Fejezet

  1 1 |             egyszer nemes büszkeséggel mondá: nem halt meg egy is közülök,
  2 1 |              vitában, amaz, mert amint mondá, e tárgy azok közé tartozik,
  3 1 |                majd késõbb válik meg - mondá Nyúzó, mérges tekintetet
  4 1 |        hátulról biztosítva érzé magát, mondá: „hogy a pandúrok úgy bántak
  5 2 |               világ, mint dr. Pangloss mondá - legjobb úgy, mint úristen
  6 2 |         kamarás úr majdnem ugyanazokat mondá, miket elõbb Hajtótól hallott,
  7 2 |         szónoka egészen új fordulattal mondá - a megyébe jött. Konkolyi
  8 2 |             magánbeszélgetésben, amint mondá, szüntelen arra kéré, hogy
  9 2 |            volt, ha fejét csóválva azt mondá, hogy férje soha megokosodni
 10 2 |              meggyõzõdésbõl, mint maga mondá, vagy kénytelenségbõl, mint
 11 3 |              véteté ûzõbe, mint másnap mondá: mert félt, hogy statárium
 12 3 |                izzadságát.~- Jól van - mondá Ákos -, ha azt hiszi, hogy
 13 4 |          önházába ereszteték?~Erzsébet mondá, hogy csak leánya kedveért
 14 4 |              keservesen sírtunk. Anyám mondá, hogy mindez nem lehet másképp,
 15 4 |          megköszönte jóakaratunkat, de mondá, hogy csak fia szabaduljon
 16 5 |               hogy a zsidó kígyó, mint mondá, belsõ barlangjába tallérzacskóihoz
 17 5 |                igaza volt, midõn minap mondá, hogy meggyõzõdése szerint
 18 5 |             emelve, könnyezõ szemekkel mondá el miatyánkját, õ maga az
 19 5 |            Hallja kend, még egy szót - mondá Viola -, én a nótáriuséknak
 20 7 |            találtatott, s habár eleget mondá õ, hogy a pénz ellopatott,
 21 8 |                  mint koszorús költõnk mondá -, Kálmán keblében a betyár
 22 8 |                   Magadon kívül vagy - mondá Ákos, melegen szorítva kezét -,
 23 8 |          csakugyan fontosnak gondolná. Mondá, hogy asszonyok ugyan nem
 24 8 |          Etelkát fölkeresve, mint Ákos mondá, az új békekötés nagy ünnepélye
 25 8 |               befolyása jutott eszébe, mondá, hogy az egész tévedés,
 26 9 |                   Az átkozott gyerek - mondá a báró fejét csóválva -,
 27 9 |                szóljunk a múltakról! - mondá az alispán végre, miután
 28 9 |                mint az egykori paraszt mondá: semmitõl nem borzad inkább,
 29 9 |                Karvaly bajszát pödörve mondá: „csak próbáljon valaki
 30 10|              ha Vándory néha mosolygva mondá, hogy Vilma csak akkor tud
 31 10|             viseletét; hasztalan! Apám mondá, hogy kár volt az úrfinak
 32 10|              pörre kerül a dolog; apám mondá, hogy meg fogja esketni
 33 10|               szemén - mely, mint maga mondá, még gyermekkorában, midõn
 34 10|            benne gerjesztett, szárazon mondá:~- A cselédház mellett beteg
 35 10|               csak egy szeme van, mint mondá, nemes haragjokban meg is
 36 11|                 A pártnak, mint Krivér mondá, hiányzik a nyilvánosság
 37 11|          vigyázattal élt.~- Meglátod - mondá Krivér, suttogásra szállítva
 38 11|           nyilvánosan szólt, mint maga mondá, mindig elhalványult.~-
 39 12|          lelkesedve szól jegyzõjérõl - mondá a fõispán, ki titoknoka
 40 12|             fog még sokszor életében - mondá a fõispán felkelve székérõl -
 41 12|                hangban, mellyel azokat mondá, több keserûség vala, mint
 42 12|            fogja látni való érdekeit - mondá a fõispán -, de mit tehet
 43 12|               sokat, kegyelmes uram! - mondá a jegyzõ lelkesedve. - A
 44 12|             nem vala színlett, mellyel mondá: „volna bár igaza, s függne
 45 13|           Viola parancsoljon.~- Igen - mondá a másik, nagyot hörpentve
 46 13|               mi közöd hozzá?~- Igen - mondá a zsidó, székét az asztalhoz
 47 14|             vigaszai, ki neki százszor mondá, hogy az éj annak, kinek
 48 14|               kend?~- Te vagy, Peti? - mondá Liptákné bámulva. - Porváron
 49 14|            Ákos kezét, s remegõ hangon mondá: - Ákos, boldogítsa õt.~
 50 14|              jött.~- Így, gyermekeim - mondá, kezöknél fogva Ákost s
 51 14|                vetve kedvesére - anyám mondá, hogy még éjjel vissza fog
 52 14|               Hisz atyám õ, s hányszor mondá, hogy senkit e világon inkább
 53 15|               lábánál tartván többször mondá: mi kár, hogy szeretett
 54 15|               véget ezen zajos, s mint mondá, valóban botrányos vitatkozásnak,
 55 15|                ketrecbõl. Hej, Pista - mondá Kislaky, az egyik kortest,
 56 15|               Bántornyiékra, kik, mint mondá, adott szavokat megszegve,
 57 15|                tartattam. Szóljon ön - mondá Macskaházyhoz fordulva,
 58 15|         apjához fordulva, félig halkan mondá: - Ha Kálmán úrfi szolgabíró
 59 16|        fájdalmában.~- Baj, nagy baj! - mondá vigasztalva a másik - de
 60 16|                  Ki tudja, õ volt-e? - mondá a lelkész komolyan - nem
 61 16|                   Szép tõled, Zsuzsi - mondá Erzsébet meghatva -, hogy
 62 16|            fogva magához szorított, és mondá, hogy farsangra elvesz,
 63 16|           hajdú kocsisunkkal vissza, s mondá, hogy Viola jõjön, mert
