Fejezet
1 1 | Optimisták legnagyobbika! - szóla közbe nevetve Tengelyi -
2 1 | határozataiban megnyugszom - szóla mosolyogva Vándory -, s
3 1 | És tapasztalásaink? - szóla közbe Tengelyi.~- Csak azt
4 1 | Látom, nem bírok veled - szóla nevetve Tengelyi -, reménylem,
5 1 | úrfiak ott ûzõbe vettek - szóla, ujjával nyugot felé mutatva,
6 1 | emberhez illetlen mulatság - szóla Vándory, egész figyelmét
7 1 | magára vonja figyelmedet? - szóla Tengelyi - s érdekkel nézed
8 1 | különbség.~- És a kegyetlenség - szóla Vándory -, nem jut-e eszedbe
9 1 | deliquenst egyenesen ide hozzák - szóla Nyúzó esküdtjéhez; - hihetõképp
10 1 | komolyságát.~- Szegény Peti - szóla tréfás sajnálkozással Ákos -,
11 1 | mindent tudnak, s most - szóla a pandúrok egyikéhez fordulva -,
12 1 | fogjunk el.~- S azért - szóla közbe Ákos, ki az egész
13 1 | lehetett, ugye, Pista - szóla pajtásához fordulva, ki
14 1 | Kend rosszabb szemeivel - szóla közbe Ákos - valóban csudálatos!
15 1 | embert.~- Majd megválik - szóla bosszúsan Nyúzó. - Ha rablók
16 1 | felé sietett.~- No és - szóla türelmetlenül a fõbíró,
17 1 | elértétek, mi történt? - szóla Nyúzó a pandúrokhoz fordulva,
18 1 | szörnyen megijed...~- Megijed - szóla közbe Nyúzó -, szeretném
19 1 | láttuk, hogy vele beszélt - szóla közbe Pista, ki észrevéve
20 1 | becsületesen viselték magokat - szóla Nyúzó -, most vezessék elõbb
21 1 | jõjenek.~- Jól van, jól - szóla elfojtva, amennyire bírá
22 1 | tagadólag rázta fejét.~- Tudod - szóla a lehetségig nyájasan -,
23 1 | addig tartod magadnál - szóla Kislaky nevetve -, míg Violát
24 1 | értetõdik.~- Igen, ha eljõ - szóla közbe Ákos -, de...~- Ez
25 1 | kikben bízhatik. Most - szóla a pandúrokhoz fordulva -
26 1 | alássan, nagyságos úrfi - szóla ez Ákoshoz fordulva -, ha
27 1 | vicispán úr reám bízott - szóla a cigány, egypár ruharongyokba
28 1 | ezt ügyesen intézted el - szóla Ákos, valamivel halkabban
29 1 | De ki gondolta volna - szóla Nyúzó -, hogy apád ily fontos
30 1 | sem bocsátják ki?~- Igaz - szóla Nyúzó kínjában fejét vakarva -,
31 1 | Ártatlanságod? szörnyûség! - szóla kezeit öszvecsapva Nyúzó -
32 1 | embertársai szenvedésein? - szóla Tengelyi keserûen; - a gyermektõl,
33 1 | falu felé.~- Nézd csak - szóla Tengelyi, ki egy percre
34 2 | lelkész nem panaszkodott, nem szóla mély bánatáról, nem tett
35 2 | Nem ismerjük-e mi? - szóla ellenben a nyájasan mosolygó
36 2 | mozdíthatja elõ. - „Jól teszed - szóla õt megölelve egy öreg táblabíró -,
37 2 | barátságukat. „Felsõbbjeink - így szóla többször - minket, alsóbbakat
38 2 | még egy kis kérésem van - szóla mosolyogva -, míg nem ígéred,
39 2 | hogy meg nem haragszom - szóla Tengelyi nevetve -, azt
40 3 | Ne vegye fel úgy ön - szóla közbe engesztelõleg Rétyné,
41 3 | asszony! az mind szép és jó - szóla amaz, ki észrevevé, hogy
42 3 | akadály gördülne is elémbe - szóla nemes lelkesedéssel Macskaházy.~-
43 3 | számolásom.~- Remegek - szóla az alispánné -, a jegyzõ
44 3 | megfogják.~- Fölakasztatjuk - szóla közönyösen Macskaházy -,
45 3 | vallhatna.~- Oh, ha tudná ön - szóla Rétyné sóhajtva, szinte
46 3 | kínozza magát, nagysád? - szóla közbe Macskaházy, földesasszonya
47 3 | Igen, háztörés, rablás - szóla nyugodtan a tudományos jurista -,
48 3 | általánosan elfogadtatik - szóla komolyan Macskaházy, ki
49 3 | A vadászok hazajöttek - szóla Rétyné -, menjünk. - Már
50 3 | jött, hogy hallgatózzék - szóla közbe aggodalmasan Rétyné,
