1-500 | 501-667
Fejezet
1 1 | egyenlõségrõl. Nem mondom én, hogy a természet oly tökéletesen
2 1 | gondolatid, barátom?~- Tudom is én - viszonzá Tengelyi, barátjára
3 1 | vagyunk valamennyien, te, mint én, vagy akárki más. Isten
4 1 | részletes leírását, hogy én ezúttal Szellõ és Cigány
5 1 | illet - ismétlé Vándory -, én nem foghatom meg, mívelt
6 1 | becsületes tekintete melegebb. - Én magyar író létemre - ismerem
7 1 | statáriális eset lehet; én részemrõl legalább nem hiszem,
8 1 | legnyájasabb hangjával -, én...~- Hallgass - dörge közbe
9 1 | dörge közbe a bíró -, én tudok mindent, s ne félj,
10 1 | Nagyságos, méltóságos uram, hisz én ártatlan, szegény, vén ember
11 1 | vagyok - sóhajta föl Peti -, én...~- Ne ugass - lármáza
12 1 | még tagadni mer.~- Hisz én nem tagadok semmit, édes
13 1 | ez Viola volna!” - szólék én - s oda nézve csakugyan
14 1 | Péter cigány - mondtam én -, kend itt beszélt vele
15 1 | hegedûtõl.~- Azt gondolám én is - viszonzá János -, mihelyt
16 1 | rimánkodék Peti -, mikor én ártatlan vagyok, oly ártatlan,
17 1 | cigány -, de mit tehetek én róla, hogy húsz esztendeig
18 1 | helybenhagyással integete fejével.~- Én csak azt gondolom - viszonzá
19 1 | mint más kovácshoz, mert én a falun kívül lakom.~- És
20 1 | viszonzá a fõbíró gúnyosan -, én csak azt mondom, hogy Viola
21 1 | Petit elfogták, s hogy nem én vagyok oka, ha a leveleket
22 1 | Ákosnak átadott. - Mindig én vagyok a nagyságos úr expresszusa,
23 1 | ez nem vígjátékba való - én nem tudom, min nevethetnék
24 1 | vármegyéhez tartozik, s én azt gondoltam, hogy végre
25 2 | jobban elképzelheti azt, mint én leírhatnám; elég, ha mondom,
26 2 | retrográd rendszerét - de én nem oszthatom véleményét.
27 2 | virágozás juta osztályrészül? Én az utóbbival tartok, s valahányszor
28 2 | írónak rossznéven vétetett - én mindig legalább tízezer
29 2 | amennyiben tõlök félünk; én nekik használni nem akarok,
30 2 | nemesi tulajdont bírja, én függetlenebb teremtést nem
31 2 | mint ellenei hirdeték, én nem mondhatom; de józanul
32 2 | felelé Vilma kérõleg.~- Én - s ugyan miért?~- Tudtod
33 3 | leírásába nem ereszkedem, mit én fõképp Rétyné õnagyságára
34 3 | be, s több efféléket.~- S én nyíltan megmondom önnek -
35 3 | böcsülete fenntartásaért én - Macskaházy Ádám, fejemet
36 3 | nem lehet megválni -, lám, én asszony vagyok és szerencsétlen
37 3 | nézve kedvezõleg fordul -, én ismerem nagysádat, nagysád
38 3 | felõlem gondoskodnak, én éltem végeig meg fogom hálálni -
39 3 | sóhajta az alispánné - én kételkedem.~- S miért? mert
40 3 | nagysád keblében, azt csak én tudom. Ha tudná a világ,
41 3 | háztörés, rablás, mit tudom én, mily iszonyú neveket fognak
42 3 | iratcsomót kezembe adja, én törtem be, én raboltam a
43 3 | kezembe adja, én törtem be, én raboltam a tiszteletesnél?