 64 16|              maradhatok nála nélkül, s mondá, hogy bármit tegyenek, elég
 65 16|               úgy volt értve, Zsuzsi - mondá érzékeny hangon Tengelyiné,
 66 16|              világon.~- Jobb sorsot? - mondá Violáné lelkesedéssel, midõn
 67 16|             elment.~- Esküdni mernék - mondá végre Vándory felkelve s
 68 16|         istenben!~- Van-e gyermeked? - mondá, szemeit Vándoryra függesztve
 69 16|               élünk álmaid világában - mondá Tengelyi szomorúan -, a
 70 17|           szinte szégyenlé, hogy, mint mondá, ily kicsiség miatt csak
 71 17|             Ákos ablak felé fordult, s mondá, hogy fertelmes. Kálmán
 72 17|                   Nem bánom, add ide - mondá Ákos, s a sebre új borítás
 73 17|                emelkedett, János, mint mondá, vele avandsírozott. Ott
 74 17|         egymástól, mert mint az utóbbi mondá: a kenyér az emberben hússá
 75 17|          valahányszor a fickókat, mint mondá, nagyon megszerette, ismét
 76 17|          voltak, s a jegyzõ nemegyszer mondá útközben, hogy e két lopást
 77 17|           talán õt illetik.~- Furcsa - mondá Ákos gondolkozva.~- Tudod,
 78 17|                gyermek mindig locsog”, mondá az apa, majd tulajdon, majd
 79 17|               találván, szíve örömében mondá, hogy: „a teins úr úgy érti
 80 17|              hogy magától meggyógyul - mondá a huszár -, s hol feldserre
 81 17|    homoeopathák nem vágnak eret soha - mondá Ákos oly komolysággal, minõt
 82 17|        gyógyult.~- Vagy meg nem halt - mondá nevetve Kálmán, mire az
 83 17|                elõbbi orvosával, s azt mondá, hogy miután a betegség
 84 17|              Igen csinos kis leányka - mondá az asszony, mindig enyelegve,
 85 17|               feleséget vész magadnak, mondá apám sokszor testvéremhez -
 86 17|               fordítá el mostohájától, mondá, hogy az egész falu véleménye
 87 18|              társa hûségén, s többször mondá, hogy még júdásává lesz.
 88 18|                légy nyugodtan Zsuzsi - mondá emez -; ha valami történik,
 89 18|            emelve -, te pedig lódulj - mondá kocsisának, kit, kezébõl
 90 19|            hogy nem nemesember többé - mondá az érdemes esküdt. - Jobban
 91 19|       hazajöttem.~- Valami instansok - mondá Kenyházy nyugodtan s friss
 92 19|              Dehogy megyünk, dehogy! - mondá emez, ismét Macskaházy után
 93 19|             többé nála.~- Annál jobb - mondá a másik nyugodtan -, majd
 94 19|                múlva Kenyházy bejött s mondá, hogy a pandúrok már Sz.-
 95 20|                Várj csak egy keveset - mondá Macskaházy türelmetlenül -;
 96 20|       nyugodtabbnak látszott.~- Igen - mondá a másik -, de reumatizmusom...
 97 20|         barátom, ne légy oly poltron - mondá Macskaházy -, látod én nyugodt
 98 20|        bodzateát sem hoztam magammal - mondá nyugtalanul -, ha nem találok
 99 20|              légy oly hypochondricus - mondá a fõbíró, miután nem szûnõ
100 20|              Ne félj semmit, Zsuzsim - mondá a gulyás vígan -, ott leszünk,
101 20|              felült. - Idején jövünk - mondá, a gulyás mellé ereszkedve -,
102 20|                a szekér ne törjék el - mondá Zsuzsi aggodalommal -, higgye
103 20|               még az erdõig jöhetünk - mondá elébbi helyére ülve -, az
104 20|             István.~- Átkozott Tisza - mondá emez, párolgó lovait ostorával
105 20|               Zsuzsi, az kellene még - mondá a gulyás, Violánét, ki már
106 20|                 Legyen eszed, Zsuzsi - mondá a gulyás, hasonlóképp leszállva
107 20|          keservesen.~- Ne félj, fiam - mondá a gulyás biztatólag -, majd
108 20|               magam.~- Zsuzsi lelkem - mondá a cigány, ki már futásra
109 20|               adnak!~- Te, Mészáros! - mondá az egyik, kit az egész vidék
110 20|                mikor mindig tréfálsz - mondá Mészáros, az égõ fát megtaszítva
111 20|             mért nem mégy valamiért? - mondá Rácz, gúnyosan mosolyogva.~-
112 20|           Ebbõl ugyan nem kapsz, fiú - mondá a másik, messzebb tolva
113 20|              senki.~- Majd meglátjuk - mondá az öreg zsivány, s midõn
114 20|               erejével pálinkát akar - mondá az idõsebb zsivány, ki most
115 20|                neki pálinkát, ha van - mondá Viola -, nekünk úgysem kell.~
116 20|            indult.~- Nem adok biz én - mondá Rácz, elébe állva -, a fiú
117 20|            Mért lett zsivány belõled - mondá Rácz gúnyosan mosolyogva -,
118 20|               fogai között.~- Az más - mondá emez komolyan -, én desentor
119 20|                  Add neki a kulacsot - mondá Viola ismét -, hadd töltse
120 20|                   Ma nincs mit félni - mondá Viola -, legfelebb ha még
121 20|              nem kell azt hinni soha - mondá Rácz, fejét csóválva -,
122 20|              ez emlékeknél. „S mégis - mondá magában, s öklei görcsösen
123 20|                   Itt sok ember jár! - mondá Viola - ezek talán engem
124 20|             Négy dufla, hat pisztoly - mondá Rácz, kinek arcán vad merészségnek
125 20|               boldogulni, teins uram - mondá a kommisszárius, egyik kezében
126 20|         hurcoljuk.~- Hiszen ha lehet - mondá a másik, vállat vonítva -,
