1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-3000 | 3001-3500 | 3501-4000 | 4001-4302
Fejezet
1501 16| midõn e szavakat hallva az ajtónál megfordult -, higgye
1502 16| Felakaszthatják, és én az akasztófa alatt ülve mégis
1503 16| voltam. Ily nemes szív, mint az övé, nincs több a világon.
1504 16| végre Vándory felkelve s az ablakhoz menve, mely mellett
1505 16| válaszolt Erzsébet sóhajtva - az asszonyi szív oly különös,
1506 16| de, hogy Zsuzsi angyal, az igaz, az ember szinte kételkedni
1507 16| Zsuzsi angyal, az igaz, az ember szinte kételkedni
1508 16| ember szinte kételkedni kezd az isteni gondviselésen, midõn
1509 16| jutott a világon.~- Kétkedni az isteni gondviselésen - szólt
1510 16| csalódik, de vajon maga az, hogy a jó annyiszor csalódhatik,
1511 16| érzéketlen szobra elõtt, úgy az érdemetlen mellett, kit
1512 16| érzeményekkel telhetik el, melyek az embert e föld porán túl
1513 16| boldogságát? Nem teszi-e ez, hogy az élet jó s rossz óráit felszámítva
1514 16| voltunk, Kálmánnal elindult, az úton Icik zsidónak egyik
1515 16| hallotta meg a történteket. Az utasok e pillanattól, ameddig
1516 16| s midõn mellé térdelt, az irományokat kezdé felhányni.
1517 16| szólt végre felkelve -, csak az irományok vesztek el, ugye?
1518 16| megtaláltátok, itt volt az ajtó küszöbén, nemde? De
1519 16| honosok, mert hisz a haza az, mit magadénak nevezhetsz.~
1520 16| megyében kihirdettessem, s íme, az irományok, melyekkel azt
1521 16| ért engem is; mily tetemes az, mennyire hathat oly dolgokra,
1522 16| sõt nem valószínû-e, hogy az irományok, melyek a rablónak
1523 16| vagy, hogy eddig élhetél, s az élet tarka meséjébõl mégsem
1524 16| meséjébõl mégsem vontad ki az egy szomorú oktatást, melyet
1525 16| bennem elég bátorság van, s az egész megye pártolni fogja
1526 16| türelmetlenül fölugorva székérõl -, az optimizmus szép, jó dolog,
1527 16| De hát nem látod-e, hogy az egész rablás nem véletlen
1528 16| pártolást vársz. Vagy talán az, hogy nemességem egész életemen
1529 16| eszköz, azt elhiheted, mert az alávalósággal frigybe lépni,
1530 16| alávalósággal frigybe lépni, mert az elnyomóknak eszközül szolgálni,
1531 16| eszközül szolgálni, mert az üldözõknek egyike lenni
1532 16| Rajtam nem segít senki.~- Az istenért, Jónásom, ne beszélj
1533 16| megszorítá neje kezét, mely még az övében pihent, s fojtott,
1534 16| Tengelyi halványan állt az asztalhoz támaszkodva, s
1535 16| kívánod ezt, te talán, midõn az egész történt, magadban
1536 16| magadban áldád istenedet az esetért, mely Ákost biztosan
1537 16| emlékezik, mely alatt õt az oltárhoz vezette, s nem
1538 16| szinte szeretni kezdém az embereket ismét, ha körüljárva
1539 16| midõn Vilmám említtetik...~- Az istenért, légy irgalmas -
1540 16| pillanatot, melyben veled az oltárhoz léptem; hogy elátkozzam...~
1541 16| szenvedélyeiknek más irányt adott, Az átokra emelt kéz nyájasan
1542 17| csontot sértetlenül hagyá, s az ifjú szinte szégyenlé, hogy,
1543 17| még inkább Vándory - mert az elsõ, minden diplomája mellett
1544 17| találjuk, tág s kényelmes. Az asztalokon újságok s könyvek,
1545 17| tartják, hogy gyermekeiket az üléshez jó székek által
1546 17| talán mert elfajultunk, s az ivadék, mely megelõzött,
1547 17| illet, azonban tény, hogy az egész Réty-kastélyban nem
1548 17| kandallóban égõ tûz még nevelt, az ifjak kedvét nem derítheté
1549 17| Etelka között emelkedik, s az ifjak, miután egymásnak
1550 17| urának rosszkedvében, s az ágy elõtti pokrócon kerékbe
1551 17| ismét behunyta szemeit. Csak az öreg János, ki idõrõl idõre
1552 17| vén szamár! - sóhajtott az öreg - mindig rosszul veszem
1553 17| színtelen pázsit s a köd, mely az egész tájat elborítá, szóval
1554 17| nem szól semmit.”~- Bizony az a krumpli, mit most szednek -
1555 17| szólt János, ki ismét az ágyhoz visszatért s hosszú
1556 17| határunkon, ily vizes napon az egész vetést elrontják.~
1557 17| borítás tétetett. János az elõbbivel kifelé indult.
1558 17| szóla.~- Mi kell?~- Hát csak az, kérem alásan: fel se vegye
1559 17| a lövést. Nem esik jól az embernek, tudom, hiszen
1560 17| kezdõdött - hisz jól tudom, az ilyen úrnak minden jobban
1561 17| Mikor kimarsíroztunk, ha az úrfiak közül a regimentben
1562 17| is megszokták. Háborúban az ember mind egyforma lesz,
1563 17| szintúgy eszik. Béke idején az ember nem is hinné...~Ákos
1564 17| is felejthetem el - szólt az öreg huszár, s egész képe
1565 17| kis Vilmája, ugyebár? Ej, az a szerelem éppolyan, mint
1566 17| oly erõs, könnybe lábad az ember szeme, hacsak ránéz.