44 3 | hallám - csak egy volt...~- Én? - kiálta föl Macskaházy
45 3 | elrémülve már a gondolatnál - én magam?~- S miért nem? De
46 4 | lefizetni tartozásukat; én csak arra kérém istenemet,
47 4 | isten megáld érte. Ettem én is a nyomorúság keserû kenyerét,
48 4 | felebarátom elõtt.~- Azt gondolám én is - szóla Erzsébet kezét
49 4 | s úgy sírt s kiáltozott, én féltem. Késõbb kis testvérem
50 4 | ide házunkhoz.~- Ide, az én házamhoz - szóla Tengelyi
51 4 | vitetted volna bárkihez, én szívesen fizetnék értök,
52 4 | fizetnék értök, de itt az én házamnál, a legnagyobb zsivány
53 4 | reám - zokogta Vilma -, én nem tudtam mindezt, nem
54 4 | asszony helyzetét látom, én is befogadom házamba, ha
55 4 | most menj be a beteghez, én addig Vándoryért futok,
56 5 | õreájok; gondolták, hogy én vagyok, s ha oly nagy kedvök
57 5 | egyszerre, mint úgy élni, mint én? Átkozni a napot, ha fölkél,
58 5 | megadjuk mostani bajaink árát, én legalább úgy hiszem, még
59 5 | akasztották.~- Ki szól rólam? én rég megszoktam a bajt; kezemet
60 5 | te addig Sz.-Vilmosra.~- Én? - szóla a cigány, fejét
61 5 | még a kisasszonynak sem, én majd kimegyek, s ha apád
62 5 | fõbíró -, aki agyonlövi, azt én verem agyon. Azon szatiszfakciótól,
63 5 | Azon szatiszfakciótól, hogy én akasztatom föl, nem fosztatom
64 5 | keresete senkinek, akit nem én hívok meg. A kárért majd
65 5 | hangon -, mérsékelje magát. Én a nemes vármegye nevében
66 5 | vármegye, mit szolgabíró; én nemesasszony vagyok, s majd
67 5 | egy szót - mondá Viola -, én a nótáriuséknak sok köszönettel
68 5 | megtarták életemet, azért majd én köszönök. Mondja meg neki
69 6 | te ma kedvetlen vagy.~- Én? - viszonzá a leány mosolyogva,
70 6 | pusztai birtok vár reá, én csak egyért irigyelhetném,
71 6 | ütöttetek, hogy meghalljam.~- Én nem reménylek többé.~- Ne
72 6 | szóla Ákos szenvedéllyel -, én tisztelem õt, de e tiszteletnek
73 6 | mélyén meghajtja magát, s én mehetek. Szóltam nejével,
74 6 | azután remélj, ha tudsz.~- S én reménylek - szóla nyugodtan
75 6 | volna másról szólani. Tudod, én Tengelyi nagy proskripciójától
76 7 | ötvenen túlnak hirdeték. Én azonban, ki az asszonyt
77 7 | mintáinak tartattak. „Nem szólok én errõl T. KK. és RR.! - így
78 7 | közönségesen - nem szólok én arról, s távol legyen tõlem,
79 7 | kéket, sárgát s mit tudom én mit nem tapasztalt öntestén,
80 7 | így szólni vendégeimrõl? Én a sz.-vilmosiakat ismerem.~-
81 7 | vilmosiakat ismerem.~- Igen, én is - szakítá félbe Karvaly -,
82 7 | kimondhatná.~De mi vagyok én? hogy e roppant föladat:
83 8 | fajkülönbségre vezetnek vissza. Én, ki sem ez új történetírói
84 8 | inkább meggyõzõdve, mint én, ki azon vastag kötetekben,
85 8 | szólt padra vetve magát -, én a világ legboldogtalanabb
86 8 | esztelenségeket beszélsz.~- Nem, nem, én jól tudok mindent; Etelka
87 8 | jól teszi, ily ember, mint én, nem érdemes reá - én lemondok -,
88 8 | mint én, nem érdemes reá - én lemondok -, én...~- Ne igyál
89 8 | érdemes reá - én lemondok -, én...~- Ne igyál bort soha,
90 9 | ebéd s a politika között. Én legalább azt tapasztaltam,
91 9 | specie, nehány katonatiszt. Én pipára gyújtottam, s odaültem
92 9 | domine spectabilis, mondtam én, az a Veszõsy...~- Teljesen
93 9 | Az a Veszõsy - mondtam én - liberális, és ami még
94 9 | Tudják-e a teins urak, mit? Én a járásban lakom, majd vadászatot
95 9 | lennie - körülkerítjük. Én tudok egy módot - elõször...~-
96 9 | apai hatalmamnál fogva én a gyereknek mindent parancsolhatok.
97 9 | Igaza van, amice! Igaza! Én a fiút még kitagadom, valósággal
98 9 | mi családunkban! Mielõtt én megházasodtam, nem volt
99 9 | s nem mérlegeztetnek, s én kevés hatalmasabb ellenséget
100 9 | Igen, a kortesek által; és én tudom - tevé hozzá halkabban
101 9 | Kedves nagyságom - mondám én, midõn a kiabálást hallám...~-
102 9 | hibáim fölött behunyják: én csak azokat szedem ki az
103 9 | megye nemessége is, melynél én magyarabbat nem ismerek (
104 9 | forradalom alatt találták föl.~- Én azt mondom - szólt hangosabban
105 9 | adókivetés helyesen történt.~- És én azt, hogy nem helyesen -
106 9 | vevõkrõl gondoskodjunk? S én erre jobb módot nem ismerek,
107 9 | magisztrátus iránt, s mennyire én tudom, a teins szolgabírák
108 10| vágyódom. Te bátor vagy, én meghalnék félelmemben, hisz
109 10| nagyszerû a zsiványban is; én így akarnék szerettetni
110 10| nemes tulajdonai vannak, én megengedem mindezt, csak
111 10| legalább nem közönyös -, én Kálmánt ismerem, méltánylom
112 10| igazságot nem szerez magának. Én úgy félek, ha rá gondolok.~-
113 10| egész történetet; Liptákné, én s az egész ház dicsérte
114 10| képzelheted helyzetemet; én, ki soha éltemben atyám
115 10| teljes bizalmat kér tõlem, én nem teljesítem e kívánatát;
116 10| irigyeljem-e helyzetedet? Én rég nem tárhatom ki szívemet
117 10| meglehet, hogy csalódtam, én gyermek vagyok.~- Egész
118 10| ki lehet ez ily késõn? Én félek...~- Talán a bíró
119 11| ezekrõl, barátom! Hidd el, én a megyét ösmerem; ezek az
120 11| nem becsületes mód, mit én részemrõl tagadok, ha ezen
121 11| másodalispánja.~- De mikor én betakarom.~- Hát miért takarta
122 11| korcsmába lármázni, ha akar.~- Én korcsmába, én? - S itt a
123 11| ha akar.~- Én korcsmába, én? - S itt a sok közbeszólás
124 11| Kérem alássan! De kérem, én vagyok a küldöttség elnöke!
