Fejezet

1501 16|                  midõn e szavakat hallva az ajtónál megfordult -, higgye
1502 16|                   Felakaszthatják, és én az akasztófa alatt ülve mégis
1503 16|             voltam. Ily nemes szív, mint az övé, nincs több a világon.
1504 16|                 végre Vándory felkelve s az ablakhoz menve, mely mellett
1505 16|            válaszolt Erzsébet sóhajtva - az asszonyi szív oly különös,
1506 16|                  de, hogy Zsuzsi angyal, az igaz, az ember szinte kételkedni
1507 16|                  Zsuzsi angyal, az igaz, az ember szinte kételkedni
1508 16|             ember szinte kételkedni kezd az isteni gondviselésen, midõn
1509 16|             jutott a világon.~- Kétkedni az isteni gondviselésen - szólt
1510 16|                  csalódik, de vajon maga az, hogy a jó annyiszor csalódhatik,
1511 16|             érzéketlen szobra elõtt, úgy az érdemetlen mellett, kit
1512 16|        érzeményekkel telhetik el, melyek az embert e föld porán túl
1513 16|        boldogságát? Nem teszi-e ez, hogy az élet jó s rossz óráit felszámítva
1514 16|             voltunk, Kálmánnal elindult, az úton Icik zsidónak egyik
1515 16|              hallotta meg a történteket. Az utasok e pillanattól, ameddig
1516 16|                   s midõn mellé térdelt, az irományokat kezdé felhányni.
1517 16|             szólt végre felkelve -, csak az irományok vesztek el, ugye?
1518 16|                  megtaláltátok, itt volt az ajtó küszöbén, nemde? De
1519 16|                honosok, mert hisz a haza az, mit magadénak nevezhetsz.~
1520 16|          megyében kihirdettessem, s íme, az irományok, melyekkel azt
1521 16|               ért engem is; mily tetemes az, mennyire hathat oly dolgokra,
1522 16|                sõt nem valószínû-e, hogy az irományok, melyek a rablónak
1523 16|              vagy, hogy eddig élhetél, s az élet tarka meséjébõl mégsem
1524 16|               meséjébõl mégsem vontad ki az egy szomorú oktatást, melyet
1525 16|              bennem elég bátorság van, s az egész megye pártolni fogja
1526 16|      türelmetlenül fölugorva székérõl -, az optimizmus szép, jó dolog,
1527 16|                 De hát nem látod-e, hogy az egész rablás nem véletlen
1528 16|              pártolást vársz. Vagy talán az, hogy nemességem egész életemen
1529 16|              eszköz, azt elhiheted, mert az alávalósággal frigybe lépni,
1530 16|        alávalósággal frigybe lépni, mert az elnyomóknak eszközül szolgálni,
1531 16|                 eszközül szolgálni, mert az üldözõknek egyike lenni
1532 16|                Rajtam nem segít senki.~- Az istenért, Jónásom, ne beszélj
1533 16|          megszorítá neje kezét, mely még az övében pihent, s fojtott,
1534 16|                  Tengelyi halványan állt az asztalhoz támaszkodva, s
1535 16|             kívánod ezt, te talán, midõn az egész történt, magadban
1536 16|                 magadban áldád istenedet az esetért, mely Ákost biztosan
1537 16|                 emlékezik, mely alatt õt az oltárhoz vezette, s nem
1538 16|                   szinte szeretni kezdém az embereket ismét, ha körüljárva
1539 16|             midõn Vilmám említtetik...~- Az istenért, légy irgalmas -
1540 16|                pillanatot, melyben veled az oltárhoz léptem; hogy elátkozzam...~
1541 16|       szenvedélyeiknek más irányt adott, Az átokra emelt kéz nyájasan
1542 17|             csontot sértetlenül hagyá, s az ifjú szinte szégyenlé, hogy,
1543 17|                még inkább Vándory - mert az elsõ, minden diplomája mellett
1544 17|               találjuk, tág s kényelmes. Az asztalokon újságok s könyvek,
1545 17|               tartják, hogy gyermekeiket az üléshez jó székek által
1546 17|                talán mert elfajultunk, s az ivadék, mely megelõzött,
1547 17|                illet, azonban tény, hogy az egész Réty-kastélyban nem
1548 17|          kandallóban égõ tûz még nevelt, az ifjak kedvét nem derítheté
1549 17|               Etelka között emelkedik, s az ifjak, miután egymásnak
1550 17|                  urának rosszkedvében, s az ágy elõtti pokrócon kerékbe
1551 17|             ismét behunyta szemeit. Csak az öreg János, ki idõrõl idõre
1552 17|                  vén szamár! - sóhajtott az öreg - mindig rosszul veszem
1553 17|           színtelen pázsit s a köd, mely az egész tájat elborítá, szóval
1554 17|               nem szól semmit.”~- Bizony az a krumpli, mit most szednek -
1555 17|                    szólt János, ki ismét az ágyhoz visszatért s hosszú
1556 17|              határunkon, ily vizes napon az egész vetést elrontják.~
1557 17|                  borítás tétetett. János az elõbbivel kifelé indult.
1558 17|             szóla.~- Mi kell?~- Hát csak az, kérem alásan: fel se vegye
1559 17|                   a lövést. Nem esik jól az embernek, tudom, hiszen
1560 17|              kezdõdött - hisz jól tudom, az ilyen úrnak minden jobban
1561 17|                 Mikor kimarsíroztunk, ha az úrfiak közül a regimentben
1562 17|                 is megszokták. Háborúban az ember mind egyforma lesz,
1563 17|              szintúgy eszik. Béke idején az ember nem is hinné...~Ákos
1564 17|                is felejthetem el - szólt az öreg huszár, s egész képe
1565 17|                kis Vilmája, ugyebár? Ej, az a szerelem éppolyan, mint
1566 17|                  oly erõs, könnybe lábad az ember szeme, hacsak ránéz.