1567 17| Hát kitõl? Éj! - szólt az öreg, fejét csóválva - hisz
1568 17| teins úré lesz. - S ezzel az öreg fejét csóválgatva s
1569 17| szükséges tudniok, hogy az öreg János, ki 1814-ben,
1570 17| s ha a becsületes katona az új alispánnénak nem állt
1571 17| asszony nem volt is egészen az õ kedve szerint, és sokszor
1572 17| meg egymástól, mert mint az utóbbi mondá: a kenyér az
1573 17| az utóbbi mondá: a kenyér az emberben hússá válik, s
1574 17| testestõl-lelkestõl övé lesz; s mert ha az öreg néha morgott, s ebédnél
1575 17| l u n k nem beszélt, s az egész ház becsületét legalább
1576 17| éppúgy hordá szívén, mint az alispán maga.~Úri házak
1577 17| lábán társalkodhatik, habár az úrfi most csak három láb
1578 17| s a többiek mind, kiket az úri szobákban talál, õt
1579 17| csak gyermeknek tartják. Az úrfi s inas tehát szoros
1580 17| azért nem kevésbé kellemes.~Az öreg huszár, ki semmit gyermekeknél
1581 17| egész becsét elõtte, szóval az öreg János egész idejét
1582 17| dajkává vált, szíve, melybe az ég annyi szeretetet rejtett,
1583 17| emberek közé tartozott, kik ha az örökös már egyszer a világon
1584 17| Ákos anyja meghalt, János s az úrfi társalkodásainak nem
1585 17| örömmel látta, hogy növendékét az öreg huszárra bízhatja,
1586 17| tûretnék, mondanám, hogy Ákos az öreg huszár által neveltetett:
1587 17| hajókat, melyek ilyenkor az udvaron végigfutó csatornákon
1588 17| fenntarthassa: János, mint az egész ivadék, melyhez tartozott,
1589 17| voltak bizonyos hiányok, az elbeszélõ például mindeddig
1590 17| nem foghatá meg, hogy azok az átkozott ferkók tulajdonképpen
1591 17| alatt János szolgált, s kit az elsõnél sokkal nagyobb férfiúnak
1592 17| képzelõtehetségére hathat, az egész valójának irányt ad.
1593 17| Pestre iskolába küldé, nem az öreg Jánost adta volna hozzá
1594 17| barátokat talált, a tudományok s az élet szívének s eszének,
1595 17| köpönyeggel jött utána, az úrfinak néha kellemetlenné
1596 17| oly valamit mondott, mi az öreget sértheté, félóra
1597 17| Ákosnak nem voltak titkai az öreg huszár elõtt soha.
1598 17| elõtt nem vala váratlan.~- Az öregnek tulajdonképp igaza
1599 17| aggaszt!~- Nem szoktad meg az ágyat, azért búsulsz - monda
1600 17| ember, derült életnézetû, én az vagyok. Vándory maga nem
1601 17| Sok vért vesztettél, ez az egész.~- Nem az - válaszolt
1602 17| vesztettél, ez az egész.~- Nem az - válaszolt Ákos, fejét
1603 17| helyzet, melybe õt állítja, ha az emberek, kikkel õt érintkezésbe
1604 17| karjai kõzött élvezünk, az egész világ hasztalan zúgolódik
1605 17| nyugodt szerencséhez, s ez az, mit a házasságban keresünk,
1606 17| most, meg kell vallanom, az öregek becsületesen gyûlölik
1607 17| becsületesen gyûlölik egymást, az ember szinte azt hinné,
1608 17| Ákos ijedten.~- Nem épp az; ismeri a helyzetet, melyben
1609 17| Macskaházyról szólt, de az egészbõl láthatám, hogy
1610 17| közbe Ákos -, hallottam az egész történetet, úgy látszik,
1611 17| igen mívelt fiú volt; s az emberek azt hiszik, hogy
1612 17| még most is ismeri, s hogy az írások talán õt illetik.~-
1613 17| gondolkozva.~- Tudod, milyenek az emberek; atyádnak Vándoryhoz
1614 17| gyakorol, azon gondolatra hozza az embereket, hogy a tiszteletesnek
1615 17| Én egy szót nem hiszek az egészbõl.~- Mindenesetre
1616 17| Ákos ágyához ment, s miután az elõbbi borítást leszedve
1617 17| ruhát tett Ákos karjára. Az öreg János, ki semmit e
1618 17| tiszta ázsiai vér buzgott, s az augsburgi Allgemeine szerkesztõje,
1619 17| Ázsiában találkozik, õt, mint az õsmagyarok egyik ivadékát,
1620 17| ismerõsünk keresztneve, vala az elsõ, ki e szép mûvészethez
