|
A Tiszaréten történteknek híre még Porvárra nem jutott,
Réty, noha fiának elmaradásáért, melyet politikai okoknak tulajdonított,
neheztelt, jó kedvben s mosolygó arcokkal tekintett körül tisztelõinek nagy
seregén, mely õt most lakásáról a nagy nemzeti ünnepély színhelyére hurcolá.
Azt mondják, hogy magasabb állásúak azokat, kiknek emelkedésöket köszönik, le
szokták nézni, de hogy ez legalább Taksony megyében nincsen úgy, arról mindenki
meggyõzõdhetett, ki a nyájas, angyali alázatosságú kifejezést látá, melyet a
magasra emelt alispán-jelelt arcai ma viseltek; s nekem úgy látszik, hogy azon
sz.-vilmosi kortes, ki Rétyt lábánál tartván többször mondá: mi kár, hogy
szeretett elnökünket az egész három éven keresztül így nem hordhatjuk
vállainkon, nemcsak Rétynek hízelgõ, de egyszersmind a kortes helyzetében
valóban praktikus kívánatot fejezett ki.
A nemesség nagy száma miatt a tisztújítás színhelyének az
udvar választatott, s evvel tulajdonképp elmondtunk mindent, mi az olvasó
tájékozására szükséges. Ha a magyar szent korona tagjai udvarukat nem fenn a
teremben, de a szó szoros értelme szerint, lenn az udvaron tartják, az
elrendezés a Tisza s Duna mentében mindenütt ugyanaz, s legfelebb azon kis
deszkabódé körül, mely alatt a fõispán s nehány elõkelõbb táblabíró ül,
található némi különbség, amennyiben az a legközelebbi erdõk természete szerint
fenyõ-, vagy mint itt, tölgyágakkal takartatik. A fõispáni szék elõtt mindenütt
ácsmunkával készült hosszú asztal áll, ez asztalt, mint hazánkban minden
tanácskozási asztalt, zöld posztó takarja (közbevetõleg legyen mondva: ezen
általános szokás az, mely több régiségbúvár véleménye szerint oka, hogy
bizonyos beszédeket magyarul zöldeknek nevezünk). Az udvart a pártokra osztott
nemesség tölti el, míg a megyeház minden s fõképp a terem ablakaiból gyöngéd
nõsereg néz le a küzdelem nagy helyére, hol kova s acél nélkül sok nemes
szemekbõl a lelkesedés legszebb szikrái csiholtatnak; hol, mint a világ, úgy a
tiszti kar nagy káoszból teremtetik; hol annyi táblabíróarc nemcsak lángol, de
valósággal izzad meggyõzõdése mellett, s a honfi, midõn e sereget látja, mely
minden hivatalra ajánlkozik, midõn a lelkesedést tapasztalja, mellyel annyian
kívánják hazájukat szolgálni: azon édes meggyõzõdéssel tekinthet maga körül,
hogy hazánk legalább tisztviselõk hiánya miatt nem fog elveszni soha.
A külföld gúnyolva szól alkotmányunkról. Nemességünk
adómentességét említik! Mintha bizony minden polgárosodott népeknél nem lenne
szokásban, hogy az elaggott katonák közköltségen tartatnak, s mintha nem volna
természetes, ha a magyar nemzet is nagy rokkantját, ki századok elõtt érte
küzdött, szinte ingyen tartja, s vajon e nemzet elvénült rokkantja nem
nemességünk-e? Népoktatásunk állapotja ellen lármáznak! mintha bizony a dolgok
ez állásában népünket önmegelégedésének veszélyeztetése nélkül másképp lehetne
nevelni, mint azt tesszük? Sõt még megyei szerkezetünket is, mint az lassankint
a civilizációval fejlõdött, megtámadják! mintha azon alkotmány, mely minden
polgárt azon fölötte kellemes jogban, hogy parancsolhasson, részesíti, s azon
kellemetlenségtõl, mely az engedelmeskedéssel jár, fölmenti, nem volna minden
létezhetõ alkotmányok legszebbike s legboldogabbika! De jõjenek ez ócsárlók
tisztújításainkhoz, s mondják akkor: láttak-e valamit, mi ehhez csak távolról
is hasonlítható? Nem a választást magát, mert hisz e jogot más, a sorstól
kevesebbé kegyelt népek is élvezik, de a választás módját értem.
Az egész megyében, fõképp a választás színhelyén, óriási
rendetlenség idéztetik elõ; a polgári alkotmány kiemeltetik sarkaiból; a bírák
megszûnnek ítélni; a nemesi adószedõ egy év óta nem szed semmit; naponta új
hírek jõnek, melyek szerint nemesemberek, egyenesen a magyar alkotmány
ellenére, mely szerint verni csak nem nemeseket szabad, megdöngettettek.