1567 17|                   Hát kitõl? Éj! - szólt az öreg, fejét csóválva - hisz
1568 17|                teins úré lesz. - S ezzel az öreg fejét csóválgatva s
1569 17|                  szükséges tudniok, hogy az öreg János, ki 1814-ben,
1570 17|                 s ha a becsületes katona az új alispánnénak nem állt
1571 17|              asszony nem volt is egészen az õ kedve szerint, és sokszor
1572 17|                 meg egymástól, mert mint az utóbbi mondá: a kenyér az
1573 17|                az utóbbi mondá: a kenyér az emberben hússá válik, s
1574 17|  testestõl-lelkestõl övé lesz; s mert ha az öreg néha morgott, s ebédnél
1575 17|                  l u n k  nem beszélt, s az egész ház becsületét legalább
1576 17|                éppúgy hordá szívén, mint az alispán maga.~Úri házak
1577 17|              lábán társalkodhatik, habár az úrfi most csak három láb
1578 17|                  s a többiek mind, kiket az úri szobákban talál, õt
1579 17|                 csak gyermeknek tartják. Az úrfi s inas tehát szoros
1580 17|              azért nem kevésbé kellemes.~Az öreg huszár, ki semmit gyermekeknél
1581 17|              egész becsét elõtte, szóval az öreg János egész idejét
1582 17|              dajkává vált, szíve, melybe az ég annyi szeretetet rejtett,
1583 17|           emberek közé tartozott, kik ha az örökös már egyszer a világon
1584 17|              Ákos anyja meghalt, János s az úrfi társalkodásainak nem
1585 17|           örömmel látta, hogy növendékét az öreg huszárra bízhatja,
1586 17|            tûretnék, mondanám, hogy Ákos az öreg huszár által neveltetett:
1587 17|                 hajókat, melyek ilyenkor az udvaron végigfutó csatornákon
1588 17|               fenntarthassa: János, mint az egész ivadék, melyhez tartozott,
1589 17|                 voltak bizonyos hiányok, az elbeszélõ például mindeddig
1590 17|               nem foghatá meg, hogy azok az átkozott ferkók tulajdonképpen
1591 17|              alatt János szolgált, s kit az elsõnél sokkal nagyobb férfiúnak
1592 17|               képzelõtehetségére hathat, az egész valójának irányt ad.
1593 17|               Pestre iskolába küldé, nem az öreg Jánost adta volna hozzá
1594 17|         barátokat talált, a tudományok s az élet szívének s eszének,
1595 17|                  köpönyeggel jött utána, az úrfinak néha kellemetlenné
1596 17|                  oly valamit mondott, mi az öreget sértheté, félóra
1597 17|                Ákosnak nem voltak titkai az öreg huszár elõtt soha.
1598 17|               elõtt nem vala váratlan.~- Az öregnek tulajdonképp igaza
1599 17|               aggaszt!~- Nem szoktad meg az ágyat, azért búsulsz - monda
1600 17|             ember, derült életnézetû, én az vagyok. Vándory maga nem
1601 17|                  Sok vért vesztettél, ez az egész.~- Nem az - válaszolt
1602 17|           vesztettél, ez az egész.~- Nem az - válaszolt Ákos, fejét
1603 17|           helyzet, melybe õt állítja, ha az emberek, kikkel õt érintkezésbe
1604 17|                  karjai kõzött élvezünk, az egész világ hasztalan zúgolódik
1605 17|               nyugodt szerencséhez, s ez az, mit a házasságban keresünk,
1606 17|                 most, meg kell vallanom, az öregek becsületesen gyûlölik
1607 17|           becsületesen gyûlölik egymást, az ember szinte azt hinné,
1608 17|                  Ákos ijedten.~- Nem épp az; ismeri a helyzetet, melyben
1609 17|                  Macskaházyról szólt, de az egészbõl láthatám, hogy
1610 17|                  közbe Ákos -, hallottam az egész történetet, úgy látszik,
1611 17|                  igen mívelt fiú volt; s az emberek azt hiszik, hogy
1612 17|               még most is ismeri, s hogy az írások talán õt illetik.~-
1613 17|           gondolkozva.~- Tudod, milyenek az emberek; atyádnak Vándoryhoz
1614 17|          gyakorol, azon gondolatra hozza az embereket, hogy a tiszteletesnek
1615 17|                   Én egy szót nem hiszek az egészbõl.~- Mindenesetre
1616 17|              Ákos ágyához ment, s miután az elõbbi borítást leszedve
1617 17|                 ruhát tett Ákos karjára. Az öreg János, ki semmit e
1618 17|             tiszta ázsiai vér buzgott, s az augsburgi Allgemeine szerkesztõje,
1619 17|            Ázsiában találkozik, õt, mint az õsmagyarok egyik ivadékát,
1620 17|             ismerõsünk keresztneve, vala az elsõ, ki e szép mûvészethez
