Fejezet
1 1 | éppoly kevéssé emlékeztetik õt erre, mint azt, ki a tenger
2 1 | még idõsebbnek hirdeték õt. De valamint a tölgynek
3 1 | elég olyasra fog akadni, mi õt vidám életnézetében megerõsíti.
4 1 | õ, miután mindenki, aki õt meg nem verte, a legnagyobb
5 1 | mindenki remegett; s fõképp ki õt kocsijában látá, kénytelen
6 1 | mindenkinek, ki bízva ajándékában õt már megvesztegetve gondolá,
7 1 | gondolatok tölték el, s ki õt, midõn az öreg Tengelyit
8 1 | Statáriális eset, s kár volna õt a faluba vinni. Nemde mondtam -
9 1 | Nyúzó oly hangon, melybõl ki õt úgy ismeré, mint pandúrja,
10 1 | mily felelet kívántatik.~- Õt, teins uram - viszonzá a
11 1 | öreg akasztófáravalónál, mi õt különösen gyanússá tenné?~-
12 1 | szembeállításkor meglátszik; vezessék õt kentek hozzám; s hogy el
13 2 | lakának ezen hiányát, mely õt fõképp borús napokon szentírása
14 2 | feledje keservét, de ki õt elõbb ismerte és most, az
15 2 | követték, tízszer kereste õt, s ha nem találta, sírva
16 2 | meggyõzõdés, hogy Jónás õt egykor hivatalában követni
17 2 | ki, mióta az meghalt s õt hivatalában követé - itt
18 2 | habár apja nem mulasztá el õt figyelmessé tenni, hogy
19 2 | rossz tulajdonai, melyek õt késõbb jellemzék, már kifejlõdve
20 2 | most, miután az ok, mely õt az egyházi pályán visszatartá,
21 2 | követé saját vágyait, s ezek õt zajosabb mezõre hívák. Azon
22 2 | alispán úrral, kinek falujában õt most mint jegyzõt találjuk,
23 2 | melyekben a fiatal Réty õt apjának és porvári ismerõseinek
24 2 | nevében köszönetet mondok, õt más gondolatokra nem hozza.
25 2 | is alkalmat talált, mely õt az elnyomott igazság pártolására
26 2 | Ezenkívül még egy ok vala, mely õt e pályán visszatarthatá.
27 2 | elõ. - „Jól teszed - szóla õt megölelve egy öreg táblabíró -,
28 2 | azon kisebbség is, mely õt hivatalára választani akará,
29 2 | után hagyott, mindez segíté õt, midõn egy nagyobb község
30 2 | ellenállhatlan filozófiája tarthatá õt vissza helyén, mely érzeményei-
31 2 | által elkövettettek, bírták õt gonosztettére, s hogyha
32 2 | tisztelé barátját, hogy õt még legnagyobb ínségében
33 2 | valamint az elõtti jegyzõt, úgy õt is a hivatallal öszvekötött
34 2 | héten kiment Tiszarétre, hol õt történetünk kezdetén, mint
35 2 | jegyzõhöz állnak közelebb) õt elöljárói elõtt gyûlöletessé
36 2 | Vándory Boldizsárral, kivel õt olvasóim most a törökdombon
37 2 | volt ez Tengelyinél. Ki õt beszélni hallva, azon ingerültséget,
38 2 | senki sem kételkedett, ki õt szólni hallá; s ki Tiszarétre
39 2 | írói jogommal, mely szerint õt hosszú elõszóval vendégelhettem
40 3 | kertben sétál. Kövessük õt.~A tiszarétiek kertje, mint
41 3 | mindaddig, míg olvasóim õt fõkötõ nélkül nem látják,
42 3 | De miután Rétyné is kéré õt, hogy menjen Ákossal, s
43 3 | ünnepélyes óvással, hogy mi õt illeti, õ nem fél, Ákos
44 3 | veszi útját.~De hagyjuk õt magára - úgy látszik, maga
45 4 | anyja fekszik, elvitessék, s õt megverték, s kötözve vitték
46 4 | esküdt kötelességem elfogni õt, mint ember borzadok e gondolattól.~-
