Fejezet

501 30|      hivatalának egész szigorúságát... én magam leszek ez egyszer
502 31|             vágott szavába a lelkész - én értem a borzadást, mellyel
503 31|                s tudod, ha akarnám is, én nem erre születtem! Ez esetben
504 31|         nemesemberek, parasztnál, mint én, ez más!~- Miként gondolhatsz
505 31|            vagy iránta, mint mások; de én õt jobban ismerem. Õ belsejében
506 31|              népnek jogai... mit tudom én!... A mívelt világban nem
507 31|             jövõ vár, s bár hajam õsz, én még látni reménylem az idõt,
508 31|               csak félreértés lehet.~- Én is azt gondoltam eleinte -
509 31|                nem kényszeríthetnek.~- Én szólni akarok - mondá Tengelyi,
510 31|            harmadmagokkal is félnek?~- Én soha életemben Violát nem
511 31|         Violától vett levelét közlé.~- Én a dolgot csak Vándory barátommal
512 31|          tisztviselõ - hogy merészelem én így nevezni, ki a tekintetes
513 31|          mindig hevesebben. - Viola az én házamban?... Felfogadtam
514 31|               alatt itt a házban volt. Én magam rejtettem el a kamarába
515 31|                  válaszolt Liptákné. - Én csak azt mondtam, hogy a
516 31|                csak Vilma kisasszony s én voltunk ébren. Éppen Zsuzsi
517 31|              utcán a lármát hallottuk. Én kimentem a kertbe, s ott
518 31|              nem bûnös senki más, mint én!~- Ne félj, meg fogsz lakolni
519 31|        kérdezzük meg azt is.~- Mit, az én leányomat?! - szólt Erzsébet
520 31|          válaszolt Tengely komolyan -, én meg vagyok gyõzõdve, hogy
521 31|             folytatá Tengelyi ismét -, én tudom, hogy az egész csak
522 31|       szerencsétlenségnek egyedüli oka én vagyok. Én magam mondtam
523 31|                egyedüli oka én vagyok. Én magam mondtam Liptáknénak,
524 31|            Violát rejtse el házunkban; én magam kértem õt, hogy csak
525 31|           Erzsébet könnyekre fakadva - én férjemet nem fogom elhagyni
526 31|             együtt a szobát elhagyá; s én, részemrõl azt hiszem, hogy
527 31|          elfojták szavait.~- És apámat én rontottam meg - szólt kétségbeesve
528 31|               melyek ön ellen szólnak, én ártatlanságáról meg vagyok
529 32|            meggondolom, hogy mindennek én vagyok oka!~- Te, leányom? -
530 32|            szóljon ily nyájasan velem, én nem érdemlem szeretetét.
531 32|              házunkhoz fogadtuk? s azt én tevém!~- S éppen mert ez
532 32|            helyzetbe juthat. Mit tudom én! Õ elmondott mindent, mi
533 32|                fog felelni kéréseimre: én nem hiszek neki. Ti nem
534 32|              elõl rejtõzni, jól élt; s én, részemrõl, nem vonom kétségbe
535 32|            mondám, két hajdúm nincs, s én s a nótárius maga nem segítjük
536 32|               fejét csóválva Sáskay.~- Én is annak tartottam - folytatá
537 32|            alispán úr úgy kívánta...~- Én a teins alispánnak ezen
538 32|            mire vetemedhetnék. Azonban én ismerem való gondolkozását
539 32|         ellenkezõ véleményben nincs.~- Én nem tudom - mondá fejét
540 32|               nekem ezeket mondta, biz én még nem is kötöztettem meg,
541 32|         megvetéssel nézve a szólóra -, én csak azt nyilatkoztathatom
542 32|               él, vagy hivatalt visel. Én a taksonyi tömlöcöket írom
543 32|                többi mind szamárság.~- Én éppen nem ellenezném, hogy
544 32|               terjedni a többiekre is. Én, mint O’Connel, elfogadom
545 32|              szoba üresen tartassék, s én ehhez tartom magamat. Azonkívül
546 33|               garast láttál volt nála. Én is már kétszer voltam halálra
547 33|           mégis késõbb halsz meg, mint én. Hej, mikor az ember kilencvenhárom
548 33|             hol három embert megöltek, én voltam az egésznek fõmestere.