1621 17|            gyermek mindig locsog”, mondá az apa, majd tulajdon, majd
1622 17|               ismét ily alkalmaknál néha az asztalt, néha inasa hátát
1623 17|                hogy a gyermek, mert mint az egész ház panaszlá, munkáját
1624 17|                Ez vala Tóni szerencséje. Az emberi lét egyik szélsõségétõl
1625 17|              szubvencióval segíttetik, s az egész városban, még a tanácsot
1626 17|           szerint a szfinx feltartóztatá az utast, s rejtélyt mondván
1627 17|                 Mindenikünk elébe, midõn az életbe lépünk, rejtély állíttatik
1628 17|             annak jövõje biztosítva van. Az emberek többnyire nem azon
1629 17|           tudományos elõmenetel, mellyel az ifjú a pesti egyetemen a
1630 17|                 nem vala többé szüksége. Az asszonytól kölcsönzött pénzzel
1631 17|              nejével a megyébe jött, hol az elsõ férjétõl reámaradt
1632 17|                  e napig találjuk, s hol az egész világ által doktor
1633 17|               tanári oklevelénél egyebet az egyetemrõl nem hozván magával,
1634 17|                csak borotváit köszörülé, az ildomos férfiút szörnyû
1635 17|                  másik -, a szép seb nem az, mely legnagyobb.~- Igen,
1636 17|                 aludni?~- Jól.~- És most az érzés?~- Az is jó.~- Semmi
1637 17|               Jól.~- És most az érzés?~- Az is jó.~- Semmi alteráció?~-
1638 17|              kend, én azt mondom - szólt az orvos méltósággal -, az
1639 17|                  az orvos méltósággal -, az érvágásnak ily alkalommal
1640 17|            homoeopathiáról szó tétetett, az ildomos férfiú minden türelmét
1641 17|                 hogy a beteg izzadjon, s az izzadság ellen antispasmaticumokat,
1642 17|               sal mirabile glauberi-t?~- Az istenért - vágott közbe
1643 17|               magát homoeopathiára adja; az orvosi tudomány feladata...~-
1644 17|            orvosi tudomány feladata...~- Az, hogy az orvos gyógyítson -
1645 17|          tudomány feladata...~- Az, hogy az orvos gyógyítson - pótolá
1646 17|               mondá nevetve Kálmán, mire az öreg János nagy megelégedéssel
1647 17|             beteg közül nem hal meg egy, az is csak, mert megrögzött
1648 17|      segedelemhez. És ha a beteg meghal, az az orvost felmentheti-e
1649 17|                 És ha a beteg meghal, az az orvost felmentheti-e kötelességétõl,
1650 17|                neki mindent beadjon, mit az egyetemben tanult? feleljen
1651 17|                mível!~- De nem mindegy-e az, ha a beteg meggyógyul? -
1652 17|              tudjuk, teins uram, mi, kik az egyetembe jártunk s professzorainktól
1653 17|        antropológiát akarám mondani, ami az orvosi tudományhoz mind
1654 17|                   Például minap Porváron az öreg ügyvédnél?~- Aki harmadnapra,
1655 17|           szörnyen kínlódik, azért hítta az aleopathákat, mert õ maga
1656 17|             megszabadítani fájdalmaitól. Az aleopathiával sebesebben
1657 17|        hasznairól, mint meggyõzõdve csak az lehet, ki belõle évenkint
1658 17|                  ki oskolakönyvein kívül az orvosi tudományról mást
1659 17|               tekinte maga körül, fõképp az öreg Jánosra, kinek örömében,
1660 17|              kapok, china miért segít?~- Az igen természetes, hogy a
1661 17|                   a teins úr nem járatos az orvosi tudományban, de ez
1662 17|            alkalmazza, akkor ámbár elõbb az egész mogyorópad rossz hatást
1663 17|               Mit gondol, János? - szólt az öreghez fordulva, ki mintha
1664 17|             látszott jó kedvében, és sem az orvos, sem Kálmán, ki magát
1665 17|                társasága nem kívántatik, az ablakhoz állva a kertbe
1666 17|                  mi következik abból, ha az ember ahelyett, hogy tisztújításnál
1667 17|            alkalommal kezét nem nyújtaná az után, mi önkényt ajánlkozik.
1668 17|             egész vérét arcaiba hajtá, s az asszony maga, noha meglepettnek
1669 17|                  magát, igen is jól tudá az ifjú felgerjedésének okát,
1670 17|               csinos kis leányka - mondá az asszony, mindig enyelegve,
1671 17|          hányadik, ha szabad kérdenem?~- Az elsõ - szólt nyugodtan az
1672 17|                Az elsõ - szólt nyugodtan az ifjú -, s arra esküszöm,
1673 17|                 ifjú -, s arra esküszöm, az utolsó is. - S Rétyné lesüté
1674 17|              mostohája képén látszott -, az irományok elraboltattak.
