Fejezet

5501 37|           tartozik, sõt alig valószínû... s Rétyné ismét elõbbi aggodalmaiba
5502 37|                   legjobban, mit vallott; s ha Vándory által elcsábíttatott,
5503 37|                  vallomását visszavegye”, s ezzel Rétyné, köpönyegbe
5504 37|               burkolva, elhagyá szobáját, s egyenesen a zsidó börtöne
5505 37|            keresztülment, nem vevé észre; s miután a börtön, melyben
5506 37|                valakitõl láttatott volna. S a vénasszony, ki a betegnek
5507 37|            nagyságos asszonyt ismeré meg, s tõle kérdeztetett: miként
5508 37|                 Rétyné reszketõ hangon -, s várjon reám az udvaron;
5509 37|              bizonyosan hamarább felelne; s azután az is meglehet, hogy
5510 37|              szörnyû álmaiba esik vissza, s akkor egészen dühös, és
5511 37|                  félbe Rétyné a szólót -, s várjon reám az udvaron;
5512 37|                   várjon reám az udvaron; s amint mondám, ne merészelje
5513 37|           szobában maradni nem merészelt; s miután rosszkedvûen bundáját
5514 37|                lehet, az ápolót kiküldik, s csak magok beszélnek vele.~
5515 37|             miután elõbb az ajtóhoz ment, s kinézve meggyõzõdött, hogy
5516 37|                  a betegnek ágyához ment, s a zsidót megszólítá.~A beteg
5517 37|                   emelék, míg ajkai körül s egész testén néha azon különös
5518 37|                szívvel állt ágya mellett, s nézé az elszáradt arcot,
5519 37|               Macskaházyval összevesztél, s magadhoz hívatál, hogy pár
5520 37|                  táblát vágjak ablakodba, s akkor munka között azt mondád:
5521 37|              szörnyeteg? - mondá a zsidó, s tompa szava, midõn beszélésre
5522 37|                   új tanúkat fogok hozni, s azok elõtt elmondhatod,
5523 37|               félbe amaz -, reám ígéreted s fenyegetéseid nem hatnak
5524 37|                  minden rosszra csábítál, s mikor miattad szerencsétlenné
5525 37|               karddal. Cifra is ott volt, s Macskaházy, s körös-körül
5526 37|                   ott volt, s Macskaházy, s körös-körül roppant nép,
5527 37|                szólt, de magánkívül vala, s Rétyné a beteg hideg kezének
5528 37|              hozzá visszatért, magánkívül s végsõ vonaglásaiban találta.~
5529 37|           festésére ecsetet nem találunk, s miket ez asszony most szenvedett,
5530 37|              kivel a lépcsõn találkozott, s ki által gyertyákat s egy
5531 37|        találkozott, s ki által gyertyákat s egy pohár vizet rendelt
5532 37|               állítsd a vizet ide mellém, s takarodjál.~A leány kiment,
5533 37|               takarodjál.~A leány kiment, s Rétyné, bezárva szobáját,
5534 37|           kíváncsiságukat bizonyosan nem; s ki fõképp szobaleányról
5535 37|                   jelen esetben így volt; s Julis, mihelyt asszonyától
5536 37|                 kíváncsiságát. Rétyné fel s alá járt. Leült asztalához,
5537 37|                   járt. Leült asztalához, s írt. Ismét fölkelt, s mintha
5538 37|         asztalához, s írt. Ismét fölkelt, s mintha papírt tépne szét.
5539 37|                 Megint íróasztalához ült; s Julis világosan hallá nehéz
5540 37|                   ajtóhoz illeszté fülét, s csengést halla, mintha valaki
5541 37|                  erõsen az asztalra tesz; s midõn ebbõl asszonyának
5542 37|             föltételét már megváltoztatá, s célirányosabbnak tartá nem
5543 37|          alispánné pamlagára vetné magát, s a szobában fájdalmas nyögést
5544 37|           ildomosságától kívánni lehetne, s miután Julis az ajtón többször
5545 37|                 az ajtón többször kocogva s asszonyát megszólítva feleletet
5546 37|              Rendkívül fel vala gerjedve, s kérdé, nem látta-e nejét?~
5547 37|                nap feleségével nem szólt, s nyugtalansága okáért kérdeztetett,
5548 37|                   halála elõtt nála volt, s vele hosszabb ideig maga
5549 37|                 most nincs többé, elõttem s többek elõtt vallomásokat
5550 37|                   nem ismeri tartalmukat, s talán vádolva gondolja magát.