Lehet-e helyzetet gondolni, melyben a rendnek szüksége inkább éreztetnék, mely által
mindenki annyira meggyõzõdnék, hogy a tisztviselõk munkássága csak az egésznek
javára szolgál? S lehet-e üdvösebb, mint ezen meggyõzõdés? Lehet-e szebb,
mintha a tisztviselõ, midõn hivatalába lép, való messiásként fogadtatik? Ez
egyik fõ, s amennyire tudom, sehol fel nem található tulajdona választó
rendszerünknek, mely, mint a mondottakból látjuk, a szigorú logika azon
szabályain alapul, hogy mielõtt embert valaminek tevésére bírni akarunk, elõbb
annak szükségét éreztessük vele. Alkotmányunk tökélyei azonban ennél nem állnak
meg, s fõképp a választásnak módja az, miben rendszerünk páratlan. Nálunk nem
számszerinti többség határoz. A nagy szám csalódik, reá bízni a nemzet s mi
több, egy megye sorsát nem lehet. A közbizodalom nem olyan valami, mit levonás
vagy összeadás által kiszámíthatni. Nálunk nem a szám, hanem az választ, mi egyenesen a kebelbõl jõ, nem szavazatok
többsége, mely bármit mondjunk, csak anyagi, állati erõ, hanem épp az, mi az
embert az állatvilágban megkülönbözteti: a szó.
Pectus est quod movet, mondhatá a
római, nálunk a kebel nemcsak megindít, hanem alispánokat s szolgabírókat
csinál, valósággal uralkodik. S vajon ily tisztikar, mely egyenesen választóink
belsejébõl jött, miként ne felelne meg bizodalmoknak? De mégis a világ oly
gonosz! Annyi szomorú tapasztalásokat teszünk naponként! jó, ha a tisztviselõ,
még mielõtt hivatalába lép, azon tulajdonokban megerõsíttetik, melyeket
hivatalos eljárásában tõle leginkább kívánunk; és ím! tisztújításaink
megfelelnek ezen célnak is. Nem akarjuk, hogy tisztviselõink büszkék legyenek s
emelkedés után vágyódjanak - de van-e erre jobb mód, mintha õket a többiek feje
felett órákig körülhurcolva, az emelkedés veszélyei- s kellemetlenségeivel
megismertetjük? Akarjuk, hogy helyeiken szilárdan megállva, ne ingadozzanak...
de mit tehetnénk célirányosabbat, mint hogy õket karjainkon körültáncoltatva,
bennök már választásuk alatt minden ingadozás ellen undort s azon forró
óhajtást ébresztjük, vajha csak saját lábaikon állhatnának.
De hagyjuk ezt, regényt s nem politikai értekezést írok; s
ámbár nálunk, hol a politikai irodalom a költészet birodalmát elfoglalá, s a
nemzetgazdászatról értekezõk száraz szalma helyett csupa friss virágokat
nyújtanak: talán a költõnek nem lehet rossznéven venni, ha a politika száraz
sivatagjain tévelyeg. Nem fogok visszaélni jogommal, s csak arról tudósítom
olvasóimat, hogy aznap Porváron a zöld bódé- s asztaltól kezdve mindazt, mit
udvaron tartott tisztújításoknál más megyékben láttak, feltalálhatták, s hogy
eszerint minden hosszasabb leírás haszontalan. Volt valami az egészben, min
egy-két öreg táblabíró fejét csóválta, hogy az udvar közepén a két párt között
egy század katonaság állíttatott föl; de miután e világon minden halad, az
ifjabbak, kik korukat megérték, annál kevésbé bámulták e tüneményt, minthogy
egy idõ óta tisztújítások a szomszéd megyékben is úgy történtek, s Taksony a
többieknél rosszabb nem lehetett; úgyis minden látványos darabnál a katonaság
nélkülözhetlen!
A tisztújításról szinte nincs, mit emlékezetre méltót mondjak.
Miután a fõispán, mint ily alkalomnál közönségesen, inkább, hogy annyi
érzeménytõl feszült keblén könnyítsen, mint hogy valaki által hallassék,
beszédét nem szûnõ Réty, Bántornyi,
Éljen! Voks! kiáltozások közt bevégzé: Réty hasonló sükerrel az egész tisztikar
nevében búcsút vett; a tisztújítás alatt netalán elõadható esetek fékezésére
törvényszék neveztetett ki, s a kijelelés után a két küldöttség, egyike báró
Sóskuty, másika egy más zöld, kék és vörösbe öltözött mágnás elnöklete alatt titkos szavazat szedésre eltávozott; a
pártok, fölkapva Rétyt s Bántornyit, nem minden összeütközés nélkül a megyeház
kapuján kitolongtak; s az udvar, hol a fõispánon kívül csak nehány pap, két
királyi tanácsos s egy sánta táblabíró maradt, aránylag csöndessé vált. Maga a
gyöngéd asszonyi nem, mely tisztikarok születésénél, mint általánosan minden
születésnél, nem hiányozhatik, s tanácskozásainkban, legalább ha élénk vitát
várunk, mindig jelen van: visszavoná szép fürtû s fõkötõs fejét, s a megyeház
másik oldaláról néze ki a csatára, mely most a szavazatszedõ küldöttségek körül
kezdõdött.
Porvár megyeházának közép kapuján kívül, a négyszög épület
két oldalán, még két bejárása van. Kényelem s fõképp azok iránti gyöngéd
tekintetekbõl, kik köszvényben szenvedve az igen esõs napot szabad ég alatt nem
tölthetõk, a küldöttségek e két bejárás alá állíttattak föl, vagy inkább
ültettek le. A nemesség a fõkapun egytõl utósóig kibocsáttatván, ezen bejárás
elzáratott, s mindenki csak egyenkint, s miután a járás szerint, melyhez tartozott,
a jobb vagy a bal kapu küldöttségénél szavazott, eresztetett be ismét a
mellékkapunál.