1675 17|                 egyéb visszakerült, csak az irományok vesztek el.~Rétyné
1676 17|            lehettek a tolvajok?~Ákos, ki az egész idõ alatt szemeit
1677 17|                mostohájától, mondá, hogy az egész falu véleménye szerint
1678 17|                 találtak semmit.~- Tudja az ég, én alig hihetem - szólt
1679 17|               Ákos, fejét rázva. - De ha az irományok Violánál vannak,
1680 17|              hogy Violát keresse fel, ha az irományokat visszahozza,
1681 17|                  akármit. Tudod, Kálmán, az átkozott seb miatt magam
1682 17|               által bizonyosan megkapjuk az írásokat - szólt, s megszorítva
1683 17|                  a kocsi zörgése, melyet az alispánné, nem tudni miért,
1684 18|             miért is vigadna másképp? Ha az õsöknek arcvonásai ivadékról
1685 18|                  azon kifejezés is, mely az eldõdök vonásainak életet
1686 18|              volt sírni! Más nemzeteknél az újabb kor meggyógyítá a
1687 18|               oly korban támadott, midõn az elnyomott népnek érzelmei
1688 18|             régen vígabb szavak tétettek az elõbbiek helyébe, vagy legalább
1689 18|          elõbbiek helyébe, vagy legalább az énekesnek vígabb hangja
1690 18|            jellemének tulajdonítható. Ki az, ki e hon rónáin végigtekintve
1691 18|                tudná tartani vidámságát? Az õserdõ, mely e tájakat talán
1692 18|              eltakará, rég kivágatott, s az áthatlan növényfátyol, mellyel
1693 18|              szûz testét egykor takarta, az ember fejszéje alatt eltûnt,
1694 18|                hogy vele magunk élünk, s az általános elhagyottság,
1695 18|               nyomát hagyná maga után! S az átmenõ miként ne emlékeznék,
1696 18|                 alatt, nyom nélkül, mint az, kit a határtalan tenger
1697 18|               földünkre szállt, csakhogy az emberi szenvedéseket egész
1698 18|            vallásos rendszer, hanem csak az isten által jobb emberek
1699 18|                 sohasem ismert életében.~Az asszony felkelt, hogy tovább
1700 18|       elkövettetett, ez embernek mûve, s az egész szeretet, mellyel
1701 18|                szólt Cifra egykedvûen.~- Az egész falu mondja, hogy
1702 18|                falu mondja, hogy kend.~- Az egész falu? Peti cigány
1703 18|             kérdé Cifra, lángoló szemeit az asszonyra szegezve.~- Petit
1704 18|                   ki kendet ûzõbe vette, az egész falu, mondom...~-
1705 18|                  egész falu, mondom...~- Az egész falu bolond, és a
1706 18|                bundáját vállára húzva -, az sem piszkosabb másénál.
1707 18|               mennem kell. - S a zsivány az úton, mely a kereszt mellett
1708 18|                  tanyához közelgett.~Itt az öreg gulyást, s Petit találta. -
1709 18|               emez nyugtalanul, ki midõn az asszonyt meglátá, társával
1710 18|                nem jövök, elfogják.~- De az istenért, mi történt? -
1711 18|            istenért, mi történt? - kérdé az asszony remegve.~- Nincs
1712 18|                Tisza, hála istennek, még az idén nem öntött ki. Az istenért,
1713 18|               még az idén nem öntött ki. Az istenért, ne kímélje lovait,
1714 18|              sietett.~Violáné, ki Peti s az öreg gulyás szavaiból észrevevé,
1715 18|                 téptem.~- De mi történt? az istenért, mondd el könyörületességbõl -
1716 18|              melletti padra ereszkedett. Az öreg gulyás nem kevés káromkodással
1717 18|                 jött, s Istvánnak, kinél az egész banda majdnem naponkint
1718 18|                lárma tart, s Tengelyinek az írásokat valami módon vissza
1719 18|           Petivel, mióta ez hallgatódzva az árulásnak nyomába jött,
1720 18|                  nemébe merülve, melynek az ég könnyeket nem adott vigasztalásul.~
1721 18|               átkozott én magam is. Hogy az ördög harmincháromszor leütött
1722 18|      teremtésével, mikor számat tátottam az elõtt a gazember elõtt!
1723 18|              mondjam meg, hol van Viola; az istenre kért s hozzá káromkodott
1724 19|               úgy elbúvik elõttünk, hogy az egész világot kikutatnók
1725 19|                 tartózkodunk, s Garacson az egész világ mezítláb jár;
1726 19|                  õszi idõben, mint most, az utcán végig nem mehetsz.~
1727 19|                midõn még nem tudva, hogy az emberek a történetben, mint
1728 19|                föld a legtisztább agyag, az egész utca olyan, hogy belõle
1729 19|                faluban. És aztán higgyen az ember a tudósoknak! Egy
1730 19|                   fõõrmester volt egykor az inszurrekciónál, valahányszor
1731 19|                  egész órákig fog szólni az egyes utcákról s piacokról
1732 19|             tettnek legparányibb indoka, az eszmék sorozata, az érzelmek
1733 19|              indoka, az eszmék sorozata, az érzelmek minden következései,
1734 19|                ki értekezésben elmondaná az aegyptusi király vacsoráját,
1735 19|               régi szokásom, s azonkívül az író kötelességeihez tartozik
1736 19|                 A fõbíró lakhelyének épp az vala legkitûnõbb jelleme,
1737 19|               annyira összevissza álltak az egyes házak, annyira tekervényesen
1738 19|               házaknak nevezzük; mert ha az adó, mint Angliában, az
1739 19|                  az adó, mint Angliában, az ablakok vagy kémények száma
1740 19|              száma szerint vettetnék ki, az egész faluban nehéz lenne
1741 19|            közterhek alá vonni, talán ez az ok, hogy Garacson csak füstpénz
1742 19|              tekintetében nevezetesek, s az angol farmer nem sok gazdaházat
