XVII

Buffalo - Az irokéz indusok - Indus tribusok az Egyesületben - Indus iskolák -
Buffalói fogadó - Lafayette utolszori utazása Amerikában

Háromnapi mulatásunk után még egyszer kimentünk a partra, megtekintettük a nagy szcénát, s búcsút mondtunk a természet e nagy csudájának. Manchesterből kiindulva, a víz partján megy az út egészen Buffalóig. A vidék mindenütt lapály és igen termékeny, de rakva még sűrű erdőkkel. Mely paradicsom válik e helyből, midőn egészen lakva s mívelve leszen. Grand Island végénél harmadszor láttuk meg az Erie Canalist, mely Albanytól eddig 165 mérföldre nyúlik. Sok hajót találtunk utazókkal a kanálison fel- és lehaladni. Black Rocknál az Erie tava öblét elértük; a kanális már az Erie partján vonul fel, töltésekkel elzárva a nagyvíztől. Délre Buffalóba értünk.

Hol most Buffalo fekszik 8.633 lakossal, ezelőtt 60 esztendőkkel sivatag erdők borították az utcákot, a félelmes irokéz nemzetek bírták a környéket, s csak vadászni vetődhetett erre valamely indus. Az Erie és Ontario nagy kiterjedésű helyeit, le egészen Albanyig, hajdon a vitézségök s kegyetlenségökről is híres irokéz indusok bírták. A nemzet hat szövetséges tribusból állott, úgymint az Oneida, Cayuga, Mohawk, Seneca, Tuscarora és Onondaga nemzetségekből. A New York-i státus első megtelepítésekor nehány százezren lehettek, mert 1610-ben 20.000 embert állíthattak ki fegyverrel. Az első telepedők előtt az irokézek neve rettenetes volt, s minden amerikai tribusok közt leghatalmasabbak, de legkegyetlenebbeknek is tartattak. A telepedőkkeli harcokban soká mindig ők voltak nyertesek, s csak ajándékkal lehetett fenntartani a jó szomszédságot.

Nagy baj volt a fejéreknek ezen félelmes szomszédság, kik továbbharapódzni szerettek volna, s tovább foglalgatni az általok bírt földeket. De erőhöz bajos volt nyúlni, mert az indus mindig kegyetlenül megbosszulta bántatását. Többszer lépett békére s egyezésre a két szomszéd, de szégyenére az európai fejér embernek, a csaló s egyezést felbontó fél mindig a fejér volt, s ekkor az indusok vad bosszújokban leöldösték s felégették az európait. De győzött végre a fejér ember ravaszsága a vad ember egyszerű eszén. Egymás ellen ingerelte őket, ajándék s pálinka által visszavonást támasztott köztök, s ezek esztendőnként emésztgették fel egymást a fejér ember nagy örömére. Végre a szabadságháborúkor az angolok által ingereltetve az irokézek is fegyvert fogtak a szabad státusok ellen. De general Schuyler [major general Sullivan] 1778-ban semmivé tette hadi erejöket, s a megmaradt rész egymást pusztította sok esztendeig. A szabadságháború végével már csak 1.500 fegyverest állíthattak ki.

Ekként felemésztve önkezeik s a fejérek által, megadták végre magokat a fejérek prédájának. Foglalta minden, ki erősebb volt, földjeiket, s ők erőtlenségök érzetében s kiirthatatlan gyűlölségök miatt az európaiak iránt mint beljebb vonultak. Pálinka, fegyver s cifraságokkal nagy darab helyeket megvásároltak a fejérek a hajdoni erőseknek most elpuhult s erkölcsikben megvesztegetett maradékaitól. Fortély, erőszak, ravaszság és csalás által kitaszigáltattak eredeti birtokaikból. Az Erie Canalisnak is lakjok egy részén kelletvén keresztülvonatni, 1818 óta nagyrészt birtokaikat eladogatták a fejéreknek, vagyis kéntelenek voltak általengedni. Most még Buffalo környékén 5.143 indus lakik 246.676 hold földön.