1621 17| gyermek mindig locsog”, mondá az apa, majd tulajdon, majd
1622 17| ismét ily alkalmaknál néha az asztalt, néha inasa hátát
1623 17| hogy a gyermek, mert mint az egész ház panaszlá, munkáját
1624 17| Ez vala Tóni szerencséje. Az emberi lét egyik szélsõségétõl
1625 17| szubvencióval segíttetik, s az egész városban, még a tanácsot
1626 17| szerint a szfinx feltartóztatá az utast, s rejtélyt mondván
1627 17| Mindenikünk elébe, midõn az életbe lépünk, rejtély állíttatik
1628 17| annak jövõje biztosítva van. Az emberek többnyire nem azon
1629 17| tudományos elõmenetel, mellyel az ifjú a pesti egyetemen a
1630 17| nem vala többé szüksége. Az asszonytól kölcsönzött pénzzel
1631 17| nejével a megyébe jött, hol az elsõ férjétõl reámaradt
1632 17| e napig találjuk, s hol az egész világ által doktor
1633 17| tanári oklevelénél egyebet az egyetemrõl nem hozván magával,
1634 17| csak borotváit köszörülé, az ildomos férfiút szörnyû
1635 17| másik -, a szép seb nem az, mely legnagyobb.~- Igen,
1636 17| aludni?~- Jól.~- És most az érzés?~- Az is jó.~- Semmi
1637 17| Jól.~- És most az érzés?~- Az is jó.~- Semmi alteráció?~-
1638 17| kend, én azt mondom - szólt az orvos méltósággal -, az
1639 17| az orvos méltósággal -, az érvágásnak ily alkalommal
1640 17| homoeopathiáról szó tétetett, az ildomos férfiú minden türelmét
1641 17| hogy a beteg izzadjon, s az izzadság ellen antispasmaticumokat,
1642 17| sal mirabile glauberi-t?~- Az istenért - vágott közbe
1643 17| magát homoeopathiára adja; az orvosi tudomány feladata...~-
1644 17| orvosi tudomány feladata...~- Az, hogy az orvos gyógyítson -
1645 17| tudomány feladata...~- Az, hogy az orvos gyógyítson - pótolá
1646 17| mondá nevetve Kálmán, mire az öreg János nagy megelégedéssel
1647 17| beteg közül nem hal meg egy, az is csak, mert megrögzött
1648 17| segedelemhez. És ha a beteg meghal, az az orvost felmentheti-e
1649 17| És ha a beteg meghal, az az orvost felmentheti-e kötelességétõl,
1650 17| neki mindent beadjon, mit az egyetemben tanult? feleljen
1651 17| mível!~- De nem mindegy-e az, ha a beteg meggyógyul? -
1652 17| tudjuk, teins uram, mi, kik az egyetembe jártunk s professzorainktól
1653 17| antropológiát akarám mondani, ami az orvosi tudományhoz mind
1654 17| Például minap Porváron az öreg ügyvédnél?~- Aki harmadnapra,
1655 17| szörnyen kínlódik, azért hítta az aleopathákat, mert õ maga
1656 17| megszabadítani fájdalmaitól. Az aleopathiával sebesebben
1657 17| hasznairól, mint meggyõzõdve csak az lehet, ki belõle évenkint
1658 17| ki oskolakönyvein kívül az orvosi tudományról mást
1659 17| tekinte maga körül, fõképp az öreg Jánosra, kinek örömében,
1660 17| kapok, china miért segít?~- Az igen természetes, hogy a
1661 17| a teins úr nem járatos az orvosi tudományban, de ez
1662 17| alkalmazza, akkor ámbár elõbb az egész mogyorópad rossz hatást
1663 17| Mit gondol, János? - szólt az öreghez fordulva, ki mintha
1664 17| látszott jó kedvében, és sem az orvos, sem Kálmán, ki magát
1665 17| társasága nem kívántatik, az ablakhoz állva a kertbe
1666 17| mi következik abból, ha az ember ahelyett, hogy tisztújításnál
1667 17| alkalommal kezét nem nyújtaná az után, mi önkényt ajánlkozik.
1668 17| egész vérét arcaiba hajtá, s az asszony maga, noha meglepettnek
1669 17| magát, igen is jól tudá az ifjú felgerjedésének okát,
1670 17| csinos kis leányka - mondá az asszony, mindig enyelegve,
1671 17| hányadik, ha szabad kérdenem?~- Az elsõ - szólt nyugodtan az
1672 17| Az elsõ - szólt nyugodtan az ifjú -, s arra esküszöm,
1673 17| ifjú -, s arra esküszöm, az utolsó is. - S Rétyné lesüté
1674 17| mostohája képén látszott -, az irományok elraboltattak.