125 11| installácionális szónokot én nem ismertem. Erasmus Laus
126 11| társaság a ház felé indult.~- Én, teins uram - felelt a kertészlegény.~-
127 11| hosszú címét elmondani, abban én semmi meglepõt nem látok.
128 11| nyugtalanabbul -, ezt a beszédet én csináltam.~- Hogy irigykednek
129 11| ön elmondja beszédemet, s én, ki azt fáradságosan készítém,
130 12| találnak, tudassák velem; s én csak akkor nem fognám követni
131 12| leszünk, mi címünkhez illik, s én meg vagyok gyõzõdve, hogy
132 12| tisztviselõivel hozzám nem akart jõni, én kéretém.~Tengelyi, ki valahányszor
133 12| s ha falusi jegyzõ, mint én, magát talán néha valamivel
134 12| szolgasága nem hajtá meg, néha én is büszkének érzem magamat.
135 12| megyei tisztikar? mit tehetek én?~- Sokat, igen sokat, kegyelmes
136 12| óta valaki szólni hallá -, én mélyen tisztelem az érzeményeket,
137 12| uram, az éji zene közelg, én megyek. Excellenciádat tisztelgõk
138 13| bosszantott, látja, hogy én nemesember vagyok, s õ mégis
139 13| fõképp az ilyenfélének, mint én. Mikor baj támad, s az ember
140 13| csinálta az illuminációt?~- Én? - viszonzá villogó szemekkel
141 13| ki õt úgy gyûlöli, mint én? Viola még gyerek volt,
142 13| kályha mögé bújt, mikor én már egész bandával jártam
143 13| igazi fõ ember? ki más, mint én, Cifra Jancsi, ki õket esztendõkig
144 13| nem akartam. Õ parancsol, én engedelmeskedem, de majd
145 13| tolva, suttogó hangon -, de én tudnék alkalmat, hogy Violán
146 13| Legyen kend nyugodtan, én huszonöt forintot szerzek
147 13| nem veszi ki erõvel, ha én nem nyitom fel. De látja
148 13| hadd nézzem meg.~- Nem adom én. - Cifra, fölugrott, s kiragadva
149 13| szükségünk rád; elvégzem én azt magam is...~- Ne bolondozzék
150 13| Ha nem lehet, jól van; én bemegyek a restaurációra,
151 13| nyugtalanul -, majd találok én magamnak mást.~- A kulcsokat
152 14| Tengelyiné mindamellett? s mit én, gyenge asszony tettem,
153 14| Vilmámnak ismerni nem szabad, én boldog voltam így is, õ
154 14| gyengébb, s nem viselhetné el; én tudom, mi keserves, ha naponként
155 14| fölugorva székérõl -, annak én vagyok oka.~Erzsébet, ki
156 14| legény, eszem a lelkét! Õ az én tejemen nevelkedett fel,
157 14| a tûzhelynél.~Nem fogom én azt, mit Vilma e pillanatban
158 14| öregasszony megállva.~- Én, én - suttogott a másik,
159 14| öregasszony megállva.~- Én, én - suttogott a másik, kezét
160 14| emelkedett.~- Nem vagyok-e én valóságos gyermek? - szólt
161 14| szóla Erzsébet nyugodtan -, én önt becsülöm, nem szólnánk
162 14| jó Ákosom - szólt õ -, én nem kételkedem, nem kételkedtem
163 14| szeretet a világon, melyet én Vilmám szerelméért becserélnék.~-
164 14| ismeri õt senki úgy, mint én. Érzékeny, áldott teremtés,
165 14| szétszakítsa szíveiteket. Lám én s Jónásom mennyi akadály-
166 14| miért sírt?~- Nevessen ki, én gyáva leány vagyok, de mindnyájan
167 14| késõbb száguldani kezdett. Én utána, mennyire lovam bírja,
168 14| Ákosom!~- Oh, kérlek, tegezz, én nem tudok veled másképp
169 15| megszólított - nem olvasok én a Herkó páternek sem.~-
170 15| teins uram, nem vagyok én tót diák, öregapám sem tanult
171 15| elsõt.~- Nem.~- És kend?~- Én sem.~- És kend?~- Mint gyerek
172 15| humillime.~- Hadd szóljak én.~- Mindjárt megmagyarázom -
173 15| menjen haza irományaiért.~- Én szavazni akarok - szólt
174 15| nekem viszonyok! bánom is én; ha méltatlanságot látok,
175 16| istenben, Vilma kiépül.~- Oh, én örökre szerencsétlen vagyok!~-
176 16| kívánja, így szólt többször, s én megígértem, hogy kívánatát
177 16| igaza van, férjem zsivány, én lator felesége vagyok, hisz
178 16| szólt Zsuzsi sóhajtván -, én gyenge ember vagyok, s tudja-e
179 16| tudja-e valaki, mit szenvedtem én? Szegény árva leány voltam,
180 16| volt vígabb leány, mint én. Édesanyám midõn szült,
181 16| könnyek ragyogtak.~- Igen, én víg voltam - szólt mindinkább
182 16| faluban, marhája címeres, és én, szegény árva leány létemre
183 16| õ négy ökrével, ott hol én dolgoztam, megállt, kévéimet
184 16| semmirevaló utánam járt, s én becsületes asszony létemre
185 16| házamból, mint kellett; s én mindig féltem, ámbár férjem
186 16| mondta, hogy akármint legyek én, férjem kötelessége alól
187 16| Mikor Violát elvitték, én utána mentem. Szörnyû volt
188 16| fog lakolni makacsságáért. Én Zsuzsiról csaknem megfeledkeztem,
189 16| miket felelt? S mit tudom én, hány kérdést. „No várj -
190 16| szolgálatára máskor, majd adok én neked káromkodni, majd adok
191 16| szegény gyermekimen tett. Én elmegyek, felkeresem Violát,
192 16| máshoz. Felakaszthatják, és én az akasztófa alatt ülve
193 16| létét fogja-e megrontani?~- Én értem egész fájdalmadat.