5551 37|     kétségbeesésében? kérlek, menj hozzá, s nyugtasd meg. A zsidó vallomásában
5552 37|                  még elég jókor jövünk. - S a férfiak a jövõ percben
5553 37|                  törni! - kiálta Vándory, s miután Rétyvel együtt egész
5554 37|                    mely az asztalon állt, s melynek alján az italnak
5555 37|                élt; reá függeszté szemét, s úgy látszott, mintha szólni
5556 37|                   egy nehéz fohász emelé, s férjére meredt szemei elveszték
5557 38|              vonja embertársai figyelmét, s e pillanat az, melyben eltemettetik.
5558 38|             temetése elõtt a tömeg kitér; s a nyomorult, miután életében
5559 38|             büntetnék. A halottat részvét s tisztelet fogja körül -
5560 38|                   tisztelet fogja körül - s miért? Azért talán, mert
5561 38|          cselekszik, tiszteletet érdemel, s az emberek többsége alig
5562 38|                  élete becsérõl kétkedik, s nem tudja, érdemes-e az,
5563 38|                vagy egy hónap múlva csend s közönyösség - ez a dicsõség.
5564 38|               bírt szeretetre emlékeztet. S mi a barátságot illeti,
5565 38|             annyira emlékeztetné is reánk s kézszorításainkra, mint
5566 38|                 is, kinek halála Porváron s az egész megyében több lármát
5567 38|                   el, jó konyhát tartott, s a legszebb ruhákban járt,
5568 38|                 illõ formák megtartattak, s a beteg, csak miután fölötte
5569 38|               Rétyné már magánkívül volt, s õ minden tudománya mellett
5570 38|              alispánné meg vala mérgezve, s mi több, saját maga által,
5571 38|                iránt nem lehetett kétség; s valamint Taksony megyének
5572 38|                felkeresse.~A Réty család, s azok, kik hozzá - mint Vándory
5573 38|       magyarázatot elfogadni nem szokott, s soha nem kételkedik inkább,
5574 38|             hitelt adott e magyarázatnak; s mivel, ha már igazsághoz
5575 38|           szándékosan mérgezte meg magát; s miután az, hogy szobájának
5576 38|                    mert látá, miként Ákos s Vilma házasságát nem akadályoztathatja,
5577 38|         házasságát nem akadályoztathatja, s inkább meg akart halni,
5578 38|                  kívül megsértette nejét, s makacssága által, mellyel
5579 38|        jótulajdonaik emlékét tartjuk meg, s gyenge emberi természetünk
5580 38|                 nõ iránt nem érzett soha, s ha egykor érzett volna is,
5581 38|                   többé szó nem lehetett; s a szomorúság, melyet rajta
5582 38|                   asszony hozzá intézett, s melyben egész szerencsétlenségét
5583 38|   szerencsétlenségét neki hányta szemére, s nem volt-e ez legalább részben
5584 38|              nejét azzá tette, mivé vált, s a nem titkolt gyûlölség,
5585 38|               mély fájdalommal tölték el, s maga Vándory szelíd vigasztalásaival
5586 38|               mely Rétyné halálát okozta, s Porváron mindenkire annyi
5587 38|                    melyekre célozva volt, s Tengelyinek állása nem sokkal
5588 38|             követte el, mint egy tanúnak, s mi több, kétes jellemû tanúnak
5589 38|                   volt a jegyzõ barátjai- s ellenségeinek meggyõzõdése,
5590 38|               ellenségeinek meggyõzõdése, s ehhez, kivéve Vándoryt,
5591 38|            Csavargóssal Porvárt elhagyta; s nem látszott valószínûnek,
5592 38|                    Ákosnak minden kérései s ígéretei dacára, mindig
5593 38|               statárium óta nem is látta: s ezen állításon kívül mást,
5594 38|                  elszökése után feleségét s gyermekeit lovain õ vitte
5595 38|              családdal késõbb, nem tudja; s Kálmán hasztalan kért s
5596 38|                   s Kálmán hasztalan kért s káromkodott, ígért és fenyegetõdzött,
5597 38|                   Tengelyi egész családja s fõképp Vilma iránt viseltetett,
5598 38|      mentegetõdzött, hogy semmit sem tud, s végre Ákosnak bevallá, hogy
5599 38|                meg fog szabadulni így is, s ha nem, legalább becsületesen
5600 38|            legalább becsületesen tartják, s háznépérõl gondoskodva van.
