XVIII

Hajózás a Erie-n - Müller Ferenc pozsonyi fi - Pennsylvania státus - Erie városa -
A vasárnap Amerikában - Különböző vallásos felekezetek az Egyesületben -
Monroe beszéde a vallásról

Buffalóban Thompson gőzhajóra ültünk felhaladni az Erie taván, s a sanduskyi vagy erie-i kikötőkből leereszkedni a déli státusokba. A Thompson régi épület már, erőmíve gyenge, s a nagy tereh mellé temérdek utazó is tódult fel, kereskedők, kivándorlók s a Seneca tribusbeli nehány indus família voltak útitársaink. Mintegy ötszázan lehettünk, s a tolongás miatt szinte nem volt képes mozogni. Alig haladtunk két órát, a szél szembe kezdett fúni, s csavargóslag kellett vergődnünk. Egész nap fennmaradtunk a promenádon, az utazókkal s a szegény indusokkal beszélgettünk, kik eladták New York-i lakhelyeiket, s költöztek túl a Mississippin az aborigines indusokhoz. Nehány közülök jól beszélt angolul, csinosan voltak öltözve, s csak a veres öv s fegyvereik mutatták az indust bennök.

Egy unalmas nap alatt a hajón mindenhez kezd az ember, a mindenkivel beszédbe ered. A több útitársak közt egy csinos ifjú lett előttem figyelmessé, ki szinte mindenütt kísért, s nagy részvéttel hallgatta, midőn másokkal beszéltünk. Végre félrehíva s hosszas engedelemkérés után kérdezi, ha „nem vagyok-e magyar?” - „Igenis magyar vagyok” - feleltem neki. Egészen lángba borult az ifjú, s „Hála Istennek” - felkiáltott töredezett magyarsággal. „Mindjárt gondoltam bajuszáról s az angol szók diákos kiejtéséről, hogy az úrnak magyarnak kell lenni.” Mely nagy volt meglepetésem s örömem, hogy a föld golyóbisának ellenkező felén, az Erie közepén magyar szót hallok! Azonnal szíves beszélgetés eredt köztünk, elbeszéltük egymásnak biográfiánkat s idevetődésünk történetét. Ő Pozsonyban született, az odavaló iskolában tanult s másutt az országban magyarul, és Müller Ferencnek hívják. Egy rokona, Bock István ezelőtt tizenhat esztendővel Louisianába vetődött, s most New Orleansban vadbőrökkel kereskedik; mint gyermektelen ember, őtet ezelőtti esztendőkkel általhozatta Amerikába. Most rokona költségén, kereskedési tekintetben utazott Kanadába, s hazatértében van a Mississippin lemenni New Orleansba.

Müller már sokat felejtette a nyelvet, s akadozva beszélt, de nagyon örvendett, hogy magyar szót hall, s erőlködött csak magyarul beszélni. És nekem ez az akadozás s töredezett magyar kifejezések kedvesebben hangzottak itt, mint otthon akármely szép prédikáció. Beszédünk tárgya csak Magyarország volt, s ő számtalan kérdéseket tett a hazáról, elragadtatva mondta nehányszor: hogyha Amerika konstitúcióját a magyarokévá tehetné, annál boldogabb hely nem lenne a földön. De mégis ő másutt nem kíván meghalni, s végtére is csak Magyarországra tér haza.

*

Bésötétedés után a szél mindinkább nevekedett; éjfélkor már Portlandig haladtunk, de ott oly vihar csapott szembe, hogy egészen huszonöt mérföldet sodort vissza Dunkirkig. Lehetetlen volt felhaladnunk, s egész éjjel a dunkirki kikötő előtt csavarogtunk. Alatt nem voltam képes maradni a nagy tolongásban; felkerestem Müllert, s az éjet a promenádon töltöttük. Tárgyunk megint a magyar haza volt, s a világ több részeiveli egybehasonlítás. Igen kedves volt nekem Müllertől azt is hallani, hogy neki még van egy magyar imádságos könyve, s vasárnaponként abból olvas bátyjának, hogy a nyelvet ne felejtsék! Kért, ha nem tudnék-e valamely magyar könyvet adni neki, de nagy bánatomra nem volt nálam.

Íme, mely bájolólag csatolja egybe a nyelv az egy haza gyermekeit, s mely meleg szívvel fogadjuk egymást a külföldön is nyelvünk rokonságánál fogva! S többszeri tapasztalásból tudom utazásom alatt, hogy az Európában itt-ott talált magyar hazában születettekhez - mellyel a külföldön minden dicsekszik, ki itthon a nyelvet sem tudja - nem az egy éghajlat alatt születés viszonya, hanem a nyelv vonzott egybe. És azt praktikus igazságnak találtam, hogy amely ember azon haza nyelvét, hol született és él, vagy amelynek jovaival él, nem tanulta meg, vagy nem akarja megtanulni - az vagy szörnyű ostoba, vagy szörnyen megveti a hazát, s az sem a haza, sem az ott születettek iránt soha nem érez egész lelkéből. És az ily ember, ki csak legelőnek nézi lakhelyét, megvetést érdemel itthon és külföldön is.