194 16| arcain, nem szólnál így. Én pokolbeli cselszövénynek
195 16| jobban nem is mehetnének. Én vissza fogom kapni nemességemet
196 16| miként csalja apját, s míg én bizodalmasan elmenék, s
197 17| karomra - kiáltott Ákos.~- Oh, én vén szamár! - sóhajtott
198 17| teins uram, mit tennék én, ha úgy lennék, mint a teins
199 17| ember, derült életnézetû, én az vagyok. Vándory maga
200 17| nálamnál, õ mindenben a jó, én mindenben a víg oldalt szoktam
201 17| Vándory irományairól?~- Nem én - válaszolt Ákos -, töprenkedtem,
202 17| fejökbõl kivenni e dolgot. Én egy szót nem hiszek az egészbõl.~-
203 17| huszár.~- Hallgasson kend, én azt mondom - szólt az orvos
204 17| válaszolt Kálmán nevetve -, de én azt se foghatom fel tulajdonképpen,
205 17| már valakit meggyógyíthat, én, ki három findzsával adok
206 17| összeszorítva nevetett.~- Hát én - felelt ez - csak azt hiszem,
207 17| kire támaszkodhatik, mint én, de reám számolhat.~- Hisz
208 17| találtak semmit.~- Tudja az ég, én alig hihetem - szólt Ákos,
209 18| el a rablást.~- Meglehet, én nem tudom. Hát ki lett volna? -
210 18| akit Cifrának gondolt. Ha én lettem volna, nem sokat
211 18| István mindent elbeszél, én itt egyenesen a legrövidebb
212 18| hazaküldte. De átkozott én magam is. Hogy az ördög
213 18| hozzá káromkodott is, s én nem mondtam neki egy szót,
214 18| ülésérõl lelökött -, majd adok én neked kocsmában mulatozni.~
215 19| Vilmosra.~- Nem vagyok én részeg, hogy most kimenjek -
216 20| kocsis! állj meg, mondom! én kiszállok.~- Várj csak egy
217 20| lágyan eshetnék az ember. Én kiszállok.~- De ha kiszállsz,
218 20| mondá Macskaházy -, látod én nyugodt vagyok, és én is
219 20| látod én nyugodt vagyok, és én is csak csüggök éltemen.~-
220 20| nõtelen ember vagy; de lám, én! feleségem s négy gyermekem.~
221 20| nevetve -, hány férget láttam én életemben, mégis itt vagyok.
222 20| aggodalommal -, higgye el kend, én ma mindentõl félek.~- Dehogy
223 20| elmegy mindenütt, fõképp az én szekerem! a kerekeket magam
224 20| remegõ hangon -, átmegyek én magam.~- Te, Zsuzsi, az
225 20| biztatólag -, majd elmegyünk, én vagy Peti: az erdõ, látod,
226 20| Zsuzsi - tevé hozzá -, én átmegyek, ha az ördög elvisz
227 20| No, menjünk, te jobbra, én balra, ha a nyílást megtalálom,
228 20| még egyszer megfordulva -, én magam viszlek hátomon a
229 20| szemeit. - Ily közel, s én nem mehetek hozzá - sóhajta,
230 20| összegyártva, hogy az ember - én magam emlékezem gyermekkoromból
231 20| mindig haragosabban -, én inni akarok, nem vagyok
232 20| dörzsöli fájó nyakát -, s én neki mindjárt más valamit
233 20| feléje indult.~- Nem adok biz én - mondá Rácz, elébe állva -,
234 20| mondá emez komolyan -, én desentor voltam! Tíz esztendeig
235 20| azt elhiheted.~- Mit bánom én - szólt a másik, kit a komolyság,
236 20| zsiványélet, pajzán élet, én inni akarok.~- Add neki
237 20| minden kötelességemet, nem, én többet tettem, mint mire
238 20| bocsássa meg isten vétkemet, én nem bánhatom meg, amit cselekedtem,
239 20| mint isten néz le reám, én bosszút állok rajtatok.”~
240 20| engedelmeskedett. - Te, Rácz s én a két elsõ nyíláshoz állunk
241 20| sebesebben történtek, mint én elmondhatám.~A hamuval takart
242 20| mormoga körmeit rágva - én becsületes ember leszek
243 20| legvérmesebb várakozásainkat.~- Biz én nem tudom, hogy fogunk boldogulni,
244 20| indulattal - minden lehet, amit én parancsolok. - Itt Nyúzó,
245 20| nem franciának mondá.~- Én nem bánom - szólt a kommisszárius
246 20| kommisszárius haraggal -, én nekimegyek, ha az ördög
247 20| jõjön a teins úr velünk, én nem tudok ezeknek az embereknek
248 20| csendesebb hangon - nem is az én kötelességem, és azután
249 20| mondani, hogy lehetetlen. Amit én parancsolok!... hol van
250 20| feldsert találunk.~- De mikor én mondom, hogy meg kell fogni -
251 20| a teins úr, ha tetszik, én nem tehetek semmit; két
252 20| mindjárt a kunyhóhoz?~- Nem biz én - válaszolt a másik nyugodtan,
253 20| vilmosi nemesember; nem megyek én az istenének sem!~- Nem
254 20| akasztófán függünk, te is, én is.~- Nem úgy megbocsátani -
