Fejezet

3501 37|     elcsábíttatott, talán arra bírhatom, hogy vallomását visszavegye”,
3502 37|                 kamarában állt, anélkül, hogy valakitõl láttatott volna.
3503 37|                az urak elmentek, mondta, hogy mióta mindent elmondott,
3504 37|                 ember, ha még azt tudná, hogy a nagyságos asszony is kérdezõsködött
3505 37|               kérdezõsködött felõle, sõt hogy itt is volt...~- Menjen
3506 37|              senkinek, érti-e, senkinek, hogy itt vagyok. Szólnom kell
3507 37|        asszonynak bámulását észrevevé -, hogy Macskaházy, kit e zsidó
3508 37|                 én kérdéseimre is.~- Már hogy magába szállt - szólt az
3509 37|                 s azután az is meglehet, hogy ismét szörnyû álmaiba esik
3510 37|          merészelje senkinek elbeszélni, hogy itt voltam.~E szavak oly
3511 37|             szavak oly hangon mondattak, hogy az asszony minden kíváncsisága
3512 37|                  s kinézve meggyõzõdött, hogy az asszony, kit elküldött,
3513 37|       haldoklókon észreveszünk, mutaták, hogy órái számítvák. Rétyné dobogó
3514 37|                  hisz látod, nincs erõm, hogy raboljak, vagy valakit meggyilkolhassak.~-
3515 37|                   mondá Rétyné halkan -, hogy beszélhetsz így? ha valaki
3516 37|              halkan - azt mondják, ugye, hogy meggyógyulásodhoz semmi
3517 37|                   ezt csak azért teszik, hogy belõled vallomásokat csaljanak
3518 37|                  orvostól magától tudom, hogy minden veszélyen kívül vagy,
3519 37|        összevesztél, s magadhoz hívatál, hogy pár új táblát vágjak ablakodba,
3520 37|         hallgatót borzadással tölté - de hogy fogják nevezni azt, ki engem
3521 37|                 ígéretekkel bírtak arra, hogy ellenem hamisan valljál,
3522 37|              ellenem hamisan valljál, de hogy minden, amit mondtál, csupa
3523 37|                 erõsen megszorítá, érzé, hogy végsõ, halálos küzdelmeihez
3524 37|             szobaleányról azt teszi föl, hogy szót fogad - ha óvakodásra
3525 37|             fontosabb kötelességet, mint hogy azon ajtó mellett, mely
3526 37|               tovább hallgatni, anélkül, hogy okát ismerné, több vala,
3527 37|             nejét?~Miután Rétytõl hallá, hogy egész nap feleségével nem
3528 37|           kérdeztetett, Vándory elmondá, hogy midõn éppen most Tengelyinél
3529 37|             alatt ápolá, azt jelentette, hogy az alispánné éppen halála
3530 37|          szenvedélyes asszony; megtudta, hogy a szerencsétlen, ki most
3531 38|                 végsõ ítéletig, anélkül, hogy tilalom-törésért büntetnék.
3532 38|                 okosabbat életében, mint hogy tõle búcsút vesz? vagy talán
3533 38|                az, mit e földön elérhet, hogy érte fáradjon: az elsõ esetnél,
3534 38|         barátságot illeti, ki nem tudja, hogy bármennyiszer szorítottuk
3535 38|                  mint tyúkszemeink arra, hogy egykor csizmáink által szoríttattunk.
