Fejezet

 1 4 |              Kenyházy esküdt úr, kinek férjem pünkösdkor két lovat adott
 2 14|        ilyekrõl, nem szegtem volna meg férjem parancsolatát, mit eddig
 3 16|              nyitva látá, tudván, hogy férjem Porváron van, mindjárt valami
 4 16|           rosszat gyanított, s bejött. Férjem szobaajtaját szinte tárva
 5 16|               nótáriusnénak igaza van, férjem zsivány, én lator felesége
 6 16|         károsodott, igazságtalan; maga férjem, isten nyugossza békében,
 7 16|     boldogsághoz képest, melyet késõbb férjem házánál találtam. Mikor
 8 16|           bántottunk senkit a világon. Férjem megfizette porcióját, leszolgálta
 9 16|                én mindig féltem, ámbár férjem azt mondta, hogy míg kötelességének
10 16|               rosszul éreztem magamat, férjem s nénémasszony nálam voltak,
11 16|         asszonyt fogja Porvárra vinni. Férjem kiment, s megmondta a hajdúnak,
12 16|               hogy akármint legyek én, férjem kötelessége alól nem mentheti
13 16|             majd meglátja, mi vár reá. Férjem maga is indulatos s néha
14 20|               késõn jövünk, és szegény férjem!~- Még jókor jöhetünk -
15 21|                lássa kend, az jobb. Ha férjem meghalt, elássuk itt a fák
16 21|           Nincs ezüstgyûrû ujjaikon, s férjem gyûrûjétõl meg nem válik,
17 21|          puskát emelt fel - e fegyvert férjem mindig magával hordá. Fogja
18 21|              ehhez? nem látják-e, hogy férjem ártatlan? Ki hallotta valaha,
19 22|                az mindegy, nekünk nem. Férjem jól fogja viselni magát,
20 22|                s arra mást írhatnak, s férjem élni fog.~- Majd bizony,
21 25|               indulattal az asszony -, férjem soha nem mondott mást, esküdni
22 25|            mindig hevesebben -, nemde, férjem? - s midõn az alispán többször
23 26|        bolondok leszünk, akár én, akár férjem, s vagyonunk adóságokkal
24 26|    érvényességére szükséges, hogy azok férjem által fogadtassanak el;
25 27|         vonítva -, csak azt tudom, mit férjem mond, s amit Viola vallomásairól
26 27|                   sóhajtott Erzsébet - férjem, rendes ember létére, mind
27 27| megegyezésünket is bírja... Érti-e ön? Férjem megegyezését is! Ha az alispán
28 28|               mondani. Mikor boldogult férjem... isten nyugtassa meg!...
29 30|             volna, miként rázta, mióta férjem halálos ágyánál voltam szegény
30 30|              éppen úgy, mint boldogult férjem, isten nyugossza, az utolsó
31 30|            közbe a szakács.~- Kicsoda? férjem magánkívül? - mondá az elõbbi -
32 30|        magánkívül? - mondá az elõbbi - férjem magánál volt végsõ pillanatáig,