E parliamentalis taktika - engedelmet, ha ez annyi
ellenzésre talált szóval élek! de tisztújításainknál, hol e tudományt Bentham
híres munkájából megtanulni nem lehet, s hol az, ki magát e részben kimívelni
akarja, inkább Montecuculi
haditudományát olvassa végig, mibõl az egyes seregek miként elhelyezésérõl
magának ismereteket szerezhet, e szó bizonyosan alkalmatosabb bármely más
kifejezésnél -; e parliamentális taktika tehát, mint mondám, minden
nagyobbszerû rendetlenséget - vagy, mert azt, mi rendesen történik,
rendetlenségnek nevezni nem lehet, hogy magamat tökéletesebben kifejezzem,
minden nagyobb verekedést majdnem lehetetlenné tett; s ha ezen intézkedések
által a szabadság nem korlátoltatott is annyira, hogy a különbözõ pártok
emberei egymással találkozva, a hivataloknak betöltésére nézve saját nézeteiket
politikai elleneiknek fejökbe verni itt-ott nem iparkodtak volna, mégis az ily
harcias epizódok csak rövidebb ideig tartottak, s Taksony megye nemessége
között sokkal több erõs fõ vala, semhogy ennek bármi káros következései
lehetnének. Nagyobb nehézség támadt magokra a küldöttségekre nézve.
Taksony megyének csak öt járása, s mi még szomorítóbb, a
megyeháznak csak egy jobb oldala volt. Melyik legyen a két küldöttség, vagy
inkább a két elnök között az, kire három járás bízatik, s ki azon egyetlenegy
jobb oldalt elfoglalja, mely mint mindenikünk tudja, a díszhely? Sóskuty a
megye egyik fõtáblabírája, fertályszázados kamarás s azonkívül Réty pártjának
egyik fõ embere; a másik nem oly régi kamarás, de báró helyett gróf, és vidéki.
Ki megyei életünkben járatos, képzelheti a nehézségeket, melyekbe a fõispán a
dolgok ezen állásában jutott, képzelheti az aggodalmat, mellyel Sóskuty- s
egész küldöttségének - melyre csak két járás jutott - elégedetlenségét
észrevevé, s mellyel elnöki székérõl látta, hogy mind a két küldöttség ládáival
együtt a jobb kapu felé veszi útját. Nem is tudom, e bonyolódás hová
vezethetett volna, ha Krivér Sóskutynak nem súgja, hogy ámbár reá csak két
járás bízatott, ez a nemességnek kétharmadát foglalja magában, s azért a tárgy
fontossága végett másra, mint báró Sóskutyra nem is bízathatik; ami pedig a
jobb oldalt illeti, igen csalódnék, ki azt ott keresné, hová a szomszéd megyei
gróf épp most küldöttségével siet, a megyeháznál, csak a megyeház s nem a
fõispán levén a fõdolog, a jobb oldal a középkapu szerint számítandó s így épp
azon kapunál keresendõ, hol õnagysága küldöttségének hely készíttetett. Mire
Sóskuty mosolyogva megjegyezvén, hogy ily kicsiségekkel gondolni nem szokott:
minden részek teljes megelégedésére csakugyan kapuja alá ült, s nem kevés
beszéd között hozzáfogott nagy föladatához.
Taksony megyében az utolsó gyûlés alatt a titkos szavazat
elve fogadtatott el. A dolog, mint mondják, csak ezért hozatott szõnyegre, hogy
kitudassék: Réty vagy Bántornyi pártja bír-e többséggel, mert az elsõnek, mint
valóságos alispánnak emberei a nyilvánosságot, a másiknak pártja a titkos
szavazást kívánták. A titkos szavazás gyõzött, s Tengelyi, ki ezen rendszabály
által minden vesztegetésnek elejét véve gondolá, mondhatlan örömmel hordozta
körül a megye határozatát, felolvasva, megmagyarázva azt mindennek, kivel csak
találkozott. Ha most a kapu alá lép, hol Sóskuty küldöttségével helyet foglalt,
s mivel történetünk a tiszaréti járásban játszik, mi is megjelenünk, a
jegyzõnek örömében talán könnyekbe lábadtak volna szemei, midõn a módot látja,
mellyel eszméi életbe léptetnek.
A kis asztal, mely mellett a bárón kívül az öreg Kislaky,
teins Slacsanek, s hogy Bántornyi pártja is képviselve legyen, a kijelelt
alispán testvére, James úr még néhány táblabíróval telepedett le, mindjárt a
bejárás egyik oldalán a kapu mellett állt. Valamivel tovább az udvar felé két
spanyolfal közé a szavazati láda állíttatott fel.
A kapu mellett vitéz Karvaly Ágoston s két hajdú, közel az
asztalhoz Nyúzó s esküdtje, kik járásuk nemességét legjobban ismerik, mellettök
a megye volt, s úgy hisszük, jövendõbeli fõügyésze fogtak helyet, míg Macskaházy
úr, ki majd az udvaron a fõispán körül, majd fenn a nagyságos asszonynál
forgolódott, idõrõl idõre a szavazásnál megjelent, s kérdezõsködött.