3536 38|                 vigasztalja magát azzal, hogy a kivételek közé tartozik.~
3537 38|                  méltó történt. Maga az, hogy Rétyné meghalt, magára vonta
3538 38|             meggyõzõdését nyilváníthatá, hogy mit a nagyságos asszony
3539 38|                még annyi idõ sem maradt, hogy Serer mandulatejét, mely,
3540 38|                 szorgalmát arra fordítá, hogy e szörnyû történet titkos
3541 38|              utolsó nap rajta észrevett, hogy senki nem kétkedhetett,
3542 38|                  meg magát; s miután az, hogy szobájának ajtaja zárva
3543 38|             inkább meg akart halni, mint hogy annak tanúja legyen, mit
3544 38|                 Ne gondolja azért senki, hogy e fájdalom visszatérõ szeretetének
3545 38|          tartozik ugyan a ritkaságokhoz, hogy midõn oly házaspár közül,
3546 38|          természetünk úgy hozza magával, hogy majdnem mindent kincsnek
3547 38|            tanulta ismerni újabb idõben, hogy errõl többé szó nem lehetett;
3548 38|              kelle-e Rétynek megvallani, hogy mindazon dolgok, melyeknek
3549 38|              vagy legalább a gondolatot, hogy a lelkész férjének testvére,
3550 38|                 általa kedvezõbbé. Azon, hogy Macskaházynak Tengelyi irományai
3551 38|                   A zsidó azon állítása, hogy a bûntettet Viola követte
3552 38|               nem bizonyíthatott annyit, hogy reá azon számos bûnjelek
3553 38|               nem látszott valószínûnek, hogy miután az ország minden
3554 38|                   Valószínûnek látszott, hogy Peti cigány Violának hollétét
3555 38|                   mindig csak azt mondá: hogy Violát a statárium óta nem
3556 38|               gulyásból, kirõl tudatott, hogy Viola elszökése után feleségét
3557 38|                  hosszan mentegetõdzött, hogy semmit sem tud, s végre
3558 38|                 s végre Ákosnak bevallá, hogy habár tudná, sem lehetne
3559 38|               sem lehetne õt arra bírni, hogy megmondja.~- A teins úrfi
3560 38|               Tengelyi urat, tenném; de, hogy Júdássá váljak, azt ne kívánja
3561 38|             leharapnám a nyelvemet, mint hogy eláruljam.~Mindazok, kik
3562 38|            Vándory vigasztalá barátjait, hogy istenben bízzanak, úgy látszott,
3563 38|           ígéretét teljesíthetni.~Arról, hogy Viola a szomszéd megyékben
3564 38|                   valószínûnek látszott, hogy az ország határain túl nem
3565 38|               szolgáltál háborús idõben, hogy megtanulhattad volna. Hát,
3566 38|          retiráltunk! - Olvasóim tudják, hogy János, ki maga mindig csak
3567 38|                 azon meggyõzõdésben élt, hogy szolgálatának egész ideje
3568 38|                 ostoba kérdés! Hát talán hogy avandzsirozzanak; mert aki
3569 38| avandzsiroztatják; vagy meglehet, azért, hogy az ellenség megint összeszedhesse
3570 38|             gyönyört talált, olyannyira, hogy mióta Ákos felnõtt s katonatörténeteit
3571 38|                  neki is csak azt mondá, hogy semmit sem tud. Minden kérés
3572 38|                    mind csak azt feleli, hogy nem tud semmit. Éppen úgy
3573 38|           valamit mondok, azzal áll elõ, hogy azt már régen tudja; ezek
3574 38|             tudja; ezek meg azt mondják, hogy nem tudnak semmit. Azt,
3575 38|            sokszor az egész világ tudja, hogy általunk eléretni nem fognak -
3576 38|                 vádoltatik közönségesen: hogy változékony. Nem tudom,
3577 38|                  annyi azonban bizonyos, hogy azon esztendõben, hol János
3578 38|                öreg pajtásának megvallá, hogy a tanyát, hová õt vezetni
3579 38|                  az öreg azon reményben, hogy itt végre Violának nyomára
3580 38|                 habár János megesküdött, hogy vén létére soha ily gyerekkel,
3581 38|               most nem tehete mást, mint hogy bundáját, amennyire a szél
3582 38|                  gondolattal vigasztalá, hogy holnap Porvárra visszatér,
3583 38|             holnap Porvárra visszatér, s hogy azalatt Csavargós után tovább
3584 38|          gondolkozás után azt válaszolá: hogy ha ma nála maradnak, holnap
3585 38|                     Én csak azt mondtam, hogy a kislaki gulyásnak öccse
3586 38|               belõle.~- De mikor mondom, hogy az - szólt a másik hevesen -
3587 38|                  mint apjából, nemhiába, hogy Pistának híják, mint öreg
3588 38|              engem is. No, hiszed-e már, hogy csakugyan a kislaki gulyás
3589 38|                  másik -, ha azt hallja, hogy szomszédja, kit semmi embernek
3590 38|            fekhelyén. Meggyõzõdve arról, hogy Violát megtalálta, újra
3591 38|               Jánost csak az vígasztalá, hogy ha Violát fölkereste is,
3592 38|                abból még nem következik, hogy õt a vármegyének fel fogja
3593 38|           szólhat, talán módot találhat, hogy Tengelyi megszabaduljon,
3594 38|               vannak... ments meg isten, hogy én rontsam meg szerencséjét.”
