Fejezet

2501 23|               feleletteher, ha csakugyan az ítéletért valakit feleletterhe
2502 23|            meggyõzõdése szerint ítélt!~- Az más, egészen más! - válaszolt
2503 23|          szomorúan. - Más törvényszéknél az ember kimondja voksát tiszta
2504 23|                  amit a többség határoz, az történik. Oly eset, hol
2505 23|                  függne, nem fordul elõ. Az ítélet feljebb megy a királyi
2506 23|          felmentõ szavazatom, sõt nem is az, hanem csak annak kimondása
2507 23|               kinek szíve van, érdemli-e az, aki tette, hogy valaki
2508 23|               teltek -, miért szavaztál, az istenért, halálra?~- Miért? -
2509 23|                Macskaházynak alávalósága az egész... s én becsületes
2510 23|               hibául tulajdonítani? mint az elnöknek, nekem. De hagyján;
2511 23|                 Ne tréfálj, fiam - monda az öreg Kislaky -, amit mondasz,
2512 23|                    Meglehet, törvényesen az - válaszolt az ifjú jókedvûen. -
2513 23|               törvényesen az - válaszolt az ifjú jókedvûen. - Valamint
2514 23|                csalódhatik; azonban hála az égnek, vannak még más lehetõségek
2515 23|                  felebbvitel - sóhajtott az apa.~- Dehogy nincs - mondá
2516 23|           jövõhöz.~- Nem értelek - szólt az öreg bámulva.~- Én értem -
2517 23|                közbe anyja, kinek szemei az egész idõ alatt kedves fia
2518 23|                bánom egy cseppet sem, ha az egész világ azt mondja is:
2519 23|                   s olvasóim képzelhetik az érzést, melyet ezen mosolygó
2520 23|                   Igen, de - szóla közbe az öreg Kislaky, kinek arcain
2521 23|             elszöktetésére módot talált, az öreg János s a vén Peti
2522 23|                 Teljes szívembõl - mondá az asszony, ki most egész derültségét
2523 23|             mentsd meg e szerencsétlent.~Az öreg Kislaky azalatt nagy
2524 23|                Arról gondolkozom - szóla az öreg megállva -, mi szörnyû
2525 23|                válaszolt apja -, ismered az asszonynak szenvedélyességét.
2526 23|              Violát meg kell mentened.~- Az elsõ sorok, miket Etelkától
2527 23|             visszatartóztassalak - szólt az öreg, visszaadva a levelet -,
2528 23|            esküdtjét a szobában tartsuk? Az ajtó, mely a magtárból a
2529 23|                 mégis megtudják? - mondá az apa még mindig nyugtalanul -
2530 23|              szörnyû törvény - sóhajtott az öreg háziúr -, mely becsületes
2531 23|                  ült egymás mellett, míg az asszony, a vacsorára teendõ
2532 24|                de vannak alkalmak, midõn az is nehézséggel jár, hogy
2533 24|                megszabadítsuk - s Kálmán az este százszor átkozá végzetét,
2534 24|             Macskaházyról nem is szólok. Az ügyvéd azon szerencsétlen
2535 24|              Láttalak, bruderkám - szólt az esküdt, barátságosan mosolyogva -,
2536 24|         mindeniknél végeztünk valamit.~- Az nem tartozik a dologhoz -
2537 24|                    én kérdeni akarom ezt az én esküdtemet...~- Nem tartozik
2538 24|            törvényszék együtt marad, míg az ítélet végrehajtva nincs.~-
2539 24|                 kezébe vett, méltósággal az asztalra csapván - mikor
2540 24|           bíróság ülünk együtt. Benn áll az instrukcióban; mint statárium
2541 24|               keserûség támadna, mint ha az forog kérdésben: ki józan
2542 24|                 ellen.~- Nem bánom, noha az agár nem sokat ér, úgyis
2543 24|              folyt.~Míg Kálmán ily módon az urakkal foglalatoskodott,
2544 24|                  alig találkozott valaki az udvarban, kit a legnagyobb
2545 24|                 neje ment hozzá, s azóta az õrök, ha néha fülöket az
2546 24|                 az õrök, ha néha fülöket az ajtóhoz tevék, csak a halk
2547 24|               éltünk elvesztése, s vajon az élet e szerencsétlennek
2548 24|                 végre el fogja felejteni az elátkozott teremtést, ki
2549 24|         meggyõzõdésben kereshetjük, hogy az életen nem sok veszíteni
2550 24|              eltûnik nyugtalanságunk is.~Az öreg János jó hírei felzavarák
2551 24|           eleinte feltette magában, hogy az egész megmentési tervet
2552 24|                  egész megmentési tervet az utolsó percig Violával nem
2553 24|                 úr mindent elrontana. Ha az asszony megtudja, hogy férjét
2554 24|                  nélkül elfogadtatott, s az öreg huszár késõbb önmagán
2555 24|           szótalan kétségbeesését, midõn az egészt maga kilocsogá, s
2556 24|       gyaníthatott volna. Ki tehet róla! az élet, bármennyit beszélünk
2557 24|             sorsjátéknál mûködni látunk; az alakok, melyekkel terveinket
2558 24|                 megtartani tervét? Midõn az öreg huszár a szobába lépve,
2559 24|             tudja, mi hamar árva lesz... az öreg kemény kezével szemeit
2560 24|               mást, mint - Nem lesz bíz’ az, lelkem Zsuzsi, éppoly keveset,
2561 24|                bámuló tekintetbõl, melye az asszony reá vetett, vevé
2562 24|              Sebaj, pár óra múlva, mikor az urak s a strázsák hortyognak,
2563 24|            jajgass, rimánkodjál, másképp az urak észreveszik. Vén szamár
2564 24|                kellett volna megmondanom az egészt, nem fogod magadat
2565 24|             nekem ily gyermekem volna!~- Az enyimek szeretni fogják
2566 24|                  második apjokat - szólt az asszony, tekintetet vetve
2567 24|        tekintetet vetve Jánosra, melyben az anyának boldogsága, midõn
2568 24|              második apjokat - válaszolt az öreg, sóhajtva -, de ha
2569 24|                  öreg, sóhajtva -, de ha az embert úgy szeretik, mint
2570 24|             szeretik, mint elsõ apjokat, az mégis egészen más lehet.