47 5 | áldott teremtés neked, hogy õt is üldöznöd kell?~- Menjünk,
48 5 | engem szeret - mért büntetni õt is? Üldözzenek, kínozzanak,
49 5 | akasszanak föl engem, de õt ne bántsák.~- De hisz ki
50 5 | bántsák.~- De hisz ki bántaná õt - szóla Peti mindig türelmetlenebbül -,
51 5 | tántoríthatlan föltételét látva, õt most a falu felé követé.~-
52 5 | árkában vezetve Violát, ki õt hallgatva követé.~A kastély
53 5 | sövényén meglátva a rést, õt keresni jõjön, s nem mentheté
54 5 | neje, az egyetlen lény, ki õt e világon szereté, az egyetlen,
55 5 | valamije még maradt, mitõl õt e világ meg nem foszthatá,
56 5 | úgyhogy az ablakok világa õt nem érheté, eljutott menedékhelyére.~-
57 5 | nincs mitõl félni. Aki õt megfogja, s kötözve a nemes
58 5 | mennyivel inkább utálta õt, s mennyivel tökéletesebben
59 5 | Az istenért! mentsd meg õt - szóla Vilma Liptáknéhoz -,
60 5 | féljen, kisasszony, nem érik õt utol oly hamar. Szüléinek
61 6 | szenvedéllyel -, én tisztelem õt, de e tiszteletnek megvannak
62 6 | leányát. ~- Nem ismered õt. - Igen, Tengelyi imádja
63 6 | napi türelem, s meglátod õt.~Ákos szenvedélyesen keblére
64 7 | csudálnunk, ha a nemesség õt, ki harcias tulajdonainak
65 7 | népképviseletet illeti, ki õt e részben csak egyszer szólni
66 7 | azelõtt. Amint mondók: elvei õt a konzervatív párthoz csatolák,
67 7 | ragaszkodni, mit a többség, mely õt leginkább azért ajándékozá
68 7 | teljesen Rétyné vágyát, mely õt nappal s éjjel nyugodni
69 7 | körében élvez, s melybõl õt semmi ki nem ragadhatná,
70 7 | bizalma nem szólítja föl õt még egyszer azon pályára,
71 8 | csak az bámulhatná, ki, õt több- vagy kevesebbnek tartja,
72 8 | megbántva minden inas által, ki õt tekintetesnek címezi, az
73 8 | csak a leány vagyona hozá õt e gondolatra; de miután
74 8 | nyúl a boldog szeretõ felé, õt lábáról föl akarva emelni,
75 8 | közbizodalom szavát, mely õt esküdtségre jelelte ki,
76 9 | Nemde el kell csábítani õt? Ez az egész titok. Tudják-e
77 10| sokáig.~- Hát nem láttad õt? - szólt Etelka, félretéve
78 10| van szó, személyes java õt semminek tevése- vagy elhagyására
79 10| hallá.~- Úgy még nem láttam õt; szerencsére Vándory jött
80 10| szólj a dologról, amint õt ismerem, nem tartaná titokban;
81 11| nincs-e valaki közelében, ki õt hallhatná. A taksonyi fõjegyzõnek
82 11| Krivért Réty házában látták, s õt most Bántornyival a kertben
83 11| körülte, az elõszobában kell õt fogadnunk.~- Domine illustrissime,
84 11| társaságot, miként az egész dolog õt valóban rendkívül mulatá;
85 12| kortesség gyöngyévé teszik õt; azonkívül befolyása helyzeténél
86 12| tisztújításra, menni akar, õt nyerni hagyja vagy veszteni,
87 12| már excellenciád elõttöse õt tiszteletbeli esküdtnek
88 12| lépett a fõispánhoz, ki õt szokott nyájassággal fogadva,
89 12| bevezetésül szolgáltak, hogy õt valami aljas vagy önzõ cél
90 12| befolyástól, meg szabad-e õt fosztanunk azon nyugalomtól
91 12| érzékenyebb hangon, mint minõn õt évek óta valaki szólni hallá -,
92 13| benne nem volt, sem az, hogy õt egyszer látva, képét ismét