*

Szinte hasonlít az irokézekéhez a több számtalan amerikai indus tribusok története is. Az első megtelepedéskor erőszakos foglalás volt a birtok igazolása. De miután sokszor vérrel kellett megírni az ily keresmény contractusát, csaláshoz folyamodott a fejér, s ez a mód igenis elsült neki; mert annak minden nemeivel pusztította, megvesztegette s elszegényítette az egyszerű vadat, s az elnyomottak önként odahagyták birtokaikat, vagy csekélységért eladogatták, s hátravonultak. Az Egyesült Státusokban széjjel még 69 indus tribus lakik, mintegy 77.402.318 hold földön. A kongresszus különböző egyezésekre lépett velök. Némely tribus bizonyos fizetésért földjét egészen odaadta, s hátravonult a Missouri vadonjaiba. Mások megmaradtak az Egyesült Státusokban, s eladott földjeikért határozott esztendőkig megállított fizetést vonnak a státustól. Némelyek pedig, mint a cherokees és choktaw (cserokíz és csoktau) leghatalmasabb tribusok, semmi egybeköttetésben nem akarnak lenni a fejérekkel, magok kormányozzák magokat respublicai formában; külön iskolákat állítottak, földmívelés és kézmívekre adták magokat. A Quarterly Journal of the American Education Society [Az Amerikai Nevelésügyi Társaság negyedévenkénti folyóirata] folyóírás eléadása szerint a következő szám és helyzetben állnak az Egyesült Státusban megmaradt indusok:

Buffalótól nem messze három indus falu (wigwam) van, egyikben az indus civilizáló társaság iskolát és templomot építtetett. Kiindultunk ezen falukat megnézni. Vizenyős helyeken, sűrű erdők között viszen az igen rossz út az elsőig. Menet nehány indust találtunk Buffalo felé jőni, többnyire lóháton. Öltözetjében a nagyobb rész már a fejéreket követi, de az eredetiből is sokat megtartottak. Kalapjokon ezüst csat vagy valami cifraság. Fülök karimája egészen ki van hasítva, s fityeg. Derekokon széles, veres szövetű öv csukorra kötve. Némelyeknek még övében a széles kés, s inas karjaival forgatja a baltát. Az asszonyok mellje rakva cifraságokkal; füleikben nagy bokor fülbevaló, mocassin-papucs cifrán kivarrva.

A falu elszórt deszkaházakból áll. Kertjeikben néhol törökbúzát, pityókát láthatni. Elébb is az iskolát néztük meg. A gyermekek már hazaoszlottak volt. A misszionárius tanító megmutatta az iskola belsőjét, s magyarázta a tanítási rendszert. Írni, olvasni tanítják őket Lancaster szerint, de leginkább a keresztyén vallás elveire. Azután a templomot néztük meg; az ezen falubeli indusok presbiteriánusok. Bementünk nehány házhoz is; az öregebb mindenütt kezet nyújtott, ebből állott a köszönés, s azután mindenik elébbi helyzetébe tette magát.

De minden térítés s minden civilizálás mellett is az indus nem találja fel magát a fejérek közt. Mert nekie eleiről általmaradt gyűlölsége van ellenek. Ő a fejért közönségesen csalónak nevezi, mert ez erőszakkal s ravaszsággal kitaszigálta őket eredeti birtokaikból; megöldöste apját s nagyapját, s azoknak temetőjük helyéről is elkergette maradékit. Neki a fejér mívelődés nem kell, mert ő azt a ravaszság tudományjának tartja; ő fortélyt gyanít akkor is, ha a fejér jót akar vele, mert lelkében van a megrögzött gyűlölség. Lassanként odahagyogatják a keresztyén vallást s minden mívelődést, s vonulnak hátra a fejérektől még el nem foglalt észak vadonjaiba. Az indus oly büszke, hogy inkább étlen hal meg, mintsem fejér szolgájának álljon.

