Fejezet

 1 2 |      növekedett, ki e falak közt szorítá apját utólszor kebeléhez,
 2 2 |         lépett, s midõn kebléhez szorítá a nyájas gyermeket, a gond,
 3 8 | fölvidulva, végre szenvedélyesen szorítá karjai közé barátját, s
 4 14|   megragadva kezét, azt ajkaihoz szorítá: - Nevezzen Ákosának, nevezzen
 5 14|  elmondatá, örömragyogó arcokkal szorítá leányát kebléhez, ki épp
 6 14|    hangon Vilma. S Ákos kebléhez szorítá a remegõ leányt, s az ifjú
 7 14|         szabaduljon, mely torkát szorítá. A lámpa földre esett. Viola
 8 20|      fokosát fölemelheté, falhoz szorítá, s kicsavarta fegyverét
 9 22|       nem az eledelek egy nemére szorítá az embert, úgy hiúságát
10 22|    elmebeli tehetségeit háttérbe szorítá, s közelebbi ismeretség,
11 25|       iránt szóljon, ennek kezét szorítá, látni lehetett, hogy õ
12 26|    házhoz jött, a jegyzõ melegen szorítá az ifjú kezét... s midõn
13 31|          Vilma szívében háttérbe szorítá a gyermeki félelmet, mely
14 32|          fiatal barátjának kezét szorítá, s isten szabad ege alatt
15 33|      szegény fiú a vasrostélyhoz szorítá égõ arcait. - Oh, csak közelebb
16 36|    nemcsak saját vallása híveire szorítá, s többször hozzá is elment,
17 36|       rajtad is.~A rab görcsösen szorítá kezét, s könnyei egyre folytak,