2571 24|              Violáné reményeit elárulná.~Az öreg Jánosnak aggodalma
2572 24|            gulyási szolgálat ígértetett. Az irományok az öreg Istvánnál
2573 24|                 ígértetett. Az irományok az öreg Istvánnál valának,
2574 24|           nyílik-e új élet, új szerencse az ennyit üldözöttnek? s mind
2575 24|         készülnöm kell, nem gyerekség, s az embernek szíve is van. Feleséget
2576 24|                nélkül elvált férjétõl, s az ajtón kiigazíttatott, hova
2577 24|                 ezzel a fõbíró kiment, s az ajtót bezárta maga után.~
2578 24|            vendégszeretete következtében az egész ház részeg, midõn
2579 24|                 szólt rólad? de itt ezek az emberek, nézd csak, leitták
2580 24|          magatokra. Csúfság lerészegedni az embernek, elinni eszét,
2581 24|                  eszét, mint a vadállat.~Az õrök természetesen esküdtek,
2582 24|                 gondolá, ha mindemellett az ajtót lakattal bezárván,
2583 24|              keblében dobogó szívvel ült az ágy mellett, melyen gyermekei
2584 24|               megnyugtatva szívét, midõn az angyali békét látá, melyet
2585 24|               angyali békét látá, melyet az álom gyermekarcaikon elterít...
2586 24|          kiviteléhez hozzáfoghat, s maga az öreg Kislaky most elõször
2587 24|         sóhajtozva hánykolódott ágyában: az úri udvar körül minden hallgatott,
2588 24|              szakíták félbe ugatásaikkal az ünnepélyes csendet.~A rab
2589 24|              szinte minden hallgatott, s az ajtó elébe állított õrök,
2590 24|                mások által felváltatnak.~Az éj sötét s hideg vala. A
2591 24|             hideg vala. A felhõk, melyek az eget egész napon át takarták,
2592 24|               János egyiránt megelégedve az éjszakával, mely oly setét
2593 24|               kert kerítése megett várt. Az öreg cigány vasrudat, fogókat,
2594 24|               maga lóháton utánok jöhet.~Az öreg János e hírekre nem
2595 24|                   midõn Jánost megismeré az egyik, ki elfáradva, leült,
2596 24|                  Persze - szólt sóhajtva az elõbbi -, inkább hatszor
2597 24|            parancsolat - sóhajtott ismét az elõbbi -, az uraknak könnyû
2598 24|             sóhajtott ismét az elõbbi -, az uraknak könnyû parancsolni.
2599 24|                  a szobában, még majdnem az egész palack teli van, majd
2600 24|                   Látják kendtek - szólt az öreg huszár, miután palackjából
2601 24|                akár másvalaki ezek közül az urak közül valaha katona
2602 24|                csak felváltanak! - szólt az õr elijedve a kilátástól,
2603 24|              elijedve a kilátástól, hogy az egész éjt itt töltendi.~-
2604 24|                    Boldogok, akik bíznak az úrban - mondá János nevetve -,
2605 24|                 még mindig fázom - mondá az õr türelmetlenül rázva fejét,
2606 24|                 példája követésére bírá. Az egész ideig az öreg huszár
2607 24|          követésére bírá. Az egész ideig az öreg huszár azzal mulatá
2608 24|            mindig kézrõl kézre ment, míg az egyik õr végre szörnyet
2609 24|             többé semmi útjában nem áll.~Az öreg huszár letevé fegyverét,
2610 24|                  míg Kálmán utánok nézve az ajtó elõtt megállt, s köpönyegébe
2611 24|              eléggé lerészegíteni, midõn az alakban, mely nagy bottal
2612 24|                 s volt egy perc, melyben az ildomos ügyész a leütésnek
2613 24|                  veszélyében forgott, ha az ifjúnak eszébe nem jut,
2614 24|             ifjúnak eszébe nem jut, hogy az zaj nélkül nem történhetik,
2615 24|                hogy minden perc, mellyel az elõbb történik, Viola megmenthetésének
2616 24|                 mi lehetne következése?!~Az ügyvéd már visszafelé fordult,
2617 24|                mintha recsegést hallana. Az ajtóhoz illeszté fülét,
2618 24|       keresztülment, mintha õ lett volna az, kit a törvényszék elítélt.~
2619 24|            mégiscsak szinte mágnás, vele az egész napon át szóltak,
2620 24|             száll, önszemei elõtt - noha az érdemes férfi magát soha
2621 24|           ilyenekre születtem én! mit ér az ostoba gazdálkodás! Szemetet
2622 24|         juristának kellett volna lennem, az isten arra teremtett.” Átgondolá,
2623 24|        Magyarországban? Képzete, segítve az erõsebb bor által, melyet
2624 24|            vállait terhelnék.~De tudjuk, az álomnak nincs erõsebb ellenszere
2625 24|              õrizteti, maga rendelte meg az ácsnál akasztófáját, s nemegyszer
2626 24|         akasztófáját, s nemegyszer mondá az udvaron száz ember elõtt,
2627 24|                  elõjelei. - „Ha bezárom az ajtót s senki segítségemre
2628 24|              mely mindig erõsebb lett, s az éj csendjében úgy hallatszott,
2629 24|         szenvednie kegyetlenségöktõl, ha az ajtót nem zárja be, hogy
2630 24|             zárja be, hogy legalább, míg az feltöretik, segítségkiáltásra
2631 24|                 véve dunnáját, felkelt s az ajtó felé ment. De ki képzeli
2632 24|               karmolással védelmezé, míg az iszonyú zajra emberek lámpákkal
2633 24|                    kiáltott Macskaházy - az világos, zárjuk be itt szobájába;
2634 24|              siettek, míg amaz elbámulva az ügyész szemtelenségén, remegve
2635 24|          feltöretett, nem találta többé, az, ha az idõt meggondoljuk,
2636 24|                nem találta többé, az, ha az idõt meggondoljuk, melyet
2637 24|                  rab biztonságban van. - Az asszony, Kálmánnak erõszakkal
2638 24|                  ismerik a személyeket s az állapotot, melybe a kislaki
2639 24|                Elég legyen mondani, hogy az egész ház, urak, szolgák,
2640 24|                  valószínûség arra, hogy az magától visszajõ, nem levén -,
2641 24|                áldjon meg, hogy lelkemet az örök szemrehányástól megmentetted.
