Fejezet

4001 37|            rendelt ápolóné onnan kijött: az alispánné szívét nyugtalanság
4002 37|                  szólt magában tovább. - Az asszony, ki a zsidót betegsége
4003 37|           betegsége alatt ápolá, ott áll az ajtó elõtt, neki mindent
4004 37|               neki mindent tudnia kell.”~Az alispánné leküldé szobaleányát,
4005 37|           kevéssel azután nem kis bókkal az öregasszony lépe be szobájába.
4006 37|                alispánnéhoz fölhívatott.~Az alispánné, amennyire lehetett,
4007 37|                 e pillanatban tömlöcébe?~Az asszonynak feleletei, bármi
4008 37|                nem valának olyanok, hogy az alispánné magát általok
4009 37|                  felfödözése elõtt, mint az ápoló asszony mondá, nem
4010 37|                   Kend nem tudja - kérdé az alispánné remegõ hangon,
4011 37|          alispánné remegõ hangon, miután az asszony elég hosszas elõadását
4012 37|                 voltam bõbeszédû soha, s az én koromban, úgy hiszem,
4013 37|                  azt kend? - kérdé ismét az alispánné, kinek szokatlan
4014 37|              szokatlan fölgerjedése most az öregasszony figyelmét is
4015 37|             nyugta, míg a tiszteletes és az urak vissza nem jöttek.
4016 37|                     menjen le betegéhez, az urak hihetõképp mindjárt
4017 37|                  lesz reám. No, csakhogy az igazság süljön ki végre.
4018 37|                Ugye nagyságos asszonyom, az a fõdolog?~- Jól van, jól -
4019 37|              hangon -, majd ki fog sülni az igazság. - S ezzel a vénasszony
4020 37|                  valaki által láttassék, az ajtót elzárva, pamlagára
4021 37|                  errõl, azok után, miket az asszonytól hallott, kétsége
4022 37|                  lát, elhágy, sõt nehogy az ellenem emelt vádak reá
4023 37|            megalázzam! De mit tegyek?” - Az alispánné ismét fel s alá
4024 37|                 istenem! segíts rajtam!”~Az alispánné egy ideig mozdulatlanul
4025 37|                 fölöttem mondani senki!” Az alispánné egy ideig mély
4026 37|                  voltak, sem abban, hogy az alispánné azokat kiirtani
4027 37|                  valószínûtlenség nincs. Az, hogy Rétyné az arsenicumot,
4028 37|  valószínûtlenség nincs. Az, hogy Rétyné az arsenicumot, melyet ugyene
4029 37|                  hiszi valószínûtlennek, az mint tiszta teoretikus szól
4030 37|               vitt kék papirosba takarva az utcán végig. Ki ezen kétkedik,
4031 37|            ártana, ha azok tennék, kiket az orvosi rendõrség fenntartása
4032 37|                gondolkozás után, szemeit az elõtte álló palackra függesztve
4033 37|                testem minden egyes tagja az enyészet ellen? s e hosszú
4034 37|         szenvedéseim, de létem megszûnte az, mire vágyódva várnak?” -
4035 37|                   Rétyné ismét elereszté az üveget, s egy székre vetve
4036 37|          nyugalom nem tarthatott sokáig. Az alispánné sokkal eszesebb
4037 37|                  nem látta volna, miként az, mire minden reményét építi,
4038 37|            sietett.~Már este volt; senki az alispánnét, midõn a megye
4039 37|                 nyugodtabban - válaszolt az asszony, fölkelve székérõl,
4040 37|         pillanatban ülve maradt. - Mikor az urak elmentek, mondta, hogy
4041 37|                  hangon -, s várjon reám az udvaron; ne mondja senkinek,
4042 37|                tudja - tevé hozzá, midõn az asszonynak bámulását észrevevé -,
4043 37|                szállt, talán felelni fog az én kérdéseimre is.~- Már
4044 37|               hogy magába szállt - szólt az ápolónõ, még mindig késve
4045 37|             mindig késve a kimenéssel -, az bizonyos. A tiszteletes
4046 37|               hamarább felelne; s azután az is meglehet, hogy ismét
