Fejezet
1 1 | elkövetett kicsapongásait, végre azon tájnak jellemében -
2 1 | tiszai alföldön tehát - hogy végre történetemhez fogjak -,
3 1 | jutottak e földön.~Vándory végre letéve virágait, félbeszakasztá
4 1 | a nyúl s miként szaladt végre ellenkezõ irányban, s miként
5 1 | bátran elhallgathatom.~A nyúl végre el vala fogva, az agarászó
6 1 | percben közelíteni érzi, s azt végre elérheti - az boldog; egy
7 1 | tekintetes úr elébe.~- Hát végre hurokra kerültél, te drága
8 1 | s én azt gondoltam, hogy végre úgyis kisül ártatlanságom.”~-
9 2 | lejjebb s lejjebb szállva, végre zöld dombokban ereszkedik
10 2 | nekik szemökre hányatik, végre szólaljon föl a papi méltóság
11 2 | mászta - akkor átlátá, hogy végre is ablak, kályha s szobatalapzat
12 2 | említé kedves ápolóját, míg végre a boldogság, melyet egykor
13 2 | bármily nyugodtan haladva végre a tengerhez jut; s a virág
14 2 | midõn fáradságaink után végre célt érünk, legalább volna
15 2 | esztelenkedünk rajta, de végre e botlás s tévelygés közt
16 2 | mert szükség lesz reájok. Végre Réty, kivel még mint jurátus
17 2 | fontosaknak gondolnak, ért végre hõsünk Porvárra, Taksony
18 2 | mindenféle alakban ismételtetve, végre meggyõzék Jónásunkat, s
19 2 | indignációja kifejezésére. Végre a sokáig visszatartott nemes
20 2 | gyermekeirõl kérdezõsködni, vagy végre egy pohár bort ajánlani
21 2 | elõbb Hajtótól hallott, s végre egész komolysággal fölszólítá,
22 2 | uraság ellen szót emelt, végre õ, kinek háza felgyújtatott,
23 2 | nélkül pártola, sokallák.~De végre Tiszaréten s tíz mérföldre
24 3 | megmondom önnek - monda végre Rétyné, ki a szünteleni
25 3 | lett belõle? Keresték, s végre, ha lehetett, újhoz fogtak,
26 3 | az ágakon keresztül tör. Végre a vizsla fölsikolt, s jajgatva,
27 3 | az erdõszélhez érve Ákos végre megállt, s midõn Macskaházyhoz
28 4 | habozott.~- De hát fogom-e végre hallani a nagy titkot -
29 4 | kételyeit ki nem mondja -, s végre ha jön, talán nem tudja
30 5 | szomorkodjál, pajtás - szóla végre a csendet félbeszakasztva
31 5 | annyira kelle jutnod - szóla végre -, arra, hogy mint a koldus
32 5 | tudósíttatik. Ezen meggyõzõdés végre oly erõssé vált, hogy tíz
33 5 | nem minden nehézség nélkül végre föltalálta a rést, s alig
34 5 | sebesen átvitt lámpa, s végre a megkondult harang mutaták,
35 5 | ablaktól ablakhoz lopódzva végre az utolsóknak egyike elõtt
36 5 | a kerítés mellett - hát végre hurokra kerül a drága madár.~-
37 5 | csapat mindkét oldalról, míg végre a kert közepén öszvetalálkozva,
38 5 | Bizonyosan a házban van - szóla végre Nyúzó; s mint minden tömegnél,
39 5 | Tengelyiné asszonyom - szóla végre a fõbíró, mérgében elfojtott
