznek oly kinézése s rendezkedése, mint az európai városoké.

A fogadóba megszállván, rappista útitársunk fogadott el, jelentette, hogy ő a fogadós, s a társaság egyik gazdája. Úgy látszott, egészen elfelejtette az úton tett nem kedvező kérdéseket, készséggel adta elé a fogadó napirendjét, s ajánlotta szolgálatját. Nehány perc múlva jelentette fogadósunk, hogy az ifjú Rapp úr szólni akar velünk. A fogadós németül tudásunkból azt hitte, hogy a gróf Leon társaságbeli kiköltözőkből vagyunk, mert gróf Leon éppen váratott oda, s titoknoka már megérkezett volt. Az ifjú Rapp úr a beszélgető teremben várt reánk, ki egy magos, köpcös férfi, mintegy negyvenesztendős. Öltözete, ábrázatja s magaviselete igen egyszerűk, és oly valami vonások arcán, melyek belső egyenességet sejdíttetnek. Németül köszöntött minket, s későre győzhettük meg, hogy nem a gróf Leon társaságabeliek vagyunk. Nyilatkoztattuk neki bámulásunkat az eddig látottakról, ideutazásunk célját, és hogy az öreg Rapp urat s társaságát akarjuk ismerni. Örömmel ajánlotta készségét, s vezetett, hogy elébb atyjával ismerkedtessen meg.

Előre tudva a Rapp történeteit s viszontagságait, ki e társaságot eddig példátlan elvekre alkotta, ki 1.200 embert, mint egy próféta, Württembergből e vadonba általhozott, azokat csupa szellemi uralkodása által egybe tudta tartani, s szegénységből ily virágzó állapotba emelte - bizonyos rendkívüli tekintetű s úri gravitású embernek vártuk lenni. S íme belép a szobába egy egészen ősz, hetven esztendő körül lévő, nagygombos, hosszú, régi szabatú, kaputos ember, kokos, hosszú nádpálcával; lépései elevenek, sűrű, ősz szemöldökei alatt tüzes kék szeme, ábrázatvonásai rendkívüliek, ajkai mosolygók, mozdulatai csupa egyszerűség. Az öreg németül köszöntött minket, s szíves kézszorítása után leültetett. Semmi úriságot s gravitást nem találtunk ugyan benne, de ahelyett oly valami volt ezen egyszerű emberben, mely tiszteletet gerjesztett, s az egész figyelmet magára vonta. Az öreg svábos dialektussal beszél németül, hangja kitűnően zengő, s akcentuálása különös. A szokott köszöngetések után jelentettük, hogy itt akarunk mulatni, s az ő és társasága történeteit vágyunk tudni. Az öreg nem soká kéregette magát, karosszékében egyenes helyzetet vett, mintha valamely innepélyes eléadásra készülne, s felvidult arccal következőleg adta elé történeteit:

„Még gyermekkoromban különös vallásos érzelmeket, a vallás iránti vonzódást s annak tárgyai körüli vizsgálódó természetet érzettem magamban. Szorgalmason olvastam a Szentírást s a vallások történeteit. Általláttam, hogy a keresztyén vallás sokban eltért eredeti erkölcsös egyszerűségétől, láttam annak fogyatkozásait, s érzettem, hogy valami tisztább s megfoghatóbbnak kell lenni azon vallásnak, mely az embert erkölcsös életre vezesse. Hajdani hazámban, Württembergben közöltem gondolatimat több polgártársaimmal. Számos helybehagyókra találtam. Lutheránus és katolikus hazámfiai vélekedésemhez állottak. Kezdettem gondolatimat mindinkább terjeszteni, s a nép előtt is közhelyeken eléadni. Csakhamar minden vallásbeliek számosan gyűltek eléadásaim hallgatására, mely a papok figyelmét magára vonta. Ezek minden módot elévettek becsmérlésem s üldözésemre. Elébb a katedrából szórtak ellenem átkokat, azután panaszokkal az igazgatáshoz folyamodtak, s az ők kiabálásaikra végre kéntelen volt az igazgatás megtiltani a közhelyen beszélést.

