Fejezet

2001 22|          életében; inkább meghalok, mint hogy tömlöcbe zárjanak.~Kislaky
2002 22|         felakasztják?~Zátonyi megjegyzé: hogy a gyermekekre nézve mindegy,
2003 22|                megmutathatom gyermekeit, hogy nõttek; ételt hordhatok
2004 22|             hangon a nõ -, ha én mondom, hogy nem ér semmit, mert Violának
2005 23|                 bajszát pödré, látszott, hogy a hír, melyet hozott, nem
2006 23|         párolgásából gyanítani lehetett, hogy kik rajtok jöttek, inkább
2007 23|        társaságát keresné, s midõn látá, hogy Kálmán által észre nem vétetik,
2008 23|                  együtt ülnek.~- S akkor hogy jõsz te ide? - kérdé Kálmán
2009 23|   félbeszakasztva magát - nem arra való, hogy ezekrõl szóljunk. Ha a történteket
2010 23|             azután nem látja a teins úr, hogy Ákos úrfi Fecskéjén jöttem
2011 23|          szavakat mondá -, az nem lehet, hogy hol apám jelen van, ily
2012 23|                 emelve, néha azt is úgy, hogy az istenért, senkit meg
2013 23|                  Kinek merészsége nincs, hogy meggyõzõdése mellett felszólaljon:
2014 23|            lehetsz. Mihelyt azon kérdés, hogy Viola vallomásának azon
2015 23|           lehetett, azon körülmény vala, hogy több tárgyak felvilágosítva
2016 23|           fontosságúak. Okunk van hinni, hogy Ákos, talán egész családunk
2017 23|                  szörnyû volna gondolni, hogy ártatlanul halált szenvedett. -
2018 23|               mindent el fognak követni, hogy elítéltessék, mert ha Viola
2019 23|                   azon reményre jogosít, hogy nem hiába tettem, s valamint
2020 23|                 megmondom Macskaházynak: hogy gazember, hogy a tolvaj
2021 23|            Macskaházynak: hogy gazember, hogy a tolvaj õ, hogy...~- Nyugodtan,
2022 23|               gazember, hogy a tolvaj õ, hogy...~- Nyugodtan, barátom -
2023 23|                lépett be János a hírrel, hogy a teins urak már jõnek,
2024 23|         homlokához. - Átkozott! kiálta - hogy éppen ma kelle távol lennem.
2025 23|              Ákos kérésére, mert tudtam, hogy gulyásunk Violának jó embere;
2026 23|              Miután gulyásunk azt mondá, hogy Violát nem látta, virradatkor
2027 23|                 kilovagoltam pusztánkra, hogy csikósunkkal is szóljak.
2028 23|            elmentem, Viola elfogásáról s hogy ide hozzák, még szó sem
2029 23|                 Persze, mert nem tudtam, hogy a teins úr a pusztán van -
2030 23|               pásztorembertõl hallottam, hogy arra nyargalt.~- Kend, János,
2031 23|                  szólt közbe Völgyesy -, hogy statáriumról van szó, ez
2032 23|                  mindent el fog követni, hogy becsületes szándékunkat
2033 23|               enni, másképp észreveszik, hogy meuterungat csinálunk, én
2034 23|         forgattatott, mint közönségesen, hogy sokat ne mondjak, a legbarnábbak
2035 23|                elkövettek ugyan mindent, hogy a jó kedvet, mely kívülrõl
2036 23|            szívet felderíti, de anélkül, hogy a hatalmas poharak, melyeket
2037 23|               hatást gyakorolnának, mint hogy az elsõ mindig mérgesebb
2038 23|                 odahagyá a termet.~- No, hogy vagyunk, öreg János? - mondá
2039 23|             mindent.~- Hát azt gondolod, hogy a szerencsétlent megmenthetjük? -
2040 23|                   annak kutya baja.~- De hogy? miként? szólj!~- Hát csak
2041 23|                itt van, s mihelyt látta, hogy Viola e hideg novemberi
2042 23|                  alatta csak kis szalma, hogy lefeküdhessék, mellette
2043 23|                  látta, mindjárt mondta, hogy ez nem szabad, hogy valóságos
2044 23|              mondta, hogy ez nem szabad, hogy valóságos kínzás, és a királyi
2045 23|           királyi parancsolatban az áll: hogy ha hideg van, a rabot szabad
2046 23|                itt a fészer alatt marad, hogy szabadíthatjuk meg? mikor
2047 23|              lámpást állítottak melléje, hogy minden mozdulatát láthassák.
2048 23|      tiszttartónak, ki maga is ott volt, hogy jobb is lesz, mert bizony
2049 23|                bátorsága csak arra való, hogy kinevessék. Csak tegyék
2050 23|                mert a tiszttartó mondta, hogy más helye nincs - holnapig -
2051 23|              holnapig - kereshetik.~- De hogy? - kérdé most Völgyesy,
2052 23|                kezét, Völgyesy megvallá, hogy a terv kétségen kívül a
2053 23|              között kigondolni lehetett, hogy azonban kivitele még annyi
2054 23|                 még annyi dologtól függ, hogy már örvendeni idõ elõtti
2055 23|                 a strázsáknak bort adat, hogy a hideg éjszaka meg ne fázzanak:
2056 23|             kulcsot kapjuk meg, s azután hogy Violát oda zárják, másképp
2057 23|                 oly hévvel pártoltatott, hogy az ifjak közbeszólása e
2058 23|             mondá Macskaházy nyájasan -, hogy a rab szobába zárássék.