549 33|             tömlöcömbõl.~- Megölök biz én akárkit! - mondá a gyermek
550 33|              Csak legyen ismét baltám, én vele fagallyakat nem vágok
551 33|           kimehetnék! - sóhajta - csak én gyújthatnám meg! Kihúznám
552 33|         tisztaságú ruhája.~- Mit bánom én! - szólt végre, miután ismételt
553 33|                kap. - Majd megcsinálom én az ágyat - tevé hozzá jókedvûen -,
554 33|             rajta. A fiskális úrnak is én csináltam.~- Nem akar kend
555 33|         vacsora volt, s ott szolgáltam én is... akár holnaputánig
556 33|               voltam a kocsmában, s ha én megyek, a kocsmáros nem
557 33|               a palackot odanyújtva -, én úgysem iszom többé.~- Köszönöm
558 33|              Sõt néha rossz idõben, ha én szárazon a konyha ajtajában
559 33|      megszabadul, oly bizonyosan, mint én itt vagyok. Ebben a pincelyukban
560 33|                mondá a másik. - Voltam én tömlöcben, hol egész boldogság
561 33|          bizony - válaszolt a másik -, én közönségesen a fiskális
562 34|       igyekeztek bennem ébreszteni; de én forrón szerettelek, mindemellett.
563 34|          érzettem volna erõt magamban. Én apámat szerettem még e pillanatban
564 34|           sokszor mondád, szeretett, s én elhagyám õt. Oh, Sámuel,
565 34|              palástjába rejtõzhetik? S én azon meggyõzõdéssel mentem
566 34|               használni erejöket, mint én; hogy semmi maradandó viszonyba
567 34|              egybefûzi, s melyben csak én, a számkivetett, nem részesülhetek -
568 34|           titok nem vala, hol az, hogy én tõled valamit kérjek, minek
569 34|     feltételeit valósíthatni gondolád; én szerényebb kilátásokkal,
570 34|              fölöttem pálcát törtél!~- Én nem törtem pálcát senki
571 34|                van itt oka panaszra?~- Én Tengelyi szenvedéseinek
572 34|            habár látnám, hogy hibázik, én nem tarthatom fel.~- Sámuel -
573 34|           szenvedéseiért számot kér?~- Én mindent tettem, amit csak
574 34|            senki nem kívánhat tõlem.~- Én sem, testvéred sem kívánhat
575 34|              Vándory félbeszakasztá.~- Én bíztam szavadban, bíztam
576 34|        mindketten e viszonyok alatt, s én midõn a befolyást látám,
577 34|                két fiatal ember, kiket én neveltem, s kikrõl tudtam,
578 34|    gyermekeinek jövõjérõl határozni, s én nem fogok szemrehányásokat
579 34|         körülményeknek találkozását, s én áldani fogom istenemet,
580 34|           úgyis érdemes nem vagyok, de én nem cselekedhettem másképp.
581 34|                percig sem kételkedném. Én ez asszonyt ismerni s gyûlölni
582 34|                  Boldog? igen, Sámuel, én az vagyok - válaszolt emez
583 34|                kétkedik isten jóságán. Én, részemrõl, elõbb hiszem,
584 35|              nagy világot inkább, mint én. Voltak idõk, hol szerettem
585 35|                egyént fog találni, kit én olvasóimmal nem ismertettem
586 35|                a régiebbet tiszteljük. Én nem látom át, miért? A régi
587 35|           döntése elhalasztassék.~- És én azt mondom, hogy van benne
588 35|                jegyzõ türelmetlenül. - Én nem fogok koldulni senki
589 35|            szólt az ügyvéd sóhajtva -, én nem kívánok mást, mint hogy
590 35|        senkinek közelíteni nem szabad. Én tudom mindezt; de kívánhatja-e
591 35|               jöjjön. Így akartam élni én is, csak családom boldogítására,
592 35|              titkolja elõttem bánatát, én jól tudom, hogy mit miattam
593 35|                nem jutott, mint ön; de én csak azt állítom, hogy abban
594 35|            kérdé Völgyesy.~- Tudok biz én - felelt János -, pedig
595 35|        szabadon, csak két-három hétre. Én magam elmegyek parasztruhában
596 35|               ne legyen, arról majd az én uram gondoskodik. No, csak
597 35|             furcsa kommandókkal mentem én ki életemben, s mindig becsülettel
598 36|               az oltárnál láthassák, s én minden lépten feltartom
599 36|           világon fel nem található. - Én mindezt tudom, s százszor
600 36|               a miénken kívül fekszik; én nem bírok ily ponttal; ki
601 36|            szabad költészet körébe is. Én legalább nem vagyok eléggé
602 36|           emberszeretet lelkesíthet. - Én ismerek ily férfiakat. -
603 36|            eresszék ki, ártatlan, csak én csábítottam el!~Így rimánkodott
604 36|               elfojtának -, végem van, én érzem, hogy meg kell halnom,
605 36|                ily szegény zsidó, mint én, nem sokat veszt életével;
606 36|                éppen Vándory úr, kinek én - itt a rabnak szavát ismét
607 36|            elhagytam volna vallásomat. Én részemrõl a zsidók között