93 13| van-e valaki a világon, ki õt úgy gyûlöli, mint én? Viola
94 13| késõbb künn a mezõn találjuk õt, hol szokása szerint fütyörészve,
95 14| Ákos gazdag, s Vándory, ki õt nevelte, ki õt mint tulajdon
96 14| Vándory, ki õt nevelte, ki õt mint tulajdon gyermekét
97 14| tettek, eleget vigasztalá õt: - A zsiványok Ákosra nem
98 14| nem bír szavakkal, de ki õt e pillanatban látná, a véghetlen
99 14| támaszkodva, fáradtan, mint õt talán senki Tiszaréten nem
100 14| mindent megragadott volna, mi õt a tortától megmentheté,
101 14| mondá: - Ákos, boldogítsa õt.~Ákos felelet helyett visszaadá
102 14| férje szeretetének töredékei õt ki nem fogják elégíteni.~
103 14| de Jónásom! Nem ismeri õt senki úgy, mint én. Érzékeny,
104 14| ellentétben áll, nincs erõ, mely õt reá bírhatná.~- Kivévén
105 14| helybenhagyásán is? Vándorynál jobban õt ki sem ismeri, s ez nem
106 14| tarthatá vissza magát, hogy õt kebléhez ne szorítsa -,
107 15| tisztelõinek nagy seregén, mely õt most lakásáról a nagy nemzeti
108 15| között szónokolva találjuk õt a megyeház elõtt, több lelkesedéssel,
109 15| lehetett, mint azok, kik õt már harmadszor hordozóival
110 15| keblében volt valami, mi õt a mindennapi emberek sorából
111 15| emberek sorából kiemelé; s ki õt e pillanatban látá, amint
112 15| kérést intézé hozzá, hogy õt a megyeházból kivezetve,
113 16| zsivánnyá, hanem azoktól, kik õt reá kényszerítették, kik
114 16| reá kényszerítették, kik õt üldözték, mielõtt vétkezett.
115 16| vagy más valami, mindig õt választák szószólónak; és
116 16| Zsuzsinak hideg kezeit szorítva õt nyájas hangon többször nevén
117 16| nem tudják, hogy az, mivel õt vádolják, mégis lehetetlen.
118 16| asszony tõlünk búcsút vett? Õt nehezen érte a sors keze,
119 16| gyûlölettel a családtól, mely õt körébe nem veszi, hanem
120 16| kényszerítésre emlékezik, mely alatt õt az oltárhoz vezette, s nem
121 17| fekteté. S itt találjuk õt most, elég rosszkedvûen
122 17| az úri szobákban talál, õt föl sem veszik, vagy legalább
123 17| boldoggá fogom-e tehetni õt? Ez aggaszt!~- Nem szoktad
124 17| teheti, ha a helyzet, melybe õt állítja, ha az emberek,
125 17| állítja, ha az emberek, kikkel õt érintkezésbe hozza, érzelmeivel
126 17| egészbõl láthatám, hogy õt is csak mások eszközének
127 17| azt hiszik, hogy Vándory õt ismerte, vagy talán még
128 17| s hogy az írások talán õt illetik.~- Furcsa - mondá
129 17| vele Ázsiában találkozik, õt, mint az õsmagyarok egyik
130 17| végzi, borbélynak született, õt magához inasnak nem fogadja.~
131 17| tekintetet a szomszéd fiára, ki õt apjánál inasi helyében követé
132 17| s rejtélyt mondván neki, õt, ha azt feloldani nem volt
133 17| helyére neveztetett ki, hol õt e napig találjuk, s hol
134 17| legkisebb szócska, mely õt elõbbi hivatására inté,
135 17| neveletlen ember, mint János, õt feldsernek nevezte, sõt
136 17| melyekbõl csak János ébreszté õt fel, ki friss borítással
137 18| vetés, mindenütt valami, mi õt eldõdeinek munkásságára
138 18| legyõzni undorodását, ha õt ennek társaságában látá.