127 20|         lehetetlen szót nem franciának mondá.~- Én nem bánom - szólt
128 20|               egészt.~- Azt se bánom - mondá a kommisszárius megvetõ
129 20|              ki, de jól, te gazember - mondá ehhez fordulva a fõbíró -,
130 20|             csak néz, csupa puskacsõ - mondá egy másik -, lehetetlen
131 20|             gazember?~- Igazsága van - mondá a kommisszárius, ki azalatt
132 20|             sem foghatnék meg.~- Baj - mondá Nyúzó, fejét csóválva -,
133 20|              majd adok!~- Teins uram - mondá a kommisszárius a fõbíróhoz -,
134 20|              kell gyújtani a kunyhót - mondá -, ha melegök lesz, majd
135 20|                  Nincs postánk többé - mondá Viola nyugodtan -, puskapor
136 20|         elfogyott.~- Ördög és pokol! - mondá a másik, nehezen véve lélegzetét -
137 20|               ide az egyik pisztolyt - mondá halkan a zsivány, egyik
138 20|                lõttem.~- Szegény fiú - mondá Viola, midõn kezét társa
139 20|              hogy mint a kommisszárius mondá, a zsiványok, használva
140 21|               Hagyja el kend, István - mondá Violáné nyugodtan -, tudok
141 21|           megfogták.~- Dehogy fogták - mondá a gulyás, ki még mindig
142 21|          találkozom vele, visszaadom - mondá a gulyás.~- S most isten
143 21|                  Nem szabad ég alatt - mondá a cigány vigasztalólag -,
144 22|          minden kommoditás meglegyen - mondá az elsõhöz fordulva -, s
145 22|           miért jõnek éppen hozzánk? - mondá a legnagyobb fölgerjedésben -
146 22|         zsiványok most sem bántottak - mondá Kislakyné.~- Igen - válaszolt
147 22|             mennem.~- Persze, persze - mondá Sóskuty -, minek az a sok
148 22|                 Semmi alkalmatlanság - mondá emez szokott szívességével -,
149 22|              Dehogynem, édes nagysám - mondá a táblabíró nevetve -, mintha
150 22|                   De kérem méltsádat - mondá Kislakyné melegebben -,
151 22|              tudatlan asszony vagyok - mondá a háziasszony mindinkább
152 22|                idõ múlik.~- Igazság, - mondá Kislaky, ki addig majd feleségére,
153 22|   megérdemlette, hogy felakasztassék - mondá Macskaházy már az ajtó felé
154 22|             vete reá. - Igazsága van - mondá nyájasan -, ne ítéljünk
155 22|                de...~- Tudom, öregem - mondá az asszony -, teljesítsd
156 22|              bizonyosan.~- Még egyet - mondá a jószívû nõ a már távozóhoz -,
157 22|                törvényszék megengedi - mondá az öreg, ki alig nyomhatá
158 22|              Isten könyörüljön rajta - mondá Liptákné suttogva a kovácshoz -,
159 22|             beszélhet kend ilyeneket - mondá az özvegy hangosan -, mikor
160 22|                hívattam neki.~- Igen - mondá a másik asszony -, de ki
161 22|           Talán nem is akasztják fel - mondá a férfi -, mert ha a határon
162 22|      szorongatások között.~- Gráciát - mondá a férfi -, igen, majd gráciát:
163 22|                Nem folytonos üldözés - mondá Nyúzó alig mérsékelhetve
164 22|          Igazság, domine spectabilis - mondá Zátonyi mosolyogva-, ez
165 22|              ha nem statáriális eset - mondá Kislaky, örömmel megragadva
166 22|          mintha megfeledkeznék arról - mondá Macskaházy szokott éles
167 22|            haramja?~- Mibõl sül ki?! - mondá Zátonyi összecsapva kezét -
168 22|              azért, mert ellentállt? - mondá Völgyesy élesen.~- Csak
169 22|         Szavazzunk.~- Igen, de mégis - mondá Kislaky.~- Mondom: luce
170 22|         majores, két becsületes tanú - mondá Zátonyi, midõn a tanúk visszavonultak,
171 22|                orvos azon meggyõzõdést mondá ki, hogy a lehetõ legcélszerûbb
172 22|               amice, ami sok, az sok - mondá Zátonyi fejét csóválva -,
173 22|                azt hiszi Völgyesy úr - mondá Kislaky nyugtalanul -, úgy
174 22|             inkább...~- Dehogy hiszi - mondá Macskaházy mosolygásra kényszerítve
175 22|              csalódol, Nyúzó barátom - mondá Kislaky -, ez nem lehet
176 22|               Tiszarétre, holott, mint mondá, a többi sz.-vilmosi nemességgel
177 22|                 hogy, amint kérdésemre mondá, be se ment a faluba, melyhez
178 22|                  Gyanús, igen gyanús - mondá Kislaky, míg Zátonyi egyet
179 22|               fogunk halálra ítélni? - mondá Völgyesy, alig titkolhatva
180 22|                itt állok, teins uram - mondá az öregasszony, felemelve
181 22|                  E két tanúbizonyság - mondá a várás alatt Nyúzó -, mint
182 22|             Cifrának nézheté.~- Igaz - mondá Kislaky.~- Mindenesetre
183 22|              más ellen.~- Ez is igaz - mondá az elnök.~- Tudják-e, mit -
184 22|               elnök.~- Tudják-e, mit - mondá Zátonyi, mint kinek fején
185 22|              lehetett is akkor lárma - mondá Sóskuty -, nem szerettem
186 22|                  Valóságos gyilkolás - mondá Völgyesy -, szörnyûség!~-
187 22|             végem van, azt jól tudom - mondá Viola, sötét szemét a fõbíróra
188 22|               teins uram jóindulatát - mondá a rab -, de rajtam nem segít
189 22|            makacsul vallani nem akar - mondá Macskaházy, ki a dolgok
190 22|               nagy befolyással lehet - mondá Völgyesy -; hogy volt az,