2059 23|             értelmében nem tartom annak, hogy a rab más helyre tétessék
2060 23|                  úr kívánatát - feltéve, hogy a biztosságról gondoskodva
2061 23|                  bezárható állapotban, s hogy a szükséges strázsák felállítása
2062 23|                  de miután megjegyzésök: hogy a kamarát nem fûthetni,
2063 23|              fontosnak, határozattá lõn, hogy a rab a kamarába zárassék,
2064 23|           Vándoryt a tiszttartó házához, hogy az áttételnél jelen legyenek.~-
2065 23|           kamarát, annyit mondok ellene, hogy...~- Ez is hiba volna -
2066 23|            házatokban, bizonyos lehetsz, hogy Viola oda záratik.~Völgyesynek
2067 23|                 méltósággal megjegyezte: hogy teins Kislaky úr kuriális
2068 23|            Macskaházy és Nyúzó váratott, hogy játszáshoz fogjanak; addig
2069 23|              között felejtve még azt is, hogy pipája régen elaludott.~-
2070 23|                 magának is úgy látszott, hogy derült életökre sötét felhõ
2071 23|                szomorúságán, s ahelyett, hogy mint akará, szemrehányásokat
2072 23|                tegyen, azzal vigasztalá: hogy a feleletteher, ha csakugyan
2073 23|                  mindegyik bíró vállain, hogy egyébiránt már többször
2074 23|         szemrehányást nem tehet magának, hogy a rab halálának õ maga volt
2075 23|                  De itt, ha meggondolom, hogy csak felmentõ szavazatom,
2076 23|             annak kimondása kívántatott, hogy a rab rendes bíráinak adassék
2077 23|                bíráinak adassék által, s hogy én halálára szavaztam, hogy
2078 23|              hogy én halálára szavaztam, hogy én tulajdon kezeimmel adom
2079 23|                 érdemli-e az, aki tette, hogy valaki szeretve közelítsen
2080 23|           körülöttem mindenki azt mondá, hogy magamat nevetségessé teszem,
2081 23|                  a többiek azt kiabálák, hogy ha Viola vallomása a perhez
2082 23|                  reám, s eszembe jutott, hogy azon esetben Kálmánunk Etelkát
2083 23|                 magamnak is úgy látszik, hogy a jegyzõkönyv nem rendesen
2084 23|              nekem. De hagyján; mondják, hogy szamár vagyok, mondjanak
2085 23|                  lehetetlennek tartatik, hogy két tanú szintúgy hazudjon,
2086 23|                 hazudjon, mint egy, vagy hogy bíró részrehajló lehet s
2087 23|         megtanulják hazai törvényeinket, hogy azokat, melyeket kebleikben
2088 23|           történt... csak belsõm mondja, hogy jól cselekedtem.~Kislakyné
2089 23|               törvény, mely azt rendeli, hogy egy szegény szerencsétlen
2090 23|              hallám, meg valék gyõzõdve, hogy termékeny fiatal eszével
2091 23|                Hát azért ellenezted úgy, hogy Viola jobb szobába ne tétessék? -
2092 23|           gyengeségem. Hatalmamban állt, hogy a szerencsétlent megmentsem,
2093 23|        törvényesen tehettem azt, s most, hogy hibámat jóvá tegye fiam,
2094 23|                   s én nem is mondhatom, hogy ne tegye.~- Ne gyötörje
2095 23|              éltem szerencséjét azáltal, hogy e szerencsétlenen segítek?~-
2096 23|                     Ha Rétyék megtudják, hogy Violát te mentetted meg -
2097 23|                  e sorokból látni fogja, hogy e dologról másképp gondolkozik. -
2098 23|                ezt!~- Isten mentsen meg, hogy visszatartóztassalak - szólt
2099 23|            szükséges sikeréhez más, mint hogy a hajdúk lerészegedjenek,
2100 23|                  mondá Kálmán nevetve -, hogy a büntetõ kereset közgyûlésen
2101 23|      gondolatokkal.~- És ha eszembe jut, hogy mindezt elkerülhettük volna,
2102 23|        becsületes embert annak teszi ki, hogy ha teljesíti, egész életében
2103 24|           feladatot! s hány tapasztalta, hogy hasztalan fárad! Nehéz dolog
2104 24|             midõn az is nehézséggel jár, hogy õket eszöktõl megszabadítsuk -
2105 24|                úgy látszott, nem engedé, hogy Nyúzót lerészegíthesse.
2106 24|             pincekulcsát arra használta, hogy azon jó, de közönséges vörös
2107 24|                  pedig a nemes dicsvágy, hogy eddig szerzett hírét, mint
2108 24|         ellensúlyozták a bornak hatását, hogy ivási remekletei után is
2109 24|           lármára felnézett s megjegyzé, hogy csakugyan szép statáriális
2110 24|             kétségbe ne vegye. Ki várja, hogy akár Nyúzó, akár Kenyházy
2111 24|               Kálmán mindent elkövetett, hogy vitájok keserûségét nevelje,
2112 24|          tulajdoníthatott egyébnek, mint hogy e gyûlölt ellenség azon
2113 24|              hármat ürítend ki, anélkül, hogy megrészegednék.~- Már barátom,
2114 24|           Macskaházy mindent elkövetett, hogy a fogadás visszavonassék;
2115 24|              levén megengedve akárkinek, hogy a rabbal szólhasson.~E külsõ
2116 24|           büszkeségbõl, mint mivel tudta hogy minden ebbeli fáradsága
2117 24|             kiktõl nem kérhet mást, mint hogy soha példáját ne kövessék? „
2118 24|              meggyõzõdésben kereshetjük, hogy az életen nem sok veszíteni
2119 24|                eleinte feltette magában, hogy az egész megmentési tervet
2120 24|              szándékát nyilatkoztatá ki, hogy a szegény embereket tovább
2121 24|                  Ha az asszony megtudja, hogy férjét megszabadítjuk, nem
2122 24|                  oly helyesnek látszott, hogy Kálmán által ellenmondás
2123 24|                örömében észre sem vette, hogy ha e pillanatban valaki
2124 24|             legildomosabb játszó, tudva, hogy nyerése nem kizárólag ügyességétõl,
2125 24|                 anyjához vezeté, s kéré, hogy vigasztalja õt, s midõn
2126 24|                  tevé jókedvûen hozzá -, hogy mindenrõl gondoskodtunk.