A táblabírák rágyújtottak, a kapu kisebb ajtaja megnyílt, s
bejöttek titkos szavazásra az egyes választók, kiknek mindegyike, mihelyt a
küldöttséget meglátá, szívrázó hangon: éljen Réty, éljen Bántornyit kiáltott,
mire közönségesen minden künnlevõk éppoly hangon feleltek; mely nemzeti
kötelességteljesítés után az egyes választó a spanyolfal mögé, titkos szavazásra
vonult vissza.
- Nincs a titkos szavazásnál szebb dolog a világon - szólt
James úr, midõn szivarját szájából kivéve egy kortesnek, ki épp az asztal
elõtt: éljen Bántornyi-t kiálta, kezét rázá -, ha az angol alkotmányba ezt
lehetne behozni, nem volna tökéletesebb a földkerekségen. The ballot, the ballot for ever: így kiáltunk mi radikálok: it makes man feel so independent, azaz:
csak ez adja meg az embernek való függetlenségét.
- Igen, csak ne ordítanának úgy - sóhajtott az öreg Kislaky
-, öcsém! - szólt egy korteshez fordulva, ki éppen Réty alispánt élteté - ne
ordíts úgy, hisz titkosan szavaztok.
- Persze titkosan - szólt emez -; éljen Réty alispánunk! - S
ezzel a spanyolfal mögé vonult.
- Kérem alásan - szólt Kislaky felugorva székérõl -, ez nem
mehet így, ez valóságos komédia.
- Igen, de ki parancsolhat kedves nemes társaink
érzelmeinek? - vágott közbe Sóskuty - az ember ily pillanatokban nem
parancsolhat, az érzelem erõvel kitör, és...
- Hát törjön ki, isten neki! De miért e falak? - szólt
Kislaky - úgyis háromszor feldöntötték, csak idõvesztés.
- Tekintetes uram - jegyzé meg Sáskay -, a nemes megye
világos parancsolatja...
- De mikor a teins megye látja, hogy lehetetlenséget
parancsolt - szólt mindig melegebben Kislaky. - Hisz ezek az emberek, mióta
egyenkint kiáltanak, még inkább ordítanak, mintha mindenik külön-külön meg
akarná mutatni a küldöttségnek, hogy õ bírja legjobban. Estig sem leszünk
készen, s itt oly légvonal van, hogy valamennyien megbetegszünk.
Sóskuty, ki az egész vitatkozás alatt, mely azonban a
szavazást félbe nem szakasztá, hasztalan iparkodott szóhoz jõni, most kivéve
szájából pipáját, midõn méltóságosan körültekintett, azzal vete véget ezen
zajos, s mint mondá, valóban botrányos vitatkozásnak, hogy a küldöttséget, s
ebbõl Kislaky barátját sem véve ki, figyelmezteté, miként elnöknek õ
neveztetvén, kötelességénél fogva a nemes megye parancsolatait legkisebb
részletekben teljesítendi, habár azok még oly lehetetleneknek látszanának is.
Mire Kislakyt kivéve, az egész küldöttség helybenhagyásával a szavazás elõbbi
módon tovább folyt.
- De mondjon nagysád akármit - szólt Kislaky, ki még
folyvást fejét csóválva elégedetlenséget mutata -, teljes lehetetlen, hogy így
folytassuk.
- De kérem - válaszolt megnyugtatólag James -, árt-e az
valamit, hogy ezek az emberek itt valamely kijelöltet kiáltanak, ott a
spanyolfal mögött nem szavazhatnak-e mégis titkosan? Quite independent.
- Igen, de - kiáltott a jámbor Kislaky.
- I say - szakítá félbe James -, ki látja, mire szavaznak
ott benn, bárkit kiáltsanak is itt elõttünk?
- De kérem - szólt Kislaky legnagyobb türelmetlenséggel -, a
szekrényen minden fiók felett az egyes kijelöltek nevei fel vannak írva, már
aki olvasni nem tud, az hogy szavazzon? Tízet láttam bemenni, kirõl tudom, hogy
egy betût nem ismer. Épp most jõ ki egyik a ketrecbõl. Hej, Pista - mondá
Kislaky, az egyik kortest, ki épp a szavazás után az udvarba akara menni,
feltartva -, tud-e kend olvasni?
- Olvasni? - válaszolt a megszólított - nem olvasok én a
Herkó páternek sem.
- De tud kend olvasni mégis? - szólt Sóskuty közbevágva -
csakhogy nem akar, de tud?
- Dehogy tudok, teins uram, nem vagyok én tót diák, öregapám
sem tanult soha.
- Mit mondtam - szólt Kislaky diadalörömmel arcain -, s hát
melyik lyukba tette kend golyóját?
- Hát az elsõbe - felelt a kortes, bundáját igazítva -, mint
szolgabíró úr mondta. Éljen Bántornyi! - S ezzel a kortes az egész küldöttség
nem kis zavarodására kiment.
- Ez az ember Bántornyi mellett jött szavazni, s Réty
fiókjába tette szavazatát - szólt Kislaky megelégedéssel -, már kérdem, mehet-e
ez tovább így?