2642 24|               szinte szobájába vonult, s az úri ház s tiszttartólak
2643 25|               alatt, melynek történeteit az elõbbi fejezetekben leírtam -
2644 25|            leírtam - s alig hiszem, hogy az orvos s Vándory komoly intései
2645 25|              orvosának tanácsát kövesse.~Az alispán, mint mondám, kevés
2646 25|           bevégezve látta, hogy akaratát az utolsó esküdtig keresztülvitte,
2647 25|               legkevésbé sem veszélyes - Az apa apa marad - mondá vigasztalóihoz,
2648 25|       viseltetném hasonló szeretettel... az egész világ tudja, mennyire
2649 25|                 tisztelt fõorvosunktól - az említett éppen jelen volt -
2650 25|                 Ákosomat elveszteném!... Az alispán valahányszor elõadásában
2651 25|               vala õt fájdalmában látni. Az elsõ hírnök után egypár
2652 25|             úgyis már Porvárra érhetett, az alispánnak az úrfi sebérõl
2653 25|                  érhetett, az alispánnak az úrfi sebérõl azt írá, hogy
2654 25|               úrfi sebérõl azt írá, hogy az egész, Serer s Vándory véleménye
2655 25|                 a fõispán ebédjéhez ült, az apának aggodalma azóta csak
2656 25|                 maga felszólítá õt, hogy az ebédet odahagyva siessen
2657 25|               azáltal bizonyítá be, hogy az ebédtõl a fagylalt elõtt
2658 25|                  sietett; míg a vendégek az egész ebéd alatt határtalan
2659 25|            kétkedett -, olvasóim tudják, az pedig, hogy a fõorvos a
2660 25|          tanácskozmány s jó vacsora után az egész tiszaréti háznép jókor
2661 25|                  volt.~Ákos baja senkire az egész család közül nem hatott
2662 25|           szemrehányásokat tett, õ lévén az, ki Vilmát s anyját arra
2663 25|            mennyivel többet gondolkozott az egész történet felett, annyival
2664 25|                  ez állítás ellen sokan, az asszonyi szívre megteszik
2665 25|     meggyõzõdését kelle megnyernie, s ez az, mi eddig Kálmánnak nem
2666 25|                 ki Viola elfogatása után az irományokkal Tiszarétre
2667 25|              valamint a szobalány, midõn az utolsó tisztújítási konferencia
2668 25|             késõbb látá, hogy Macskaházy az egész idõ alatt szobájában
2669 25|              szobájában volt, félt, hogy az ügyvéd e beszélgetés minden
2670 25|            tulajdonítva több fontosságot az egésznek, már ismét alunni
2671 25|                 figyelmét felgerjeszték. Az ügyész azalatt hihetõképp
2672 25|                  büszke jegyzõ!... S itt az irományok, melyeket a nagyságos
2673 25|              kifüstöltük mint a méheket. Az írások is mind kezembe kerültek.~-
2674 25|           vágyódott.~- Szóljon halkabban az istenért! - szakítá félbe
2675 25|                   szakítá félbe a szólót az alispánné. - Etelka apjával
2676 25|           meghall. - Mire Macskaházy, ki az alispán s leánya visszatérésérõl
2677 25|               Kálmánnak levél íratott, s az öreg János Kislakra nyargalt.~
2678 25|                   miket pótlólag elõadni az egésznek megértésére szükségesnek
2679 25|            segédkezet nyújtana?... De ha az egész nem erre vonatkozik,
2680 25|              gonosztettre vetemedjék?... Az egész egy nagy rejtély,
2681 25|                   mit tegyenek õk magok?~Az irományok, melyek között
2682 25|              Rétynének azt hazudta, hogy az irományok elégtek, nem lehetett
2683 25|         megszólítás okul szolgálni, hogy az irományok megsemmisíttessenek?