2127 24|                  szebbet nem láttam... s hogy nevet a csintalan, mintha
2128 24|                  volna: dehogy engedjük, hogy apjának baja történjék!
2129 24|            Vándoryval együtt visszatért, hogy anyját apjához hívja, s
2130 24|             hamarjában azon intést adva, hogy a világért el ne árulja
2131 24|                 gondolhata egyebet, mint hogy a szilárd férfiún végre
2132 24|             jutott-e szükségképp eszébe, hogy gyermekeinek reá még szükségök
2133 24|           valakinek a házban eszébe jut, hogy a tiszttartó padlását a
2134 24|             tiszttartó neki fülébe súgá, hogy a zsivány egész bátorságát
2135 24|          szoríttatik, meg kell vallanom, hogy annyi bor után, mennyit
2136 24|                 józanság nem vala olyan, hogy vele Macskaházy megelégedett
2137 24|                  természetesen esküdtek, hogy egy csepp bort sem láttak
2138 24|                  csepp bort sem láttak s hogy rabjok, ha ördög volna is,
2139 24|              mennyivel inkább észrevevé, hogy a kulcs Macskaházy által
2140 24|         éjszakával, mely oly setét vala, hogy három lépésnyire sem lehetett
2141 24|             magával, s azon hírrel jött, hogy István gulyás éjfél elõtt
2142 24|         szekerével a szérûskertnél lesz, hogy Zsuzsit s gyermekeit elvigye.
2143 24|             kötötte s Petinek meghagyta, hogy a magtár közelében rejtezzék
2144 24|                   ki elfáradva, leült, s hogy bundáját jobban összefoghassa,
2145 24|                 egy kis pálinkát... csak hogy meg nem fagyunk.~- No, várjanak
2146 24|                õr elijedve a kilátástól, hogy az egész éjt itt töltendi.~-
2147 24|                õreit, mennyire bizonyos, hogy senki felváltásukra jõni
2148 24|                szörnyet ásítva esküdött: hogy mi õt illeti, õ nem tarthatja
2149 24|          parancsolatról szólt, megvallá, hogy maga sem tudja, hogy marad
2150 24|           megvallá, hogy maga sem tudja, hogy marad ébren reggelig.~-
2151 24|               száraz szalmára, ha érzem, hogy álmos leszek, felköltöm.
2152 24|                melybõl valószínûvé vált, hogy terve kivitelének többé
2153 24|                 lopódzott. Meggyõzõdvén, hogy csakugyan mindkét õr már
2154 24|                káromkodni kezde magában, hogy Nyúzót nem bírta eléggé
2155 24|                  ifjúnak eszébe nem jut, hogy az zaj nélkül nem történhetik,
2156 24|                nélkül nem történhetik, s hogy minden perc, mellyel az
2157 24|                  körülvilágított s látá, hogy a rab õr nélkül hagyatott. -
2158 24|                  megfeledkezett magáról, hogy a rabhoz bement volna, ha
2159 24|             felébredtek, de nem annyira, hogy teljes eszmélethez jussanak;
2160 24|            elveit látszik bebizonyítani, hogy éber álmaink, melyeket szerelem
2161 24|             vallott, elkövetett mindent, hogy tûrhetetlen helyzetébõl
2162 24|               helyzetébõl szabaduljon, s hogy magát álomba szenderítse.
2163 24|           mennyivel inkább úgy látszott, hogy semmi össze nem üt. A tiszttartó
2164 24|             számos bandája van. S ha ez, hogy vezérét megmentse, a házra
2165 24|                udvaron száz ember elõtt, hogy Violának függni kell, mit
2166 24|        csudálatosan dobog, keble feszül, hogy alig vehet lélegzetet, hozzá
2167 24|                ha az ajtót nem zárja be, hogy legalább, míg az feltöretik,
2168 24|             kínjában; tíz esküvést tett, hogy soha magányosan egy szobában
2169 24|                  szobában hálni nem fog, hogy még holnap elveszi gazdasszonyát,
2170 24|            holnap elveszi gazdasszonyát, hogy soha vacsorára bort nem
2171 24|               tovább a világ álnokságán.~Hogy Macskaházy a rabot kamarájában,
2172 24|             bezárva, Violánéhoz sietett, hogy neki hírt vigyen, s õt a
2173 24|         lókopogást hallva, meggyõzõdtek: hogy a rab biztonságban van. -
2174 24|           jutottak. Elég legyen mondani, hogy az egész ház, urak, szolgák,
2175 24|                 s mindenik megmagyarázá, hogy a rab bizonyosan a padláson
2176 24|         valamennyien bámulással hallván, hogy senki a rab után nem küldetett -
2177 24|                  nagy valószínûség arra, hogy az magától visszajõ, nem
2178 24|                  levén -, érezni kezdék, hogy éjjelöket álmatlanul töltötték,
2179 24|            meghatva -, isten áldjon meg, hogy lelkemet az örök szemrehányástól
2180 25|                 leírtam - s alig hiszem, hogy az orvos s Vándory komoly
2181 25|               szerelmének jelét kívánja, hogy orvosának tanácsát kövesse.~
2182 25|            tisztújítást bevégezve látta, hogy akaratát az utolsó esküdtig
2183 25|              volna Ákosról, habár tudta, hogy sebje legkevésbé sem veszélyes -
2184 25|                  ellen, de mert gondolá, hogy a hír más módon úgyis már
2185 25|                 az úrfi sebérõl azt írá, hogy az egész, Serer s Vándory
2186 25|                 e hírre kinyilatkoztatá, hogy eszerint másnap reggelig
2187 25|          nevekedni látszott, olyannyira, hogy a fõispán, ki nyugtalanságát
2188 25|           észrevevé, maga felszólítá õt, hogy az ebédet odahagyva siessen
2189 25|         alkalommal azáltal bizonyítá be, hogy az ebédtõl a fagylalt elõtt
2190 25|                  szeretetét magasztalák. Hogy Réty hazaérve, fiát minden
2191 25|               olvasóim tudják, az pedig, hogy a fõorvos a betegnek állapotát
2192 25|                 annyira magától értetik, hogy elhallgatnám, ha egypár
2193 25|              Vilmát s anyját arra bírta, hogy Ákos látogatásába beléegyezzenek.
