Fejezet
1 4 | mind Viola cimborája. Pedig Zsuzsi szép, jó leány volt gyermekkorában,
2 5 | aggódjál - szóla a másik -, Zsuzsi nincs a házban többé, s
3 5 | s midõn hallottam, hogy Zsuzsi a nótáriuséknál van, igen
4 16| vala az, melyet szegény Zsuzsi szavai e pillanatban még
5 16| a tiszteletes úr - szólt Zsuzsi, s szavának mély s mégis
6 16| benne találni.~- Szép tõled, Zsuzsi - mondá Erzsébet meghatva -,
7 16| Látva a kifejezést, mely Zsuzsi arcain e szavaknál átvonult,
8 16| magát köszöntve meghajtá, Zsuzsi vállára tette kezét, s így
9 16| Ne beszélj ilyeneket, Zsuzsi - szólt Liptákné komolyan -
10 16| õ isten fia volt - szólt Zsuzsi sóhajtván -, én gyenge ember
11 16| szólt mindinkább lelkesülve Zsuzsi -, azt hittem, hogy boldogabb
12 16| isten verje meg - szólt Zsuzsi, s keze ököllé szorult össze -,
13 16| közbe Liptákné, ki most Zsuzsi helyett a történetet, noha
14 16| szívünket, tovább beszélé, míg Zsuzsi szemeit kezeivel takarva
15 16| egészen úgy történt, mint Zsuzsi mondja. Mikor Violát elvitték,
16 16| azóta Viola zsivány - szólt Zsuzsi, kezeit görcsösen összekulcsolva,
17 16| el.~- Nem úgy volt értve, Zsuzsi - mondá érzékeny hangon
18 16| mely mellett most éppen Zsuzsi Liptáknéval elment -, Viola
19 16| virágágyra fekteté; de, hogy Zsuzsi angyal, az igaz, az ember
20 18| el.~Dél rég elmúlt, midõn Zsuzsi, Liptáknétól kísérve a falut
21 18| Tiszaréttõl jó kétórányi járás, és Zsuzsi, ha néha mély gondolataiból
22 18| fejével köszöntést integetett, Zsuzsi visszaijedt. Mióta Cifrát
23 18| fütyörészve tovább ballagott. Zsuzsi soká nézett utána. Miután
24 18| a kocsi tovább haladt.~Zsuzsi bámulva kettõzteté lépteit;
25 18| eddig semmi, légy nyugodtan Zsuzsi - mondá emez -; ha valami
26 18| könyörületességbõl - sóhajta Zsuzsi, midõn a házba lépve, hova
27 18| sietnek úgy, mint kend, Zsuzsi lelkem gondolja, fõképp
28 18| elõtt! Na, ne félj semmit, Zsuzsi lelkem, jókor jövünk még,
29 18| konyhaajtó elõtt állt meg. - Úgy, Zsuzsi, jer, ülj hátra a kocsiba,
30 20| Adja isten! - sóhajta Zsuzsi.~- No, az ördög elvihetné,
31 20| válaszolt a gulyás. - Monddsza, Zsuzsi, de igaz lelkedre mondd,
32 20| Hiszem! Sárga, ne!... No Zsuzsi, semmi szomorúság, egy óra
33 20| volna - szóla szomorúan Zsuzsi -, mindig hallottam, az
34 20| jelent.~- Legyen eszed, Zsuzsi - válaszolt a gulyás nevetve -,
35 20| szekér ne törjék el - mondá Zsuzsi aggodalommal -, higgye el
36 20| rendiben lesz; s te is, Zsuzsi, ne búsulj. Öcsém, Pista,
37 20| Jézus Krisztusom! - kiálta Zsuzsi, kinek lelkében egyszerre
38 20| Maradjatok itt - szólt Zsuzsi remegõ hangon -, átmegyek
39 20| átmegyek én magam.~- Te, Zsuzsi, az kellene még - mondá
40 20| készült.~- Legyen eszed, Zsuzsi - mondá a gulyás, hasonlóképp
41 20| mi lesz gyermekeidbõl.~Zsuzsi leült a szekér mellé, s
42 20| nyoma sem volt. - Ne félj, Zsuzsi - tevé hozzá -, én átmegyek,
43 20| nyugtalanságomban magam.~- Zsuzsi lelkem - mondá a cigány,