5601 38|        hallgatásra határozták el magokat; s ámbár Vándory vigasztalá
5602 38|                   hallgatá elbeszéléseit, s mióta a háborúról s az egykori
5603 38|        elbeszéléseit, s mióta a háborúról s az egykori huszárnak nagy
5604 38|                 mindig csak rossz kedvvel s parancsolat következésében
5605 38|                megy, mert kommandírozzák, s ha mint katona nem engedelmeskedik,
5606 38|              melyet magának százszor tett s soha megfejteni nem tudott -,
5607 38|              megint összeszedhesse magát, s újra megverhessék. Látod,
5608 38|                  Gazsi, ha katona lennél, s ily kérdéssel állsz elõ,
5609 38|                   hogy mióta Ákos felnõtt s katonatörténeteit meghallgatni
5610 38|              semmit sem tud. Minden kérés s pajtáskodás más feleletet
5611 38|                  nem húzhatott ki belõle, s ha mást kérdezett, szintazon
5612 38|                nem akartak, nem bírhaták, s János és Csavargós tovább
5613 38|             vándoroltak tanyáról tanyára, s mindenütt ugyanazon feleletet
5614 38|             vármegyét barangoltak be így, s ámbár Csavargós ez életmódot
5615 38|              pedig napokig erdõn, réteken s posványon keresztül lovagolva
5616 38|               katonának képzelheté magát, s fölemelkedve kengyelében
5617 38|                 ha végre azt vesztjük el, s csak azért haladunk még
5618 38|                 öreg János káromkodott -, s menjünk tovább. Az öreg
5619 38|              egyszerre derültséget, borút s napsugárokat, keleti s nyugoti,
5620 38|              borút s napsugárokat, keleti s nyugoti, déli s éjszaki
5621 38|                    keleti s nyugoti, déli s éjszaki szelet egy órában
5622 38|                   Reggel óta lovon ültek, s már dél elmúlt, midõn Csavargós
5623 38|            közepén voltak, utat veszítve, s habár János megesküdött,
5624 38|                holnap Porvárra visszatér, s hogy azalatt Csavargós után
5625 38|               értek, melyrõl Gazsi szólt; s azon öröm, mellyel János
5626 38|          feleségestül, gyermekestül jött, s te azt mondod: meghalt.~-
5627 38|                 is, mikor öccse feleségét s két gyerekét idehozta, nálam
5628 38|                  híják, mint öreg bátyját s engem is. No, hiszed-e már,
5629 38|                     tevé hozzá, míg Gazsi s az öreg János szemeikkel
5630 38|        beszélgetés után gazdájok lefeküdt s elaludt -, az, kirõl szólt,
5631 38|                   No, holnap meglátjuk. - S ezzel Csavargós a tûz mellé
5632 38|                 lett - gondolá magában -, s minek bántsam? Tengelyi
5633 38|                  nem fogják felakasztani, s ki tudja, ha Viola kezökbe
5634 38|                    megtartják-e szavokat? s akkor ha felesége kétségbeesik,
5635 38|                 ha felesége kétségbeesik, s szegény gyermekei árvaságra
5636 38|               vármegyének fel fogja adni, s ha vele szólhat, talán módot
5637 38|                  Tengelyi megszabaduljon, s Viola mégse kerüljön fogságba. „
5638 38|                Eleget szenvedett szegény, s most bizonyosan boldog;
5639 38|                rontsam meg szerencséjét.” S e megnyugtató gondolatok
5640 38|                  elveszténk szemünk elõl, s kit most, mint olvasóim
5641 38|                  gulyástanyát nem látott. S ilynemû épületek hazánkban
5642 38|                  a jobbak közé tartozott, s mindenesetre olyan vala,
5643 38|                    Háza nem vala oly nagy s kényelmes, mint az, melyet
5644 38|                  más emberi lak nem állt, s maga az elhagyatottság,
5645 38|                   kis háznak a lakhatóság s kényelem különös színét
5646 38|                  nyúlt el a nagy rónaság, s egyes tornyokon, melyek
5647 38|                   a láthatáron feltûntek, s a nagy síkon legelõ nyájakon
5648 38|                   Közel a házhoz istálló, s mellette néhány fészer s
5649 38|                  s mellette néhány fészer s szénaboglya állt, ajtaja
5650 38|              melyet keresett, feltalálta, s távol volt az emberek társaságától,
5651 38|                   tõlök sokat szenvedett, s csak új üldözéseket várhat,
5652 38|       megelégedettnek nem érezheti magát, s ha a szerencse rá halmozná
5653 38|                   közt mindig magányosnak s elhagyottnak érzi magát:
5654 38|                 szûkebb körökben foly le, s az összes hazának eszméje
5655 38|            valamit, mit teljesen megfogni s értelmezni nem tud, de minek
5656 38|                  nagysága elõtt meghajlik s mi iránt magát háládatossággal
5657 38|             mérföldre születése helyétõl, s a gondolat, hogy a magyar
5658 38|               hely, hol elsõ éveit tölté, s szüléinek szerény laka vagy
5659 38|          szomszédai történetébõl állanak, s ha új lakhelyén az emberek
5660 38|             egészen otthonosnak érezheti. S nem egy egész-e életünk,