1675 17| egyéb visszakerült, csak az irományok vesztek el.~Rétyné
1676 17| lehettek a tolvajok?~Ákos, ki az egész idõ alatt szemeit
1677 17| mostohájától, mondá, hogy az egész falu véleménye szerint
1678 17| találtak semmit.~- Tudja az ég, én alig hihetem - szólt
1679 17| Ákos, fejét rázva. - De ha az irományok Violánál vannak,
1680 17| hogy Violát keresse fel, ha az irományokat visszahozza,
1681 17| akármit. Tudod, Kálmán, az átkozott seb miatt magam
1682 17| által bizonyosan megkapjuk az írásokat - szólt, s megszorítva
1683 17| a kocsi zörgése, melyet az alispánné, nem tudni miért,
1684 18| miért is vigadna másképp? Ha az õsöknek arcvonásai ivadékról
1685 18| azon kifejezés is, mely az eldõdök vonásainak életet
1686 18| volt sírni! Más nemzeteknél az újabb kor meggyógyítá a
1687 18| oly korban támadott, midõn az elnyomott népnek érzelmei
1688 18| régen vígabb szavak tétettek az elõbbiek helyébe, vagy legalább
1689 18| elõbbiek helyébe, vagy legalább az énekesnek vígabb hangja
1690 18| jellemének tulajdonítható. Ki az, ki e hon rónáin végigtekintve
1691 18| tudná tartani vidámságát? Az õserdõ, mely e tájakat talán
1692 18| eltakará, rég kivágatott, s az áthatlan növényfátyol, mellyel
1693 18| szûz testét egykor takarta, az ember fejszéje alatt eltûnt,
1694 18| hogy vele magunk élünk, s az általános elhagyottság,
1695 18| nyomát hagyná maga után! S az átmenõ miként ne emlékeznék,
1696 18| alatt, nyom nélkül, mint az, kit a határtalan tenger
1697 18| földünkre szállt, csakhogy az emberi szenvedéseket egész
1698 18| vallásos rendszer, hanem csak az isten által jobb emberek
1699 18| sohasem ismert életében.~Az asszony felkelt, hogy tovább
1700 18| elkövettetett, ez embernek mûve, s az egész szeretet, mellyel
1701 18| szólt Cifra egykedvûen.~- Az egész falu mondja, hogy
1702 18| falu mondja, hogy kend.~- Az egész falu? Peti cigány
1703 18| kérdé Cifra, lángoló szemeit az asszonyra szegezve.~- Petit
1704 18| ki kendet ûzõbe vette, az egész falu, mondom...~-
1705 18| egész falu, mondom...~- Az egész falu bolond, és a
1706 18| bundáját vállára húzva -, az sem piszkosabb másénál.
1707 18| mennem kell. - S a zsivány az úton, mely a kereszt mellett
1708 18| tanyához közelgett.~Itt az öreg gulyást, s Petit találta. -
1709 18| emez nyugtalanul, ki midõn az asszonyt meglátá, társával
1710 18| nem jövök, elfogják.~- De az istenért, mi történt? -
1711 18| istenért, mi történt? - kérdé az asszony remegve.~- Nincs
1712 18| Tisza, hála istennek, még az idén nem öntött ki. Az istenért,
1713 18| még az idén nem öntött ki. Az istenért, ne kímélje lovait,
1714 18| sietett.~Violáné, ki Peti s az öreg gulyás szavaiból észrevevé,
1715 18| téptem.~- De mi történt? az istenért, mondd el könyörületességbõl -
1716 18| melletti padra ereszkedett. Az öreg gulyás nem kevés káromkodással
1717 18| jött, s Istvánnak, kinél az egész banda majdnem naponkint
1718 18| lárma tart, s Tengelyinek az írásokat valami módon vissza
1719 18| Petivel, mióta ez hallgatódzva az árulásnak nyomába jött,
1720 18| nemébe merülve, melynek az ég könnyeket nem adott vigasztalásul.~
1721 18| átkozott én magam is. Hogy az ördög harmincháromszor leütött
1722 18| teremtésével, mikor számat tátottam az elõtt a gazember elõtt!
1723 18| mondjam meg, hol van Viola; az istenre kért s hozzá káromkodott
1724 19| úgy elbúvik elõttünk, hogy az egész világot kikutatnók
1725 19| tartózkodunk, s Garacson az egész világ mezítláb jár;
1726 19| õszi idõben, mint most, az utcán végig nem mehetsz.~
1727 19| midõn még nem tudva, hogy az emberek a történetben, mint
1728 19| föld a legtisztább agyag, az egész utca olyan, hogy belõle
1729 19| faluban. És aztán higgyen az ember a tudósoknak! Egy
1730 19| fõõrmester volt egykor az inszurrekciónál, valahányszor
1731 19| egész órákig fog szólni az egyes utcákról s piacokról
1732 19| tettnek legparányibb indoka, az eszmék sorozata, az érzelmek
1733 19| indoka, az eszmék sorozata, az érzelmek minden következései,
1734 19| ki értekezésben elmondaná az aegyptusi király vacsoráját,
1735 19| régi szokásom, s azonkívül az író kötelességeihez tartozik
1736 19| A fõbíró lakhelyének épp az vala legkitûnõbb jelleme,
1737 19| annyira összevissza álltak az egyes házak, annyira tekervényesen
1738 19| házaknak nevezzük; mert ha az adó, mint Angliában, az
1739 19| az adó, mint Angliában, az ablakok vagy kémények száma
1740 19| száma szerint vettetnék ki, az egész faluban nehéz lenne
1741 19| közterhek alá vonni, talán ez az ok, hogy Garacson csak füstpénz
1742 19| tekintetében nevezetesek, s az angol farmer nem sok gazdaházat