255 20| s látja, kend jól tudja, én nem öltem meg senkit, most
256 21| elborzadt...~- Nem vagyok én nagyságos asszony - viszonzá
257 21| borzadhatnak, elájulhatnak; én zsivány felesége vagyok,
258 21| szerencsétlenségnek egy neme lesz; én esztendõkig a pokolnak minden
259 21| bírnál te Kislakig menni?~- Én - válaszolt Zsuzsi -, ne
260 21| válaszolt Zsuzsi -, ne félj, én elmegyek; nem soká fogom
261 22| s azért mégis lógott.~- Én csak gyenge, tudatlan asszony
262 22| lelkesedve -, de azért, ha én ott vagyok, az mégsem történt
263 22| tõlem függ, ha csak lehet, én bizony nem kívánom senkinek
264 22| által ismét elveszté -, hát én csak azt hiszem, hogy valami
265 22| felakasztani hát?~- Mit tudom én - válaszolt a férfi.~- Cigánynak
266 22| asszony tovább.~- Mit tudom én... akkor az urak magok akasztanák
267 22| úr - betûkkel kiírva? És én hát nem tudnék tökéletes
268 22| tökéletes jelentést készíteni, én nem volnék képes valakinek
269 22| vezettessük be a rabot.~- És én még egyszer mondom - folytatá
270 22| csak Kislakyval közlé -, én a teins úrnak mindjárt meg
271 22| fognak annyira bámulni, mint én, regényíró létemre, kinek
272 22| átkait elmondá maga felett, én magam elborzadtam, lehetetlenség,
273 22| is mindent elkövetend. - Én éppen a bizonyságok szokatlan
274 22| nincs még praxisa; tudok én statáriumokról még szebb
275 22| ketten egymáshoz. Viola és én régi ismerõsek vagyunk.
276 22| nekem azt szántad, akkor én is megesküdtem reá, hogy
277 22| hogy ha meg te kerülsz az én kezembe, én akasztatlak
278 22| te kerülsz az én kezembe, én akasztatlak fel. Csupa fogadás.
279 22| volna feleségem, gyermekeim, én nem vártam volna máig, s
280 22| szólóra; Zátonyi ásítozott.~- Én nem mondok semmit védelmemre -
281 22| ott, hol minden tudva van, én irgalmas ítéletet várok;
282 22| károsítottam, s uraktól is én magam csak éppen annyit
283 22| az nekem számíttatik be; én zsivány vagyok, s azzal
284 22| beteg feleségemnél nekem is; én nem gondoltam, hogy szegény
285 22| de az nem tartozik ide; én csak azt mondom, hogy az
286 22| tesz ellenem, ám legyen, én csak azt mondom, hogy kihoztam
287 22| írásokat ne tagadja el. Én Tengelyi uramnak nagy köszönettel
288 22| rám fogni? Ez alávalóság, én szatiszfakciót kérek a teins
289 22| dühösebben -, hogy az irományokat én loptam el?~- Én csak azt
290 22| irományokat én loptam el?~- Én csak azt mondom, hogy az
291 22| mikor a kunyhóból kilépett, én is ott álltam. Látott-e
292 22| álltam. Látott-e kend?~- Én nem - mondá Viola -, annyira
293 22| teins urak voltak ott, és én éreztem, hogy valaki az
294 22| akarta a bíróságot ámítani. Én meghiszem, sõt igen valószínû,
295 22| legnagyobb felgerjedésében -, én szegény elítélt gonosztevõ
296 22| hatalmas urak, azt tudom; de én istenem elõtt fogok megjelenni
297 22| rablás szinte érdekel?~- Én nem tudom - mondá a kérdezett -,
298 22| találta, és tudta, hogy én is meg fogom akadályozhatni,
299 22| bánom - válaszolt a rab -, én megmaradok állításomnál.~-
300 22| bíró - mondá az ügyész -, én ismerem a magamét; ön lelkiismérete
301 22| fogja kimondani ítéletét, én, kinek voksom nincs, fel
302 22| még egy napig várhatnak; s én legalább ily alkalomnál
303 22| kötelességeit nem teljesíti, mint én; nincs büntetõ törvényszék,
304 22| igen szívökön fekszik, hogy én s fõképp Rétyné õnagysága
305 22| gázoló módon említtessünk, én részemrõl, ha a teins törvényszék
306 22| kiáltott Nyúzó.~- Míg én itt ülök - harsoga, az asztalra
307 22| gondolván, egészen felderült -, én magam, csak már hogy a teins
308 22| ez? és ha még valami...~- Én részemrõl - vága közbe Nyúzó -
309 22| bizonyos tekintetben az én kedvemért hozatott szóba:
310 22| kedvemért hozatott szóba: én, ki õnagyságának ügyeit
311 22| kegyesen fel fog menteni; mert én részemrõl kinyilatkoztatom,
312 22| magunkat ezáltal gátoltatnók. Én, mint mondám, magamra vállalom
313 22| hivatalát ismét felvállalni, s én ily kitûnõ ügyességû pennától...~
314 22| sokszor magában -, mit keresek én az emberek között, hol csak
315 22| nevetségesebb, mint ez? Én a törpe, a púpos hátú, egy