2194 25|                  ismeré mostoháját, mint hogy annak Ákos s Vilma házasságára
2195 25|               sem várható, sõt bizonyos, hogy õ is el fog követni mindent,
2196 25|                  el fog követni mindent, hogy fiát szándékában akadályozhassa...
2197 25|                nemegyszer mondá Ákosnak, hogy kívüle Kálmánnál senkit
2198 25|                szót emelt, nõvére mondá: hogy jövõjét oly férfira, ki
2199 25|              védelmére felszólalt, érzé, hogy maga s Etelka között egy
2200 25|             volna, hihetõképp azt látná, hogy Kálmán itt épp annyival
2201 25|                 mulatott, s késõbb látá, hogy Macskaházy az egész idõ
2202 25|             alatt szobájában volt, félt, hogy az ügyvéd e beszélgetés
2203 25|               tudtak, nem lehete kétség, hogy Vándory irományainak elrablása
2204 25|                 történt. - Igaz volna-e, hogy - mint Kálmántól minap hallá -
2205 25|              korában elhagyá, illetik, s hogy Vándory e családi titokban
2206 25|             Lehet-e Vándoryról feltenni, hogy ha a családnak e szerencsétlen
2207 25|                  annyira szívén fekszik, hogy miatta valóságos gonosztettre
2208 25|              mert Rétynének azt hazudta, hogy az irományok elégtek, nem
2209 25|            elégtek, nem lehetett kétség, hogy azokat megtartani s még
2210 25|                  használni kívánja. Ákos hogy jusson ez irományokhoz,
2211 25|              megszólítás okul szolgálni, hogy az irományok megsemmisíttessenek?
2212 25|             embernek adott kiváltságnál, hogy kétkedhetik.~- Mit tegyünk? -
2213 25|                szobájában. - Engedjük-e, hogy Tengelyi itt szemünk láttára
2214 25|     megsemmisíteni, sem azokat, anélkül, hogy észrevennõk, valami alávalóságra
2215 25|                elnyomni kíváncsiságomat, hogy szomszédom falán ne hallgatóddzam.
2216 25|                 szólok.~- Ha azt akarod, hogy az irományok még ma megsemmisíttessenek -
2217 25|                akár nem: annyi bizonyos, hogy mihelyt valaki gyanítja,
2218 25|                 mihelyt valaki gyanítja, hogy a titoknak egy részét bírjuk,
2219 25|               Azonban ne gondolja senki, hogy az alispán s fia között
2220 25|                 talán egyik sem gyanítá, hogy a békesség, melyben élnek,
2221 25|                   most midõn azért jött, hogy fiával Vilma iránt szóljon,
2222 25|                 szorítá, látni lehetett, hogy õ legalább e pillanatban
2223 25|         pillanatban.~- Kedves atyám, jó, hogy e tárgyról szólunk - mondá
2224 25|   hirtelenkedésrõl szó nem lehet. Tudja, hogy Vilmát szeretem - az alispán
2225 25|                  Tengelyi, ki nem akará, hogy házához menjek, makacssága
2226 25|                tudja, mi történt, tudja, hogy Vilmának minden ártatlansága
2227 25|              mellett jó híre szenvedett, hogy elégtétellel tartozom, és...~-
2228 25|                tisztába jöttem magammal, hogy Vilmát nõmül választom:
2229 25|                most el vagyok határozva, hogy azt továbbra halasztani
2230 25|                módoni felállítása ellen, hogy arra csak egyszerû igen-
2231 25|         veszélyeirõl rebegett valamit, s hogy a tárgy fontosabb, semhogy
2232 25|                 biztossá tehetem apámat, hogy egy évnél több, mióta elhatároztam
2233 25|                  azonkívül gondolja meg, hogy Vilma azok után, mik történtek,
2234 25|       gyöngeségedet, s bizonyos lehetsz, hogy mindenben, mit ifjú vigyázatlanságod
2235 25|            alispán -, mi arra szükséges, hogy Tengelyiék könnyelmûséged
2236 25|              lángoltak -, hát elfelejti, hogy Vilmát szeretem, hogy senkit
2237 25|         elfelejti, hogy Vilmát szeretem, hogy senkit nem szeretek úgy
2238 25|                  szeretek úgy a világon, hogy ez érzemény általa viszonoztatik,
2239 25|                  általa viszonoztatik, s hogy készebb vagyok lemondani
2240 25|                lemondani mindenrõl, mint hogy õt más karjain lássam?! -
2241 25|            folytatá Ákos -, ne gondolja, hogy házitartásomra valami segedelmet
2242 25|                  már kezemben van, elég, hogy belõle nõmmel eléljek. Rendelkezzék
2243 25|               száz változataiban állnak, hogy az emberi szív ingatag,
2244 25|                  halál által történik, s hogy valóban nincs mit örvendeni
2245 25|            ünnepélyesen kinyilatkoztatá, hogy ha most útra megy, s feltétele
2246 25|                mit teszesz; gondold meg, hogy szenvedélyednek egész jövõdet
2247 25|       meggyõzõdésedet, s az idõre bízom, hogy mint másokat, úgy téged
2248 25|                legforróbb kívánata vala, hogy hozzád illendõ nõvel lássalak...