191 22|        Kérdezze a teins úr a fõbírót - mondá, tekintetet vetve Nyúzóra,
192 22|        akasszanak fel.~- Meg is lesz - mondá haragosan Zátonyi, ki minden
193 22|       érdemelnél.~- Látja a teins úr - mondá Viola, Völgyesyhez fordulva,
194 22|          törvényszék kezeiben vagyok - mondá a rab felgerjedve -, verhetnek,
195 22|     törvényszék csak nem fogja tûrni - mondá Nyúzó ellökve székét -,
196 22|                a megyében mindenki azt mondá, hogy a tiszaréti fiskális
197 22|              Látott-e kend?~- Én nem - mondá Viola -, annyira el voltam
198 22|               volt más, mint írásaim - mondá a rab, kinek arcain Macskaházy
199 22|                magával; de amint elébb mondá, a füst s láng egészen elvakíták
200 22|                ily vádlóval szemközt - mondá megvetéssel -, de csakhogy
201 22|               Macskaházy tovább.~Viola mondá, hogy az üldözés alatt Tiszaréten
202 22|           öregasszony esküvést ajánlva mondá, hogy igen.~- Viola azt
203 22|           csakugyan e vallomást tette, mondá, hogy ez teljesen igaz,
204 22|              érdekel?~- Én nem tudom - mondá a kérdezett -, talán Tengelyi
205 22|             mondta meg.~- Rendkívüli - mondá Macskaházy mindig gúnyolódva -,
206 22|                   Nem volt szükséges - mondá Viola.~- Mégis, miután tudtátok,
207 22|            rablásra ketten készülnek - mondá az ügyvéd -, különös, hogy
208 22|            számolhat.~- Magam voltam - mondá Viola, mindig inkább elvesztve
209 22|        jelenlévõket, hogy - mint Nyúzó mondá - az egész alávaló koholmány,
210 22|                napfénynél világosabb - mondá Zátonyi, miután mindezen
211 22|              Az alig lesz lehetséges - mondá Kislaky, ki annyival nyugtalanabbnak
212 22|                Az nem lesz szükséges - mondá Nyúzó -, mihelyt Viola kezembe
213 22|               kötelességét mint bíró - mondá az ügyész -, én ismerem
214 22|              báró.~- Hát talán mégis - mondá Kislaky félénken - az ítélet
215 22|           fogom.~- Isten mentsen meg - mondá az öreg Kislaky nyájasan -,
216 22|         világos.~- Isten mentsen meg - mondá a báró -, hogy ez irományokban
217 22|                szavazatot?~- Az igaz - mondá Kislaky, ki így két legfõbb
218 22|           amorem! domine spectabilis - mondá Zátonyi, ki ijedtségében
219 22|               törvényszéknek hatalma - mondá Völgyesy, megvetõ tekintetet
220 22|                  Ez nemes deklaráció - mondá Sóskuty, ragyogó képpel
221 22|                a többiek; csak Kislaky mondá, hogy alázatos véleménye
222 22|           határozott.~- Azon esetben - mondá Völgyesy - a teins törvényszék
223 22|         legügyesebb köztünk hibázhat - mondá nyájasan -, ím, mi valamennyien
224 22|            kiáltott Nyúzó.~- Infámia - mondá Zátonyi.~- Kövesse meg magát -
225 22|           Tekintetes táblabíró urak! - mondá végre Völgyesy, miután nem
226 22|          feleletre vonni? hallatlan! - mondá Sóskuty.~Zátonyi, burnótszelencéjébe
227 22|                   Ez szép ignorancia - mondá Zátonyi megvetõleg -, azonban
228 22|                 Szörnyû tudatlanság! - mondá a táblabíró mindig fentebb
229 22|             Valóban, kíváncsi volnék - mondá éles hangon, szemét az ifjú
230 22|                Ezért számolni fogunk - mondá Völgyesy, kalapját feltéve,
231 22|            szót meghalla, s nemegyszer mondá sóhajtva a mellette álló
232 22|               a kijövõt.~- Még nincs - mondá emez halkabban.~- S a teins
233 22|             semmi hasznára.~- Tudtam - mondá Viola, s arcain keserû mosolygás
234 22|              miután azonban Macskaházy mondá, hogy csak az a kérdés,
235 22|             kétség nem lehet. Ugyanezt mondá más szavakkal Nyúzó. Zátonyi
236 22|        határozni.~- De kérem alássan - mondá Sóskuty, ismét kihúzva óráját -,
237 22|         dolgunk legyen.~- Mert, mert - mondá Kislaky nyugtalanul - a
238 22|                 tõle függ apád élete - mondá, a kis Pistát maga mellé
239 22|          beszélek.~- Szegény asszony - mondá Kislaky -, a bírónak nehéz,
240 22|             kérem, teins törvényszék - mondá Zsuzsi mindig térdelve -,
241 22|          tömlöcben marad.~- Nem, nem - mondá Zsuzsi -, a teins uraknak
242 22|                   Hagyjon békét kend - mondá Zátonyi, szelencéjébõl szippantva -,
243 22|          maradhatunk itt.~- De kérem - mondá Zsuzsi, mindig inkább eliszonyodva -,
244 22|       statáriális sedriát nem láttam - mondá a másik.~- Denique, ha a
245 22|       furdalása tölté el. - Istenem! - mondá magában - ez ember élete
246 23|             addig legényemhez, János - mondá Kálmán ehhez fordulva -,
247 23|                  Amint akarja, János - mondá Kálmán mosolyogva -, csak
248 23|                istenért, mi történt? - mondá, mihelyt a szobába jöttek,
249 23|       céljaikat.~- Fel vagy gerjedve - mondá Kálmán, bámulva a szenvedélyes
250 23|            nyugodt Völgyesy e szavakat mondá -, az nem lehet, hogy hol
251 23|          futásában.~- Nagyon is igaz - mondá Kálmán sóhajtva -, s félek,
252 23|              vége lesz, Nyúzótól, mint mondá, elégtételt fog kívánni.