- It is very extraordinary! - sóhajtott James úr, míg
Slacsanek, haját simítva, megjegyzé, hogy rendkívüli esetek minden választási
rendszer mellett jöhetnek elõ.
- Rendkívüli esetek? Nézzük tehát - szólt a lelkesült
Kislaky, ki mindig a titkos szavazás legnagyobb ellenségei közé tartozott. -
Tud-e kend olvasni? - kérdé az elsõt.
- Nem.
- És kend?
- Én sem.
- És kend?
- Mint gyerek tanultam ugyan...
- És kend?
- Igen.
Mire Sáskay megjegyzé, hogy amint a teins úr maga láthatja,
az olvasni nem tudók csakugyan parányi kisebbségben vannak; s James úr a
kapuhoz ment, hogy mindenkit golyójának a második fiókba vetésére felszólítson.
Kislaky bosszankodott.
Sóskuty, ki e napon rendkívüli elnöki tehetségeket mutatott,
hogy senkinek panaszra oka ne legyen, s a megye határozata mégis egész
szigorúságában fenntartassék, a spanyolfal mögé két táblabírót állított: kik a
két ellenkezõ párthoz tartozván, minden egyes szavazónak a fiókok felírásait
megmagyarázzák, s ez után a Réty-járás szavazása minden zavar nélkül ismét
tovább folyt.
Míg a kapu alatt a szavazatszedõ küldöttségnél ezek
történtek, addig Tengelyink, künn a kortesek között, homloka izzadtságában
küzdött Bántornyi mellett, ki versenytársától nem messze, mióta a szavazás
kezdõdött, majdnem szünetlenül a levegõben táncoltatott, s barátait, atyjafiait
százszor átkozá, kiknek hiúsága miatt jelen kellemetlen helyzetébe jutott.
Bántornyi, ki egész életét nyugodt falusi lakában tölté, nem szokta meg a
népszerûség meleg öleléseit, õ Rétyként nyájasan mosolygani, hordozóinak
lankadó erejét biztató szavakkal vagy egy-egy jeles mondattal, melyek, mint
Napóleon mondásai - egész serege által ismételtettek, föleleveníteni nem tudá;
s e magyar triumfus, mely a régi rómaiakhoz legalább abban hasonlít, hogy a
diadalmaskodó körül az ócsárlók serege sohasem hiányzik, talán egész életének
egyik legkellemetlenebb pillanata volt. De pártok, mint ezt mindenki, ki
életében hasonló helyzetben volt, igen jól tudja, nem emberekért támadnak, hanem
ezek csak azért kapatnak föl, hogy a pártnak zászlói legyenek; s ha a zászló
széttépetik, vagy egyszerûbben szólva, ha a körülhurcolt kijelöltnek mentéje
rongyokra szakad, úgyhogy abból, mi ennyi viszontagság után megmaradt,
bizonyossággal senki sem mondhatja, csakugyan mentét lát-e maga elõtt? - a
gyõzelmes párt, büszkén mutatva rongyos harcjelét, rivalgani fog örömében, mint
a hajóssereg, ha nyájas szelek helyett vihar által hajtatott kikötõjébe, zajos
õrömmel köszönti a partokat, bár a szegény hajó, melyet használt, tüsténti
javításra szorulna is. S Bántornyi kérései, rimánkodásai, sõt rugdalódzása,
mellyel leeresztéséért küzdött, csak oda vezettek, hogy erõsebben tartassék.
Tengelyi az utósó idõben, miután James úr „public
dinner”-je, melyben nyolcszáz kortes részt vett, tudomására jött, nem kis
mértékben neheztelt Bántornyiékra, kik, mint mondá, adott szavokat megszegve,
midõn az ellenpárt nemtelen eszközeihez nyúltak, magokat minden magasabb
gondolkozásúnak rokonszenvére érdemetlenné tevék: s ezért a jegyzõ erõsen
feltevé magában, hogy a választásban ily viszonyok alatt részt venni nem fog.
De ki tehet róla! azon törvényt, melyet Solon athénei polgárainak adott, hogy
pártok összeütközésénél senkinek sem szabad közönyösen maradni, maga a természet
oltotta minden becsületes embernek szívébe; s midõn a jegyzõ a választás helyén
megjelenve, a Réty-párt rivalgásait hallá, midõn Macskaházy kezeit dörzsölve
azt mondta neki, hogy az akciák jól állnak, s midõn Nyúzó hat sz.-vilmosi által
épp mellette vitetett el: becsületes Jónásunk nem tudott ellentállani, s a
nemesség között szónokolva találjuk õt a megyeház elõtt, több lelkesedéssel,
mint bárkit Bántornyi hívei, vagy helyesebben mondva, Réty ellenei között. A
jegyzõt ez alkalommal, mint sok más, politikával foglalkozó becsületes embert,
csak ellenzés bírt arra, hogy ismét a párthoz szegõdjék, melyet többé magáénak
nem nevezhetett. Hogy a jegyzõ, ki atlétai vagy gimnasztikai mûtételekkel,
melyek tisztújításoknál, mint tudva van, a fõ szerepet játsszák, magát ki nem
tüntetheté, Rétynek oly veszélyes ellene nem lehetett, mint azok, kik õt már
harmadszor hordozóival együtt földre rántották, az önként értetik. De Tengelyi
ismeré e megyei igazgatás minden hibáit, s midõn közülük azokat számolá el,
melyek által a nemesek szenvedtek, nemcsak a lelkészek, jegyzõk, uradalmi
tisztek s azon míveltebb középrendû nemesség közt, melyre mindig hatással bírt,
hanem még a korteseknél is némi hatást idézett elõ, ámbár szónoklatának nem
csekély része veszett el a lárma között, s mit sok becsületes ember, ki
tömegekhez szól, fájdalmasan tapasztal, éppen azon okok, melyeket legerõsebbeknek
tartott, hatottak legkevesebbé, s Réty hívei örömmel láták az alkalmatlan
szónokot végre szavazás végett a kapun belépni, mely által hallgatóitól
elválasztatott.