4047 37|                  szólót -, s várjon reám az udvaron; s amint mondám,
4048 37|               oly hangon mondattak, hogy az asszony minden kíváncsisága
4049 37|            rosszkedvûen bundáját fölvéve az ajtón kiment, az uraságok
4050 37|                 fölvéve az ajtón kiment, az uraságok büszkesége ellen
4051 37|                  érdekest hallani lehet, az ápolót kiküldik, s csak
4052 37|               vele.~Rétyné, miután elõbb az ajtóhoz ment, s kinézve
4053 37|               kinézve meggyõzõdött, hogy az asszony, kit elküldött,
4054 37|                állt ágya mellett, s nézé az elszáradt arcot, melyet
4055 37|                 Hát nem ismersz? - szólt az alispánné remegõ hangon -
4056 37|              bámulva, midõn megfordulván az alispánnéra mereszté fénytelen
4057 37|            vallomásokat csaljanak ki. Én az orvostól magától tudom,
4058 37|                  két úrral volt nálad...~Az alispánnét itt a zsidó kacagása
4059 37|                 Macskaházy velem elõször az írások elrablása iránt szólt,
4060 37|                szót sem.~- Zsidó - mondá az alispánné szenvedélyesen -,
4061 37|            halálos küzdelmeihez közeleg.~Az alispánné, miután karját
4062 37|               rohant ki a kamarából, hol az ápoló asszony betegét, midõn
4063 37|             végsõ vonaglásaiban találta.~Az érzelmeket, melyek Rétynének
4064 37|            leírni. Vannak szörnyek, mint az anyagi-, úgy érzelmeink
4065 37|                Julis, midõn a gyertyákat az asztalra állítá - talán
4066 37|           bezárva szobáját, maga maradt. Az emberek részvétét elutasíthatjuk
4067 37|            leánynak úgy látszott, mintha az alispánné valamit keverne
4068 37|                hínék.~A szobaleány ismét az ajtóhoz illeszté fülét,
4069 37|                valaki egy poharat erõsen az asztalra tesz; s midõn ebbõl
4070 37|             senkit, úgy látszott, mintha az alispánné pamlagára vetné
4071 37|                  lehetne, s miután Julis az ajtón többször kocogva s
4072 37|        megszólítva feleletet nem kapott, az alispánnénak szigorú tilalmáról,
4073 37|                Kevés pillanattal azelõtt az alispánhoz Vándory jött.
4074 37|             éppen most Tengelyinél volt, az öregasszony, ki a zsidót
4075 37|              ápolá, azt jelentette, hogy az alispánné éppen halála elõtt
4076 37|                  körülményeket, melyeket az ápolónõtõl hallott. - Barátom -
4077 37|                 a férfiak a jövõ percben az alispánné ajtaja mellett
4078 37|         alispánné ajtaja mellett álltak.~Az ajtó zárva vala. Benn a
4079 37|              Rétyvel együtt egész erõvel az ajtónak rohantak, a gyenge
4080 37|                  elérhetõ. A pohár, mely az asztalon állt, s melynek
4081 37|           asztalon állt, s melynek alján az italnak kis része megmaradt,
4082 37|                része megmaradt, mellette az üveg arsenicummal, Rétyné
4083 38|                  figyelmét, s e pillanat az, melyben eltemettetik. Ilyenkor
4084 38|                   tiszteletet érdemel, s az emberek többsége alig tehet
4085 38|                   s nem tudja, érdemes-e az, mit e földön elérhet, hogy
4086 38|             elérhet, hogy érte fáradjon: az elsõ esetnél, hol ismerõsei
4087 38|                  gazdagoknál: kié legyen az örökség? - ez az, mi a bírt
4088 38|                  legyen az örökség? - ez az, mi a bírt szeretetre emlékeztet.
4089 38|             szorítottuk barátaink kezét, az eset ritka, hol e szorongatások
4090 38|                  kinek halála Porváron s az egész megyében több lármát
4091 38|          emlékezetre méltó történt. Maga az, hogy Rétyné meghalt, magára
4092 38|                  ki a világból. De mi ez az alispánné esetéhez képest?
