Fejezet

501 34|          irományainak elrablásában vett. Midõn Viola vallomása által, mely,
502 34|               asztalán feküdt, s melyet, midõn a szobában körüljárva, néha
503 34|                 nem szólal-e fel szíved, midõn õt ezen helyzetben látod?
504 34|                  bír.~Még gyermek valék, midõn anyám meghalt, de már eléggé
505 34|                  ifjú nem gyanítja, hogy midõn más pályára lép, bajait
506 34|           gyermek valék, fájt már akkor, midõn házunkat elhagyám. De ifjúságunk
507 34|         pillanatot, melyben ezt tehetem, midõn hírt vevék, hogy a heidelbergi
508 34|            egyszer szerettem éltemben, s midõn választanom kelle szerelmem
509 34|              szemeink könnyekkel teltek, midõn utolszor kezet nyújtánk,
510 34|                  Amit e házban találtam, midõn kívüled senkitõl nem ismerve
511 34|                érzett, hamar felemészté. Midõn végórájához közelgett, ágyához
512 34|                  gondolatokba mélyedett, midõn az ajtó megnyílt, s egyszerre
513 34|                  az alispán fájdalmasan, midõn magát székébe visszaveté -,
514 34|            magadat szégyenlened kellene, midõn arra emlékeztetlek, hogy
515 34|                  e viszonyok alatt, s én midõn a befolyást látám, melyet
516 34|                éghez emelve az elõbbi -, midõn házamnál az elsõ rablási
517 34|          irántatok, láthatád abból, hogy midõn a történet után irományaimat
518 34|             gyanakodó - mondá a lelkész, midõn a fájdalmat látá, melyet
519 34|                gondolat, nem fogsz-e te, midõn legjobb barátodat általam
520 34|                csak képzelhettem-e, hogy midõn a viszonyt, melyben hozzád
521 34|            átlátá e nézet helyességét, s midõn maga is meggyõzõdött, hogy
522 34|                távozót kebléhez vonta, s midõn hosszú ölelkezés után elváltak,
523 35|                  tanárnak voltak napjai, midõn a kevés nedvesség, mely
524 35|           meggyõzõdve, hogy a természet, midõn két fület s pedig mindeniket
525 35|           eltakarja; mint a lavina, mely midõn a bércrõl dörögve a völgy
526 36|               csak természetes, ha most, midõn elbeszélésem úgy kívánván,
527 36|          hazánkat cipõnk talpán, sõt, ha midõn elmenénk, cipõnknek talpa
528 36|                költõ, hogy még akkor is, midõn mûvemet alkotom, a szomorú
529 36|              okot talál, mint a másikra.~Midõn a jelen fõorvos elõde meghalt -
530 36|               szerencsésen átcsúsztak -, midõn, mondom, ezen úri ember
531 36|                szüléknek gyermekei, kik, midõn egy nagy részint betyárságból
532 36|                  néha könnyekkel teltek, midõn kéréseit hallva, azt kelle
533 36|        kiereszteni nem szabad. - Késõbb, midõn öccse felgyógyulásához reménye
534 36|             fogsága hosszú szenvedéseit. Midõn a betegség a tömlöcben mutatkozni
535 36|                  elõtt egy nagy reményt. Midõn fogságából csak még néhány
536 36|                 hosszú éveken át, s most midõn mind az övé lehetne, midõn
537 36|               midõn mind az övé lehetne, midõn a reménynek, melyen szíve
538 36|   ártatlanságának bebizonyítása. Reggel, midõn a börtönök felnyittattak,
539 36|               gyermekörömeit elkeseríté. Midõn önlábain elõször megy keresztül
540 36|             megtudta, hogy nem álmodott, midõn a lelkészt többször ágyánál
541 36|                 órára nyugtalanabb lett, midõn látá, hogy jóltevõje, ki,
542 36|             tiszteletes úr - tevé hozzá, midõn a hatást, melyet szavai
543 37|                  Vándorynak elsõ gondja, midõn betegét elhagyá, természetesen
544 37|              észrevevé, hogy ezen ember, midõn kitér, lovait igen veri.
545 37|            valahogy le ne fújja fejérõl.~Midõn Vándory a terembe lépett -
546 37|               ablakánál ült s dolgozott, midõn Vándoryt a zsidótól kijõni
547 37|                 már meghalt volna. Most, midõn Vándoryt a zsidónak tömlöcéül
548 37|          asszonyom - tevé hozzá bámulva, midõn a halványságot, mely arcait
549 37|               Megbódulok! - szólt végre, midõn szemeit kezével takarva,
550 37|                   Így - szólt félhalkan, midõn a palackot remegõ kézzel
551 37|                 van... De meghalni most, midõn még húsz évig élhetnék!”
