Fejezet

 1 22|        báró Sóskutyval, a másikban Zátonyi táblabíró s Völgyesy alügyész
 2 22|           elhatározott mód, melyen Zátonyi szólt, egyszerre leveré
 3 22|           hogy meghallgassák, s ha Zátonyi, már akkor sajnálkozva figyelmezteté
 4 22|         domine spectabilis - mondá Zátonyi mosolyogva-, ez ugyan rossz
 5 22|             Mibõl sül ki?! - mondá Zátonyi összecsapva kezét - hát
 6 22|           disputálni - szólt végre Zátonyi türelmetlenül -, Völgyesy
 7 22|        napnál világosabb! - kiálta Zátonyi - a dolog világosan s törvény
 8 22|            becsületes tanú - mondá Zátonyi, midõn a tanúk visszavonultak,
 9 22|            ami sok, az sok - mondá Zátonyi fejét csóválva -, még a
10 22|        gyanús - mondá Kislaky, míg Zátonyi egyet szippantva burnótszelencéjébõl,
11 22|         voksa - válaszolt szárazon Zátonyi -, mi majd meglátjuk, mit
12 22|        ember nem két tanú? - szóla Zátonyi - hallott-e ilyet a világ?~
13 22|              Tudják-e, mit - mondá Zátonyi, mint kinek fején egyszerre
14 22|            kettõt akasztatott fel.~Zátonyi nevetett, Völgyesy ég felé
15 22|        szörnyûség!~- Amice - szólt Zátonyi, szánakozó tekintetet vetve
16 22|            elõttök megjelent; csak Zátonyi kínálá körül legnagyobb
17 22|       tekintetet vetett a szólóra; Zátonyi ásítozott.~- Én nem mondok
18 22|           nem szabad - szóla közbe Zátonyi, legbölcsebb kifejezésre
19 22|          Nihil ad rem - jegyzé meg Zátonyi. - Völgyesy érzelmeit nem
20 22|          is lesz - mondá haragosan Zátonyi, ki minden érzéketlensége
21 22|            elismered? - vága közbe Zátonyi.~- Nem ismerem el. Isten
22 22|         Ami sok, sok - szóla végre Zátonyi nemes haragjában, a rabra
23 22|          fogja végsõ leheletéig; s Zátonyi talán már kimondta volna
24 22|          ifjúság szemtelenségérõl, Zátonyi alávaló denunciánsokról
25 22|            tevé s belõle Sóskuty s Zátonyi nevetve csak egypár fehérnemût
26 22|  küldessenek ki, s midõn Sóskuty s Zátonyi nyugtalanságát észrevevé:~-
27 22|           többször félbeszakasztva Zátonyi s Sóskuty által, kik - fõképp
28 22|   mondhatlan megelégedést, mellyel Zátonyi s a báró az ügyes kérdezõnek
29 22|      napfénynél világosabb - mondá Zátonyi, miután mindezen körülmények
30 22|              Dehogynem - válaszolt Zátonyi -, csak siessünk, nekem
31 22|         domine spectabilis - szólt Zátonyi, ki egyik kezében nyitott
32 22|          méltóztassék meggondolni, Zátonyi úrnak még ma haza kell menni,
33 22|       ember élete forog kérdésben, Zátonyi úrnak krumplijai még egy
34 22|            Úgy látszik - mormogott Zátonyi.~- Szörnyû antetirozottság! -
35 22|        felteszi a vallomásokat, és Zátonyi úr...~- Tökéletesen lehetetlen -
36 22|               Ej, bliktri! - szóla Zátonyi haragosan - tizenöt statáriumnál
37 22|          harsoga, az asztalra ütve Zátonyi -, a zsivány alávaló hazudságaiból
38 22|         domine spectabilis - mondá Zátonyi, ki ijedtségében burnótszelencéjét
39 22|            az ily embert! - kiálta Zátonyi - tizenöt statáriumnál voltam,