40 5 | valami haszonnal járt, de végre türelmének fõképp egy jegyzõ
41 5 | fogja találhatni. De midõn végre az udvarból egy kocsis jött,
42 6 | bajod, kedvesem? - szóla végre Ákos testvéréhez, ki épp
43 6 | addig fog kérdezni, míg végre eszedbe jut; ha valamely
44 6 | idõre képesek!~A testvérek végre fölmentek a csigadombra,
45 7 | már népszerûség! - szóla végre Karvaly, ki bajszát pödörve
46 7 | Réty érdemein s a hazán és végre a sz.-vilmosi nemesség buzgóságán
47 8 | Kálmán lassankint fölvidulva, végre szenvedélyesen szorítá karjai
48 8 | elment.~- Jaj nekem! - szóla végre az elrémült szobaleány,
49 9 | hosszú békéltetés után, végre a nagyobb részt ismét öszvegyûjté.~-
50 9 | múltakról! - mondá az alispán végre, miután a rend helyreállott. -
51 9 | kiviteléhez pénz nem kell, végre ismét székeikre hozá vissza
52 10| midõn hosszú harag után végre kisült, hogy Kálmán egész
53 10| Képzelhetem apád haragját - szólt végre Etelka, ismét barátnéjához
54 11| el nem hagyhatták, hogy végre a ház belseje nem hazudtolá
55 11| tiszta ember, megengedem, de végre, mindent öszvevéve, mégiscsak
56 11| végrehajtó hatalom semmit végre nem hajt, s a törvényhozó
57 11| Sóskuty s nagyreményû fia végre minden vetélytárs elnyomása
58 11| húszasa! - kiálta Édesy, ki végre minden türelmét veszté -
59 11| fõispánra! Ha megfogják! Végre emberek vagyunk! Bizony
60 11| csak gondolják meg. - Míg végre a kívánt ruhadarab kissé
61 11| Menjünk, menjünk! - kiáltott végre Sóskuty a küldöttséghez
62 11| tévedésbõl pár pohár állíttatott, végre megkerült, és éppen az utolsó
63 11| mozsarakat elsütni? - szólt végre Bántornyi, miután a fõispán
64 11| vége felé még gyöngébb, s végre szinte hallatlanná lett.~
65 12| Higgye el ön - szólt végre érzékenyebb hangon, mint
66 14| eddig soha életében! S ha végre a vész kitört, ha minden
67 14| nyolchoz közeledik. Midõn végre ez óra is elmúlt, s õ mégsem
68 14| valóságos gyermek? - szólt végre Erzsébet szemeit törülve -
69 14| megegyezéséért jótáll.~Erzsébet végre megnyugodott. Ákos elmondá
70 14| nehézséggel küzdöttünk, s végre mégis összekerültünk. Ki
71 15| az alkalmatlan szónokot végre szavazás végett a kapun
72 15| szavazás félbehagyatott, míg végre Nyúzó, kivel épp Macskaházy
73 16| lehete köszönni, hogy Vilma végre nyugodtabbá lett, s délfelé
74 16| igen, Viola zsivány - szólt végre keserûen, s összevont homlokának
75 16| pillanatig hallgatott, végre elfojtott hangon idõrõl
76 16| kérdést. „No várj - szólt végre derest hozatva -, meglátjuk,
77 16| szomorítóbb képe elõtt áll? Végre Violáné felkelt, s halvány
78 16| Esküdni mernék - mondá végre Vándory felkelve s az ablakhoz
79 16| jutunk, miként a mérleg végre mégsem a jók ellen fordul.
