XIV

Gránitbányák - Vermonti státus - Az Egyesület népessége - Burlington -
Champlain tava -  Kanada - Szent Lőrinc vize - Montreal - Québec -
Kanada koloniális igazgatása - John Bull

Concordból Enfield és Hanover felé indultunk Kanadának. Már csak az út mellett vannak telepedések, s beljebb még sivatagerdők. E helyek a geológusok előtt igen nevezetesek; egész sor hegyeket formál a szabadon álló legszebb gránit, két s háromszáz öles darabokban minden megszakadás s repedés nélkül. Geológiai tekintetben több utazók járják meg e vidéket. A lakosok egyik fő keresetjök a gránitfaragás, melyet a Connecticut s Merrimack vizein Bostonba, New Yorkba s az óceán parti minden városokba széjjelhordoznak.

Havennél a vermonti státusba értünk. Montpelierben, a státus fővárosában megállapodtunk holmiket megnézni. A város az Onion vize partján, igen kedvezőleg fekszik. Népessége még kevés, mivel elébb Dorsetben volt a státus háza. Vermontban az első telepedések 1731-ben kezdődtek, s száz esztendő alatt 280.665 lakosra szaporodott. De ezen népesedésszaporodás nem oly kitetsző az északi státusokban, mint a közép és nyugotiakban. A revolúció kezdetekor az egész Egyesület alig állott hárommillióból, s ötvenöt esztendő alatt tizenhárommillióra szaporodott. A státusok magok kerületökben minden öt, a Kongresszus pedig minden tíz esztendőben az egész Egyesületben új felszámítást tétet, mivel a népesség mennyiségéhez van szabva a státus és a Kongresszusba küldendő követek száma. A régibb felszámítások szerint 1790-től fogva következőleg szaporodtak:

Az 1830-i kongresszusi utolsó felszámítás szerint a státusoké egyenként s az egész Egyesület népessége együttvéve ekként állott:

Az Egyesült Státusok népessége egyenként, 1830-i felszámítás szerint

Montpelier-ből az Onion gyönyörű víz mentében Middlesey, Waterbury, Richmond, Dartmouth és Willistonon által Burlingtonba értünk, mely a Champlain tava partján végső város a vermonti státusban. Burlington fekvését igen dicsérik, s onnan a kinézést a Champlain tava szép környékeire, de mi este érkezvén oda, vacsora után leköltöztünk a partra, várni a gőzhajó érkezését.

Éjszaka későn érkezett meg a Phoenix kikötőnkbe, melyen beszálltunk a Champlain tavára. Reggel a Saint Hero szigeténél virradtunk fel. Nem messze onnan, a nyugoti parton áll Rouse Point nevű erősség. Az angolok és amerikaiak közötti ghenti egyezésnél fogva ezen erősség a határvonal az Egyesült Státusok és Kanada közt. Onnan tizenegy mérföldre megállott hajónk, s a kanadai első városban, Saint John’s-ban szálltunk ki. Az erősség fokán és a városban sétáló angol katonaőrök észrevétették már, hogy a szabad státusokat elhagytuk, s megint monarchiai igazgatás alá értünk. Az Egyesületben seholt egy tisztviselőnek is, sőt még a praesidensnek sincs katona őre. A parton már harmincadi vizsgálat van.

Saint John’s-nak az erősségen kívül semmi nevezetessége nincs. Mihelyt a városból kiértünk, egészen európai színű mezőkre találtunk. Nincsenek többé az utazás kellemeit változtató telepedések, kertek, gyümölcsösök s a tehetős birtokost mutató gazdasági épületek az út mellett. Puszta felszántott tér nyúlik végig, barázdákra osztott földekkel. A lakosok durva posztóöltözetben, jobbágyi alázatossággal szemök- s köszöngetéseikben, csoportokban dolgoznak; henye széjjeltekingetéseik s kéntelen mozdulataikból úgy látszik, hogy robotot róvnak le.