De ki írhatná le a bámulást, mellyel Tengelyi most a kapu
alá lépve azon intézkedéseket látá, melyek Sóskuty tanácsára a titkos szavazás
életbe léptetésére elfogadtattak.
- Kérem alássan méltóságodat - szólt Sóskutyhoz fordulva,
miután a két táblabírót észrevevé, ki a szavazati láda mellett minden egyes
választónak utasítást ada -, hogy engedheti e visszaélést, mely egyenesen a
megye határozatával ellenkezik?
- Visszaélést? - kiáltott Sóskuty, bámultában feltátva
száját - mily visszaélést, ha szabad kérdenem?
Tengelyi, kivel együtt Kislaky Kálmán, a sz.-vilmosi jegyzõ,
egy tiszteletes s még nehány nemes lépett a kapu alá, a társasághoz fordulva
kérdé:
- Vajon hát nem titkos szavazat határoztatott-e az utósó
gyûlésen?
- És mert az határoztatott - felelé Sóskuty -, azért
teljesítjük e parancsolatot. Vagy azt hiszi kegyelmed; ha nem volna az, ide
ültünk volna a kapu alá, ide állítottuk volna e spanyolfalat, vagy nem végeztük
volna már rég munkánkat? Titkos szavazás! De hát mi ez egyéb, mint titkos
szavazás - szólt mindinkább nekimelegedve a báró -, nincs-e már reumatizmusom?
És még azt merik mondani, hogy a megye parancsolatát nem teljesítjük.
- Ez nem maradhat így - szólt Tengelyi, folyvást növekedõ
indulattal, midõn látá, hogy ez ellenmondás között a szavazás régi módon tovább
foly -, elmegyek a fõispánhoz, s jelentést teszek, az egész választásnak újra
kell kezdõdni.
- Kövesse meg magát - kiáltott mérgesen Slacsanek -,
nótárius uram! S ne higgye, hogy itt kupaktanácsa elõtt áll; ha úgy tetszik,
szavazzon, leckéket nem fogadunk el senkitõl, fõképp - tevé hozzá megvetõ
tekintettel - ily falusi jegyzõtõl nem.
- Akár fogadnak el, akár nem - szólt Kálmán, ki Tengelyit
mindig szerette, s Slacsanek durvasága miatt türelmét veszté -, Tengelyi úrnak igaza
van, két tanú elõtt nincs titkos szavazás.
- Magam is azt hivém - vágott közbe az öreg Bálint, kiben
midõn pártolókra talált, kételyei újra föltámadtak -, de a bölcs többség.
- Kérem alássan.
- Rogo humillime.
- Hadd szóljak én.
- Mindjárt megmagyarázom - kiáltának Slacsanek, Sóskuty és
még egy táblabíró egyszerre, míg az elnök mindent átható hangjával a többieket
legyõzheté.
- Kérem, édes öcsémuram, mint édesatyja igen bölcsen
megjegyzé, az egész szavazási módot a küldöttség bölcs többsége határozá el, s
így hibáról szó sem lehet. De ha nem volna is így, vajon hát nem kell-e
Magyarországban mindenhez testimonium legale, két bírói személy, hogy a
történtekrõl tanúságot adhasson? No lássa, barátom az a két teins úr ott benn a
szekrény mellett tanúságot fog tenni, hogy a nemesség titkosan szavazott,
absque ira et studio, egészen függetlenül.
Kálmán nevetett, Tengelyi anélkül, hogy magát a zaj között
érthetõvé tehetné, a határozatok szentségérõl szólt, s a szavazás
félbehagyatott, míg végre Nyúzó, kivel épp Macskaházy nehány szót váltott,
haragos arccal elõlépve, azon méltósággal, melyet anélkül, hogy egyet köpne,
senki elérni nem tud, Tengelyit menteprémjénél fogva e szavakkal: „takarodjék
kend haza, nemtelennek itt szava nincs”, a kapu felé tolá.