316 22| után szóhoz jöhetett -, én nem akartam senkit személyesen
317 22| irományokban nem áll semmi, s én el fogom feledni.~- Méltóságos
318 22| elnyomta az ügyész szavát. - Én mindent el fogok követni,
319 22| kimondása csak tõlem függ; én megvallom, nem vagyok tisztába
320 22| ítélünk, a dolog közönyös, s én részemrõl csak a rab sorsának
321 22| jókat bünteti; mit tudom én, hány az ezerszer elmondott
322 22| hadd térdepeljek itt, én és gyermekem. Csókold meg
323 22| jól fogja viselni magát, én felmegyek gyalog Bécsbe,
324 22| feszült hangon a nõ -, ha én mondom, hogy nem ér semmit,
325 23| pohár bort. Lováról majd az én legényem gondoskodik.~-
326 23| tettem, s valamint Ákos, úgy én örök hálára leendünk lekötelezve
327 23| hogyne haragudnának, mint én!~- De hát mily módon akarja
328 23| hogy meuterungat csinálunk, én lenn körülnézek, s majd
329 23| megüli lovát, majdnem mint az én uram, pedig az tõlem tanulta.
330 23| szabad. Gondolom magamban én: ej, be okos ez a parancsolat!
331 23| Vándory után szinte feljött -, én a rabot oly helyre tudom
332 23| gondolatokba mélyedett -, én szerencsétlen ember vagyok.~
333 23| Nem, nem, Trézsikém, én jól tudom, én megmenthettem
334 23| Trézsikém, én jól tudom, én megmenthettem volna ez embert,
335 23| bíráinak adassék által, s hogy én halálára szavaztam, hogy
336 23| halálára szavaztam, hogy én tulajdon kezeimmel adom
337 23| összeesküdött volna ellenem.~- Én Rétyékrõl ily gazságot nem
338 23| mondá gondolkozva a nõ.~- Én sem - válaszolt Kislaky -,
339 23| alávalósága az egész... s én becsületes nevemet, lelkem
340 23| vagyok, mondjanak akármit, én nem bánom, de ha kimegyek
341 23| szólt az öreg bámulva.~- Én értem - vága közbe anyja,
342 23| világra hoztak, elfeledik: úgy én e nem tanult törvényeket
343 23| elhatározása kívántatott, elfogá - én nem látom át, miként...~-
344 23| elrontja élete szerencséjét, s én nem is mondhatom, hogy ne
345 23| nincs mit aggódnunk. Én sem Rétyrõl, sem nagyságos
346 23| gonosztettet kívánna tõlem, én megtenném, s hát még ezt!~-
347 24| mondá haragosan Nyúzó -, én kérdeni akarom ezt az én
348 24| én kérdeni akarom ezt az én esküdtemet...~- Nem tartozik
349 24| haraggal rázva -, mikor én Kenyházyt akarom kérdezni...~-
350 24| asztalra csapván - mikor én mondom... mit is akartam
351 24| fõbíró, betartva füleit.~- És én akarok kiabálni, és én fogok
352 24| És én akarok kiabálni, és én fogok kiabálni - folytatá
353 24| megakadályoztatni benne. Én Taksony megyének oly táblabírája
354 24| hiszed? - kiálta Nyúzó.~- Nem én - válaszolt Kálmán -, fogadok
355 24| lehet. Látod-e, Zsuzsi, én sokszor gondolkozom arról,
356 24| mind a kettõt od’adnám biz én egyetlenegyért. De isten
357 24| egymásnak, ugye?... lám, én szavamat tartom. - S ezzel
358 24| lehet részeg, azt mondom én, és punktum.~- Ne prostituáld
359 24| álmélkodott - ilyenekre születtem én! mit ér az ostoba gazdálkodás!
360 24| szemrehányástól megmentetted. Én statáriális bíró nem leszek
361 25| ragadtatni! Vilma becsülete! én nem tudom, miként szenvedhetett
362 25| nélkül a világ elébe, s én nem akarom egy nappal is
363 25| hangja csak válhatott -, én teljes mértékben méltánylom
364 25| mindenrõl kedve szerint, apám, én megegyezésénél nem kérek
365 25| ellenkeznek azokkal, melyekben én élek, hagyján! én tisztelem
366 25| melyekben én élek, hagyján! én tisztelem meggyõzõdésedet,
367 25| nõvel lássalak... s ámbár én részemrõl többet ismerek,
368 25| melytõl nincs visszalépés.~- Én meggondoltam mindent, s
369 25| válaszolt az alispán.~- De ha én azok közé tartoznám? - szóla
370 25| más-, éppen ellenkezõre, ha én is azokhoz akarnék tartozni,
371 25| hogy nõm nemes legyen, ha én az vagyok?~- Igen - válaszolt
372 25| kedved tartja, nem bánom, én nem ragaszkodom családi
373 25| felét fogod bírni, mit most én bírok, és...~- Kedves apám -
374 25| fáradtunk boldogult nagyapád s én, hogy családunkat e polcra
375 25| soha! soha! sem õ, sem én ez õrültséghez meggyõzõdésünket
376 25| hányod, hogy mostohád vagyok. Én született báró Andorházy
377 25| nem volt grácia, inkább én tiszteltem meg családotokat.