1743 19| itt roskadófélben áll. Az alacsony falak, melyeket
1744 19| melyeket a rohadt zsindelyzet az esõ emésztõ hatalma ellen
1745 19| magán, mintha a vallás, mely az embereknek vigasztalásul
1746 19| áldott ünnepen, melyet isten az embernek öröm- s pihenésre
1747 19| igazságot, mellyel mint író az olvasónak tartozom, ha nem
1748 19| építének, s habár ezeknél is az utcán talált építési anyag
1749 19| legfelebb vályog használtatott: az ellentétnél fogva, melyben
1750 19| azon rendelése, miszerint az ember fõfeladata nemesíteni
1751 19| ember fõfeladata nemesíteni az anyagi világ adományait,
1752 19| birtokában, még mielõtt az hírlapjaink által megpendíttetett,
1753 19| miután pedig azon párt, mely az elsõ tisztviselõknél legyõzetett,
1754 19| fõispán szinte értesíttetvén az állítólag Viola által követett
1755 19| tölgyasztala mellett találjuk az érdemes férfiút, s ha Kenyházi
1756 19| pedig minden mozgás s így az is, melyet a kijelölt tisztviselõ
1757 19| kortesek vállain tesz - az étvágyat neveli, ki kívánhatná
1758 19| éheznek és szomjúhoznak az igazság után (talán ez oka,
1759 19| legboldogabb országának); - de hogy az is boldog állapot, ha maga
1760 19| boldog állapot, ha maga az igazság, vagy mi ugyanaz:
1761 19| ugyanaz: ha azok, kikben az igazságot személyesítve
1762 19| személyesítve látjuk - éheznek, az nincs megírva sehol, s Nyúzó
1763 19| Nyúzó miért tenné magán az elsõ kísérletet? Azonkívül
1764 19| minden hatás nélkül -, miután az utósó rablás Tengelyin követtetett
1765 19| gonosztevõk csak akkor kerülnek az igazság kezei közé, midõn
1766 19| igazság kezei közé, midõn az elrabolt tárgyak többé kezeik
1767 19| csak a faedény maradt meg - az ebéd élvezeteire emlékeztetének:
1768 19| legtúlzóbb kívánatokat. Az ágy, mely a szoba egyik
1769 19| hányatott; egy kis asztal az ablakok egyikében; négy
1770 19| kupakja. Kényelmes hely az, hol az ember magát kényelmesen
1771 19| Kényelmes hely az, hol az ember magát kényelmesen
1772 19| szobába hat, vagy estve az egy faggyúgyertyától elterjed,
1773 19| megvagyunk! - szólt ismét, az asztalra csapva - no, várjatok”,
1774 19| miknek bor- s tentanyomait az máig megtartá! Eszébe jutott
1775 19| bizonyos valószínûséggel bír. Az esküdt, két könyökét az
1776 19| Az esküdt, két könyökét az asztalra támasztva, fél
1777 19| szereti, haj! haj! haj!~Azt az ördög elviheti, haj! haj!
1778 19| szólóra emelé szemeit, de az ének csak még hangosabbá
1779 19| örömükben, midõn Szvatopluktól az egész szép hazát egy fejér
1780 19| mosolyogva -, csak úgy van az, szemesé a világ!~- És fülesé -
1781 19| várjatok csak - szólt öklével az asztalra csapva -, mást
1782 19| embert, éppen most került ki az utósó iskolából. - Mit az
1783 19| az utósó iskolából. - Mit az esküdt annyival nagyobb
1784 19| tartott; minthogy maga soha az utósó iskolában nem volt
1785 19| elégnek tartatik.~- Fõképp az a Tengelyi vigyázzon magára -
1786 19| nemesember többé - mondá az érdemes esküdt. - Jobban
1787 19| esküdt. - Jobban hozzáférhet az ember.~- S még mi menjünk -
1788 19| marad - tevé hozzá pótolólag az esküdt -, s a zsiványok
1789 19| esküdt -, s a zsiványok az embert minden bokorból agyonlõhetik.
1790 19| belátás kifejezésével -, az csak onnan van, mert ezeknek
1791 19| De sebaj! õ parancsol, s az ember aztán azt teszi, amit
1792 19| mégse kellene kiküldeni az embereket - s az esküdt
1793 19| kiküldeni az embereket - s az esküdt hihetõképp folytatta
1794 19| megjegyzéseit, ha kocsizörgés, mely az udvarban hallatszott, figyelmét
1795 19| humillimus! - dörmögött az esküdt, ki a felkelést ez
1796 19| eszemen? Átkozott prókátor! Ki az elsõ alispán? Réty, és a
1797 19| és...~- Tudom, tudom, de az istenért, szóljunk hát józanon.~-
1798 19| szóljunk hát józanon.~- És ki az esküdt? - dörgé Bandi. -
1799 19| most kimenjek - kiáltott az esküdt.~- És miért? - kérdé
1800 19| mikor mondom, hogy holnapig az írásokat nem találjuk többé
1801 19| tetszik - ismétlé nevetve az esküdt. S Macskaházy kétségbeesett
1802 19| Végre Nyúzót karjánál fogva az ablakok egyikéhez vezeté,
1803 19| sokáig halkan beszélt, míg az esküdt, elõbbi melódiájához
1804 19| szereti, haj! haj! haj!~Azt az ördög elviheti, haj! haj!
1805 19| tehetségét kimeríté rajta -, az egészen más. Bandi! hallod-e?
1806 19| ez már más - szólt emez az ajtó felé tántorogva -,
1807 19| vasvillás emberrel s pandúrral az erdõ melletti csárdánál
1808 19| Igazság, de ha Cifra rászed, s az egész csak cselszövény,
1809 19| Palikám? - szólt bámulva az esküdt, midõn Nyúzót szinte
1810 19| szereti, haj! haj! haj!~Azt az ördög elviheti, haj! haj!