2684 25|          melyeknek feleletterhét részben az veszi magára, ki azokat
2685 25|            átkozzuk s irigységgel nézünk az állatra, mely ösztönét követve
2686 25|              azon szerencsétlen, egyedül az embernek adott kiváltságnál,
2687 25|              Macskaházy egypár napig sem az irományokat megsemmisíteni,
2688 25|              elhatározhatjuk magunkat.~- Az egyenes út a legjobb - válaszolt
2689 25|           kémkedni nem nekünk való. Ezek az emberek tízszer megcsalnak,
2690 25|            szólok.~- Ha azt akarod, hogy az irományok még ma megsemmisíttessenek -
2691 25|              titoknak egy részét bírjuk, az irományok azonnal örökre
2692 25|                nyújtva, s apjának, kivel az ajtónál találkozott, kezet
2693 25|                  ne gondolja senki, hogy az alispán s fia között örök
2694 25|                gyakori eset -, sõt, mind az öreg Réty látó szeretettel
2695 25|           közelnek gondol: úgy apa s fiú az egyik emelkedési terveit,
2696 25|                 noha a zavarból, mellyel az alispán, most midõn azért
2697 25|                egymás mellett, míg végre az alispán, erõt véve magán,
2698 25|   hirtelenkedjünk el semmit - vága közbe az alispán, kinek a mód, mellyel
2699 25|                   hogy Vilmát szeretem - az alispán ajkai mosolygásra
2700 25|              szólt közbe, fejét csóválva az alispán - ne engedd magadat
2701 25|               miként szenvedhetett volna az? Az egész, meg kell vallani,
2702 25|                  szenvedhetett volna az? Az egész, meg kell vallani,
2703 25|             képzelhetni a zavart, melybe az érdemes férfit fiának szavai
2704 25|              Ákos.~- Mindenre - folytatá az alispán -, mi arra szükséges,
2705 25|                õt más karjain lássam?! - Az alispán zavarodtan simítá
2706 25|                  tagadja meg azt fiától!~Az alispán nem vala érzéketlen,
2707 25|               változataiban állnak, hogy az emberi szív ingatag, s idõvel
2708 25|               kérlek, fiam - szólt végre az alispán, míg a legnagyobb
2709 25|             tisztelem meggyõzõdésedet, s az idõre bízom, hogy mint másokat,
2710 25|                  mint másokat, úgy téged az igaz útra térítsen; lelkem
2711 25|             ifjúságod elmúlt? - folytatá az alispán élénken. - Korodban
2712 25|           örömért odavetjük, oka egyedül az, mert e múló élvezetekben
2713 25|           kitüntetés után vágyódik, mint az ifjú szerelem után sóvárgott;
2714 25|           fejedet - szóla Réty tovább -, az idõ jõni fog nálad is, mint
2715 25|                észreveszünk, s melyekért az egyik szeretetreméltónak
2716 25|         mindenütt. Higgy, fiam, apádnak, az idõ el fog jõni, hol a kitüntetés
2717 25|                  ki magoknak - válaszolt az alispán.~- De ha én azok
2718 25|                    Miért ne? - válaszolt az alispán élénken, ki ámbár
2719 25|            minden lehet e világon. Való, az út, melyen hazánkban magasabb
2720 25|                 nem áll-e nyitva elõtted az út, hogy ott kezdhesd, hol
2721 25|             hallá, ajkain átvonult -, ha az életpálya, melyet elõmbe
2722 25|                hozzájok jöjjön, s miután az nem mozdul, felkelnek, s
2723 25|               elérésében?~- Fiam - szóla az alispán, midõn bámulva Ákosra
2724 25|                  nõm nemes legyen, ha én az vagyok?~- Igen - válaszolt
2725 25|                gondolatait kitárta, - ha az, kit választál, nem éppen
2726 25|                  elrontod, mert ki volna az, ki egy falu jegyzõjével
2727 25|             sógorságra akarna lépni? - S az érdemes alispán hihetõképp
2728 25|               ajánlaná, ha e pillanatban az ajtó fel nem nyílt, s a
2729 25|                volna a szobába, mi által az egész beszélgetés más irányt
2730 25|           férjéhez fordulva, éles hangon az alispánné - s mit mond?~-
2731 25|         tekintetet vetve a szólóra, - ha az úrfi azt hiszi, hogy e házasságban
2732 25|                 szakítá félbe indulattal az asszony -, férjem soha nem
2733 25|                 nemde, férjem? - s midõn az alispán többször fejét hajtogatá -
2734 25|                 Ezen esetben - válaszolt az ifjú hideg megvetés tekintetét
2735 25|               hely sem marad többé.~- És az úrfi ugyan hová megy - szólt
2736 25|            uradalmaira vonul vissza? - S az asszony kacagásra kényszeríté
2737 25|                 s ki alig bírá leküzdeni az érzelmeket, melyek keblét
2738 25|                     hogy két hónap múlva az leszek.~- És én mondom:
2739 25|               nem lesz semmi! - kiáltott az alispánné magánkívül. -
2740 25|                  borultak, szólni akart, az indulat elfojtá szavát.~-
2741 25|               utolsó szavaknál, melyeket az alispánné legnagyobb indulatában
2742 25|              helyedet?!~Ki e pillanatban az alispánnét látja, midõn
2743 25|                ez asszonyt; s nem tudom, az alispán - ki a történteket
2744 25|       történteket röviden elmondá, midõn az inas Ákosnak apjától levelet
2745 25|                  kell hagynia -, s ámbár az öreg lelkész ígéré, hogy
2746 25|                 öreg lelkész ígéré, hogy az egészet kiegyenlítendi,
2747 26|                 hogy elfelejtjük, miként az érzelem, mely annyi kínok
2748 26|               tanácsot kérve közlé, csak az elõbbi nap késõ este érkezett
2749 26|          megfosztva látá, fõképp, miután az, mit Kislakon hallott, gyanúját
2750 26|           házától kitiltatott, eredménye az volt, hogy Tengelyi megígéré,
2751 26|               csak úgy biztosíthatja, ha az Ákos nejévé válik; vagy
2752 26|               elhatározni; bizonyos csak az, hogy midõn Ákos Vándoryval
2753 26|                 a jegyzõ melegen szorítá az ifjú kezét... s midõn ez
2754 26|            vezetve szobájába visszatért (az érzelmeket, melyekkel a
2755 26|            érzelmeket, melyekkel a hölgy az ifjút fogadta, leírni szép
2756 26|                 s képzelhetni, miket fog az alispánné elkövetni, hogy
2757 26|                bármennyire ellenkezik is az elveimmel.~- Engedd meg,
2758 26|             tisztelni balgaság; de vajon az, ki valaki iránt csak birtokaért
2759 26|                 kevesebbet hibázik-e?... Az emberek becse önmagában
2760 26|             annyira emelni sudarát, mint az, mely az erdõ közepette
2761 26|            emelni sudarát, mint az, mely az erdõ közepette hajtja ágait?...