253 23|              soha.~- Meg fog egyezni - mondá Völgyesy keserûen, de nyugodtan -,
254 23|            nagyszerû gazság történik - mondá Völgyesy, gondolkozva -,
255 23|                   Nyugodtan, barátom - mondá Völgyesy, megfogva Kálmán
256 23|             talán mégis, ha lemennék - mondá Kálmán, ki e megjegyzésnek
257 23|       hazajöttem. Miután gulyásunk azt mondá, hogy Violát nem látta,
258 23|               teins úr a pusztán van - mondá János -, egész reggel lovagoltam
259 23|                János, nem tehet róla - mondá Kálmán -, átkozott végzetünk!
260 23|               de...~- Persze, persze - mondá János fennszóval -, teins
261 23|               elõtt bátran szólhatsz - mondá Kálmán fennszóval -, õ mindent
262 23|             elõsegítse.~- Már ez más - mondá János mosolyogva -, a teins
263 23|               egészt.~- Jól van, jól - mondá János, bajszát simítva -,
264 23|            hogy vagyunk, öreg János? - mondá Kálmán, mihelyst az öreg
265 23|                szólj!~- Hát csak úgy - mondá a huszár halkabb, majdnem
266 23|                   De mit használ ez? - mondá Kálmán türelmetlenül. -
267 23|                is.~- Tovább, tovább! - mondá Kálmán, mindig türelmetlenebbül.~-
268 23|           magtár kulcsa kezemben van - mondá János -, a többiekért jót
269 23|               baj.~- Ha más nem kell - mondá vígan Kálmán -, nincs baj -
270 23|             tettek; az elsõ, mert mint mondá, a nép fogalma szerint statáriális
271 23|            tartom ugyan szükségesnek - mondá Macskaházy nyájasan -, hogy
272 23|             felsóhajtott.~- Nem, nem - mondá a tiszttartó -, pincénkben
273 23|          legyenek.~- Vigyázz magadra - mondá Völgyesy Kálmánhoz, midõn
274 23|               ha így veszed a dolgot - mondá Kislakyné, kinek szemei
275 23|                körülöttem mindenki azt mondá, hogy magamat nevetségessé
276 23|             gazságot nem tehetek fel - mondá gondolkozva a nõ.~- Én sem -
277 23|               az apa.~- Dehogy nincs - mondá a fiú -, azon felebbvitel,
278 23|        gerjesztének. - Igazságod van - mondá örömragyogó szemekkel -,
279 23|            jobb szobába ne tétessék? - mondá Kislakyné - nem foghattam
280 23|            bízni.~- Teljes szívembõl - mondá az asszony, ki most egész
281 23|      szobájában. - Mi bajod, öregem? - mondá neje nyájas hangon, midõn
282 23|           gyötörje magát agyrémekkel - mondá Kálmán -, már miként ronthatnám
283 23|           Etelkától életemben kaptam - mondá Kálmán lelkesülve -, ha
284 23|               De ha mégis megtudják? - mondá az apa még mindig nyugtalanul -
285 23|            pert? Nem tudja, édesapám - mondá Kálmán nevetve -, hogy a
286 23|                elment.~- Boldog fiú! - mondá anyja, szeretetteli tekintetet
287 24|            akarsz részegíteni, ugye? - mondá Nyúzó, miután ismét egy
288 24|              nem tartozik a dologhoz - mondá haragosan Nyúzó -, én kérdeni
289 24|                barátom, ami sok, sok - mondá Kálmán -, ezt soha életemben
290 24|               késõbb többször életében mondá - alig találkozott Violánéval
291 24|                egy kissé gyermekedet - mondá, miután ezekre felelt -,
292 24|               Ej, be szép gyerek ez! - mondá, s egész arca mosolygott,
293 24|         elvesztette.~- Elvesztette!? - mondá Nyúzó felkacagva. - Ugyebár,
294 24|           tulajdonított. - No, Viola - mondá végre nevetve -, ki akasztatja
295 24|                Ki részeg? mi részeg? - mondá mérgesen a szólóhoz fordulva,
296 24|                állt.~- Ki tehet róla - mondá a másik -, mikor parancsolat?~-
297 24|                 No, várjanak kendtek - mondá János -, Kálmán úrfi, mikor
298 24|                 akik bíznak az úrban - mondá János nevetve -, szeretném
299 24|           palackot, még mindig fázom - mondá az õr türelmetlenül rázva
300 24|               Tudják-e kendtek, mit? - mondá János barátságos hangon. -
301 24|             akasztófáját, s nemegyszer mondá az udvaron száz ember elõtt,
302 24|            teins úr akart kirabolni? - mondá a tiszttartó bámulva.~-
303 25|         veszélyes - Az apa apa marad - mondá vigasztalóihoz, kik között
304 25|           keres... s Etelka nemegyszer mondá Ákosnak, hogy kívüle Kálmánnál
305 25|             mellett szót emelt, nõvére mondá: hogy jövõjét oly férfira,
306 25|              kerültek.~- Hol vannak? - mondá a másik hang, melyben Etelka
307 25|       magunkkal, mindig a legokosabb - mondá Etelka. - Macskaházy egypár
308 25|               ma megsemmisíttessenek - mondá Etelka, - nem szükséges
309 25|           kitelik.~- Vigyázz magadra - mondá most Etelka, midõn a pamlagról
310 25|              hogy e tárgyról szólunk - mondá Ákos, s hangjának remegésében
311 25|                hoztam.~- Kedves fiam - mondá Réty oly érzékenyen, minõvé
312 25|                 Hát szóltál Ákossal? - mondá férjéhez fordulva, éles
313 25|            ezentúl.~- Majd meglátjuk - mondá Rétyné, bosszús tekintetet
314 26|         reményleni lehetett.~- Végre - mondá, miután Ákost leányához