1811 19| haj! haj! haj!~Míg végre az álom lelkes dalának is véget
1812 20| hol õszkor, fõképp miután az estharang a távol faluk
1813 20| lókopogás szakítják félbe az ünnepélyes csendet, most
1814 20| vilmosi erdõ felé indultak, az egyik pár, hogy Violát akasztófára
1815 20| másik, hogy õt megmentse: az egyik mint kérlelhetlen
1816 20| még rendkívüliebbé teszi, az, hogy ez alkalommal a barátok
1817 20| ez alkalommal a barátok az ellenségeknél inkább sietnek,
1818 20| ellenkezõt tapasztalunk, az leginkább két oknak tulajdonítható.
1819 20| két oknak tulajdonítható. Az elsõ, hogy Viola barátai
1820 20| fel akarnak akasztatni, az eljárást nem szívesen kezdik
1821 20| öt igáslovával úgy hajt az egész úton, mint Garacs
1822 20| mindjárt kijövünk a gyepre, s az sima, mint az asztal.~-
1823 20| gyepre, s az sima, mint az asztal.~- Csupa disznótúrás -
1824 20| azalatt pipáját félretevé, de az utolsó élvezet után, melyet
1825 20| még mindig köpködött -, az még veszedelmesebb, itt
1826 20| legalább lágyan eshetnék az ember. Én kiszállok.~- De
1827 20| meghajlott. Mielõtt azonban az ily nyájasan felszólított
1828 20| gyepen vagyunk, itt egyenes az út; csontig átfázunk, ha
1829 20| szenvedek; a levegõ oly nedves, az egész vidék teli van betegekkel.~-
1830 20| betegekkel.~- Már hogy lehet az ember ily hypochondricus? -
1831 20| feleségem s négy gyermekem.~Az ügyész, ki, midõn eszébe
1832 20| veszélyektõl; két veszély között az elõl hátrál, melyet más
1833 20| kutyáktól, mennydörgéstõl, az utolsó földindulás óta földindulásoktól,
1834 20| boldogulhatnak ítéleteikkel. Az elõtt fogják-e levenni kalapjokat,
1835 20| után fagylaltot eszik; vagy az orvos elõtt, ki ha csak
1836 20| merészségnek mindenikben; az emberek ítélete hihetõképp
1837 20| különbözni, miként magukat vagy az akadály átugratására, vagy
1838 20| képesebbnek érzik. Hisz az erényeket úgy értelmezi
1839 20| mindenikünk, hogy magát az erényesek sorából ki ne
1840 20| kocsi a gyepet elhagyva az országútra tért, s kit e
1841 20| után nem volna utolérhetõ. Az utasok helyzete nem változott.
1842 20| vagy másik oldalába, mikor az úgyis arra hajlott s e segedelem
1843 20| felfordulhatna. Cifra a kocsi hátán az egész idõ alatt mélyen alszik,
1844 20| indul el mindjárt; azután az urak kocsiban járnak, s
1845 20| magányos fûzfák, melyek az áradás-járta réten felnõttek,
1846 20| véletlenül megmaradva, most az õszi szélben vékony lombatlan
1847 20| sárga!... hogy kapaszkodik az istenadta!... mondom, nincs
1848 20| felére érni, még mielõtt az utánok ismét összefolyhatott.~-
1849 20| ott leszünk, még mielõtt az az átkozott fõbíró kikapaszkodik
1850 20| leszünk, még mielõtt az az átkozott fõbíró kikapaszkodik
1851 20| sóhajta Zsuzsi.~- No, az ördög elvihetné, ha még
1852 20| Zsuzsi -, mindig hallottam, az nem jót jelent.~- Legyen
1853 20| hintó és szekér közt épp az a különbség, mint az úr
1854 20| épp az a különbség, mint az úr és paraszt között. Amaz
1855 20| lágy gyepúton, sárba marad; az ilyen szekér pedig elmegy
1856 20| elmegy mindenütt, fõképp az én szekerem! a kerekeket
1857 20| gulyás egyet suhantva -, csak az jó benne, hogy nem messze
1858 20| szigetekként a nagy áradásból, mely az emelkedõ víz által mozgásba
1859 20| kivezette. - Úgy, ezen talán még az erdõig jöhetünk - mondá
1860 20| mondá elébbi helyére ülve -, az áradás még nem töltött el
1861 20| láttam a Tiszát Réten, s az alig mozdul; ez mind a Rákérbõl
1862 20| mind a Rákérbõl jõ, mióta az urak új töltést csináltak,
1863 20| S így mentek tovább, hol az árvíz a gyepet el nem borítá,
1864 20| el nem borítá, vágtatva; az egyes kisebb ereken át Peti
1865 20| én magam.~- Te, Zsuzsi, az kellene még - mondá a gulyás,
1866 20| elmegyünk, én vagy Peti: az erdõ, látod, elõttünk áll,
1867 20| panaszra csak azt mormogá: hogy az út, melyen jöttek, sáros
1868 20| hozzá -, én átmegyek, ha az ördög elvisz is, átmegyek,
1869 20| ki magamat egy kissé. Nem az a nagy fa-e ez, hol minap
1870 20| partra mutatva, hol a ködbõl az erdõ sötét, egyenes falként
1871 20| fordítva figyelmét -, csak az az átkozott köd ne lenne...
1872 20| fordítva figyelmét -, csak az az átkozott köd ne lenne...