139 18| vagy hívei közõl másvalaki õt keresné, a sz.-vilmosi erdõbe,
140 18| pár font húst adva kezébe, õt a sz.-vilmosi erdõ rejtekéhez
141 19| inszurrekciónál, valahányszor õt Bécs felõl kérdi valaki,
142 19| látszik, tudósaink néha õt utánozzák. Ha a jelen pillanat-
143 19| még aznap Tiszarétre, s ki õt ó-bõrszékén, pipával szájában
144 19| kedves feleségét, midõn õt házához hozva, örömében
145 19| szolgabíró volt e járásban, s õt nemegyszer megtépázta e
146 19| Viola ott van, ma kell õt megfognunk, vagy soha; holnapig
147 20| akasztófára kerítse, a másik, hogy õt megmentse: az egyik mint
148 20| megvoltak hõs pillanatai, õt sem lehete egészen gyávának
149 20| keresztülment. Miként akarák õt kényszeríteni, hogy nejét
150 20| elhagyja; miként hurcolták õt végig a falun; miként akarta
151 20| köszönheté, s nem akará õt elhagyni bajában. Most hallá,
152 20| eltölték.~Rövid idõvel, miután õt elhagytuk, Peti s a gulyás
153 21| borzasztóbb vala, mintha õt haját tépve látná, kezével
154 21| többször kérdezé azokat, ki õt felváltva hordák - mert
155 21| Zsuzsihoz visszament.~- Láttad õt? - szólt az asszony, elébe
156 21| Kislakra, hamar, látnom kell õt.~- Szegény asszony, hogy
157 22| szorgalmat tanúsíta, hogy ki õt ma látá, szinte sajnálta,
158 22| emberek sorába helyhezék õt, kik, ha vagyonuk nincs,
159 22| ritka emberek közé helyhezé õt, kiket majdnem mindenki
160 22| halálos ítéletet, még mielõtt õt meghallgatták, feltevé magában,
161 22| készült? miként történt, hogy õt Tiszaréten senki nem látta?
162 22| Cifra - vagy mint fõbíró úr õt nevezni szereti - Szentvilmosi
163 22| történetben nem lenne semmi, mi õt csak távolról érdekelné.~-
164 22| esküszik, hogy Cifrát látta s õt vette ûzõbe; mibõl világos,
165 22| jelenlétében kihallgattam õt. A rab, mint a tekintetes
166 22| éppen amiatt, hogy az, mi õt testi hibájára emlékeztetheté,
167 22| tapasztalatlanságát bizonyítja, hogy õt ezen neheztelni látjuk.
