XX
Economy - Rapp társasága és történetei - Economyi gazdasági
intézetek -
Amerikai borok - Owen társasága
Beaverből Economyba szándékoztunk
felmenni, az oly sok tekintetben elhíresedett harmoniták, vagyis a Rapp
társaságát meglátogatni. Utazásunk alatt sok különböző vélekedéseket
hallottunk Rappról és társaságáról, s még különbözőbbek az eziránt kiadott
s Európában is ismeretes munkák. Egyik úgy festi Rapp társaságát, mint az
emberi egyesült igyekezet, a tökéletes egyenlőség s a legtisztább
erkölcsös élet egyesületét. A más úgy írja le, mint a Rapp ámításai által elvakított
együgyű németek társaságát, kiket csábításaival önhasznára forgat,
szellemi elnyomatásban tart, s kiknek a Rapp elhunytával lehetetlen el nem
oszlaniok. Mások különböző nevetséges oldalokkal festegetik őket; az
egész társaságot a demokráciai elvekkel ellenkezőnek, monarchiai igazgatás
alá vetettnek, respublikában veszedelmes példánynak s egyes ember szabadságát
megszorítónak tartják.
A rappisták vagy harmoniták társaságának
fő elvei: a tökéletes egyenlőség, minden keresmény közössége,
elkülönözött vagyona senkinek nincs, minden a közönségé. Mindenkinek egyforma
jussa van a mindig felosztatlan maradandó vagyonhoz, egyformán használja azt -
de mindennek is a munkálkodás bármely nemében egyformán kell igyekezni s
dolgozni a közvagyon szerzésére. Heverő tag nem lehet a társaságban,
mindenki ereje s felfoghatósága szerinti munkát tartozik vállalni.
Amint Economy felé haladtunk,
kérdezősködtünk útitársainktól a társaság felől. Ennyi különböző
vélekedés hallása után oly kérdések is fordultak elé, melyek a társaság
nevetséges oldalát érdekelték. A beszéd közt egyik útitárs - ki elébb örömest
beszélt, de lassanként elkomorodva némult el - felszólalt végre, hogy
mindazokra a legjobban megfelelhet, mert ő is egyik tagja a társaságnak. A
felelet most minket némított el, igen könnyen kitalálható okból. De lassanként
megbékélt emberünk, s más oldalokról fordított kérdéseinkre igen szívesen
felelgetett, s sajnálta, hogy ily előítéletekkel elfoglalva jövünk
hozzájok.
A környék Beavernél kezdte az Ohio mentén
hegyes és sziklás, néhol lapályok terülnek el a partok mellett, másutt
erdőkkel borított egybeszorult hegyek és sziklák közt halad az Ohio.
Economy felé közeledve nyíltabb lett a hely, de csak a partok mellett szabadabb
az erdőtől. Az útnak egy csavarodásával a sűrű
erdőből egyszerre oly különös vidékbe bukkantunk ki, mely egészen
példátlan Amerikában. A felszántott lábföldek, elkertelt legelők,
gyümölcsfák a szántók közt Németország vidékeit juttatták eszünkbe. „Ez az
economyi határ” - mondotta rappista útitársunk egész megelégedéssel. A nagy
határ, míg szemünk érte, lécezetekkel látszott körülkerítve lenni, s tanórok
kapun érkeztünk bé - mely megint példátlan Amerikában, hol egy határ sincs
elkertelve, s mindenütt szabad a menetel. Haladtunkban bámulásunk mindinkább
nevekedett. A roppant lábföldeken 50-60 eke szántott, tovább válogatott
szépségű szarvasmarhák legeltek az elkertelt réteken; másutt a legszebb
merinós juhnyáj; megint csikók, tehéncsordák, mind különböző kerteletekben
s oly nagy csoportokban, mint a magyarországi nagy uradalmakban. Az úton több
csoport munkásokat találtunk Rhénus-melléki sváb, németes öltözetben. Kazal
szénák, asztagok, téglavetők s más gazdasági épületek állottak széjjel a
mezőken. Ha előre nem tudjuk, hol járunk, azt kellett volna hinnünk,
hogy valamely vagyonos nagyúr gazdasági uradalmába léptünk.