3595 38|                 elhagyhatom, nem hiszem, hogy olvasóim között olyan legyen,
3596 38|                  nézõt arra emlékezteté, hogy lakott földön jár. Közel
3597 38|      szerencsésnek gondolá. Már csak az, hogy életének elõbbi színhelyét
3598 38|                  helyétõl, s a gondolat, hogy a magyar korona birodalmában
3599 38|             emberek igazságtalanságát, s hogy napjait fenevadként üldözve
3600 38|           valamely véletlen által kisül, hogy idegen útlevéllel s név
3601 38|              remegni tulajdon kisfiától, hogy ártatlan beszélgetéseivel
3602 38|              pótlékul úgy alkotá szívét, hogy minden helyzetbe végre be
3603 38|                 Zsuzsinak nem sok kelle, hogy magát szerencsésnek érezhesse.
3604 38|             küldé, hivattatásul azt adá, hogy szeressenek, s míg ennek
3605 38|               vágyódnék, az egyen kívül, hogy a szeretet, mellyel övéit
3606 38|            büntetését látá, Zsuzsi érzé, hogy férjének vigasztalásra van
3607 38|                  jobb volt gyermekemnek, hogy elhagyá e világot, hol eddig
3608 38|                ez új szerencsétlenséget, hogy fölötte nagy boldogságunkban
3609 38|                szeretõ, mintha sejdítné, hogy kis testvére halála után
3610 38|           testvére mellé fekteték, érzé, hogy ezután semmi nincs a földön,
3611 38|                  sõt elkövetett mindent, hogy fájdalmát férje elõtt titkolja;
3612 38|             kezdett, míg maga elfordult, hogy férje a szemébe nyomuló
3613 38|                   s érezni egyszersmind, hogy fájdalmát enyhítenünk nem
3614 38|                 s Violának úgy látszott, hogy csak azért mentetett meg
3615 38|                mentetett meg a haláltól, hogy élte kelyhének e legkeserûbb
3616 38|           szegény legényei tapasztalván, hogy Viola velök semminemû cimboraságba
3617 38|             Csavargóst vele küldötte el. Hogy Violával bizalmasabban szólhasson,
3618 38|                 abból, mivel megígértem, hogy fel foglak keresni, nem
3619 38|              keresni, nem következik ám, hogy másnak is megmondom, hol
3620 38|              elõadásához. Nem szükséges, hogy az öreg huszárt kissé hosszas
3621 38|               huszár -, nem kell hinned, hogy Tengelyi úrnak oly igen
3622 38|          kriminális per, vagy nem tudom, hogy híják, ne volna! nem tudni,
3623 38|                ontottam, mert azt hívém, hogy haszna kívánja... s hová
3624 38|                 vezetett háladatosságom? Hogy õt, a világ legbecsületesebb
3625 38|              János, miért fáradott kend, hogy a haláltól megmentsen? örömnap
3626 38|                   melynek kenyerét ette, hogy jóltevõit szerencsétlenné
3627 38|             vigasztalá a szerencsétlent, hogy talán mégis valami módot
3628 38|              fejét. - Öcsém, nem hiszem, hogy jó lesz - mondá. - Ily dolgot
3629 38|               Igaz, az urak azt mondják, hogy éltednek nem lesz bántása,
3630 38|                   én elviszem, elmondom, hogy veled szóltam, s mikor az
3631 38|              átadtad, magad elbeszélted, hogy Macskaházyt te gyilkolád
3632 38|               öcsém, épp akkor tanultam, hogy nem kell soha lemondani
3633 38|          javasolja kend? De azt hiszi-e, hogy az, mit így szenvedek, nem
3634 38|                 emberré lett. Megígérte, hogy életednek semmi esetre bántása
3635 38|                 a szólót Viola -, tudom, hogy szándéka jó, de én el vagyok
3636 38|             alatt mindig csak arra kért, hogy többé zsivánnyá ne legyek.