1743 19|                   itt roskadófélben áll. Az alacsony falak, melyeket
1744 19|            melyeket a rohadt zsindelyzet az esõ emésztõ hatalma ellen
1745 19|             magán, mintha a vallás, mely az embereknek vigasztalásul
1746 19|             áldott ünnepen, melyet isten az embernek öröm- s pihenésre
1747 19|              igazságot, mellyel mint író az olvasónak tartozom, ha nem
1748 19|             építének, s habár ezeknél is az utcán talált építési anyag
1749 19|          legfelebb vályog használtatott: az ellentétnél fogva, melyben
1750 19|                azon rendelése, miszerint az ember fõfeladata nemesíteni
1751 19|              ember fõfeladata nemesíteni az anyagi világ adományait,
1752 19|                  birtokában, még mielõtt az hírlapjaink által megpendíttetett,
1753 19|             miután pedig azon párt, mely az elsõ tisztviselõknél legyõzetett,
1754 19|             fõispán szinte értesíttetvén az állítólag Viola által követett
1755 19|            tölgyasztala mellett találjuk az érdemes férfiút, s ha Kenyházi
1756 19|                pedig minden mozgás s így az is, melyet a kijelölt tisztviselõ
1757 19|                  kortesek vállain tesz - az étvágyat neveli, ki kívánhatná
1758 19|                  éheznek és szomjúhoznak az igazság után (talán ez oka,
1759 19|      legboldogabb országának); - de hogy az is boldog állapot, ha maga
1760 19|                  boldog állapot, ha maga az igazság, vagy mi ugyanaz:
1761 19|                 ugyanaz: ha azok, kikben az igazságot személyesítve
1762 19|          személyesítve látjuk - éheznek, az nincs megírva sehol, s Nyúzó
1763 19|                  Nyúzó miért tenné magán az elsõ kísérletet? Azonkívül
1764 19|            minden hatás nélkül -, miután az utósó rablás Tengelyin követtetett
1765 19|          gonosztevõk csak akkor kerülnek az igazság kezei közé, midõn
1766 19|                igazság kezei közé, midõn az elrabolt tárgyak többé kezeik
1767 19|              csak a faedény maradt meg - az ebéd élvezeteire emlékeztetének:
1768 19|                  legtúlzóbb kívánatokat. Az ágy, mely a szoba egyik
1769 19|                hányatott; egy kis asztal az ablakok egyikében; négy
1770 19|                  kupakja. Kényelmes hely az, hol az ember magát kényelmesen
1771 19|                   Kényelmes hely az, hol az ember magát kényelmesen
1772 19|                  szobába hat, vagy estve az egy faggyúgyertyától elterjed,
1773 19|               megvagyunk! - szólt ismét, az asztalra csapva - no, várjatok”,
1774 19|               miknek bor- s tentanyomait az máig megtartá! Eszébe jutott
1775 19|            bizonyos valószínûséggel bír. Az esküdt, két könyökét az
1776 19|                  Az esküdt, két könyökét az asztalra támasztva, fél
1777 19|              szereti, haj! haj! haj!~Azt az ördög elviheti, haj! haj!
1778 19|                szólóra emelé szemeit, de az ének csak még hangosabbá
1779 19|           örömükben, midõn Szvatopluktól az egész szép hazát egy fejér
1780 19|               mosolyogva -, csak úgy van az, szemesé a világ!~- És fülesé -
1781 19|            várjatok csak - szólt öklével az asztalra csapva -, mást
1782 19|             embert, éppen most került ki az utósó iskolából. - Mit az
1783 19|                az utósó iskolából. - Mit az esküdt annyival nagyobb
1784 19|              tartott; minthogy maga soha az utósó iskolában nem volt
1785 19|               elégnek tartatik.~- Fõképp az a Tengelyi vigyázzon magára -
1786 19|                 nemesember többé - mondá az érdemes esküdt. - Jobban
1787 19|             esküdt. - Jobban hozzáférhet az ember.~- S még mi menjünk -
1788 19|             marad - tevé hozzá pótolólag az esküdt -, s a zsiványok
1789 19|                  esküdt -, s a zsiványok az embert minden bokorból agyonlõhetik.
1790 19|                 belátás kifejezésével -, az csak onnan van, mert ezeknek
1791 19|                 De sebaj! õ parancsol, s az ember aztán azt teszi, amit
1792 19|                  mégse kellene kiküldeni az embereket - s az esküdt
1793 19|               kiküldeni az embereket - s az esküdt hihetõképp folytatta
1794 19|      megjegyzéseit, ha kocsizörgés, mely az udvarban hallatszott, figyelmét
1795 19|                  humillimus! - dörmögött az esküdt, ki a felkelést ez
1796 19|           eszemen? Átkozott prókátor! Ki az elsõ alispán? Réty, és a
1797 19|                 és...~- Tudom, tudom, de az istenért, szóljunk hát józanon.~-
1798 19|            szóljunk hát józanon.~- És ki az esküdt? - dörgé Bandi. -
1799 19|                 most kimenjek - kiáltott az esküdt.~- És miért? - kérdé
1800 19|              mikor mondom, hogy holnapig az írásokat nem találjuk többé
1801 19|                tetszik - ismétlé nevetve az esküdt. S Macskaházy kétségbeesett
1802 19|              Végre Nyúzót karjánál fogva az ablakok egyikéhez vezeté,
1803 19|               sokáig halkan beszélt, míg az esküdt, elõbbi melódiájához
1804 19|              szereti, haj! haj! haj!~Azt az ördög elviheti, haj! haj!
1805 19|             tehetségét kimeríté rajta -, az egészen más. Bandi! hallod-e?
1806 19|                  ez már más - szólt emez az ajtó felé tántorogva -,
1807 19|           vasvillás emberrel s pandúrral az erdõ melletti csárdánál
1808 19|           Igazság, de ha Cifra rászed, s az egész csak cselszövény,
1809 19|                 Palikám? - szólt bámulva az esküdt, midõn Nyúzót szinte
1810 19|              szereti, haj! haj! haj!~Azt az ördög elviheti, haj! haj!