80 16| közelgve a fáradt lovak végre a sárban elakadtak, Kálmán
81 16| mérve vesztesége nagyságát. Végre a jegyzõ felkelt, s székre
82 16| Jól van, jól - szólt végre felkelve -, csak az irományok
83 16| egymásra. A kínos hallgatást végre a jegyzõ szakítá meg, ki
84 16| elmondhassa.~- Hát igaz? - szólt végre eltaszítva neje kezét Tengelyi -
85 16| vigasztalhatá.~- Igen, igen - szólt végre keserûen mosolyogva -, minden
86 17| valóságos kínzó eszköz, vagy végre talán mert elfajultunk,
87 17| csóválva.~- Teins uram! - monda végre a huszár, midõn ura karjáról,
88 17| elõ, de mind hasztalan! Végre kiment, s friss jégborítással
89 17| még ispitályba is ment! Végre õk is megszokták. Háborúban
90 17| is; a gyermek örül, hogy végre egy felnõtt, nagy bajuszú
91 17| gyermek pokrócán mászni s végre járni kezdett, János mellette
92 17| homoeopathák tesznek? - szólt végre a megtámadott; - egy felnõtt
93 17| kegyesebb, mint gondoltam, de végre ez anyjának gondja, ily
94 17| Lázban beszélsz? - szólt végre a lehetõségig nyájasan mosolyogva -
95 17| gondolkozott. - Kálmán! - szóla végre - mondád, hogy Tengelyi
96 18| Mindennek vége van! - szólt végre, kézével homlokára csapva -
97 19| inkább kerül, mint keres; végre - s ez ok a jellemdús tisztviselõkre
98 19| legboldogabbak akkor, ha végre álmaink sem bántanak többé:
99 19| látunk.~- Te Bandi! - szólt végre a fõbíró, kit esküdtjének
100 19| Mit nevetsz? - szólt végre Nyúzó, kinek képe egyszerre
101 19| érdemdús tisztviselõre. Végre Nyúzót karjánál fogva az
102 19| elviheti, haj! haj! haj!~Míg végre az álom lelkes dalának is
103 20| ez elválhatlan kedvesét végre szeretetében el akarta nyelni -
104 20| bizonyos tekintetben igaz; de végre mit bizonyít egyebet annál,
105 20| kísértetbandáktól; azt hivém, végre feltaláltam a gyávaság ideálját,
106 20| gyepen szinte repülhet. És végre van-e valakinek a világon
107 20| Itt nincs baj - kiálta végre, miután a nem széles eren
108 20| akarta Nyúzó megveretni, s végre a pillanatot, melyben a
109 20| közelebb.~A kommisszárius, ki végre látá, hogy egymaga a zsiványokon
110 20| hasonlóan -, tûzbe dobtam. - Végre lépteik az erdõben eltûntek,
111 21| vezette, szinte nem szóltak; végre az asszony, erõt véve önmagán,
112 21| Zsuzsi lelkem - szólt végre -, menj oda hátrább a fák
113 21| feküdtek.~- Õ nincs itt - szólt végre Violáné, miután a holttesteket;
114 21| kerülök akasztófára? - szóla végre magában, midõn Nyúzó a többiekkel
115 22| elébb még Tiszaréten volt, s végre két kocsin a háziúr s a
116 22| jöttünk ide disputálni - szólt végre Zátonyi türelmetlenül -,
117 22| gazember szaladni kezd, végre utolérik, védelmezi magát,
118 22| távolról érdekelné.~- Hát végre hurokra kerültél, te drága
119 22| felelt az egyes kérdésekre; végre, mintegy megunva ezen eljárás
120 22| Ami sok, sok - szóla végre Zátonyi nemes haragjában,
121 22| meg fogja engedni - szólt végre Macskaházy azon nyájas mosolygással,
122 22| Tekintetes törvényszék - szólt végre Viola.~- Ne méltóztassék
123 22| merülten néze maga elébe; végre felemelve fejét kéré, hogy
124 22| utolsó nem is hívatott? s végre nem vallotta-e be Viola,
125 22| nem fogadtatott. - Csak végre emberek vagyunk mind, a
126 22| az emberek közé mennék, s végre - mert hisz szívem nem zsugorodott