*

Szinte délig csavarogtunk Dunkirk előtt, nem merve közelíteni a kikötőhöz. Végre rászántuk magunkat, hogy e tolongó hajót odahagyjuk, s partra szállva haladjunk tovább. Kapitányunk nem látszott egészen javallani szándékunkat, félt, hogy a hullámokat meg nem győzi a kiszállító csónak. De jobbnak találtuk fél óra alatt állni ki egy nagyobb aggódást, mint egész nap aggódni, s beereszkedtünk a csónakba. Szegény Müller könnybe borult, amint ereszkedni készültünk. Oly szíves részvéttel segítette portékáinkat lebocsátani, s oly érzékenyül kívánt több ízben jó utat, mintha testvéreitől válnék. Mikor a grádicsra szálltunk, még egyszer megszorította kezünket, nagy könnyek gördültek szemeiből, s egészen elfogódott. Láttam, hogy e könnyek szíve mélyéből eredtek, s a haza nagy nevének emléke fakadoztatta azokat.

Félórai aggodalmas hánykódásunk után parton voltunk. Visszatekintettem a hajóra, s szegény Müllert az ormon láttam keszkenőjét felénk libegtetni. Dunkirkben szekeret vettünk, s Freedonia, Portland’s Westfield felé beértünk a pennsylvaniai státus felső szögébe. Termékeny, mívelt földek s minden lépten a legszebb gyümölcsfák közt estvére Erie-be értünk. Gróf Leont itt találtuk társaival, s mivel ő minden szekeret elfoglalt másnapra számos követői számára, itt kellett töltenünk a következő napot.

Erie városa Pennsylvaniának legfelsőbb szögében igen kedvezőleg fekszik az Erie tava partján, s fővárosa a hasonló nevezetű megyének (county). Egy akadémia s a megyeház épületjén kívül nincs egyéb nevezetessége. De európai utazó előtt igen nevezetes itt az is, hogy ezen alig 6.000 népességű városkában nehány különböző vallásos felekezetnek van temploma. Éppen vasárnapra esett ittmulatásunk, s bámulva néztem az utcákon, mely szorgalommal s buzgósággal, s igazi vallásos vetélkedéssel siet mindenik felekezetű a maga templomába. Vasárnap a háromszori templomozás ideje alatt szinte senkit nem lehet a maga házánál találni. S ez annál bámulatosabb reánk nézve, hogy Amerikában egy státusban sincs sem pozitív törvény, sem innepi mandátumok vagy normális rendelések, sem semmi kénszerítő eszközök vagy igazgató szerek, melyek valakit a templomba járásra köteleznének. És ha még ezekhez hozzávesszük az európai nézőpont szerint képzelhetlen, státust veszedelmeztető s indifferentizmusra vezető azon körülményeket is, hogy itt nincs státusvallás, hogy minden névvel nevezendő felekezetbeliek egyforma jussal bírnak, hogy már több van ötven vallásnál, és a papság semmi béfolyással nem bír a polgári életre, s a státussal semmi egybeköttetésben nem áll. S végre, hogy minden polgár szabadosan egyik vallásról a másra léphet, s oly vallást alkothat, milyent meggyőződése kíván.

Valóban igen csudálatos, egymással ellenkező viszonyok - s pedig egészében így állnak Amerikában a vallásbeli dolgok, és ők félszázad ólta az Európában annyi századokon által milliók vérével megírt dogmatikai igazságok truccára éppen az ellenkezőt akarják bebizonyítani. Ily bebizonyítás a többek közt az itteni egymástól különböző s egészen függetlenül álló felekezetek nagy száma, midőn Európa akármelyik országában kettő is elég együtt, hogy egymás életét keserűvé tegyék. A különböző státusok esztendőnként kiadni szokott regestrumai szerint, amennyire hitelesen végére járhattam, a következő vallásos felekezetek vannak az Egyesületben:

(Sword’s Pocket Magazin and Ecclesiastical Register [Sword zsebkönyve és egyházi nyilvántartása]. 1831. The Fifth Annual Report of the Unitarian Association [Az Unitárius Szövetség ötödik évi jelentése]. Boston, 1831. The American Almanac. 1831.)