Megunva a papok rágalmát, félrevonultam, de bármely igen is rejtettem magamat a nép előtt, annál számosabban kerestek fel a velem együtt üldözöttek; végre annyira ment a dolog, hogy fogsággal fenyegettek. Vélekedésem s lelkiesméretem ily nyomatásai közt azon gondolatra jöttem, hogy hazámból kiköltözzem, oly tartományba, hol meggyőződésem szerint tisztelhessem Istenemet. Napoleon akkor első konzul lévén, 1802-ben írtam neki, hogy Louisianában, az akkori francia gyarmatban, eszközöljen nekem és társaimnak lakhelyet. Nemsokára vettem Napoleon válaszát a követség útján, hogy nekünk hely adatik Louisianában, s az oda rövid időn induló igazgatási két hajóval általköltözhetünk. Mintegy másfél ezeren szándékoztunk odamenni, de kiköltözésünknek az igazgatás annyi akadályt tett, hogy azalatt 1803-ban Napoleon Louisianát eladta az Egyesült Státusoknak, minket pedig arra utasított, hogy Franciaországban a Pyrreneusok mellett letelepedhetünk.

Ezen ajánlást sok okokból nem fogadhattuk el, s meghatároztuk, hogy az Egyesült Státusokba költözzünk ki. De egyikünknek is itten ismeretsége nem lévén, engemet harmadmagammal választott ki a társaság általjönni s helyt keresni. Esztendeig jártunk széjjel Amerikában kevés vagyonnal. Szinte lehetetlen lett volna szándékunk kivinni, ha Baltimore és Philadelphia 2.000 dollárral ne segítsen, s philadelphiai prédikációimért a német atyafiaktól 800 dollárt ne kapjak. Ezen summával Pittsburgtól nem messze a pennsylvaniai státusban egy darab helyet megvásároltunk, s írtunk társainknak, kik sok akadályok után lassanként 1.200-an általjöttek.

A megvásárolt hely sivatag erdő volt, s nagy munkával irtogattuk ki. Mindnyájan szegények lévén, általláttuk, hogy ha széjjeloszlunk, nem gyarapodhatunk, s csak egyesített erővel haladhatunk elé. Közmegegyezéssel megállítottuk, hogy állandóul egyesítsük magunkat, s keresményünket közössé tegyük. Telepedésünket Harmonynak neveztük. Elébb nagy szegénységben éltünk, kevés gabonatermesztés s marhatenyésztés volt minden keresetünk, de egyes igyekezetünk után annyira vittük, hogy szűk és terméketlen falunk helyett Indianában nagyobb terjedésű s termékenyebb helyet vehettünk meg, s ennek New Harmony nevet adtunk. Ott igyekezetünknek még több sikere lett. A marhatenyésztést s gazdaságot nagyba vittük, igen jövedelmesen. De az éghajlat igen meleg volt württembergi hidegebbhez szokott társainknak, s sokan a meleg miatt elhaltak. Ezen körülmény kéntelenített innen is elköltözni, s 1824-ben New Harmonyt is eladtuk Owennek és társainak 120.000 dollárért, s költöztünk e helyre, melyet Economynak neveztünk. Itt is sivatag erdő borította a vidéket, de egyes igyekezetünk után láthatják az urak, már mire mehettünk.”

Még sok apróbb körülményeket beszélt elé az öreg úr társasága történeteiből, s mindezeket igen egyszerűleg s nyájas eléadással. Az öreg meghívott vacsorára, addig pedig az ifjú Rapp úrral indultunk ki holmik megnézésére.

A társaság elébbi lakhelyein majdnem csak gazdaság és állattenyésztésre fordította igyekezetét, de itt szélesebben terjedt ki. Egy posztó- és karton-, erőmív-készítő, kendertörő gyárt, ser- és pálinkafőzőt s nagy lisztelő malmokat épített. Minden munka gőz által megy véghez, részént Angliából hozatott, részént itt készült erőmívekkel. Míg a gyárok épületei készültek, a társaság kiválasztott tagjai Európa és Amerika nevezetesebb gyáraiba széjjel voltak küldözve tanulni; azok mellé megindításokkor nagy költségen nevezetes ahhozértőket hozattak, kiktől a társaság tagjai mindent megtanultak, s most szinte minden munka csak a tagok által foly.