51 3 | figyelmezteté.~- Nem hiszem - szóla Etelka nevetve -, Macskaházy
52 4 | hallani a nagy titkot - szóla Tengelyi kissé türelmetlenül -,
53 4 | félni apádtól?~- Félni - szóla leánya, apjára függesztve
54 4 | Ezt jól tevéd, leányom - szóla Tengelyi, kinek szemei könnyekbe
55 4 | Azt gondolám én is - szóla Erzsébet kezét szorítva -,
56 4 | magukon. „Mi szegények - szóla a többiekhez fordulva, kik
57 4 | keservesen sírt.~- Szegény fiú - szóla Tengelyi, kinek szemei ez
58 4 | fáradjon, kedves atyám - szóla Vilma nyájasan - nincsenek
59 4 | Ide, az én házamhoz - szóla Tengelyi megijedve -, s
60 4 | hagytad, azt jól tevéd - szóla Tengelyi, nyugtalanul föl
61 4 | tisztában vagyunk magunkkal - szóla Tengelyi. - Viola, mondják,
62 4 | fogod elfogni, nemde, apám - szóla Vilma hozzá simulva -, azt
63 4 | teheted.~- S ha nem teszem - szóla Tengelyi homlokát redõkbe
64 4 | Nem, atyám, az nem lesz - szóla Vilma bizalommal, noha szemei
65 5 | istenért! ha valaki meglát - szóla halkan, ellentálló barátjához.~-
66 5 | is merészséged ront meg - szóla szomorúan Peti -, megveted
67 5 | fogsz.~- S nem jobb-e - szóla a zsivány maga mellé vetve
68 5 | Igen - nõm s gyermekeim! - szóla emez, s mélyen fölsóhajtva
69 5 | Ne szomorkodjál, pajtás - szóla végre a csendet félbeszakasztva
70 5 | találkoztunk.~- Házamban pandúrok - szóla Viola felugorva -, és feleségem -
71 5 | beteg?~- Arról ne aggódjál - szóla a másik -, Zsuzsi nincs
72 5 | hát annyira kelle jutnod - szóla végre -, arra, hogy mint
73 5 | De hisz ki bántaná õt - szóla Peti mindig türelmetlenebbül -,
74 5 | városaiért.~- Igazad van - szóla közbe Peti megragadva kezét -,
75 5 | abból, ha téged elfognak? - szóla rimánkodva Peti, ki Viola
76 5 | addig Sz.-Vilmosra.~- Én? - szóla a cigány, fejét rázva -
77 5 | ment.~- Várj kissé reám - szóla Peti társához, mikor a szérûkhöz
78 5 | visszajött. - Alszanak - szóla nevetve -, no, ha mind így
79 5 | adja, hogy itt legyen - szóla Liptákné, ki azalatt szintén
80 5 | Mi jut eszedbe, fiú? - szóla Liptákné a gyermeket kezénél
81 5 | teins úr, hogy idejõjünk - szóla közbe remegve egy pandúr,
82 5 | Ne féljen, kisasszony - szóla Liptákné nyugodtan -, hisz
83 5 | Bizonyosan a házban van - szóla végre Nyúzó; s mint minden
84 5 | földúlá.~- Hát mi ez? - szóla nem éppen kellemes, de annyival
85 5 | Tengelyiné asszonyom - szóla végre a fõbíró, mérgében
86 5 | istenért! mentsd meg õt - szóla Vilma Liptáknéhoz -, csak
87 5 | fakadt.~- Úgy, most mehetsz - szóla Liptákné, félretolva a hordókat,
88 5 | most hamar Sz.-Vilmosra - szóla Peti a kerítés résén, mely
89 5 | vált, áthágva -, nézz oda - szóla tovább a mellékházra mutatva -,
90 6 | Mi bajod, kedvesem? - szóla végre Ákos testvéréhez,
91 6 | más akadály nem lenne - szóla Ákos szenvedéllyel -, én
92 6 | tudsz.~- S én reménylek - szóla nyugodtan Etelka, testvére
93 6 | érzeni lehet.~- Gondolod - szóla örömében, szenvedélyesen
94 6 | Ákos, Ákos miket beszélsz - szóla közbe mosolyogva Etelka -
95 6 | hogy Vilmát látni fogom? - szóla Ákos, visszatartva Etelkát,
96 7 | lelkesedés! ez már népszerûség! - szóla végre Karvaly, ki bajszát
97 7 | Karvalynak igaza van - szóla halavány öccséhez fordulva
98 8 | együtt elment.~- Jaj nekem! - szóla végre az elrémült szobaleány,
99 9 | jobban kell fölvilágosítani - szóla Sáskay -, majd egy számadást
100 9 | fõképp tisztújításnál - szóla közbe a báró -, matematikai