Soha a világ legnagyobb szónokának beszéde ily hatást nem
tõn még, mint Nyúzó ez egyszerû szavai. Midõn egy év elõtt a nagy rablás után,
mely a porvári vásáron elkövetteték, kisült, hogy az csupa nemesek által
vitetett végbe, sõt az orgazdák közt két tekintetes úr találtatik: az egész
megye csudálkozott; a táblabírósereget bámulás lepte meg az utósó
törvényszéknél is, midõn egy földesúr harmincéves perében halálos ítéletet
akarván mondani, a fõügyész panaszkodva jelenté, hogy az alperes taval meghalt:
de így Porváron nem csudálkoztak még akkor sem, midõn Karvaly a gyõri ütközet
hírét negyven mérföldnyirõl másodnap meghozá. Sóskuty összecsapta kezeit,
Sáskay sóhajtva ég felé tekintett, Slacsanek megvetõ tekintetet vete az egész
társaságra, maga az öreg Kislaky, ki Tengelyit egyébiránt leginkább sajnálta,
csak „ki hitte volna ezt!” sóhajtá magában.
Tengelyi, haragtól lángoló arcokkal állt a többiek közt,
megindulása nem engedé, hogy csak egy szót szóljon.
Nyúzó ez egész jelenet alatt diadalérzettel tekinte körül, s
a büszke jegyzõ megaláztatását talán még inkább élvezé Macskaházynál, ki
sopánkodásaival alig titkolhatá szíve megelégedését.
- Igen - szólt a fõbíró a küldöttséghez fordulva -, bármint
bámulják a teins urak, ez az ember nem nemes, s midõn azt kötelességem szerint
bejelentem, egyszersmind kérem az egész nemesség nevében, hogy szavazástól
tiltassék el.
Az udvarból, hol mindazok, kik szavazatukat már beadva
összegyûltek, a lármára mindig többen sereglettek a küldöttség körül. A bejárás
fulladásig tömve volt.
Tengelyi lassanként visszanyeré nyugalmát. - És ki fogja
nekem bebizonyítani, hogy nemtelen vagyok? - szólt méltósággal.
- Onus probandi semper privato incumbit - válaszolt kis
szürke szemeivel pislogva a fõügyész, ki vastag hasával alig juthatott az
asztalhoz.
- Igazság! - kiáltott Sóskuty - incumbit privato, azaz
uraságodé megmutatni nemességét. A nemességet meg lehet mutatni - itt
elakadván, a fõügyész által váltatott föl.
- Van-e az úrnak királyi adománylevele, armalisa, vannak-e
autentikus transumtumai, vagy csak statutoriái „cum nos” záradékkal, vagy
legalább, mint azt Werbõczi I. rész 6. címében kívánja, a quartalitium
fízetésérõli bizonyítványai?
- Kérem önt - szólt Tengelyi türelmetlenül ennyi kérdésre,
mely, mint sok kérdés a világon, nem azért tétetett, hogy reá felelet adassék
-, senki Magyarországban jobban nem tudná nemességét bebizonyítni, de...
- Hát csak tessék - szakítá félbe a fõügyész -, talán majd
hatvanéves úzust fogjuk bebizonyítani; de ne feledje el uraságod, hogy ehhez is
irományok szükségesek. A geneológia bizonyíttatik autentikus osztály- vagy
keresztlevelekkel, hitelesített tanúbizonyságokkal, csak tessék Tengelyi
uramnak.
- Irományaim házamnál vannak.
- Méltóztassék elhozni. Ugye, méltóságos báró úr, mihelyt
Tengelyi úr irományait elhozza, mindjárt szavazhat? - S erre a fõügyész
nevetett.
- Igen, csak az irományokat méltóztassék elhozni - kiáltott
Sóskuty biztatva.
- De hisz mindig nemesi kiváltságokkal éltem, nemesi
pénztárakba fizettem.
- Fraus et dolus nemini opitulator - vágott közbe Sáskay -
miért nem hirdettette ki, Tengelyi uram, nemességét a megyében?
- De mikor nemességemen nem kételkedett senki - vága közbe
haragjában reszketve a jegyzõ -, mikor szolgabírónak jeleltettem, esküdtnek
neveztettem ki.
- A nemesség publikációja mindig jó - szólt oktatva a
fõügyész, hihetõképp tudva, mi hasznos, ha ily esetekben az ügyészi hivataltól
vélemény kívántatik -, lássa ön, ha azt teszi, most nincs baja. Egyébiránt,
hogy kandidáltatott, sõt nemesi hivatalra kineveztetett, mit sem bizonyít; hány
hasonló eset van ott, hol a fõügyészek nem vigyáznak, hogy a nemesség az adózók
terhére törvényellenesen ne szaporíttassék.
James nem nyomhatá el az érzelmeket, melyeket ez utósó
szavak szívében gerjesztének.
- Ej, be nemes teremtés a tekintetes úr! ha az adózónak
mindig ily védõje találkoznék!
- De idõnket nem veszthetjük - szólt Sóskuty türelmetlenül
-, folytassuk a szavazást, s Tengelyi uram menjen haza irományaiért.
- Én szavazni akarok - szólt Tengelyi nyugodt méltósággal -,
nemesembert puszta elõadásra nem lehet jogától megfosztani, s nemességi pernél,
míg a per tart, mindenki elõbbi állapotában marad.
- Tengelyi úrnak igaza van - szóla közbe egy fiatal ügyvéd,
azon kevesek egyike, kik az egész jelenet alatt a jegyzõnek pártját fogták -, a
királyi rezolúció...