44 20| homályában eltûntek, csak Zsuzsi maga állt ott a víznek szélén,
45 20| temeti magát; legalább ha Zsuzsi gyermekeit a helyre akarja
46 20| Késõn jöttünk - kiáltott Zsuzsi -, vigyetek át, hadd haljak
47 20| remélni kezdett. - Ne félj, Zsuzsi - szóla biztatva -, látod,
48 20| lövések s lárma, új ostrom.~Zsuzsi, kiragadva magát a gulyás
49 20| hagya kétséget oka felett. - Zsuzsi felugrott, éghez emelé kezeit. -
50 21| kezével törülé szemeit. - Zsuzsi lelkem - szólt végre -,
51 21| nagyságos asszony - viszonzá Zsuzsi keserûen -, õk borzadhatnak,
52 21| És ez mi? - vágott közbe Zsuzsi, ki lehajolva egy kétcsövû
53 21| menni?~- Én - válaszolt Zsuzsi -, ne félj, én elmegyek;
54 22| tolakodót. Midõn a szegény Zsuzsi minden erõlködésnek hasztalanságát
55 22| teins törvényszék - mondá Zsuzsi mindig térdelve -, hogy
56 22| marad.~- Nem, nem - mondá Zsuzsi -, a teins uraknak az mindegy,
57 22| halálos ítéletet! - kiáltott Zsuzsi, midõn elborzadva felugrott.~-
58 22| itt.~- De kérem - mondá Zsuzsi, mindig inkább eliszonyodva -,
59 22| Nem szabad? - kiálta Zsuzsi, szemeit éghez emelve.~-
60 24| pillanatban valaki a szobába lép, Zsuzsi szerencsés mosolygásából,
61 24| vigasztalja õt, s midõn a gyermek Zsuzsi karjai között a neszre felébredett,
62 24| Nem lesz bíz’ az, lelkem Zsuzsi, éppoly keveset, mint belõled
63 24| apjának baja történjék! Ej, Zsuzsi, ha nekem ily gyermekem
64 24| egészen más lehet. Látod-e, Zsuzsi, én sokszor gondolkozom
65 24| lesz.~- Feleséged persze, Zsuzsi?... no - tevé mosolyogva
66 24| fõbírói méltósággal. - Te, Zsuzsi, lódulj, elég idõtök volt
67 24| ki innen, s azzal vége. - Zsuzsi, kit a fõbíró, midõn szava
68 28| megragadta.~- Volt-e neked, mikor Zsuzsi koldult? mikor engem akasztófára
69 31| én voltunk ébren. Éppen Zsuzsi ágya mellett ültünk, mikor
70 38| családjára végsõ ínség vár; ha Zsuzsi közel rokonom nem volna
71 38| szerencsétlenek lehetnek, s Zsuzsi ezek közé tartozott. Ha
72 38| lehetne másképp! - szólt Zsuzsi sokszor, ha kisdede arcain
73 38| férje életéért aggódott, Zsuzsi nem is vevé észre a változást,
74 38| istennek büntetését látá, Zsuzsi érzé, hogy férjének vigasztalásra
75 38| õt még boldoggá tehetné.~Zsuzsi nem panaszkodott, nem szólt
76 38| gyermektelenül állok, s szegény Zsuzsi nem fogja soká túlélni kedveseit.
77 38| ellene küszködöm?~- Igen, de Zsuzsi mit fog csinálni!? - mondá
78 38| akarna repedni. - Mit fog Zsuzsi csinálni halálom után? -
79 38| szólt körültekintve -; Zsuzsi hazajöhetne, s ha nálad
80 39| Mióta e tanyán laktak, Zsuzsi, valahányszor férje csak
81 39| Egyszer úgy látszott, mintha Zsuzsi ma derültebb volna, mint
82 39| számára marhát hajtson, Zsuzsi elhalaványult. De mit tegyen?
83 39| szólt Viola többször, s Zsuzsi, hogy férjének helyzetét
84 39| észre felgerjedését. Maga Zsuzsi nem gyanítá, hogy midőn
85 39| neje foglalta el. „Szegény Zsuzsi! - így szólt sokszor magában -
|