4093 38|               csudákat tesz, ajánlhatná. Az alispánné meg vala mérgezve,
4094 38|                  több, saját maga által, az iránt nem lehetett kétség;
4095 38|                Kálmán - közelebb álltak, az egész történetet szerencsétlen
4096 38|                   nem kissé segíttetett. Az érdemes szobaleány annyit
4097 38|                  kétkedhetett, miszerint az alispánné szándékosan mérgezte
4098 38|             mérgezte meg magát; s miután az, hogy szobájának ajtaja
4099 38|          lehetett véleménykülönbség, mik az alispánnét e határozatra
4100 38|                  jelének tartották; akár az bírta e kétségbeesett határozatra,
4101 38|         férjeiknek a dolgot magyarázták, az alispán kétségen kívül megsértette
4102 38|                túlzó engedékenysége volt az, mi nejét azzá tette, mivé
4103 38|                 gyanút inkább nevelé. Ha az elrabolt irományok Macskaházynál
4104 38|             lehetett segíteni, ha Viola, az igazság kezébe kerülve,
4105 38|              Több két hétnél múlt, mióta az öreg János Csavargóssal
4106 38|                valószínûnek, hogy miután az ország minden törvényhatóságai
4107 38|                célra mindent elkövettek, az, miért annyian hasztalan
4108 38|                és fenyegetõdzött, többet az öreg gulyás kínpadon sem
4109 38|               hordoztam, meghaltak, csak az úrfi maradt meg; de ezt
4110 38|               Csavargós nem kételkedett. Az is, mint Csavargós többször
4111 38|              valószínûnek látszott, hogy az ország határain túl nem
4112 38|                  oly kérdés vala, melyre az öreg János minden stratégikus
4113 38|              pajtásához -, úgy retirált, az ördög sem tudna reáakadni.
4114 38|             válhatott volna belõle!~- Mi az: retirálni? - kérdé egy
4115 38|           alkalommal Csavargós, ki mióta az öreg Jánossal járt, nem
4116 38|     elbeszéléseit, s mióta a háborúról s az egykori huszárnak nagy tetteirõl
4117 38|                  öcsém, a retirálás csak az, mikor az embert visszafelé
4118 38|                 retirálás csak az, mikor az embert visszafelé kommandírozzák.~-
4119 38|            figyelemmel hallgatá -, mikor az embert az ellenség megkergeti.~-
4120 38|              hallgatá -, mikor az embert az ellenség megkergeti.~- Bohó! -
4121 38|             következésében vonult vissza az ellenség elõl, azon meggyõzõdésben
4122 38|                 soha. - A retirálás csak az - folytatá elõadását -,
4123 38|              folytatá elõadását -, mikor az ember az ellenséget jól
4124 38|              elõadását -, mikor az ember az ellenséget jól megveri,
4125 38|             tudom, miért megy hát vissza az ember, ha az ellenséget
4126 38|                  hát vissza az ember, ha az ellenséget megverte?~- Hát
4127 38|               Gazsi tovább, ki kételyeit az eddig hallottak után még
4128 38|            mindig nem érzé felderítve.~- Az nem a mi dolgunk - felelt
4129 38|                mert épp ezen kérdés vala az, melyet magának százszor
4130 38|               vagy meglehet, azért, hogy az ellenség megint összeszedhesse
4131 38|             Gazsi sokat tanulhatott, míg az öreg János bennök nem kis
4132 38|           tesznek velem, mint lovászunk. Az is, ha a lótisztításról
4133 38|                tudnak semmit. Azt, mirõl az ember szólni akarná, azt
4134 38|                 melyekrõl mások, sokszor az egész világ tudja, hogy
4135 38|                  hiúságunk, mely sokszor az elõbbinek éppen ellenkezõje,
4136 38|                 akkor - sóhajtsunk fel - az öreg János káromkodott -,
4137 38|         káromkodott -, s menjünk tovább. Az öreg huszárnak filozófiája
4138 38|                  messzire jut, sõt végre az elérhetetlennek gondolt
4139 38|            változékonynak nem nevezheté. Az öreg huszár, noha fiatal
4140 38|              minden pásztorembert ismer: az öreg azon reményben, hogy
4141 38|                 megnézve letördelt, vagy az úton keresztbe tett ágakat
4142 38|                   mikkel szegénylegények az erdõben útjaikat megjelölik.~
4143 38|                 útjaikat megjelölik.~Már az est közelgett, midõn a sûrûbõl
4144 38|              tévelygõket jó útra vezeté. Az erdõ közepén végre a tanyához
4145 38|           lehet-e nagyobb annál, mellyel az itt tanyázó gulyás Csavargóst
4146 38|                  János gazdáját, mihelyt az magát fiatal pajtásával
4147 38|                  tud valamit.~- Ki lehet az? - mondá gondolkozva Csavargós -
4148 38|                    szólt Gazsi bámulva - az nem lehet, az taval õszkor
4149 38|                  bámulva - az nem lehet, az taval õszkor meghalt.~-