Beértünk
Economyba, hol meglepetésünk még inkább nevekedett. A faluban gyönyörű,
széles utcák, két rend fasorral, egyformasággal épített egészen új emeletes
lakházak, de a németországi városok régi stílusából. Minden háznak egyforma
nagyságú veteményeskertje; hátul a víz partján különböző nagy épületek,
egy pompás vendégfogadó, egyszerű templom a helység közepén - s az
egésznek oly kinézése s rendezkedése, mint az európai városoké.
A fogadóba megszállván, rappista
útitársunk fogadott el, jelentette, hogy ő a fogadós, s a társaság egyik
gazdája. Úgy látszott, egészen elfelejtette az úton tett nem kedvező
kérdéseket, készséggel adta elé a fogadó napirendjét, s ajánlotta szolgálatját.
Nehány perc múlva jelentette fogadósunk, hogy az ifjú Rapp úr szólni akar
velünk. A fogadós németül tudásunkból azt hitte, hogy a gróf Leon társaságbeli
kiköltözőkből vagyunk, mert gróf Leon éppen váratott oda, s titoknoka
már megérkezett volt. Az ifjú Rapp úr a beszélgető teremben várt reánk, ki
egy magos, köpcös férfi, mintegy negyvenesztendős. Öltözete, ábrázatja s
magaviselete igen egyszerűk, és oly valami vonások arcán, melyek
belső egyenességet sejdíttetnek. Németül köszöntött minket, s későre
győzhettük meg, hogy nem a gróf Leon társaságabeliek vagyunk.
Nyilatkoztattuk neki bámulásunkat az eddig látottakról, ideutazásunk célját, és
hogy az öreg Rapp urat s társaságát akarjuk ismerni. Örömmel ajánlotta
készségét, s vezetett, hogy elébb atyjával ismerkedtessen meg.
Előre tudva a Rapp történeteit s
viszontagságait, ki e társaságot eddig példátlan elvekre alkotta, ki 1.200
embert, mint egy próféta, Württembergből e vadonba általhozott, azokat
csupa szellemi uralkodása által egybe tudta tartani, s szegénységből ily
virágzó állapotba emelte - bizonyos rendkívüli tekintetű s úri gravitású
embernek vártuk lenni. S íme belép a szobába egy egészen ősz, hetven
esztendő körül lévő, nagygombos, hosszú, régi szabatú, kaputos ember,
kokos, hosszú nádpálcával; lépései elevenek, sűrű, ősz
szemöldökei alatt tüzes kék szeme, ábrázatvonásai rendkívüliek, ajkai
mosolygók, mozdulatai csupa egyszerűség. Az öreg németül köszöntött
minket, s szíves kézszorítása után leültetett. Semmi úriságot s gravitást nem
találtunk ugyan benne, de ahelyett oly valami volt ezen egyszerű emberben,
mely tiszteletet gerjesztett, s az egész figyelmet magára vonta. Az öreg svábos
dialektussal beszél németül, hangja kitűnően zengő, s
akcentuálása különös. A szokott köszöngetések után jelentettük, hogy itt akarunk
mulatni, s az ő és társasága történeteit vágyunk tudni. Az öreg nem soká
kéregette magát, karosszékében egyenes helyzetet vett, mintha valamely
innepélyes eléadásra készülne, s felvidult arccal következőleg adta elé
történeteit:
„Még gyermekkoromban különös vallásos
érzelmeket, a vallás iránti vonzódást s annak tárgyai körüli vizsgálódó
természetet érzettem magamban. Szorgalmason olvastam a Szentírást s a vallások
történeteit. Általláttam, hogy a keresztyén vallás sokban eltért eredeti
erkölcsös egyszerűségétől, láttam annak fogyatkozásait, s érzettem,
hogy valami tisztább s megfoghatóbbnak kell lenni azon vallásnak, mely az
embert erkölcsös életre vezesse. Hajdani hazámban, Württembergben közöltem
gondolatimat több polgártársaimmal. Számos helybehagyókra találtam. Lutheránus
és katolikus hazámfiai vélekedésemhez állottak. Kezdettem gondolatimat
mindinkább terjeszteni, s a nép előtt is közhelyeken eléadni. Csakhamar
minden vallásbeliek számosan gyűltek eléadásaim hallgatására, mely a papok
figyelmét magára vonta. Ezek minden módot elévettek becsmérlésem s üldözésemre.
Elébb a katedrából szórtak ellenem átkokat, azután panaszokkal az igazgatáshoz
folyamodtak, s az ők kiabálásaikra végre kéntelen volt az igazgatás
megtiltani a közhelyen beszélést.