1873 20| átkozott köd ne lenne... de, az erdõ szélén több magas fa
1874 20| szélén több magas fa van, az ördög ismeri meg.~- Balra
1875 20| mintegy kétszáz lépésnyire, az erdõben nyílás van. Aznap
1876 20| mentek át nálam nélkül? Az istenre kérlek, Peti, ne
1877 20| képzelhetnénk magunkat, ha az ember mívelõ keze itt-ott,
1878 20| burgonya és tengeri földjeivel az egésznek hatását nem rontaná
1879 20| emelve széles sudaraikat az ég felé, melyeket nem a
1880 20| nem a fejsze, hanem csak az idõ vagy a Tisza döntenek
1881 20| mit fájokért kapni lehet, az egyetlen jövedelem, melyet
1882 20| áll, mely jó esztendõkben az erdõket a tiszai földesurak
1883 20| mint Amerika õserdeiben; s az idõ még talán távol van,
1884 20| sz.-vilmosi határon is. Az erdõség, mely e határ kiöntéseknek
1885 20| tudniillik makk termett, az erdõ teli volt zajjal s
1886 20| Most halotti csend terül el az erdõ felett. A tölgyek ez
1887 20| kedveltebb menhelye vala ez. Az erdõn át azon oldalon, hol
1888 20| bármely király palotájában. S az miként juthatott volna eszébe?
1889 20| emlékeztetne, a faajtóból, mellyel az alacsony bejárást el lehete
1890 20| csináltattak, megy ki, a bennlét az égõ tûz mellett elég tûrhetõnek
1891 20| lovagregény boldog emlékû korában, az írók egész új, soha nem
1892 20| erénybõl összegyártva, hogy az ember - én magam emlékezem
1893 20| érzeményekre - szinte vágyódott az ököljog boldog idõszaka
1894 20| századunktól, melyben senki várából az átmenõ kereskedõket megrohanni
1895 20| egyéb jutna eszökbe, mint az, miszerint eldõdeiknél ez
1896 20| hátrább ne maradjanak. Ez az, mit századunkban a mûvelt
1897 20| szándékukon, s csak hogy az undort s gyûlölést, mellyel
1898 20| undort s gyûlölést, mellyel az emberek nem annyira a vétek,
1899 20| tett szép s nemes volt. Van az írónak egy magasabb feladata,
1900 20| létezõ hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesítése után
1901 20| nemesítése után törekszik. S ki az istentõl nyert tehetségeit,
1902 20| míg a föld vérben áll, s az egész emberi nem vajúdások
1903 20| szeretetünket azonban csak az érdemli, kinek isten szívet
1904 20| tagadhatjuk, ha bámuljuk az önmegtagadást, mellyel õ,
1905 20| hasznára többet tehet, ha az így támadott mûvek hibáit
1906 20| így támadott mûvek hibáit az érzelmért, melybõl származtak,
1907 20| kifogásokat tehetne, azt az embernek bámulni kell, hogy
1908 20| hanem mert nekik jólesik az ocsmányságokban körülkapargatni;
1909 20| fennmaradó töredékeit, hanem az erényben is mindig csak
1910 20| bátorsága sokszor nem más, mint az akasztófátóli félelem -
1911 20| Te, Mészáros! - mondá az egyik, kit az egész vidék
1912 20| Mészáros! - mondá az egyik, kit az egész vidék Rácz Andor neve
1913 20| volna egy kis gulyáshús?~- Az ördög vigyen el - dörmögött
1914 20| mikor nincs, minek boszontod az embert?~- Hát csak úgy! -
1915 20| tréfálsz - mondá Mészáros, az égõ fát megtaszítva lábával -,
1916 20| éhgyomorra, tudod, megárt. - S az öreg zsivány nevetett.~-
1917 20| Majd meglátjuk - mondá az öreg zsivány, s midõn sötét
1918 20| erejével pálinkát akar - mondá az idõsebb zsivány, ki most
1919 20| mormogott ez fogai között.~- Az más - mondá emez komolyan -,
1920 20| akartak elereszteni, tudja az ördög, mért, az jutott eszembe,
1921 20| elereszteni, tudja az ördög, mért, az jutott eszembe, hogy eleget
1922 20| te, bizony nem járnék itt az erdõben, és Viola sem, azt
1923 20| kit a komolyság, mellyel az elõbbi szólt, úgy látszott,
1924 20| veszedelem akkor üt ki, mikor az ember legkevesebbé gondolja.
1925 20| között vele megkínáltatott, az állati örömnek bizonyos
1926 20| Viola kiment a kunyhó elébe.~Az éj setét vala. A magas tölgyek,
1927 20| kunyhó ajtaján keresztül az ellenében álló bokrok elszáradt
1928 20| terjeszte némi világot az egészre. Miután a kunyhóban
1929 20| véghetlen csend terüle el az egész vidéken. Néha az õszi
1930 20| el az egész vidéken. Néha az õszi szél egyes lökésekben
1931 20| egyes lökésekben szálla át az erdõ felett, a tölgyek száraz
1932 20| száraz lombja, mely még az ágakon függött, csörögni
1933 20| hallatszott, a madarak, melyek az erdõben ezrenként tanyáztak,
1934 20| A sötét éj, a hallgatás, az elhagyottság, melyben magát
1935 20| mezei munka bevégeztetett, s az õsz, mint most, hosszú estéivel
1936 20| szerény lakában talált, az idõ változásai nem takarhaták
1937 20| hinné, hogy a virág, mely az érzéketlen természetre bízatott,
1938 20| élvezetében; mitõl félhetne, ki az emberektõl oly keveset kíván?