315 26|               átmenendenek) -, végre - mondá - mit tegyünk? Szeretik
316 26|                igen fel van gerjedve - mondá az ügyvéd, kényelmesen asszonya
317 26|               Én látok, édes nagysám - mondá a másik vígan -, ha az ember
318 26|               nehezedik.~- Nevetség! - mondá Macskaházy mindinkább jókedvûen -,
319 26|           mindent rózsaszínekben lát - mondá az alispánné, csudálkozva
320 26|              örülne!~- Nem értem önt - mondá Rétyné, midõn szemeit a
321 26|               hasonló, reménylem?... - mondá Rétyné, ki Macskaházy szemtelen
322 26|         kívánatát teljesíteni fogom? - mondá Rétyné a legnagyobb haraggal -
323 26|              új ismerkedésre szükség - mondá szokott éles hangján az
324 26|               mi nagysádat aggasztja - mondá az ügyvéd gúnyoló hangon -,
325 26|              miért nem adta kezembe? - mondá az alispánné remegõ hangon,
326 26|              Miért nem adtam kezébe? - mondá az ügyvéd kacagva -, s nagysád
327 26|           engedékenyek egymás iránt? - mondá az alispánné, mosolygásra
328 26|               jut.~- Majd meglássuk! - mondá legélesebb hangján a másik -,
329 26|           Ijesztgessen ezzel másokat - mondá az alispánné indulattal -,
330 26|                felette nyugodt lenni - mondá a másik keserûen -, talán
331 26|               tudom! Csak hagyjon el - mondá az alispánné csaknem rimánkodó
332 26|              hamu képed.~- Nem csuda - mondá a megszólított, képét ingujjával
333 27|                annyi lelki nyugalommal mondá, miként csak tiszteletét
334 27|                különös ok nélkül, mint mondá, csak látogatni jött, midõn
335 27|                ilyenekkel felhagyunk - mondá Tengelyiné türelmetlenül -,
336 27|              az ég, hogy úgy legyen! - mondá Erzsébet sóhajtva - és bármennyi
337 27|            tõle kitelhetõ nyájassággal mondá: hogy kétségen kívül a fiskális
338 27|            higgye a nemzetes asszony - mondá az ügyvéd szerényen -, hogy
339 27|                 Én mindezt nem értem - mondá az asszony vállat vonítva -,
340 27|               adja, hogy úgy legyen! - mondá Erzsébet - részünkrõl mindig
341 27|             irományokra.~- Nem értem - mondá Erzsébet.~- Pedig igen természetes -
342 27|           boldogsága feláldozásáról? - mondá Macskaházy szinte neheztelõ
343 27|                  Ákos kivételt képez - mondá Erzsébet, ki beszéd között,
344 27|             szeressen.~- Az nem megy - mondá Macskaházy mosolyogva -,
345 27|              midõn leányomnak százszor mondá, hogy senki mást e világon
346 27|            beszélni.~- Ami sok, sok! - mondá rikácsoló hangján. - Nótárius
347 28|             látá.~- Jó, hogy ismersz - mondá a másik, az ajtót maga után
348 28|             felkelni.~- Tudom, tudom - mondá Macskaházy, ki a hangból,
349 28|         küldött hozzám?~- Ne fecsegj - mondá Viola, bundáját visszavetve -,
350 28|           annak indokait, s nemegyszer mondá, hogy mindent, mit azóta
351 28|           engem akasztófára ítéltél? - mondá emez.~Macskaházy arca kékült,
352 28|                felemelve.~- Tengelyi - mondá Macskaházy végerejét összeszedve;
353 28|         kiáltása hallatszott, ki, mint mondá, a gyilkost megfogta...
354 28|               szobába húzta. - Itt van mondá nem kis megelégedéssel -,
355 28|             hisz nem is lehetne más! - mondá a szakács ismét - csak intsen
356 28|              Mikor még szólni tudott - mondá a szakácsné, szemeit törülve,
357 28|          Tengelyit nevezte, ugyebár? - mondá a többiekhez fordulva, kik
358 28|           gyilkosságot fogni akarni? - mondá a szakács felindulva.~-
359 28|          megesküszöm.~- Jól van, jól - mondá a szakács rosszkedvûen -,
360 28|                sütni, azért jótállok - mondá a szakács -, s végre is
361 29|              ily alkalommal nemegyszer mondá, hogy szebb helyet a Tisza
362 29|        ellopták lovadat?~- Nem, nem! - mondá emez, lámpását meggyújtva -
363 29|       körülfeccsent.~- És ez mi itt? - mondá a kocsis lehajolva s valamit
364 29|              nem látni semmi nyomot! - mondá a révész - csak talán a
365 29|               el kend, még fõbe ütik - mondá a révész, Ferkót visszatartóztatva,
366 29|             van talán a fészer alatt - mondá a kocsis, ki, mint minden
367 29|                uram háza nemes kúria - mondá a másik.~- Bánom is én! -
368 29|            Igen, de azok urak voltak - mondá a révész -, minket ebrúdon
369 29|            idejérõl.~- Utána jöttünk - mondá a kocsis, majd Tengelyinek
370 29|                Azaz, követem alássan - mondá a révész -, hogy szemlátomást
371 29|                 de...~- Kend bolond! - mondá Tengelyi a legnagyobb felgerjedésben -
372 29|             Hát hogyne láttam volna! - mondá emez - hisz csak van szemem!~-
373 29|        találtunk, azt hinném, bátyám - mondá a kocsis halkan társához.~-
374 30|               Megölték fiskálisunkat - mondá a szakács még azalatt, hogy
375 30|         pesztonka.~- Nem fogták meg! - mondá hangosabban a szakácsné.~-
