Fejezet

 1 4 |        Ettem én is a nyomorúság keserû kenyerét, s most, midõn
 2 5 |        koldus a könyörületesség keserû kenyerére szorulj, hogy
 3 5 |        élvezheté a viszontlátás keserû boldogságát, mely rég száraz
 4 6 |   devalváltattak, nem jut-e sok keserû óra eszökbe, mely épp ezen
 5 13|     késével az asztalt bökdösé, keserû tekintetet vete a szólóra. -
 6 16|      Erzsébet, szemeit törülve, keserû kifejezéssel -, hogy mindezt
 7 16|           vágott közbe Violáné, keserû mosollyal arcain -, nem
 8 16|        elsõ napjától volt-e egy keserû szó, melyet ajkaimról hallottál,
 9 18|    lépcsõkön, hány panaszlá itt keserû bajait annak képe elõtt,
10 19|     anélkül hogy valaki ellenök keserû panaszokra ne fakadna; kik
11 20|         nem vehetjük, s õk azon keserû panasszal vádolhatják végzetüket:
12 22|        tökéletesen felfogá, oly keserû volt a hang, mellyel azok
13 22|    gondolá tovább, s ajkai néha keserû mosolyra vonultak - igen,
14 22|     úton? - vága közbe Völgyesy keserû mosolygással.~- Statáriális
15 22|           mondá Viola, s arcain keserû mosolygás lejte át -, isten
16 24|      fordulva Kálmánhoz, mintha keserû orvosságot ivott volna. -
17 25|         ki ámbár érzé, hogy fia keserû szavaival önhelyzetére céloz,
18 27|        lármáznék, nem bánnám; e keserû nyájasságra nem voltam elkészülve.
19 28| gyermekeimmel a könyörületesség keserû kenyerére szorult?... Mondd,
20 30|           szólt Rétyné halk, de keserû hangon, midõn Nyúzótól követve,
21 34|        s évek óta talán elõször keserû mosolygás játszék ajkai
22 36|         pillanatra közönségesen keserû kifejezése visszatért -
23 38|     keservet szítt emlõimrõl, s keserû könnyeimmel mostam le arcairól