127 22| táblabíró urak! - mondá végre Völgyesy, miután nem kis
128 22| egész társaság felett, míg végre ismét szóhoz juthatott.~-
129 22| felakasztathatják! - kiálta végre Völgyesy minden mérsékletét
130 22| kezeit éghez emelé, míg végre a sor reá került, s piros
131 22| setétben pedig nem hajtathatjuk végre az ítéletet.~- Tisztelt
132 22| élte felett határoznak. Végre nem tûrhetve ez állapotot
133 23| Az nem lehet - szóla végre, felugorva székérõl, melyre
134 23| Trézsi lelkem - szólt végre az öreg nejéhez fordulva,
135 23| táblához, a felséghez, s ha végre a gonosztevõ a legkeményebb
136 23| kiszabadul, vagy más bíró, vagy végre élete végén isten elébe
137 24| fáradsága sikertelen. A halál végre mi más, mint éltünk elvesztése,
138 24| egy hosszú kínná teszi, végre megtörtént? Hisz mit tehet
139 24| Ki tudja? talán nõm is végre el fogja felejteni az elátkozott
140 24| mint hogy a szilárd férfiún végre a haláltóli félelem erõt
141 24| tulajdonított. - No, Viola - mondá végre nevetve -, ki akasztatja
142 24| pihenhetnének, hanem így...~- Hisz végre csak felváltanak! - szólt
143 24| kézre ment, míg az egyik õr végre szörnyet ásítva esküdött:
144 24| Halála így még biztosabb. Végre nem valószínû-e, ha a hideg
145 24| között nem tuda választani. Végre, midõn Macskaházy kiáltó
146 24| ott fehér hálósüvegében. Végre a szoba hûvössége ismét
147 25| benyomásaitól elragadtatá, hiúsága végre, e hiba, melytõl senki közülünk
148 25| valóságos erény kellett, mi végre nem más, mint önzésünket
149 25| gondolatok Etelkát, midõn végre ágyba feküdt, sokáig nem
150 25| Mit tegyünk? - szóla végre Ákos, miután mind e lehetõségeket
151 25| ültek egymás mellett, míg végre az alispán, erõt véve magán,
152 25| hallani semmit, noha apja végre ünnepélyesen kinyilatkoztatá,
153 25| De kérlek, fiam - szólt végre az alispán, míg a legnagyobb
154 25| haszonvágytól, jól tudom, de végre, ember, s nem tagadhatja
155 25| nagyravágyásnak ördöge feltámadna végre bennem is, ki áll jót, hogy
156 26| Ákos nejévé válik; vagy végre Vilma maga, kinek minden
157 26| szigorúságától reményleni lehetett.~- Végre - mondá, miután Ákost leányához
158 26| egyszer átmenendenek) -, végre - mondá - mit tegyünk? Szeretik
159 26| származnak, nem az enyimek; de végre azon nevet viselik, melyet
160 26| ideig valami után fáradt s végre céljánál látja magát, én
161 26| mint én utolsó idõben, s végre a jutalom pillanatját elérte.
162 26| szolgáját ily csapás érje!... de végre, ki biztos holnapjáról?
163 26| járt. - Barátom - szólt végre, midõn, magába fojtva mérgét,
164 26| segédkezet nyújtottam; de hogy végre látva azon szerencsétlenséget,
165 26| kezében lesznek - szólt végre remegõ hangon, megállva
166 27| önmagát meg ne rontsa. „De végre, nem történhetik-e mindamellett,
167 27| valószínû-e, hogy az egésznek végre is csak én leszek áldozatja?
168 27| fogna a háznál fogadtatni, végre is csak asszonnyal leend
169 27| tiszteletét kívánta tenni... hogy végre a háziasszony nem tehetett
170 27| fényes tulajdonait, melyek végre is semmit a konyhára nem
171 27| szavaival tett. - Hej - szólal végre sóhajtva -, ha tõlem függne!...
172 27| volt. A nemzetes asszony végre pert kezd... Én megmutatom,
173 27| a nemzetes asszony nem; végre maga is juhokat akarna tartani...