2249 25|             végre bennem is, ki áll jót, hogy azt, bár mindenben tanácsait
2250 25|                 kitüntetés után anélkül, hogy élete végén azt, mit elért,
2251 25|            köszönöm, inogva s hajlongva, hogy ellentállásomban gyengeségemet
2252 25|                  élénken, ki ámbár érzé, hogy fia keserû szavaival önhelyzetére
2253 25|              áll-e nyitva elõtted az út, hogy ott kezdhesd, hol mások
2254 25|            Ismered helyzetemet, s tudod, hogy oly valamit ígérek, mit
2255 25|            hatalmamban áll. Nem szükség, hogy elveidet megtagadd, sõt
2256 25|                 haladtam, mihelyt látom, hogy rajta tovább, azaz új hivatalhoz
2257 25|                  a hegynek parancsolják, hogy hozzájok jöjjön, s miután
2258 25|         elfelejted, hol élsz? Nem tudod, hogy e megyében családi befolyás
2259 25|            feleségül?~- Minek szükséges, hogy nõm nemes legyen, ha én
2260 25|             elõítéletekhez, s jól tudom, hogy a vért, mely ereinkben foly,
2261 25|                  gazdagot, s állásod nem hogy romlanék, de javulni fog.
2262 25|                  szomorú kénytelenségbe, hogy éltem legfontosabb lépését
2263 25|                 boldogult nagyapád s én, hogy családunkat e polcra emeljük,
2264 25|                 magyarázhatta volna meg, hogy ember tökéletes józanság
2265 25|         zavarodtan -, s Ákos azt mondja, hogy... azaz a jelen pillanatban...
2266 25|              azaz a jelen pillanatban... hogy...~- Hogy Vilmáról lemondani
2267 25|                 pillanatban... hogy...~- Hogy Vilmáról lemondani nem fog -
2268 25|                    ha az úrfi azt hiszi, hogy e házasságban valaha megegyezünk...~-
2269 25|            bírtam mindeddig; nem hiszem, hogy e szándéka megmásolhatatlan
2270 25|                 tökéletesen elfoglaltak, hogy számomra hely sem marad
2271 25|              anyámról reám maradt, elég, hogy belõle becsülettel eléljek.
2272 25|                nem szorultam volna arra, hogy apám házát ekképp hagyjam
2273 25|                 magát - szememre hányod, hogy mostohád vagyok. Én született
2274 25|               vagyok, nem szorultam reá, hogy haszontalan nemesemberhez
2275 25|              válaszolt Ákos nyugodtan -, hogy két hónap múlva az leszek.~-
2276 25|              magánkívül. - Én nem tûröm, hogy rajtunk e gyalázat történjék.
2277 25|                 fiú. Én nem fogom tûrni, hogy a név, melyet viselek, megmocskoltassék.~
2278 25|            szavát.~- Én nem fogom tûrni, hogy menyem egy falusi jegyzõ,
2279 25|                menyem egy falusi jegyzõ, hogy névtelen, vagyontalan, nemtelen
2280 25|         visszatartani felemelt karját. - Hogy merted e szót kimondani,
2281 25|                  melyben ez vele tudatá, hogy e házat - mihelyt egészsége
2282 25|             ámbár az öreg lelkész ígéré, hogy az egészet kiegyenlítendi,
2283 26|                de nem igazságtalanság-e, hogy a szerelem gyógyító hatalmáról
2284 26|        emlékezünk meg panaszaink között; hogy elfelejtjük, miként az érzelem,
2285 26|                  éppen Kislakra készült, hogy Violával szóljon, midõn
2286 26|               mellyel magát a reménytõl, hogy irományairól valami bizonyost
2287 26|               barátjának elmondá azt is, hogy Ákos apai házától kitiltatott,
2288 26|          kitiltatott, eredménye az volt, hogy Tengelyi megígéré, miként
2289 26|        szónoklata vagy azon meggyõzõdés, hogy a történtek után Vilmának
2290 26|           elhatározni; bizonyos csak az, hogy midõn Ákos Vándoryval a
2291 26|       egyenlõséget kell érte becserélni, hogy magunkat boldogoknak érezhessük...
2292 26|                  az alispánné elkövetni, hogy jó nevében gázoljon... képtelenség
2293 26|               ezek közé tartozik. - Mit, hogy a jegyzõ nemcsak mondott,
2294 26|              kézszorításából észrevevén, hogy hibája megbocsáttatott,
2295 26|             becsületemet, egész létemet, hogy e háládatlan tulajdon házamban
2296 26|                 kit utálok? Nem-e azért, hogy a család tekintetét neveljem,
2297 26|              család tekintetét neveljem, hogy neki, éppen neki, a semmirekellõnek
2298 26|                  dús birtokot szerezzek, hogy elõtte nagyobb kilátást
2299 26|                bírt egyebet, s én érzém, hogy szívem azon nyugodt szerencsénél
2300 26|             Férjemben nincs annyi lélek, hogy többet reménylhetnék. Lemondtam
2301 26|             sújtá le s azon meggyõzõdés, hogy az utált jegyzõ, kit gyûlölt,
2302 26|       ítéltetett-e halálra? nem tudja-e, hogy ha ma jelenik meg, hogy
2303 26|                  hogy ha ma jelenik meg, hogy ellenünk vádat emeljen,
2304 26|                 nagysád, a zsivány, csak hogy Rétyné õnagysága s szegény
2305 26|            boszorkánynak nevez, anélkül, hogy egy percig azt hinné, hogy
2306 26|               hogy egy percig azt hinné, hogy seprõn a Szent Gellért hegyére
2307 26|            alispánnét kezénél fogá - már hogy tréfálhat szegény szolgájával
2308 26|       ellenkezõleg; meg vagyok gyõzõdve, hogy ígéretét teljesíteni akarja...
