Fejezet
1 1 | midõn az öreg Tengelyit Vilma leányáról kérdezé, látta,
2 2 | foglalatoskodott; hogy egy leánya, Vilma s fia, Pista született,
3 2 | meg nem haragszol - felelé Vilma kérõleg.~- Én - s ugyan
4 4 | kedveért egyezett meg, s Vilma szavakat keresve, melyekkel
5 4 | Igen, atyám - viszonzá Vilma nyájasan -, hisz megígérte,
6 4 | folytatá szemeit törülve Vilma -, s keservesen sírtunk.
7 4 | szólt elfojtott hangon Vilma -, de isten neki, mi nem
8 4 | Farkasékhoz jöttem - folytatá Vilma -, az egész házat kétségbeesve
9 4 | Farkaséknál láttam - folytatá Vilma -, nem volt semmi ahhoz
10 4 | fáradjon, kedves atyám - szóla Vilma nyájasan - nincsenek ott
11 4 | következéseket?~- Igen - viszonzá Vilma nyugodtan -, meggondolám,
12 4 | mondtad-e, atyám - viszonzá Vilma szelíden -, ha keblünkben
13 4 | elfogni, nemde, apám - szóla Vilma hozzá simulva -, azt te
14 4 | atyám, az nem lesz - szóla Vilma bizalommal, noha szemei
15 4 | neheztelsz reám - zokogta Vilma -, én nem tudtam mindezt,
16 4 | ha Viola eljön - zokogá Vilma -, s ha azután mind az történik,
17 5 | is tudja, s hogy az egész Vilma által történt, megnyugodtam.
18 5 | mellette a beteg felett õrködõ Vilma ült, távolabb az asztal
19 5 | kertben van, beszélek vele.~Vilma, ki a kisfiú kiáltásánál
20 5 | a nótárius nincs honn, s Vilma nem lesz Júdásod, csak várj
21 5 | bölcsõjéhez ült, mint annakelõtte.~Vilma egész testén remegett.~-
22 5 | dinnyeágyakon keresztül, legázolva Vilma rózsáit s Erzsébet asszony
23 5 | levelet kapott, s oda ment; Vilma, mint tudjuk, Violáné betegágyához,
24 5 | belsejében azonban rémülés vala. Vilma remegve s halotti halványsággal
25 5 | istenért! mentsd meg õt - szóla Vilma Liptáknéhoz -, csak hamar,
26 5 | Liptákné a kamrába ment. Vilma anyját kíséré szobájába,
27 6 | többé.~- Ne szólj ilyeket, Vilma szeret, te változni nem
28 6 | megvannak határai, s ha Vilma s apám egymás mellett nem
29 6 | negyedóra alatt lemuzsikáljuk. Vilma imád, kezdetben, mikor elmaradásod
30 10| úgyszólván együtt neveltetett. Vilma a kastélyban tölté napjainak
31 10| távolabb álltak egymástól, s Vilma egy idõ óta barátnéját nem
32 10| simulnak; s így e két leány is.~Vilma, ki most lépe tizenhatodik
33 10| néha mosolygva mondá, hogy Vilma csak akkor tud akarni, ha
34 10| körülményeiket említheti a leíró. Vilma azon lények közé tartozott,
35 10| tekintélyeket követnek, s mint Vilma, csak addig akarnak, míg
36 10| álla egymástól (a szelíd Vilma, kinek mindig támaszra vala
37 10| magamat.~- Ha ez kell - szóla Vilma, szinte letéve munkáját
38 10| A barátnék elhallgattak. Vilma észrevevé, hogy e beszélgetés
39 10| is úgy hiszem - válaszolt Vilma, könnyeit törülve -, de
40 10| sikolta föl egyszerre Vilma, a kert felõli ablakra meresztve
41 10| maradj mellettem - szólt Vilma, megfogva Etelka kezét -
42 10| kisasszonyoknak jóestvét kívánt.~Vilma elõbbi félelme s e zsidó
43 10| ember elõtt, fõképp miután Vilma fülébe súgá, hogy ugyanezen
44 10| kutyái?~- Kutyái? - kérdé Vilma megijedve.~- Igen; ha kutyái
45 10| Etelkát nevetésre készté, míg Vilma mindig nyugtalanabb lõn,
46 10| fogok alkalmatlankodni.~Vilma, kinek félelmét fölülmúlva
47 10| Hová megy kend itt? - szóla Vilma.~- Alássan csókolom kezeit,
48 10| Mit mondasz ehhez? - szólt Vilma, miután a zsidó elment -