2762 26|                  Ritkábban csalódunk, ha az embernek becsét megítélve,
2763 26|                  a tiszaréti kastélyban.~Az alispán, ki mindjárt a jelenet
2764 26|                nyissak?... És most!... - Az indulatos asszony sírt haragjában. -
2765 26|               érhettem el. Szerettem, de az, ki szerelmemet bírta, nem
2766 26|                  volna, s Rétyvel léptem az oltárhoz, mert úgy látszott,
2767 26|                 alispánné vagyok, s mint az fogok meghalni. Férjemben
2768 26|                 vérembõl származnak, nem az enyimek; de végre azon nevet
2769 26|            bármint utálják mostohájokat, az állást, melyre emelkedhetnek,
2770 26|                 s azon meggyõzõdés, hogy az utált jegyzõ, kit gyûlölt,
2771 26|                rajta diadalmaskodni fog.~Az asszony elmerülve e kínos
2772 26|        gondolatokban ült pamlagán, midõn az ajtó megnyílt, s Macskaházy
2773 26|          megnyílt, s Macskaházy lépe be. Az alispánné, feléje fordulva,
2774 26|               férjérõl kérdezõsködött.~- Az alispán úr igen fel van
2775 26|                 fel van gerjedve - mondá az ügyvéd, kényelmesen asszonya
2776 26|               dolog fõbejáró... s persze az õ állásában...~Már esteledni
2777 26|                mondá a másik vígan -, ha az ember hosszú ideig valami
2778 26|          elértük-e célunkat? - válaszolt az alispánné sóhajtva. - Viola
2779 26|             jelenni a törvényszék elõtt? Az ellenünk emelt gyanú agyrém,
2780 26|               nem szólna így! - viszonzá az alispánné - neki biztos
2781 26|            tõkéje valaha ért, csak mivel az egész világ gazdagnak hiszi.~-
2782 26|               rózsaszínekben lát - mondá az alispánné, csudálkozva ügyvédje
2783 26|                kitelt, bizodalmas hangon az elõbbi - mikor az ember
2784 26|                 hangon az elõbbi - mikor az ember egész életét egy család
2785 26|                édes nagysám! - válaszolt az ügyvéd, nyájas enyelgõ hangon,
2786 26|             nyájas enyelgõ hangon, midõn az alispánnét kezénél fogá -
2787 26|                 nappal, mielõtt e házban az utolsó tisztújítási konferencia
2788 26|               Macskaházym, aznap, melyen az átkozott írásokat kezébe
2789 26|               vága szavába türelmetlenül az alispánné - vagy talán kételkedik
2790 26|          kérdezni, mily módon tegyük fel az inskripcionális levelet?
2791 26|                  átláthatja, hogy miután az oklevélben érdemeimnek említése
2792 26|       szerénységem...~- Nem engedi, hogy az érdemek, melyekkel az inskripciót
2793 26|               hogy az érdemek, melyekkel az inskripciót szerezte, különösen
2794 26|                    Ki tudja! - válaszolt az ügyvéd sóhajtva - az ember
2795 26|           válaszolt az ügyvéd sóhajtva - az ember halandó, és...~- Talán
2796 26|               szóla közbe ismét sóhajtva az ügyvéd -, hogy leghívebb
2797 26|                 kockáztassam mindenemet?~Az alispánné elfojtá az indulatot,
2798 26|         mindenemet?~Az alispánné elfojtá az indulatot, mely Macskaházy
2799 26|               fogná nevelni a gyanút, ha az inskripció, mely titokban
2800 26|             Várjunk még egy ideig - tevé az alispánné a lehetõségig
2801 26|                 elragadtatással csókolva az alispánné kezeit -, van-e
2802 26|           asszony széles e hazában, mint az én fõnököm, ennyire meggondolt,
2803 26|               ügyes, ildomos?! ritkállom az ügyvédet, ki ennyi elõrelátással
2804 26|             legbiztosabb titokban marad. Az egész dolog igen egyszerû -
2805 26|                       Ön tréfál! - szólt az alispánné, bámulattal Macskaházyra
2806 26|              látni, hogy...~- De hisz ez az ígért inskripciónál háromszor
2807 26|                 által méltóztatik látni, az irományok megszerzése mennyivel
2808 26|          hallgatását megvásárlani, pedig az nagysádnak is szintúgy érdekében
2809 26|            minthogy a zsidó, úgy hiszem, az egésznek összefüggését igen
2810 26|               mondá szokott éles hangján az elõbbi -, s valóban kár,
2811 26|            miután a feltétel, mely alatt az inskripciót megígértem,
2812 26|                 nem is teljesíttetett, s az irományok, melyeket kezembe
2813 26|               csak hazudta.~- Ha csak ez az, mi nagysádat aggasztja -
2814 26|              nagysádat aggasztja - mondá az ügyvéd gúnyoló hangon -,
2815 26|                el fogom oszlatni, miután az irományok kezeimben vannak,
2816 26|                 akármikor áttekinthetõk.~Az alispánné, mintha elõtte
2817 26|                  miként azt mondta, hogy az irományokat tûzbe dobta?~-
2818 26|                    Emlékezem - válaszolt az ügyvéd ismét gúnyosan -,
2819 26|               több, nemcsak mondám, hogy az irományokat elégettem, de
2820 26|                   tenni is akartam; hála az égnek, hogy nem tettem!