5661 38|                   emlékeink föltételezik? s mi volt akár Viola múltjában,
5662 38|          átvonulva, azt nemcsak zöldjétõl s virágaitól fosztja meg,
5663 38|                   de néha lemossa földjét s csak terméketlen sziklákat
5664 38|              örömei termettek, elveszett, s nyájas napok jöhetnek ismét,
5665 38|               örökre terméketlenné vált - s ilyen volt az, mit Viola
5666 38|                emberek igazságtalanságát, s hogy napjait fenevadként
5667 38|            felejtheté-e, mit önmaga tett, s mi elõtt, valahányszor reá
5668 38|                  embervér kétszer kezeit? s miként reméljen szerencsét
5669 38|                  nem ismeré valódi nevét, s ura s azok, kikkel érintkezésbe
5670 38|                ismeré valódi nevét, s ura s azok, kikkel érintkezésbe
5671 38|                    hogy idegen útlevéllel s név alatt jött, nem fog-e
5672 38|                világosságra jönni minden? s akkor mi vár reá, ki már
5673 38|    beszélgetéseivel szüleit el ne árulja; s van-e kín ennél nagyobb?
5674 38|                megszokta volna helyzetét, s ha nem is szerencsésnek,
5675 38|               szeretetében, melyet iránta s gyermekei iránt érzett,
5676 38|                azt adá, hogy szeressenek, s míg ennek megfelelhetett,
5677 38|                   Míg maga mellett férjét s gyermekeit látja, míg életének
5678 38|             asszony férjét szabadon látá, s gyermekeivel a kislaki gulyás
5679 38|                legfõbb reménye teljesült, s minden, amit szenvedett,
5680 38|                   senki férjét nem ismeri s egészen új életet kezdhet:
5681 38|                  évek óta egyedüli vágya, s ez teljesült. Letérdepelt,
5682 38|                tanyája küszöbén átlépett, s forró imájában, mellyel
5683 38|                 szerencsétlenek lehetnek, s Zsuzsi ezek közé tartozott.
5684 38|                 bánatában vigasztalhatná? S ez történt.~Kisebb gyermeke
5685 38|             Kisebb gyermeke mindig gyenge s beteges volt. - Miként is
5686 38|                 keservet szítt emlõimrõl, s keserû könnyeimmel mostam
5687 38|                   idõben kényszeríttetett s melyben e gyönge gyermek
5688 38|              melynek órákig ki volt téve, s végre a sebes út, midõn
5689 38|               töltött, a gyermek meghalt, s egy kis sír a tanya mellett
5690 38|               vigasztalásra van szüksége, s legyõzé még anyai keservét
5691 38|                   el ne bízzuk magunkat - s végre nem marad-e kis Pistám,
5692 38|                  Pistám, ki naponként nõ, s a legderekabb gyermek, kit
5693 38|                valaha életemben láttam? - S neki igaza volt; míg egy
5694 38|             legbiztosabb támasza éltének; s a kis Pista csakugyan szeretetreméltó
5695 38|                 minõt anya csak kívánhat, s emellett oly nyájas s szeretõ,
5696 38|           kívánhat, s emellett oly nyájas s szeretõ, mintha sejdítné,
5697 38|           mondhatlan kínok töltik el, víg s mosolygó, csakhogy kedvesének
5698 38|                   hét után, melyet remény s aggodalom közt töltött,
5699 38|              végre meghalt e gyermeke is, s a szegény asszony, midõn
5700 38|                 anya fájdalmát kiöntheté; s Viola inkább szereté nejét,
5701 38|                 ki nem mondott fájdalmat, s szilárd lelkét bánat töltötte
5702 38|                kit véghetlenül szeretünk, s érezni egyszersmind, hogy
5703 38|                  ennél kínosabb érzemény? s Violának úgy látszott, hogy
5704 38|                 kutyaugatás vonta magára, s szemeit arra fordítván egy
5705 38|                 egyszer látogatta meg õt; s a vidék pásztoremberei s
5706 38|                  s a vidék pásztoremberei s szegény legényei tapasztalván,
5707 38|                 ritkán jöttek tanyájához, s ezért egy idegennek közeledése
5708 38|                alispán huszárjára ismert, s általa saját, rég nem hallott
5709 38|                   megköszönte fáradságát, s Csavargóst vele küldötte
5710 38|               szólhasson, csak maga jött, s Viola még mindig alig hitt
5711 38|               szemeit a jövõre mereszté - s ily öltözetben?~- Ugye furcsa -
5712 38|              hiába meztelenül születtünk, s meztelenül fektetnek a sírba
5713 38|                   a katona paraszt, volt, s megint paraszttá válik,
5714 38|                válik, ez a világ forgása; s végre ez a ruha nem is oly
5715 38|                   találhat. Szólok veled, s azzal vége, te tehetsz,
5716 38|              által még inkább növekedett; s az öreg János, kérésének
5717 38|                  kezével takarta szemeit, s elmerülve fájdalmában hallgatott.~-
5718 38|                 kell; én magam szolgálom, s gondolhatod, Ákos úrfinak
5719 38|                   köszönhetek. Feleségem- s gyermekeimet fogadta fel
5720 38|                    hogy haszna kívánja... s hová vezetett háladatosságom?