49 10| ha eljõ, kiigazíthasson.~Vilma korántsem vala megnyugtatva,
50 10| Etelkához fordulva, míg Vilma apja kalapját s botját szokott
51 10| kissé rosszkedvû. - Mire Vilma, hogy a beszélgetésnek más
52 10| szörnyûség, atyám! - szólt Vilma, ki a zsidót szánni kezdé.~-
53 14| szenvedéseit kipótolhatja. Hogy Vilma s fõképp a hölgynek anyja
54 14| örült Ákos látogatásának. Vilma maga nem lehetett boldogabb
55 14| mindennapi kenyerünkért adjuk. Vilma boldogabb lesz. Ákos gazdag,
56 14| kedves leányára várt.~S Vilma bent ült szobájában, szemeit
57 14| boldogság a világon, mint ez? S Vilma ott ült nyitott könyve elõtt,
58 14| hatásuk, mire céloztattak. Vilma, kit eddig életében szerencsétlenség
59 14| távol lókopogás hallatszott. Vilma dobogó szívvel figyelt e
60 14| viszonozva Erzsébet, míg Vilma, alig nyomhatva el könnyeit,
61 14| szeretõje, akár mátkája, akire Vilma kisasszony vár, az eljön,
62 14| hiszem, hogy eljõ - monda Vilma remegve -, Ákos oly bátor,
63 14| bárcsak itt volna - szólt Vilma az öreghez, míg anyja szobába
64 14| eljött.~- Az istenért - szólt Vilma halkan -, Viola itt van?~
65 14| tûzhelynél.~Nem fogom én azt, mit Vilma e pillanatban érzett, leírni,
66 14| minden örömeit élvezé; s ha Vilma piruló arcaira nézett, ki
67 14| nincs e világon senki, ki Vilma szerelmét jobban megérdemelné,
68 14| bír e leányban.~Felkeltek, Vilma anyjának keblére borult.
69 14| beszélgetései által talán nevelte Vilma szerelmét, s mégis e pillanatban,
70 14| suttogva, egymás mellett ült.~- Vilma - szólt Ákos halkabban,
71 14| vigyázzon magára - szólt Vilma megijedve -, ön megvet minden
72 14| És visszamenet? - szólt Vilma, aggodalomteli tekintetét
73 14| Ne tegye azt - szólt Vilma kérõ hangon -, míg ön atyja
74 14| Vilmám, mi boldogok leszünk.~Vilma nem vonta vissza kezét,
75 14| szép volna ez! - sóhajtott Vilma.~- Igen, kedvesem, s kis
76 14| ki látva az örömet, mely Vilma arcain tükrözõdött, alig
77 14| Rózsákkal? - vága közbe Vilma, kezeit összecsapva örömében, -
78 14| ott boldogok leszünk!~- Vilma - szólt Ákos remegõ hangon,
79 14| teszesz?~- Ki tudja - szólt Vilma sóhajtva, s kezét szemérmesen
80 14| szenvedély vala kimondva, melyet Vilma még nem látott, s melyen
81 14| nyugtassa meg magát.~- Oh, Vilma! ne vond vissza kezedet,
82 14| szólíts tegezve, kérlek...~Vilma hallgatott, kezei remegtek.~-
83 14| ez az elsõ, melyet tevék.~Vilma elpirult.~- Oh, mondd, hogy
84 14| halk, alig érthetõ hangon Vilma. S Ákos kebléhez szorítá
85 14| férfi léptek, s ismét csönd. Vilma, kiragadva magát Ákos karjai
86 14| Ákos földre dõl.~Erzsébet s Vilma, kik a mellékszobából utána
87 16| Erzsébet megítélni nem tudá; Vilma állapotja, ki a szerencsétlen
88 16| aggodalommal töltötte el. Vilma ágyában feküdt, a cselédek
89 16| intéseinek lehete köszönni, hogy Vilma végre nyugodtabbá lett,
90 16| megnyugtatólag, könyvét bezárva -, Vilma ismét jól lesz. Ákos eltiltotta,
91 16| pedig bízzunk istenben, Vilma kiépül.~- Oh, én örökre
92 16| illeti, nincs mit aggódnia. Vilma s Ákos jegyesek, ki tudja,
93 16| szoba ajtaja meg nyílt, s Vilma, ki sebes léptekkel kijött,
94 16| fájdalom, melyet érzett. Vilma nyájas hangja szenvedélyeiknek
95 17| a teins úrnak csak egy, Vilma mégse menne máshoz. Legyek