4150 38|             meghalt.~- Meghalt?! - mondá az elõbbi még inkább bámulva -
4151 38|                 szólt Gazsi nyugodtan -; az, kit annak gondolsz, élhet,
4152 38|                    De mikor mondom, hogy az - szólt a másik hevesen -
4153 38|                idehozta, nálam hált meg. Az egyik beteges volt, de a
4154 38|                  tevé hozzá, míg Gazsi s az öreg János szemeikkel integettek
4155 38|           gazdájok lefeküdt s elaludt -, az, kirõl szólt, nem más, mint
4156 38|             heverve alvásra készült, míg az öreg János minden fáradtsága
4157 38|                  küzdelmében Jánost csak az vígasztalá, hogy ha Violát
4158 38|               oly nagy s kényelmes, mint az, melyet Tiszaréten egykor
4159 38|               kiigazítva, megõrzé lakóit az esõ ellen, fehér falai tisztaságukban
4160 38|              emberi lak nem állt, s maga az elhagyatottság, melyben
4161 38|                  elhagyatottság, melyben az utas szemei elõtt feltûnt,
4162 38|           dombsor emelkedett, alján, hol az erdõ régen kivágatott, ritka,
4163 38|                 feltalálta, s távol volt az emberek társaságától, mi
4164 38|                  azonban ez nem így van, az öreg János erõsen csalódott,
4165 38|          szerencsésnek gondolá. Már csak az, hogy életének elõbbi színhelyét
4166 38|              halmozná minden adományait, az idegenek közt mindig magányosnak
4167 38|              szûkebb körökben foly le, s az összes hazának eszméje tõlök
4168 38|               felfogni képesek volnának. Az utolsó paraszt szereti hazáját,
4169 38|               szeretettel ahhoz, mellyel az ember isten iránt viseltetik;
4170 38|                embernek valóságos hazája az, melyet szívének semmi nem
4171 38|               állanak, s ha új lakhelyén az emberek ugyanazon nyelven
4172 38|                 fog-e mint idegen állani az idegenek között, majdnem
4173 38|        terméketlenné vált - s ilyen volt az, mit Viola szenvedett. Felejtheté-e
4174 38|                 szenvedett. Felejtheté-e az emberek igazságtalanságát,
4175 38|           szerencsétlen elõtt. Még senki az egész vidéken nem ismeré
4176 38|           érezheté magát. A végzet, mely az embernek önhelyzete meghatározására
4177 38|                 mely lelkét tölté. Távol az emberektõl, messze eddigi
4178 38|               öröm, mely után vágyódnék, az egyen kívül, hogy a szeretet,
4179 38|          nyugtalan életmód, melyre anyja az utolsó idõben kényszeríttetett
4180 38|                  végre a sebes út, midõn az egész család új lakhelyére
4181 38|                 maradt.~E gyermek halála az anyának mélyen fájt, még
4182 38|               táján Pista himlõbe esett. Az anyának gondjait, melyekkel
4183 38|                 csak õ tudja, mint lehet az anya gyermeke betegágya
4184 38|                  mosolyra kényszerített, az akaratlan fohász, mely néha
4185 38|         ismereteseknek látszottak, végre az alispán huszárjára ismert,
4186 38|                alig hitt szemének, midõn az öreg, máskor oly rendesen
4187 38|                  látá maga elõtt.~- Kend az, János? - mondá bámulva,
4188 38|               ily messze földre? - kérdé az elõbbi.~Az öreg János, ki
4189 38|               földre? - kérdé az elõbbi.~Az öreg János, ki jelen járatának
4190 38|                 még inkább növekedett; s az öreg János, kérésének engedve,
4191 38|         elõadásához. Nem szükséges, hogy az öreg huszárt kissé hosszas
4192 38|             Látod-e - szólt megnyugtatva az öreg huszár -, nem kell
4193 38|                  ipjára van gondom; csak az az átkozott kriminális per,
4194 38|               ipjára van gondom; csak az az átkozott kriminális per,
4195 38|                 megmentsen? örömnap lesz az, melyben én meghalok! A
4196 38|            legjobb barátimat rontom meg.~Az öreg János mélyen meg vala
4197 38|                 alatt Porváron lehetünk; az irományok, melyeket Macskaházytól
4198 38|                véresek még most is, s ha az egészet, amint történt,
4199 38|                 úron gyanú nem maradhat.~Az öreg János gondolkozva csóválta
4200 38|              arra kell gondolnunk. Igaz, az urak azt mondják, hogy éltednek
4201 38|                 de végre, ki tudja? Amit az urak ily szegény embernek
4202 38|             módot próbálunk meg. Teszem, az írásokat nekem adod, én
4203 38|              hogy veled szóltam, s mikor az írásokat átadtad, magad
4204 38|               kifejezése vala látható -, az utolsót, kis Pistánkat,
4205 38|           temettük el.~- Pistát? - mondá az öreg János - kis Pistámat?