Megunva a papok rágalmát, félrevonultam,
de bármely igen is rejtettem magamat a nép előtt, annál számosabban
kerestek fel a velem együtt üldözöttek; végre annyira ment a dolog, hogy
fogsággal fenyegettek. Vélekedésem s lelkiesméretem ily nyomatásai közt azon gondolatra
jöttem, hogy hazámból kiköltözzem, oly tartományba, hol meggyőződésem
szerint tisztelhessem Istenemet. Napoleon akkor első konzul lévén,
1802-ben írtam neki, hogy Louisianában, az akkori francia gyarmatban,
eszközöljen nekem és társaimnak lakhelyet. Nemsokára vettem Napoleon válaszát a
követség útján, hogy nekünk hely adatik Louisianában, s az oda rövid időn
induló igazgatási két hajóval általköltözhetünk. Mintegy másfél ezeren
szándékoztunk odamenni, de kiköltözésünknek az igazgatás annyi akadályt tett,
hogy azalatt 1803-ban Napoleon Louisianát eladta az Egyesült Státusoknak,
minket pedig arra utasított, hogy Franciaországban a Pyrreneusok mellett
letelepedhetünk.
Ezen ajánlást sok okokból nem fogadhattuk
el, s meghatároztuk, hogy az Egyesült Státusokba költözzünk ki. De egyikünknek
is itten ismeretsége nem lévén, engemet harmadmagammal választott ki a társaság
általjönni s helyt keresni. Esztendeig jártunk széjjel Amerikában kevés
vagyonnal. Szinte lehetetlen lett volna szándékunk kivinni, ha Baltimore és
Philadelphia 2.000 dollárral ne segítsen, s philadelphiai prédikációimért a
német atyafiaktól 800 dollárt ne kapjak. Ezen summával Pittsburgtól nem messze
a pennsylvaniai státusban egy darab helyet megvásároltunk, s írtunk
társainknak, kik sok akadályok után lassanként 1.200-an általjöttek.
A megvásárolt hely sivatag erdő volt,
s nagy munkával irtogattuk ki. Mindnyájan szegények lévén, általláttuk, hogy ha
széjjeloszlunk, nem gyarapodhatunk, s csak egyesített erővel haladhatunk
elé. Közmegegyezéssel megállítottuk, hogy állandóul egyesítsük magunkat, s
keresményünket közössé tegyük. Telepedésünket Harmonynak neveztük. Elébb nagy
szegénységben éltünk, kevés gabonatermesztés s marhatenyésztés volt minden
keresetünk, de egyes igyekezetünk után annyira vittük, hogy szűk és
terméketlen falunk helyett Indianában nagyobb terjedésű s termékenyebb
helyet vehettünk meg, s ennek New Harmony nevet adtunk. Ott igyekezetünknek még
több sikere lett. A marhatenyésztést s gazdaságot nagyba vittük, igen jövedelmesen.
De az éghajlat igen meleg volt württembergi hidegebbhez szokott társainknak, s
sokan a meleg miatt elhaltak. Ezen körülmény kéntelenített innen is elköltözni,
s 1824-ben New Harmonyt is eladtuk Owennek és társainak 120.000 dollárért, s
költöztünk e helyre, melyet Economynak neveztünk. Itt is sivatag erdő
borította a vidéket, de egyes igyekezetünk után láthatják az urak, már mire
mehettünk.”
Még sok apróbb körülményeket beszélt elé
az öreg úr társasága történeteiből, s mindezeket igen egyszerűleg s
nyájas eléadással. Az öreg meghívott vacsorára, addig pedig az ifjú Rapp úrral
indultunk ki holmik megnézésére.
A társaság elébbi lakhelyein majdnem csak
gazdaság és állattenyésztésre fordította igyekezetét, de itt szélesebben
terjedt ki. Egy posztó- és karton-, erőmív-készítő, kendertörő
gyárt, ser- és pálinkafőzőt s nagy lisztelő malmokat épített.
Minden munka gőz által megy véghez, részént Angliából hozatott, részént
itt készült erőmívekkel. Míg a gyárok épületei készültek, a társaság
kiválasztott tagjai Európa és Amerika nevezetesebb gyáraiba széjjel voltak
küldözve tanulni; azok mellé megindításokkor nagy költségen nevezetes
ahhozértőket hozattak, kiktől a társaság tagjai mindent megtanultak,
s most szinte minden munka csak a tagok által foly.