3637 38|             gondolkoztam errõl, s látom, hogy ez természetes. Az embernek
3638 38|                 én, hanem a sors akarta, hogy gyilkossá legyek; de akkor
3639 38|              akkor a sors azt is akarta, hogy gyilkosságomért szenvedjek;
3640 38|                  mit tehetek? Ha látnám, hogy a szegény asszonynak keservét
3641 38|                 volna oly szerencsétlen, hogy teljes meggyõzõdésem szerint,
3642 38|                minden napjait, ha tudom, hogy örökre elkárhozom: higgye
3643 38|                 nélkül, csak azt látnám, hogy életem Zsuzsinak vigasztalására
3644 38|                 mit talán abban találna, hogy szabadon sírhatna. Ahelyett,
3645 38|             szabadon sírhatna. Ahelyett, hogy vigasztalnám, csak nehezítem
3646 38|              János Viola szavaiból látá, hogy határozata megváltozhatlan,
3647 38|        büntetésed lesz. Isten ments meg, hogy én vezesselek oda; éltem
3648 38|          Zsuzsinak is mondhatok valamit, hogy, ha elmegyek, meg ne ijesszem;
3649 38|                 a vicispántól meghallja, hogy éltedet nem bántják, maga
3650 38|                  S ezzel János, anélkül, hogy feleletre várna, ismét útnak
3651 38|                távozó kopogásából hallá, hogy a tanyát sietve elhagyá.~-
3652 38|          fölébreszté; neki úgy látszott, hogy férje sírt; de a szegény
3653 39|              Viola százszor nekikészült, hogy nejének tudtára adja, miként
3654 39|                 akkor a pillanatot arra, hogy szándékát vele közölje,
3655 39|                 ez éjjel el kell mennie, hogy a szomszéd megyéből ura
3656 39|                 vigasztalásul azt hallá, hogy a hely, hová megy, Taksony
3657 39|                 még kevesebbet félhetek, hogy valaki rám ismer - így szólt
3658 39|                Viola többször, s Zsuzsi, hogy férjének helyzetét ne nehezítse,
3659 39|                 Maga Zsuzsi nem gyanítá, hogy midőn férje ajkairól az
3660 39|              szívét azon sejdítés tölté, hogy utolszor szólt kedveséhez.
3661 39|              felé vágtatva annyira jött, hogy mozdulatai az utána néző
3662 39|                   Viola föltevé magában, hogy Tiszarétre megy, s Réty
3663 39|              mérföldnyire volt, s Viola, hogy senki kezeibe ne kerüljön,
3664 39|                aggódnom, de ha megtudja, hogy a vármegye kezére adtam
3665 39|                  vala az; de a gondolat, hogy életét hóhér kezei által
3666 39|              tegyenek velem akármit, az, hogy élek s hasznomra lehet,
3667 39|                nem követett el. Maga az, hogy a halálos félelmet kiállta,
3668 39|              mérföldnyire volt, az vala, hogy mielõtt magát s írásait
3669 39|          eltagadtattak - félnie kellett, hogy a fõbíró, kinek jellemét
3670 39|              szolgálatodat, gondom lesz, hogy jó kezekbe kerülj. Talán
3671 39|               állhatott ellen a vágynak, hogy ismét egyszer a törökdombról
3672 39|            szégyenére meg kell vallanom, hogy ámbár a napkelet soha pompásabb
3673 39|                 körül akkor történtek, s hogy a napkeletrõl majdnem elfelejtkezve,
3674 39|                 erdõ felé nézve meglátá, hogy pandúrjai valakit hoznak,
3675 39|                  s én nem akartam hinni, hogy Violát fogatta meg.~Ákos
3676 39|           Vándory sóhajtva -, elég volt, hogy e helyrõl egyszer ily szörnyûséget
3677 39|              mert olvasóim gondolhatják, hogy õ az, kit Ákos a törökdombról
3678 39|              törökdombról lát - azáltal, hogy legközelebb jött üldözõje
3679 39|              feltartá lovát, s leszállt, hogy segítségére legyen; a harmadik
3680 39|                oly távolságra maradt el, hogy Viola, ki most már nem kívána
3681 39|              ereje kifogy, s Viola érzé, hogy az övé alig bírja terhét.