2309 26|             levelet? Nagysád átláthatja, hogy miután az oklevélben érdemeimnek
2310 26|            szerénységem...~- Nem engedi, hogy az érdemek, melyekkel az
2311 26|             annyira sürgetõs, reménylem, hogy még ma vagy holnap kell
2312 26|              ismét sóhajtva az ügyvéd -, hogy leghívebb szolgáját ily
2313 26|               jöttem tulajdonképpen ide, hogy nagysádat erre figyelmeztetve,
2314 26|          forintról, s természet szerint, hogy nagysádnak legkisebb alkalmatlanságot
2315 26|               oly fizetési idõszakokkal, hogy félévenként csak egy-egy
2316 26|                 által méltóztatik látni, hogy...~- De hisz ez az ígért
2317 26|                    csak igazságos tehát, hogy...~- S ön azt hiszi, hogy
2318 26|                hogy...~- S ön azt hiszi, hogy ezen szemtelen kívánatát
2319 26|                  a legnagyobb haraggal - hogy oly bolondok leszünk, akár
2320 26|              hallatlan szemtelenségével, hogy tõlem pénzt csikarjon, mindent,
2321 26|              igen természetesnek tartom, hogy úgy van... köztünk, amint
2322 26|          emlékezik-e, miként azt mondta, hogy az irományokat tûzbe dobta?~-
2323 26|                 mi több, nemcsak mondám, hogy az irományokat elégettem,
2324 26|                  akartam; hála az égnek, hogy nem tettem! legalább meggyõzhetem
2325 26|             hangon, melybõl meglátszott, hogy Macskaházy indokait sejdíteni
2326 26|                érvényességére szükséges, hogy azok férjem által fogadtassanak
2327 26|              által fogadtassanak el; már hogy reménylheti ön, hogy férjemet
2328 26|                 már hogy reménylheti ön, hogy férjemet ennyi pénz kiadására
2329 26|                  s csak nagysádtól függ, hogy szokott szelíd módjával
2330 26|                  jutott eszembe azonnal, hogy mióta Ákos határozatát tudom,
2331 26|                 meg ez irományok árát.~- Hogy érti ezt? - kérdé Rétyné
2332 26|              tartalmából mindenki látja, hogy azoknak elrablása nagysád
2333 26|                 indulattal -, míg tudom, hogy meg nem ronthat, anélkül,
2334 26|                meg nem ronthat, anélkül, hogy magát is megrontaná, nyugodt
2335 26|               legnagyobb érdekében volt, hogy azokat magának megszerezze.
2336 26|                segédkezet nyújtottam; de hogy végre látva azon szerencsétlenséget,
2337 26|            viszonzá a másik nyugodtan -, hogy ha a váltók egy hét alatt
2338 26|                fûtõ cigány, ki gyanítva, hogy Tengelyi irományai még Macskaházy
2339 26|                 fogok megválni, anélkül, hogy csak isten áldjont mondjak;
2340 27|            barátainkat s szomszédainkat, hogy velünk a végsõ ítélet elõtt
2341 27|                  nem fognak. Szinte kár, hogy mindennapi életünk között
2342 27|                  s szobaleányától hallá, hogy az alispánné egész éjjel
2343 27|         ablakokat oly erõsen csapta fel, hogy kettõ eltört, mi bensõ nyugodtsága
2344 27|                  szobaleánynak tûnt fel, hogy az alispánné, ahelyett,
2345 27|                  az alispánné, ahelyett, hogy a törött ablakokat a zsidóhoz
2346 27|               nap többször panaszkodván, hogy rosszul érzi magát.~Harmadnap
2347 27|        lehetõséget, s neki úgy látszott, hogy az alispánné semmit ellene
2348 27|                ellene nem tehet anélkül, hogy önmagát meg ne rontsa. „
2349 27|              történhetik-e mindamellett, hogy bosszúvágyának önbiztosságát
2350 27|                  teszi, nem valószínû-e, hogy az egésznek végre is csak
2351 27|              lehetséges s pedig anélkül, hogy magának legkisebbet ártson?...
2352 27|                alkalmas pillanatot vára, hogy magát Tengelyiékkel érintkezésbe
2353 27|          bizonyosságot szerzett magának, hogy a jegyzõ Vándoryval s Ákossal
2354 27|                  Ákossal sétálni ment, s hogy csak az asszonyokat fogja
2355 27|                  s azzal bátorítá magát, hogy bármi kellemetlen módon
2356 27|             tiszteletét kívánta tenni... hogy végre a háziasszony nem
2357 27|                  lehessen, mert sejdíté, hogy ha Tengelyit honn találja,
2358 27|                    igen valószínû lévén, hogy a jegyzõ a beszélgetést
2359 27|                Erzsébet már hinni kezdé, hogy az ügyvéd minden különös
2360 27|               más fordulatot vett.~- Jó, hogy e kedves gyermek kiment -
2361 27|                  erõt võn magán, s kéré, hogy szóljon tartózkodás nélkül.~-
2362 27|              érzékeny hangon -, engedje, hogy ismét e névvel éljek, mely
2363 27|                  türelmetlenül -, tudja, hogy azon idõben is, melyrõl
2364 27|                   sóhajtott Macskaházy - hogy akkor is, midõn húsz és
2365 27|                  az ügyvéd alázatosan -, hogy Tengelyi uramról valami
2366 27|               annyi tanúságaival bírunk, hogy valóban kár ez iránt csak
2367 27|                 az ügyvéd felsóhajtva -, hogy a nemzetes asszony szint
2368 27|            alaptalanságát.~- Adja az ég, hogy úgy legyen! - mondá Erzsébet
2369 27|                  forróbb kívánatom, mint hogy megmutassam, miként azon
2370 27|            éreztem, nem múlt el anélkül, hogy barátsággá ne váljék. Én
2371 27|            kitelhetõ nyájassággal mondá: hogy kétségen kívül a fiskális
2372 27|             mondá az ügyvéd szerényen -, hogy befolyásom oly nagy, mint
2373 27|              hozzá -, tagadni nem lehet, hogy a Rétyék házában mindamellett
2374 27|             tartott, annyira meglepé õt, hogy nem felelt.~- És az irományok,
2375 27|         megvallom, rendkívülinek tartom, hogy e részben reám vettetik
2376 27|                  is annyira jellememmel, hogy azt rólam józanul feltenni
2377 27|                  hozzá, midõn észrevevé, hogy az elsõ lehetõség, melyet
2378 27|                  ki magamat, csak azért, hogy Tengelyi uramat kellemetlenségekbe
2379 27|                ismét mindent elkövetnék, hogy e dolog kiegyenlíttessék,
2380 27|                 tudná, mennyit fáradtam, hogy azt... de nem tartozik a
2381 27|                  ítéletét.~- Isten adja, hogy úgy legyen! - mondá Erzsébet -
2382 27|                   magát arról gyõzé meg, hogy senki a szobában nincs,
2383 27|              Magyarországban a nemesség, hogy az ember becsülettel elélhessen;
2384 27|                meggyõzõdés támada benne, hogy ez ember gyermekeinek hasznára
2385 27|        közönyösek, s nem lehet feltenni, hogy valaki a legfontosabb ok
2386 27|               tehet?~- De ki mondta azt, hogy nemességök visszanyerésére
2387 27|                Ugyan ki hallotta valaha, hogy nemességet csak éppen irományok
2388 27|                mód, s isten mentsen meg, hogy ez lenne a legközönségesebb.