376 30|                  Lenn van a pincében - mondá a mindenes -, úgy megkötöztem
377 30|               a zsidót bezárattam... - mondá a szakács méltósággal.~-
378 30|           szakács úrnak igazsága van - mondá Nyúzó, miután második poharát
379 30|               minap hogy tarokkozott - mondá elérzékenyedve Kenyházy -,
380 30|                   Ha szólni nem akar - mondá Nyúzó, félretaszítva kiivott
381 30|             Elöl Pali, hátul a hajdú - mondá megelégedett mosollyal az
382 30|            ehhez fordulva.~- Az igaz - mondá emez -, mikor e gazembert
383 30|                  Nem volt magánkívül - mondá a zsidó könyörgõ hangon -,
384 30|               a teins úr ezzel fárad - mondá a szakács -, fecseg, mint
385 30|               meg.~- Azt én is tudom - mondá Nyúzó méltósággal -, de
386 30|                negyvenkét esztendõsnek mondá... s még inkább az, hogy
387 30|              haszontalan?~- De végre - mondá a fõbíró, nem mérsékelhetve
388 30|          Kicsoda? férjem magánkívül? - mondá az elõbbi - férjem magánál
389 30|              haszontalan fecsegésre? - mondá a szakács türelmetlenül -
390 30|           egésznek tisztába hozására - mondá végre a fõbíró -, alig is
391 30|            egymás ellenében.~- Végre - mondá a fõbíró, miután e lármát
392 30|   következtetését látta, csaknem sírva mondá: hogy õ szegény özvegy,
393 30|           jöhet.~- Hiszen végre igaz - mondá a szakács elég szárazon,
394 30|                írd fel ezt is Bandi! - mondá esküdtjéhez a fõbíró. -
395 30|               Különös, igen különös! - mondá Nyúzó esküdtjéhez fordulva. -
396 30|             látszának.~- Szörnyûség! - mondá Réty, midõn a fõbírótól
397 30|            történt.~- Még nem tudjuk - mondá Nyúzó -, a cselédek azt
398 30|               fogok menni.~- Nagysád - mondá kezét összecsapva Serer -,
399 30|             van, és...~- A holttest? - mondá Rétyné, nem titkolhatva
400 30|               Legalább a gonosztevõt - mondá Nyúzó Rétyhez, ki mély gondolatokba
401 30|      pártfogója volt, és...~- Lelkem - mondá Réty -, ez nem bizonyít
402 30|              Amaz egyre rázta fejét, s mondá: hogy Tengelyirõl ily valamit
403 30|        vetemedhetik.~- Majd kihozzuk - mondá Nyúzó önmegelégedéssel -,
404 30|          meglátod, hogy bánnak veled - mondá Nyúzó mérgesen -, ha szépszerivel
405 30|           ablakhoz hívá, s neki halkan mondá: hogy e zsidót csakugyan
406 30|                gyengeség, semmi más! - mondá, midõn férje s Nyúzó, meghatását
407 30|                A dolog tagadhatatlan - mondá Réty, midõn az írást, melybõl
408 30|       Lehetetlen, teljes lehetetlen! - mondá Réty, ki minden hibái mellett
409 30|            megnézé, azon meggyõzõdését mondá ki, hogy a dolgot mindenesetre
410 30|                Megvizsgálni!... igen - mondá Réty, ki a gondolaton, hogy
411 30|                meg!?~- No már, zsidó - mondá Nyúzó -, keress más mentséget. -
412 30|             kell.~- Persze hallottam - mondá a zsidó sóhajtva -, mindent
413 30|                bot, amelyrõl szóltok - mondá Nyúzó, kinek vonásain a
414 30|         világos!~- Nem lehet kétség! - mondá Rétyné, újra az asztalra
415 30|           szörnyûség!~- Én nem tudom - mondá Réty a legnagyobb felgerjedésben -,
416 30|              Én nem váltam barátjává - mondá az alispán komolyan -, de
417 30|               De Tengelyi nemesember - mondá ismét Réty.~- Nemesembernek
418 31|          eszközöljem.~- Elfogatását? - mondá Vándory szinte elijedve
419 31|              teendi.~- Igazságod van - mondá Tengelyi keserûen -, ki
420 31|          találni.~- Hidd el, barátom - mondá a lelkész fejét rázva -,
421 31|               tõlem, hogy ezt tegyem - mondá Vándory nyugodtan -; jól
422 31|                    Fel vagy gerjedve - mondá Vándory -, nem szólnál másképp
423 31|               tiportatni senki által - mondá Vándory nyugodtan. - Bármi
424 31|            nemzetes úr mindjárt haza - mondá az asszony lélegzetén kívül.~-
425 31|          tiszteletes úr, miért jött? - mondá Liptákné. - A fõbíró azt
426 31| igazságtalanságát, hogy, mint többször mondá, semmi rosszat tõlök tapasztalni
427 31|                találta õt. - Ez sok! - mondá, s hangja remegett - el
428 31|                azt gondoltam eleinte - mondá Liptákné szomorúan. - Mikor
429 31|           látod, minden rendiben van - mondá Tengelyi barátjához keserûen -,
430 31|                is odajött.~- Jerünk! - mondá Tengelyi a lelkészhez még
431 31|         melyekben Macskaházyról szólva mondá: hogy ez ember még kezei
432 31|                 Nyugtasd meg magadat - mondá Tengelyi nyugodtan -, nem
433 31|            Nagy köszönettel tartozom - mondá Tengelyi szárazan - a jó
434 31|            szolgálunk Tengelyi úrnak - mondá a fõbíró ki most, mint minden
435 31|            tanú állítja, világosan azt mondá: hogy a most meggyilkolt
436 31|          megzavarodni Tengelyi úrnak - mondá Nyúzó gúnyosan -, csak a
437 31| kényszeríthetnek.~- Én szólni akarok - mondá Tengelyi, ismét visszanyerve
438 31|                Ha Nyúzó úr azt hiszi - mondá Tengelyi, kinek vére arcaiba