Az angol észak-amerikai birtokot teszi: New Foundland, Nova Scotia, New Brunswick, Cape Breton, két Kanada, Labrador és Saint John szigete. Kanada Fel- és Al-Kanadára oszlik. Az al-kanadaiak többnyire XIV. Lajos alatt ide költözött francia eredetűek. Az akkori feudális rendszer divatjaként Al-Kanada francia bárók, marquis-k, klastromok és püspököknek donációval osztatott ki; s ámbár 1763-ban az angolok birtokába jutott, a feudális rendszer itt az úgynevezett seigneuriákban máig is fennáll. A lakos vagy zsellér különböző taxákot fizet esztendőnként, s a birtok adás-vevéséből száztól tizenkettőt a seigneurnek vagy a klastromnak ád. A föld és lakosok mívelődése nem halad, s a franciák nyelvök, vallások, tudományok s szokásaikban most is a XVIII. század elején állanak. Hátramaradásoknak igen szembetűnő jele az is, hogy a szabad státusok és Kanada határszélein lévő azonegy természetű, egymás végtében álló szomszéd földek, melyeket csak egy víz vagy határjel választ el egymástól, a New York-i vermonti részen 10-15 shillinget ér egy hold, a kanadai részen pedig ugyanazon egy természetű hold föld alig ér 1 vagy 1 ¹/₂ shillinget. (The Northern Traveller. l. 196.) Ily varázsereje van a konstitúciónak, s ily drágává teszi a földet is a szabadság.

*

Az egyforma téren haladva, délre Laprairie-be értünk, s halmairól megpillantottuk a föld golyóbisa második legnagyobb vizét, a Szent Lőrincet. Elmerül a szem, s elfogódik az érzés e pompás óriási folyam megtekintésére! Mintegy két angol mérföld szélességén túl emelkednek a szembe lévő hegyek s Montreálnak büszke tornyai. Lassú haladta rejti mélységét; bámuló némasággal kíséri a szem e temérdek tömeget, s az óceánnak nagy képe s a természetnek nagy csudái tünedeznek fel. Ily nagy képekkel eltelve jártuk végig Laprairie-t. A szürke apácák klastroma teszi a város minden nevezetességét, kik ennek és környékének nagy részét bírják.

A parton, a Laprairie nevű gőzhajón, beszálltunk a Szent Lőrincre. Az átmenetel Laprairie és Montreal között bajos és veszedelmes. A Szent Lőrincnek sok helyen oly zúgói (rapids) s annyi rejtezett sziklás részei vannak, hogy a veszedelmet csak tanult révészek kerülhetik ki. Számtalan apróbb hajót elragadott már a zúgó, s fenekére sodorta. A közepén egészen tiszta a folyam, s nehány öl mélységre borzasztólag látszanak a szikladarabok. Két óra alatt általértünk Montrealba, Al-Kanadának legnépesebb városába.

*

Az utazásnak különös kellemei közé tartoznak ugyan azon első órák, midőn az utazó egy idegen városba megérkezik, s még ismeretlenül a lakosokkal, a helyről, az új arculatokról, szokások s épületekről hasonlítgatásokat s megjegyzéseket teszen. Ezen belső bényomatok sokszor kitörölhetetlenek, habár későbbre ellenkezőleg találja is a dolgokat. De midőn egyfolytában hosszasan utaz, s ugyanazon tárgyakot már több változásaiban is látta, ezen első órák örömei hamar kimerítődnek, kivált, ha egyedül van az utazó. A mindig tartós s minden változásaiban újabb ingereket terjesztő örömöket csak az ismeretségekben, a nép intézetei, társasági élete, belső szokásai s rendezkedései megismerésében találja fel mindig új kellemekkel. Ki kéntelenségből, hiúságból vagy rossz kedve űzése végett utaz, s nem óhajtja vagy restelli ismeretségeket szerezni - annak utazási következménye többnyire olyforma leszen, mint ama híres-neves, országokat és világot látott prágai legényé, ki sok esztendei vándorlása tapasztalásait egy summában ekként fejezte ki: hogy sok-sok embereket, sok-sok városokat és magos tornyokat látott! És ezen eset szinte reánk is alkalmazható Montrealban, hol minden ismeretség nélkül a városi épületeket és utcákot visszajövet is megnéztük, s egyebet nem mondhatunk, hanem hogy „Montrealban is kétszer jártunk”.