2389 27|                  úzusnak az fõtulajdona, hogy oly valami szokást jelent,
2390 27|              pert kezd... Én megmutatom, hogy úzusom volt, hogy mindig
2391 27|            megmutatom, hogy úzusom volt, hogy mindig ennyire szoktam szántani
2392 27|                 nemzetes asszony mondja, hogy ez rossz szokás, mert a
2393 27|          válaszolt a másik mosolyogva -, hogy mint minden egyéb, úgy a
2394 27|                   talán õ maga is tudja, hogy nemtelen családból származott;
2395 27|              vannak, s ennek köszönheti, hogy reá adó soha kivetve nem
2396 27|                  kellene bebizonyítania, hogy teszem, elõdei a hazáért
2397 27|                ehelyett azt mutatja meg, hogy soha a közterhekben részt
2398 27|                még azt bizonyíthatja be, hogy valamely tisztújításnál
2399 27|                  csalódik, ki azt hiszi, hogy a nemesség bebizonyítására
2400 27|                  esküdt tanúkat találni, hogy Tengelyi uram egyenesen
2401 27|                veszek, õ maga azon lesz, hogy a fõügyész által kezdett
2402 27|                  mennyország! nem csuda, hogy mindenik midõn belelépni
2403 27|             belelépni készül, azt hiszi, hogy feljebb kell emelkednie...
2404 27|                 kezdé, élesebb hangon -, hogy ha az alispán úr neheztelésének
2405 27|                  más módot nem tud, mint hogy leányom boldogságát feláldozzam:
2406 27|             félbe Tengelyiné a szólót -, hogy e házasságot azért kívánjuk,
2407 27|                csalódik; sõt adná az ég, hogy õ hozzánk hasonló sorsú
2408 27|             asszonyok, sokszor elfeledé, hogy beszélni nem akart -, õ
2409 27|                  hisz semmit oly erõsen, hogy azon soha nem kételkednék...
2410 27|            semmit annyira lehetetlennek, hogy azt néha nem hinné; fõképp
2411 27|               ámbár csak azt válaszolta, hogy õ Vilmának jegyesét ismeri,
2412 27|                 nem szerethetném inkább. Hogy érzékeny, hogy szeretetében
2413 27|      szerethetném inkább. Hogy érzékeny, hogy szeretetében nem oly állandó,
2414 27|                neki adom, én megkívánom, hogy mást ne szeressen.~- Az
2415 27|               leányomnak százszor mondá, hogy senki mást e világon nem
2416 27|          megnyugtató hangon az elõbbi -, hogy ezt ily fiatal uraknál rossz
2417 27|                az elõbbi -, inkább, mint hogy ily valami történnék, készebb
2418 27|               meggyõzõdésemet kifejezni, hogy Ákos a nemzetes asszony
2419 27|                   szenvedélyesen kiálta, hogy hagyja el házát tüstént.~
2420 27|              közé tartozott. A gondolat, hogy a megye egyik legszebb leányát
2421 27|             választani, s nem valószínû, hogy ezért sok szívfájdalmakat
2422 27|     szívfájdalmakat érzene. A szerelem - hogy e tárgyról, mely éppen azért
2423 27|                  oly kedélyi állapotban, hogy neki erre idõt engedjen.
2424 27|               idõt engedjen. A gondolat, hogy ezen ember rágalmait, noha
2425 27|                 egy pillanatig elhivé... hogy Ákosban, de csak egy percig
2426 27|                másképp nyugodt asszonyt, hogy az ügyvéd minden iparkodása
2427 27|           senkinek, azon egy kivétellel, hogy mindent az alispánné meghagyásának
2428 27|                 Takarodjék mindjárt... s hogy szemtelen pofáját e házban
2429 27|                ámbár mindent elkövetett, hogy magát mérsékelje, ki a hangot,
2430 27|           Macskaházyt, s midõn ahelyett, hogy távoznék, tettét magyarázgatni
2431 27|                Tengelyi - ha nem akarod, hogy kidobjalak.~- De kérem,
2432 27|                biztosítva gondolá magát, hogy megveretni nem fog, s egyszersmind
2433 27|                  meg látszik feledkezni, hogy nem nemesember többé, ha!
2434 27|                  alávaló nem is érdemli, hogy becsületes ember miatta
2435 28|             beszélték el szomszédaiknak, hogy Macskaházy megveretett s
2436 28|                  s kidobatott, majd azt, hogy Tengelyi az ügyvédet meg
2437 28|                bolond - szóla magában -, hogy Vilmát megkérjem? Csak ostoba
2438 28|                  nem fogja megbocsátani, hogy ennyi pénzébe kerültem.