*

És ezen szám még nincs bérekesztve, s időnként újabb felekezetek alkotják magokat. S pedig ezen szám is messze veti már az Írás: „Egy akol és egy pásztor” reményét, s itt legkétségbeejtőbb ezen remény, mert a papság semmi külső hatalomtól egymás felett elsőséget nem várhatván, csak magokra támaszkodva azon kell igyekezniek, hogy békében éljenek egymással, s hogy vallásokot a legszabadabb s az erkölcsiséget és míveltséget leghatósabban elémozdító elveken épült vallás hírébe hozzák. Ők itt kénszerítő eszközökkel sem élhetnek, mert a vallást a hallgatók alkotják, s igen jól tudják ők azt is, hogy a kénszerített isteni tiszteletre járás legbizonyosabb eszköz a papokat meggyűlöltetni s az igazi vallásos erkölcsök helyett kétszínkedő kegyeskedést hozni bé. (A. Lips. I. 161.)

Erie-ben néhány templomba bémentem, anélkül hogy tudtam volna, melyik felekezeté; s azt az isteni tiszteletről nem is lehet megtudni. Nem vehettem időt mindenik pap prédikációját egybefüggőleg meghallgatni. Előttem csak az volt figyelmetes, hogy a vallásbeli dolgoknak itteni ily különös állásában, s európai nyelven szólva, ennyi törvénytelen vallások közt ily népes templomokat s buzgó hallgatókat látok. És ezen nép jól is tudja, mely különbözőleg állunk egymástól a vallás dolgaira nézve. Sajnálkozva kérdezősködik, ha még nincsen-é e tárgyban változás az óvilágban. Több ízben hallottam ennek példáját a katedrából is, s a papok könyörgéseit gyakran ezen kéréssel végzik bé: „Tartsd meg, Uram, köztünk a vallásbeli s politikai szabadságot! Adj erőt távol levő felebarátainknak is, hogy kivívhassák ezeket magoknak, s birtokába léphessenek a tőled ajándékozott jussoknak.”

Az amerikai vallásbeli viszonyok elveit praesidens Monroe a következőleg festette a Kongresszusnak s polgártársainak:

„Tagadhatatlan igazság, hogy vallásunk s külső jelek által gyakorlott isteni tiszteletünk csak elménk s meggyőződésünk, s nem kénszerítés által határozhatni meg. Minden embernek jussa van lelkiesmérete meggyőződése szerinti vallást követni. Ezen juss a természettől adatott s elidegeníthetlen. Mindenki kötelessége ugyan Teremtőjét tisztelni, de oly módon, mint azt ki-ki Teremtőjéhez legméltóbbnak véli. Egy polgár jussai vallására nézve semmi esetben nincsenek a státus hatalma alá vetve, s attól egészen függetlennek kell lennie. Mert a státus csak a törvények, a vagyon, személyes bátorság s a polgári élet institútuma. Az embernek belső egybefüggését az Istennel semmi földi hatalom meg nem ítélheti, csak az Isten.

Minden ember szabadnak és függetlennek születik, s egyforma feltételek alatt avatódván a társaságba, egyforma jussokat is nyernek. Társaságba léptökkor lelkiesméretjek jussait megtartják magoknak, ezzel tehát egyforma szabadsággal élhetnek. Ezen szabadságot még azoknak is meg kell engedni, kiknek lelkeik ezen tiszta igazság meggyőződésére még nem emelkedett fel. Ha valaki visszaél ezen szabadsággal, az Istent bántja meg, s nem az embereket, s egyedül az Istennek tartozik számolni.

Mely befolyást gyakoroltak mostanig a papi intézetek a polgári társaságra? Láttuk, miként emelkedett papi tyrannizmus a polgári hatalom romladékaira; láttuk gyakran, miként segíti a papság a politikai nyomatást; de soha nem láttuk, hogy a nép szabadsága oltalmára felkölt volna. A nyilvános szabadságot elnyomni akarók mindig bizonyosan számlálhatnak a papság segedelmére. A tapasztalás mutatta, hogy az igazgatás az által alapul állandóbbra, ha minden polgárt vallása gyakorlásában éppen úgy oltalmaz, mint személyében és vagyonában; akkor bátor, ha mindenik felekezet jussait egyenlően méltányolja, s egyiknek sem engedi meg a másik jussaiba avatkozni.

Vérözönök folytak az óvilágban a vallásbeli viszongásokat elnyomni s a különböző véleményeket kiirtani. Az idő végre kimutatta az egyetlen orvosi eszközt, s az üldözésnek lehagyása enyhítette a rosszat. Amerika bebizonyította, hogy a vallásbeli korlátolatlan szabadság, ha egészen el nem zárhatta is még a papságnak a státusra való káros béfolyását, de hatalmasan megvívta.”