Elébb is a posztó- és kartongyárokat néztük meg. A kerekek gőzerőmív által hajtatnak, valamint a közel lévő lisztelő malmoké is. Ezen gyárok a társaságnak mintegy 32.000 dollár tiszta hasznot hajtanak évenként, s azonkívül a tagok köntösbeli szükségeit is kiállják.

Befordultunk még a muzéumba, melyre dr. Müller úr gondoskodik, egy kedves öreg, ki az első telepedőkkel jött által. A muzéumnak egy kis könyvtára van, majd mind német munkákból; ásvány, madár, kígyók, indus öltözetek s más ritkaságok gyűjteménye, melyeket mind dr. Müller szerzett egybe. Ártatlan örömmel beszélte el az öreg minden darab történeteit. A muzsikaterem a muzéum felett van, hová vasárnaponként gyűlnek egybe a tagok, s nevezetesen a leányok, templomi énekek tanulására.

Megjelentünk vacsorára, s még a gróf Leon titoknoka és Müller úr. Asztal előtt nehányféle borral kínálkozott az öreg, melyeket a társaság termesztett, előbbi lakhelyeiken, a Wabash vize mellett. Az amerikai bor hasonló a magyar erős borhoz, de nehezebb, olajosabb s nem könnyen hordozható. Amerikában a bortermesztéssel még nem sokra mentek, mert ámbár Economy Olaszországgal van egy szélességgrádus alatt, s oly égető melegek vannak, mint Olaszországban, mégis a sok erdő s nagy vizek miatt az idő hirtelen hidegre változik, az éjszakák hűvösek, a ragya gyakran jár, s a szőlő nem mindig mehet tökéletességre. De e részben is győzni fog Amerika az erdők kiirtásával a természeten. Vacsora alatt az öreg különös nyájassággal beszélte el sok régi történeteit. Az ételek fél németes s fél angolos fogásból állottak: az asztalt sokkal nagyobb fényűzéssel rendeltnek találtam, mint ily patriarkális egyszerű életben reméltem volna. Vacsora után Gertrud leányasszony, Rapp unokája mulattatott klavierjával s énekével.

Másnap a gazdasági épületek megnézésére indultunk ki. A rakott csűrök, cséplő- és szórómachinák, lentörő gőzzel, istállók s több más gazdasági intézetek oly tökéletesek, s oly nagyba vive minden, hogy a társaság igyekezetének csak ezen ága is mustra-iskolául szolgálhatna. A férfiak nagyobb része a gazdaság különböző ágaiban osztja fel magát, s mindenik a maga osztályát vetélkedve folytatja. Szinte mindenféle kézmívekből is műhelyek vannak, hol a társaság számára minden megkívántatókból raktárok állanak. Amely tagnak öltözeti darabra vagy egyébre van szüksége, a köztárból veszi azt. Senkinek nincs kiszabva ugyan törvény által a maga illetősége, s mégis a közvélekedés tiszteleténél fogva senki a közös jóval vissza nem él, s amint hallottam, vetélkedés neme van köztük, hogy ez vagy amaz tag a köztárból mely kevéssel éri meg. Reggelenként a mészáros mindenik tag házához elküldi a família nagysága szerint a húst; így a lisztet a molnár. Veteményt ki-ki termeszt kis kertjében, s mindazt, mit a társaság nem termeszt, a köztárból viszi mindenik.

Megnéztük azon selyemgyárat is, mely a Rapp intézete szerint puja eperfák által mintegy három esztendeje indult meg. A selyemtermesztés még nem nagy, a bogarakkal bánást az öreg Rapp, Gertrud és az iskolai gyermekek folytatják. Már két esztendő alatt nehány darab selyemszövetet készített az új gyár. A pennsylvaniai kamarák s az igazgatás tisztviselői itt is egy nevezetes példáját adták az igyekezet pártfogásának. Értésére esvén a törvényhatóságnak a Rapp igyekezete a selyemtermesztés s posztókészítés körül, a hazai termesztmények buzdítására abban egyeztek meg a tagok, hogy a Rapp selyméből mindenik egy mellényt és nyakkendőt, posztójából pedig egy frakkot és pantallont csináltasson, s a jövő gyűlésben minden tag az ezekből készült köntösben jelenjék meg, hogy polgártársaikat a honi termesztmények becsülésére serkentsék. Éppen ittlétünk alatt szőtték a nyakkeszkenőket, a mellények már készen voltak.