4206 38|                kis Pistámat? hej, öcsém, az szörnyûség!~- Õt s kisebb
4207 38|              kisebb testvérét - folytatá az elõbbi remegõ hangon -,
4208 38|                 mély fájdalomba merülve, az öreg János könnyekbe lábadó
4209 38|              Bizony, öcsém - szólt végre az utóbbi meghatott hangon -,
4210 38|                  kell vallani, azok, kik az arier gardba jutottak, néha
4211 38|                 elveszthetik türelmöket. Az elsõk fölemésztenek mindent,
4212 38|              fölemésztenek mindent, övék az egész dicsõség, a hátulsóké
4213 38|               világról. Mert elõször, ha az ily szolgálatnak vége van,
4214 38|                  többiek elõtt, s bizony az úristen is csak így tesz
4215 38|               akinek még gyermeke lehet, az nem tudja soha, mily szerencse
4216 38|                  meghatva hallgatá végig az öreg katona tanácsait, de
4217 38|               kend? De azt hiszi-e, hogy az, mit így szenvedek, nem
4218 38|                  leggyávább teremtésként az erdõben; ha uram, vagy másvalaki
4219 38|              lesz zsivány többé? Ez volt az utolsó szó, mit tõle hallottam;
4220 38|               meg kell halnia - folytatá az elõbbi -, sokszor gondolkoztam
4221 38|              látom, hogy ez természetes. Az embernek úgy sincs nyugodalma
4222 38|                 mi a megkötözést illeti, az ostobaság volna. Ha magad
4223 38|               valaki azt mondaná: Violát az öreg János fogta meg.~-
4224 38|              legjobb lesz, öcsém - szólt az öreg János -, ha már rászántad
4225 38|                  veled, öcsém. - S ezzel az öreg huszár ismét a ház
4226 38|               öcsém - mondá Violához, ki az elõbbi helyen megállt -,
4227 38|                   Legfölebb azt mondják, az öreg János nagyobb szamár,
4228 38|             Violát nem tudta feltalálni. Az se baj. Isten veled. - S
4229 39|                 semmije; s nem forgott-e az szüntelen veszélyben, ha
4230 39|                 tudtára adja, miként még az este nehány napra útnak
4231 39|            elhalaványult. De mit tegyen? Az okot, melyért tanyájától
4232 39|                hogy midőn férje ajkairól az utolsó isten veled-et hallá,
4233 39|                  dúlt; de midőn jó lován az erdő felé vágtatva annyira
4234 39|            annyira jött, hogy mozdulatai az utána néző által nem láttathattak;
4235 39|                 fellegek között lebegett az égen, fényesen önté le ezüst
4236 39|           lelkünket; úgy látszik, mintha az egész természet részt venne
4237 39|               volna hollétemet. Valamint az öreg János, úgy más is fölkereshetett,
4238 39|             nézett a halál elébe, õ vala az; de a gondolat, hogy életét
4239 39|                  tegyenek velem akármit, az, hogy élek s hasznomra lehet,
4240 39|             végre minden elmúlik, s mint az öreg János mondta, még mint
4241 39|          bûntettet nem követett el. Maga az, hogy a halálos félelmet
4242 39|                néhány mérföldnyire volt, az vala, hogy mielõtt magát
4243 39|               szolgabíróhoz hurcoltatik. Az erdõnek éppen legsûrûbb
4244 39|              Ákos éppen Tiszaréten volt. Az alispán, mióta neje meghalt,
4245 39|               napot töltött itt - s mert az utolsó idõben történteknek
4246 39|                  nem a kastélyban, hanem az öreg Vándorynál lakott.