Mintegy harminc esztendő ólta az Egyesület kongresszusa különös figyelmére vette az indusok dolgát. Arra részént a kiáltó közvélemény, részént a tőlük való félelem kénszerítette. Némely tribusokot készpénzzel kifizetett helyeikért, s azok önként hátravonultak, túl a Mississippin. Közelebbről pedig mintegy százmillió hold földet ajánlott nekik cserébe a Missouri territóriumban, hová nyolc tribus 1830-ban már ki is költözött. (Message of the Secretary of War [A hadügyminiszter tudósítása]. 1831.) A kongresszus arra akarja bírni őket, hogy lassanként költözzenek ki a cserében ajánlott helyre. A megmaradottak érdekeit pedig a keresztyén vallás s taníttatás által igyekszik a fejérekhez csatolni. De mivel a kiköltözöttek szomszédságától is félni lehet, ha vadságokban megmaradnak, ennek megelőzésére misszionáriusok küldetnek térítgetésére, s a széleken agenciák és iskolák tartatnak.

Ezen próba az Egyesült Státusoknak évenként mintegy 700.000 dollárba kerül. Az iskolák állapotja a következő resultatumot mutatja:

(The National Calendar for the Year 1831 [1831. évi nemzeti almanach]. Washington.)

A Missouri territóriumban s az azon túli vadonokban lakó vad indusok száma nincs tudva, általánosan kétmillióra számítják; de esztendőnként fogynak, örökös harcban élvén egymás közt a tribusok.

*

Az indusoktól megint Buffalóba tértünk vissza. Ki az Erie Canalis mentét megtekinti, könnyen megfoghatja s szemmel látja azon mondás igazságát, hogy „Amerikában a faluk és városok teremnek”. Ki ezelőtt húsz esztendővel látta Buffalót, lehetetlen, hogy most ráismerjen. Éppen az Erie tava öblénél, szerencsés kikötővel megáldva, mindjárt a szabadságháború után kezdettek némely kereskedők idetelepedni; de 1814-ben az egész várost porig leégették az angolok, csupán egy özvegyasszony deszkakalibája maradt meg. Azután még soká pusztán s lakatlan maradt a város, csak nehány kereskedői raktárokból állott a partokon, s megette még sivatag erdő volt. De az Erie Canalis megnyílása e helynek is új életet adott. 1825-ben jelent meg itt a legelső kanálishajó, s ezáltal Buffalo közösülést nyert az öt tavakkal, Szent Lőrinccel, a Hudsonnal s kétfelől az óceánnal. Rohant a spekulánsok serege a bőv forrásra, s vonta magával a mesteremberek seregét s a kereskedők minden nemét. Nekiestek az erdőnek, hullott a fa, helyet nyitni az utcák, templomok, házak, boltok és fogadóknak. Ott áll már a város közepén a görög stílusú közönségháza, a köziskolák s square-eknek hagyott hely, de ott állnak még a kádnyi vastagságú törzsök is, s mutatják, hogy csak ezelőtt vala sivatag erdő e helyeken. Az utcák helyei messze bé az erdőbe kimérettek, s hosszú oszlopon felírva nevök, de még rengeteg fák hevernek széltében. Akármerre tekint a szem, mindenütt új épületeket lát emelkedni, vagy újakot fedetni, festetni, bútoroztatni. A mesterembereknek mindenféle mozgása, a siető igyekezés s hordozkodás a szemnek gyönyörű panorámát csinálnak.

De még különösebben kitetsző ezen új faluk s városokban az építési ízlés és csinosság, melynek párját Európában ily általánosan seholt nem láthatni. Mert ha szépek is némely épületek s némely rész az európai városokban, megettek vagy a város más részében kétannyi piszkos utca van: még Párizs és Londonban is. Itt pedig már vérré vált az építési csinosság, s ha deszkából építi is házacskáját az első telepedő, legalább façade-jának görögös vagy olaszos formát ád, s igyekszik, hogy szomszédjánál csinotlanabb ne legyen. Pedig ebben nekik sem dekorációi biztosság, sem polícia nem szab rendet.

*

Buffalóban a Sas (The Eagle Tavern) nevű fogadóban voltunk szállva, melynél szebb stílusút, nagyobbat és kényelmesebben elrendeltet Angliában is keveset lehet látni. Kétszáz vendéget mindenkor egész kényelemmel elhelyheztethet; azonkívül minden emeleten pompáson bútorzott beszélgető teremek (parlour), ebédlők, újságolvasó szobák s fürdők és minden egyebek, mik a lakást kellemessé teszik.