Bétértünk nehány házhoz is a szobák elrendezését megnézni. Ez mindenütt egyforma, két nagy és két kisebb szoba, kamra és pincéből áll. A háznál csak az öregek s gyermekek maradnak nappal. Reggeli harangozáskor mindenki siet a maga vállalt munkájára, s azt felvigyázat s unszolás nélkül folytatja. A társaság némely tagjai a termékek s készítmények eladásával vannak megbízva. A bízottak évenként választatnak, s sáfárságokról számadolnak. A főfelügyeletet az ifjú Rapp viszi, ki a kereskedés nemei kitalálásában igen szerencsés. A társaságnak most kétmillió dollár vagyonánál többje van szerzemények és készpénzben, mely mindig felosztatlan marad, s tovább gyarapodik.

A gyermekek nevelésére s az iskola elrendelésére igen nagy gond fordíttatik, kivétel nélkül minden gyermeknek az iskolába kell járni, hol az írás és olvasáson kívül nevezetesen természethistóriát, technológiát s gazdasági előismereteket tanulnak. A társaságban egy tag sincs, ki írni s olvasni ne tudjon. Hogy a gyermekek korán munkássághoz szokjanak, az iskolai tanító vezérlése alatt mindennap egy órát dolgozniok kell. Tavasszal eperlaput, egrest, veresszőlőt s azután gyümölcsöt szednek. A tanítás Lancaster szerint foly, felügyelő dr. Müller. Az iskolai könyvek nyomtatására a társaságnak műhelye van.

A társaság majd mind németekből áll. Svábos akcentussal beszélnek, s régi németes öltözetjöket is megtartották. Angolok nemigen állnak közikbe. Van egy szerecsen família is, melyet a társaság váltott ki rabszolgaságból, s most annak tagjai is szabad emberek. Az új tagok esztendeig próbaidőt állnak ki, s akkor, ha valamelyik félnek nem tetszik, megválnak egymástól, s az ily tag magával hozott vagyonát is elviheti.

Felmentünk végre az új szőlőhegybe, hol a tőkék egészen a württernbergi mód szerint jászoly kőkert közt vannak ültetve. A tőkéket Franciaországból s nagy részét Magyarországból hozatta ide a társaság. Az ifjú Rapp nagy vélekedéssel van a Magyarország termékenysége iránt, s arról örömest kívánt kérdezősködni. Kedves volt ugyan hazánkról beszélhetni, de újra felébredt fájdalmam, hogy hazánkat ez is s más is csak termékenységéről ismeri! Valahányszor Amerikában írt geográfiák akadtak kezembe, mindig legelébb Magyarországra nyitottam, de azt vagy csak Ausztria név alatt kaptam meg, vagy mellékesen szinte mindenikben csak ennyi van mondva: „a very fertile country” (egy igen termékeny ország).

Hazajöttünkben a szőlőből a társaság továbbgyarapodása iránti nagy plánumait beszélte el az ifjú Rapp úr, mert ő úgy hiszi, hogy míg a tagok ily egyszerű életet folytatnak, politikába nem elegyednek, s az Amerika mostani konstitúciója állani fog, társaságok el nem oszlik. Panaszolkodott azon balítéletekről, melyek nevezetesen Németországban elterjedtek rólok, hogy Brockhaus lexikona őket ábrándozóknak nevezi, s hogy a weimari herceg, kit ők 1826-ban itt a legnagyobb szívességgel fogadtak, utazásának azon részében, hol az Owen társaságáról szól, sok igazságtalan híreket terjeszt el rólok (Reise Seiner Hoheit des Herzogs Bernhard von Sachsen-Weimar, durch Nord-Amerika [Őfensége szász-weimari Bernhard herceg utazása Észak-Amerikában]. Weimar, 1827.), s hogy mindazokat egy közelebbről kiadandó munkájában szándékozik megcáfolni.

Owen fordulván elé, ki New Harmonyt megvette Rapptól, s ő is hasonlólag a vagyon közösségén állította társaságát, kérdezősködtünk Owen iránt, de Rapp úr a vásárláskori egybeütődések miatt nem kedvezőleg ítélt róla.