3682 39|                  üldözött borzadva látá, hogy a pandúr csak pár lépésre
3683 39|            pisztolyát nyeregkápájából, s hogy visszaijessze, ellenére
3684 39|                 e pillanatban egymáshoz, hogy a lövés alig hibázhatott,
3685 39|          törökdombhoz oly közel történt, hogy Ákos, ki mihelyt a lövést
3686 39|             futott, még elég jókor jött, hogy a lováról leugrott s fokosával
3687 39|                 iparkodott -, nem látod, hogy többé ellent nem állhat?~-
3688 39|                    Nem látja a teins úr, hogy Viola? Az ötszáz forint,
3689 39|               pedig a teins urak látták, hogy én lõttem agyon.~- Ha nem
3690 39|               jött, gyenge hangon -, jó, hogy itt van, éppen a teins úrhoz
3691 39|              mondá, miután meggyõzõdött, hogy azt maga nem teheti -, s
3692 39|                ellopott, s azért jöttem, hogy általadjam. Véresek - tevé
3693 39|     megszolgáltam jóságát; mondják neki, hogy csókoltatom kezét, s ne
3694 39|        csókoltatom kezét, s ne gondolja, hogy Viola oly alávaló ember
3695 39|           meghatva - talán nem is tudod, hogy Tengelyi ugyanezen irományok
3696 39|             nemes vármegye kezeibe adni, hogy a gyanútól megtisztítsam.
3697 39|                  hangon - ki azt mondja, hogy Macskaházyt Tengelyi úr
3698 39|             lelkemet, nem én vagyok oka, hogy azzá lettem, ami utolsó
3699 39|              Liptákné melléje térdepelt, hogy szavait hallhassa. - Menjen
3700 39|                   mondja: bocsásson meg, hogy most, midõn tõle elmentem,
3701 39|             mondám, mert habár bizonyos, hogy Ákos Vilmával s Kálmán Etelkával
3702 39|               láthatni. Sokan azt hivék, hogy Pesten fog letelepedni,
3703 39|                többségé, miáltal elérte, hogy a többség által mindig bámultatik -
3704 39|                  kell egyéb az embernek, hogy magát boldognak érezze?~
3705 39|                  sõt biztosan mondhatom, hogy az elsõ alkalom után, melyben
3706 39|                 azzal vigasztalja nejét, hogy a 811-i bor is idei bor
3707 39|                  idei bor volt egykor, s hogy fia is majd kiforrja magát.~
3708 39|                soha nem bírhatá õt arra, hogy lakását a kastélyba tegye
3709 39|                  tanulságul mindenkinek, hogy valamint az erõmû, ha hasztalan
3710 39|               kisebb balgatagság, azért, hogy ilyenek elõtt kitérjünk,
3711 39|                 találhatunk, megérdemli, hogy mint a gyöngyhalász, õket
3712 39|                 nem lett volna boldog õ! Hogy a levelek birtokába jutva,
3713 39|          szeretnék, mi történt Nyúzóval? Hogy a törvényes bizonyság, mely
3714 39|            annyira rossz néven vétettek, hogy hivatalától esküdtjével
3715 39|                  e mûvemet azzal vádolá, hogy benne az elsõ helyet a nép
3716 39|             Tiszarétre költözött. Kérte, hogy ott lakhasson, hol férjével
3717 39|            tartózkodás nélkül kimondják: hogy hacsak akarnának, sokkal
3718 39|                  nem volnék meggyõzõdve, hogy ez állapotok megváltoztatása
3719 39|      fényoldalainkat kerestem volna föl, hogy titeket s enmagamat nyájas
3720 39|                tartjátok, gyõzzetek meg, hogy mind e dolgok, melyekrõl
3721 39|                  szûk határai között, de hogy nem történhetnek, hogy nem
3722 39|                de hogy nem történhetnek, hogy nem történnek hazánkban,
3723 39|                 legforróbb óhajtásom az, hogy e regény minél elõbb valószínûtlenné
3724 39|            végetlen csend terül el, úgy, hogy a vándor a magas füvön átsuhogó
3725 39|            pusztán állsz, arra teremtve, hogy termékenységeddel áldást
3726 39|         öntudattal vigasztalhatja magát, hogy minden tehetségével e szebb