168 22| világnak minden kincsei õt nem fogják arra bírni, hogy
169 22| tartva, két hajdútól, kik õt hasztalan iparkodtak visszatartani,
170 22| berohant az ajtón, mielõtt õt valaki visszatarthatá.~-
171 22| nem is büntetés neki, ha õt büntetni akarják, be kell
172 23| követõje által, utánarohant, s õt karjánál feltartá. - Vége
173 23| soha nem ismertem volna õt, azok után, miket ma láttam
174 23| Tiszarétrõl kapok. Meg kell õt mentenem, ha még százszor
175 23| tanúbizonyságot nem tehet. Mentse meg õt! Az elsõ kérés, melyet életemben
176 23| Etelka ~- Látod, meg kell õt mentenem, ha éltembe, ha
177 23| hosszú éjszakán át nem tudnám õt megszabadítani. Hisz a teins
178 23| mellyel e jámbor asszony õt életében elõször fogadta,
179 24| Garacson oly állapotban látták õt, minõbe õt most Kálmán helyheztetni
180 24| állapotban látták õt, minõbe õt most Kálmán helyheztetni
181 24| uralkodott. Miután Vándory, ki õt a vallás vigasztalásaival
182 24| szemekkel elébe lépett s õt a gyermek ellentállhatlan
183 24| s kéré, hogy vigasztalja õt, s midõn a gyermek Zsuzsi
184 24| nejében, remegve megölelte õt, s a szerencsétlen asszony
185 24| ajtón kiigazíttatott, hova õt Macskaházy és a tiszttartó
186 24| ásítva esküdött: hogy mi õt illeti, õ nem tarthatja
187 24| két esztendõ óta, mióta õt a guta keringeté, mindig
188 24| hogy neki hírt vigyen, s õt a hátulsó kert ajtajánál
189 25| s Vándory komoly intései õt szobájában tarthatták volna,
190 25| szemeit törlé. Szívreható vala õt fájdalmában látni. Az elsõ
191 25| észrevevé, maga felszólítá õt, hogy az ebédet odahagyva
192 25| minden szavából kitûnt, õt érdekessé tevék, fõképp
193 25| sokkal magasabbra állítá õt kedvese szemeiben. Kálmán
194 25| irományokhoz, melyeknek egy része õt oly közelrõl érdeklé? Nyilván
195 25| mily módon kényszerítse õt prédája visszaadására, ha
196 25| gyermek míg a tért, mely õt egyes tárgyaktól elválasztja,
197 25| lemondani mindenrõl, mint hogy õt más karjain lássam?! - Az
198 26| barátját, Ákoshoz sietett, s õt magával hozá.~Mennyire hatott
199 26| nyugodtan figyelmezteté õt, mennyire fogná nevelni
200 27| ablakokat a zsidóhoz vítetné, õt magát rendelte mindjárt
201 27| kellemetlen történeteknek, melyek õt Porváron érték, én lennék
202 27| tartott, annyira meglepé õt, hogy nem felelt.~- És az
203 27| ismeri, s ha nem becsülné õt, bizonyosan nem adta volna
204 28| tartozott, hogy Ákos, ki õt régóta gyûlölte, még azon
205 28| irományoknak egy részét általadja, õt a bíróságnak bevádolhatja.
206 28| ajtókkal kell töltenie, õt elsõ percben aggasztá, sõt
207 29| Erzsébet a szobába jött, hogy õt a vacsorához hívja, mind
208 29| azalatt a bíró jött, hogy õt a kastélyba hívja, s a jegyzõ
209 30| külsejében nem vala semmi, mi õt arra jogosítá, hogy bárki
210 30| szakácsnak kabalája, ki õt bajba akarja keverni...
211 30| hogy beszéljen, s a fõbíró õt különösen arra inté, hogy
212 30| Nyúzó, meghatását észrevevé, õt kérék, hogy inkább menjen
213 30| ily, szörnyû módon kelle õt elvesztenünk.” - S ezzel
214 30| Tengelyit, mikor a szakács õt gyilkosa iránt kérdezé,
215 30| házához megyek, s ott vallatom õt s háznépét.~- De meggondolta-e
216 30| gondolt magában -, mi az, mi õt arra majdnem kényszeríté,
217 31| hozzájuk, s ki ahelyett, hogy õt ebben megakadályoztassam,
218 31| mindent elkövetett, hogy õt az egész történet bejelentésétõl
219 31| miután számos ellenségei, kik õt már azért is gyanúsíták,
220 31| iránta, mint mások; de én õt jobban ismerem. Õ belsejében
221 31| vétkezett! A szenvedély, mely õt gonosztettére kényszeríté,
222 31| miért a hazugot utáld, õt is csak képzete ragadta
223 31| érdeke vagy szenvedélyei õt szerencsétlenségére rossz
224 31| befolyása, sem más érdek õt olyakra nem bírhatja, miket
225 31| mégis készületlenül találta õt. - Ez sok! - mondá, s hangja
226 31| nehéz gyanú fekszik, s hogy õt vallatni fogja: azt hittem,
227 31| nemzetes asszony, mikor õt akarta kikérdezni, mondta,
228 31| alispán úr talán kegyes leend õt tévedésérõl meggyõzni. Mi
229 31| összeköttetésben állnak, õt az igazság kezei közül kiszabadítsák.~
230 31| gyermeki félelmet, mely õt eddig visszatartóztatá,
231 31| házunkban; én magam kértem õt, hogy csak apámnak ne mondjon
232 31| valaha szeretett, mentse meg õt... - s ezzel a szerencsétlen
233 31| visszautasítá, visszatartóztatta õt e részvétnek nyilvánításától.