Ezen fogadó tulajdonosa nagy dicsőségének tartja, hogy Lafayette az 1825-i utazásakor nála volt szállva. Azon szobában, hol lakott, ott áll most is képe, s minden bútorok oly módon hagyva, mint a Lafayette lakása alatt állottak.

Az amerikaiak históriájának nevezetes időszakát teszi a Lafayette 1824 és 1825-ben itteni utazása. Annak utunkban mindenütt nyomát találtuk, arról minden ember elragadtatva beszél, fenntartására számtalan emlékek építtettek, s az utazás alatt vele történteket mindenki a legkisebb körülményig tudja, s örömmel említi. Miólta a görög s római respublikák elenyésztek, talán nincs a históriában kitűnőbb s tisztább három demokráciai karakter, mint Washington, Lafayette és Bolivar. Mind a három új időszakot kezdett az emberiség történetében. Most az amerikai revolúciók, melyeknek ők valának vezetői, nemcsak azért fontosak és nevezetesek, hogy ezek által új igazgatás módja állíttatott fel, hanem azért fontosok és nevezetesek, hogy az addigi igazgatásmódnak elveit általjában megváltoztatták, és a világot egészen új gondolkodásmódra hozták. A hajdani revolúciók nem voltak az egész népségre érdeklők - azok csak az udvar körére s a személyek megváltoztatására terjedtek ki -, de az amerikai revolúció nem személyek érdekéért, hanem az emberi jussok visszaszerzéséért folyt.

Lafayette nevezetes szerepet játszott az amerikai revolúcióban, s imádással határozódik a tisztelet, mellyel itt róla emlékeznek. Ő a revolúció kezdetén, 1777-ben jött által mint húszesztendős ifjú, s a végső békéig itt harcolt a szabadságért s e népnek függetlenségéért, vagyona, élete kockáztatásával s jólléte feláldozásával. Franciaország első famíliáiból születve, a szerencse minden javainak kebelében, elbájoló deli külsővel megáldva, nyitva előtte mindazon kellemek, elsőségek s az érzéki gyönyöröknek azon kecsegtető pályái, melyekkel egy fényben élő s csábító királyi udvar elhalmozhatja a hiúság után kapkodó ifjat. Ő mindezeket megvetve jött az Amerika sivatag erdőibe ifjúságának viruló korában, kitenni magát minden veszedelemnek hét esztendők alatt, minden kinézés nélkül valamely nyereségre, csak azért jött, hogy a szabadság s emberiség jussai kivívásában ő is részes lehessen! Jött egy maroknyi, még név nélküli, szükségekkel küzdő, pénzbeli hitelében ingadozó, de példátlan elszántságú nép közé vívni a szabadságért. Jött oly időben, midőn igen kevés remény lehetett a szerencsés kimenetelre; midőn a szabadság az egész föld kerekségéről ki volt üldözve, és a szolgai félelem és nyomatás alatt az ember még a gondolkodástól is el volt ijesztve. Oly időben jött ide, midőn az ész maga s csak egy gondolatnak is szabados kiejtése rebellió jele volt, és az emberiség jussai megemlítésének vagy csak az iránta mutatkozó részvétel kijelentésének is üldözés, fogság és halál volt a díja.

Ily ijesztő körülmények közt fakadt fel s gyökerezett meg az ifjú Lafayette lelkében a szabadság gondolatja. Ily kedvetlen helyzetekben fejtegette ki magában a szabadság elveit s emberiség jussait. A szerencsének ily csábító ingereit vetette meg, s áldozta vagyonát s mindenét; példátlan hívséggel örökösen az emberiség jovát tartván szeme előtt, s soha nem a magáét. És ő mindvégig hív is maradt feltételéhez, s ha valakit férfias s rendítlenül álló karakterű embernek lehet nevezni, ki azt, amit egyszer igazságnak megismert, az eltántorodásra csábító akármely esetek közt is mindig ugyanazon igazságnak ismerte, s azt mindenének kockáztatásával oltalmazta is - úgy bizonyosan Lafayette jusst tarthat az állandó karakterű nevezetre. Ő egy fényes udvar csiklándó ingerei közt, az Amerika sivatagjaiban, Franciaország revolúciói habozásai alatt, s midőn hazája nagy sorsát kedve szerint hajtogathatta, hazafiai által lett számkivettetésekor is mindig azon egy ember volt, azon egy gondolat körül forgott: a szabadság nagy gondolatja körül. - Ő az olmützi tömlöcben, a császárság ragyogó időszakában s a restauráció üldözései alatt is mindig azon egyforma megátalkodott republikánus maradt, megállított elveitől soha el nem térve. Az ő élete a konzekvenciák megszakadatlan sora volt. Midőn Amerikából a szabadságháború bévégződésével (1783) elbúcsúzott, a Kongresszus előtt ezen szavakkal végezte búcsúját: „Azon templom, melyet a szabadságnak állítottunk, szolgáljon minden időkben tanulságul a tyrannusoknak s például az elnyomottaknak. Maradjon örökös menedéke ezen ország az emberiség jussainak.” (The Rights of Man, by Thomas Paine [Az emberi jogok, Thomas Paine-től]. London, 1821. I. 17. és Cooper: Notions of the Americans. Philadelphia, 1830.) És ő ezen templom vallásához egész életében hív is maradt.