608 36|               a szobában történt.~- És én hallottam is mindent - válaszolt
609 36|               beszélt Macskaházyval, s én mindjárt megismertem szavát.~-
610 36|           miket nekem mondál, mennyire én látom, elégségesek, hogy
611 36|                hozzon magával akárkit, én el fogok mondani mindent,
612 36|             legyen következése akármi, én az alispánné s minden emberek
613 36|            befolyással nem lehet.~- De én nem akarok elhallgatni semmit -
614 36|                lelkészre függesztve -, én mindenre kész vagyok. A
615 37|     állatkínzás elleni egyesületek is? Én James úr ezen okoskodása
616 37|            voltam bõbeszédû soha, s az én koromban, úgy hiszem, csak
617 37|        figyelmét is magára voná.~- Hát én bizony nem hallgatóztam -
618 37|        hallhatott tõle! A zsidó, mikor én a szobába visszajöttem,
619 37|           szállt, talán felelni fog az én kérdéseimre is.~- Már hogy
620 37|              ne fordulj el, nézz reám, én vagyok.~- Hagyjatok békét -
621 37|           könyörgõ hangon - nézz reám, én vagyok, Rétyné.~- Rétyné?! -
622 37|             valaki hallaná.~- Bánom is én - válaszolt a zsidó nyugodtabban -,
623 37|                a zsidó nyugodtabban -, én nem félek többé senkitõl.~-
624 37|             vallomásokat csaljanak ki. Én az orvostól magától tudom,
625 37|              válaszolt a zsidó -, amit én mondtam, azt mondta Viola
626 37|            csupa koholmány, érted-e?~- Én nem fogok visszavenni semmit
627 37|                 börtönbe kerülsz, mint én... a vesztõhelyre. Megálmodtam
628 37|      betegségem alatt... Közepén te és én, mellettünk a hóhér nagy
629 38|              te azt mondod: meghalt.~- Én csak azt mondtam, hogy a
630 38|          fiatalabb korunkban István és én jó pajtások voltunk. Most
631 38|          jutnak, ki más lesz oka, mint én, mert alávaló espion módjára
632 38|                  ments meg isten, hogy én rontsam meg szerencséjét.”
633 38|            cseppjét kóstolják ajkai. - Én szerencsétlen - szólt egykor
634 38|        csakhogy oly embernek, ki, mint én, sokáig begombolva, járt,
635 38|             sem fognak semmit kivenni; én még desertort nem adtam
636 38|               átkozott teremtés vagyok én - mondá, szemeit kétségbeesve
637 38|               enni, inni amennyi kell; én magam szolgálom, s gondolhatod,
638 38|               örömnap lesz az, melyben én meghalok! A veszett kutya,
639 38|         szerencsétlenné ne tegye; lám, én rosszabb vagyok a veszett
640 38|           Odamenni könnyû. Itt vagyok, én, Viola öltem meg Macskaházyt -
641 38|                az írásokat nekem adod, én elviszem, elmondom, hogy
642 38|         legbátrabbakat küldik hátra, s én háború idejében sokszor
643 38|             világon, de gyerek, s lám, én mindig azt mondom, akinek
644 38|              szerencse vár reá. Öcsém, én csak azt mondom neked, bolond
645 38|           Halálra fognak ítélni, igen, én megérdemeltem; de mi egy
646 38|           tudja, bír-e a többiekkel? s én mindig azt mondom, sokkal
647 38|            tudom, hogy szándéka jó, de én el vagyok határozva. Higgye
648 38|      szándékomban valakit megölni; nem én, hanem a sors akarta, hogy
649 38|          elkárhozom: higgye el, János, én elviselném mindezt panasz
650 38|             kell, egyszerre. Talán, ha én is meghaltam, megkönyörül
651 38|            lesz. Isten ments meg, hogy én vezesselek oda; éltem végnapjáig
652 38|            egyszer Porváron vagy, majd én magam jövök feleségedért;
653 39|                senki nem kerülheti ki; én szerencsétlenségre születtem.”~
654 39|              tartani Zsuzsim erejét, s én is el fogok tûrni mindent,
655 39|              kergettek elõbbi uraddal, én rajtad többé ülni nem fogok.”
656 39|           lovaink, elõttetek Kálmán, s én jobbra, ott az átkozott
657 39|            pandúrjai valakit hoznak, s én nem akartam hinni, hogy
658 39|          vitethessem.~- Nem megyek biz én - mondá a megszólított. -
659 39|                teins urak látták, hogy én lõttem agyon.~- Ha nem mégysz,
660 39|              tesz semmit, hisz csak az én vérem, Tengelyi úr jóltevõm
661 39|                meg, hazudik; a gyilkos én vagyok. Csak az írásokat
662 39|           szemeimet, ha meghalok, mint én tettem apádnak.~- Bátyám -
663 39|              isten látja lelkemet, nem én vagyok oka, hogy azzá lettem,
664 39|               éppoly jól ismerik, mint én. Legközelebb jövõjét mondám,
665 39|                ki merne jótállni? noha én mind a két esetben, hogyha
666 39|              sem készült el, amennyire én tudom.~Miután az urakról
667 39|               hol az a csillag ragyog,~Én is odavaló vagyok.~Vilma