2821 26|                nem adta kezembe? - mondá az alispánné remegõ hangon,
2822 26|                nem adtam kezébe? - mondá az ügyvéd kacagva -, s nagysád
2823 26|       engedékenyek egymás iránt? - mondá az alispánné, mosolygásra kényszerítve
2824 26|        mosolygásra kényszerítve magát. - Az írások ön kezében vannak,
2825 26|                  melyet nagysád e házban az egész család felett gyakorol -
2826 26|                  szokott szelíd módjával az alispánt a váltók elfogadására
2827 26|      ellenállhatlan, azt tudja mindenki.~Az alispánné nem felelt e gúnyoló
2828 26|                 képzelheté felindulását. Az ügyvéd kinézve az ablakon,
2829 26|          felindulását. Az ügyvéd kinézve az ablakon, nyugodtan egy nótát
2830 26|           ujjaival. Hosszabb szünet után az alispánné egyszerre megállt
2831 26|              alispánné egyszerre megállt az ügyvéd elõtt, s erõs, elhatározott
2832 26|             elhatározott hangon kérdé: - Az, mit mondott, utolsó szava-e?~-
2833 26|             meghökkenve a hangon, melyen az alispánné a kérdéseket hozzá
2834 26|                használhatók.~- Csináljak az irományokkal, amit akarok? -
2835 26|           bánásmódja után ön várhat, míg az egykor ígért, de most visszautasított
2836 26|            legélesebb hangján a másik -, az irományok, miután nagysád
2837 26|                  asszonyom - tevé hozzá, az alispánnét kezénél fogva -,
2838 26|                 gúnyoló hangján. - Viola az elõbbi törvényszék elõtt
2839 26|                 elõbbi törvényszék elõtt az alispánné õnagyságát lopás-
2840 26|                  szavaim bebizonyítására az irományokat mutatnám elõ,
2841 26|       Ijesztgessen ezzel másokat - mondá az alispánné indulattal -,
2842 26|                 állunk a dolognál. Nekem az elrabolt irományok tökéletesen
2843 26|               inkább magamat adom fel, s az irományokat a törvényszék
2844 26|               közé teszem le: nem lesz-e az egész jelenet érdekes és
2845 26|                takarva.~- Sõt reám nézve az egész dolog, a dicsõségen
2846 26|            tekintetre látszik - folytatá az ügyvéd, mintha csak fennszóval
2847 26|            kiáltott felugorva pamlagáról az alispánné - ön nem képes
2848 26|                alatt kezemben nincsenek, az egész dolog a törvényszéknek
2849 26|                 tíz-tízezer forintról, s az alispán elfogadásával -
2850 26|                 elfogadásával - folytatá az elõbbi.~- Tudom.~- A lejárás
2851 26|                  Csak hagyjon el - mondá az alispánné csaknem rimánkodó
2852 26|                  váltók kezemben vannak, az irományok általadatnak -
2853 26|                 a szobát elhagyá, melybe az inas éppen gyertyákat hozva,
2854 26|         hallgatódzásra adta magát. Midõn az ügyvédet estefelé az alispánnéhoz
2855 26|               Midõn az ügyvédet estefelé az alispánnéhoz látta menni,
2856 26|            szerencséjére fûtve nem volt, az egész beszélgetést végighallgatá.~-
2857 27|                                       27~Az utolsó fejezetben leírt
2858 27|                  szokott rendében folyt. Az alispán arcain talán mélyebb
2859 27|                  említtetett, hol, mióta az úrfi s öreg huszárja elmentek,
2860 27|  engedékenyebbekké válnánk egymás iránt. Az alispánné halványabb vala,
2861 27|                   mint közönségesen, ezt az ügyvéden kívül, ki emberek
2862 27|               kitört, de ez hasonló volt az éjhez, melyben az eget villám
2863 27|           hasonló volt az éjhez, melyben az eget villám hasítja át,
2864 27|               szobaleányától hallá, hogy az alispánné egész éjjel le
2865 27|             járva szobájában, reggelfelé az ablakokat oly erõsen csapta
2866 27|            jelének alig vala tekinthetõ. Az ügyvéd a legnagyobb vigyázattal
2867 27|             szobaleánynak tûnt fel, hogy az alispánné, ahelyett, hogy
2868 27|                  s mi még csudálatosabb, az egész idõ alatt, melyet
2869 27|         Macskaházy maga maradt a házban.~Az ügyvéd rendkívül nyugtalannak
2870 27|                  neki úgy látszott, hogy az alispánné semmit ellene
2871 27|             teszi, nem valószínû-e, hogy az egésznek végre is csak én
2872 27|               áldozatja? Nem voltam-e én az, ki a rablásban egyenes
2873 27|                  alá járva szobájában -, az egész világ gyûlöl, s egy
2874 27|           Macskaházy elõtt két út nyílt. Az elsõ, ha az alispánné kegyeit
2875 27|                két út nyílt. Az elsõ, ha az alispánné kegyeit újra megnyeri,
2876 27|               mire a legbiztosabb módnak az látszott, ha Ákos házasságát
2877 27|            néhány darabot visszatarthat; az alispánné nem ismeri a levelek
2878 27|                  részt, melyet mostohája az egészben vett. Ákos már
2879 27|                sétálni ment, s hogy csak az asszonyokat fogja honn találni,