Elébb is a posztó- és kartongyárokat
néztük meg. A kerekek gőzerőmív által hajtatnak, valamint a közel
lévő lisztelő malmoké is. Ezen gyárok a társaságnak mintegy 32.000
dollár tiszta hasznot hajtanak évenként, s azonkívül a tagok köntösbeli
szükségeit is kiállják.
Befordultunk még a muzéumba, melyre
dr. Müller úr gondoskodik, egy kedves öreg, ki az első telepedőkkel
jött által. A muzéumnak egy kis könyvtára van, majd mind német munkákból;
ásvány, madár, kígyók, indus öltözetek s más ritkaságok gyűjteménye,
melyeket mind dr. Müller
szerzett egybe. Ártatlan örömmel beszélte el az öreg minden darab történeteit.
A muzsikaterem a muzéum felett van, hová vasárnaponként gyűlnek egybe a
tagok, s nevezetesen a leányok, templomi énekek tanulására.
Megjelentünk vacsorára, s még a gróf Leon
titoknoka és Müller úr. Asztal előtt nehányféle borral kínálkozott az
öreg, melyeket a társaság termesztett, előbbi lakhelyeiken, a Wabash vize
mellett. Az amerikai bor hasonló a magyar erős borhoz, de nehezebb,
olajosabb s nem könnyen hordozható. Amerikában a bortermesztéssel még nem sokra
mentek, mert ámbár Economy Olaszországgal van egy szélességgrádus alatt, s oly
égető melegek vannak, mint Olaszországban, mégis a sok erdő s nagy
vizek miatt az idő hirtelen hidegre változik, az éjszakák hűvösek, a
ragya gyakran jár, s a szőlő nem mindig mehet tökéletességre. De e
részben is győzni fog Amerika az erdők kiirtásával a természeten.
Vacsora alatt az öreg különös nyájassággal beszélte el sok régi történeteit. Az
ételek fél németes s fél angolos fogásból állottak: az asztalt sokkal nagyobb
fényűzéssel rendeltnek találtam, mint ily patriarkális egyszerű
életben reméltem volna. Vacsora után Gertrud leányasszony, Rapp unokája
mulattatott klavierjával s énekével.
Másnap a gazdasági épületek megnézésére
indultunk ki. A rakott csűrök, cséplő- és szórómachinák, lentörő
gőzzel, istállók s több más gazdasági intézetek oly tökéletesek, s oly
nagyba vive minden, hogy a társaság igyekezetének csak ezen ága is
mustra-iskolául szolgálhatna. A férfiak nagyobb része a gazdaság különböző
ágaiban osztja fel magát, s mindenik a maga osztályát vetélkedve folytatja.
Szinte mindenféle kézmívekből is műhelyek vannak, hol a társaság
számára minden megkívántatókból raktárok állanak. Amely tagnak öltözeti darabra
vagy egyébre van szüksége, a köztárból veszi azt. Senkinek nincs kiszabva ugyan
törvény által a maga illetősége, s mégis a közvélekedés tiszteleténél
fogva senki a közös jóval vissza nem él, s amint hallottam, vetélkedés neme van
köztük, hogy ez vagy amaz tag a köztárból mely kevéssel éri meg. Reggelenként a
mészáros mindenik tag házához elküldi a família nagysága szerint a húst; így a
lisztet a molnár. Veteményt ki-ki termeszt kis kertjében, s mindazt, mit a
társaság nem termeszt, a köztárból viszi mindenik.
Megnéztük azon selyemgyárat is, mely a
Rapp intézete szerint puja eperfák által mintegy három esztendeje indult meg. A
selyemtermesztés még nem nagy, a bogarakkal bánást az öreg Rapp, Gertrud és az
iskolai gyermekek folytatják. Már két esztendő alatt nehány darab selyemszövetet
készített az új gyár. A pennsylvaniai kamarák s az igazgatás tisztviselői
itt is egy nevezetes példáját adták az igyekezet pártfogásának. Értésére esvén
a törvényhatóságnak a Rapp igyekezete a selyemtermesztés s posztókészítés
körül, a hazai termesztmények buzdítására abban egyeztek meg a tagok, hogy a
Rapp selyméből mindenik egy mellényt és nyakkendőt, posztójából pedig
egy frakkot és pantallont csináltasson, s a jövő gyűlésben minden tag
az ezekből készült köntösben jelenjék meg, hogy polgártársaikat a honi
termesztmények becsülésére serkentsék. Éppen ittlétünk alatt szőtték a
nyakkeszkenőket, a mellények már készen voltak.