40 22|         Persze, persze - válaszolt Zátonyi haragosan -, mintha nem
41 22|         nyilatkozat után megölelé.~Zátonyi, ki egész életén át mindig
42 22|           vallomását. Mire azonban Zátonyi úrtól megjegyeztetett, hogy
43 22|            inkább nevekedett; maga Zátonyi meghökkent, s a báró, felugorva
44 22| köszönettel elfogadtatik! - kiálta Zátonyi - teins Völgyesy úr, ki
45 22|      alkalomnál viselé, s Sóskuty, Zátonyi, az öreg Kislaky maga nemegyszer
46 22|           Nyúzó.~- Infámia - mondá Zátonyi.~- Kövesse meg magát - rikácsolt
47 22|     megmagyarázni, mit? - kiáltott Zátonyi mindig mérgesebben - azt,
48 22|  horripilationem! - kiáltott közbe Zátonyi. S ez általános borzadás,
49 22|    benevolentiae! - kiáltott közbe Zátonyi - tisztelt elnökünk nem
50 22|        hallatlan! - mondá Sóskuty.~Zátonyi, burnótszelencéjébe nyúlva,
51 22|            szép ignorancia - mondá Zátonyi megvetõleg -, azonban mai
52 22|   törvényszék elébe állíttattak? - Zátonyi ez elsorolás alatt önmegelégedéssel
53 22|       Három nap alatt? - válaszolt Zátonyi nevetve - majd meglátjuk,
54 22|         teljesen igaza van - szólt Zátonyi -, mindazon badar beszéd,
55 22|          már mégis sok! - kiáltott Zátonyi felugorva székérõl - nem
56 22|               Bliktri! - harsogott Zátonyi - errõl nem áll semmi az
57 22|            készen vala ítéletre, s Zátonyi nagyot ásítva ajánlá körül
58 22|         mondá más szavakkal Nyúzó. Zátonyi nevetve megjegyzé, hogy
59 22|            És miért nem? - kérdezé Zátonyi bámulva - nekem okvetlenül
60 22|         Domine spectabilis - szólt Zátonyi összecsapva kezeit -, korában,
61 22|            csak mellékes tekintet.~Zátonyi, midõn a hatást, melyet
62 22|   gyermekeknek apját felakasztják?~Zátonyi megjegyzé: hogy a gyermekekre
63 22|         Hagyjon békét kend - mondá Zátonyi, szelencéjébõl szippantva -,
64 22|          megvan, az megvan - szólt Zátonyi -, ne háborgasson haszontalan
65 22|             Lehetetlen - válaszolt Zátonyi nyugodtan, s a szegény asszony
66 23|    ellenvetéseket, melyeket fõképp Zátonyi s a báró kérése ellen tettek;
67 23|         Igen, pincébe - jegyzé meg Zátonyi -, mindjárt gondoltam, ez
68 23|            szobájába vonult, s míg Zátonyi s a báró fel s alá járva
69 24|         Kicsoda? - kiáltott Nyúzó.~Zátonyi, ki két könyökére támaszkodva,
70 24|           dologhoz - szakítá félbe Zátonyi, mindazon elevenséggel,
71 24|          fogok kiabálni - folytatá Zátonyi mindig hevesebben -, s szeretném
72 32|         egykori adószedõje Sáskay, Zátonyi táblabíróval, egymásnak
73 32|            hagyhatta volna - mondá Zátonyi komolyan. - Rabok irányában
74 32|   szükséges.~- Úgy látszik - mondá Zátonyi rosszkedvûen -, Völgyesy
75 32|       causarum advocatus! - nevete Zátonyi. - Csak Viola ne szökött
76 32|               Majd bizony! - mondá Zátonyi nevetve - magányos börtön
77 32|       vágott szavába türelmetlenül Zátonyi -, hála istennek, Magyarországban
78 32|  rabjainknak - szólt ismét nevetve Zátonyi -, és rizskását, mint minap