Fejezet

 1 1 |             számunkra fenntartatott. Oh, hidd el, barátom, az úri
 2 1 |         ismer -, szaladni kezdett.~- Oh, édes nagyságos teins uram -
 3 1 |          mellyel ez urak mulatnak?~- Oh, istenem - sóhajta Vándory -,
 4 3 |             hogy kétségen kívül...~- Oh, tudjuk - szakítá félbe
 5 3 |             minekelõtte vallhatna.~- Oh, ha tudná ön - szóla Rétyné
 6 4 |              nem ért rá nemzetünk.~- Oh, akkor nem is lesz isten
 7 4 |              Akkor a fõbíró elment. „Oh, azóta anyám még sokkal
 8 5 |       szemeit most könnyekkel tölti? Oh, nem gyanítja senki, mennyi
 9 6 |     megcsókolva nõvére kezét Ákos -, oh, csak ezt tudjam, csak arról
10 7 |             mellett felelt, s nála - oh, közönség - ismét azt találák
11 9 |          félig megnyerte a csatát.~- Oh, csak csupa ily nemesek
12 10|          érdemet szerezzen elõttünk. Oh, ha apám tudná, hogy Viola
13 12|             mély sóhajjal Tengelyi - oh, ki bírná azt lefesteni
14 12|         kötelességeit nem teljesíti. Oh, vegye kegyelmes uram, pártolása
15 14|           gyönyöreit is elkeseríték. Oh, nem - szólt szemeit törülve
16 14|      dobogtatá, okozá e keserûséget. Oh, bár szegény volna, nem
17 14|            könnyeit, felsóhajtott:~- Oh, anyám, õ nem jön, bizonyosan
18 14|               s isten megáldja érte. Oh, Ákos, ön jó, nemes teremtés,
19 14|       visszaadá a meleg szorítást.~- Oh, mert ön nem tudja, ön nem
20 14|      meggyõzõdve nemes szándékairól. Oh, de ön gazdag, önnek a világon
21 14|       szerencsés legyen a világon.~- Oh, az istenért, vigyázzon
22 14|           világon inkább nem szeret. Oh, Vilmám, mi boldogok leszünk.~
23 14|       Magunkkal visszük szüleidet.~- Oh, be szép volna ez! - sóhajtott
24 14|          hölgy mosolyogva örömében - oh, az úgy szeret!~- Az öreg
25 14|             vizet hozatunk a kútról. Oh, istenem, be szép lesz az!
26 14|         szobám teli lesz virágokkal. Oh, mi ott boldogok leszünk!~-
27 14|               nyugtassa meg magát.~- Oh, Vilma! ne vond vissza kezedet,
28 14|       válaszfal köztünk?~- Ákosom!~- Oh, kérlek, tegezz, én nem
29 14|             tevék.~Vilma elpirult.~- Oh, mondd, hogy szeretsz, mondd,
30 16|          olvasott -, szegény alszik. Oh, istenem! ha Jónás ily halványan
31 16|            istenben, Vilma kiépül.~- Oh, én örökre szerencsétlen
32 16|             most! Leányom becsülete! Oh, hogy nem fogadtam szavát! -
33 16|   ellenezhetik a házasságot többé.~- Oh, a Rétyek! - viszonzá Erzsébet
34 16|         Erzsébet, szemeit törülve.~- Oh, akkor nem voltam az - folytatá
35 16|           mégsem a jók ellen fordul. Oh, higgye el, Erzsébet asszonyom,
36 16|           vak eset, puszta véletlen? Oh, csak láttad volna Macskaházyt,
37 16|            mindent visszaad mindent! Oh, ha hely volna a világon,
38 17|           karomra - kiáltott Ákos.~- Oh, én vén szamár! - sóhajtott
39 17|            ha a természet nem volna! Oh, a természet néha csudákat
40 20|            gondolatot nyújthatnának. Oh, ha valaha ez oly regényesnek
41 22|             hogy nem bánja a halált, oh, Viola sokszor beszél ilyeket.
42 22|           oly szépen mosolygott reá. Oh, ha látnák, ha csak hallhatnák
43 22|             hordhatok neki, ruhát... Oh, csak zárják tömlöcbe, az
44 22|       mondtam ki a halálos ítéletet?~Oh, miért vannak törvények,
45 26|           asszony sírt haragjában. - Oh, én szerencsétlen! Mi volt
46 26|       kevesebb hitelt fog találni.~- Oh, ha ma Ákost hallotta volna,
47 26|           elmegyünk a káptalanhoz... Oh, nagysám, én jól emlékezem
48 30| gyengeségemben megengedtem? S miért? Oh, ha a múlt hatalmunkban
49 32|              leányom léssz, nemde?~- Oh, atyám! - szólt Vilma s
50 32|       mosolyogva -, nincs szükség.~- Oh, bár e pártfogásra még több
51 33|            fog aludni, mint minap! - Oh, csak kimehetnék! - sóhajta -
52 33|          fölébe, fényesen s melegen. Oh, nézzék csak, mi szép! -
53 33|  vasrostélyhoz szorítá égõ arcait. - Oh, csak közelebb mehetnék!
54 34|             helyre nem hozhat többé. Oh, térj magadba, öcsém! s
55 34|         szeretett, s én elhagyám õt. Oh, Sámuel, ez fáj lelkemnek!
56 34|             jogaimról le nem mondok. Oh, öcsém, ne ébreszd bennem
57 34|            is eltaszítasz magadtól?! Oh, Boldizsár! ha még te is,
58 34|             szemeit reá függeszté. - Oh, Sámuelem, miért nem hittél
59 34|       Sámuelem! - sóhajta Vándory.~- Oh, bátyám - folytatá a másik,
60 36|            tagja válhatik belõled.~- Oh, édes tiszteletes uram -
61 38|              talán vesztõhelyre jut. Oh, János, miért fáradott kend,
62 38|          szólt végre remegõ hangon - oh, ha erre gondolok, elhágy
63 38|             ettõl meg fogom menteni. Oh, de Zsuzsimból mi lesz!? -