552 37|               volt; senki az alispánnét, midõn a megye setét udvarán keresztülment,
553 37|               viselte, nem kissé bámult, midõn mécse világánál egyszerre
554 37|                 Kend tudja - tevé hozzá, midõn az asszonynak bámulását
555 37|                idõt veszteni nem szabad, midõn ismételt megszólításaira
556 37|                  szemét, körülnézett, de midõn csak egy asszonyt láta,
557 37|                   szólt a zsidó bámulva, midõn megfordulván az alispánnéra
558 37|              nemde - szólt tompa hangon, midõn kiszáradt ujjaival Rétyné
559 37|               mindent! Azon pillanattól, midõn Macskaházy velem elõször
560 37|           szakítá félbe a szólót Rétyné, midõn kezét a zsidó ujjaitól megszabadítani
561 37|                  a zsidó, s tompa szava, midõn beszélésre kényszeríté magát,
562 37|                az ápoló asszony betegét, midõn hozzá visszatért, magánkívül
563 37|            szobába hozatni, elborzadott, midõn asszonyát ily állapotban
564 37|              talán beteg? - mondá Julis, midõn a gyertyákat az asztalra
565 37|               erõsen az asztalra tesz; s midõn ebbõl asszonyának rosszkedvérõl
566 37|      kérdeztetett, Vándory elmondá, hogy midõn éppen most Tengelyinél volt,
567 37|             Segíteni nem lehetett többé.~Midõn férje a szobába lépett,
568 37|                 mintha szólni akarna; de midõn Réty a pamlag mellé térdelve
569 38|              ugyan a ritkaságokhoz, hogy midõn oly házaspár közül, mely
570 38|                ez legalább részben igaz? Midõn a múltra visszatekintett,
571 38|                   mondá egyszer Ákoshoz, midõn tõle ismét kérésekkel ostromoltatott. -
572 38|               sok nyomorúsághoz szokott, midõn naponként csontig megázott,
573 38|                 ültek, s már dél elmúlt, midõn Csavargós végre öreg pajtásának
574 38|        megjelölik.~Már az est közelgett, midõn a sûrûbõl feléjök világító
575 38|             mondá Csavargós a huszárhoz, midõn hosszú beszélgetés után
576 38|                  János erõsen csalódott, midõn õt szerencsésnek gondolá.
577 38|              lények közül, kiknek isten, midõn a földre küldé, hivattatásul
578 38|           dolgozhat, õ nem kíván többet. Midõn e szegény asszony férjét
579 38|                  teljesült. Letérdepelt, midõn új tanyája küszöbén átlépett,
580 38|                téve, s végre a sebes út, midõn az egész család új lakhelyére
581 38|                 késõbb Viola is megjött, midõn a veszélyt gyanítani kezdve,
582 38|               váratlanul érte szívét; de midõn férje szomorúságát észrevevé,
583 38|                 is, s a szegény asszony, midõn e kedvesét testvére mellé
584 38|                    szólt egykor magában, midõn a mezõn magányosan legelõ
585 38|                  háza mögött emelkedett, midõn figyelmét a tanyáról szokatlan
586 38|             nagyobb volt Viola bámulása, midõn a közelgõben, kinek vonásai
587 38|               mindig alig hitt szemének, midõn az öreg, máskor oly rendesen
588 38|                  János? - mondá bámulva, midõn szemeit a jövõre mereszté -
589 38|         megijedni, öcsém - szólt tovább, midõn a bámulást, mellyel Viola
590 38|             kétségbeesve ég felé emelve, midõn Jánostól Tengelyi helyzetét
591 38|                öreg katona tanácsait, de midõn János, feleletet várva,
592 38|                  a vért arcomba tolulni, midõn remegve, mint gonosztevõ
593 39| önszerencsétlenségünk kisebbnek látszik, midõn eszünkbe jut, mily kevés
594 39|             ragyog le minden szenvedõre.~Midõn a dombra ért, honnan néhány
595 39|                 tehet róla? - így szólt, midõn egy nehéz fohász után ismét
596 39|          megmenti? Legnagyobb aggodalma, midõn harmadik éjjel Tiszaréttõl
597 39|                  Már hajnallani kezdett, midõn a sz.-vilmosi erdõhöz ért.
598 39|                  fák között fõképp most, midõn ágaikat még lomb nem takará,
599 39|                 s te, jó Hollóm - szólt, midõn kedves paripájának nyakát
600 39|                   vagy halál fia vagy! - midõn utána rohantak; de Holló,
601 39|              reggelen is jókor fölkelve, midõn az egészen tiszta eget látá,
602 39|                  is káromkodni hallanám, midõn a sz.-vilmosi erdõ felé
603 39|                  ez? - szólt Vándoryhoz, midõn arra mutatva, õt is a lovasokra
604 39|                  vált. A második pandúr, midõn felbukott pajtásához jött,
605 39|             hagyj el, jó Hollóm - mondá, midõn nehézkes ugrásokban tovább
606 39|                  alig látá e mozdulatát, midõn iszonyú káromkodással pisztolyát
607 39|                 a legnagyobb indulattal, midõn Violát lova alól kiszabadítani
608 39|                    Meghalt - mondá Ákos, midõn a vérzõ testet a zöld pázsitra
609 39|                  faluból emberek jöttek, midõn Viola szemeit fölnyitva
610 39|               Nem ismersz? - mondá Ákos, midõn hozzá lehajolva, kezét megfogá -
611 39|        általadjam. Véresek - tevé hozzá, midõn az irományokat Ákos kezeiben
612 39|               szólt Viola gyenge hangon, midõn szemeit a szólóra függeszté -,
613 39|               pillanatban Liptákné jött. Midõn a történtekrõl hírt vett,
614 39|                 áttolakodva a sokaságon, midõn rokonát a földön s a körülötte
615 39|              nehezebben véve lélegzetet, midõn Liptáknét megismeré - nekem
616 39|                bocsásson meg, hogy most, midõn tõle elmentem, megcsalám;
617 39|                  reménylek találni, mint midõn a boldog ifjak kedveseiket
618 39|             Története rövid és egyszerû. Midõn Liptáknétól férje halálát
619 39|                 napot töltöttem, s hová, midõn e munkát írám, képzelmem