5721 38|                  emberét tömlöcbe hoztam; s ha te nem jössz s helyzetérõl
5722 38|                 hoztam; s ha te nem jössz s helyzetérõl nem tudósítasz,
5723 38|               hatva Viola fájdalma által, s amennyire lehetett, azzal
5724 38|              vannak, véresek még most is, s ha az egészet, amint történt,
5725 38|                kiszabadulni, ez nehezebb, s arra kell gondolnunk. Igaz,
5726 38|                 nem mindig jó sokat adni, s úgy hiszem, tanácsosabb,
5727 38|             elmondom, hogy veled szóltam, s mikor az írásokat átadtad,
5728 38|                 jó gyerek, ki velem jött, s most a szomszéd gulyásnál
5729 38|                   nem egészen becsületes, s néha lopni szokott, elhíhatjuk
5730 38|                 gyermekeim - szólt Viola, s arcain mondhatlan fájdalom
5731 38|                öcsém, az szörnyûség!~- Õt s kisebb testvérét - folytatá
5732 38|                     gyermektelenül állok, s szegény Zsuzsi nem fogja
5733 38|             dicsõség, a hátulsóké a verés s koplalás. Életemben elõször
5734 38|              legbátrabbakat küldik hátra, s én háború idejében sokszor
5735 38|             mindig a legutolsókat dicséri s jutalmazza meg a többiek
5736 38|           jutalmazza meg a többiek elõtt, s bizony az úristen is csak
5737 38|                   tesz majd a másvilágon; s azután nem tudja senki,
5738 38|                   oly kedves gyerek nincs s nem egyhamar lesz széles
5739 38|              széles e világon, de gyerek, s lám, én mindig azt mondom,
5740 38|              adjam magamat bíráim kezébe, s kerüljem el büntetésemet
5741 38|               feleltem, melyek véletlenül s különös szándék nélkül tétettek.
5742 38|                  esetre bántása nem lesz, s õ bizonyosan meg fogja tartani
5743 38|                tudja, bír-e a többiekkel? s én mindig azt mondom, sokkal
5744 38|               önként átadom a törvénynek? s talán ha kend nem jõ, s
5745 38|                   s talán ha kend nem jõ, s Tengelyi úr szerencsétlenségét
5746 38|                  szó, mit tõle hallottam; s ha itt maradok, ugyan teljesíthetem-e
5747 38|             zsivány koromban találkoztam, s ismerjen rám, nem kényszeríthet-e
5748 38|               szólíthat, szolgája vagyok, s így becsületességem csak
5749 38|               sokszor gondolkoztam errõl, s látom, hogy ez természetes.