4247 39|                 is jókor fölkelve, midõn az egészen tiszta eget látá,
4248 39|                 hagyá.~Múlt õsz óta, hol az agarászat után Tengelyi-
4249 39|                 Kálmán, s én jobbra, ott az átkozott Nyúzó, mintha még
4250 39|             lovasoktól nem fordítá el -; az, ki elöl jár, ûzõbe vétetett,
4251 39|         figyelemmel követé.~- Bizonyosan az, vagy olyan, kit annak tartanak -
4252 39|              üldözõje a nyomán van. Most az üldözõk legközelebbike lovastól
4253 39|            olvasóim gondolhatják, hogy õ az, kit Ákos a törökdombról
4254 39|               kifogy, s Viola érzé, hogy az övé alig bírja terhét. A
4255 39|                  cseppekben patakzott le az izzadtság, Viola tántorogni
4256 39|           egyszer szaladásnak indult. De az ellenség nyomában vala.~-
4257 39|                hang Viola háta megett, s az üldözött borzadva látá,
4258 39|                 pisztolyát Violára süte.~Az ellenek oly közel voltak
4259 39|    Szerencsétlent? - mormogá a másik, ki az alispán fiát látva, parancsának
4260 39|               melyet egy idõ óta viselt, az egykori zsiványra, Cifrára
4261 39|                  a teins úr, hogy Viola? Az ötszáz forint, mit annak
4262 39|             nemes vármegye kezeibe adja, az enyém. Csak reménylem, meghal,
4263 39|                 nem teheti -, s vegye ki az írásokat... Tengelyi úrnak
4264 39|              Véresek - tevé hozzá, midõn az irományokat Ákos kezeiben
4265 39|               nem tesz semmit, hisz csak az én vérem, Tengelyi úr jóltevõm
4266 39|                  gyilkos én vagyok. Csak az írásokat akartam elvenni
4267 39|                  házam mellett elmegy, s az üresen áll, vagy benne más
4268 39|                 vagy Kislakra jövök, hol az új házasok letelepedtek,
4269 39|            elõször õsi lakukba vezették.~Az alispán ritkán jõ Tiszarétre.
4270 39|            alispán ritkán jõ Tiszarétre. Az ott történtek emléke mindig
4271 39|                 érdemei által õ Porváron az elsõ, véleménye, mint hajdanában,
4272 39|                  országban mi kell egyéb az embernek, hogy magát boldognak
4273 39|                  magát boldognak érezze?~Az öreg Kislaky nem vágyódik
4274 39|                 biztosan mondhatom, hogy az elsõ alkalom után, melyben
4275 39|               most is szerfölött kedveli az agarászatot, azzal vigasztalja
4276 39|                  is majd kiforrja magát.~Az öreg Tengelyi eleinte szomorú
4277 39|               mindenkinek, hogy valamint az erõmû, ha hasztalan vesztegel,
4278 39|             szüntelenebbül dolgozik; úgy az ember, ki egész életén át
4279 39|            Völgyesy és Vándory maradtak. Az elsõ, baráti körökben lassanként
4280 39|             hogyha sokan elég balgatagok az embert külsõ formája után
4281 39|       társaságtól visszavonulni; mert ha az emberi társaságban a bolondok
4282 39|                  soha bizodalma, mellyel az isteni gondviselés s az
4283 39|                  az isteni gondviselés s az emberek jobb természete
4284 39|                mert nem földi láng vala.~Az öreg János, kit Ákos gazdájának
4285 39|                 ítélünk emberekrõl, mint az idõrõl. A mezei gazda áldja,
4286 39|             sétára készülõ uracs átkozza az esõs vasárnapot; még a jégesõnek
4287 39|                 csak szerencsétlenségére az alispánné halála után kevesebb,
4288 39|              szerint a mindennapi kenyér az, mit bölcsek a szükséges
4289 39|              szép ház, birtok stb., stb. az, mi hasznosnak neveztetik;
4290 39|              bõvebben szólni nem akarok, az érdemdús tisztviselõnek
4291 39|               amennyire én tudom.~Miután az urakról szóltam, s így bírálóm
4292 39|                 azzal vádolá, hogy benne az elsõ helyet a nép alsó osztályainak
4293 39|                  úgy igazíttatá el, mint az egykor állt, oda vonult.
4294 39|                 csillag igazán;~Ott, hol az a csillag ragyog,~Én is
4295 39|            odavaló vagyok.~Vilma gyanítá az énekest.~Másnap reggel,
4296 39|            valamint legforróbb óhajtásom az, hogy e regény minél elõbb
4297 39|              nincs látszó határa, csupán az ég, mely kék boltozatával
4298 39|                 egykor takarták; vagy ha az éj sötét nyugalma borult
4299 39|             magad körül, de még kopáran. Az erõk, melyekkel isten megáldott,
4300 39|          megáldott, még szunnyadoznak, s az ezernyi évek, melyek fölötted
4301 39|                 láttak dicsõségedben; de az erõ rejtve bár, még él kebledben,
4302 39|                  s szívem mondja, közelg az idõ, hol virulni fogsz.