1939 20| a fejszét meglátva, élét az ispán koponyájába vágá,
1940 20| ispán koponyájába vágá, s az emberi vér látására elõször
1941 20| most ott vagyok, körülöttem az örömükben nevetõ hóhérok,
1942 20| csináltatok, kik kiûztetek az erdõ vadjai közé, kik miatt
1943 20| közé, kik miatt e világon s az örökkévalóságban elkárhoztam...
1944 20| rajtatok.”~E pillanatban az erdõben nesz hallatszott.
1945 20| varjúk károgva felszálltak, s az erdõt szomorú hangjaikkal
1946 20| Sz.-Vilmos felõl? S most az erdõ másik oldaláról hasonló
1947 20| Nem vala többé kétség; az éj csendjében már a közelgõk
1948 20| Nem mondtam?! - szólt az öreg zsivány felugorva s
1949 20| két elsõ nyíláshoz állunk az ajtó mellett. Te, Mészáros,
1950 20| Mészáros, ha valakit látsz, ki az oldalhoz közelít, azt lõdd
1951 20| kunyhó egyik szegletében az asztalra állítva, csak gyenge
1952 20| gyenge világot terjeszte. Az ajtó mellett puskával kezökben
1953 20| hörpentve a lõpor mellett az asztalon álló kulacsból,
1954 20| látszik, elveszté hatalmát az ifjú felett, ki mindig inkább
1955 20| korty pálinkát ivott, s az egyik nyíláshoz ment.~-
1956 20| Elõre, legények, törjétek be az ajtót, rajta! - kiáltott
1957 20| pandúr s néhány paraszt az ajtó felé rohantak, de mielõtt
1958 20| fel, lerogyott, miáltal az ostromlók közé oly rémülés
1959 20| s a kommisszárius körül az ostromlóknak egy része tanácskozott.
1960 20| inszurgens kardját forgatva, mely az 1741-i nemes fölkelésbõl
1961 20| haraggal -, én nekimegyek, ha az ördög volna is, csak a többiek
1962 20| velünk, én nem tudok ezeknek az embereknek parancsolni.~-
1963 20| csendesebb hangon - nem is az én kötelességem, és azután
1964 20| szemmel is kell tartani az egészt.~- Azt se bánom -
1965 20| hang hallatszott, melyben az ildomos Macskaházy szép
1966 20| kunyhó felé rohant. Midõn az ostromlók az ajtóhoz közeledtek,
1967 20| rohant. Midõn az ostromlók az ajtóhoz közeledtek, a kunyhóból
1968 20| terjeszte egy pillanatra az egész felett, utána minden
1969 20| hogy e lövések is találtak.~Az egész csapat hátrálni kezdett. -
1970 20| fejszéjét kezébõl, újra az ajtónak rohant. A többiek
1971 20| megsebesültek jajgatása az ostromlók s ostromlottak
1972 20| sötétebb fátyolt boríta az éj az egész felett, melyen
1973 20| sötétebb fátyolt boríta az éj az egész felett, melyen csak
1974 20| melyekkel õ s egy paraszt az ajtót verék, áthangzott
1975 20| Viola - s ezzel fegyverét az ajtónak szegezve, elsüté.~
1976 20| nem voltak többé mellette. Az egész tömeg tarthatatlanul
1977 20| futott a fõbíró felé, ki az egész jelenet alatt káromkodni
1978 20| gyõzedelmeskedhetik, miután az ajtórésen át ismét lövés
1979 20| visszavonult a többiekhez.~Az ostrom vissza volt verve;
1980 20| ne káromkodjék, ne szidja az egész világot teremtésétõl
1981 20| Teins uram - fohászkodott az egyik alázatos hangon -,
1982 20| van a kunyhóban, amerre az ember csak néz, csupa puskacsõ -
1983 20| fiaim! no, rajta, hogy az ördög vigyen el.~A fõbíró
1984 20| helyében, mint ezeknek hallása az ostromlókat. Nyúzó, úgy
1985 20| méregtõl elfojtott hangon, az egyik mellette állót torkánál
1986 20| nemesember; nem megyek én az istenének sem!~- Nem ismertem
1987 20| kimondva, új életet hoztak az egészbe. A kommisszárius
1988 20| melyet a kommisszárius az ajtón keresztül tett, mellbe
1989 20| feltartani merészségét, de az erõs italnak nem volt hatása
1990 20| volt hatása reá, agyában az egy szörnyû veszélynek gondolata
1991 20| aggódott. - Egy percig, mikor az ostromlók utószor visszavonultak,
1992 20| többi üresen.~- Add ide az egyik pisztolyt - mondá
1993 20| elevenen legalább nem hurcolnak az akasztófához.~- Te, Viola -
1994 20| nem lõnek, holnap estig az akasztófán függünk, te is,
1995 20| Violát ez utolsó szavak az irományokra emlékezteték,
1996 20| eltemetve, ne kelljen õket az akasztófához vezetni. De
1997 20| tekintetet vete társaira, s az írásokat kezében tartva
1998 20| kezében tartva fölnyitá az ajtót, s kirohant.~Miután
1999 20| szalmafödél magas lángokban állt, az ajtó fel nem nyílt és senki
2000 20| természetesnek látszott, hogy az otthagyott fegyverek egyike
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-3000 | 3001-3500 | 3501-4000 | 4001-4302 |