439 31|      magányosan s fegyver nélkül, mint mondá, egészen magányos helyre
440 31|       ajánlkozott.~- És ugyan kérjük - mondá ismét Nyúzó - a levélkét,
441 31|            tagadás feleslegessé vált - mondá éles hangon a fõbíró. -
442 31|                   Szólj te, Erzsébet - mondá nejéhez fordulva -, volt-e
443 31|                  Igazság, teins uram - mondá az asszony sóhajtva -, hogy
444 31|                   Aki hiszi, üdvezül - mondá a fõbíró gúnyosan -, miként
445 31|               te is, vén boszorkány! - mondá a fõbíró mérgesen. - Most
446 31|                s váratlan nyájassággal mondá: miként bizonyos környülményeknek
447 31|                   Nem lesz szükséges - mondá Tengelyi szárazan. - Szólj
448 31|            fájdalma által.~- Ne félj - mondá Tengelyi komoran -, ha oda
449 31|           készül.~- Mi vele megyünk! - mondá Erzsébet könnyekre fakadva -
450 31|            istenért, mi történt itt? - mondá, mihelyt a szobába lépett.~-
451 31|       Vándorynak kezét szorítva halkan mondá: - Ha elmegyek, légy te
452 31|           helyzetem iránt viseltetik - mondá Tengelyi hidegen, midõn
453 31|          kisült ellenem.~- Tengelyi! - mondá Réty mélyen meghatva - ne
454 31|              számolhat.~- Teins uram - mondá Tengelyi komolyan -, volt
455 32|                sírj, kedves leányom! - mondá Vilmához fordulva. - Lám,
456 32|     helyzetemet nehezítheti?~- Atyám - mondá a hölgy szomorúan -, ne
457 32|              De hol van Ákos?~Erzsébet mondá, hogy midõn az alispán elment,
458 32|          belépõt élénken.~- Szóltam! - mondá emez remegõ hangon.~- S
459 32|                kedves fiának nevezett; mondá, hogy Tengelyinek ártatlanságáról
460 32|             megtagadta!~- S ki tudja - mondá Vándory, kinek a keserûség,
461 32|              nem szólt-e igazat, midõn mondá, hogy kérésedet nem teljesítheti?~-
462 32|                apádról ily szigorúan - mondá Vándory meghatva -, ki tudja,
463 32|                még több jogom volna! - mondá Ákos Tengelyinek kezét szorítva -
464 32|                Bizony nehéz út volt! - mondá, midõn homlokát ráncokba
465 32|               beszélni, mint mikor azt mondá, hogy: Tengelyi úr... még
466 32|                   hogy Tengelyi úrnak, mondá, ártatlanságáról meg van
467 32|               tehetné.~- Csudálatos! - mondá fejét csóválva Sáskay.~-
468 32|                nincs.~- Én nem tudom - mondá fejét vakarva az esküdt -,
469 32|                 A rossz lelkiisméret - mondá Sáskay sóhajtva.~- Magam
470 32|                el is hagyhatta volna - mondá Zátonyi komolyan. - Rabok
471 32|                magokat.~- No, sebaj! - mondá Nyúzó jókedvûen, midõn ez
472 32|                 mily átkozott büszke - mondá a fõbíró a fõügyészhez halkan -,
473 32|               várnának.~- Már minek? - mondá Nyúzó türelmetlenül - a
474 32|             szükséges.~- Úgy látszik - mondá Zátonyi rosszkedvûen -,
475 32|               szerencsénk tisztelni? - mondá Nyúzó, megvetõ mosollyal
476 32|          védelmemnek, nem tõlem függ - mondá Völgyesy, megvetéssel nézve
477 32|      helyeztessék el.~- Majd bizony! - mondá Zátonyi nevetve - magányos
478 32|             élünk.~- De kérem, I say - mondá ismét az elõbbi -, a solitary
479 32|               magányosan zárassék el - mondá most Völgyesyhez fordulva
480 32|                James, kit, mint mindig mondá, semmi a tömlöctartásnál
481 32|                  Yes, yes! emlékezem - mondá James -, mikor Angliából
482 32|                néha ki nem eresztjük - mondá a fõügyész -, egész gazdasága
483 32|               meg.~- Már ez jól van! - mondá James helybenhagyólag fejével
484 32|              Akár váratlan, akár nem - mondá a várnagy bajszát pödörve
485 32|                kívánatát.~- De végre - mondá Völgyesy, midõn látta, hogy
486 32|         parancsol.~- Hadd el, öcsém! - mondá egyik a táblabírák közül,
487 32|                nem verettek lábaimra - mondá a jegyzõ, midõn a határozatot
488 32|                fogják velem.~Az ügyész mondá, hogy ez embertelen bánásmód
489 32|             zárassék.~- Kár fáradnia - mondá Tengelyi keserûen -, elõször,
490 32|           Tiszarétrõl érkezett, s mint mondá, azért, hogy Tengelyi mintlétérõl
491 33|             semmit éjszakára?~A jegyzõ mondá, hogy legfeljebb még egy
492 33|         matrácot óhajtana.~- Meglesz - mondá a másik -, természetesen
493 33|             baja lehet velök.~Tengelyi mondá, hogy ha jónak látja, hozzon
494 33|                örökkévaló hallgatás? - mondá az elõbbi, midõn észrevette,
495 33|            Minek szól kend ilyenrõl? - mondá most a férfihang, látszólag
496 33|                remegve.~- No, sebaj! - mondá az elõbbi - talán gráciát
497 33|             Kend, apó, próbált ember - mondá a gyermeki hang -, ugyan
498 33|           neked is lesz részed benne - mondá az öreg nevetve s köhécselve
499 33|              Megölök biz én akárkit! - mondá a gyermek dicsekedve - csak
500 33|          egyszer.~- Nem mered te azt - mondá az öreg ingerkedve.~- Nem