1811 19|                 haj! haj! haj!~Míg végre az álom lelkes dalának is véget
1812 20|                hol õszkor, fõképp miután az estharang a távol faluk
1813 20|                lókopogás szakítják félbe az ünnepélyes csendet, most
1814 20|              vilmosi erdõ felé indultak, az egyik pár, hogy Violát akasztófára
1815 20|                másik, hogy õt megmentse: az egyik mint kérlelhetlen
1816 20|                még rendkívüliebbé teszi, az, hogy ez alkalommal a barátok
1817 20|                  ez alkalommal a barátok az ellenségeknél inkább sietnek,
1818 20|                 ellenkezõt tapasztalunk, az leginkább két oknak tulajdonítható.
1819 20|                két oknak tulajdonítható. Az elsõ, hogy Viola barátai
1820 20|                  fel akarnak akasztatni, az eljárást nem szívesen kezdik
1821 20|                  öt igáslovával úgy hajt az egész úton, mint Garacs
1822 20|            mindjárt kijövünk a gyepre, s az sima, mint az asztal.~-
1823 20|                  gyepre, s az sima, mint az asztal.~- Csupa disznótúrás -
1824 20|            azalatt pipáját félretevé, de az utolsó élvezet után, melyet
1825 20|                  még mindig köpködött -, az még veszedelmesebb, itt
1826 20|                 legalább lágyan eshetnék az ember. Én kiszállok.~- De
1827 20|              meghajlott. Mielõtt azonban az ily nyájasan felszólított
1828 20|              gyepen vagyunk, itt egyenes az út; csontig átfázunk, ha
1829 20|          szenvedek; a levegõ oly nedves, az egész vidék teli van betegekkel.~-
1830 20|             betegekkel.~- Már hogy lehet az ember ily hypochondricus? -
1831 20|              feleségem s négy gyermekem.~Az ügyész, ki, midõn eszébe
1832 20|         veszélyektõl; két veszély között az elõl hátrál, melyet más
1833 20|               kutyáktól, mennydörgéstõl, az utolsó földindulás óta földindulásoktól,
1834 20|             boldogulhatnak ítéleteikkel. Az elõtt fogják-e levenni kalapjokat,
1835 20|              után fagylaltot eszik; vagy az orvos elõtt, ki ha csak
1836 20|                merészségnek mindenikben; az emberek ítélete hihetõképp
1837 20|          különbözni, miként magukat vagy az akadály átugratására, vagy
1838 20|                  képesebbnek érzik. Hisz az erényeket úgy értelmezi
1839 20|                  mindenikünk, hogy magát az erényesek sorából ki ne
1840 20|                  kocsi a gyepet elhagyva az országútra tért, s kit e
1841 20|               után nem volna utolérhetõ. Az utasok helyzete nem változott.
1842 20|               vagy másik oldalába, mikor az úgyis arra hajlott s e segedelem
1843 20|      felfordulhatna. Cifra a kocsi hátán az egész idõ alatt mélyen alszik,
1844 20|                indul el mindjárt; azután az urak kocsiban járnak, s
1845 20|                  magányos fûzfák, melyek az áradás-járta réten felnõttek,
1846 20|              véletlenül megmaradva, most az õszi szélben vékony lombatlan
1847 20|               sárga!... hogy kapaszkodik az istenadta!... mondom, nincs
1848 20|                 felére érni, még mielõtt az utánok ismét összefolyhatott.~-
1849 20|                 ott leszünk, még mielõtt az az átkozott fõbíró kikapaszkodik
1850 20|                  leszünk, még mielõtt az az átkozott fõbíró kikapaszkodik
1851 20|                    sóhajta Zsuzsi.~- No, az ördög elvihetné, ha még
1852 20|              Zsuzsi -, mindig hallottam, az nem jót jelent.~- Legyen
1853 20|                 hintó és szekér közt épp az a különbség, mint az úr
1854 20|                 épp az a különbség, mint az úr és paraszt között. Amaz
1855 20|              lágy gyepúton, sárba marad; az ilyen szekér pedig elmegy
1856 20|                 elmegy mindenütt, fõképp az én szekerem! a kerekeket
1857 20|            gulyás egyet suhantva -, csak az jó benne, hogy nem messze
1858 20|      szigetekként a nagy áradásból, mely az emelkedõ víz által mozgásba
1859 20|         kivezette. - Úgy, ezen talán még az erdõig jöhetünk - mondá
1860 20|             mondá elébbi helyére ülve -, az áradás még nem töltött el
1861 20|                 láttam a Tiszát Réten, s az alig mozdul; ez mind a Rákérbõl
1862 20|                mind a Rákérbõl jõ, mióta az urak új töltést csináltak,
1863 20|                 S így mentek tovább, hol az árvíz a gyepet el nem borítá,
1864 20|                 el nem borítá, vágtatva; az egyes kisebb ereken át Peti
1865 20|                  én magam.~- Te, Zsuzsi, az kellene még - mondá a gulyás,
1866 20|                 elmegyünk, én vagy Peti: az erdõ, látod, elõttünk áll,
1867 20|          panaszra csak azt mormogá: hogy az út, melyen jöttek, sáros
1868 20|                 hozzá -, én átmegyek, ha az ördög elvisz is, átmegyek,
1869 20|                ki magamat egy kissé. Nem az a nagy fa-e ez, hol minap
1870 20|             partra mutatva, hol a ködbõl az erdõ sötét, egyenes falként
1871 20|               fordítva figyelmét -, csak az az átkozott köd ne lenne...
1872 20|            fordítva figyelmét -, csak az az átkozott köd ne lenne...