234 32| Erzsébet újra kéré, hogy õt Porvárra követhesse, de
235 32| tudjátok, miként kértem õt. Sírtam, mint a gyermek,
236 32| átkozzam végzetemet, mely õt adta apámnak, csak ez egy
237 32| mit tõle késõbb kértem, õt tulajdon házának valamely
238 32| hogy amennyiben lehet, õt fogsága alatt Vilma s Erzsébet
239 32| lovak végre elindultak s õt kétségbeesett családjának
240 32| kímélettel bánjanak, legalább nem õt okolhatják, ha e parancsolat
241 32| rab vas nélkül záratik el, õt csak a legerõsebb alsó tömlöcöknek
242 32| a jegyzõ nem tûrve, hogy õt a tömlöc ajtajánál tovább
243 33| Tengelyi börtöne állt, az õt környezõ tárgyakra világosságot
244 33| az undorító mocsok, mely õt mindenfelõl környezé, tölté
245 33| mindenfelõl környezé, tölté õt borzadással - mindez csak
246 33| halálnak veszélye, mely õt ez egészségtelen helyen
247 33| boldogtalan helyzetben látád õt, nem kívánhattad, hogy e
248 33| nyomorral cserélte fel, mely õt kínosabb úton sírjához vezeti. -
249 33| meghozták álmát. - Hagyjuk õt pihenni; s adjon az ég boldog
250 34| nem hiányzott semmi, mi õt azzá teheté, s ha természetét
251 34| elfoglalva, magát e helyen, hol õt hódolók fogták körül, teljesen
252 34| vált a gúny által, mellyel õt neje ily önmegalázásáért -
253 34| megtámadása s ócsárlásai õt szerencsétlenné tevék. Ha
254 34| Tengelyi, kivel, mióta õt Tiszarét jegyzõnek fogadá,
255 34| szólal-e fel szíved, midõn õt ezen helyzetben látod? Meg
256 34| szeretett, s én elhagyám õt. Oh, Sámuel, ez fáj lelkemnek!
257 34| félbenszakasztá. - Ne nevezd õt - mondá türelmetlenül -,
258 34| szépsége s a magasztalók, kik õt az egész vidék legkitûnõbb
259 34| nevezék, elvakítának. Mielõtt õt az oltárhoz vezettem, nehogy
260 34| felvetém magamban, hogy õt e titokba beavatom, napról
261 34| után ‑, te el nem hagyhatod õt bajában, sõt bármi mélyre
262 34| bármi mélyre süllyedett, te õt, amennyire lelkiismereted
263 35| vadállatok közé dobta, s õt felszólítá, hogy azt hozza
264 35| viseltetett: feljogosíták õt, hogy emeltebb fõvel járjon
265 35| felderíteni kedvét, s kik õt elõbb ismerék, most résztvevõleg
266 35| apjának szerencsétlensége õt az elsõ pillanatokban megragadta,
267 35| mindazok, miket apja körül lát, õt a pályától - melyen amaz
268 35| ilyenkor látott, nem buzdítá õt arra, hogy kegyei után fáradjon.