174 27| emelkednie... és az alispán... végre emberek vagyunk valamennyien...~-
175 27| kezét, félig magánkívül van, végre, ha imádságát elmondta:
176 27| szólt kezét összecsapva végre Tengelyiné.~- És miért nem? -
177 28| családja körében megnyugodva, végre hevességét maga bánni kezdé,
178 28| asszony bosszúja ellen is. Végre nem hasztalan fáradtam annyi
179 28| lépcsõre feljebb jön, s végre a folyosón szobája felé
180 28| mezõnek vevé futását, s a végre a Tisza partján álló bokrok
181 28| jótállok - mondá a szakács -, s végre is látni fogja mindenki,
182 29| nincs valószínûség... s végre mitõl féljek, ha lelkiismeretem
183 30| viták élénkségét. Reggel végre a szolgabíró, kire az egész
184 30| valamennyien? - harsogott végre szolgabíró hatalmas szavával
185 30| Édes szakács úr - szólt végre Nyúzó, ez érdemdús férfihoz
186 30| fecseg, mint a kofa, s végre mégis bizonyos hogy a fiskális
187 30| kikérdezése haszontalan?~- De végre - mondá a fõbíró, nem mérsékelhetve
188 30| tisztába hozására - mondá végre a fõbíró -, alig is leend
189 30| álltak egymás ellenében.~- Végre - mondá a fõbíró, miután
190 30| gyanúba jöhet.~- Hiszen végre igaz - mondá a szakács elég
191 30| vala észrevehetõ -, még végre holdkórosnak kiáltasz ki,
192 30| tekintetes úr úgy megkínoz, hogy végre inkább mindent magamra veszek.
193 30| Tengelyi házáig jött, s végre a jegyzõt magát látá, az
194 30| Mit mondtam? - szólt végre emez Rétyhez fordulva -
195 31| szerencséjének érzetében végre lefeküdt, oly édes álomba
196 32| kezét szorítva, a lovak végre elindultak s õt kétségbeesett
197 32| nem fejeztek le senkit! végre minket is megölnek! - buzdítá
198 32| bámulva - hát a nótárius végre ellentállt? vagy csakugyan
199 32| mozdulhatunk belsejében... de végre gót, s ez a fõdolog, nemcsak
200 32| mindig szabadlábon tartá, végre mégis tömlöc építésére határozta
201 32| James úr. - Mit mondtam? végre oda jutunk mi is, hol Anglia
202 32| gyümölcsét s virágait, úgyhogy végre bosszúságában megesküdött,
203 32| gonosztevõt.~- De kérem - szólt végre Völgyesy, ki az egész beszélgetés
204 32| tovább vitatá kívánatát.~- De végre - mondá Völgyesy, midõn
205 32| soká a tömlöc elõtt állt, végre a nehéz ajtókat becsapni
206 33| Mit bánom én! - szólt végre, miután ismételt kísérletei,
207 33| örömüket, s vén mesterök végre álomba szenderült, szabadon
208 33| világánál alvó társait nézé. Végre a fáradtság, melyet szokatlan
209 34| után kelle fáradnia, és végre minden hiú ember könnyen
210 34| által is észrevétessék, végre a gyengeségnél közönséges
211 34| szidnak és kínoznak, de végre van testvérem, s ha majd
212 34| egyes emberekhez fûzték, végre, ha hazámba visszatérek,
213 34| éveit derültebbekké tegyem.~Végre anyád meghalt, kevéssel
214 34| biztató hangon -, meglátod, végre minden jó lesz.~- Bátyám -
215 34| bátyja a jövõrõl szólt, s végre önmaga is nyugodtabbá lett.~-
216 34| lett.~- Boldizsárom - szólt végre -, mi boldog vagy te, kinek
217 35| szegény személyeivel, hogy végre magam is szinte elparasztosodtam.
218 35| másnak nem tartathatott, végre nagy tudományosság híréhez
219 35| bizonytalan álmodozást, végre bizonyos célt keres magának.