101 9 | alázatos indítványom van - szóla a választások végeztével
102 10| magamat.~- Ha ez kell - szóla Vilma, szinte letéve munkáját
103 10| azért...~- Õ javíthatlan - szóla Etelka, felkelve helyérõl -,
104 10| tûrnöd kell, kedvesem - szóla Etelka, sírva fakadt barátnõjét
105 10| Egész testeden remegsz - szóla Etelka, megfogva barátnéja
106 10| Hová megy kend itt? - szóla Vilma.~- Alássan csókolom
107 11| melyik az?~- Tengelyi - szóla halkabban Krivér - nem nemesember.~-
108 12| Mit mond, kegyelmes uram - szóla a titoknok, ki most bejött -,
109 13| megajándékoztatott.~- Ej, ej - szóla a zsidó fejcsóválva -, ki
110 14| válhatnám?~- Nem, Ákosom, nem - szóla Erzsébet nyugodtan -, én
111 15| Tengelyi úrnak igaza van - szóla közbe egy fiatal ügyvéd,
112 16| Jónásom, ne beszélj így - szóla Erzsébet férje kezét megragadva -,
113 17| megállt. - Teins uram? - szóla.~- Mi kell?~- Hát csak az,
114 17| rázva. „Nagyon ostoba”, szóla a legény, ki ismét ily alkalmaknál
115 17| elveszté.~- A homoeopathák? - szóla keserûen - de hát mit tesznek
116 17| homoeopathák is beadnak sokat - szóla Ákos, mindig fenntartva
117 17| midõn ez remegõ hangon szóla: - Nagysád kérem, egy szót
118 17| gondolkozott. - Kálmán! - szóla végre - mondád, hogy Tengelyi
119 19| kezdének. „Megmaradtunk!” szóla, félig magában, s a bú messze
120 20| csimpaszkodott. - Meglásd - szóla szomorúan útitársához, miután
121 20| Vércse!... ah, ez a baj! - szóla, szemeit a ködbe meresztve,
122 20| férget ne láttunk volna - szóla szomorúan Zsuzsi -, mindig
123 20| közel állt.~- Nem ezt - szóla emez, fejét rázva, oly képpel,
124 20| kezeibõl. - Majd adok, fattyú - szóla lángoló szemekkel -, a kanászok
125 20| De mikor éhes vagyok - szóla a másik, kérõ tekintetet
126 20| önmaga elõtt. „Nem, nem - szóla, kezét éghez emelve -, bocsássa
127 20| szökhetünk-e el még valahogy? - szóla halkan, remegõ kézzel megszorítva
128 20| várá végzetét.~- Csak lõj - szóla, midõn a kunyhó elõtt a
129 20| akasztófához.~- Te, Viola - szóla Mészáros halkan, Ráczra
130 20| megbocsátanak?~- Megbocsátanak - szóla Viola kacagva -, fiam, afelett
131 20| Felgyújtották a kunyhót - szóla Viola elborzadva -, ez szörnyû!~
132 20| félbe.~- Talán kihozom - szóla a pandúrok egyike, emberiebb
133 20| remegett.~- Nem, teins uram - szóla a kommisszárius vissza.~-
134 20| erõs legény a zsiványt - szóla a többiekhez fordulva, kik
135 20| kezdett. - Ne félj, Zsuzsi - szóla biztatva -, látod, a gazemberek
136 21| ezért kerülök akasztófára? - szóla végre magában, midõn Nyúzó
137 21| láttam. Alszik.~- Alszik! - szóla Violáné, megfogva a cigány
138 22| akasztófára vigyázzon kend - szóla folytatólag a másikhoz -,
139 22| Bizony nekem sincs - szóla a másik -, csak azt sajnálom,
140 22| oly bolondokat, Verus - szóla közbe egy öregebb ember,
141 22| állításán kissé kételkednem - szóla Völgyesy, ki, midõn látá,
142 22| akkor a két jólelkû tanú? - szóla Völgyesy diadalmasan.~-
143 22| a teins törvényszéket - szóla ismét az elõbbi, látva,
144 22| Két ember nem két tanú? - szóla Zátonyi - hallott-e ilyet
145 22| erõlteté magát. - Mese - szóla megvetõleg.~- Olyan igaz,
146 22| Igen, de ezen embernek - szóla Völgyesy - elébb tudnia
147 22| vallomásra biztatni nem szabad - szóla közbe Zátonyi, legbölcsebb
148 22| engem mindjárt az ördög - szóla Nyúzó haraggal -, ha csak
149 22| írást láttam.~- Teins uram - szóla Viola érzékenyen -, lám,