269 35| Ákos kérései nem bírhaták õt még arra sem, hogy Rétyvel
270 35| egyszer figyelmessé tevé õt a nehézségekre, melyeket
271 36| többé. A láz megragadta õt is, s kevés nappal utána
272 36| hátra, a láz megragadta õt is. Szörnyû vala látni kétségbeesését.
273 36| káromkodott isten ellen, ki õt e tíz esztendõn át megtartá,
274 36| kegyetlen sorsa ellen, mely õt szabadságától megfosztja,
275 36| mindjárt fogsága kezdetén õt egyszer meg is látogatta -
276 36| fölött kimondatott, s melytõl õt semmi erény, semmi nagy
277 36| haza gyermekének ismerte-e õt, hogy tõle szeretetet kívánhatna?
278 36| Visszataszító külseje, mely õt, mielõtt vétkezett, már
279 36| kettõsen szerencsétlenné tevék õt: s fõképp most, fogsága
280 36| beteg kérdezé: ki küldte õt hozzá? - ismét Vándory nevét
281 36| jót még istenétõl sem, ki õt, úgy látszott, csak hogy
282 36| nyomorúságomban, minek kíméljem õt? Egy nappal, mielõtt Macskaházy
283 37| mellyel ezen párt a jelen, õt oly közelrõl érdeklõ esetben
284 37| feltûnt, de nem aggasztá õt. Mióta tudta, hogy a zsidó
285 37| részt vesz sorsán, s miután õt eddig szorgalmas ápolásaért
286 37| azon ajtó mellett, mely õt asszonyától elválasztá,
287 38| nem szólt senkivel, de kik õt ismerék, észrevevék a hatást,
288 38| habár tudná, sem lehetne õt arra bírni, hogy megmondja.~-
289 38| megvallá, hogy a tanyát, hová õt vezetni ígéré, nem tudja
290 38| nem lenne-e mégis jobb, ha õt békén hagyja? „Szegény,
291 38| még nem következik, hogy õt a vármegyének fel fogja
292 38| jótékony álom végre elnyomta õt is.~Térjünk most vissza
293 38| erõsen csalódott, midõn õt szerencsésnek gondolá. Már
294 38| napjait tölté. Helyhezd õt tíz mérföldre születése
295 38| gulyás öccsének tartják õt; de nem függött-e egész
296 38| még a veszélyrõl is, mely õt szüntelen környezé; hisz
297 38| megfosztatik, van-e valami, mi õt bánatában vigasztalhatná?
298 38| semmi nincs a földön, mi õt még boldoggá tehetné.~Zsuzsi
299 38| csak egyszer látogatta meg õt; s a vidék pásztoremberei
300 38| vezetett háladatosságom? Hogy õt, a világ legbecsületesebb
301 38| öcsém, az szörnyûség!~- Õt s kisebb testvérét - folytatá
302 38| mikor neje hazajött, s õt megszólítva mély ábrándjaiból
303 39| fogok tûrni mindent, ha õt néha láthatom. Hisz végre
304 39| vett észre, kik mihelyt õt megláták, feléje tartottak.
305 39| a pandúrok, nem vesztve õt szemeik elõl, bizonyos távolságban
306 39| ugyanazon helyre ment, hol õt történetünk kezdetén elõször
307 39| takarta a láthatárt, e látvány õt ma hidegen hagyá.~Múlt õsz
308 39| Vándoryhoz, midõn arra mutatva, õt is a lovasokra figyelmezteté -,
309 39| forint, mit annak ígértek, ki õt halva vagy elevenen a nemes
310 39| kérése soha nem bírhatá õt arra, hogy lakását a kastélyba
311 39| jegyzõjök volt, földeríté végre õt is. Takarék-magtárt s kisdedóvó
312 39| Liptákné csak ritkán láthatá õt, más senki a faluból nappal
|