*

Estve a John Molosson gőzhajóra ültünk a Szent Lőrincen Québecbe, Al-Kanada fővárosába lemenni. Trois Riviers-nél fát és új utazókat vettünk fel. Egész nap esett, hideg szél fútt, s csak ritkán tekingethettünk a partok felé. A Szent Lőrinc mindig rakva különböző hajókkal s kivált temérdek hosszúságú tutajokkal, melyeket a Kanada rengeteg erdeiből vágva Québecig úsztatjak le, s ott hajókra rakják Angliába szállítani által.

Harmadnapján reggel megérkeztünk a québeci kikötőbe. A Szent Lőrinc itt már oly széles, hogy a túlsó partok csak kékellve látszanak által. Számtalan hajó nyüzsög fel s alá haladtában. A város parti része szűk és sáros utcákból, kereskedői portékák raktáraiból áll, mint minden nagyobb kereskedői helyeken. Különös figyelmet érdemlők a Hudson’s Bay és Labradori társaságok vadbőr-rakhelyeik s különféle indus munkák s öltözetek boltjai. A hegyen levő rész alsó- és felsőváros nevezetekre oszlik. Az alsóban hasonlólag szűk és sáros utcák; de a felső rész olyforma csudálatos eredetiséggel van meredek hegyek oldalain építve, mint Edinburgh Skóciában. A felsőváros végső szikláján áll a híres erősség, melyet Gibraltárral a leghozzájárulhatatlanabbnak tartanak, s akármely rohanással megvenni lehetetlennek hiszik.

Az erősség igazgatója, Corner Harris úrnak megadván ajánlólevelünket, engedelmet nyertünk a vár megnézésére. Corner Harris úrnak mindkét keze el van lőve. Különböző kerengő utakon, ágyútanyák, kazamaták és sáncok közt, felértünk végre az úgynevezett Cape Diamondra. Miólta a franciák birtokából az angolokéba jött által a vár, az épületek szinte mind újból készültek új terv szerint, s esztendőnként 5.000 font sterling fordíttatik a további építésre. Cape Diamond a hegyek sorából a Szent Lőrincre egyedül merészen benyúló szikla. A víz színétől 348 lábnyi borzasztó meredekséggel nyúlik fel; felső csúpjának tere mintegy hat négyszegű holdat teszen, melyre a várak építtettek. A szikla szélső fokára állva elmerül a képzelődés a nézlet különféleségein. Alatt az óriási Szent Lőrinc rakva lebegő hajókkal, s túl a kékellő hegyek sivatag erdeikkel, és körül az emberi elmének ily roppant munkája!

Egy katona az erősség minden részeiben elhordozott. Minden szegletben ágyútanyákra találtunk s különböző készületű elfogadásárára annak, ki ellenségesen merészelné megrohanni a várat. Az erősség megett nyúlik el az úgynevezett Ábrahám tere, melyen történt 1759-ben angol generál Wolfe és francia generál Marquis Montcalm közt az ütközet, mely mindenik generál életébe, s a franciák részéről a vár s egész Kanada elvesztésébe került.

Az erősségen alól a Szent Lőrincre építve áll az angol igazgatás gubernátora pompás lakja. Mindkét Kanadát a gubernátor igazgatja, mint britus király személyese. Most Lord Aylmer. Vannak ugyan a kanadaiaknak törvényhozó házaik, de a felsőházat örökös tagok teszik, arisztokráciai elveken alkotva, kiknek érdekeik a demokráciára hajló alsóházétól egészen különbözők lévén, szünteleni egybeütközésben állanak egymás mellett. Hozott törvényeik csak akkor jönnek foganatba, ha a gubernátor és britus király helyesnek találják megerősíteni. Politikai igazgatások az angol kolóniatörvényeken alapul. Katonát a kanadaiak nem tartanak, azokat Anglia küldi által, s fizeti, Québecben két s a több erősségekben négy regimentet. A vízi erő is angol hajók és matrózokból áll, a az igazgatás nem is akarja, hogy a helybeli lakosok katonáskodjanak.