1873 20|             átkozott köd ne lenne... de, az erdõ szélén több magas fa
1874 20|                szélén több magas fa van, az ördög ismeri meg.~- Balra
1875 20|              mintegy kétszáz lépésnyire, az erdõben nyílás van. Aznap
1876 20|                  mentek át nálam nélkül? Az istenre kérlek, Peti, ne
1877 20|               képzelhetnénk magunkat, ha az ember mívelõ keze itt-ott,
1878 20|           burgonya és tengeri földjeivel az egésznek hatását nem rontaná
1879 20|                 emelve széles sudaraikat az ég felé, melyeket nem a
1880 20|                 nem a fejsze, hanem csak az idõ vagy a Tisza döntenek
1881 20|                mit fájokért kapni lehet, az egyetlen jövedelem, melyet
1882 20|                áll, mely jó esztendõkben az erdõket a tiszai földesurak
1883 20|               mint Amerika õserdeiben; s az idõ még talán távol van,
1884 20|                  sz.-vilmosi határon is. Az erdõség, mely e határ kiöntéseknek
1885 20|                 tudniillik makk termett, az erdõ teli volt zajjal s
1886 20|              Most halotti csend terül el az erdõ felett. A tölgyek ez
1887 20|             kedveltebb menhelye vala ez. Az erdõn át azon oldalon, hol
1888 20|            bármely király palotájában. S az miként juthatott volna eszébe?
1889 20|       emlékeztetne, a faajtóból, mellyel az alacsony bejárást el lehete
1890 20|         csináltattak, megy ki, a bennlét az égõ tûz mellett elég tûrhetõnek
1891 20|       lovagregény boldog emlékû korában, az írók egész új, soha nem
1892 20|              erénybõl összegyártva, hogy az ember - én magam emlékezem
1893 20|          érzeményekre - szinte vágyódott az ököljog boldog idõszaka
1894 20|      századunktól, melyben senki várából az átmenõ kereskedõket megrohanni
1895 20|                egyéb jutna eszökbe, mint az, miszerint eldõdeiknél ez
1896 20|                hátrább ne maradjanak. Ez az, mit századunkban a mûvelt
1897 20|                 szándékukon, s csak hogy az undort s gyûlölést, mellyel
1898 20|              undort s gyûlölést, mellyel az emberek nem annyira a vétek,
1899 20|              tett szép s nemes volt. Van az írónak egy magasabb feladata,
1900 20|              létezõ hibák orvoslása, nem az érzelmek nemesítése után
1901 20|          nemesítése után törekszik. S ki az istentõl nyert tehetségeit,
1902 20|                 míg a föld vérben áll, s az egész emberi nem vajúdások
1903 20|               szeretetünket azonban csak az érdemli, kinek isten szívet
1904 20|                 tagadhatjuk, ha bámuljuk az önmegtagadást, mellyel õ,
1905 20|                hasznára többet tehet, ha az így támadott mûvek hibáit
1906 20|                így támadott mûvek hibáit az érzelmért, melybõl származtak,
1907 20|                 kifogásokat tehetne, azt az embernek bámulni kell, hogy
1908 20|                 hanem mert nekik jólesik az ocsmányságokban körülkapargatni;
1909 20|             fennmaradó töredékeit, hanem az erényben is mindig csak
1910 20|          bátorsága sokszor nem más, mint az akasztófátóli félelem -
1911 20|                    Te, Mészáros! - mondá az egyik, kit az egész vidék
1912 20|          Mészáros! - mondá az egyik, kit az egész vidék Rácz Andor neve
1913 20|               volna egy kis gulyáshús?~- Az ördög vigyen el - dörmögött
1914 20|             mikor nincs, minek boszontod az embert?~- Hát csak úgy! -
1915 20|               tréfálsz - mondá Mészáros, az égõ fát megtaszítva lábával -,
1916 20|           éhgyomorra, tudod, megárt. - S az öreg zsivány nevetett.~-
1917 20|                   Majd meglátjuk - mondá az öreg zsivány, s midõn sötét
1918 20|           erejével pálinkát akar - mondá az idõsebb zsivány, ki most
1919 20|             mormogott ez fogai között.~- Az más - mondá emez komolyan -,
1920 20|               akartak elereszteni, tudja az ördög, mért, az jutott eszembe,
1921 20|       elereszteni, tudja az ördög, mért, az jutott eszembe, hogy eleget
1922 20|                te, bizony nem járnék itt az erdõben, és Viola sem, azt
1923 20|                 kit a komolyság, mellyel az elõbbi szólt, úgy látszott,
1924 20|            veszedelem akkor üt ki, mikor az ember legkevesebbé gondolja.
1925 20|              között vele megkínáltatott, az állati örömnek bizonyos
1926 20|             Viola kiment a kunyhó elébe.~Az éj setét vala. A magas tölgyek,
1927 20|                 kunyhó ajtaján keresztül az ellenében álló bokrok elszáradt
1928 20|                   terjeszte némi világot az egészre. Miután a kunyhóban
1929 20|                véghetlen csend terüle el az egész vidéken. Néha az õszi
1930 20|                el az egész vidéken. Néha az õszi szél egyes lökésekben
1931 20|               egyes lökésekben szálla át az erdõ felett, a tölgyek száraz
1932 20|                  száraz lombja, mely még az ágakon függött, csörögni
1933 20|           hallatszott, a madarak, melyek az erdõben ezrenként tanyáztak,
1934 20|                 A sötét éj, a hallgatás, az elhagyottság, melyben magát
1935 20|             mezei munka bevégeztetett, s az õsz, mint most, hosszú estéivel
1936 20|                  szerény lakában talált, az idõ változásai nem takarhaták
1937 20|                hinné, hogy a virág, mely az érzéketlen természetre bízatott,
1938 20|          élvezetében; mitõl félhetne, ki az emberektõl oly keveset kíván?