378 25| hónap múlva az leszek.~- És én mondom: nem! nem, és százszor
379 25| alispánné magánkívül. - Én nem tûröm, hogy rajtunk
380 25| fog átkozni, rossz fiú. Én nem fogom tûrni, hogy a
381 25| indulat elfojtá szavát.~- Én nem fogom tûrni, hogy menyem
382 25| nemtelen leány legyen, kit én megvetek.~- Nagysád! - kiálta
383 26| való.~- Bár igazod legyen! én más véleményben voltam -
384 26| tárgyhoz, melyet körülfogott. Én lányomnak más, hozzá külsõ
385 26| hozza?... Hidd el, barátom, én tapasztalásból szólok. Ritkábban
386 26| asszony sírt haragjában. - Oh, én szerencsétlen! Mi volt éltem
387 26| bírta, nem bírt egyebet, s én érzém, hogy szívem azon
388 26| azon nevet viselik, melyet én... s bármint utálják mostohájokat,
389 26| állást, melyre emelkedhetnek, én megosztom. Velek emelkedek
390 26| megosztom. Velek emelkedek én is. Éltem új irányt vett.
391 26| egy jegyzõleányért... s én még bosszút sem állhatok
392 26| jókedvben, mint látszik, s én nem látok semmi okot reá.~-
393 26| látok semmi okot reá.~- Én látok, édes nagysám - mondá
394 26| végre céljánál látja magát, én azt hiszem, joggal lehet
395 26| veszélynek tette ki magát, mint én utolsó idõben, s végre a
396 26| káptalanhoz... Oh, nagysám, én jól emlékezem erre, e szavak,
397 26| ki biztos holnapjáról? és én, ki magamnak nagysád házánál
398 26| számolhat.~- Már kérdem én - szólt Macskaházy, elragadtatással
399 26| széles e hazában, mint az én fõnököm, ennyire meggondolt,
400 26| oly bolondok leszünk, akár én, akár férjem, s vagyonunk
401 26| még Vándory vagy mit tudom én kinek kezében lehetnek,
402 26| pénz kiadására bírhassam?~- Én ismerem a hatalmat, melyet
403 26| velök, amit akar; mit bánom én! Akár Ákosnak több, akár
404 26| még egy másik lépne fel, én példának okáért, ki a zsivány
405 26| magának megszerezze. Ha most én szegény prókátor létemre
406 26| hadd szokjanak a pokolhoz. Én uramhoz megyek, holmiját
407 26| másik sóhajtva.~- El biz én - válaszolt János -, nem
408 27| az egésznek végre is csak én leszek áldozatja? Nem voltam-e
409 27| áldozatja? Nem voltam-e én az, ki a rablásban egyenes
410 27| volna ki mindketten, ha az én kedves Erzsébetem akkor
411 27| nyomhatá - férjemrõl az én jelenlétemben hallgasson,
412 27| vagy csak gondolni akarnék. Én Tengelyi uramat tisztelem,
413 27| melyek õt Porváron érték, én lennék oka, vagy elõmozdítója.
414 27| fiskális úr legalább az én részemrõl legnagyobb háladatosságra
415 27| hogy barátsággá ne váljék. Én tökéletesen megjutalmazva
416 27| házában csak az történnék, mit én akarok. Mindent, mit az
417 27| házban az történnék, mit én akarok, a dolgok másképp
418 27| viszonyban nem állunk?~- Én mindezt nem értem - mondá
419 27| volna, azt hiszi, ide jõnék én magam, ide tulajdon házukhoz?
420 27| beszélne így. De amint mondom, én tettekkel akarom bebizonyítani
421 27| háladatosságról, bizony megsért, én tisztán barátságát kívánom.
422 27| becsülettel elélhessen; s én igen felfoghatom a fájdalmat,
423 27| volna boldogabb ember, mint én! Ha szükség, gyalog elmennék
424 27| bámulva.~- És miként tudnám én azt? - válaszolt a másik
425 27| asszony végre pert kezd... Én megmutatom, hogy úzusom
426 27| másik a nemzetes asszonyé. Én emberek emlékezetére mindig
427 27| juhokat akarna tartani... én nem engedem... ha nyája
428 27| nem tudja ezt jobban, mint én. Az embernek jólesik, ha
429 27| magához hasonlót választ. Én részemrõl, ha leányom volna,
430 27| fényûzés, öröm, mit tudom én?!... de azt a való szerelmet,
431 27| csaknem lehetetlen.~- De én kívánom ezt! - szólt hévvel
432 27| Ha leányomat neki adom, én megkívánom, hogy mást ne
433 27| néven venni nem lehet.~- De én rossz néven fogom venni -
434 27| tevé hozzá halkabban -, én ismernék egyet.~Erzsébet
435 27| Macskaházy mindig melegebben -, én ismerek egyet, kinek hívsége
436 27| annyira tudja méltányolni. Én magam, kedves Erzsébet asszonyom -
437 27| azok, kik róla szólnak, én is hasonlattal éljek - nem
438 28| kiáltok, dehogy lármázok én - szólt a másik, s arcain
439 28| tekintetet vetve maga körül -, én...~- Ki volt oka - szólt
440 28| halálos ellenségem?~- De mikor én mindent, mindent odaadok,
441 28| nálam voltak... igaz, hogy én ragadtam ki kezedbõl...