Az Owen társasága megint egy különös jelenet Amerikában, s sokban hasonló a Rappéhoz. Owen Angliában született, s ott nevezetessé tette magát egy új nevelési rendszer behozatalával. Skóciában, New Lanarkban ő állította a híressé lett gyapotgyárat. Ott egészen különös gyarmatot formált napszámosaiból. A felszedett szegény gyermekeket iskolában tanította a Rousseau Émile-jéből s Robinsonból szedett elvek szerint. A gyarmat lassanként 2.300 főre szaporodott, nevelési elveit kiadta ezen cím alatt: A New View of Society [Új társadalomelmélet], London, 1813. Ő az egész emberiséget egy munkás famíliai egyesületté kívánta formálni. Vallásbeli gondolati a papok figyelmét magokra vonták, s sok pennaharcba elegyedett emiatt. Végre el kellett hagynia Skóciát és Angliát, s nagy ideái valósítására ő is Amerikára fordította szemeit. 1824-ben megvette Rapptól New Harmonyt, s oda alkotta társaságát.

Az Owen társaságának is vagyonközössége fő elve, de ő ellensége minden felekezeteknek, melyek vallás nevezet alatt annyi rosszat szültek a világon, nála minden ember azt hiheti belsőjében, ami tetszik, s eszerint tiszta deizmus a társaság vallása. A jussok egyformák, de egyformán is köteles minden tag a társaság fenntartásán munkálkodni, hogy minden egyes személy jólléte bátorságosíttassék. Rapp elvei is ezek ugyan a társaságról, de ő nemcsak a személyes jólételre törekvést, hanem a vallás köteleit is bevette társasága fenntartására, melyre Owennél semmi figyelem nincs.

A shakerek, a Rapp és Owen társaságai három különös új jelenetek az emberiség históriájában, s ha fél századot még fennállhatnak, nagy tanúságai lesznek a filozófiának, s a politikának sok elveit megcáfolják. A következés dicsősége minden esetben az Amerika konstitúciójáé, hol bármely különösködőnek tetsző vélekedés s gondolkodásmódnak is s a lélek elágazó minden munkálatinak szabadon idő és próbamező engedtetik, anélkül, hogy a konstitúció s igazgatási rendszer veszedelmeztetését félteni lehetne.

Hazatérvén Economyba megnéztük az öreg Rapp kertjét is. E kicsin kertben Amerikának minden ritkább plántái halmozvák, s egy botanikusnak napokigi gyönyört szerezhetnének. A kert egyik szögében glorietteben áll a Harmónia szobra, melyet közelebbről Philadelphiában készítettek. Az öreg Rapp most is mindenkori foglalatosságban él, s annyi vállalt munkái közt e kertet is érkezik mívelni.

*

Ittlétünk alatt harmadnapig szüntelen nézés s tudaklással valánk elfoglalva, s még sok látni és hallani valónk maradt. Economy a praktika-filozófiának a praktikai életnek nagy iskolája! Mindazt, ami itt gyakorlatban van, s világos következményekben előttünk áll: ezen egyszerű erkölcsök, csendes háziság, világi fényről lemondás s mégis az élet vagyonaiban bővölködés - mindezek csak kegyes ábrándozási álomnak tekintődhetnének, ha itt valóságáról meg ne legyünk győződve. Ha ezen társasági rendszer nem akadályozza-e az elme magosabb kifejlődését; ha nem gát-e a magosra törekedésnek; s ha a szabad akarat büszke önérzelmét nem zálogosította-e el? És ha nem ád-e mégis nyugtot a léleknek e szünteleni munkás élet, a világ hiúságainak ily megvetése, e biztosított jóllét s ezen patriarkális egyszerű örömek? Mindezekről azonegy elme különböző helyzeteiben talán mindig különbözőleg fog ítélni. Én bámulással hagytam el e helyet; s inkább örvendek az itten látottaknak, mint minden szalonok titkai megtanulásának.

Jöttünk végre az öreg Rapphoz búcsút venni, s még egyszer megtekinteni e különös embert. Az öreg a régi hospitalitás stílusából most is eléhozatta wabashi borait, szívesen kínálkodott, sok áldást mondott utunkra, s megváltunk e nevezetes helytől és embertől az elmélkedés s visszaemlékezet sok tárgyaival.