5750 38|               gyilkosságomért szenvedjek; s mit ér, ha ellene küszködöm?~-
5751 38|               elõttem elnyomni iparkodik, s mely csak annyival inkább
5752 38|                   megkönyörül rajta isten s elveszi e világról, hol
5753 38|          szerették, úgy sincs nyughelyök; s ha nem, legalább, ha engem
5754 38|                 nincs többé mitõl félnie, s jó emberek majd gondját
5755 38|              Kösse össze kezeimet, János, s vezessen egyenesen Porvárra,
5756 38|               határozata megváltozhatlan, s annyival kevesebbet szólt
5757 38|              fognak, arra fogadni mernék, s rád nézve is talán jobb,
5758 38|          érdemednek fogják tulajdonítani, s annyival kisebb büntetésed
5759 38|             jobban szereti, menjen elõre, s mondja Tengelyi úrnak, ne
5760 38|                   marhámat arra bízhatom, s Zsuzsinak is mondhatok valamit,
5761 38|                 magam jövök feleségedért; s ha a vicispántól meghallja,
5762 38|               egypár esztendõre bezárnak, s azután ismét mint becsületes
5763 38|      körültekintve -; Zsuzsi hazajöhetne, s ha nálad lát, fõképp ily
5764 38|            megijed. Isten veled, öcsém. - S ezzel az öreg huszár ismét
5765 38|               János egyszerre megfordult, s visszajött. - Tudod-e, öcsém -
5766 38|                 Az se baj. Isten veled. - S ezzel János, anélkül, hogy
5767 38|                várna, ismét útnak indult; s Viola nemsokára lovának
5768 38|                   akartam hálálni tettét, s csak új szerencsétlenségbe
5769 38|                 ott, mikor neje hazajött, s õt megszólítva mély ábrándjaiból
5770 38|                  gyermekei sírjától jött, s e könnyekben nem látott
5771 39|           legnagyobb nyugtalanságban élt, s ezen féltékenysége, mióta
5772 39|                 világon nem vala semmije; s nem forgott-e az szüntelen
5773 39|                 nehány napra útnak indul, s százszor újra elhalasztá
5774 39|             derültebb volna, mint máskor, s ily pillanatban nem akará
5775 39|                 még szomorúbbnak képzelé, s akkor a pillanatot arra,
5776 39|                    nem tartá alkalmasnak; s nem tudom, miként teljesítette
5777 39|                   észrevéve elfogultságát s a készületeket, melyeket
5778 39|                    nem mondhatá senkinek, s a szegény asszony még áldá
5779 39|                 így szólt Viola többször, s Zsuzsi, hogy férjének helyzetét
5780 39|                  de erőt vett magán ő is, s midőn este nejét utolszor
5781 39|                 leküzdött keserve kitört, s szemének keserű cseppjei
5782 39|                terjesztének a láthatáron, s a félhold, mely könnyû fellegek
5783 39|                   önté le ezüst sugárait, s minden ünnepélyes csendben
5784 39|            érezzük egész parányiságunkat, s önszerencsétlenségünk kisebbnek
5785 39|                  eszünkbe jut, mily kevés s mily múlékony létünk. A
5786 39|          mérsékelé lovának sebes futását, s letörülve könnyeit, fel
5787 39|             meglátta, egy percig megállt, s visszanézett. A távolság
5788 39|                  visszanézett. A távolság s a hold bizonytalan világa
5789 39|                 miatt csak egy fehér folt s nem messze tõle egy gyenge
5790 39|                   hegyoldalon eltemetett, s végre a szerencsétlen nõ,
5791 39|                 legnehezebb csapása vár - s e gondolatoknál ismét könny
5792 39|            magában, hogy Tiszarétre megy, s Réty Ákos kezeibe adja magát,
5793 39|                  Liptáknét nejéhez küldi; s miután e hely a tanyától,
5794 39|                   húsz mérföldnyire volt, s Viola, hogy senki kezeibe
5795 39|                úgy más is fölkereshetett, s akkor még rosszabb volna
5796 39|              gráciát, mint János mondta?” S ez utolsó gondolat a szerencsétlennek
5797 39|                  tölti a legbátrabbat is; s Viola, nejére gondolva,
5798 39|              velem akármit, az, hogy élek s hasznomra lehet, fenn fogja
5799 39|                   tartani Zsuzsim erejét, s én is el fogok tûrni mindent,
5800 39|                Hisz végre minden elmúlik, s mint az öreg János mondta,
5801 39|                 halálos félelmet kiállta, s most önmaga adja magát a
5802 39|               ítéletet elháríthatja róla, s azonkívül nem számolhat-e
5803 39|                 nem számolhat-e Réty Ákos s általa annyi becsületes
5804 39|                  vala, hogy mielõtt magát s írásait Réty Ákos- vagy
5805 39|                alkalmánál tõle elvétettek s Nyúzó által eltagadtattak -
5806 39|                kerülnének, elsikkasztaná, s föltevé magában, inkább
5807 39|                  nem szállt, fáradt vala; s a helyrõl, melyen állt,
5808 39|              teljesíthetné, megismertetik s erõszakkal a szolgabíróhoz