442 28| nagyon szívén feküdt, s én, amint tudod, hív embere
443 28| szólt a zsivány nyugodtan -, én tudom, hogy az írások itt
444 28| ilyent csak gondolni!~- Már én nem tudom - vágott szavába
445 28| azután már szólni nem tudott, én jól vigyáztam ajkaira, azok
446 28| napig nem tudott szólni; de én csak ajkaira néztem, s mindent
447 28| vizet, amit csak akart, én mindent megtettem... - és
448 28| mentsen ily alávalóságtól! Én nem mondok mást - válaszolt
449 28| tudja, mit akart mondani?~- Én nem tudom - folytatá az
450 29| nem volt eset... s sem én, sem a község bosszúra okot
451 29| meglepetésére, ezeket olvasá:~Én a nemzetes úrnak örök háladatossággal
452 29| mondják, hogy az írásokat én raboltam el házából, de
453 29| viceispán fiskálisa bírt rá... én csak a zsidótól vettem el;
454 29| maradjanak kendtek itt; én átmászok s megnézem... hátha
455 29| mondá a másik.~- Bánom is én! - szólt az elõbbi tovább
456 29| ki.~- Majd meglátjuk!... én a nagyságos asszony libériás
457 29| zsivány nyoma volt-e? azt biz én nem tudom... és én a többieknek
458 29| azt biz én nem tudom... és én a többieknek itt mondtam
459 29| nótáriust tíz esztendõ óta, én...~- Talán csak nem hiszi,
460 29| szavába az elõbbi, megállva.~- Én bizony, mert a házban mást
461 30| gyilkos megfogatott.~- Azt én fogtam - szólt a hajdú.~-
462 30| nyomozás.~- De nem mondtam-e én mindjárt? - szólt az esküdt
463 30| ezt - szólt a fõbíró -, én nem gondoltam volna, hogy
464 30| megelégedett mosollyal az esküdt -, én meg az asztal mellett tentával
465 30| kikre jellemzésem illik; én részemrõl fájdalom! sokra
466 30| De kérem alássan, biz én nem csaltam meg senkit! -
467 30| és az üveg igen drága, és én...~- Megint másról locsogsz,
468 30| urat?~- Nem öltem meg biz én - válaszolt sírva a kérdezett -,
469 30| vága szavába a fõbíró.~- Én nem öltem meg - folytatá
470 30| úrhoz vezetett s kérdezte: én öltem-e meg? a fiskális
471 30| átkozott zsidó ölte meg.~- Azt én is tudom - mondá Nyúzó méltósággal -,
472 30| állapotomért kérdeznek, s én azt mondom, hogy özvegy
473 30| nem is értette senki, csak én magam, de amit akart...~-
474 30| szólni nem tud, nem érti. Én férjemet, mikor a víz mellére
475 30| Haszontalan fecsegés, amit én mondok?! - kiáltott a szakácsné. -
476 30| terhére vagyok, nem bánom, én nem láttam, nem hallottam
477 30| semmit: ha nem kérdeznek, én bizonyosan nem szóltam volna
478 30| urat? miért nevezte? és itt én mondom...~- Akkor nevezte,
479 30| késõbb rázta fejét.~- S én meg azt mondom, hogy elõször
480 30| azt fogják mondani.~- S én az ellenkezõt mondom! -
481 30| arcokkal az asszony.~- És én szinte felhíhatom tanúbizonyságul -
482 30| mit késõbb megbánna.~- Én nem tudom - szólt azalatt
483 30| Tengelyit mondta gyilkosának.~- Én nem mondtam azt soha - sóhajta
484 30| kályhától ismét elõre jött -, én csak azt mondtam, hogy a
485 30| nagyságos asszonyom?~- Az az én dolgom - válaszolt az alispánné
486 30| majd azután felmegyek. Én legjobban tudom, hol szokta
487 30| legkisebb gondom. Kihozom én belõle, ha még oly makacs
488 30| Nyúzó önmegelégedéssel -, én kifacsarom a zsidóból, ha
489 30| alispánnéra függesztve -, én bizony megvallok mindent.~-
490 30| lökdös, s szakállomat tépi. Én akárkit belékeverek inkább
491 30| a vallatásnál hallottam, én talán megmondhatnám.~- Lehetetlen,
492 30| intett fejével, hogy nem én öltem meg; azután ily gyenge
493 30| azután ily gyenge ember, mint én, oly erõs urat, mint Macskaházy,
494 30| szavába a szakács.~- Bíz én nem tudtam, hogy az ott
495 30| volt-e? és ha a fiskális urat én öltem volna meg a késsel,
496 30| nem lettem-e volna véres én is?~A kulcsár itt megjegyzé,
497 30| amint mondom, a gyilkost én nem ismertem meg. Azok,
498 30| állnak, T. J., szörnyûség!~- Én nem tudom - mondá Réty a
499 30| testi-lelki barátjává váltál.~- Én nem váltam barátjává - mondá
500 30| ismersz, mint enmagam.~- Én Tengelyirõl csak egyet tudok -
1-500 | 501-667 |