150 22| neveztessék?~- Ami sok, sok - szóla végre Zátonyi nemes haragjában,
151 22| Ez az ember igazat mond - szóla Macskaházy mosolyogva a
152 22| természetes.~- Persze - szóla közbe Sóskuty -, ily környülállások
153 22| Tekintetes törvényszék - szóla ismét a rab legnagyobb felgerjedésében -,
154 22| a teins törvényszéknek - szóla Macskaházy mindig nyájasan -,
155 22| a fehér ruháit?~- Igen - szóla Sóskuty -, mi oka lehetne
156 22| észrevevé:~- Kötözve vagyok - szóla -, s a tekintetes urak hatan,
157 22| vallani, ez szép gonoszság - szóla remegõ hangon, de mindig
158 22| Viola azt vallotta - szóla Liptáknéhoz Macskaházy tovább -,
159 22| meg, menkõ ember vagy - szóla mosolyogva a kérdõ -, de
160 22| rabot ki lehetne vezetni? - szóla az ügyész az elnökhöz fordulva;
161 22| ma nem végeztethetik be - szóla közbe Völgyesy -, a rabnak
162 22| végezheti el.~- Ej, bliktri! - szóla Zátonyi haragosan - tizenöt
163 22| Miután úgy látszik - szóla Macskaházy élesen -, némelyeknek
164 22| maradt. - Völgyesy úr - szóla engesztelõ hangon - bizonyosan
165 22| szükséges eszközt fenntartsa? - szóla Völgyesy, kinek egyébkor
166 22| meggyõzõdésével.~- Teins Völgyesy úr - szóla Macskaházy, minden tõle
167 22| Púpos hátú vagyok - így szóla sokszor magában -, mit keresek
168 22| statáriális úton, ha úgy tetszik - szóla megindulás nélkül -, de
169 22| feledni.~- Méltóságos uram! - szóla Völgyesy bámulva.~- Õméltóságának
170 22| Isten látja lelkemet - szóla, szemeit éghez emelve -,
171 22| tölték. - Csak bemehetnék - szóla egyszer-másszor szomszédaihoz -,
172 22| rossz, ha hibás ítélet - szóla feszült hangon a nõ -, ha
173 22| életeért.~- Szegény asszony - szóla most Kislaky, szemeit törülve -,
174 22| rimánkodásokon elpityeredik - szóla közbe Nyúzó, ki azalatt
175 23| egészt. - Az nem lehet - szóla végre, felugorva székérõl,
176 23| kívánja.~- Szörnyûség! - szóla Kálmán, fel s alá járva
177 23| megmentheted.~- Igen, de - szóla közbe az öreg Kislaky, kinek
178 23| egyszer édesanyám csalódott - szóla nevetve Kálmán -, a termékeny
179 23| tevé.~- Arról gondolkozom - szóla az öreg megállva -, mi szörnyû
180 24| Mindjárt gondoltam - szóla magában -, itt valami gazság
181 24| kétség... „Irgalmas isten!” - szóla halkan, s kezei akaratlanul
182 25| néze át.~- Itt vannak - szóla félhalkan, összefüggetlen
183 25| kétkedhetik.~- Mit tegyünk? - szóla végre Ákos, miután mind
184 25| fejét.~- Ne rázd fejedet - szóla Réty tovább -, az idõ jõni
185 25| én azok közé tartoznám? - szóla közbe Ákos. - Eddig nagyravágyás
186 25| iparkodol.~- De, kedves apám - szóla Ákos, nem nyomhatva el egészen
187 25| célom elérésében?~- Fiam - szóla az alispán, midõn bámulva
188 26| Engedd meg, barátom - szóla fejét csóválva Vándory -,
189 26| türelmét.~- Isten mentsen meg - szóla közbe ismét sóhajtva az
190 26| irományokkal, amit akarok? - szóla bámulva a fordulaton, melyet
191 27| édes Erzsébet asszonyom - szóla nekimelegülve az ügyész -,
192 28| is lehettem oly bolond - szóla magában -, hogy Vilmát megkérjem?
193 28| s alá szobájában. „Így - szóla magában -, még egypár nap,
194 30| valaki azt a szakácsnét - szóla Nyúzó, ki most szinte ez
195 30| ezt kiemelted, Bandi? - szóla esküdtjéhez fordulva, mély
196 30| mindenféle drágaságai vannak - szóla rimánkodva -, minap, mikor
197 31| találkozása által - így szóla tovább - a legbecsületesebb
198 31| felelj neki egy szót se - szóla közbe Tengelyiné szenvedélyesen -,
|