5809 39|            rejteket találni nem lehetett, s ezt látva, neki mégis legtanácsosabbnak
5810 39|               magában - távolról meglátok s kikerülhetek mindenkit;
5811 39|                   kikerülhetek mindenkit; s te, jó Hollóm - szólt, midõn
5812 39|               Ákos úrfi istállójába fogad s agarászlónak használ, hisz
5813 39|                   merülve folytatá útját, s lova, mintha osztaná ura
5814 39|                ébreszté föl. Arra nézett, s a kis erdõvel körülfogott
5815 39|              megsarkantyúzta tehát lovát, s futásban keresé menedékét.~-
5816 39|                vala oly könnyen elérhetõ, s a pár lövés, mely utána
5817 39|               szívesen ment ki jószágára, s fiára bízá gazdaságát, ki
5818 39|                  több napot töltött itt - s mert az utolsó idõben történteknek
5819 39|       törökdombról nézze a felkelõ napot, s magával híva Ákost, vele
5820 39|                  álmát könnyen hagyná el, s Ákos nem jó kedvben követé
5821 39|            felkelõ nap szépségérõl szólt, s elõre élvezé a gyönyörû
5822 39|                  agarászat után Tengelyi- s Vándoryval a törökdombon
5823 39|           találkozott, Ákos nem vala itt, s igen természetes, ha most
5824 39|               domb körül akkor történtek, s hogy a napkeletrõl majdnem
5825 39|                lovaink, elõttetek Kálmán, s én jobbra, ott az átkozott
5826 39|                 pandúrjai valakit hoznak, s én nem akartam hinni, hogy
5827 39|                vilmosi erdõ felé fordult, s jó szemével észrevevé a
5828 39|             egyenesen a falunak kergetik, s már lova is gyengülni kezd,
5829 39|                   feküdt, feltartá lovát, s leszállt, hogy segítségére
5830 39|                  legjobb ló ereje kifogy, s Viola érzé, hogy az övé
5831 39|                   utolsó éjszaka utazott, s most egy félóra óta kergetés
5832 39|              újonnan felszántott földeken s árkokon keresztül ment,
5833 39|             keresztül ment, ügetni kezde, s Viola, ki egy részrõl már
5834 39|                 már a törökdomb közelében s így majdnem céljánál látá
5835 39|                   látá ellenségét, szóval s sarkantyúval hasztalan biztatá.
5836 39|           elnémíta minden egyéb érzelmet, s még egyszer oldalába vágá
5837 39|                   fájdalmában felszökött, s végsõ erõvel még egyszer
5838 39|                   hang Viola háta megett, s az üldözött borzadva látá,
5839 39|               pisztolyát nyeregkápájából, s hogy visszaijessze, ellenére
5840 39|                   lövés alig hibázhatott, s Viola felkiáltva, lova nyakára
5841 39|                   még egypár ugrást tett, s haldokló lovasával együtt
5842 39|                 Ákos, ki mihelyt a lövést s annak következéseit látá,
5843 39|                   hogy a lováról leugrott s fokosával szerencsétlen
5844 39|         parancsának ellentállni nem mert, s kiben olvasóim pandúrköntösben
5845 39|                  ez embertelen kívánatot, s egész erejével dolgozva,
5846 39|            erejével dolgozva, végre Cifra s Vándory segedelmével a szerencsétlent
5847 39|                  a zöld pázsitra fekteté, s halvány arcaiban csakugyan
5848 39|                mellének bal oldalán mély, s felgyógyulásához nincs remény,
5849 39|              nyargaljon a faluba azonnal, s híjon embereket, kikkel
5850 39|             elmegyek, idejõnek pajtásaim, s magoknak követelik a pénzt,
5851 39|         egybevetve, Cifrát sietésre inté, s Ákos Vándoryval egy ideig
5852 39|                 ment, de sem ez, sem Ákos s Vándory biztató szavai a
5853 39|         eszméletlenségébõl.~Fél óra múlt, s már a faluból emberek jöttek,
5854 39|                 fölnyitva körültekintett, s életének némi jeleit adá.~-
5855 39|               hogy azt maga nem teheti -, s vegye ki az írásokat...
5856 39|                   Macskaházyval ellopott, s azért jöttem, hogy általadjam.
5857 39|                   hogy csókoltatom kezét, s ne gondolja, hogy Viola
5858 39|              ezeket mondá, a faluból több s több ember gyûlt össze,
5859 39|              Viola -, Jánostól hallottam, s azért akartam magamát a
5860 39|                  pisztollyal fenyegetett, s indulatomban megöltem. Úgy
5861 39|               jutnod? Szomszédok voltunk, s azt gondoltam, te fogod
5862 39|                kend házam mellett elmegy, s az üresen áll, vagy benne
5863 39|       történtekrõl hírt vett, idesietett, s most áttolakodva a sokaságon,
5864 39|                    midõn rokonát a földön s a körülötte álló népet látá,
5865 39|                kérdé: mit ácsorognak itt, s miért nem viszik Violát
5866 39|               senki gondomat, végem van - s nincs mit panaszkodnom.