Ámbár ezen kolóniák semmi egyenes adót nem fizetnek Angliának, sőt a britus koronának nagy költségébe kerülnek az itteni várak, idegen tisztviselők és katonák tartása s a kolóniák szinte minden szükségökrőli gondoskodás - mégis ezek tengeri és kereskedési tekintetben igen fontosak Angliának. Mert a kolóniák minden termékeit Anglia hordja ki s adja el a világ többi részeiben - és a más kolóniák termékeit s otthoni minden készítményeit megint Anglia hordja bé ide, árasztja el őket azokkal, s viszi haza a pénzt belőle.

Québec és az egész Al-Kanada nem népes minden kedvező helyzete mellett is; melyet különböző okoknak tulajdonítanak. Az általtelepedők inkább igyekeznek Fel-Kanadába menni, hol nincs feudális rendszer, és a megvásárolt földet öntulajdonának tarthatja a telepedő. Al-Kanadában a klastromok és papok nagy kiterjedésű helyek és gazdaság birtokában a népet is egészen hatalmokban tartják. Az iskolák nem terjedhetnek, a míveltség nem haladhat. Az angol parlament sok próbákat tett a francia nyelv elenyésztésére s a papok hatalma neutralizálására, de abban a papi jószágok donációi miatt soká nem boldogult. Most országos költségen s a tehetősebb angol lakosok adományaiból kezdődtek iskolák alapíttatni, s az igazgatás oda vitte a dolgot, hogy ezután a papi jövedelmeknek egy része iskolákra fordíttatik.

Az 1784-i felszámítás szerint Al-Kanadának 65.338 népessége volt; Fel-Kanada pedig akkor majd egészen pusztán hevert. Az 1831-i számítás szerint Al-Kanada 544.000, Fel-Kanada 200.000, a több északi britus birtokkal együtt most a népesség teszen 1.054.000. Ezen szaporodás nagyobb részén Irlandiából telik ki, honnan esztendőnként többnyire az igazgatás költségén temérdeken vándorolnak ide. 1829-ben 15.924, 1830-ban 28.000, 1831-ben 56.169 kivándorló jött által Anglia, Irlandia és Skóciából; de azoknak egy része lassanként általszivárgott az Egyesült Státusokba.

A gubernátori lakáson alól áll generál Wolfe-nak egy szép piramidális emléke. A város nevezetességei közé tartoznak a nagyszámú templomok és klastromok. Építéseikben semmi különös nincs; belsőjük egészen el van halmozva minden ízlés nélküli, felcifrázott szentképekkel s szinte minden lépten álló gyóngatószékkel.

*

Kétnapi québeci mulatságunk után Hercules gőzhajóra s megint a Szent Lőrincre szálltunk; hajónk tömve volt európai kivándorlókkal, kik mind Fel-Kanadába siettek. Nagy terhünken kívül még két vitorláshajó akasztatott Herculeshez felvontatni a vízen. Az idő gyönyörű volt, de kínzott a lassú haladás s a kivándorlók nagy tolongása. Trois Riviers-ben megint kiszálltunk, fát és utazókat venni fel. Sorelben mulattunk nehány órát. Sorel a Richelieu vize beömlésénél fekszik, s nevezetes kereskedést folytat a vízen fel. Lakosai franciák; itt van a gubernátor nyári lakja s egy katonaosztály szállása. Délután találkoztunk a John Bull nevű gőzhajóval, mely az eddigi minden gőzhajók közt a legnagyobb. Hossza 189, széle 70 láb, s 1.800 tonna terhet, vagyis 36.000 mázsát bír el. Irigyelve néztük a nagyerejű John Bullt elreppenni mellettünk, míg mi gyengén haladó Herculesünkön vesződtünk, s késő éjszaka érkeztünk megint Montrealba.