2439 28|                    De ki is hitte volna, hogy ez asszony annyira fel fog
2440 28|               annyira fel fog indulni, s hogy szóhoz sem enged jutni?...
2441 28|                nem marad más hátra, mint hogy Tengelyi nemeslevelét s
2442 28|              lehetõségek közé tartozott, hogy Ákos, ki õt régóta gyûlölte,
2443 28|                nem hozhat bajba anélkül, hogy mostoháját belé ne keverné,
2444 28|                  átolvasva meggyõzõdött, hogy a Rétyek minden nyilvánosságot
2445 28|         nyilvánosságot kerülni fognak, s hogy bírói eljárástól mit sincs
2446 28|            Macskaházy az ajtó felé ment, hogy azt bezárja.~Ráfordítá a
2447 28|                 be mégis. Eszébe jutott, hogy mióta Ákos kiköltözködött
2448 28|           hallott zsiványokról beszélni, hogy a gondolat, miként az éjt
2449 28|          megkísértve bezárását. - Abban, hogy ajtómat be nem zárhatom,
2450 28|                 megfeszítette lakatomat; hogy pedig a tolózárt nem mozdíthatom,
2451 28|            Macskaházy meg vala gyõzõdve, hogy nem csalódott. Tisztán hallá
2452 28|        zsivánnyal magányosan látá.~- Jó, hogy ismersz - mondá a másik,
2453 28|             talán lehetne okom. Ne hidd, hogy a múltról egészen megfeledkeztem.
2454 28|                 szólt a másik komoran -, hogy zsivánnyá lettem? Kinek
2455 28|               lettem? Kinek köszönhetem, hogy üldözve, mint a vadállat,
2456 28|             kenyerére szorult?... Mondd, hogy nem te voltál... hogy nem
2457 28|             Mondd, hogy nem te voltál... hogy nem te követtél el mindent,
2458 28|                  te követtél el mindent, hogy halálra ítéltessem... hogy
2459 28|               hogy halálra ítéltessem... hogy nem te vágyódtál életem
2460 28|                 vágyódtál életem után... hogy nem vagy halálos ellenségem?~-
2461 28|               melyen Viola szólt, látta, hogy türelmét próbára tenni nem
2462 28|          irományok nálam voltak... igaz, hogy én ragadtam ki kezedbõl...
2463 28|                az égõ kunyhóba vetettem, hogy több baj ne legyen velök.~-
2464 28|           zsivány nyugodtan -, én tudom, hogy az írások itt nálad vannak...
2465 28|               írások itt nálad vannak... hogy Rétyéktõl kiadásukért ötvenezer
2466 28|          egyszerre azon gondolat támadt, hogy Viola az alispánné zsoldjában
2467 28|                ki mindjárt, látni fogod, hogy leheleted, melyet csak rosszra
2468 28|              csak az mondd, kitõl tudod, hogy az írások nálam vannak?
2469 28|               egész magaviselete mutatá, hogy mindenre elhatározott...
2470 28|                     s Macskaházy érezve, hogy ellentállnia nem lehet,
2471 28|                 ügyvédnek eszébe jutott, hogy fiókjában töltött pisztolya
2472 28|           töltött pisztolya van, melyet, hogy egészen fegyvertelen ne
2473 28|               oda tett. Ha meggondoljuk, hogy az irományok, melyektõl
2474 28|             érték, senki nem bámulhatja, hogy minden természetes gyávasága
2475 28|              volt kegyetlen. A gondolat, hogy egy embernek vérét ontotta,
2476 28|              volna magát önszemei elõtt, hogy e tettet önvédelem között
2477 28|            indokait, s nemegyszer mondá, hogy mindent, mit azóta szenvedett,
2478 28|        irományokat, s nem is véve észre, hogy nehány levelet elhullat,
2479 28|              szobából, éppen elég jókor, hogy az udvarra érjen, még mielõtt
2480 28|                mindig hevesebben -, mint hogy mikor a fiskálist kérdeztük:
2481 28|                 oly tisztán s érthetõen, hogy valamennyien hallottuk...
2482 28|           neheztelve -, csak azt mondom, hogy a fiskális mindig Tengelyit
2483 28|                 is látni fogja mindenki, hogy nekem volt igazságom, s
2484 28|                  nekem volt igazságom, s hogy a gyilkosságot a zsidónál
2485 28|         emberekért... Régi idõbõl tudom, hogy ott, hol valami rablás vagy
2486 29|                  a fal mellett, anélkül, hogy láttatnék, vagy szólna,
2487 29|                  Az emberek azt mondják, hogy az írásokat én raboltam
2488 29|                 a vármegye... ha tudják, hogy itt járok, halál fia vagyok.
2489 29|           elhagyta, õrizkedni fog attól, hogy visszatérjen, s inkább eldobja
2490 29|              haszontalan papírokat, csak hogy bûnjelekül ne használtathassanak
2491 29|                 titkon összejõ, anélkül, hogy arról jelentést tenne...
2492 29|                ez reá, miután már az is, hogy Viola feleségét s gyermekeit
2493 29|                azon vádra használtatott, hogy gonosztevõkkel cimboraságban
2494 29|                  az jutott volna eszébe, hogy hivatalos kötelességeit
2495 29|                egyesítheti, ha ahelyett, hogy maga menne, a találkozás
2496 29|               alá szobájában, majd arra, hogy a zsivány meghívását követni
2497 29|                 Erzsébet a szobába jött, hogy õt a vacsorához hívja, mind
2498 29|           feltûnt. A levélkérõl, melyet, hogy más kézbe ne jõjön, elégetett,
2499 29|        mellékszobában hallotta volna is, hogy Tengelyinél kocogtak, s
2500 29|                  Tengelyinél kocogtak, s hogy ablakát felnyitá: a kisbírák