220 35| leszek, kit meggyilkoltak: Végre így vagy amúgy, meg kell
221 35| akar, hogy tegyek? - szól végre meghatásában remegõ hanggal. -
222 35| lépend a világba, s most végre még az kívántatik, hogy
223 35| mondottakat, melyeknek helyességét végre a huszár maga is átlátá.~-
224 35| igen kevés bizodalma volt; végre az ügyész, barátjának kezét
225 36| világát, sõt füstjét, s végre nincs nap, hol nem gyújtatnék
226 36| mielõtt tagjairól a láncok végre levétetnek. A láz elvevé
227 36| annyiaknál, e kívánatot végre teljesíté. - Mert hány volt
228 36| önfájdalmát elárulni nem akarta. Végre e szerencsétlen nõnek leginkább
229 36| magasztalják, közelebbrõl tekintve, végre mégiscsak ember, s a legnagyobb
230 36| jötte a rabnak terhére van, végre elmaradt.~E viszony azonban
231 36| állapotjában változás történnék, végre a láz elmaradt, s a rab
232 36| magát vissza vánkosára. Végre késõ délután a kamara ajtaja
233 36| Miért ne mondjam - szólt végre -, megígértem, hogy hallgatni
234 36| tiszteletes úrnak barátja - szólt végre szemeit Vándoryra függesztve -,
235 36| tiszteletes úr akarja - szólt végre szemeit a lelkészre függesztve -,
236 37| egyes aranyeret szerez, végre e hon rejtett kincsei is
237 37| nemességet részvétre bírhatá; de végre a társaság fennállt, s elsõ
238 37| csakhogy az igazság süljön ki végre. Ugye nagyságos asszonyom,
239 37| Nincs semmi! - mondá végre, megállva. Tengelyi esete
240 37| semmire nem határozhatá el. Végre, mintha agyán egyszerre
241 37| Megbódulok! - szólt végre, midõn szemeit kezével takarva,
242 37| magamnak szereznem - mondá végre. - A zsidó hihetõképp még
243 38| legokosabb is csak hisz - végre megtudta? - Igaz, a halálnál
244 38| gyalázatosnak tartott; akár végre, mint a porvári asszonyságok
245 38| hogy semmit sem tud, s végre Ákosnak bevallá, hogy habár
246 38| lát - e hasztalan keresés végre mindkettõjöknek kellemetlenné
247 38| meggyõzõdésünket; de ha végre azt vesztjük el, s csak
248 38| mindig messzire jut, sõt végre az elérhetetlennek gondolt
249 38| elmúlt, midõn Csavargós végre öreg pajtásának megvallá,
250 38| azon reményben, hogy itt végre Violának nyomára jön, eddig
251 38| vezeté. Az erdõ közepén végre a tanyához értek, melyrõl
252 38| gondolatok között a jótékony álom végre elnyomta õt is.~Térjünk
253 38| Mégis mindemellett Viola végre talán megszokta volna helyzetét,
254 38| szívét, hogy minden helyzetbe végre be tudjon szokni. Ha Viola
255 38| évekig feje fölött lebegne, végre el fogná veszteni ijesztõ
256 38| melynek órákig ki volt téve, s végre a sebes út, midõn az egész
257 38| el ne bízzuk magunkat - s végre nem marad-e kis Pistám,
258 38| aggodalom közt töltött, végre meghalt e gyermeke is, s
259 38| ismereteseknek látszottak, végre az alispán huszárjára ismert,
260 38| válik, ez a világ forgása; s végre ez a ruha nem is oly rossz,
261 38| a vicispán is ígérte; de végre, ki tudja? Amit az urak
262 38| Bizony, öcsém - szólt végre az utóbbi meghatott hangon -,
263 38| mondják, egy helyre jövünk végre valamennyien, mintha e földön
264 38| csinálni halálom után? - szólt végre remegõ hangon - oh, ha erre
265 38| Viola vállára ütve -, még végre minden jó lesz, egypár esztendõre
266 39| melyet maga körül látott, végre nyugodtabbá tevé Violát
267 39| hegyoldalon eltemetett, s végre a szerencsétlen nõ, kire
268 39| kétségbeesik. De mit tehetek? Végre is megtudták volna hollétemet.
269 39| és ki tudja, nem kapok-e végre mégis gráciát, mint János
270 39| ha õt néha láthatom. Hisz végre minden elmúlik, s mint az
271 39| mindennek megvan határa, végre a legjobb ló ereje kifogy,
272 39| egész erejével dolgozva, végre Cifra s Vándory segedelmével
273 39| jegyzõjök volt, földeríté végre õt is. Takarék-magtárt s
|