Bétértünk nehány házhoz is a szobák
elrendezését megnézni. Ez mindenütt egyforma, két nagy és két kisebb szoba,
kamra és pincéből áll. A háznál csak az öregek s gyermekek maradnak
nappal. Reggeli harangozáskor mindenki siet a maga vállalt munkájára, s azt
felvigyázat s unszolás nélkül folytatja. A társaság némely tagjai a termékek s
készítmények eladásával vannak megbízva. A bízottak évenként választatnak, s
sáfárságokról számadolnak. A főfelügyeletet az ifjú Rapp viszi, ki a
kereskedés nemei kitalálásában igen szerencsés. A társaságnak most kétmillió
dollár vagyonánál többje van szerzemények és készpénzben, mely mindig felosztatlan
marad, s tovább gyarapodik.
A gyermekek nevelésére s az iskola
elrendelésére igen nagy gond fordíttatik, kivétel nélkül minden gyermeknek az
iskolába kell járni, hol az írás és olvasáson kívül nevezetesen
természethistóriát, technológiát s gazdasági előismereteket tanulnak. A
társaságban egy tag sincs, ki írni s olvasni ne tudjon. Hogy a gyermekek korán
munkássághoz szokjanak, az iskolai tanító vezérlése alatt mindennap egy órát
dolgozniok kell. Tavasszal eperlaput, egrest, veresszőlőt s azután
gyümölcsöt szednek. A tanítás Lancaster szerint foly, felügyelő dr.
Müller. Az iskolai könyvek nyomtatására a társaságnak műhelye van.
A társaság majd mind németekből áll.
Svábos akcentussal beszélnek, s régi németes öltözetjöket is megtartották.
Angolok nemigen állnak közikbe. Van egy szerecsen família is, melyet a társaság
váltott ki rabszolgaságból, s most annak tagjai is szabad emberek. Az új tagok
esztendeig próbaidőt állnak ki, s akkor, ha valamelyik félnek nem tetszik,
megválnak egymástól, s az ily tag magával hozott vagyonát is elviheti.
Felmentünk végre az új
szőlőhegybe, hol a tőkék egészen a württernbergi mód szerint
jászoly kőkert közt vannak ültetve. A tőkéket Franciaországból s nagy
részét Magyarországból hozatta ide a társaság. Az ifjú Rapp nagy vélekedéssel
van a Magyarország termékenysége iránt, s arról örömest kívánt
kérdezősködni. Kedves volt ugyan
hazánkról beszélhetni, de újra felébredt fájdalmam, hogy hazánkat ez is s más
is csak termékenységéről ismeri! Valahányszor Amerikában írt
geográfiák akadtak kezembe, mindig legelébb Magyarországra nyitottam, de azt
vagy csak Ausztria név alatt kaptam meg, vagy mellékesen szinte mindenikben
csak ennyi van mondva: „a very fertile country” (egy igen termékeny ország).
Hazajöttünkben a szőlőből a
társaság továbbgyarapodása iránti nagy plánumait beszélte el az ifjú Rapp úr,
mert ő úgy hiszi, hogy míg a tagok ily egyszerű életet folytatnak,
politikába nem elegyednek, s az Amerika mostani konstitúciója állani fog,
társaságok el nem oszlik. Panaszolkodott azon balítéletekről, melyek
nevezetesen Németországban elterjedtek rólok, hogy Brockhaus lexikona őket
ábrándozóknak nevezi, s hogy a weimari herceg, kit ők 1826-ban itt a
legnagyobb szívességgel fogadtak, utazásának azon részében, hol az Owen társaságáról
szól, sok igazságtalan híreket terjeszt el rólok (Reise Seiner Hoheit des
Herzogs Bernhard von Sachsen-Weimar, durch Nord-Amerika [Őfensége
szász-weimari Bernhard herceg utazása Észak-Amerikában]. Weimar, 1827.), s hogy
mindazokat egy közelebbről kiadandó munkájában szándékozik megcáfolni.
Owen fordulván elé, ki New Harmonyt
megvette Rapptól, s ő is hasonlólag a vagyon közösségén állította
társaságát, kérdezősködtünk Owen iránt, de Rapp úr a vásárláskori
egybeütődések miatt nem kedvezőleg ítélt róla.