- De 21. Julii 1785 - szólt a fõügyész, fejét hajtogatva.
- Azt parancsolja - folytatá a másik -, hogy mindenki míg
nemesítõ pere lefolyt, elõbbi állapotában maradjon.
- Azaz paraszt állapotában, mint jegyzõ uram, míg irományait
elõ nem hozza - válaszolt Slacsanek.
- Mindig nemesnek tartattam. Szóljon ön - mondá
Macskaházyhoz fordulva, ki azalatt szinte az asztalhoz közelített -, majdnem
harminc éve ismerjük egymást.
- Csak annyit mondhatok - válaszolt a megszólított, kezeit
dörzsölve -, hogy a tekintetes alispán úr jegyzõ úrral mindig mint
nemesemberrel bánt; egyébiránt a teins úr, mint tudva van, igenis kegyes úri
ember, kinek jóságát bizony sokan hálátlansággal fizetik. Tengelyi úr
irományait sohasem láttam, csak azt tudom, hogy nemessége a megyében kihirdetve
nincs, másunnan jött, s vannak esetek...
- Üssétek le! Ki a paraszttal! - ordított a tömeg, s
Karvaly, kinek szava a többiek közül kihangzott, elõre tolakodva Tengelyi
ruhájához kapott. - Ide, aki életét szereti! - kiáltott most Kálmán, ki az
egész jelenet alatt egyiktõl a másikhoz fordulva Tengelyinek pártolókat
keresett. - Tengelyi úr barátom: ki egy ujjal nyúl hozzá, halál fia, ha
tizenhat élettel teremtette is az isten.
Karvaly ijedten visszavonult, az öreg Kislaky, fia mellé
sietve, a Rétyekhezi viszonyára emlékezteté. Báró Sóskuty nagy méltósággal
inté, mily helyen van, s a fõügyész, torkát köszörülve, akciókról beszélt.
De Kálmán nem tartozott azon egyediségek közé, kiket, ha
vérök felforrt, ildomos tanácsokkal vezetni lehetne; víg, sõt könnyelmû a
mindennapi életben, ez ifjú keblében volt valami, mi õt a mindennapi emberek
sorából kiemelé; s ki õt e pillanatban látá, amint lángoló arcokkal annyi
ellenség között az öreg jegyzõt védelmezé, ki szavának meghatástól rezgõ
hangjait hallá: érzé, hogy azon emberek egyike elõtt áll, kik mint némely
aranyaknák, annál gazdagabbak, minél mélyebben juthatunk belsejökbe. Maga az
öreg Kislaky nem tudta volna megmondani, nem öröm facsarta-e a könnyeket,
melyek szemeibe tolultak, midõn fiát ekképp hallá beszélni: - Mit nekem
viszonyok! bánom is én; ha méltatlanságot látok, minõ ez, csak egy viszonyt
ismerek, mely minden becsületes emberek közt létezik, s nekik kötelességül
teszi nem engedni, hogy egy közülök gaz fontorkodások által elnyomassék.
- De domine spectabilis, kérem alásan, a megyeháznál vagyunk
- szólt szemeit ég felé emelve Sáskay.
- Isten engem, az ember elfeledhetné, hogy ott van - szólt
növekedõ haraggal Kálmán -, e ház a közcsend s bátorság fenntartására épült, a
becsületes ember leütéssel fenyegettetik benne; itt minden polgár igazságot
vár, s nem talál mást, mint mely a közmondás szerint a borban találtatik; itt
bírákat keresünk s fütykösöket találunk; bizony latrok barlangjában gondolhatná
magát az ember, ha itt körültekint.
- Micsoda! a fütykösök ellen szól!? - riada föl egy
nemeshadnagy - szidja a nemességét. Akció! - Az egész tömeg akciót ordított,
míg Tengelyi, ki soha életében magát inkább meghatva talán nem érzé még, mint
Kálmán váratlan viselete által, félni kezde, miszerint nemes indulatától
elragadtatva magának árthat, s azon kérést intézé hozzá, hogy õt a megyeházból
kivezetve, valami alkalmatosságot szerezzen, melyen írásaiért Tiszarétre
mehessen.
- Akciót? Jól van, nemes uraimék - szólt Kálmán gúnyosan, a
nemességhez fordulva -, csak akciózzanak meg, hogy a perbeli irományokból
legalább megmutathassuk, miként Taksony megyében elég, ha ily ember, minõ ez -
s itt mondhatlan megvetés kifejezésével Nyúzóra mutatott -, becsületes emberrõl
valamit mond, hogy az azonnal minden jogaitól megfosztassék. - S ujjáról
lerántva pecsétgyûrûjét, az asztalra veté, és Tengelyit kezénél fogva kivezeté.
- Menjünk, barátom, lovaim két óra alatt Tiszarétre kapnak,
magam hajtok, estig az írásokkal itt leszünk.
A jelen volt nemesek zúgtak, s Slacsanek, Kálmán apjához
fordulva, félig halkan mondá: - Ha Kálmán úrfi szolgabíró nem lesz, minket a
teins úr nem vádolhat. - Mire az öreg nagyot sóhajtott, s a titkos szavazás,
noha a spanyolfalak rég felforgattattak, tovább folytattatott.
|