Negyven esztendő folyt volt már el, miólta Lafayette utoljára elhagyta Amerikát, dicsőségének hazáját. Azólta sok változásoknak volt kitéve Európában, hol annyiszor felemelkedni s megint lenyomatni látta azon szép ideált, melyet mindig híven táplált kebelében. De soha el nem csüggedve, mindig vigasztaló szemmel pillantott Amerikára, hol egy boldog nép közt magosra nevekedtek azon plántának magvai, melynek ápolását egykor ő is segítette, de amelyet nem tudott meggyökereztetni Európában. Egy emberi nyom tűnt el azólta Amerikában, elholtak azalatt bajnoktársai. De az új generációnál még bujábban tenyésztek s érlelődésre hozattak az általa elszórt elvek magvai, s ezen új generációnál annál melegebb s tiszteletesebb lett a szabadság veteránusának neve. Óhajtották őtet látni, az egész nemzet kívánta volna látni és kinyilatkoztatni neki hálaérzelmeit s tőle megáldatni. E régen s mindenektől táplált közkívánatot végre a Kongresszus vette fel, s kérte őtet meglátogatni még egyszer e nemzetet. Tudta Lafayette, hogy az amerikai nép nem szokott csak fellobbanásból vagy kompliment kedvéért határozni valamit, s kívánta a közóhajtást teljesíteni. Az akkori praesidens Monroe-nak megírta, hogy elfogadja a meghívást, de azt nem, hogy a nemzet költségén s érette küldött hajóján menjen által.

Megérkezett végre 1824-ben augusztus 6-án New Yorkba. Leírhatlan volt a nép elragadtatása. Minden státus, minden város osztozni akart az őtet látásban, a nemzet vendége elfogadásában. Követségek jöttek őtet meghívni, s másfél esztendőt utazott a nemzetnek örökös inneplése közt. A hivatalbeli, szántóvető, mesterember, iskolai gyermek, az anyák kisdedeikkel karjokon, az indus és szerecsen s az egész nép elfelejtették érdekeiket, siettek messze földről eleibe, látni őtet, a szabadság bajnokát, látni azon embert, kinek köszönhetik e virágzó létöket. Egy monarchia sem dicsekedhetik ily triumfussal! De ezen triumfust nem polícia intézte el; e nem a kötelesség hódoló pompája volt, ez senkinek rovatalába nem került. Ez egy nemzet határtalan szeretetének meleg kézszorítása volt, melyben gazdag és szegény vetélkedve kívánt részt venni.

Levasseur, Lafayette titoknoka leírta ezen utazást minden elfogadó beszédekkel s minden apróbb, igen érdeklő körülményekkel. A munka angolra is fordítva van, s az amerikaiak azt állítják, hogy az a leghívebb leírás.

Visszatért végre Lafayette 1825-ben Franciaországba. Az újságokból tudva volt már amerikai elfogadtatása, s partra léptével az irigység s rágalom jeleit vette megköszönés híréül. A világnak egy része nehezteléssel s rágalommal fogadta őtet azon gondolkodásáért, melyért a más hálálkozva koszorúzza meg: s a históriára marad a kérdés eldöntése.