Fejezet

 1 5 |   ártatlan gyermek, kezeit éghez emelve, könnyezõ szemekkel mondá
 2 5 |            kérdé Viola, baltáját emelve.~- Hát nem ismersz - felelt
 3 15|            szólt szemeit ég felé emelve Sáskay.~- Isten engem, az
 4 18|          szólt Violánét szekérre emelve -, te pedig lódulj - mondá
 5 20|       természet egész pompájában emelve széles sudaraikat az ég
 6 20|         nem - szóla, kezét éghez emelve -, bocsássa meg isten vétkemet,
 7 22|        magokat a közönség fölébe emelve gondolják, bámulhatnánk,
 8 22| válaszolt a zsivány, kezét éghez emelve -, de az nem tartozik ide;
 9 22|        Sóskuty, szemeit az éghez emelve - a legnagyobb zsivány kezünkbe
10 22|        szólt Völgyesy magasabbra emelve szavát -, s öt közül az
11 22|  lelkemet - szóla, szemeit éghez emelve -, nem tudom, mit adnék,
12 22|     kiálta Zsuzsi, szemeit éghez emelve.~- Lehetetlen - válaszolt
13 23|    harctól, legfeljebb szavunkat emelve, néha azt is úgy, hogy az
14 27|       Macskaházy szemeit felfelé emelve -, mi igazságtalan a nemzetes
15 27|          kiálta az elõbbi botját emelve, míg karját neje s leánya
16 31|         könnytelt szemeit apjára emelve, bizonyságot tett, hogy
17 31|          idõ alatt szemeit éghez emelve, hallgatott, de arcának
18 33|         a rab a palackot ajkához emelve. - Ah - tevé hozzá, midõn
19 34|           szólt szemeit az éghez emelve az elõbbi -, midõn házamnál
20 34|         a másik, szemeit ég felé emelve -, nem sejdíti senki, mit
21 36|      botanikáról, vagy egy követ emelve fel, a mineralógiáról szólt.
22 38|     szemeit kétségbeesve ég felé emelve, midõn Jánostól Tengelyi
23 39|     szólt Vándory, szemeit éghez emelve.~- Ha zsivány, nem menekülhet