Az Owen társasága megint egy különös
jelenet Amerikában, s sokban hasonló a Rappéhoz. Owen Angliában született, s
ott nevezetessé tette magát egy új nevelési rendszer behozatalával. Skóciában,
New Lanarkban ő állította a híressé lett gyapotgyárat. Ott egészen különös
gyarmatot formált napszámosaiból. A felszedett szegény gyermekeket iskolában
tanította a Rousseau Émile-jéből
s Robinsonból szedett elvek szerint.
A gyarmat lassanként 2.300 főre szaporodott, nevelési elveit kiadta ezen
cím alatt: A New View of Society [Új
társadalomelmélet], London, 1813. Ő az egész emberiséget egy munkás
famíliai egyesületté kívánta formálni. Vallásbeli gondolati a papok figyelmét
magokra vonták, s sok pennaharcba elegyedett emiatt. Végre el kellett hagynia
Skóciát és Angliát, s nagy ideái valósítására ő is Amerikára fordította
szemeit. 1824-ben megvette Rapptól New Harmonyt, s oda alkotta társaságát.
Az Owen társaságának is vagyonközössége
fő elve, de ő ellensége minden felekezeteknek, melyek vallás nevezet
alatt annyi rosszat szültek a világon, nála minden ember azt hiheti
belsőjében, ami tetszik, s eszerint tiszta deizmus a társaság vallása. A
jussok egyformák, de egyformán is köteles minden tag a társaság fenntartásán
munkálkodni, hogy minden egyes személy jólléte bátorságosíttassék. Rapp elvei
is ezek ugyan a társaságról, de ő nemcsak a személyes jólételre törekvést,
hanem a vallás köteleit is bevette társasága fenntartására, melyre Owennél
semmi figyelem nincs.
A shakerek, a Rapp és Owen társaságai
három különös új jelenetek az emberiség históriájában, s ha fél századot még
fennállhatnak, nagy tanúságai lesznek a filozófiának, s a politikának sok
elveit megcáfolják. A következés dicsősége minden esetben az Amerika
konstitúciójáé, hol bármely különösködőnek tetsző vélekedés s
gondolkodásmódnak is s a lélek elágazó minden munkálatinak szabadon idő és
próbamező engedtetik, anélkül, hogy a konstitúció s igazgatási rendszer
veszedelmeztetését félteni lehetne.
Hazatérvén Economyba megnéztük az öreg
Rapp kertjét is. E kicsin kertben Amerikának minden ritkább plántái halmozvák,
s egy botanikusnak napokigi gyönyört szerezhetnének. A kert egyik szögében
glorietteben áll a Harmónia szobra, melyet közelebbről Philadelphiában
készítettek. Az öreg Rapp most is mindenkori foglalatosságban él, s annyi vállalt
munkái közt e kertet is érkezik mívelni.
*
Ittlétünk alatt harmadnapig szüntelen
nézés s tudaklással valánk elfoglalva, s még sok látni és hallani valónk
maradt. Economy a praktika-filozófiának a praktikai életnek nagy iskolája!
Mindazt, ami itt gyakorlatban van, s világos következményekben előttünk
áll: ezen egyszerű erkölcsök, csendes háziság, világi fényről
lemondás s mégis az élet vagyonaiban bővölködés - mindezek csak kegyes
ábrándozási álomnak tekintődhetnének, ha itt valóságáról meg ne legyünk
győződve. Ha ezen társasági rendszer nem akadályozza-e az elme
magosabb kifejlődését; ha nem gát-e a magosra törekedésnek; s ha a szabad
akarat büszke önérzelmét nem zálogosította-e el? És ha nem ád-e mégis nyugtot a
léleknek e szünteleni munkás élet, a világ hiúságainak ily megvetése, e
biztosított jóllét s ezen patriarkális egyszerű örömek? Mindezekről
azonegy elme különböző helyzeteiben talán mindig különbözőleg fog
ítélni. Én bámulással hagytam el e helyet; s inkább örvendek az itten
látottaknak, mint minden szalonok titkai megtanulásának.
Jöttünk végre az öreg Rapphoz búcsút
venni, s még egyszer megtekinteni e különös embert. Az öreg a régi hospitalitás
stílusából most is eléhozatta wabashi borait, szívesen kínálkodott, sok áldást
mondott utunkra, s megváltunk e nevezetes helytől és embertől az
elmélkedés s visszaemlékezet sok tárgyaival.
|