2880 27|           bámulva néztek a belépõre... s az elõbbinek hangja, mellyel
2881 27|               elsõ látogatására, melyben az asszonnyal maga lehessen,
2882 27|               meg. A beszélgetés eleinte az idõjárás, a termés s más
2883 27|           Erzsébet már hinni kezdé, hogy az ügyvéd minden különös ok
2884 27|              jött, midõn Vilma kiment, s az egész más fordulatot vett.~-
2885 27|            asszonynak mondhatok el, mint az, ki itt elõttem ül.~E magasztalások
2886 27|                  magasztalások úgy, mint az édeskés hang, melyen azok
2887 27|                   azonban a jegyzõné, ki az ügyvéd által mégis oly valaminek
2888 27|            Erzsébet asszonyom - folytatá az elõbbi, mennyire lehetett
2889 27|                  volna ki mindketten, ha az én kedves Erzsébetem akkor
2890 27|                 nem nyomhatá - férjemrõl az én jelenlétemben hallgasson,
2891 27|                  Ments meg isten - szólt az ügyvéd alázatosan -, hogy
2892 27|                neheztelésre, mert hisz õ az, ki által éltem fõboldogságától,
2893 27|              vesztenünk.~- Látom - szólt az ügyvéd felsóhajtva -, hogy
2894 27|                 maga Tengelyi úr, mintha az utolsó kellemetlen történeteknek,
2895 27|             egész alaptalanságát.~- Adja az ég, hogy úgy legyen! - mondá
2896 27|                 okunk legyen is panaszra az eddig történtekért, a teins
2897 27|               teins fiskális úr legalább az én részemrõl legnagyobb
2898 27|          asszonyom - szóla nekimelegülve az ügyész -, semmi háladatosság.
2899 27|               egyszerre szólt... s ámbár az egészben valami gazságot
2900 27|                 nemzetes asszony - mondá az ügyvéd szerényen -, hogy
2901 27|            befolyásom oly nagy, mint azt az emberek hirdetik. Sokan
2902 27|             mintha a Rétyék házában csak az történnék, mit én akarok.
2903 27|                  én akarok. Mindent, mit az alispán vagy a kevély báróné
2904 27|              látja lelkemet, ha a házban az történnék, mit én akarok,
2905 27|               mód, melyen e kérdés éppen az által tétetett, kit Erzsébet
2906 27|                õt, hogy nem felelt.~- És az irományok, melyekkel Tengelyi
2907 27|                 elvégre mégis megsokallá az ügyvéd szemtelenségét -,
2908 27|                mindezt nem értem - mondá az asszony vállat vonítva -,
2909 27|                 asszonyom - vága szavába az elõbbi -, ha úgy volna,
2910 27|             hozzá, midõn észrevevé, hogy az elsõ lehetõség, melyet felállított,
2911 27|             monda Tengelyiné szárazon.~- Az ég látja - szólt Macskaházy
2912 27|            háladatosság - vágott szavába az ügyvéd, ki Erzsébet célzását
2913 27|              tisztán barátságát kívánom. Az irományok tehát - tevé halkabban
2914 27|                 közelebb tolá -, mondom, az irományok, melyek Tengelyi
2915 27|             keresztelés nem szükségesebb az üdvösségre, mint Magyarországban
2916 27|         Magyarországban a nemesség, hogy az ember becsülettel elélhessen;
2917 27|                  jövõje jut eszökbe...~- Az istenért, ne kínozzon! -
2918 27|                nemzetes asszonyt - kérdé az elõbbi, nem is figyelve
2919 27|                  életemben megsértettem, az istenre kérem, ne bosszulja
2920 27|             tekintet háttérbe szorult, s az anya összekulcsolt kezekkel
2921 27|        összekulcsolt kezekkel könyörgött az elõtt, kitõl máskor undorral
2922 27|                  csak tudnám, hol vannak az irományok, nem volna boldogabb
2923 27|                   gyalog elmennék utánok az ország végeig, nem lenne
2924 27|               tulajdon családjára nézve, az alispánnéra vagy magamra
2925 27|              rangunkféle emberekre nézve az járna, ha rablókkal cimboraságra
2926 27|                 módon szerezhettem volna az említett irományokról tudomást
2927 27|                  igen sokat? - válaszolt az ügyvéd mosolyogva. - Mi
2928 27|           mosolyogva. - Mi szükség ehhez az irományokra?~Tengelyiné,
2929 27|               jobb s célszerûbb módja... az úzus. Újabb idõben, hol
2930 27|             miután ott, hol törvény van, az úzusra szükség nincs, sõt
2931 27|                úzusra szükség nincs, sõt az úzusnak az fõtulajdona,
2932 27|            szükség nincs, sõt az úzusnak az fõtulajdona, hogy oly valami
2933 27|                rossz szokás, mert a föld az övé... Mindegy, nekem úzusom
2934 27|             törvénypert kezdhet ellenem, az pedig száz esztendeig tart.
2935 27|                vagyunk, a jószágnak fele az enyim, a másik a nemzetes
2936 27|              igen természetes - folytatá az ügyvéd oktatólag. Teszem
2937 27|                 soha kivetve nem volt, s az egész megye nemzetes vagy
2938 27|    pálca-büntetésre nem ítéltetett... és az úzus be volt bizonyítva.