5867 39|                egyszer rebegé neje nevét, s a sóhaj, mellyel azt kimondá,
5868 39|              bizonyos, hogy Ákos Vilmával s Kálmán Etelkával a lehetõségig
5869 39|              hivatalát, lemondott kamarás s tanácsnoki címek utáni vágyairól,
5870 39|         tanácsnoki címek utáni vágyairól, s azóta kevés megelégedettebb
5871 39|        letelepedni, de csalódtak. Vagyona s alispáni érdemei által õ
5872 39|                 által mindig bámultatik - s alkotmányos országban mi
5873 39|                   kedves Kálmánja boldog, s ez a becsületes öregúrnak
5874 39|                 ez a becsületes öregúrnak s nejének elég. Ha Etelka
5875 39|                  is idei bor volt egykor, s hogy fia is majd kiforrja
5876 39|         elkeseríti a legvidámabb kedélyt, s a jegyzõ a komoly jellemekhez
5877 39|              végre õt is. Takarék-magtárt s kisdedóvó iskolát alapított,
5878 39|            gyümölcsfákat ültetett a házak s utak mellé, s e szüntelen
5879 39|            ültetett a házak s utak mellé, s e szüntelen munkásság, melyben
5880 39|          vesztegel, idõvel elrozsdásodik, s annyival fényesebb, mennyivel
5881 39|                  napjaiban sem.~A kislaki s tiszaréti házak legjobb
5882 39|                 emberkerülõ életmódjától, s át kezdé látni, hogyha sokan
5883 39|             emberi társaságban a bolondok s gonoszok még oly nagy többségben
5884 39|             volnának is, azon kevés józan s becsületes ember, kit benne
5885 39|             mellyel az isteni gondviselés s az emberek jobb természete
5886 39|                   szívében égett, világot s meleget terjesztett, de
5887 39|               leghõbb óhajtása teljesült, s alig várhatja a pillanatot,
5888 39|               vasárnapot; még a jégesõnek s állandó szárazságnak is
5889 39|          búzakereskedõk közt magasztalói, s így nincs ember, ki néha,
5890 39|             hasznosnak neveztetik; jó hír s köztisztelet, ez felfogása
5891 39|                szebbítésére fordíttattak, s ehhez hasonló dolgok, melyekrõl
5892 39|                 mindeddig várja cserepét, s a kerítés sem készült el,
5893 39|                Miután az urakról szóltam, s így bírálóm elõtt, ki e
5894 39|              lerogyott nénje karjai közé, s egy ideig eszmélet nélkül
5895 39|                elment gyermekei sírjához, s leborulva a most elõször
5896 39|                  búcsút vett kedveseitõl, s nénjével Tiszarétre költözött.
5897 39|              lakhasson, hol férjével élt, s miután Ákos a házat Liptákné
5898 39|             szomszédai megnyílni ajtaját, s akkor a szegény asszony
5899 39|              asszony a törökdombhoz ment, s ott maradt virradatig.~Ákos
5900 39|          mindennapiságán megbotránkoztak, s tartózkodás nélkül kimondják:
5901 39|                   volna föl, hogy titeket s enmagamat nyájas csalódásokkal
5902 39|                  nem történnek hazánkban, s áldani foglak e meggyõzõdésért;
5903 39|                nem kívánok fáradságomért.~S most isten veled is, hazám
5904 39|              szõke Tisza partjain sok víg s szomorú napot töltöttem,
5905 39|                  szomorú napot töltöttem, s hová, midõn e munkát írám,
5906 39|                 terülsz el szemünk elõtt, s nagyságodnak nincs látszó
5907 39|                   hegylánc nem emelkedik, s a fölkelõ nap hótakart csúcsokra
5908 39|                   a természet megtagadta; s a vándor, ha egyenlõ felszíneden
5909 39|                 fölött csendesen fölmerül s ragyogó sugárait egész felszíneden
5910 39|                 el a messze határ fölött, s míg fönn csak a csillagok,
5911 39|                   csudái közt nem talált, s mely búsabb talán, de nagyszerûebb,
5912 39|                  végetlen tengernek, zöld s határtalan, mint õ, hol
5913 39|                  a szív szabadabban dobog s szemünk nem talál korlátokat.~
5914 39|             megáldott, még szunnyadoznak, s az ezernyi évek, melyek
5915 39|                 hirdeti termékenységedet, s szívem mondja, közelg az
5916 39|              Virulni te, szép rónaságunk, s virulni a nép, mely egy