96 17| máshoz. Legyek akármi, ha Vilma valaha másé, mint a teins
97 17| kimenve, abbahagyott. - Vilma szeretetétõl téged senki
98 17| karjára támasztva Ákos. - Vilma nem tartozik azok közé,
99 17| pillanatban élveztem? Eddig, ha Vilma eszembe jutott, csak nyájas,
100 17| szólt Rétyné enyelegve -, Vilma szép leány és... ~- Nagysád! -
101 17| Ákos feszült kebellel.~- Vilma - folytatá amaz - csinos
102 17| szót se többé ily hangon; Vilma...~- Igen csinos kis leányka -
103 17| jegyzõ leányának való.~- Vilma mátkám! - szólt Ákos, erõt
104 17| lehetõségig nyájasan mosolyogva - Vilma Rétyné! s ily történet után!~-
105 17| ily történet után!~- Ha Vilma mátkám - szólt Ákos folyvást
106 17| kétségbe vétetett?~- Tudom! Ha Vilma nõm, nemességre nincs szüksége
107 25| bátyjának nem mondja, miként Vilma, kit azonnal meglátogatott,
108 25| mint hogy annak Ákos s Vilma házasságára való megegyezését
109 25| azért jött, hogy fiával Vilma iránt szóljon, ennek kezét
110 25| magadat túlzásokra ragadtatni! Vilma becsülete! én nem tudom,
111 25| szolgált díszére, fõképp Vilma anyjának nem; de mi a leányt
112 25| Azok által, mik történtek, Vilma hírének szenvednie kellett.
113 25| azonkívül gondolja meg, hogy Vilma azok után, mik történtek,
114 25| válaszolt Ákos nyugodtan. - Vilma birtokán kívül nincs a világon
115 25| ugyan, miként akadályozhat Vilma célom elérésében?~- Fiam -
116 25| kit választál, nem éppen Vilma, nem egy falusi jegyzõ leánya
117 25| örökre feldúlsz, mert nõm s Vilma soha e világon barátságosan
118 26| nejévé válik; vagy végre Vilma maga, kinek minden tekintete
119 27| szobába lépett. Erzsébet és Vilma, kik egymás mellett ülve,
120 27| csak látogatni jött, midõn Vilma kiment, s az egész más fordulatot
121 27| tovább.~- De hát ki szól Vilma boldogsága feláldozásáról? -
122 27| de kinek karjai között Vilma mindazon csendes boldogságot
123 27| többre megy szerzeményem. Ha Vilma feleségem: Tengelyi nemességérõl
124 27| Macskaházy, ki a közte s Vilma között kötendõ házasság
125 27| mellyel ez ildomos férfiú Vilma iránt viseltetett, mint
126 27| bánásmódot megérdemeltem; ha Vilma...~- Ne nevezd - szakítá
127 31| maga, arról, hogy Viola Vilma megegyezésével Liptákné
128 31| Viola a házhoz jött, csak Vilma kisasszony s én voltunk
129 31| elrejtve volt?~- Atyám - szólt Vilma, s halvány arcait egyszerre
130 31| ittlétére engedelmet adtál?~Vilma hallgatott, a szegény leány
131 31| Liptákné igazolására szükséges, Vilma szívében háttérbe szorítá
132 31| szemeinkben könnyek hiányzanak. Vilma néma kétségbeeséssel függeszté
133 31| meg - szólt kétségbeesve Vilma. - Ákos! Ha valaha szeretett,
134 32| nemde?~- Oh, atyám! - szólt Vilma s hangja remegett - te tömlöcben,
135 32| mélyen felsóhajtott; de Vilma nyugodtabbnak érzé magát,
136 32| lehet, õt fogsága alatt Vilma s Erzsébet hogylétérõl tudósítsa. -
137 35| szükségük vala - vigasztalójok. Vilma meg vala gyõzõdve apja ártatlanságáról,
138 35| mikorra anyja felébredt, Vilma már letörülte könnyeit,
139 35| ellenkezõleg hatnak. Így edzé meg Vilma szívét azon szeretet, mely
140 38| mert látá, miként Ákos s Vilma házasságát nem akadályoztathatja,
141 38| egész családja s fõképp Vilma iránt viseltetett, ha kérdezék,
142 39| ragyog,~Én is odavaló vagyok.~Vilma gyanítá az énekest.~Másnap
|