2939 27|                    Vannak bizony - szólt az elõbbi tovább, fejével barátságosan
2940 27|                grófoktól származik. Maga az alispán...~- Az alispán
2941 27|          származik. Maga az alispán...~- Az alispán mindent el fog követni
2942 27|                  csalódik - vága szavába az ügyvéd -, ha az alispán
2943 27|                  szavába az ügyvéd -, ha az alispán látni fogja a részt,
2944 27|               járták.~- Nem értem önt!~- Az egész viszongásnak oka -
2945 27|                    azon szerelem, melyet az alispán fiánál a mi angyali
2946 27|            feljebb kell emelkednie... és az alispán... végre emberek
2947 27|                kérdé Tengelyiné, ki most az ügyvéd szándékát gyanítani
2948 27|                élesebb hangon -, hogy ha az alispán úr neheztelésének
2949 27|              neheztelésének csakugyan ez az oka: ez elmozdíthatatlan?
2950 27|               Férjem megegyezését is! Ha az alispán úr barátságának
2951 27|                   Erzsébet szólni akart, az ügyvéd folytatá. - Szép
2952 27|               tudja ezt jobban, mint én. Az embernek jólesik, ha leányát
2953 27|                erõsen csalódik; sõt adná az ég, hogy õ hozzánk hasonló
2954 27|                  másik fejét csóválva. - Az isten csak egyszer elegyedett
2955 27|             házassági dolgokba; s miután az oly rosszul ütött ki, s
2956 27|               Erzsébet asszonyom - szólt az ügyész, hangját érzékennyé
2957 27|            érzékennyé változtatva -, azt az igazi szerelmet, mint mi
2958 27|                  a világon!... de lássa, az imádás, édes nemzetes asszonyom,
2959 27|           asszonyom, igen különös dolog: az ember térdre borul, ég felé
2960 27|                   felkel és tovább megy.~Az embernek természete különös;
2961 27|        helybenhagyólag integetve fejével az ügyvéd -, a világon nincs
2962 27|               fiatalembernél, minõ Ákos, az csaknem lehetetlen.~- De
2963 27|                hogy mást ne szeressen.~- Az nem megy - mondá Macskaházy
2964 27|                 szólt megnyugtató hangon az elõbbi -, hogy ezt ily fiatal
2965 27|                 fogom venni - vága közbe az elõbbi -, inkább, mint hogy
2966 27|            egyszerre felugorva székérõl, az ajtó felé mutatva, szenvedélyesen
2967 27|                 hagyja el házát tüstént.~Az ügyvéd szólni akart. Az
2968 27|                  Az ügyvéd szólni akart. Az érzemény, mellyel ez ildomos
2969 27|           másképp nyugodt asszonyt, hogy az ügyvéd minden iparkodása
2970 27|              akart, más alkalomra hagyva az egésznek kiegyenlítését,
2971 27|           egésznek kiegyenlítését, mikor az ajtó megnyílt, s nem kis
2972 27|             lépett a szobába.~- Mit akar az úr itt? - szólt a jegyzõ,
2973 27|      kifejezésekkel fûszerezve, melyekre az ügyvédet érdemesnek tartá,
2974 27|                 kivétellel, hogy mindent az alispánné meghagyásának
2975 27|              lássam többé! - Ezek voltak az egyedüli szavak, miket a
2976 27|                  s barátságáról, mellyel az egész család iránt viseltetik,
2977 27|                 kihallgatni; úgy tartom, az ajánlat, melyet tettem,
2978 27|                rabló, zsivány, söpredéke az emberi nemnek!~A lármára
2979 27|           szobába jöttek, több általmenõ az ablakoknál állt meg, s kíváncsian
2980 27|        Gazságodra emlékeztetsz? - kiálta az elõbbi botját emelve, míg
2981 27|              mondva, éppen akkor érte el az ajtót, mikor a háziúr megszabadulva,
2982 27|              botjával utána rohant.~- Ez az ember még kezeim által hal
2983 27|                    szólt Tengelyi, midõn az udvarról, hová az elsietõ
2984 27|                  midõn az udvarról, hová az elsietõ ügyvédet követte,
2985 28|                 házánál történt lármának az ablakoknál vagy az udvar
2986 28|              lármának az ablakoknál vagy az udvar kapuja mellett tanúi
2987 28|                  majd azt, hogy Tengelyi az ügyvédet meg akarta ölni,
2988 28|                 tárgya, kinek megszidása az egész faluban kárörömmel
2989 28|              szobájában.~Olvasóim tudják az okot, melyért Tengelyiéket
2990 28|           elveszem is, mit nyerhetek?... Az ötvenezer forintnál, melyet
2991 28|                 Ostobaságot követtem el, az világos!... De ki is hitte
2992 28|                  Ákosnak átadjam, s neki az egészet felfedezzem, így
2993 28|             rablást önmaga fedezi fel, s az irományoknak egy részét
2994 28|                  órához közelgett, mikor az ügyész e munkát bevégzé,
2995 28|                 levelek közül, melyekbõl az irományok nagy részint álltak,
2996 28|                 készült.~Macskaházy most az egész dologra nézve nem
2997 28|             magában -, még egypár nap, s az ötvenezer forint kezemben
2998 28|            Ákosnak mindent felfödözök, s az irományokat, melyeket félretettem,
2999 28|                  át!” S ezzel Macskaházy az ajtó felé ment, hogy azt
3000 28|                 a kulcsot s megpróbálta; az ajtó nyitva maradt. Újra