Fejezet

501 37|              egy óránál tovább szólt? s most Bántornyi Lajos s Völgyesy
502 37|            kinek szokatlan fölgerjedése most az öregasszony figyelmét
503 37|              hogy a tiszteletes úr csak most ment el, s hogy maradjon
504 37|           nagyobb lármát ütött, hogysem most ítélet nélkül elsimíttathatnék;
505 37|        szeretett-e valaha? nem gyûlöl-e most, mennyire csak gyáva lelke
506 37|         vágyódtam, nem érhettem el... s most csak szégyen s büntetés
507 37|                 vége van... De meghalni most, midõn még húsz évig élhetnék!”
508 37|            vénasszony megcsalt? - szólt most egyszerre, mintegy meglepetve
509 37|         vigasztaló gondolat által, mely most elõször villant fel agyában -
510 37|                 nemsokára elmúlik. Csak most vigyázz magadra. Ma is,
511 37|            találunk, s miket ez asszony most szenvedett, ezek közé tartoztak.
512 37|               elmondá, hogy midõn éppen most Tengelyinél volt, az öregasszony,
513 37|                hogy a szerencsétlen, ki most nincs többé, elõttem s többek
514 38|              azután visszamegy. Érted-e most?~- Értem - válaszolt Gazsi -,
515 38|              jön, eddig mindent eltûrt, most keményen megtámadá vezetõjét;
516 38|            Gazsi, útra nem indul többé, most nem tehete mást, mint hogy
517 38|                 én jó pajtások voltunk. Most is, mikor öccse feleségét
518 38|            Eleget szenvedett szegény, s most bizonyosan boldog; hisz
519 38|                 elnyomta õt is.~Térjünk most vissza Violához, kit történetünk
520 38|          elveszténk szemünk elõl, s kit most, mint olvasóim kétségen
521 38|               volna isten gyermekeimen, most a mindenható kedveseimben
522 38|            rendesen felöltözött katonát most parasztruhában, a hosszú
523 38|               nálam vannak, véresek még most is, s ha az egészet, amint
524 38|                gyerek, ki velem jött, s most a szomszéd gulyásnál van.
525 38|                 utolsót, kis Pistánkat, most két hónapja temettük el.~-
526 38|                hullását, melyek a fákon most hajtanak!~A két férfi egy
527 38|                 húsz mérföld? Mint kend most, úgy más akárki fölkereshetett,
528 38|           megszabaduljak, melyek között most élek. Mielõtt kis Pistám
529 38|            szelíd szava maradt meg, még most is mintha fülembe csengeni
530 38|              magadat, jobb, ha legalább most Zsuzsinak nem szólsz. Késõbb,
531 39|             halálos félelmet kiállta, s most önmaga adja magát a bíróság
532 39|   tapasztalásból ismeré, ez irományokat most is, ha kezébe kerülnének,
533 39|         kivágatván, a fák között fõképp most, midõn ágaikat még lomb
534 39|               fiára bízá gazdaságát, ki most is a tavaszi szántás végett
535 39|                  s igen természetes, ha most ugyanazon helyre jövén azon
536 39|              lelkészhez fordulva -; hol most mi állunk, veled akkor szegény
537 39|              átkozott Nyúzó, mintha még most is káromkodni hallanám,
538 39|        lovasokat, kik a fák közül éppen most jöttek ki a síkra. - Mi
539 39|            egyik üldözõje a nyomán van. Most az üldözõk legközelebbike
540 39|               maradt el, hogy Viola, ki most már nem kívána mást, mint
541 39|         céljánál gondolá magát. - „Csak most ne hagyj el, jó Hollóm -
542 39|               utolsó éjszaka utazott, s most egy félóra óta kergetés
543 39|          kezeiben látá -, újra véresek; most nem tesz semmit, hisz csak
544 39|           Halljátok-e, emberek? - szólt most a körülállókhoz erõsebb,
545 39|                hírt vett, idesietett, s most áttolakodva a sokaságon,
546 39|             mondja: bocsásson meg, hogy most, midõn tõle elmentem, megcsalám;
547 39|           elégszik meg, mert Kálmán még most is szerfölött kedveli az
548 39|                 sírjához, s leborulva a most elõször zöldellõ halmokon,
549 39|                kívánok fáradságomért.~S most isten veled is, hazám nagy