1939 20|                 a fejszét meglátva, élét az ispán koponyájába vágá,
1940 20|                ispán koponyájába vágá, s az emberi vér látására elõször
1941 20|              most ott vagyok, körülöttem az örömükben nevetõ hóhérok,
1942 20|               csináltatok, kik kiûztetek az erdõ vadjai közé, kik miatt
1943 20|              közé, kik miatt e világon s az örökkévalóságban elkárhoztam...
1944 20|                 rajtatok.”~E pillanatban az erdõben nesz hallatszott.
1945 20|            varjúk károgva felszálltak, s az erdõt szomorú hangjaikkal
1946 20|                 Sz.-Vilmos felõl? S most az erdõ másik oldaláról hasonló
1947 20|                   Nem vala többé kétség; az éj csendjében már a közelgõk
1948 20|                    Nem mondtam?! - szólt az öreg zsivány felugorva s
1949 20|                két elsõ nyíláshoz állunk az ajtó mellett. Te, Mészáros,
1950 20|           Mészáros, ha valakit látsz, ki az oldalhoz közelít, azt lõdd
1951 20|                 kunyhó egyik szegletében az asztalra állítva, csak gyenge
1952 20|                gyenge világot terjeszte. Az ajtó mellett puskával kezökben
1953 20|                hörpentve a lõpor mellett az asztalon álló kulacsból,
1954 20|               látszik, elveszté hatalmát az ifjú felett, ki mindig inkább
1955 20|                  korty pálinkát ivott, s az egyik nyíláshoz ment.~-
1956 20|             Elõre, legények, törjétek be az ajtót, rajta! - kiáltott
1957 20|                  pandúr s néhány paraszt az ajtó felé rohantak, de mielõtt
1958 20|                  fel, lerogyott, miáltal az ostromlók közé oly rémülés
1959 20|                  s a kommisszárius körül az ostromlóknak egy része tanácskozott.
1960 20|        inszurgens kardját forgatva, mely az 1741-i nemes fölkelésbõl
1961 20|            haraggal -, én nekimegyek, ha az ördög volna is, csak a többiek
1962 20|             velünk, én nem tudok ezeknek az embereknek parancsolni.~-
1963 20|               csendesebb hangon - nem is az én kötelességem, és azután
1964 20|                  szemmel is kell tartani az egészt.~- Azt se bánom -
1965 20|                hang hallatszott, melyben az ildomos Macskaházy szép
1966 20|                kunyhó felé rohant. Midõn az ostromlók az ajtóhoz közeledtek,
1967 20|               rohant. Midõn az ostromlók az ajtóhoz közeledtek, a kunyhóból
1968 20|                 terjeszte egy pillanatra az egész felett, utána minden
1969 20|              hogy e lövések is találtak.~Az egész csapat hátrálni kezdett. -
1970 20|                  fejszéjét kezébõl, újra az ajtónak rohant. A többiek
1971 20|                  megsebesültek jajgatása az ostromlók s ostromlottak
1972 20|                  sötétebb fátyolt boríta az éj az egész felett, melyen
1973 20|            sötétebb fátyolt boríta az éj az egész felett, melyen csak
1974 20|                melyekkel õ s egy paraszt az ajtót verék, áthangzott
1975 20|                Viola - s ezzel fegyverét az ajtónak szegezve, elsüté.~
1976 20|               nem voltak többé mellette. Az egész tömeg tarthatatlanul
1977 20|                 futott a fõbíró felé, ki az egész jelenet alatt káromkodni
1978 20|              gyõzedelmeskedhetik, miután az ajtórésen át ismét lövés
1979 20|               visszavonult a többiekhez.~Az ostrom vissza volt verve;
1980 20|                ne káromkodjék, ne szidja az egész világot teremtésétõl
1981 20|                Teins uram - fohászkodott az egyik alázatos hangon -,
1982 20|                  van a kunyhóban, amerre az ember csak néz, csupa puskacsõ -
1983 20|                   fiaim! no, rajta, hogy az ördög vigyen el.~A fõbíró
1984 20|           helyében, mint ezeknek hallása az ostromlókat. Nyúzó, úgy
1985 20|               méregtõl elfojtott hangon, az egyik mellette állót torkánál
1986 20|                nemesember; nem megyek én az istenének sem!~- Nem ismertem
1987 20|               kimondva, új életet hoztak az egészbe. A kommisszárius
1988 20|                   melyet a kommisszárius az ajtón keresztül tett, mellbe
1989 20|               feltartani merészségét, de az erõs italnak nem volt hatása
1990 20|                 volt hatása reá, agyában az egy szörnyû veszélynek gondolata
1991 20|            aggódott. - Egy percig, mikor az ostromlók utószor visszavonultak,
1992 20|                  többi üresen.~- Add ide az egyik pisztolyt - mondá
1993 20|          elevenen legalább nem hurcolnak az akasztófához.~- Te, Viola -
1994 20|                  nem lõnek, holnap estig az akasztófán függünk, te is,
1995 20|                  Violát ez utolsó szavak az irományokra emlékezteték,
1996 20|               eltemetve, ne kelljen õket az akasztófához vezetni. De
1997 20|              tekintetet vete társaira, s az írásokat kezében tartva
1998 20|                  kezében tartva fölnyitá az ajtót, s kirohant.~Miután
1999 20|        szalmafödél magas lángokban állt, az ajtó fel nem nyílt és senki
2000 20|            természetesnek látszott, hogy az otthagyott fegyverek egyike